Hľadanie: Winter EN
zobraziť:
Hogy jövök én a képbe?
"Olyan film aratott győzelmet, ami a Semmiből érkezett, és amit egy Senki rendezett... Ezután csak egy szűkszavú beszámoló következett a "Dolly Bell"-ről. Afféle gyarmatosító stílusú viccelődés, nem volt mögötte igazi rossz szándék, leszámítva a tényt, hogy gyarmatosító volt. 1981 körül ez volt a nyugati cool culture nyelvezete. A helyzet azóta megváltozott. Ezúttal, Cannes-ban 1995-ben, az "Underground"-ot nagyon is egy Valaki rendezte. A kritikákat olvasva erről bőségesen meggyőződhetett az ember, bár nem kevesen tagadták a tényt, hogy én Valaki lennék. Ahogy én magam is. Időnként, szerencsére nem túl gyakran, nem tudtam elhinni a kritikák azon állítását, hogy időközben én is lettem Valaki."
A világhírű filmrendező szokatlan, provokatív memoárja!
Emir Kusturica szakasztott olyan, amilyenek a filmjei: intenzív, bővérű, provokatív, és távol áll tőle a politikai korrektség. És nála mindig szól a zene... Az "Arizonai álmodozók", a "Macska-jaj", az "Underground" rendezője középosztálybeli családba született 1954-ben Szarajevóban, ebben a soknemzetiségű és sokvallású városban. Kamaszkorában a "rossz fiúk" társaságát kereste, szülei azonban időben közbeléptek, és Prágába küldték a híres FAMU főiskolára, ahol a szakma olyan kiválóságai tanultak annak idején, mint Milo Forman vagy Jiří Menzel. Első mozifilmje, az "Emlékszel Dolly Bellre?" (1981) elnyerte a Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlánját és egy csapásra ismertté tette alkotóját.
Kusturica önéletrajzában sokféle történetet mesél el. Nem kímél senkit és semmit, ám a zavarba ejtő személyiség és a felkavaró filmek mögött egy mélységesen humanista alkotó húzódik meg, aki egész lelkével követi hazája zaklatott történetének minden rezdülését.
Na sklade 1Ks
12,75 €
13,42 €
Winter - Měsíční kroniky
Krásná a všemi milovaná princezna Winter je trnem v oku své mocné maceše královně Levaně. Jenže není tak slabá, jak si Levana myslí. Společně s kyborgskou mechaničkou Cinder a jejími spojenci by se jí mohlo podařit rozdmýchat povstání a ukončit dlouhou válku. Dokážou Cinder, Scarlet, Cress a Winter porazit Levanu a dopsat šťastné konce ke svým příběhům? V posledním díle Měsíčních kronik se uzavírá osud všech hrdinů úchvatného dystopického příběhu, který si zamilovali čtenáři na celém světě.
Vypredané
18,99 €
19,99 €
Důl plný mobů
Simon, Michael a Lily jsou stále uvězněni v minecraftovém světě, ale s novými přáteli a lepšími znalostmi svého úhlavního nepřítele – Pána Chaosu, se dostávají čím dál tím blíže vysněné cestě domů. Ale před tím, než se mohou pustit do bitvy s legendárním záškodníkem, si musí nabrat zásoby, což znamená sestoupit do nebezpečných dolů. Připojte se k Lily, Simonovi a Michaelovi v bitvě s těmi nejsilnějšími moby, které kdy potkali!
Na sklade 1Ks
6,64 €
6,99 €
Az én szakácskönyvem - Kedvenc receptjeim egy helyen...
Szeretnék bemutatkozni:
Én vagyok a Te nélkülözhetetlen szakácskönyved!
Nagyon hasznos vagyok, hiszen segítek rendet teremteni az otthonodban itt-ott kallódó receptjeid között! Válaszd ki a megfelelő kategóriát, és jegyezd fel bennem a kedvenc receptjeidet!
Minden háziasszony konyhájában ott a helyem, a te polcodról sem hiányozhatom!
Én Elton John
"Az a nagyszerű a rock and rollban,
hogy egy olyan ember is lehet sztár, mint én."
ELTON JOHN
Az első és egyetlen önéletrajzi könyvében a zenei ikon, Sir Elton John felfedi az igazságot kivételes sorsáról, kezdve a Rocketmanben bemutatott hullámvasutat idéző életétől egészen a legendává válásáig.
"Az évtized rockmemoárja." - The Daily Mail
A Reginald Dwightnak keresztelt, félénk, Buddy Holly-szemüveges fiú London külvárosában, Pinnerben nőtt fel, és arról álmodozott, hogy popsztár lesz belőle. Huszonhárom éves korára túl volt az első amerikai koncertjén, ahol a meghökkent közönség előtt élénksárga overallban, csillagos pólóban, csizmában és szárnyakkal jelent meg a színpadon. Elton John megérkezett, és a zene világa már sosem lesz ugyanolyan, mint azelőtt.
Egy drámákkal teli élet, kezdve a korai visszautasításoktól a féktelen, slágerlista-vezető szupersztár léten át, az évtizedekig tartó kemény drogfüggőségen keresztül, addig, amikor saját Los Angeles-i medencéjében próbált öngyilkos lenni. Diszkózenére táncolás Diana hercegnővel és Erzsébet királynővel; nagyszerű barátság John Lennonnal, Freddie Mercuryval, George Michaellel; az Aida, Az oroszlánkirály és a Billy Elliot Broadway-sikerekig.
Sir Elton John karrierjének sikerei a mai napig páratlannak számítanak. Ő minden idők egyik legsikeresebb szólózenésze, 26 arany-, 38 platina-, multiplatina- és egy gyémántle - mezzel. Elton számos díja között szerepel 6 Grammy, 13 Ivo Novellos és egy BRIT Award. 2018-ban őt nevezték meg a legsikeresebb férfi szólózenésznek a Billboard Hot 100 lista tör - ténelmében. AIDS-alapítványa több mint 450 millió dollárt gyűjtött össze a HIV/AIDS elleni világszintű küzdelemre.
Férjével, David Furnishsel él, két fiuk van. Elton egyaránt alázattal és nyíltan beszél a ze - néjéről és a kapcsolatairól, a szenvedélyeiről és a hibáiról. Ez egy élő legenda története, amit sosem felejt el az olvasó.
"A rocksztár ragyogóan szórakoztató és őszinte memoárja ajándék az olvasónak."
- Sunday Times
"Szerény és vicces... Csak élvezni lehet a társaságát az összes allűrön és szeszélyen át."
- The Times
"Botrányosan élvezetes... Pikáns, tempós, és csurig van mocskos anekdotával
- mi mást várhatnánk a rocketmantől?"
- The Guardian
"Ez bámulatos volt. Egy mentegetőzésektől mentes, autentikus, szórakoztató önéletrajz. Időnként szó szerint felnevettem, és az is előfordult, hogy megkönnyeztem az eseményeket."
- Chelsey, a_novel_idea11, goodreads
"Ez az önéletrajz annyira szórakoztató! Annyi mindent nem tudtam róla! Semmi cukormáz, Sir Elton rengeteg humorral kalauzol végig minket a hihetetlen életén. Zene, divat, szívfájdalmak, függőségek... Rengeteg név, amit csak habzsoltam. Szívesen vacsoráznék vele egyszer."
- Britt Brooke, goodreads
16 éves kortól ajánljuk!
Lacná kniha Le Bonheur en Provence (-90%)
Peter Mayle, le plus provençal des Anglais, marque son retour dans le sud de la France en renouant avec les ouvrages qui l'ont rendu célbre Une année en Provence et Provence toujours. Au fil de ses rencontres, il nous entraîne dans une multitude de nouvelles aventures réjouissantes, hilarantes et bien sr culinaires, et nous révle enfin ses meilleures adresses. Jamais Peter Mayle n'avait évoqué avec autant de plaisir ce qu'il considre comme son paradis, sa seule raison... d'écrire !
Na sklade 1Ks
1,08 €
10,79 €
dostupné aj ako:
Az én kabarém - Rögtönzések, paródiák, jelenetek
"Igenis nagyon sok ember fellélegzett, amikor mint Illetékes kimondtam azokat a dolgokat, amelyeket más nem mert kimondani. És még azt is mondom, hogy egyáltalán nem tartom magam ezért bátornak, csak nem tehettem mást. Nem engedte a szerep!"
Koltai Róbert
Tudja ön, kedves Olvasó, mi a poén? Koltai Róbert szerint "az, ahogy a pillanatot tudja az ember használni, kihasználni, eltartani magától, vagy ahogy akár a legdrámaibb helyzetben - mert biza az is poén! - plasztikusan odaadni egy kifeszített másodpercet a nézőnek." Nos, ugye nem erre gondolt? A szerző szerint viszont "a nevetés már csak hab a tortán". De hát minket nem ver át a bakter úr, jól tudjuk, hogy az ő humortortái milyen habosak, mi pedig csak tömjük magunkba évtizedek óta ezt az isteni édességet, sokszor egészen addig, amíg meg nem fájdul tőle a hasunk.
Koltai Róbert színes válogatást tár elénk híres jeleneteiből, ismert és kevésbé ismert történeteiből, paródiáiból, amelyek a kabarétörténelem egyik legmeghatározóbb figurájává tették - s amelyek most olvashatóak először kötetben. Kedélyesen sztorizgat a rögtönzésekről, eleven humorral idézi fel, hogyan tréfálták meg egymást a kollégákkal a színházi előadás alatt, a szünetben, a büfében vagy bárhol, ahol csak lehetett. A vicces elbeszélések között bár akad kínos és megható is, de kivétel nélkül szórakoztatóak.
Az én kabarém végigveszi Koltai fél évszázados karrierjének legsikeresebb alakításait is, amelyekből mindannyian rengeteget fel tudnánk sorolni Csocsótól Gyuszi bácsin és Ámbár tanár úron át a Simabőrű hangjáig. De jobb, ha nem egymás szavába vágva tesszük ezt, mert még Illetékes elvtárs ránk rivall: "Ne beszéljünk egyszerre!"
En ten tulipán
Detektívny román En ten tulipán z roku 1955 vychádza prvý raz v slovenskom preklade, a hoci patrí k menej známym dielam Agathy Christie, milovníci tvorby legendárnej autorky si aj tentoraz prídu na svoje. Popri famóznom Herculovi Poirotovi v nej vystupuje aj detektívova výkonná, takmer dokonalá sekretárka slečna Lemonová.
A je to práve slečna Lemonová, kto upozorní Hercula Poirota na čudné udalosti v študentskom penzióne Tulipán na Hickory Road, ktorý spravuje jej sestra pani Hubbardová. Za normálnych okolností by drobné krádeže sotva vzbudili záujem slávneho detektíva. Keď si však prečíta bizarný zoznam ukradnutých a zničených vecí - vrátane stetoskopu, pudrenky, starých nohavíc, bonboniéry, rozstrihaného ruksaka a diamantového prsteňa, ktorý sa neskôr našiel v polievke -, musí blahoželať pani Hubbardovej k „jedinečnému a úžasnému rébusu“. Zoznam nedáva vôbec žiadny zmysel, no Poirotovi neschádza z mysle: Ak sú to len obyčajné krádeže a páchateľom je neškodný kleptoman, prečo sú potom obyvatelia penziónu takí vystrašení?
Na stiahnutie
10,00 €
dostupné aj ako:
Tevefutam - Most én olvasok! 2. szin
A Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egy
szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar
"olvasni tanulok"-sorozatot építünk.
A Pagony legkiválóbb szerzői írnak a sorozatban: Berg Judit, Finy Petra, Gévai Csilla és
Igaz Dóra után most Kertész Erzsi folytatja a sort az ifjú feltaláló, Ferkó történetével.
Ferkó olyan szerelmes, hogy oda sem tud figyelni a Feltalálók Iskolájában, de sehogy
sem sikerül bemutatkoznia szíve hölgyének. Amikor a lány testvérei, Micike és Mucika,
az ikrek beszöknek a cirkusz állatai közé, és Mucika neikiindul a városnak egy teve
hátán, Ferkó végre akcióba lép. Találd fel magad Ferkóval, és száguldj te is a tevefutammal!
Mindezt kicsit hosszabb szavakkal, bonyolultabb mondatszerkezetekkel, de még mindig
röviden és egyszerűen, hogy az olvasás sikerélmény legyen!
2.szint
-Oldalanként 6-8 mondat
-Nehezebb szavak is előfordulnak
-Kicsit bonyolultabb, de könnyen követhető történet
-Nagy betűk
5-8 éveseknek
Na sklade 1Ks
9,17 €
9,65 €
Útok plížilů
V posledním díle oblíbené série ze světa Minecraftu získají Max, Lucy a Henry mapu, v níž je označena poloha bájné Důlní hory. Přestože si není jistý, zda mapa není podvrh, připojí se Steve s Kyrou ke svým kamarádům a vydávají se na další výpravu. Po cestě na ně čekají nová přátelství, ale i hordy plížilů. Podaří se kamarádům odrazit útoky syčivých nestvůr? Najdou hory diamantů, které na ně podle pověstí čekají uvnitř Důlní hory?
Na sklade 2Ks
5,69 €
5,99 €
A másik én
Milyen mélyen ismerhetsz meg egy másik embert? Meddig mennél el azért, hogy kiderítsd az igazságot valakiről, akit szeretsz?
Amikor Julia, a harmincas éveiben járó, látszólag átlagos életet élő brit családanya megtudja, hogy húga brutális gyilkosság áldozata lett, nincs nyugodalma, amíg meg nem leli a gyilkost. A kutatás azonban hamarosan saját, bűnös érzéki vágyainak felfedezésébe csap át. Miután megismerkedik egy veszedelmes idegen férfival az interneten, elveszíti önmagát... az uralmat a tettei felett... és talán mindent. Rendületlen válaszkeresésével pedig veszélybe sodorja a házasságát, a családját, sőt, az életét is.
A világsikerű Amnézia (korábbi címén Mielőtt elalszom) szerzőjének pattanásig feszült hangulatú, lélegzetelállító fordulatokkal teli új pszichológiai thrillere az online chatszobák és a cyberszex sötét útvesztőjébe vezeti az olvasót, ahonnan nincs kiút.
Na sklade 1Ks
11,84 €
12,46 €
Az én kamrám
Frank Júlia több tucat szakácskönyv szerzője, a magyar gasztronómiai irodalom kiemelt képviselője ebben a könyvben a tartósítással kapcsolatos alaptudnivalókat - pl. befőzés, savanyítás - foglalja össze. Minden könyvhöz 84 öntapadós címke tartozik, kétféle méretben.
Na sklade 1Ks
8,45 €
8,89 €
Lovci pokladů v nesnázích
Ve čtvrtém pokračovaní minecraftího dobrodružství bude muset Steve řešit další zapeklitou situaci. Jednoho dne totiž zachytí volání o pomoc od svých přátel Maxe, Lucy a Henryho. Ti našli obří poklad v jednom z opuštěných chrámů, ale nemohou se z něj dostat ven! Steve neváhá a ihned se vydává na záchrannou výpravu do pouště. Jenže záchrana jeho přátel nebude tak jednoduchá, jak si původně plánoval.
Na sklade 1Ks
5,69 €
5,99 €
Le tour du monde en 80 jours - readers + CD
Le Tour Du Monde En 80 Jours + CD
Na sklade 2Ks
7,60 €
8,00 €
Az én naplóm
Elsősorban tinédzser korú lányoknak készült napló a legfontosabb információk, tervek, gondolatok, vágyak lejegyzésére. Lehetőséget ad tulajdonosának arra, hogy írásban rögzítsen mindent, amit hétköznapi életében fontosnak tart. Fontosabb témakörei: barátok, szerelmek, titkok, tervek, vágyak, álmok, osztálykirándulás, bulik, nyár, zenék, filmek, könyvek, sport, at.
Háromféle borítóval kapható.
Na sklade 1Ks
5,74 €
6,04 €
Cornwall College 1: Mit titkol Cara Winter?
A Cornwall College egy előkelő bentlakásos iskola Angliában. A leggazdagabb családok gyermekei járnak ide: nagyképű (és csodásan kinéző!) hercegek és kikent-kifent csajok, igazi szupersztárok és hisztikirálynők. És Cara Winter. Ő most érkezett Németországból. Szerény, csöndes lány, aki próbál beilleszkedni, félő, hogy mégsem fog sikerülni neki. Carának ugyanis sok titka van...
(Ne) legyél (mindig) rendes! - Most én olvasok! 2. szint
Miklós sínt épít, vonatozik. A Mama rászól: Előbb a kötelesség, aztán a játék! Tessék leckét
írni! Kamilla az asztalnál gubbaszt. A Mama rászól: Egész hétvégén tanultál! Tedd le
a könyvet, tessék játszani! Tomsi pedig inkább mindennel ellenkezik. A Mamó milyen gyerek
lehetett? Mindig rendes volt? Vagy talán nem is kell mindig rendesnek lenni?
A Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egy szisztematikusan
felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar "olvasni tanulok"-
sorozatot építünk.
A Pagony legkiválóbb szerzői öt-öt könyvet írnak, öt különböző nehézségi szinten, melyek
közül az első nagybetűs kötet. A történetek lazán összefüggnek egymással, de természetesen
önállóan is olvashatók.
Šéf, co tě nadzvedne
Po bolestné zkušenosti se smrtí si uvědomím, že je načase změnit život. A to zásadně. První na řadě je moje práce. Práci novinářky miluju, ale svého šéfa, mediálního magnáta Westa Maxwella, nemůžu vystát. Jednoho dne mě donutí, abych v časovém presu přepsala celý článek, na kterém dřu, a tak sepíšu pořádně jízlivý sloupek na jeho počest a pak dám s plnou parádou výpověď. Ale West mě tak snadno nepustí. Nabídne mi novou, nečekanou pozici: dělat mentorku jeho vzpurné dospívající neteři. Bůhví proč s tím nakonec souhlasím – ráda pomáhám lidem a zároveň musím přiznat, že jsem zvědavá, jaký se za magnátem skrývá člověk. Záhy ale zjistím, že můj nový úkol je ještě větší výzva, než jsem očekávala. Čím víc poznávám soukromou stránku záhadného šéfa, tím víc nahlížím i do jeho srdce, které skrývá za ledovou fasádou. Stará Elle Westa nenáviděla… ale možná – jen možná – ho nová Elle dokáže zkrotit.
Na stiahnutie
10,09 €
dostupné aj ako: