Hľadanie: Kr����ovky
zobraziť:
Lacná kniha A Pannon
Marcellus Mihály Pannonia Romanum sorozatának legújabb kötete Marcus Aurelius Antoninus császár uralkodásának idején, a szerző Északi vihar című regényének eseményeit követően játszódik Pannonia Superior provincia területén. A regény főszereplői történelmi alakok: mind Marcus Valerius Maximianus pannoniai születésű nemes, a parthus háború veteránja, aki szülőföldjére visszatérve újra fegyvert fog a limest áttörő germánok ellen, mind ellensége, a narista törzs királya, Valao. Hasonlóképpen történelmi alak Marcus Aurelius Antoninus is, aki Kr. u. 161-ben lépett a császári trónra, Lucius Verust emelve társcsászárává. Miközben társuralkodójára bízta keleten a parthus fenyegetés visszaverését, rá hárult a birodalom nyugati felét egyre inkább veszélyeztető germán törzsek legyőzése. A germán törzsszövetség meglepően szervezetten indít támadást a Danuvius mentén, sorra felmorzsolva a határerődöket és helyőrségeket. A hadseregbe nemrég visszatért Marcus Valerius Maximianus ellenségtől körülvéve bujdokolni kényszerül maroknyi megmaradt csapatával, miközben a naristák királya, Valao, személyesen rá is vadászik a határvidék biztosítása közben. A rajtaütések, portyák és cselvetések kegyetlenek, mégis mindkét oldalon vannak olyan vérbeli harcosok, akik nem helyezik a tisztesség elé a győzelmet, és akár az árulás árán szerzett előnyt is hajlandóak visszautasítani. Marcellus Mihály Pannonia Romanum című regénysorozata rendkívül alapos történelmi kutatómunkára támaszkodva, hagyományőrzőként saját élményekből is táplálkozva mutatja be a Kr. u. II. századi Pannonia provinciák történetét. A regények fordulatokban gazdag cselekménye mellett színes, plasztikus képet fest a korabeli Arrabona, Savaria és Pannonia életéről mind a hódítókéről, mind a meghódítottakéról, a kézművesekéről és az előkelőkéről, a közkatonákéról és a hadvezérekéről, a helytartókéról és a császárokéról.
Vypredané
0,58 €
11,53 €
dostupné aj ako:
A Kaukázus kapuja
Kr. u. 262.
Az imperiumot káoszba taszította a trónért folytatott küzdelem. Ephesust, Ázsia metropoliszát porig rombolta egy hatalmas földrengés. A város polgárai félelemben élnek, ahogy a csőcselék átveszi az uralmat, és vérgőzös őrjöngéssel áll bosszút az isteneken a csapásért, amit rájuk mértek.
Ám északról még nagyobb veszély fenyegeti a birodalmat. A barbár gót törzsek Ephesus felé hajóznak, hogy kifosszák a várost. Csak Ballista, Róma harcosa ismeri a harcmodorukat, csak ő állíthatja meg őket.
A gótok vérszomja és rombolásvágya határtalan, és Ballista hamarosan halálos harcba bonyolódik az ellenséggel, aki arra esküdött fel, hogy elpusztítsa őt és az imperiumot - bármi áron.
Vypredané
12,79 €
13,46 €
Japán regék és mondák
A Regék és mondák sorozat legújabb kötetében japán mesék és legendák kaptak helyet. A távoli Japán idegen kultúrájában az ragadja meg az olvasót, ami minden nemzet irodalmában közös, és talán a legfontosabb: az emberség. Könyvünk meséi zömmel olyan g
yűjtésből származnak, amelyet Kr. u. 1100 és 1350 között jegyeztek le, és olyan eseményekről szólnak, amelyek a 850 és 1050 között eltelt két évszázadban, a japán kultúra klasszikus századaiban történtek. E középkori japán regék és mondák hol különös
ek, meghatóak, felkavaróak és fennköltek, hol pedig tréfásak és vaskosak.
A kötetet szaklektorálta és az előszót írta dr. Ferenczy László.
Vypredané
10,93 €
11,50 €
Xenophón filozófiai és egyéb írásai
A hányatott sorsú athéni katona és író, a Kr. e. 5-4. század fordulóján élt Xenophón nem volt filozófus, de szellemi formálódására döntő hatást gyakorolt barátsága az idős mesterrel, Szókratésszal. Neki állít emléket Emlékeim Szókratészról, Szókratés
z védőbeszéde, A lakoma és A gazdálkodásról című írásaiban. A perzsa birodalom alapítójáról szóló Kürosz nevelkedése is inkább filozófiai indíttatású nevelési regény, mint történeti munka. Kisebb írásai közül az Agészilaosz és a Hierón az ideális had
vezér, illetve a zsarnok portréját rajzolják meg, A vadászatról, A lovászatról című írások lapjain a kutya- és lótenyésztő, vadászgató arisztokrata osztja meg velünk gazdag tapasztalatait.
Vypredané
14,54 €
15,31 €
A Húsvét-sziget kőszobrai
"A Húsvét-sziget - a helyiek nyelvén Rapa Nui, azaz "Nagy Evező" - elsősorban a tengerpartot őrző kőkolosszusairól ismert, amelyeket moainak neveznek. Ezek a kőfejek azonban olyanok, mint a közmondásban a fa, amelytől nem látjuk az erdőt. A rapanui kultúra egyedülállóságát úgy érthetjük ... Folytatás ›› meg, ha felismerjük benne azt, ami egyetemes...
A Kr. e. 1000 táján kelet felé kirajzott polinézek eljutottak Mangareva és Pitcairn szigetére.
E korai tapogatózás időszakában némelyek elérték Chile partját is, sőt nyomot hagytak az őket befogadó indián társadalomban, a mapuchék között. A semmi közepén meghúzódó apró szigetek nem tudták őket megállítani a terjeszkedésben, de a kontinens igen. (...)" (részlet a könyvből)
A(z) A Húsvét-sziget kőszobrai (Könyv) szerzője .
Amsterdam
Originální architekturu tohoto města na grachtech můžete nejlépe obdivovat z vody. Pásmo grachtů vzniklo v 17. století, čítá na 160 kanálů o celkové délce 75 kilometrů a kotví na něm kolem 2500 hausbótů. Amsterdam je ovšem považován také za jedno z n
ejbarevnějších měst Evropy. Mládež z celého světa si tu dává dostaveníčko a cítí se stejně dobře jako místní - Amsterdam je totiž také metropolí tolerance a může se tu leccos, co je jinde zakázáno. Všechny hříchy a každou smyslnost, všechny slabiny,
spoustu obtíží, rozporů a paradoxů velkoměst najdete ve zhuštěné podobě právě v Amsterdamu. MERIAN live! vám poradí, kde najít to nejvhodnější ubytování šité na míru vám i vaší peněžence. Provede vás po pamětihodnostech města. Zkuste si třeba půjčit
kolo v půjčovně na hlavním nádraží a vyrazit po cyklistické stezce na prohlídku amsterdamského přístavu. Ožijí před vámi časy, kdy Nizozemí bylo námořní velmocí a jeho lodě vyrážely za obchodem do celého světa.
10 míst, která nesmíte vynechat:
Grach
ty
Pásmo grachtů ze 17. století čítá na 160 kanálů o celkové délce 75 kilometrů a je kotvištem pro 2500 hausbótů.
Westerkerk (Západní kostel)
Z této 50 metrů vysoké věže je překrásný panoramatický výhled na historické jádro Amsterdamu.
Rijksmus
eum
Pokladnice Nizozemského království uchovává jedinečnou sbírku světově proslulých děl.
Vincent-van-Gogh-Museum
Zde se nachází nejrozsáhlejší sbírka děl tohoto velkého nizozemského malíře.
Koninklijk Paleis (Královský palác)
Klasicistní král
ovský palác na náměstí Dam, architektonický skvost ze 17. stol., byl politickým a hospodářským centrem města a celé země.
Neederlands Scheepvaart Museum
Všechno, co se chcete dozvědět o slavných dobách nizozemského mořeplavectví.
Magere Brug
Dř
evěný zvedací most přes řeku Amstel je nejoblíbenějším pohlednicovým motivem města.
Vondelpark
Rozlehlý park v anglickém stylu na okraji centra zve k procházkám, joggingu nebo lenošení.
Leidseplein
Náměstí na okraji Starého Města, kde se scháze
jí bizarní postavičky a exotická společnost.
Begijnhof
Malá vrátka vedou do idylické vesničky přímo v centru, kde se nacházejí rekonstruované štítové domy ze 17. a 18. století.
Vypredané
8,76 €
9,22 €
Řeči na sněmu
Nejslavnější řečník antického Řecka Démosthenés musel vyvinout značné úsilí, než dosáhl svého věhlasu. Pod jeho jménem se dochovalo 60 řečí, řada listů a návodů k vystoupením. Mezi nejslavnější řeči patří O věnci, Řeči proti Filippovi (tzv. filippiky
), O míru a Řeči olynthské. Soubor 13 řečí zařazených do tohoto svazku je svým charakterem unikátní - představuje totiž jediný dochovaný soubor řečí pronesených ve sněmu, tzv. démégorií. Démosthénes je vytvořil a přednesl v letech 354-335 př. Kr., te
dy na vzestupu své politické aktivity v protimakedonské opozici. Navzdory několika překladatelským pokusům v minulosti vychází soubor Démosthenových démégorií poprvé v úplnosti zásluhou prof. dr. Pavla Olivy, který překlad doplnil obsáhlou předmluvou
a poznámkami.
Vypredané
11,02 €
11,60 €
A háború művészete - Helikon zsebkönyvek 7.
A kínai történelem egyik legizgalmasabb és legmozgalmasabb időszakába kalauzol a jelen kötetben olvasható három ókori kínai hadtudományi klasszikus. A politikaelméleti, filozófiai vagy akár pszichológiai műveknek is tekinthető alkotásokból nemcsak háborúról és békéről, jó és rossz kormányzásról, erényről és gonoszságról tanítanak, hanem a konfliktuskezelés és érdekérvényesítés útvesztőiben is eligazítanak.
A háború művészete az elmúlt kétezer év legnagyobb hatású hadtudományi műve Kínában és egész Kelet-Ázsiában. Szerzője, a Kr. e. 6–5. században élt hadvezér, Szun-ce a hagyományos értelemben vett hadi ügyek mellett a versenyhelyzetekben alkalmazandó taktikával és stratégiával is foglalkozik, tanításait pedig a mai napig az élet legkülönbözőbb területein alkalmazzák. A Vu Csinek tulajdonított A hadviselés szabályai a katonai irányítás és a civil kormányzás kérdéseit járja körül, míg a kötet harmadik szövege, A tábornagy metódusa a csatatéri taktika helyett a szervezésre, az igazgatásra és a fegyelemre helyezi a hangsúlyt.
Szun-ce és társai felfedik Kína felemelkedésének titkát, amely a világ megértéséhez is közelebb viszi a mai kor emberét.
A HELIKON ZSEBKÖNYVEK az egyetemes művelődéstörténet legfontosabb és legnépszerűbb műveit teszi elérhetővé kedvező áron. A szépirodalmi címek mellett olyan könyvek jelennek meg a sorozatban, amelyek a történelem, a filozófia, a bölcselet, a pszichológia klasszikusainak számítanak.
Vypredané
3,06 €
3,22 €
Britannia
A római Britannia provincia, Kr. u. 52.
A nyugati törzsek a rómaiak iránti gyűlölettől vezérelt druidák ösztökélésére fegyvert készülnek ragadni. De vajon szembe tudnak-e szállni a legionariusok fegyelmével és bátorságával?
Macro centurio, mivel egy összecsapás során megsérül, hátramarad az erőd vezetésére, míg Cato praefectus a dombok közé indított hadjárat élére áll. Cato feladata, hogy a druidák erődjének elfoglalásával megerősítse Róma hatalmát a bennszülöttek felett. Ám közeleg a tél, s a vidék a fagyos esők és a hóviharok miatt szinte járhatatlan.
Amikor Macro őrjáratai arról tesznek jelentést, hogy a helyőrség környékén élő bennszülöttek kezdenek fogyatkozni, a számtalan csata nyomait viselő katonának szörnyű balsejtelme támad. Lehetséges, hogy az ideiglenes helytartó, Quintatus legatus katonai hozzáértését aláásta a becsvágy, ezért lebecsülte az ellenséget? Ha valami körmönfont, halálos haditervvel várják őket, annak Cato és az emberei fizetik meg az árát.
Vypredané
10,17 €
10,71 €
Csiglemező
"Valamikor a Kr. u. 800-as évek második felében, a Kárpátok délkeleti vonulatai között egy csendes kis pásztorfalu lakói egy sebesült, hatalmas termetű, lángvörös hajú harcosra találnak. Meggyógyítják, befogadják, s mikor a harcos, szokásaikkal ellentétben nem elfut az időnként rájuk törő haramiák elől, harcba is szállnak mellette.
Egy alkalommal azonban nem haramiák érkeznek, s a jámbor pásztorok hamar megfutnak a mokány kis lovakról ördögi pontossággal nyilazó, egyszerű öltözetű katonák elől. A vörös hajú harcos elesik a csatában, siheder fiát magával viszik a lovasok.
A fiú, akinek elrablói a Veres Keménd nevet adják, új otthonra lel a székelyek között. Barátokat és ellenségeket szerez, kiverekszi magának az elismerést, ám amikor ifjú csikósként Bolgárországba indul, hogy az utazók elbeszéléseiből megismert arab lovat szerezzen magának, még nem is sejti, milyen veszedelmet szabadít népére.
S ha ez nem lenne elég, a székelyek vezetői egy nap kihirdetik, hogy szövetségre léptek távolról érkező rokonaikkal, a hunok végleges hazát kereső leszármazottaival, az Álmos és Árpád vezette törzsszövetséggel, és tizenötezer harcossal vonulnak küzdelmük megsegítésére...
Cseke Lajos egyedülálló hangulatú és hangvételű történelmi regénye rendkívül élvezetesen és lebilincselően mutatja be a honfoglalás kori székelység és a környező népek szokásait, mindennapjait és élet-halál harcait."
Vypredané
9,19 €
9,67 €
dostupné aj ako:
Caesar trónja
Steven Saylor a legújabb regényében a történelem leghíresebb gyilkosságát helyezi középpontba: Rómában vagyunk Kr. e. 44-ben, nem sokkal martius idusa előtt. A római szenátus által élethosszig diktátornak választott Julius Caesar megkegyelmez maradék ellenségeinek és megjutalmazza barátait. Elhagyni készül a várost, hogy légiói segítségével meghódítsa a Pártus Birodalmat. Indulás előtt azonban akad néhány elintéznivalója. Miután évtizedekig nyomozott a hatalmasságok bűnei és gyilkosságai ügyében, és bebocsátást nyert a lovagi rendbe, Gordianus elhatározza, hogy visszavonul. Csakhogy martius 10. napjának reggelén először Cicero, majd Caesar is a házába hívja. Ugyanazt kérik tőle: éleslátása és szimata segítségével derítsen fel egy esetleges összeesküvést a diktátor ellen. De Caesar mást is közöl vele. Mivel egyik legfőbb bizalmasa Meto, Gordianus fogadott fia, hálája jeléül olyan kitüntetésben akarja részesíteni a Nyomozót, amely nemcsak az ő életét, hanem az egész családja jövőjét is megváltoztatja. A szenátus következő ülésén, martius 15-én nagy kegyben kívánja részesíteni. Gordianusnak tehát le kell porolnia régi tudományát, és le kell lepleznie a Julius Caesar életére törő cselszövőket. Ha léteznek egyáltalán. Ezalatt viszont másféle összeesküvések is szövődnek. Martius idusa gyorsan közeleg, és legalább egy gyilkosságra biztosan sor kerül.
Predaj skončil
6,99 €
dostupné aj ako:
A Római Birodalom gazdasága
Az ókori Róma gazdaságáról utoljára több mint fél évszázada jelent meg átfogó munka magyar nyelven. Időközben hatalmas fejlődésen ment keresztül az ókortudomány ezen szakága, elsősorban a régészeti kutatások mennyiségi és minőségi fejlődésének köszönhetően. A Földközi-tengerből előkerült több mint 1500 hajóroncs például bebizonyította, hogy az imperium Romanum területén mindenhol, mindig, mindennel kereskedtek. A grönlandi jégmagok vizsgálata megmutatta, hogy a levegő nehézfém-szennyezettsége a római gazdaság csúcskorszakában, vagyis a Kr. u. 1-2. században akkora mértékű volt, mint az első ipari forradalom idején. Mindezek az adatok - más forrásokból (irodalmi szövegek, papiruszok, feliratok stb.) nyert információkkal kiegészítve - arra mutatnak, hogy az antik római gazdaság a gőzgép és az elektromosság feltalálása előtti premodern világ legfejlettebb gazdasága volt.
Kötetünk a legújabb szakirodalom alapján kísérli meg feldolgozni a római ökonómia három nagy szektora - mezőgazdasági és kézműipari termelés; feldolgozóipar; kereskedelem - mellett az ökológiai adottságok, a természeti erőforrások, a társadalom és a gazdaság, valamint a pénzügyek témakörét. A kötetet elsősorban a római történelem e kevéssé ismert, de annál izgalmasabb területe iránt érdeklődő olvasóknak, közülük is különösen az egyetemi hallgatóknak ajánljuk.
Vypredané
10,86 €
11,43 €
A magyarok nyilai
A több mint fél évszázados történelemhamisítás, deheroizálási törekvések és elhallgatások ellenére szerencsére egyre nagyobb az érdeklődés igaz nemzeti történelmünk eseményei, köztük az Árpád-kor iránt.
Jelen munka az árpád-kori hadtörténelem szintézisét adja, a nagy sorsfordulókat: a honfoglalást, a ,,kalandozások korát", a tatárjárást és a királyi hatalomért folyó belső küzdelmeket. Feleleveníti a honvédő háborúkat a két nagy hódítóval, a Német-Római Császársággal és a Bizánci Birodalommal szemben. Támadó és védelmi harcok, győzelmek és vereségek elevenednek meg a könyv lapjain, de mindegyiket összeköti a haza sorsáért aggódó, érte tenni kész legendás Turul-nemzetség, az Árpádok helytállása, mélységes hazaszeretete.
A Kr. u. 895 és 1301 közötti történelmi események leírását olyan neves szerzők csataleírásai színesítik, mint Herczeg Ferencé, Passuth Lászlóé, Makkai Sándoré és Szántó Györgyé."
Vypredané
2,71 €
2,85 €
Győzelem
Sokan úgy tartják, hogy a háború az emberiség második legkedvesebb időtöltése. A fegyverkezés kétségtelenül meghatározó szerepet játszott a világtörténelemben.
Ez a kötet a háborúk történetének legnagyobb hatású hadvezéreit mutatja be. A Kr. e. 480-as thermopülai csata végzetes sorsú hősétől, a spártai Leónidasztól Julius Caesaron, V. Henriken, Napóleon Bonapartén és George Washingtonon át az öbölháborúban vezető szerepet játszó Colin Powellig.
Legyen szó szárazföldi, tengeri vagy légi csatáról, a kötet lényegre törően és izgalmasan vezet be a politikai játszmák kulisszái közé, és a hadvezérek életútja mellett az általuk vezetett csaták stratégiai hátterét is megvilágítja. Ezeket a hadvezéreket tömegek éljenezték és rettegték. Bár az utókor különbözőképpen ítéli meg őket, egy biztos: mindannyian a katonai géniusz csúcsát képviselik, akik évszázadokra beírták nevüket a történelembe.
Vypredané
10,95 €
11,53 €
Boudica: A sas látomása
Kr. u. 60-ban az icenusok hadvezére, Boudica véres, végzetes felkelést robbantott ki, és népe élére állt a megszálló római légiók elleni harcban. Ez a háború csak a betetőzése volt annak a mintegy húsz éven keresztül tartó ellenállásnak, melyet az icenusok egy olyan elnyomó hatalom ellen folytattak, amelynek egyik fő célja fejlett és összetett civilizációjuk elpusztítása volt.
A sas látomása olyan történet gyökereit tárja fel, amely elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy az évszázadokon átívelve ma is éreztesse hatását. Ez a csodálatosan megalkotott hősköltemény egy kislány, Breaca felnőtté érését mutatja be, aki tizenkét évesen ölt először, és ezzel harcossá érett. Mellette a másik fontos szereplő érzékeny és tapasztalt féltestvére, Bán, aki olyan jövőképet táplál álmaiban, mely képes lehet megmenteni egész népüket a pusztulástól.
Vypredané
7,91 €
8,33 €
Studies of Homeric Greece
Kniha je přepracovaným a doplněným přehledem archeologie a historie pozdně mykénského a geometrického Řecka a společenství geometrických stylů rané doby železné v Evropě a severní Eurasii, ve vztahu k egyptským a předovýchodním civilizacím: období od 13. do 8. století př. Kr., tzv. axiální době lidských dějin a počátkům přechodu od předfilozofického k filozofickému myšlení, od mýtu k logu.
Kniha obsahuje mnoho mapek a kreslených ilustrací, černobílé a barevné přílohy.
Svazek kombinuje svědectví archeologických pramenů s obrazem světa u Homéra a Hesioda a líčení doby Davidovy a Šalamounovy ve Starém Zákoně, věnuje se počátkům soukromých obchodních výprav fonických a řeckých, předkolonizačních aktivit a rané foinické a řecké kolonizace, době přechodu od systému centrálních pyramidálních struktur říší doby bronzové k řeckému modelu městského státu, řízeného nikoli už božskou autoritou, ale ústavou městské obce, vzniklou jako výsledek dohody jejích svobodných občanů, osobní nezávislé inteligence a jejích schopností, které umožnily mimo jiné i plné ovládnutí sil zvířat.
Vyspělé uměnní jezdecké rozvinuly především národy eurasijské stepi, zatímco rozvoj mořeplavby a obchodu započali Foiničané (mj. objevem hláskového písma, umožňujícího přesný záznam slov), a dále rozvinuli především Řekové a jejich nejbližší sousedé na východě, Lýdové a Kárové; obdobný vývoj proběhl také u starozákonních Hebrejců v první době královské.
The volume brings a kind of companion to the subject of study of archaeology and history of Late Mycenaean to Geometric Greece and of the koine of Early Iron Age Geometric styles in Europe and Upper Eurasia, ca 1300-700 BC, in relation to their Near Eastern neighbours. The age around the so-called axial period of human history, of transition from Bronze to Iron Age, from the prephilosophical to philosophical mind, from mythical level of human thought to logos, is discussed in the frame of combining several approaches into a synthetic picture revisiting the previous books and papers by the author, in an attempt to combine the witness of archaelogical sources with the worlds of Homer and Hesiod, and the first private Phoenician and Greek merchant ventures. It surveys the birth of Greek autonomous city states, of their art and their free citizens. The book contains many maps and drawings illustrating the disussed subjects, black and white and colour photographs.
Vypredané
17,41 €
18,33 €
dostupné aj ako:
Vértestvérek
Kr. u. 52, Róma. Egy férfi a haláltól rettegve láncra verve fekszik egy sötét, nyirkos kamrában. A titok, aminek birtokában van, ezrek életét sodorhatja veszélybe a birodalom legtávolabbi szélén. Vajon képes lesz kibírni a rá váró könyörtelen kínzást?
Britannia. A római csapatok arra készülnek, hogy szemtől szemben csapjanak össze törzsi ellenfeleikkel, akiknek szüntelen rajtaütései az utánpótlás, az emberi életek és a morál terén egyaránt nagy árat követeltek. Cato praefectus és Macro centurio, a legiók legjobb katonái, akik mindig az események sűrűjében vannak, a saját biztonságukkal a legkevésbé sem törődve vezetik embereiket a küzdelembe. A váratlan végkifejlet azonban felbőszíti a parancsnokukat, egyúttal arra enged következtetni, hogy árulás történt. Eközben Róma szövetségesei elkeseredetten próbálják megzabolázni rebellis honfitársaikat, akik lázadásra készülnek.
Ha valóban kém van a hadsereg soraiban, a barbárok lakta, ám stratégiailag fontos sziget meghódítása könnyen elakadhat. Macrónak és Catónak mindenképpen fel kell számolni a fenyegetést. De vajon képesek lesznek időben megtenni?
Vypredané
10,17 €
10,71 €
Texty ke studiu římského práva soukromého
Publikace představuje soubor přeložených fragmentů z nejvýznamnější památky římského práva Digest (lat. Digesta seu Pandectae), která jsou součástí rozsáhlé kodifikace převážně soukromého práva východořímského císaře Justiniána z 6. století po Kr. Každý z fragmentů představuje jeden konkrétní případ – popis skutkového děje, položení právní otázky, řešení jednoho nebo více klasických právníků s ukázkami jejich argumentace.
Byly vybrány takové fragmenty, které nejen umožní na názorných příkladech proniknout do způsobu argumentace římských právníků a jejich názorů, ale současně umožní ukázat aplikaci základních zásad římského práva při řešení jednotlivých právních problémů.
Zároveň byly vybírány takové právní problémy, u kterých lze nalézt bezprostřední odezvu v současném právu soukromém, zejména občanském.
Publikace je určena pro studenty právnických fakult stejně jako pro zájemce o hlubší porozumění římskému právu, které je nezbytným předpokladem pro správné uchopení současného práva soukromého.
Vypredané
9,46 €
9,96 €
Róma A király eljövetele
Kr. u. 65: Sebastos Pantera, Néró császár kéme, mindennél veszélyesebb küldetést vállal. Magányos vadászként, alig néhány emberben bízva kell felkutatnia és a szigorú igazságszolgáltatás elé állítania a Római Birodalom legveszedelmesebb emberét.
Ellenfele nem más, mint Szaulosz, akinek lelkét személyes természetű gyűlölködések és hamis hitek gyötrik. Szaulosz, aki most egy egész római provincia elpusztítását tűzi ki célul. A rendkívül éles elméjű, irgalmat nem ismerő embert egyedül a teljes győzelemről elképzelt víziója vezérli - nem törődve azzal, hogy hány ember halálát, és mekkora pusztítást hozna magával egy ilyen hadjárat.
Kettejük között áll a berber Iksahra, a vadász. Szépséges és halálosan veszélyes nő, akinek el kell döntenie, ki mellé álljon, ha meg akarja bosszulni az apja halálát.
A véres harcot egy királyi város palotája és egy sivatagi sziklaerőd falai között kell megvívni a két embernek, akik mindent megnyerhetnek - és egy királyságot veszíthetnek el...
Vypredané
11,81 €
12,43 €