Hľadanie: Elias Canetti: Masa a moc
zobraziť:
Insatiable - A kielégíthetetlen - Éldekorált kiadás
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS
Kade Mitchell megszállottja valakinek, akit megvet
Stacey Rhodes egy angyal bőrébe bújt kígyó, mégis ő az, akit Kade képtelen elfelejteni: a lány, aki összetörte a szívét, és az alvilág mélyének sötétjébe taszította..
Éveken át figyelte. Megölt mindenkit, aki a közelébe merészkedett. De most, amikor a számára csapdát jelentő életből egy röpke pillanatra kiszabadul, hazatér és ismét hajtja a vágy, hogy a lányt a magáénak követelje, és ezért megszeg minden szabályt, amit felállított.
Még a gyűlölet sem nyomhatja el a kettejük közötti vonzalmat.
De Kade sosem fog megbocsátani - vagy mégis?
A titokzatos varázserdő 4: Ködtánc
Villő és a titokzatos varázserdő kis boszorkányai lassan már a karácsonyra készülnek, amikor jön a nagy hír: idén az ő városukban rendezik meg a nagy boszorkánykongresszust. A sok jelmezes, csaló és mondvacsinált boszorkány és mágus között vannak azonban, akik valódi varázserővel bírnak. A szándékaik, azonban csakúgy mint a mágia, amit használnak sötét. A lányoknak újból össze kell fogniuk, hogy megmentsék az erdőt és Villőt, aki nem is sejti, hogy újdonsült barátnője, Lumiel, nem az, akinek elsőre mutatja magát. Gréti, Lotti, Valentina és Villő kalandjai folytatódnak, és a tét nagyobb mint valaha!
Ha a világ rigó lenne
Weöres Sándor gyermekeknek szóló, klasszikus verseskönyve régóta, több mint tizenöt éve hiánycikk. A kiadó egyedi vállalkozása, hogy az „eredeti”, a szerző által jóváhagyott, Lengyel Balázs által szerkesztett és Hincz Gyula rajzaival illusztrált könyvet adja ki újra. Remélhetőleg az új nemzedékek is Weöres Sándor gyermekversein nőnek fel.
Kiskoala és a banda - Játékötletekkel
Kertész Erzsi ezúttal is a legkisebbeknek mesél - kisállatokról, akik pontosan olyanok, mint a gyerekek. Ebben a kötetben is 25 rövid, vicces mese olvasható, ezek mindegyikéhez játékötletet is írt a szerző, így az olvasók valóban játszótársként csatlakozhatnak Kiskoalához és a bandához!
"Miközben jót mulatunk a kalandokon és együtt játszunk, észrevétlenül tanulunk is egymás elfogadásáról, megértéséről és a szeretetről.
Szívből ajánlom ezt a mesekönyvet minden szülőnek és cuki, csibész, kíváncsi, lusta, szemtelen, ábrándozó, akaratos, félős vagy bátor gyereknek."
Berg Judit
Na sklade 2Ks
12,93 €
Jázmin és a megmentett kisbárány
"Jázmin anyukája állatorvos, édesapja állattenyésztő, nem csoda, hogy a kislány is nagyon szereti az állatokat. Van két cicája, a tanyán rengeteg a birka és a szarvasmarha, ám Jázmin legnagyobb bánatára malacok nincsenek. Valahányszor megpróbálja meggyőzni apját, hogy tartsanak disznót, ő elmagyarázza, hogy ez miért nem jó ötlet.
Ám aztán megérkezik Gomba...
És aztán jön Pötty, a kiskacsa.
És aztán Felhő, a kiskutya...
És aztán Magyalka, a kiscica...
És aztán Mázli, a kisbárány..."
Jázmin azt sem tudja, hol áll a feje. Két szerencsétlenül járt madárfiókát próbál életben tartani, és még egy árva újszülött bárányról is gondoskodnia kell. Elhatározza, hogy minden tőle telhetőt megtesz a kis Mázliért és bármi áron megóvja a veszélytől. Csakhogy az igazán nagy veszély, amely az egész nyájra leselkedik, az éj leple alatt közelít...
Na sklade 1Ks
7,04 €
Az ikerlángbűbáj 1: A tűzróka
A léleknek hét szintje van, és minden őrző vonzódik egyhez… Amaja egy titokzatos tűzeset után a mogorva, flegma, kissé életunt harcos, azaz a Vadász oltalma alá kerül. El kell hagynia Japánt, hogy ő is kivegye részét a világ kezdete óta tartó háborúban; harcoljon a lelketlenekkel, és őrző váljon belőle.
Magyarországra érkezik, ahol a Margitszigeten lévő, titkos Akadémián megismeri ikertestvérét, Alexandert. A két árva nyomozásba kezd, hogy kiderítse, miként haltak meg a szüleik. Ekkor még nem is sejtik, milyen titkok és rejtélyek övezik őket, miközben új barátaiknak is bőven akad rejtegetnivalója.
Vajon kiderül, miért száműzték az ikreket a Föld két külön pontjára, hogy ott nevelkedjenek? Mi köze lehet az Elsőknek, akik maguk is lelketlenek, a testvérekhez és világunk pusztulásához? Vajon Amaja megbékél-e valaha a tűzróka jelenlétével, mely egyszerre perzseli fel az emberek és őrzők életét… És végül meddig tudja távol tartani magát a Vadásztól, aki felébreszti szunnyadó ösztöneit? Vámpírok, átkok, merényletek, boszorkányok, humor és romantika jellemzi ezt a különleges univerzumot, amely világunk álarca mögött rejtőzik.
Na sklade 2Ks
12,90 €
dostupné aj ako:
Tea Angyalai: A zene üzenete
Híres fiúbanda érkezik Bálna-szigetre, Tea Angyalai pedig hamarosan összebarátkoznak a sztárokkal. Amikor a tagok között feszültség támad, igazán jól jön az öt egérlány szakértelme a barátságról!
A Cinnfordi kalandok sorozat kötetei öt egérlányról szólnak: Colette, Nicky, Pamela, Paulina és Violet - ők Tea Angyalai! A Cinnford Egyetemen találkoztak, ahová a világ legkülönbözőbb tájairól érkeznek diákok. Ők öten elválaszthatatlan jó barátok lettek, együtt tanulnak, és együtt töltik a szabadidejüket. Cinnfordban az élet mindig tartogat meglepetéseket! A tanórák és sportversenyek mellett mély barátságok és szívet dobogtató szerelmek fűszerezik a hétköznapokat. Ezekről a kalandokról, Tea Angyalainak álmairól és érzéseiről mesélnek a történetek.
És hogy kicsoda Tea Stilton? Geronimo Stilton húga, a Rágcsáló Hírek különleges tudósítója. Sportos, talpraesett, elbűvölő egérlány, aki mindig készen áll arra, hogy kalandos utazásokat tegyen. Útjairól rendszerint szenzációs újságcikkekkel és fényképekkel tér haza. Ügyesen motorozik, és repülőt is vezet. Oknyomozó újságírásról tart kurzust a Cinnford Egyetemen, így kötött barátságot az egérlányokkal - akik rajonganak Teáért, ezért nevezték el magukat éppen róla!
Bloodguard - A Vérőrző (Ófölde 1.)
Száz év. Több tízezer gladiátor. És csak egy emelkedhet fel…
A Nyíl Királyságban minden hazugság.
Szürkevölgyi Leith azzal a reménnyel érkezett erre az idegen vidékre, hogy elegendő aranyat szerezhet haldokló húga megmentésére. Önként jelentkezik a gladiátorviadalokra, ezekre a kegyetlen, vérszomjas küzdelmekre, ahol csak a legerősebbek maradnak életben. Azt hitte, már nincs vesztenivalója.
Tévedett – és mindent elvettek tőle. A reményt. A szabadságot. És végül az emberségét is.
Csupán dühe által táplált megsebzett teste marad hátra, amelyet megacélozott a túlélésért folytatott többéves harc.
Ekkor ismeri meg Maeve-et, a trónörökös tündelányt, aki megtestesíti mindazt, amit Leith megvet. Ő minden, amit gyűlölnie kellene. Az elbűvölő hercegnő azonban felkínálja neki az egyetlen dolgot, amire szüksége van: az esélyt, hogy elnyerje a hőn áhított vérőrző címet, és ezzel együtt a szabadságát.
De egy titkokra és hazugságokra épülő királyságban a reménynek mindig ára van. És Leith végső bosszúja… még ennél is nagyobb árat követel.
Lépj be az arénába!
„Döbbenetes! A vérőrzőben minden megvan: a gladiátori küzdelmek izgalma mágiával, mitikus lényekkel, trónviszállyal és persze gyönyörű szerelmi történettel keveredik. Kötelező olvasmány minden romantasyolvasónak!”– Lucy, goodreads.com
Szereted a fantáziadús, érzéki, tartalmas könyveket? Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!
Fiatal nőknek, felső korhatár nélkül!
Kisfóka és a többiek - Játékötletekkel
Kertész Erzsi ezúttal a legkisebbeknek mesél - kisállatokról, akik pontosan olyanok, mint a gyerekek. A 25 rövid, vicces mese mindegyikéhez játékötletet is írt a szerző, így az olvasók valóban játszótársként csatlakozhatnak Kisfókához és a többiekhez!
"Kertész Erzsi mesekönyvének szereplői pont olyanok, mint az igazi gyerekek: Kisfóka cuki, Kisszarvas csibész, Kisviharfelhő szeretne az apukájára hasonlítani, Kisbálna lusta, Kispelikán szereti néha bosszantani a mamáját...
A népszerű író-pszichológus minden történet végén játékos feladatot is ad kis olvasóinak, akik így még könnyebben tudnak a mesebeli gyerekhősökkel azonosulni. Miközben jót mulatunk Kisfókáék kalandjain és együtt játszunk, észrevétlenül tanulunk is egymás elfogadásáról, megértéséről és a szeretetről.
Na sklade 1Ks
14,06 €
Familiárisok - A pendle-dombi boszorkányok
Fleetwood ?Shuttleworth, a 17. század elején játszódó történet főhőse alig 17 éves, és negyedszer várandós. Ő Gawthorpe Hall úrnője, de eddig még nem sikerült gyermeket világra hoznia, pedig a férje, Richard már nagyon vágyik örökösre.
Amikor Fleetwoodnak a kezébe kerül egy levél, amelyet a harmadik halvaszülését levezető orvos írt a férjének, lesújtó hírrel szembesül: egy újabb terhességet már nem fog túlélni.
Találkozik egy fiatal bábával, Alice Grayjel, aki megígéri, segít, és bebizonyítja, hogy az orvos tévedett.
Alice-t boszorkánysággal vádolják, és Fleetwood mindent kockára tesz, hogy megmentse. De vajon Alice valóban az, aminek látszik?
Csak ők tudják az igazságot. Csak ők menthetik meg egymást.
„Árnyalt és érzékeny portré egy bátor és szívós lány küzdelméről, hogy megtalálja a helyét a világban. Muszáj elolvasni.” – Heather Morris, AZ AUSCHWITZI TETOVÁLÓ szerzője
„Bámulatosan szép mese – a nőiség és a boszorkányság hogyan száll szembe a fennálló hatalommal… gyönyörködtető élmény az első laptól az utolsóig.” – Jessie Burton, A MÚZSA és A BABAHÁZ ÚRNŐJE szerzője
Stacey Halls egy kis településen nőtt fel az angliai Lancashire-ben, és újságírást tanult az egyetemen. Írásai többek közt a Guardianben, az Independentben és a Sunban jelentek meg. A familiárisok az első regénye, amellyel rögtön elsöprő közönségsikert aratott a történelmi fantasy olvasóinak körében: csak az Egyesült Királyságban több mint 200.000 példányban kelt el, keménytáblás és puhakötéses kiadása egyaránt a Sunday Times Bestseller listáján szerepelt. Több mint tizenkét nyelvre fordították le, és készül a tévés adaptáció.
Na sklade 1Ks
14,48 €
Rómer Flóris, a mesék megmentője
Tudjátok, ki mentette meg a meséket a feledéstől? Rómer Flóris, a réges-régen élt tudós pap, aki felidézte a sárkánygyíkok ősi történeteit!
Na sklade > 5Ks
12,00 €
A kiskutya, aki töknek öltözött
Anna és családja izgatottan készül a halloweenre, a gyerekek kísérteteket, pókokat gyártanak, hogy feldíszítsék anya kutyabarát kávézóját, ahol nagy buli lesz. Millinek is jelmezbe kéne bújnia, de a kis mopsznak inába száll a bátorsága, ha lehetne, ő inkább kihagyná a boszorkányokkal, szellemekkel és egyéb rémségekkel teli estét. De aztán rájön, hogyan tudja legyőzni a félelmét...
Bogyó és Babóca a levegőben
Hogy hogyan kerül Bogyó és Babóca a levegőbe? Megtudhatjátok a katicakislány és a csigafiú legújabb meséiből!
A keménytáblás könyvet remek színes illusztrációk díszítik.
Jázmin és a megmentett kisgida
"Jázmin anyukája állatorvos, édesapja állattenyésztő, nem csoda, hogy a kislány is nagyon szereti az állatokat. Van két cicája, a tanyán rengeteg a birka és a szarvasmarha, ám Jázmin legnagyobb bánatára malacok nincsenek. Valahányszor megpróbálja meggyőzni apját, hogy tartsanak disznót, ő elmagyarázza, hogy ez miért nem jó ötlet.
Ám aztán megérkezik Gomba...
És aztán jön Pötty, a kiskacsa.
És aztán Felhő, a kiskutya...
És aztán Magyalka, a kiscica...
És aztán Mázli, a kisbárány...
És aztán Fürge, a kisgida..."
Jázmin megígérte szüleinek, hogy nem visz haza több állatot, de az árva kis kecskét nem hagyhatja sorsára. Fürge igazán szép kis gida, ám roppant csintalan! Vajon páratlan ügyessége és lenyűgöző mutatványai meggyőzik Jázmin szüleit? Velük maradhat, vagy a kislánynak örökre el kell búcsúznia tőle?
A kis herceg - Éldekorált kiadás
A felnőttek szeretik a számokat. Amikor egy új barátról beszéltek nekik, soha nem a lényeges dolgokra kérdeznek rá. Nem azt kérdezik tőletek, hogy az új barátnak milyen a hangja, mik a kedvenc játékai, vagy szokott-e pillangókat gyűjteni. Ehelyett arra kérdeznek rá, hogy hány éves, mennyi testvére van, hány kiló, mennyit keres az apja. Csak ilyesmik alapján hiszik azt, hogy megismerték. Ha azt mondjátok a felnőtteknek, hogy láttam egy rózsaszín téglákból épült, szép házat, az ablakaiban muskátlikkal és a tetején galambokkal…, akkor ezt az épületet nem fogják tudni elképzelni. Azt kell nekik mondani, hogy láttam egy százmilliókat érő házat, és erre majd felkiáltanak: De szép!
Vagyis ha azt mondjátok nekik: a kis herceg létezésére az a bizonyíték, hogy nevetős és mesebelien bűbájos volt, aki saját bárányt akart, márpedig ha valaki saját bárányt akar, akkor nyilvánvalóan csakis valós személy lehet, erre a felnőttek majd vállat vonnak, és komolytalannak tartanak titeket. De ha azt mondjátok nekik, hogy a kis herceg a B612-es számú aszteroidáról érkezett, akkor ezt már bizonyítéknak tekintik, és békén hagynak benneteket a kérdéseikkel. Ők már csak ilyenek.
Ha én volnék a miniszterelnök
"Ha én volnék a miniszterelnök, aki kutyát szeretne, kapna egy kutyát, aki biciklit szeretne, kapna egy biciklit, és minden gyereknek, aki barátot szeretne, két barátja is lenne."
Mennyivel boldogabbak lennénk, ha minden felnőtt havonta egyszer elmenne az óvodába, hogy emlékeztesse magát, hogyan kell játszani? Mennyivel nagyobb biztonság lenne, ha a karácsonyi fények egész évben égve maradnának, hogy mindenkinek megvilágítsák a hazafelé vezető utat?
Egy kisfiú elmondja a saját nézőpontjából, hogy az országot irányító felnőttek számos dolgot másképp is csinálhatnának.
Ez a vidám képeskönyv érzékenyen és megértőn kezeli a mély témákat, és elsősorban azoknak a gyerekeknek szól, akik mernek nagyot álmodni. Meg azoknak a felnőtteknek, akik új szemmel szeretnének tekinteni a világra.
Nora és a Káosz iránytűje
MÁR MEGINT TE?! Hát nem értesz a szóból?
IGEN, jól emlékszel, minden idők legnagyobb szörnyvadásza áll előtted. NEM, eszemben sincs mesélni arról az esetről, amikor Patkival meg Borzassal üldözőbe vettünk egy szélhámos szörnyvadászt, és közben ujjpercfaló szarumajszákkal meg jégleheletű tabuárokkal harcoltunk.
Úgyhogy tedd szépen vissza ezt a könyvet a polcra, és TŰZZ INNEN!
Nora ismét veszélyes kalandra indul, hogy megtalálja eltűnt barátját, bár arra nem számít, hogy a gyerekek titokban csatlakoznak hozzá. Vajon a tökéletlen triónak sikerül megállítania a gonosztevőt, mielőtt késő lenne?
Noráék előző kalandjáról a Nora és a Káosztérkép című könyvben olvashatsz.
Lacná kniha Hajótörés a világűrben (-50%)
Hogy kicsoda Tea Stilton?
Sportos, talpraesett, elbűvölő egérlány! Ő a Rágcsáló Hírek különleges tudósítója. Az újság szerkesztőségét bátyja, a híres Geronimo Stilton vezeti. Tea könyvei öt rendkívüli nyomozólány barátságáról és kalandjairól szólnak. Ők Tea Angyalai! ... Folytatás ››
Hajótörés a világűrben
Tea Angyalai hihetetlen kalandba bonyolódtak! Rendkívüli utazásra indulnak, hogy felfedezzék a világűr titkait. Ezúttal sem lesz könnyű dolguk, mert űrhajótörés és lázadó robotok nehezítik az útjukat, melynek végcélja: a Hold!
A(z) Hajótörés a világűrben (Könyv) szerzője Tea Stilton.
Na sklade 2Ks
5,97 €
11,93€
dostupné aj ako:
Titkos jótevők - A kis hullámpóni
Csillámzug mesés hely, ahol a tengeröböl kristálytiszta vizében hullámpónik úszkálnak. Amikor Gréta megtudja, hogy a kegyetlen Lady Toppantó el akarja ragadni ezeket a csodás lényeket, a lány új barátaihoz, Majához és Szofihoz fordul segítségért. De sikerrel járhat-e merész mentőakciójuk? Megmenekülnek-e a hullámpónik?
A titkos jótevők kalandjai folytatódnak, újabb mágikus lényeket kell megmenteniük Sir Kokas és társai gonosz terveitől.






















