Hľadanie: Elias Canetti: Masa a moc
zobraziť:
A Szent Johanna gimi 1.
"- Na, Cortez is megtalálta a sulit. Éppen ideje volt, nem fogom életem végéig tartogatni a jegyzeteket - sóhajtotta tettetett unalommal az arcán, és becsapta a szekrényajtaját.
Elfordítottam a fejem, hogy odanézzek, és akkor...És akkor történt, hogy először megláttam Antai-Kelemen Ádámot, Cortezt. Abban a pillanatban, ahogy megláttam, görcsbe rándult a gyomrom, és úgy éreztem, muszáj lehajtanom a fejem, és úgy tenni, mintha csinálnék valamit, máskülönben elárulom magam. Deszkás cipőt, farmert, és bőfazonú fehér pólót viselt, fél vállán hanyagul lógott a hátizsákja, másik kezében a gördeszkáját tartotta. Összevissza meredező haja csak látszólag állt szerteszét, egyébként gondosan megcsinálta, és pont úgy nézett ki, ahogy kell, és ahogy jól áll neki. A folyosó végén Ricsivel beszélgetett, aztán szép lassan minden osztálytársunk köré gyűlt, és hallgatták.
Zavartan turkáltam a szekrényemben, csak néha néztem fel egy-egy pillanatra. - Nézd, megjött Cortez! - jelentette be Virág.
Mintha magamtól nem vettem volna észre." (részlet a könyvből)
A Szent Johanna gimi 2.
" Felfelé baktattunk a dombon, amikor Virág kérdőn körbefordult, és a tekintete megállapodott rajtam.
- Green Day szól a zsebedben - mondta.
- Zavartan előkerestem a mobilom, és közben azon tanakodtam, hogy ki állíthatta be a telóm a Basket Case-re, és egyáltalán ki csörög arra, mert csak egy embert ismerek, aki szereti...
- A kijelzőn Cortez neve villogott, alatta egy menő deszkás képpel.
- Cortez - suttogtam, és megtorpantam az úton.
- Vedd fel! És lélegezz. De előbb vedd fel. Vagy ne! Előbb lélegezz - ugrált körülöttem Virág.
- Mit mondjak? - kapkodtam a levegőt.
- Elsősorban ne mondj semmit, várd meg, hogy mit akar. De ha beszélni akarsz vele, javaslom, hogy vedd fel - tanácsolta Arnold." (részlet a könyvből)
A tánciskola 2. - Családi titkok
Elérkezik a karácsony. Carlos, Sara és Cris is magányosan töltik a szünetet. Az új félév kihívások elé állítja a Kívülállók Klubját: vajon képesek-e együttműködni, és egymást segítve sikert elérni a moderntáncórán is? Vagy éket vernek közéjük a családi titkok?
Na sklade 1Ks
11,26 €
Unikornismentő csapat - Szörnyecske a hátizsákban
Unikornisok márpedig nagyon is léteznek. És sellők és sárkányok és még más különleges lények is. De ezek veszélyben vannak, ellenfeleik erősek és kegyetlenek. Hogy megóvjuk a mítoszok és legendák lényeit, létrejött az Unikornismentők titkos csoportja. Szeretnél segíteni nekünk? Hajlandó lennél kockára tenni az életedet, hogy megóvd a világ legkülönlegesebb teremtményeit? Nagyon remélem, mert a teremtményeknek szükségük van rád!
Elliot nem túl boldog új iskolájában töltött első napján. Az osztályával kirándulni mennek a Kopár Fenyves félelmetes erdőibe. A túrát a furcsa és mogorva Fauna professzor vezeti. Ráadásul senki nem áll szóba vele, csak egy Uchenna nevű lány, aki nem riad vissza semmilyen veszélytől. Amikor az erdőben a két gyerek lemarad a többiektől, egy olyan különleges teremtményre bukkannak, amelyet még soha életükben nem láttak. Ez a felfedezés azonban nem maradhat titokban, mert a kék szörnyecske követi őket... egészen hazáig. Csak egyetlen ember van, aki segíthet nekik: a titokzatos Fauna professzor.
Na sklade 1Ks
8,06 €
Újabb visszatérés a Fantázia Birodalmába
Különös köd telepszik Rágcsália utcáira. A baljós sötétség veszélyt rejt: valaki átjárót nyitott a Fantázia Birodalma és a valóság között! Ráadásul mindez az én hibám… Bajuszborzoló kalandok várnak rám, hogy jóvátegyem!
Csodás ajándékot kaptam legutóbbi kalandom végén Florianna királynőtől: a varázslatos Szárnyas Gyűrűt, amely a Szárnyas Lények Vitéz Hercegévé tett. Ám pipogya egér módjára hagytam, hogy ellopják rágcsáliai otthonomból! Hanyagságom hatalmas bajt okozott, a Tündérbíróság előtt kell felelnem tettemért. Kemény, de igazságos ítéletet mérnek rám: Névtelen Vándorként egy holdhónapom van a bűvös tárgy visszaszerzésére.
A tét óriási: Florianna trónja és az egész birodalom békéje! Az idő kérlelhetetlenül halad... Vajon sikerülvisszatérnem egy holdhónap alatt?
Matricás Laci és a múzeumrablás
A Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egy
szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar
"olvasni tanulok"-sorozatot építünk.
A Pagony legkiválóbb szerzői négy-négy könyvet írnak, négy különböző nehézségi
szinten. A történetek lazán összefüggnek egymással, de természetesen önállóan is
olvashatók. Vadadi Adrienn meséjében Matricás Laci, a híres rabló úgy dönt, udvari
kalitkát készít a papagájának. Ám ehhez rabolnia kell pár apróságot... El is indul, de
útközben a minden lében kanál Sárikába ütközik. Márpedig ő senkitől sem fél, csakis
Sárikától!
Na sklade 2Ks
7,10 €
A rosszfiúk 5: Intergalaktikus balhé
HOGY MI A ROSSZ HÍR?
Itt a világvége.
És mi a jó hír?
A rosszfiúk visszatértek, hogy segítsenek!
Persze elképzelhető, hogy ehhez először "kölcsönözniük" kell egy rakétát, és az egyik űrruhában talán valami undi dolog fog történni, és akad rá némi esély, hogy Mr. Piranha a kelleténél több babos burritót fogyaszt el... De ugyan már! Mégis, mi baj lehetne?
Kis lépés az átlagos jófiúknak, de hatalmas ugrás A rosszfiúknak!
Bence és a türkiz Nabu
abu egy szuperhős, akinek öt fegyvere van:
- egy kés
- egy aknavető
- egy pisztoly
- egy dobócsillag
- és egy elektromos sokkoló.
Nabu Bencéé. Bence általános iskolás, harmadikos, a legjobb barátját Rigl Zolinak hívják, a legfőbb ellenségét pedig Nagy Pelvának. A Nagy Pelva elvette Bencétől Nabut. Vissza kell szerezni!
Bence és Zoli rögtön három tervet is kitalálnak, amiből a madárpókos kókuszgolyó bizonyul a legjobbnak...
Izgalmas és vicces történet egy szuperhősről, egy harmadikos fiúról, egy csótányról és a bátorságról.
Na sklade 3Ks
6,42 €
Kandráčovci Monika a Ondrej - Znej pieseň Márii (Mariánske a duchovné piesne) CD
Monika Kandráčová je výraznou interpretkou tak ľudových ako aj duchovných piesní. Práve mariánske piesne v jej podaní znejú presvedčivo a autenticky. Na tomto albume s názvom Znej pieseň Márii okrem nej spieva a hrá i jej syn Ondrej Kandráč. Vokálne sprievody sú pod taktovkou dirigenty Lenky Murínovej a jej zboru. Piesne zaranžoval známy muzikant Tomáš Labanc. Spolu s flautistkou Júliou Burášovou majú tieto skladby neopakovateľný charakter. Nesú v sebe posolstva nádeje, radosti a pokoja.
Tracklist:
1. Kráľovná Karmelu
2. Bárka
3. Zdravas´ Panna Mária
4. Ave Mária
5. Bohorodice
6. Búrnym morom
7. Ó, Ježišu
8. Pod Tvoju milosť
9. Madona
10. Ó, Matka Božia
11. Hlas zvona
12. Tam na skale
13. Žalm
14. Znej pieseň Márii
Na sklade 1Ks
12,64 €
13,31€
A neveletlen hercegnő naplója 6.
Hogy bírja ezt Mia? Egyetlen, igaz szerelme, Michael egyetemre ment, így ő magára maradt az új tanévben, a megpróbáltatásokkal egyedül kell szembenéznie (na jó, majdnem egyedül). Genoviát környezeti katasztrófa fenyegeti. Új angoltanára egyáltalán nem méltányolja írói képességeit. Borisz pedig totálisan átalakult, igazi dögös pasi (!) lett belőle. Ez már túl sok Miának, akinek a hercegnőség amúgy is púp a hátán. Szerencsére Lilly és Grandmere egyesült erővel siet Genovia és az Albert Einstein Gimnázium segítségére. De miért kell Grandmere-nek bundában, tiarával a fején beállítani a suliba?!
Menekülj, ha éhes a Poliposzaurusz!
Őskalóz barátunk, Semmibajsz hazatérni készül otthonába, a Kartács-szigetekre, ám olyan nehezére esik az indulás, hogy végül elkísérjük. Pedig én tiltakoztam! Tudtam jól, hogy tengeri szörnyek és más veszedelmek várnak a tengeren… Cinn, mi ez, ha nem kihalásveszély?
Sok-sok földtörténeti korszakkal ezelőtt, az őskori Egér-szigeten létezett egy falu, amelyet úgy hívtak: Lávapolisz. Itt éltek a Pocok sapiens faj első egyedei, köztük Geronimo Stilton őse, Geronimo Stiltonitekus is, családjával és barátaival. Ez a rokon a messzi múltban kőtáblára véste bajuszborzolóan izgalmas történeteit meteoritzáporokról, vulkánkitörésekről, dinoszauruszokról és rettentő kardfogú tigrisekről. Extraegesen izgalmas kőkorszaki kalandok ezek, ismerkedjetek meg velük ti is!
Romeo a Julie / Romeo and Juliet - 5.vydání
Anotace
Zrcadlové vydání známého příběhu veronských milenců.
Na sklade 2Ks
13,70 €
There’s a Little Chick In Your Book
The first in a new series of novelty board books from bestselling author Tom Fletcher!
CHEEP CHEEP!
Little Chick is looking for her baby brother - can you you help her find him?
Tap, slide, and jiggle the pages to help Little Chick as she searches for her brother amongst all the eggs - and discover some new friends along the way!
A new novelty board-book range from the world of Tom Fletcher's bestselling Who's in Your Book series, which has sold over 2 million copies worldwide. These books bring the interactive magic to a younger audience, helping with early development and encouraging curiosity and a love of reading for little ones.
For readers up to five, discover the exciting world of Who's in Your Book:
There's a Monster in Your Book
There's a Dragon in Your Book
There's an Alien in Your Book
There's an Elf in Your Book
There's a Superhero in Your Book
There's a Witch in Your Book
There's a Unicorn in Your Book
There's a Bear in Your Book
There’s a Little Kitten in Your Book
A brand-new series of novelty board books from bestselling author Tom Fletcher!
MEOW! MEOW! Oh look - there's a tired little Kitten in your book!
Shall we get him ready for bed?
Tap, slide, and jiggle the pages to help Little Kitten put away his toys, brush his fur, and pick a story for bedtime. Can you help him drift off to sleep?
Toddlers will love this interactive board book, full of fun novelties that encourage curiosity and exploration and a gentle narrative that is perfect to read aloud whilst winding down before bed.
More Who's in Your Book interactive board books:
There's a Little Chick in Your Book
There's a Little Snowman in Your Book
There's a Little Puppy in Your Book
There's a Little Ghost in Your Book
Na sklade 2Ks
12,45 €
Bimbamkuku - Pesničky líšky a vlka 2: A na nás ste zabudli?! CD
Líška a Vlk z BimBamKuku vám prinášajú svoj druhý album plný pesničiek z ich rozprávkového sveta. Navzájom si rozprávajú rozprávky a v rozprávkových pesničkách odkrývajú dôležité posolstvá napr. o priateľstve či schopnosti sa deliť. Ak si chcete vypočuť tieto milé pesničky úplné a v celej kráse, nahrali sme vám toto CD. Tu nájdete pesničky z vašich obľúbených rozprávok Líšky a Vlka v novom a krajšom zvuku. Nech sa vám krásne počúva!
Tracklist:
01. A na nás ste zabudli?!
02. Do sveta nás talent láka
03. Zvieratká a lúpežníci
04. Vianočná hviezdička
05. Škaredé káčatko
06. Závisť
07. Bez práce nie sú koláče
08. V mravenisku
09. Jablko
10. Mechúrik Košťúrik
11. Smiech lieči
12. Darček z neba
13. Dvojičky
14. Triky a fígle
15. Kto druhému jamu kope
16. Zvládneš to aj sám
Mesés hangoskönyvek - A dzsungel könyve
A Mesés hangoskönyvek – A dzsungel könyve egy izgalmas, interaktív hangoskönyv, amely a gyerekeket a dzsungel sűrűjébe, a vadon különleges világába repíti.
A klasszikus történet középpontjában Maugli, az embergyerek áll, akit a farkasok nevelnek fel, és aki a dzsungel törvényei szerint tanul meg élni. A könyv lapjain megelevenednek a jól ismert szereplők: a bölcs párduc, Bagira, a vidám és gondtalan Balu, a rettegett tigris, Sir Kán, és sok más állat, akik mind hozzájárulnak Maugli kalandos történetéhez.
3 db AG10/LR1130-as elemmel működik.
Ismerd fel a tanya hangjait!
Egy tanyán sokféle állat él, és mindegyiknek más a hangja. Most megtudhatod, melyik a legnagyobb termetű baromfi, melyik a világon a legkedveltebb állat, és hogy nevezzük a tehén kicsinyét. Ráadásul a gombok megnyomásával bármikor meghallgathatod a kecske mekegését, a ló nyerítését és a cica nyávogását.
Maja próféciák a 2012-es évre
Gerald Benedict teológus, fő kutatási területe az összehasonlító vallásfilozófia. Könyvében azokat a maja próféciákat elemzi, amelyek 2012-re jelentős változást jövendölnek a világ és az emberiség sorsában. Amerikában és Nyugat-Európában jelentős figyelem fordul a 2012-es esztendőre, sokan az Apokalipszis eljövetelében hisznek - Benedict ezzel szemben azt próbálja bemutatni, mit jelentenek a maja jóslatok. Míg egyesek 2012. december 21-ére egy világfordító esemény bekövetkeztét várják, Benedict a jóslatokat elemezve azt vetíti elénk, hogy nem egyik napról a másikra történő változásra kell számítanunk. Szerinte nem a világ pusztulására utalnak a próféciák, sokkal inkább arra a veszélyre, amit a Föld készleteinek kizsákmányolása és beszennyezése jelent.
Na sklade 1Ks
9,62 €
Böngéssz hangokat! - A gyerekek világa
A Böngéssz hangokat – A gyerekek világa egy izgalmas, interaktív böngészőkönyv, amely a mindennapok ismerős helyszínein kalauzolja végig a gyerekeket – úgy, hogy közben nemcsak nézelődhetnek és keresgélhetnek, hanem hangokat is meghallgathatnak.
A könyv a kicsik számára különösen vonzó, mert a saját világukból merít: olyan helyzeteket és környezeteket mutat be, amelyeket nap mint nap látnak, átélnek, így könnyen kapcsolódnak hozzá. A böngészés és a hangélmény együtt igazi játékká varázsolja a tanulást.
3 db 1,5 V AAA-s elemmel működik.




















