Hľadanie: odlet
zobraziť:
Szívecskéd
Ernestónak szeretője van - konstatálja Inés a férje papírjai közt talált rúzsfoltos üzenet láttán. Az üzenet közönséges ízlésre vall: ugyan ki vesz komolyan egy olyan nőt, aki rúzzsal szívet rajzol, aztán még alá is kanyarítja, hogy "Szívecskéd". Minden nőt megcsalnak - véli -, csak nem mindenki tudja meg. És az ilyeneknek könnyebb, mert ettől még nem változik meg az életük. Aki viszont megtudja, mindenáron ki akarja deríteni, ki az a nő; tépelődik, mi lehetett a baj, mit kéne tennie, megbocsásson-e vagy sem, és hogyan bosszulja meg a rajta esett sérelmet, aztán mire a párja otthagyja azt a másikat, már úgy összekavarodik benne minden, hogy képtelen visszatérni a rendes kerékvágásba. Főleg ha további rúzsfoltos üzenetek kerülnek elő - például egy óvszeres dobozból!
Inés persze utánajár, ki lehet az a sekélyes ízlésű, közönséges nő, majd pedig mindent elkövet, hogy mentse a férjét, aki felfokozott izgalmában végzetes balesetet okoz: "Szívecskéd"-et megöli és jobb ötlet híján bedobja a tóba.
Ezzel azonban még koránt sincs vége a családi drámának.
Claudia Pineiro az argentin széppróza egyik legnagyobb sztárja. 1960-ban Buenos Airesben született, pályáját forgatókönyvíróként és grafikusként kezdte. Különleges lélektani krimiket, művészi és egyben nagyon olvasmányos pszichothrillereket ír. Nagy mesterek - többek közt Saramago - fedezték fel az irodalomnak.
Vypredané
9,86 €
10,38 €
Micimackó - Boldog új mackóévet! - DVD
Mindenki kedvenc Mackója felnőttek és gyerekek örömére egyaránt új történettel lepi meg rajongóit az ünnepekre!Ezzel a filmmel hamar belefeledkezhetünk az ünnepi hangulatba! Ez az év végi ünnepi szezon is jól kezdődik: Micimackóval és barátaival, a Százholdas pagony vidám és kedves lakóival, akik együtt töltik az ünnepeket! Micimackó, Malacka, Nyuszi, Kanga, Zsebibaba, Bagoly és Tigris nosztalgiázva gondolnak az előző napokra, amikor együtt ülték körbe a karácsonyfát és együtt örültek a kapott és adott ajándékoknak. De a Karácsony elmúlt és megkezdődött a visszaszámlálás: pillanatokon belül beköszönt a Szilveszter és az Újév az erdőbe és megkezdődnek a bajok! Nyuszi bulit szervez, de Micimackó és barátai folyton megzavarják az előkészületeket. Nem csoda, hogy Nyuszi durcás lesz, és azzal fenyegetőzik, hogy elköltözik a Pagonyból.Természetesen ennek egyetlen erdőlakó sem örül. Tanakodnak, hogy vajon mivel bírhatnák maradásra Nyuszit, és nagyszerű ötlet pattan ki a fejükből. Mindenki tesz egy újévi fogadalmat, mindenki megpróbál az Új Esztendőben megszabadulni egy-egy rossz tulajdonságától, hogy Nyuszi kedvében járjon. De milyen lesz az a Százholdas Pagony, ahol Malacka hetvenkedni kezd, hogy leplezze bátortalanságát, ahol Micimackó fogyókúrázik és rá sem néz többé a mézre, és ahol Tigris többé nem ugrál és bugrál?! Tekintse meg Disney Micimackó játékainkat!
Vypredané
3,39 €
3,57 €
Csókbál
"Egy olyan könyvet teszünk most a kezetekbe, aminek a sorsa jellemzőbb, és érdekesebb, mint saját maga.
Az úgy volt, hogy a Köves Tamás haveromnak támadt egy ötlete. Csak mondogatta, hogy csók bál, csók bál, csók bál... Aztán gondoltam egyet, írjuk meg a filmregényt, mi baj lehet ... Folytatás ›› belőle? A könyv elkészült, eljött Tamás ideje. A menedzselés.
1985 végén Bacsó Péter behívott minket magához, és elmondta, hogy neki nagyon tetszik a könyv, kössünk szerződést a filmnovellára. A könyvet és a szinopszist odaadták András Ferenc filmrendezőnek. Neki szintén nagyon tetszett. Minden jel arra mutatott, hogy ő lesz a rendezőnk.
1986 októbere. Jött a második szerződés, a megfilmesítési jog.
Ekkor találtak egy fiatal "rokon" gyereket, Szekér András dramaturgot. Kiadták neki a filmnovellát, hogy készítsen belőle forgatókönyvet. A gyerek nekikezdett. Kár volt. Elkezdtünk balhézni, hogy elrontják a forgatókönyvet. Erre Bacsó, hogy befogja a szánkat, adott egy papírt, hogy van jogunk beleszólni a forgatókönyvbe. Született még egy verzió, amit szintén leszaroztunk. Többet nem láttuk Andrist. Hosszú csönd következett...
Egyszer csak megjelent András Ferenc rendezésében a Nagy Generáció című film. Meghívtak minket a Corvin moziba a díszbemutatóra. Elmentünk, megnéztük. Az ötlet nagyon hasonlít a miénkre. Nem értettük. Tényleg! Miért hívtak meg? Hogy örüljünk, hogy a művünk megvalósult? A bemutató után a "kicsit sem robbanékony" Köves felhívta András Ferencet, hogy mi lesz a Csókbállal? Válasz: nagyon hülyén venné ki magát, ha egymás után két hasonló témájú filmet csinálna. Köves, a maga sajátos modorában csak annyit mondott: "kapd be!"
A filmet visszakaptuk.
1988. A csoda!
A zsidó hitközség felkérte Köves Tamást, hogy társadalmi munkába segítsen az Emanuel alapítvány báljának szervezésében, melynek díszvendége Tony Curtis volt. Ekkor döntöttünk úgy, hogy nincs vesztenivalónk, megpróbáljuk rávenni Tony Curtist, hogy olvassa el az angolul megírt szinopszist. Rávettük. Tony azt mondta, hogy nagyon tetszik az ötlet, szívesen eljátssza a főhőst és még esetleg be is száll pénzzel. Bacsó hivatalosan keresse meg, hogy megbeszéljék a részleteket. Bacsó megígérte, hogy intézi a produkciót. Curtis elutazott. Két vagy három három hét múlva Köves hívta Bacsót, hogy beszélt-e Toníval. Mire ő: próbálta egyszer hívni, hagyott üzenetet, de az a galád Tony Curtis nem hívta vissza! Köves Tamás besokallt. Elküldte Bacsó Pétert a jó édesanyjába és megfenyegette, hogy szanaszét perli, ha nem adja vissza azonnal a jogokat. Erre jött viszonylag gyorsan a papír, amin a 10 év jogról lemondott és az visszaszállt ránk.
Most van néhány papírunk, egy színes kerettörténetünk, meg egy filmregényecskénk. Úgy döntöttünk, kiadjuk, csak úgy... kortünetleírásként és tanulságképpen." (a Szerzők)
A(z) Csókbál (Könyv) szerzője Köves Tamás, Boros Lajos.
Vypredané
7,31 €
7,69 €
Baudolino
"Hát ez meg mi?" - bök Nikétasz úr, volt udvari szónok, a Bizánci Birodalom legfőbb bírája, császári logothetész az orra elé tolt, nehezen kisilabizálható irományra - Baudolino maga alkotta nyelven írt, kamaszkori naplójára - az Úr 1204. esztendejének eleje táján. És Baudolino mesélni kezd. Bizáncot keresztes martalócok fosztogatják, Nikétasznak az életét menti meg előlük Baudolino, a város lángokban áll, menekülniük kell, de Baudolino közben is mesél és mesél. A meséje nyomán kibontakozó pikareszk kópéregénynek - a világhíres író-filozófus negyedik regényének - a hőse ő maga, Baudolino, Rőtszakállú Frigyes paraszti származású fogadott fia. Méghozzá felettébb tevékeny hőse: Baudolino képzelő- és tettereje nem ismer határokat. Legfőbb ötlete egyenesen a Német-római Császárság egészének sorsát igyekszik új útra terelni... Ötlet és valóság viszonya azonban - a nagy sikerű Eco-regényekből ismerős módon - igencsak összekuszálódik.
Létező személy-e a távol-keleti "János pap", és írt-e levelet Barbarossának (a pápának, a bizánci uralkodónak)? Mi közük a bibliai háromkirályoknak a Grál-legendához, Nagy Károlyhoz és a Német-római Császársághoz?
Baudolino és a cimborái mindenesetre elhatározzák, hogy maguk mennek el a világ végére, János pap országába. S egy félbemaradt keresztes háború és Frigyes gyanús halála után kezdődik még csak a java: a hol Szent Brendan utazásait, hol Marco Polo kalandjait idéző, esztendőkig tartó vándorlás... A végén (de még inkább azon túl) megint mindenre fény derül, természetesen.
Vypredané
13,16 €
13,85 €
Jó napot! Ferenc pápa vagyok
Ferenc pápával beszélgetés – írott formában – eddig még nem látott napvilágot. Róma jelenlegi püspöke mintha tartózkodna az éles „kérdezz-felelek” helyzetektől. Az első újságíró, aki Ferenc pápával négyszemközt, személyesen is leülhetett egy interjúra, Antonio Spadaro jezsuita. Az ötlet a jezsuita kulturális folyóiratok főszerkesztőinek évente megrendezésre kerülő találkozóján merült fel 2013 júniusában. Ezen a találkozón Magyarországot A Szív képviselte, a magyar jezsuita rendtartomány lelkiségi és kulturális folyóirata.
Ferenc pápa örült felkérésünknek, ugyanakkor mindjárt jelezte, hogy egy szabályos interjú nem éppen az a műfaj, amelynek keretei között gondolatainak lényegi mondanivalója kifejezésre juthat. Ezért azt tanácsolta, hogy kérdéseinket előre fogalmazzuk meg, majd közülünk egyvalaki keresse fel őt, akivel beszélgetni fog. A feladatot Rómában élő rendtársunk, a Civilta Cattolica főszerkesztője vállalta. Antonio Spadaro végül háromszor is találkozott Ferenc pápával, és e találkozások eredménye csakugyan más lett, mint amire legelőször gondoltunk. Az interjút olvasva ugyanis nemcsak kérdésekkel és válaszokkal találkozik az olvasó, hanem személyes hangvételű vallomásokkal is.
A szöveg méretére és sajátos stílusára való tekintettel ezt a Ferenc pápával készült exkluzív interjút magyarul nemcsak A Szív folyóirat hasábjain, hanem külön kiadványként, könyv formában tárjuk az olvasók elé. Bízunk abban, hogy e különös hangvételű beszélgetés támpontokat és bátorítást jelent majd mindenki számára, aki érdeklődéssel forgatja e kötet lapjait
Vypredané
4,39 €
4,62 €
World War S - A fekete mágia szívében
Az évezredeken átívelő spirituális küzdelem eredményeképpen az előző rész végén a Vatikán örökre megváltozott: már nem világi hatalmi tényező, nem a titkait féltve őrző, iratait földalatti könyvtárban rejtegető, botlásait és a hatalmi visszaéléseit mentegető és takargató vallásos intézmény, hanem viszonyát Istennel megújító és helyreállító, igazi keresztény misszió. Az új pápa gyökeresen átalakítja a szervezetet, amire elődeinek nem volt meg a hite és bátorsága. Az előző rész hősei, Paul, Lylian, John és Julie Afrikába indulnak a Josh által látott profétikus álmot követve, hogy megkeressék az első afrikai születésű pápát, II. Pétert. Útjukat nem egyedül teszik meg: árnyként kísérik őket a Gadarai Démonlégió szövetségesei, a fekete mágia boszorkánymestereinek szellemiségei. John és Julie a varázslók és mágusok feketepiacán találkozik egy fétiskereskedővel, aki ismeri az Afrika Szentjeként emlegetett pápát, és tud arról a faluról, ahol a világtól visszavonultan gondoskodik a rászorulókról. Hajlandó elkalauzolni őket hozzá, bár Johnnak nem tetszik az ötlet. A dolgok nem alakulnak jól: táborukat sárlavina borítja el, és John csak reméli, hogy Julie-t nem sodorta magával. Paul és Lylian útjai másfelé vezetnek: egy helyi informátor segítségével próbálják megtalálni a szent embert, de nekik sem jutott könnyű feladat az angyali seregek segítsége nélkül ők is elvesznének. Közben Európában és az Egyesült Államokban új vallás van kialakulóban: a Mester és szolgálólányai Salome Sue Richardson és Sidney Grimm kontinenseken átívelő méretűre duzzasztják a szervezetet Carl Millerbeck, a korrupt és hataloméhes politikus segítségével. Mindenki betekinthet majd az eljövendőbe.
Vypredané
10,15 €
10,68 €
Vadon
Se szeri, se száma az olyan könyveknek, amelyek a középosztály középkorú tagjainak életválságáról szólnak. Többnyire önmagukat keresik, és e célból hosszú, fáradságos utakra is vállalkoznak. Vannak, akik befelé utaznak, a lélek mélységeit kutatják, mások valóságos utazásra indulnak, testüket és lelküket egyformán próbára teszik. Járják a világ zarándokútjait járják, az El Caminót, ellátogatnak Rómába, Lourdes-ba, Nepálba. Útjuktól legalább annyira remélnek kalandokat, élményeket és szerelmet, mint lelki megbékélést.
Első pillantásra a Vadon hasonló krónikának tűnik. Ám a szerző se nem középosztálybeli, se nem középkorú. Anyja hirtelen jött betegsége után Strayed élete viharos sebességgel hullott szét. Családi kötelékei meglazultak és eltűntek, házassága megromlott. Egyedül maradt mindenféle értelemben. Egy sportboltban esett pillantása a legjelentősebb amerikai túraútvonalról szóló útikönyvre. A túra teljesítése először csak homályos ötlet volt, majd egyre inkább alakot öltött, végül világos célként rajzolódott ki előtte.
Zarándoklata 1100 mérföldön és három hónapon át tartott, mégpedig igen zord körülmények között. Szánalmasan felkészületlen volt erre a megpróbáltatásra, testileg és lelkileg egyaránt. Kötetében kiváló láttató erővel idézi fel a hosszú gyaloglás keserves és magasztos pillanatait. A külső utazás, a távolság, a természet és a test meggyötörte, a belső viszont felemelte. Újfajta tisztelet és csodálat ébredt benne: útja végigjárása elsöprő és alapvető élményt jelentett számára.
Cheryl Strayed írása lefegyverzően nyers, őszinte és kitárulkozó. Útja kemény, sokszor kegyetlen fizikai és lelki próbatételeken keresztül a reménytelenség pusztaságából a megújult önismeret nyugalmasabb tájaira vezetett.
Vypredané
12,52 €
13,18 €
20 séf - 100 recept
Különleges könyvet tartasz a kezedben, kedves Olvasó. Ez a kötet egyszerre riport- és szakácskönyv. Használhatod úgyis, hogy beleolvasol egy séf életrajzába, és ha megfogott a személyisége, megfőzöd a receptjeit. De cselekedhetsz fordítva is, ha kiválasztottál egy receptet, amit izgalmasnak találtál, főzés közben megismerheted magát a recept készítőjét is. Az ember és a főztje. Egyik jellemzi a másikat.
20 magyar séf, 100 válogatott recept. Megszokott és ismeretlen alapanyagok, régi és új technológiák, meglepő ízkompozíciók, számtalan profi tipp, ötlet és változat, hogy az étel otthoni körülmények között is elkészíthető legyen. .De húsz - néha meglepő és tanulságos - kulináris életút is. Kirajzolódik, ki mit gondol a nagymamáról, a fúziós és a molekuláris konyha kalandjairól, a hagyomány és a haladás kényes egyensúlyáról, a magyar gasztronómia múltjáról, jövőjéről. De kiderül az is, kinek milyen az ízlésvilága, munkamódszere, karaktere.
A 20 séf szakmai hitvallása önmagában is érdekes. Ám így együtt sokkal többet nyújtanak, mint a részletek egésze. A 20 séf, 100 recept című kötet bepillantást enged az elmúlt évtized kulináris forrongásaiba, a különböző divatok és irányzatok sokszínűségébe, sőt még a gasztronómia kulisszatitkairól is fellebbenti a fátylat.
Aki átböngészi az interjúkat, bele-belekóstol az ételekbe, meglepő felfedezést is tehet. Az útkeresés, a szemléletváltás, a rengeteg vita ellenére a magyar étkezési kultúra egy és oszthatatlan. Élő szövet, amely folyamatosan változik, valódi értékei búvópatak módjára mindenütt felfedezhetők. Nincs ugyanis százféle magyar konyha. Csak kettő. A jó meg a rossz.
Vypredané
20,02 €
21,07 €
Az 5:2 diéta
Az 5:2 fogyókúra forradalmian új étkezési módszer, a lakmározó és a böjtölő napok váltakozására épülő étrend, amely már sokak életét gyökeresen átalakította. Ez a létező legegyszerűbb, legrugalmasabb fogyókúrás program - amely egyúttal hozzájárul az egészségi állapotunk ... Folytatás ›› javításához.
Ha Az 5:2 fogyókúra elveit követjük, nem kell lemondanunk egyetlen kedvelt ételünkről sem, mégis kiaknázzuk a helyes táplálkozás jótékony hatásait: az időszakos kalóriacsökkentés segít megelőzni olyan rettegett betegségek kialakulását, mint a rák, a szív- és érrendszeri problémák, az Alzheimer-kór, a 2-es típusú cukorbetegség.
Amennyiben heti egy-két napon át a megszokottnál kevesebb táplálékot veszünk magunkhoz, olyan "helyreállító üzemmódba" vált a szervezetünk, amely gyógyítóan hat a testünkre és ugyanakkor élesíti a gondolkodásunkat. Már jelenleg is több tízezernyi férfi és nő követi Az 5:2 fogyókúrában megfogalmazott szemlélet módot, s ennek köszönhetően átalakították életüket, megváltoztatták külalakjukat, és nem mellesleg komoly összegeket spóroltak. A könyv most megjelenő átdolgozott, bővített kiadása lehetőséget nyújt arra, hogy még többen csatlakozzanak hozzájuk.
Kate Harrison ismert újságíró, aki saját tapasztalatai alapján jól ismeri a túlsúllyal küszködő emberek problémáit. Számtalan diétát kipróbált, szembesült az elkeserítő jojóeffektussal, de végül megnyerte a csatát. Az 5:2 fogyókúrában megírja személyes élményeit, bemutatja a módszer tudományos hátterét, és a számtalan remek ötlet, valamint a receptek minden segítséget megadnak ahhoz, hogy mi is sikeresen elsajátíthassuk az időszakos böjtölés forradalmi változásokhoz vezető életformáját.
A(z) Az 5:2 fogyókúra (Könyv) szerzője Kate Harrison.
Vypredané
10,89 €
11,46 €
Jamie magazin - 2016/7.
A kiadvány tartalma:
- Bennfentes - Stefanie Sauska immár 7 éve Magyarországon él, de az Egyesült Államokban született. Sok jó helyet ismer.
- Veteményvezér - Uborka, a legkedveltebb tökféleség. Most el is magyarázzuk, hogy hogyan termeszd.
- Koktél - Imádjuk a vermutot, így egy Martini alapú, ám eredetileg elrontott koktéllal kezdjük az őszt.
- Gasztroblog - Két testvér, akik édesanyjukat egy szakácskönyvvel lepték meg. Zseniális ötlet, kiváló házi receptek. Akár meg is vásárolhatod.
- Utazás - Szeptember a szüret ideje, így kimozdulunk egy kicsit a hazai szőlészetekbe. Tokaj-Hegyalja pedig az egyik legjobb úti cél, ahol a csodálatos táj mellett, új élmények is várnak ránk.
Állandó összetevők
- Kóstoló - Tippjeink és programjaink az őszi hónapokra.
- Fizess elő: Rendeld házhoz Jamie-t! Most pénzt és időt takaríthatsz meg.
- Hogyan készül? - Angol szilvapuding lépésről lépésre.
- Konyhai jegyzet - Hasznos tudnivalók, ahol az is kiderül, hány gramm egy evőkanál.
- Főzz meg! - Skót tojás rajzban elmesélve. Könnyebb elkészíteni, mint gondolnád.
Receptek
- Zellermester - Ez a csodálatos gyökérzöldség épp most van éves karrierje csúcsán. Íze hasonlít a szárzellerre, csak egy kicsit diósabb aromákkal rendelkezik.
- Egészség & boldogság - Vadonatúj, világbajnok hozzávalókkal elkészíthető ételek. Főzz egészségesen!
- Céklaparádé - Bíbor, piros, sárga és rózsaszín - tagadhatatlan, hogy a cékla színt visz az ételekbe. A salátától a süteményig minden ételben ragyog.
- Kaliforniai kényelem - Tökéletesen pénztárcabarát házias ételek őszre a napfényes Kaliforniából.
- Szedd a bogyósat! - Az erdőt járva ezekben a hónapokban találhatsz néhány szederbokrot a fák sűrűjében. Használd fel, amit találsz!
- Móka a kemencében - Jamie megosztja néhány ragyogó receptjét, hogy a tüzes lakomák megmutassák az ősz mennyei ízeit.
- Éljen a körte! - A szezon jellegzetes gyümölcse a lágy, aranyszínű körte. Ünnepeld az évszakok változását ezekkel az elegáns, egyszerre pikáns és édes fogásokkall!
- Hétköznap is kreatívan - A legjobb gyors és egyszerű ételek a hét minden napjára az egész családnak.
- Izland - A hóba burkolózó, gejzírekkel lyuggatott Izland a végletek országa, ahol a túlélés ösztöne kövezte ki a kreatív konyhaművészethez vezető utat.
Vypredané
3,20 €
Lacné: Jamie magazin - 2016/7. (-90%)
A kiadvány tartalma:
- Bennfentes - Stefanie Sauska immár 7 éve Magyarországon él, de az Egyesült Államokban született. Sok jó helyet ismer.
- Veteményvezér - Uborka, a legkedveltebb tökféleség. Most el is magyarázzuk, hogy hogyan termeszd.
- Koktél - Imádjuk a vermutot, így egy Martini alapú, ám eredetileg elrontott koktéllal kezdjük az őszt.
- Gasztroblog - Két testvér, akik édesanyjukat egy szakácskönyvvel lepték meg. Zseniális ötlet, kiváló házi receptek. Akár meg is vásárolhatod.
- Utazás - Szeptember a szüret ideje, így kimozdulunk egy kicsit a hazai szőlészetekbe. Tokaj-Hegyalja pedig az egyik legjobb úti cél, ahol a csodálatos táj mellett, új élmények is várnak ránk.
Állandó összetevők
- Kóstoló - Tippjeink és programjaink az őszi hónapokra.
- Fizess elő: Rendeld házhoz Jamie-t! Most pénzt és időt takaríthatsz meg.
- Hogyan készül? - Angol szilvapuding lépésről lépésre.
- Konyhai jegyzet - Hasznos tudnivalók, ahol az is kiderül, hány gramm egy evőkanál.
- Főzz meg! - Skót tojás rajzban elmesélve. Könnyebb elkészíteni, mint gondolnád.
Receptek
- Zellermester - Ez a csodálatos gyökérzöldség épp most van éves karrierje csúcsán. Íze hasonlít a szárzellerre, csak egy kicsit diósabb aromákkal rendelkezik.
- Egészség & boldogság - Vadonatúj, világbajnok hozzávalókkal elkészíthető ételek. Főzz egészségesen!
- Céklaparádé - Bíbor, piros, sárga és rózsaszín - tagadhatatlan, hogy a cékla színt visz az ételekbe. A salátától a süteményig minden ételben ragyog.
- Kaliforniai kényelem - Tökéletesen pénztárcabarát házias ételek őszre a napfényes Kaliforniából.
- Szedd a bogyósat! - Az erdőt járva ezekben a hónapokban találhatsz néhány szederbokrot a fák sűrűjében. Használd fel, amit találsz!
- Móka a kemencében - Jamie megosztja néhány ragyogó receptjét, hogy a tüzes lakomák megmutassák az ősz mennyei ízeit.
- Éljen a körte! - A szezon jellegzetes gyümölcse a lágy, aranyszínű körte. Ünnepeld az évszakok változását ezekkel az elegáns, egyszerre pikáns és édes fogásokkall!
- Hétköznap is kreatívan - A legjobb gyors és egyszerű ételek a hét minden napjára az egész családnak.
- Izland - A hóba burkolózó, gejzírekkel lyuggatott Izland a végletek országa, ahol a túlélés ösztöne kövezte ki a kreatív konyhaművészethez vezető utat.
Vypredané
0,32 €
3,20 €
dostupné aj ako:
A fekete tulipán
"A haarlemi tulipántársaság díjat tűzött ki a szénfekete nagy tulipán fölfedezésére - nem merjük azt mondani, hogy létrehozására -, ami akkor megoldatlan probléma volt, sőt megoldhatatlan problémának is látszott, ha tekintetbe vesszük, hogy abban a korban még a természettől fogva sötétbarna fajta sem létezett.
Mondogatták is, hogy a díj alapítói akár kétmillióra is szabhatták volna a díjat százezer frank helyett, minthogy a dolog úgyis kivihetetlen.
De azért a tulipánkertészeket mégiscsak lázas izgalom fogta el. Némely kertészek átvették magát az ötletet, de megvalósíthatóságában nem hittek; a műkertészek fantáziája azonban olyan élénk, hogy ámbár eleve kilátástalannak ítélték elképzeléseiket, mégsem tudtak többé másra gondolni, mint arra a nagy fekete tulipánra (...).
Van Baerle is azok közül a tulipánkertészek közül való volt, akiket magával ragadott az ötlet; Boxtel azok közé tartozott, akiket az üzlet érdekelt."
A XVII. századi Hollandiában játszódó történet véres mészárlással kezdődik: a franciapárti Witt testvéreket Orániai Vilmos hívei - hazaárulás vádjával - felkoncolják. Cornelius van Baerle az egyik Witt testvértől titkos levelet őriz, s emiatt letartóztatják és halálra ítélik. Halálos ítéletét az utolsó pillanatban életfogytiglani fogházra változtatják. A börtönbe Cornelius becsempészi a dédelgetett tulipánhagymát, és nem is sejti, hogy a zord falak egy másik ritka virágszálat is rejtenek: az ördögien kegyetlen porkoláb szépséges leányát, Rosát.
Erény és bűn, szerelem és kapzsiság, árulás és hősi halál, uralkodói önkény és igazságtétel - a romantikus regények minden eleme együtt van ebben a jellegzetes Dumas-históriában.
Vypredané
2,85 €
3,00 €
Élőhalottak bálja
Claire Danversnek nem egyszerű az élete. Zseni létére olyan suliba kell járnia, ahol sajnos nem számít ki milyen okos: ha nem tartozol a menő csajok klikkjéhez, pokollá teszik az életedet. Ráadásul a várost, ahol tanul, vámpírklánok uralják.
Rachel Caine nagysikerű sorozatának második kötetében Claire-re újabb megpróbáltatások várnak. Bár a kollégiumból sikerül elköltöznie, és talál egy egész jó kis albérletet, a problémák nem oldódnak meg. Eleinte egész jól alakulnak a dolgok: Claire összejön az egyik lakótársával, a jóképű Shane-nel. De aztán egy szempillantás alatt véget ér az idilli állapot, miután beállít Shane apja, a bosszúszomjas vámpírvadász a motoros bandájával. Ezek a fickók nem válogatnak az eszközökben és módszerekben, ha vérszívókat gyilkolhatnak... Shane-t megvádolják, hogy eltett láb alól egy vámpírt, aztán rács mögé kerül, és halálra ítélik. A gyilkossági ügy a vámpírok és az emberek közötti tűzszünet végét jelentheti. Az idő pedig vészesen fogy ugyanis a vámpírok egyik nagyhatalmú vezére, Oliver szeretné minél előbb letudni a kivégzést. Claire és barátai két tűz közé kerülnek, és törhetik a fejüket, hogy hogyan másszanak ki a csávából.
Közben a campuson az év legnagyobb bulija készül, ahová Claire és Eve is meghívást kap. Az ötlet jónak tűnik, de mire kiderül, hogy miért hívták meg őket, elszabadul a pokol: emberek és vámpírok, élők és holtak csapnak össze. Mindenki vérre szomjazik, de persze senki sem az, akinek látszik...
Vypredané
10,89 €
11,46 €
Elbűvölés Az érzések, a gondolkodásmód és a tettek
Mitől lett fantasztikus világsiker a Macintosh? Miért vált ennyire vonzóvá? És vajon mi kell ahhoz, hogy saját termékeinkkel, szolgáltatásainkkal hasonló sikert arassunk a piacon?Guy Kawasaki hiteles és meggyőző történeteken keresztül mutatja be, hogy a sikerhez ma már nem elég a jó ötlet, a kiváló szakértelem és a befektetői bizalom. A versenyben ugyanis csak az győz, aki elsajátítja az elbűvölés művészetét, amely akaratlanul is megváltoztatja mások érzéseit, gondolkodásmódját, sőt még a tetteit is. Hatására az ellenségeskedés átcsap udvariasságba, az udvariasság kedvességbe, a szkeptikusokból és cinikusokból pedig hívőket varázsol. Ezernyi kipróbált és jól bevált módszer létezik arra, hogyan tömjük tele a zsebünket még több pénzzel. Kawasaki szerint azonban az elbűvölés egészen más rugóra jár: az elbűvöléssel nem az a célunk, hogy rászedjünk másokat, és azonnal busás haszonra tegyünk szert, hanem, hogy jó érzéseket váltsunk ki. Az emberek ugyanis nehezebben változnak és változtatnak, mint gondolnánk. Mindegy, mivel akarjuk jobbá tenni a világot, nem fognak sorba állni az ajtónk előtt. Sőt minél zseniálisabb a termékünk és szolgáltatásunk, annál nehezebb lehet elfogadtatni, mert éppen attól fantasztikus, hogy nagyon különbözik a szokásostól. Ilyenkor segít az elbűvölés Kawasaki-féle eszköztára, amelyből könnyen elsajátítható például az:-hogyan válhatunk elbűvölőkké. -hogyan vezessük be elbűvölő termékeinket és szolgáltatásainkat. -hogyan győzzük le az ellenállást-hogyan tartsuk fenn a rajongást. -hogyan alkalmazzunk behatoló és vonzó eszközöket. -hogyan bűvöljük el alkalmazottainkat vagy éppen főnökünket. -hogyan álljunk ellen a megtévesztő elbűvölésnek.
Vypredané
14,25 €
15,00 €
Jamie Magazin - 2016/2
A kiadvány tartalma:
- Húsvéti kalács a világ minden tájáról - Ideje kipróbálni valami izgalmas kalácsfélét a finom sonka mellé!
- Interjú - Odett nagybetűs popsztár, de a konyhában is sztár?
- Könyves - Napközben már kirándulgathatunk, de a hűvös esték még mindig egy jó könyvvel a legjobba.
- Barbados - Már a neve is annyira egzotikusan hangzik, hogy ha nyernénk a lottón, azonnal vennénk egy repülőjegyet. Addig is a képzelet szárnyán utazunk.
- Veteményezés - Mindenki imádja a póréhagymát? Nem?! Kertészünk minden titkos fortélyt elárul a termesztéséről, és persze recepteket is kínálunk.
- A legjobb magyar éttermek - Pár nappal megjelenésünk előtt derült ki a hazai magyar éttermek ranglistája. A legjobbakat arról kérdeztük, ki a kedvenc beszállítójuk és miért.
Állandó összetevők
- Kóstoló - Tippjeink tél végére és programajánló.
- Fizess elő - Rendeld házhoz Jamie-t! Most pénzt és időt takaríthatsz meg.
- Zizi világa - Mit ebédel a vegagyerek márciusban? Zita elárulja.
- Konyhai jegyzet - Hasznos tudnivalók, ahol az is kiderül, hány gramm egy evőkanál.
- Főzz meg! - Hagymaleves - Még utoljára, mielőtt mindenhez csak friss zöldséget használunk.
- Sonka, sonka! - Húsvét táján mi mást főzhetnénk, mint sonkát?
- Mautner Zsófi rovata - Zsófival Umbriában jártunk, ami Olaszország egyetlen olyan tartománya, aminek nincs tengerpartja.
- Egészség és boldogság - Jamie márciusban is olyan egészséges ételeket mutat, amik olyan finomak, hogy garantáltan boldoggá tesznek.
- A lassúság dicsérete - Főzés közben pihenni? Trükkjeinkkel bizony nem lehetetlen. Ráadásul a hús olyan porhanyós lesz, mint sehogy máshogy!
- Szupersztárok az ebédlőasztalon - Jamie olyan recepteket küldött márciusi lapszámunkba, amik nemcsak finomak, de egészségesek is. Egyensúly a mennyei ízek és a tápérték között, ez a tökéletes húsvéti ajándék!
- Piték minden mennyiségben - Egy pite mindig jó ötlet ahhoz nem férhet kétség! Titkokkal teli, nem is tudjuk rögtön, milyen ízekre számíthatunk. Összeállításunk a legjobbakból válogat.
- Heti betevő - A hét minden napjára a legjobb gyors és egyszerű ételek.
- Sütik nemcsak locsolóknak - Akár várjuk a locsolókat, akár nem, egy finom süti senkinek nem árthat.
Vypredané
3,20 €
Lacné: Jamie Magazin - 2016/2 (-90%)
A kiadvány tartalma:
- Húsvéti kalács a világ minden tájáról - Ideje kipróbálni valami izgalmas kalácsfélét a finom sonka mellé!
- Interjú - Odett nagybetűs popsztár, de a konyhában is sztár?
- Könyves - Napközben már kirándulgathatunk, de a hűvös esték még mindig egy jó könyvvel a legjobba.
- Barbados - Már a neve is annyira egzotikusan hangzik, hogy ha nyernénk a lottón, azonnal vennénk egy repülőjegyet. Addig is a képzelet szárnyán utazunk.
- Veteményezés - Mindenki imádja a póréhagymát? Nem?! Kertészünk minden titkos fortélyt elárul a termesztéséről, és persze recepteket is kínálunk.
- A legjobb magyar éttermek - Pár nappal megjelenésünk előtt derült ki a hazai magyar éttermek ranglistája. A legjobbakat arról kérdeztük, ki a kedvenc beszállítójuk és miért.
Állandó összetevők
- Kóstoló - Tippjeink tél végére és programajánló.
- Fizess elő - Rendeld házhoz Jamie-t! Most pénzt és időt takaríthatsz meg.
- Zizi világa - Mit ebédel a vegagyerek márciusban? Zita elárulja.
- Konyhai jegyzet - Hasznos tudnivalók, ahol az is kiderül, hány gramm egy evőkanál.
- Főzz meg! - Hagymaleves - Még utoljára, mielőtt mindenhez csak friss zöldséget használunk.
- Sonka, sonka! - Húsvét táján mi mást főzhetnénk, mint sonkát?
- Mautner Zsófi rovata - Zsófival Umbriában jártunk, ami Olaszország egyetlen olyan tartománya, aminek nincs tengerpartja.
- Egészség és boldogság - Jamie márciusban is olyan egészséges ételeket mutat, amik olyan finomak, hogy garantáltan boldoggá tesznek.
- A lassúság dicsérete - Főzés közben pihenni? Trükkjeinkkel bizony nem lehetetlen. Ráadásul a hús olyan porhanyós lesz, mint sehogy máshogy!
- Szupersztárok az ebédlőasztalon - Jamie olyan recepteket küldött márciusi lapszámunkba, amik nemcsak finomak, de egészségesek is. Egyensúly a mennyei ízek és a tápérték között, ez a tökéletes húsvéti ajándék!
- Piték minden mennyiségben - Egy pite mindig jó ötlet ahhoz nem férhet kétség! Titkokkal teli, nem is tudjuk rögtön, milyen ízekre számíthatunk. Összeállításunk a legjobbakból válogat.
- Heti betevő - A hét minden napjára a legjobb gyors és egyszerű ételek.
- Sütik nemcsak locsolóknak - Akár várjuk a locsolókat, akár nem, egy finom süti senkinek nem árthat.
Vypredané
0,32 €
3,20 €
dostupné aj ako:
Ezt főztük (ki) Európának
"Füstölt tokhal marinált cukkinivel vagy bableves csülökkel? Csokiszökőkút vagy sajtos pogácsa? Vajon mire lesz képes a magyar államigazgatás EU-elnökségi házigazdaként? Mire lesz pénz, akad-e elég ötlet? Tudunk-e egyszerre sajátosan magyar és mégis nemzetközi színvonalú szakmai programot alkotni? Tudunk-e olyan jó házigazdák lenni, mint egy tisztes magyar család, ha látogatóba jönnek hozzá? Ezek a gondolatok kavarogtak bennünk, amikor 2010 nyarán nekiláttunk az elnökség előkészületeinek.
Ez a könyv azt igyekszik megmutatni, hogy végül mit is főztünk (ki) Európának. Negyven olyan étel receptje szerepel a kötetben, amelyeket egy-egy gálavacsorán kóstoltak az uniós tagállamok miniszterei. De megtudhatják azt is, milyen magyar borokat szolgáltunk fel a magas rangú vendégeknek. Emellett azonban szeretnénk felvillantani az elnökségi időszak és a felkészülés hangulatát is - három, az elnökségben kulcsszerepet betöltött hölgy szemszögéből. Győri Enikő, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára, Bakos Piroska televíziós-rádiós műsorvezető, az elnökség magyarországi szóvivője és Gál Helga, az elnökség sommelier-je - néhány, szintén kulcsfontosságú munkatárs segítségével - avatja be az olvasót a kulisszatitkokba. Tőlük megtudhatják, hogy
-miért rossz döntés kiskosztümben motortaxival eljutni az esős Párizsban a Matignon-palotához;
-hogyan kell túlélni egy miniszter heves udvarlását egy fárasztó munkanap után a szálloda halljában;
-miként jöhetett volna még az is jól, ha az államtitkárt egy eltévedt golyó megsebesíti a tunéziai menekülttáborban;
-miként szolgálhatjuk hazánkat éjjel 11 órakor a Széchenyi fürdőben külföldi újságírók társaságában;
-és mit tegyünk szervezetőként, ha a miniszterelnök beszéde közben villámcsapás miatt elmegy az áram.
De leginkább arról mesélnek, milyen érzés a nevetőgörccsel párosított folyamatos halálfélelem. Kellemes olvasást és jó étvágyat hozzá!" (Urkuti György)
Vypredané
10,89 €
11,46 €
Smrtonosná pasca UHD+BD
Policista - samotář, který nejraději pracuje na vlastní pěst, využívá vánočních svátků, aby navštívil své dvě dcery a manželku, kterou opustil, v Los Angeles, Když odlétá z New Yorku netuší, že dovolená se nevydaří tak, jak původně plánoval. Musí se postavit teroristům, kteří zajmou účastníky vánočního večírku ve výškové budově plné kanceláří. Požadují maličkost: 600 milionů dolarů jako výkupné, jinak ukáží svoji sílu.
Bonusy:
* Komentář režiséra Johna Mctiernana a Jacksona De Govia
* Komentář Richarda Edlunda k jednotlivým scénám
* Osobní výběr scén
* Film o filmu — Noví herci
* Trailery a TV spoty
Réžia: John McTiernan
Hrajú: Bruce Willis, Alan Rickman, Bonnie Bedelia, Alexander Godunov, Reginald VelJohnson, Paul Gleason, William Atherton, Hart Bochner
Zvukové normy: DTS-HD Master Audio 5.1, DTS 5.1, DD 5.1, DD 2.0, mono
Rok výroby: 1988
Dĺžka: 132 min
Jazykové verzie: česká, poľská, anglická, francúzska, nemecká, španielska, talianska, japonská
Titulky: české, poľské, anglické, francúzske, nemecké, španielske, talianske, čínske, dánske, fínske, holandské, japonské, nórske, švédske
Vypredané
32,29 €
33,99 €
Andělé a démoni (knižní edice) DVD
Když Langdon objeví důkazy o znovuobnovení starověkého tajného bratrstva známého jako Ilumináti – nejmocnější tajné organizace v historii – také čelí smrtelnému nebezpečí, které ohrožuje nejnenáviděnějšího nepřítele této tajné organizace: katolickou církev. Když se Langdon dozví, že hodiny na nezastavitelné časované bombě, kterou představují Ilumináti, pořád tikají, odlétá do Říma, kde spojí své síly s Vittorií Vetra, krásnou a záhadnou italskou vědkyní. Langdon a Vetra se vydávají na nepřetržitou cestu a dobrodružstvím nabitou honičku odehrávající se mezi zapečetěnými kryptami, nebezpečnými katakombami, opuštěnými katedrálami a dokonce do srdce nejuzavřenějšího trezoru na světě. Na své cestě sledují 400 let staré starobylé symboly, které znamenají jedinou naději pro přežití Vatikánu
Délka: 133 min.
Zvuk: 5.1 CS, EN
Titulky: CS
Vypredané
6,36 €
6,69 €