Hľadanie: Elias Canetti: Masa a moc
zobraziť:
A vadember
Miközben Tessa O'Hara a cukrászda kirakatának kosarait tölti fel, megszólal az ajtó feletti csengő, és Tessa álmai férfiját pillantja meg. Fél perc sem kell, hogy a férfi meghívja egy sörre. Újabb fél perccel később Tessa elfogadja a meghívást. De né
gy szerelmes hónap múlva Tessa rájön, hogy a férfi fedett DEA-ügynök, aki azt akarja kideríteni, Tessa benne van-e volt férje drogügyeiben. Nyilvánvaló, hogy Tessa ezek után úgy dönt, köztük mindennek vége.
De Brock Lucas, a DEA-ügynök nem így gondolja. A küldetéstudattól fűtött férfi valóban elkötelezettje a hivatásának, és éveket töltött Denver alvilágában, a társadalom alja közt. A lánnyal töltött négy hónapot azonban igazán élvezte, hiszen Tess legalább olyan édes volt, mint a süteményei. De a nyomozás közben Brock Tess szörnyű titkáról is tudomást szerez, és szilárdan eltökéli, ő lesz az a férfi, aki meggyógyítja a lányt, és egyben vissza is hozza énjének vad, szövevényes világából.
Ahogy a vad és az édes keveredik, kihívások sora vár rájuk, családi tragédiák és halálos betegség. Nem beszélve Tess drogbáró ex-férjéről és Brock volt feleségéről, aki minden eszközt bevet, hogy szétválassza a párt.
De Brock Lucasnak is megvan a maga vad oldala, de a múltban, a bosszú ösvényén járva egyszer már szabadon engedte magában ezt a vadságot, nem is sejtve, hogy olyan hibát követ el, amelyért évek múlva az ő édes Tessének kell fizetnie.
Na sklade 2Ks
9,17 €
9,65 €
dostupné aj ako:
Nala, a mentett cica
Egy életet megváltoztató barátság története Dean Nicholson elmeséli Nalával, a mentett cicával közös világkörüli biciklis utazásuk inspiráló kalandjait. Amikor a harmincéves Dean elindult Skóciából, hogy körbe kerekezze a világot, az a cél vezérelte, hogy minél többet megtudjon nyugtalan bolygónkról, de arra nem számított, hogy váratlan társa révén milyen tapasztalatokat szerez majd. Három hónappal az elutazása után Montenegró és Bosznia között a hegyekben, egy félreeső úton magára hagyott, sáros kiscicát talált. Az átható tekintetben és a kétségbeesett nyivákolásban volt valami ellenállhatatlan. Nem hagyhatta a sorsára, ezért feltette a biciklijére, majd a helyi állatorvosok segítségével kiápolta a betegségeiből. További útja során elszakíthatatlan kötelék és barátság szövődött Dean és a macska között, akinek a Nala nevet adta. Nala kíváncsi, önálló, tele van lendülettel és kalandvággyal. A megismerkedésükről készült videót húsz millióan nézték meg, és az Instagram oldaluknak eddig 750.000 követője volt, de a szám tovább nő. Olvashatunk arról, hogy Dean és Nala mennyi kedvességet kapnak idegenektől. Menekülttáborokat keresnek fel együtt, Európa- és Ázsia-szerte állatokat mentenek, és megtanulják, hogy a váratlan bámulatos lehet. Két íróval, Garry Jenkins-szel és a Bob, a kóbor macska alkotójával, James Bowennel együtt Dean megosztja velünk a Nalával közös utazásuk lelkesítő és szívmelengető kalandjainak kivételes történetét.
Na sklade 1Ks
13,76 €
14,48 €
dostupné aj ako:
A démoni biblia
A tudósok gyakran állították, hogy az ördögök "bukott" istenek, vagy olyan istenalakok, amiket emberek már nem imádnak. De akkor az istenek nem egyszerűen olyan ördögök, amiket az emberek imádatuk tárgyának választottak?
Lehet, hogy Jahve és Allah csupán "helyesebb" ördögök, mint Astaroth és Beelzebub? A történelem folyamán minden vallás követőit "ördögimádóknak" bélyegeztek más csoportok. A modernkor "toleráns" időszakában a keresztény még mindig elítéli a zsidót, a zsidó a muzulmánt, a muzulmán a keresztényt. Mindannyian készek szörnyű bűncselekményeket elkövetni "istenük" nevében. Nem lenne őszintébb, ha az ember bevallaná, hogy ördögöket imád, és tündérmesékben hisz?
Ilyen gondolatoktól sarkallva íródott meg a Démoni Biblia. Hőkölj hátra rémülten e szavak hallatán, és féltsd halhatatlan lelkedet, vagy olvass tovább, és fedezz fel igaz és mocsoktalan bölcsességet...mert a megvilágosodás a bátrakhoz szól.
Dokumenty k procesu s Viliamom Žingorom a spol.
Publikácia prostredníctvom úradných záznamov, hlásení bezpečnostných orgánov, zápisníc z výsluchov, výpovedí pred súdom a ďalších dobových dokumentov približuje jeden z najväčších vykonštruovaných politických procesov na Slovensku i v celej ČSR, ktorý sa konal v dňoch 18. – 21. októbra 1950 v Bratislave. Viliam Žingor, popredný partizánsky veliteľ z obdobia druhej svetovej vojny, bol na základe falošného obvinenia, že je vodcom „reakčných živlov“ na Slovensku, odsúdený na trest smrti. Proces súčasne zapadal do politickej línie boja proti „slovenskému buržoáznemu nacionalizmu“, „separatizmu“ a „titoizmu“. Súčasťou publikácie sú aj dokumenty o rehabilitačnom súdnom konaní z roku 1968.
Etika vojny a terorizmu
Publikácia je venovaná etickej reflexii vojen a terorizmu ako globálnych a verejnosť takmer vždy šokujúcich prejavov násilia, ktoré sa stávajú najpoužívanejšími prostriedkami pri dosahovaní ideologických, náboženských, politických či ekonomických cieľov a záujmov. Jedným z cieľov tejto práce je priniesť pre čitateľa nový pohľad na celú problematiku a do istej miery mu poskytnúť lepšie pochopenie motívov, úmyslov a príčin konaní, ktoré v modernej dobe označujeme za teroristické, a umožniť mu zhodnotiť ich dôsledky.
A kis herceg - Hangoskönyv
1 db MP3 CD, 123 perc
A kis herceg egyszerre szól a gyerekekhez és a felnőttekhez, egyszerre tündérmese, filozófiai bölcselet, érzelmek iskolája és visszaemlékezés. Milliók sűrűn idézett olvasmánya, nem egy mondata mára már szállóigévé vált, még az is tud róla valamit, aki történetesen sohasem olvasta. A világirodalom legismertebb, legnépszerűbb és legtöbbet fordított műve. A mese egy gyermek utazásának története, aki értetlenül figyeli a felnőttek világát, de végül is megtudja a nagy titkot, az élet értelme a kapcsolatteremtésben, a szeretetben rejlik.
6 mese a 6. szülinapomra
Boldog születésnapot!
Hatéves lettél. Fogadd szeretettel ezt a szép meséskönyvet hat kedves és humoros mesével.
Cseperedj tovább boldogan! Találkozunk egy esztendő múlva.
Na sklade 1Ks
7,46 €
7,85 €
A kezdet
Ismerem az utam.
Gloria G. C. Latin-Amerikában nő föl, nyomor veszi körbe, és kilátástalanság. Az apja megtagadja, az anyja meghal, a bátyja pedig eladja. Gloria hiába próbál menekülni a sorsa elől, a származása nem csak lehetőségeket ad a kezébe, hanem halálos ítéletet is mond rá. Találkozása Jesus Herrerával megmenti az életét, de egyszer mindenért törlesztenie kell. Elhagyni kényszerül a hazáját, politikai menedékjogot kap, ezért az USA két elit katonát küld érte.
Robert Cooper, az egyik katona, veszélyesen közel kerül a védett személyhez, de egy Delta Force-os nem hibázhat. Azért mindig megfizet...
Mindenkinek van múltja, Gloriáé talán képes megsemmisíteni a jövőjét is.
Hol és miben van a hatalom?
A világ, ahol mindenkinek van ára, és ahol sokat kell érned ahhoz, hogy elkezdődjön az életed.
Szenvedély...
Kokain...
Természetvédelem...
Gerillák...
Gyermekprostitúció...
Hol kezdődik az életed, ha csak egy macska vagy?
Mert azt mondod, hogy ismered az utad... De az utad csak most épül...
A kezdet című regény A végzet párhuzamaként, a másik oldalról, a nő szemszögéből mutatja be két sors egybefonódását, miközben feltárja Gloria múltjának szörnyű titkait.
Borsa Brown különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikus írásai hamar az olvasók kedvenceivé váltak. Új sorozatában, a tőle megszokott módon, titkos világba enged betekintést, amely bővelkedik érzelmi magasságokban és mélységekben.
18 év feletti olvasóknak ajánlott!
Misty - A kendőzetlen igazság
Misty egy egyszemélyes katasztrófa sújtotta övezet. Savant képességének hála egyszerűen képtelen hazudni, kényszeres igazmondása miatt viszont folyton zűrös helyzetekbe keveredik, bármerre is jár. Így amikor a jóképű, magabiztos, és hihetetlenül vonzó Alexszel hozza össze a sors, Misty rögtön megfogadja, hogy inkább a közelébe sem megy. Hiszen hogy is lehetne az övé valaki, aki ilyen tökéletes? Ám a savant közösség mindennapjaira sötét árnyék vetül - egy sorozatgyilkos leselkedik a különleges képességű fiatalokra. Közülük egy pedig hamarosan élet-halál peremére kerül majd vagy azon is túlra. A nagysikerű Lélektársak-sorozatból megismert savantok az eddigieknél is izgalmasabb kalandokba keverednek Joss Stirling izgalmas, humorral átszőtt regényében.
Na sklade 1Ks
10,15 €
10,68 €
A falu összes férfija
Leczo Bence első kötete olyan, mintha vándorcirkusz érkezne a városba. Van benne freak-show, kifordult sci-fi-ötletek és apró groteszkek, tisztelegve hatalmas mestereknek, mint Kafka vagy Aesopus. Az elődök előtti meghajlás, ezek gondos megválasztása különösen erős mezőnyt sorakoztat, és illő is a fiatal író eszköztárába. Az asztalt táncoltató sátrában vár Andersen és Edgar Alan Poe szelleme, a viktoriánus krimi borzongatása után a karneválban valaki ránk szól, tovább, erre feltárulnak saját, dualizmuskori, ismerősebb helyszínek, kalapot emelnek a ködlovagok, Krúdy, Cholnoky, a Suacheli – az örök városka kocsmája – pedig Rejtőt idézi, mindenki betérhet ide egy sörre a kárhozat felé félúton, vagy egy kicsit már közelebb.
Leczo biztos kézzel szövi a mesét, mondatai gondosan készítik a léleknek feltalált kelepcét, amit balladának hívunk, bár ő kisprózában tálalja, igazán sokszínűen, mégis már első kötetében is markáns, saját hangján. Merüljünk el a kavalkádban, és szórakozzunk jól.
Horváth László Imre
Na sklade 1Ks
9,17 €
9,65 €
Ó, azok a csodálatos állatok
"Varázslatos történetek a körülöttünk élő madárvilágról, a szerző saját természetfotóival illusztrálva. Az évszakok körforgását követi a könyv madárszemmel. A tavaszi fészekrakást a nyári cseperedő fiókák váltják, majd a költöző madarak őszi készülődése és indulása után az itt maradt, télre készülő madarakat követhetjük nyomon egészen közelről. Szürke gémek, füstifecskék, vadludak, cinegék mesélik el, miért is olyan csodálatos dolog madárnak lenni."
Na sklade 1Ks
6,75 €
7,11 €
A méregkeverő
Ármány és szerelem az Anjou-udvarban
Jeacques Coeur a 15. századi Franciaország egyik leggazdagabb és legnagyobb hatalommal bíró embere. Bár egyszerű kereskedőcsaládba született, tehetségének köszönhetően hamar felível karrierje: a mediterrán térség legnagyobb felfegyverzett kereskedelmihajó-flottájával rendelkezik, s ő a királyi udvar legfontosabb hitelezője.
Coeur rendkívül bizalmas kapcsolatot ápol Aragóniai Jolánnal és a király, VII. Károly szépséges kegyencnőjével, Agnés Sorellel is. A férfi szerencsecsillaga egyre fényesebben ragyog, ám hiába minden üzleti siker, ha az udvari intrikák útvesztőiben nem ismeri ki magát, irigyeinek száma pedig egyre több...
Őfelsége, a Kenti hercegné ezúttal is az Anjouk történetének egyik izgalmas epizódját mutatja be hiteles történelmi adatokkal és az olvasókat magával ragadó képzelőerővel.
Őfelsége, a Kenti hercegné a brit uralkodói család egyetlen magyar származású tagja. Férje, a Kenti herceg II. Erzsébet első unokatestvére. A hercegné gróf Szapáry Frigyes unokájaként rendszeresen látogat Magyarországra. Libri Könyvkiadónál megjelent kötetei: A szerelmes királynő, A koronázatlan királyné
Na sklade 1Ks
11,33 €
11,93 €
Opera a literatura. Literatura a opera
Publikace nabízí základní informace o vzájemném vlivu opery a literatury a naopak literatury a opery. Nesupluje slovníky, jednotlivá témata nastiňuje, srovnává, nepracuje s nimi do hloubky, ale upozorňuje. Zmiňuje se o skladatelích, které dobře známe, o libretistech, na které často zapomínáme, o inscenátorech, kteří dokážou z předlohy vykouzlit zázrak, nebo o mnohdy nedoceněných překladatelích, kteří také k opeře patří. Nabízí přehled literárních děl, z nichž opery vycházejí, výběr oper s librety původními a dotkne se i oper soudobých. Jedná se o koncentrovaný výtah důležitých údajů, které lze dále rozvíjet. Pro svou stručnost a přehlednost může být tato práce inspirací nejen pro studenty zpěvu, herectví či režie, ale pro kohokoliv, kdo se zajímá o umění.
Harisnyás Pippi a Déltengeren
Harisnyás Pippi nem szokott hencegni vele, de mi most eláruljuk: ez a vagány szeplős kislány valójában Kurrekurredutt-szigen királyának a lánya, tehát egy igazi, hamisítatlan hercegnő. És eljön az idő, amikor Pippi úgy dönt, hajóra száll, és elidőz kicsit apja birodalmában. Legjobb barátai, Tomi és Annika is vele tartanak. A három gyerek hamar összebarátkozik a szigetlakó csemetékkel, Pippi megleckéztet pár éhenkórász cápát és pénzéhes gonosztevőt. A sok fürdés és játék közepette gyorsan múlik az idő, közeledik az év vége, egyre jobban gyötri hőseinket a honvágy. Ha együtt akarnak karácsonyozni a szüleikkel, nem halogathatják tovább az indulást.
Astrid Lindgren leghíresebb és legszemtelenebb hősnőjének története hetven éve jelent meg először, és azóta is töretlen a népszerűsége: minden gyerek szeretne olyan kalandosan, vidáman és szabadon élni, mint Pippi, az örök lázadó.
Na sklade 1Ks
8,48 €
8,93 €
dostupné aj ako:
Milyen érdekes a világ ... Vadállatok
Ezek az matricásfüzetek abban segítenek a gyermekeknek, hogy rácsodálkozhassanak arra, milyen érdekes a világ mert valóban az! Kötetenként rengeteg érdekes információt olvashatnak, és a beragasztott matricák révén végül teljessé tehetik a képeket, így a végeredményben a saját munkájukat is megcsodálhatják.
Na sklade 1Ks
3,18 €
3,35 €
Amit a szív diktál
Anna Sun hegedűművész egy felkapott YouTube-videónak köszönhetően egyszeriben ismert és sikeres zenésszé válik, ő azonban kiégettnek és tehetetlennek érzi magát, mert akárhogy is igyekszik, azt a kivételes pillanatot sehogy sem sikerül megismételnie. Ráadásul a barátja bejelenti, hogy nyitott kapcsolatra vágyik. A megsebzett és dühös lány úgy dönt, hogy ő is beleveti magát az életbe. Azt tervezi, egyéjszakás kalandokkal fog bosszút állni, s minél elfogadhatatlanabbnak tűnik a partner, annál édesebb a revans.
A tetoválásokkal borított motoros, Quan Diep tökéletesnek tűnik a játékhoz, ám hamar kiderül, hogy Quannal lenni sokkal többet jelent szimpla szexnél. Amikor aztán tragédia történik a családjában, Anna hirtelen olyan szerepbe kényszerül, amelyre teljesen alkalmatlan; az elvárások és a terhek pedig egyre inkább maguk alá temetik. Anna és Quan egyre mélyebben érez egymás iránt, és küzdeni akarnak a szerelmükért, először azonban meg kell tanulniuk, miképpen álljanak ki saját magukért.
A USA Today bestsellerszerző Helen Hoang a tőle megszokott éleslátással írta meg regényét egy szerelemről, amelyet világok választanak el, és megmutatja, hogy az igazi értékekért mindenáron meg kell küzdenünk.
dostupné aj ako:
Vlastenci a hrdinovia
Kniha VLASTENCI A HRDINOVIA uzatvára autorskú trilógiu (SPLNENÝ SEN a ZÁPISKY LEGIONÁRA) venovanú dokumentovaniu a historickej analýze okolností a súvislostí vzniku Československa. Každá z troch častí na základe štúdia primárnych prameňov priniesla objavné pohľady na naše dejiny žité a tvorené pred vyše 100 rokmi. Predošlé slovenské politické režimy sa snažili vymazať z pamäti národa spomienku na československé légie – o to väčšiu hodnotu má tento autorský počin.
„Autor Ferdinand Vrábel v publikácii VLASTENCI A HRDI NOVIA približuje čitateľom významný úsek dejín Slovákov a Čechov – vznik a činnosť československých légií počas 1. svetovej vojny. Ich existencia bola kľúčovým faktorom, ktorý viedol k vzniku samostatnej ČSR na troskách habsburskej monarchie. Podiel Slovákov na tomto úspešnom procese je výrazný a nezanedbateľný.“
Jana Zaťková, Vojenský historický ústav, Bratislava
Kniha je ilustrovaná fotografiami z archívov Československé obce legionářské a VHÚ Praha. Je rozčlenená do 18 tematických kapitol a vybavená odkazmi na pramene a literatúru.
A nagy pénzrablás - A professzor naplója
Sergio Marquina, vagy ismertebb nevén "a Professzor", Spanyolország legnagyobb rablásának vezetője gyerek- és kamaszkora nagy részét a San Sebastiáni San Juan de Dios kórházban töltötte. Ott kötött barátságot Jero Lamarcával.
Jero legnehezebb napjain a már akkor is kivételes intelligenciával bíró Sergio fejtörőket talált ki számára, hogy elterelje a figyelmét a betegségről. Amikor Sergio tekintete homályosult el, Jero terelte vissza: megtanította papírmadarakat hajtogatni.
Kis idő eltelt már az Állami Pénzverde kirablása óta. Jero éppen a kevéske holmiját szedegeti össze a motorjavító műhelyében, melyet bezárni kényszerül, amikor csomagot kap. Egy aláírás nélküli levél, egy füzet, egy lakattal lezárt kis doboz, egy fénykép, egy Dali maszk és egy piros papírmadár van benne.
Jeronak kétsége sem lehet. Valahol odakint Sergio elrejtette számára a zsákmány egy részét, hogy új életet kezdhessen. Csak követnie kell nyomokat, hogy megtalálja.
És te?
Te végig tudod játszani?
A professzor naplója izgalmas új részletekkel is szolgál, miközben szórakoztató fejtörők elé állítja olvasóit, és mindezeket a sorozat kedvenc karaktereinek a fotóival színesíti.
Kötelező olvasmány minden rajongónak.
Magyarország a második világháborúban
A korszak legismertebb történészei - az 1919 és 1939 közötti időszakra is kitekintést nyújtva - kiegyensúlyozott keresztmetszetet adnak a világháborús hét esztendő hazai történetéről. Jóllehet a tanulmányok többsége politikatörténeti megközelítésű, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatóinak jóvoltából a kiadvány áttekinti hazánk második világháborús hadtörténetét is. Néhány téma a kötetből: Ablonczy Balázs Teleki Pál miniszterelnökségéről ír, Romsics Ignác a Kassa bombázásával kapcsolatos tényeket elemzi, Pritz Pál a Kállay-kormány kísérleteit veszi számba a háborús részvétel árának csökkentésére, Szabó Péter a magyar hadseregnek a Don-kanyarban elszenvedett tragédiáját foglalja össze, Ungváry Krisztián azt mutatja be, hogy mit tudott a hatalmi elit a zsidóüldözésekről az ország megszállása előtt, Romsics Ignác összefoglalja, hogy a nagyhatalmaknak béke-elképzelései voltak 1943-ban Magyarország háború utáni határairól, John Lukacs arra a kérdésre válaszol, hogy elkerülhető lett volna-e az ország háború utáni szovjet megszállása. A kötet gerincét a részletes annotált kronológia adja.
Na sklade 2Ks
15,30 €
16,10 €