Jazyk


Veková kategória


Hodnotenie


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Trió


Mulandó és örök, mint az ifjúság, a barátság, a szerelem. 1986. Adrien, Étienne és Nina a felső tagozaton ismerkednek meg egymással, és rövid időn belül elválaszthatatlan barátokká válnak. Van egy közös álmuk: együtt akarják elhagyni a porfészket, ahol felnőttek, hogy Párizsba költözzenek, és mindörökre együtt maradjanak. 2017. Egy autó kerül elő a szülővárosuk melletti tóból. Virginie, az újságírónő kapja a feladatot, hogy tudósítson az ügy fejleményeiről. Lassan, lépésről lépésre tárul fel előttünk az a rendkívüli kötelék, amely a három gyermekkori jóbarátot összefűzi. Megtudjuk, hogy mi lett velük, hogy a barátságuk története miként kapcsolódik a hirtelen előkerült autóroncshoz. Valérie Perrin képes megragadni az élet apró dolgainak gyakran nem is sejtett árnyalatait. Ebben a megrendítő és lebilincselő történetben a kamaszkor mélységeit tárja fel előttünk, a múló időét, amely nemcsak egyesíthet minket, hanem akár közénk is állhat, hogy mindörökre elválasszon egymástól. Előző regényei, a Másodvirágzás és A vasárnap koldusai óriási sikert arattak, és immár harminc nyelven, összesen több millió példányban keltek el világszerte. LMBTQ TARTALOM
U dodávateľa
16,06 € 16,90 €

Gyilkosság az Orient Expresszen


A történet a szerzőtől megszokott módon rendkívül csavaros, a feszültség oldalról oldalra nő, a megfejtéstől pedig leesik az állunk. A kor olvasóinak azonban még egy szempontból különleges élményt jelenthetett a regény: a cselekménybe ugyanis Agatha Christie beépítette az évszázad bűnügyének nevezett, brutális gyermekgyilkossági esetet, mely "a Lindbergh bébi elrablása" néven híresült el világszerte. A híres Orient expressz a hóban vesztegel. Az egyik utas holtan fekszik a kabinjában, testét tizenkét késszúrás járta át. Az ajtó belülről zárva. A vonaton tizenkét utas maradt, a legkülönbözőbb társadalmi osztályból és nemzetiségből, ám mind egyre idegesebbek. Vagy van más is, ami összeköti őket? Hercule Poirot, a legendás nyomozó csak a kis szürke agysejtjeire támaszkodhat a hóviharban rekedt luxusvonaton. Egyetlen dolog biztos: a gyilkos az utasok közt van, és Poirot-nak meg kell találnia, mielőtt újra lesújt...
U dodávateľa
9,90 € 10,42 €

Őszi borzongás


Ősz... párás reggelek, bekuckózós esték... de amikor a levelek hullani kezdenek, az éjszakák hosszabbakká, az árnyak pedig sötétebbé válnak. Borzongató kalandozásra hívjuk Agatha Christie rajongóit. A napsütötte Rodosztól és Afrikától a ködös Londonig, vidéki udvarháztól az Old Bailey tárgyalóterméig vezet az utunk. Magányos házikók, baljós kastélyok, kószáló kísértetek, elátkozott családok népesítik be ezt a kötetet, valamint Hercule Poirot, Miss Marple és Agatha Christie további kedves nyomozói.
U dodávateľa
14,72 € 15,49 €

A világosság fegyverei - Kingsbridge-sorozat IV.


A Kingsbridge-sorozat régóta várt folytatása, A világosság fegyverei a XVIII. század végétől mutatja be a kingsbridge-i lakosok küzdelmes életét, ahol a haladás ütközik a hagyományokkal, a szegények és gazdagok közötti ellentétek felerősödnek, és a háború elnyeli egész Európát. Az ipari forradalom példátlan változásokat hoz a textilmunkások életébe, a burjánzó modernizáció és a veszélyes új gépek munkahelyeket tesznek feleslegessé, családokat szakítanak szét, és még nagyobb szegénységet hoznak. A Fonó Jenny megjelenésével a textilgyártás és az ipar új korszaka kezdődik, generációkon keresztül megváltoztatva a szereplők életét, akik a nélkülözés miatt lázadásokban, sztrájkokban, géprombolásban vesznek részt, és a kényszertoborzásnak is ellenállnak. Ebben a nyugtalansággal teli világban, ahol mindenki a túlélésért küzd, megismerhetjük a kingsbridge-iek egy kis csoportjának történetét; egy anyát, akinek egyedül kell helytállnia, amikor férje munka közben meghal; egy előkelő lányt, aki mindenkivel dacolva szegény gyermekek számára vasárnapi iskolát nyit; egy jólelkű fiatalembert, aki váratlanul megörököl egy veszteséges vállalkozást; egy takácsot, aki leleményes ötleteivel segíti barátai életét; egy férfit, aki mindenkin átgázolva védi megszerzett vagyonát. Az ipari forradalom okozta megpróbáltatásokat még tovább fokozzák a sok évig elhúzódó napóleoni háborúk, amelyek befejezéseképpen a szövetséges csapatok a waterlooi csatában - amelyben a kingsbridge-i főhősök is fontos szerepet vállalnak -, Wellington herceg vezetésével végérvényesen vereséget mérnek Napóleon seregére. Ken Follett ebben a legújabb művében karizmatikus hősöket és hősnőket alkotott, gazdag és összetett cselekménnyel, új helyszínekkel és aprólékos kutatásokból származó történelmi részletekkel. A történet által új perspektívában láthatjuk a XVIII-XIX. századi Európát megrengető változásokat.
U dodávateľa
24,05 € 25,32 €

Angélique


"Kinek ne jutott volna eszébe életében legalább egyszer, hogy a legszívesebben megölne valakit?" Alfred Hitchcock Elmulasztott lehetőségek és talán még beteljesülő remények. Mathias Taillefer egy kórházi szobában tér magához. Ágya mellett ismeretlen fiatal csellista. Louise Collange önkéntesként zenél a gyógyulóknak. Amikor megtudja, hogy Mathias rendőr, különös megbízással áll elő. A férfi először húzódozik, de lassanként felkelti érdeklődését az ügy, és egymást követik a bonyodalmak. Így kezdődik a nyomozás, amelynek szálai leginkább befelé vezetnek, tétje pedig a megálmodott élet, a másik szívében és a világban betöltött biztos hely megtalálása. Guillaume Musso regényről regényre különleges kapcsolatot alakít ki olvasóival. Az 1974-ben Antibes-ban született szerző diákévei alatt kezdett írni. A közönség először 2004-ben, az És azután... megjelenésekor találkozhatott vele. Majd egymást érték a regények. Mára ő a legnagyobb példányszámban eladott kortárs francia író, aki tizenkét éve megszakítás nélkül vezeti a francia sikerlistát, és népszerűsége a világ minden táján töretlen. 2021-ben elnyerte a thriller és noir műfajában teljes életműért járó Raymond Chandler-díjat.
U dodávateľa
12,04 € 12,67 €

A festőművész - Öt érzék - Színek


Színes karakterek, ragyogó tájak és izgalmas kalandok: egy festőnő története a reneszánsz Firenzéből Bianca Gorini egyszerre mondhatja magát kivételesen szerencsés és szerencsétlen fiatal lánynak. Szerencsés, mivel Guliano de Medici törvénytelen lányaként és Lorenzo, a Magnifico unokahúgaként olyan tudáshoz juthat hozzá, amihez a kor ifjú hölgyei közül kevesen. Sőt, nagybátyja nagylelkűségének hála - aki korán felfedezi a lányban a tehetséges festőt -, a korszak legnagyobb mestereitől tanulhat. Természetesen titokban... De Bianca szerencsétlen is, mert a Pazzi-összeesküvés során nemcsak apját veszíti el, de a felfordulást kihasználva anyjával is végez annak régi szerelme, aki sosem heverte ki a visszautasítást, amiben része volt. Felserdülve pedig kénytelen végignézni, amint imádott városának lakóit - akik nem sokkal korábban még az öröm, a szépség és a művészetek iránti rajongásnak éltek - megbabonázza a különc szerzetes, Girolamo Savonarola, aki hadat üzen nemcsak a Medicieknek, de a művészeteknek és a művészeknek is. És így magának Gorini kisasszonynak is, akinek menekülnie kell a nemrég virágzó nagyvárosból. Budai Lotti nagy sikerű Öt érzék-sorozatának második kötete ismét az érzékek és érzékszervek világába csábít minket, a történelem egyik legmeghatározóbb időszakába. A színeken, a látáson és a festészeten keresztül a 15. századi Itália titkai tárulnak fel az olvasók lelki szemeit előtt.
U dodávateľa
16,32 € 17,18 €

A viszony


A világ kedvenc elbeszélője, Danielle Steel szívmelengető és magával ragadó története anyákról és nővérekről, akik akkor is mellettünk állnak, ha minden darabokra hullik körülöttünk. Rose McCarthy New York egyik topmagazinjának legendás főszerkesztője. Férje halála óta a négy lányával való kapcsolata még szorosabbá vált. Mindegyikük sikeres karriert épített: Athena tévés szakács, Venetia divattervező, Olivia bíró, Nadia pedig, a legfiatalabb testvér, Párizsban élő tehetséges belsőépítész. Nadia tökéletesnek tartja az életét férje, a sikeres író, Nicolas Bateau mellett - aki imádja őt és a két kislányukat -, mígnem a bulvárlapok kiszivárogtatják, hogy a férfi viszonyt folytat egy ragyogó szépségű fiatal szinésznővel. Az összetört szívű és nyilvánosan megalázott Nadia a családjánál keres vigaszt és támogatást, miközben megpróbálja helyrehozni az életét. Ahogy anya és lányai egyre több időt töltenek együtt, ráébrednek, hogy mik a legfontosabb dolgok az életben.
U dodávateľa
9,34 € 9,83 €

Árnyak és csillagok - A sötét erdő őre


Snezana többre vágyik az egyszerű mindennapoknál. Azonban nem is sejti, mennyire meg fog változni az élete. Mindaz a rémséges mendemonda, amit gyermekként hallott a faluja határában húzódó Sötét erdőről és a benne élő árnyakról, egycsapásra valósággá válik. Megelevenednek legszörnyűbb félelmei: kénytelen szembenézni megszállott udvarlója bosszújával, egy barát árulásával és a veszteség fájdalmával. Viszont van valami, ami még ezeknél is borzalmasabb: az őrparancsnok hatalomvágya, aki mindent elkövet, hogy megkaparintsa őt és a Medve lányainak erejét. Snezana vajon szövetségesre lel a titokzatos, varázserejű férfi, Darien személyében, vagy a férfit, akárcsak a parancsnokot, a hatalomvágy hajtja?
Na sklade 1Ks
11,48 € 12,08 €

A Villa 5: Viharfelhők a villa fölött


Sötét fellegek gyülekeznek Németország fölött: a Melzer család tagjainak össze kell tartaniuk ezekben a baljós időkben, hogy megmentsék szeretett otthonukat, a villát és a textilgyárat... Augsburg, 1935. Nehéz idők járnak a Melzer családra is. Marie kénytelen feladni sikeres divatszalonját, amikor kiderül zsidó származása. A férje, Paul is komoly gondokkal küzd, a textilgyár pénzügyi helyzete nem valami rózsás, a náci rezsim pedig egyre nagyobb nyomást gyakorol rá, hogy beálljon a sorba. Amikor egy napon azt tanácsolják Paulnak, hogy sürgősen váljon el a feleségétől, Marie súlyos következményekkel járó döntésre jut, amely mindannyiuk életét örökre megváltoztatja... Anne Jacobs lebilincselő regényfolyamának ötödik kötete a megalkuvásról, a kompromisszumokról szól. Amikor a történelem úgy dönt, hogy szétszakít családokat, a szerelem és a hűség ereje vajon elég-e ahhoz, hogy a nehéz időket átvészelhessük? Megtarthatjuk-e a méltóságunkat, ha bármikor ránk törhetnek, miközben amit eddig felépítettünk, egy pillanat alatt semmivé válhat?
U dodávateľa
12,82 € 13,49 €

A vörös királyné


Egy asszony, aki még az ellenségével is képes összefogni, hogy megszerezze a fiának a trónt. A Lancaster-ház örököseként Margaret Beaufort meg van győződve arról, hogy Anglia koronája az ő családját illeti. A fiatal lánnyal kegyetlenül bánik a sors: tizenkét évesen férjhez adják, de egy évvel később megözvegyül, szíve alatt pedig elhunyt férje gyermekét hordja. Amikor aztán majdnem belehal a szülésbe, megfogadja, mindent megtesz azért, hogy egyszer a fia Anglia királya legyen. Szerelem nélküli házasságok, árulás, titkos összeesküvések - Margaret semmitől sem riad vissza, hogy elérje célját. Philippa Gregoryt méltán nevezik a történelmi romantikus regények királynőjének: ebben a lebilincselően fordulatos könyvében ismét egy erős nőt mutat be, aki sokat tett a Tudor-dinasztia felemelkedéséért, és ezzel megváltoztatta a történelem menetét.
U dodávateľa
14,18 € 14,93 €

Spárta lányai


Évezredek óta mesélik a legendát a nőről, akinek páratlan szépsége ezer hajót indított útnak - de most eljött az idő, hogy meghallgassuk az ő oldalát is. Spárta hercegnőiként Heléna és Klütaimnésztra csak a fényűzést és a bőséget ismeri. Nemes származásukért és elbűvölő bájukért egész Görögország irigyli őket. De az ilyen kiváltságoknak ára van. A nővéreket még kislány korukban elválasztják egymástól, majd az apjuk által választott idegen királyokhoz adják feleségül őket - a hatalmas Agamemnónhoz és testvéréhez, Menelaoszhoz. Királynőként is csak két elvárás van velük szemben: örökösöket szülni, és megtestesíteni a nőktől elvárt, szelíd, szerény természetet. De amikor férjeik elhanyagolásának, kegyetlenségének és becsvágyának súlya eléri a tűréshatárukat, Helénának és Klütaimnésztra kénytelen szembeszállni társadalmuk korlátaival, hogy új életet teremtsenek maguknak, és ezáltal olyan hullámokat vessenek, amelyek a következő háromezer évben is tovább rezonálnak. A nemzetközi bestsellerszerző, Claire Heywood első magyarul megjelenő könyvében Trója ostromát élhetjük újra, két olyan nő szemszögéből elbeszélve, kiknek a hangját túl sokáig figyelmen kívül hagyták. Egy újragondolt mítosz, amit körülleng a titkok, a szerelem és tragédia.
U dodávateľa
15,51 € 16,33 €

Denníky


George Orwell patril k tomu typu ľudí, ktorým sa zvykne hovoriť homo scribens – človek píšuci. Dokladom toho sú aj jeho denníky, ktoré sú predovšetkým náčrtmi úvah, nápadov, postrehov, pozorovaní, dojmov či myšlienok, ktoré neskôr spracovával vo svojej esejistike, literárnej kritike, recenziách a samozrejme v románoch. V tomto zmysle sú nielen reflexiou jeho osobného, či emocionálneho života, ale aj jeho života ako človeka spoločenského, angažovaného, kritického, sociálne cítiaceho a poznávajúceho. Kniha predstavuje vnútorný život spisovateľa, ktorý definoval politické myslenie dvadsiateho storočia. Denníky zaznamenávajú Orwellove mladícke cesty medzi baníkmi a kočovnými robotníkmi, desivý vzostup totalitarizmu, hroznú drámu druhej svetovej vojny, ale aj jeho zdravotné problémy a pozorovania prírody. Výber z Orwellových denníkov sa zameriava hlavne na predvojnové a vojnové obdobie, t.j. roky 1936 až cca 1946, pretože ide o ich nosnú časť. Práve v nich sa najvýraznejšie prejavujú Orwellove osobné, politické a spoločenské postoje, vďaka ktorým prekročil svoju dobu. Denníky rozširujú intelektuálne a čitateľské poznanie diela tohto autora na Slovensku. Sú komplementárnou súčasťou výberu z Orwellovho publicisticko-esejistického diela Tak to vidím ja a pripravovaného výberu z jeho korešpondencie.
Na sklade 2Ks
16,10 € 16,95 €

dostupné aj ako:

Světakrásy


„Tahle knížka je osobní. Obsahuje vzpomínky, sny a črty, které jsem měl potřebu zaznamenat, aniž bych tušil, že mají něco společného. Jsou to postřehy a zážitky, které mne natolik zasáhly, že jsem pod jejich vlivem měnil kurz svého dalšího směřování. Jako když kapitán lodi dostane nové souřadnice a pootočí kormidlem. Jde o druh deníku či dokonce cestopisu, pokud přijmete, že cestovat se dá nejen po Zemi, ale také v sobě ve světě vnitřním. Kromě pozemských zážitků s naším psem, s velrybami a lidožrouty se tak dočtete třeba i o snech a výpravách k hranicím nevědomí. Tento druh cestování mě začal poslední dobou zajímat ze všech nejvíc. Člověk se něco dozví, něco pozná, a přitom je to proti běžnému cestování méně časově náročné, nesrovnatelně levnější a uhlíková stopa žádná.“ JS
Na sklade 2Ks
20,84 € 21,94 €

Skryté bouře


Bušení srdce na třetí: to je třetí díl milostného románu o partě studentů na univerzitě v americkém městečku Fletcher od oblíbené autorky Tami Fischer. Strhující a poutavý příběh o odvaze, která je potřeba k nalezení sebe sama a velké lásky. Přes den nenápadná studentka, v noci žhavá tanečnice ve striptýzovém klubu: Lenny Jamesová vede nebezpečný dvojí život. Aby uchovala své tajemství, obléká se přes den do neforemného pánského oblečení a nepouští si nikoho k tělu. To platí pro všechny její přátele a obzvlášť pro miláčka žen Creeda Parkera, do kterého se proti své vůli zamiluje. Když se Creed jednoho dne nečekaně objeví v nočním klubu, kde Lenny pracuje, a objedná si soukromý tanec s jejím alter egem Daisy, je Lenny natolik rozhozená, že proti všem pravidlům dojde k polibku. Creed sice Lenny nepozná, ale zamiluje se do tajemné Daisy a podniká vše možné, aby tanečnici blíž poznal, takže dochází k až tragikomickým situacím. A zatímco se nic netušící Creed blíží k odhalení tajemství, blíží se i pohroma, která může Lenny zničit život… Podaří se nakonec pohromě zabránit? A najde Lenny dost odvahy překonat dávná traumata z dětství a neutéct?
Na sklade 1Ks
20,85 € 21,95 €

Állatkert a kastély körül


Dilisnek tartották, mert nem tanúsított érdeklődést semmi iránt, aminek nem volt szőre, tolla, pikkelye vagy páncélja. Gerald Durrell ráadásul saját állatkertről ábrándozott, és ezt az álmát valóra is váltotta. Ez a könyv állatseregletének kivételes példányairól, családi kedvenceiről szól: a pingvineket abajgató dobosdaruról, a szabadságkedvelő tarajos sülről, a virágágyakat gyilkoló tapírról, a vendégszobába elszállásolt gorilláról - és még több tucatnyi szőrős, tollas, pikkelyes és páncélos állatról: koátiról, binturongról, armadillóról, mangábéról, szkinkről. Nem feledkezve meg a mindennapi megpróbáltatásokról, amelyekkel egy állatkert fenntartása jár. Mindezt szeretetteljesen és remek humorérzékkel előadva - ahogy ezt ettől a nagy állatbaráttól és természettudóstól már megszokhattuk.
U dodávateľa
11,77 € 12,39 €
  • 5 /5

Černá tma zapomnění


Don Miller žije ve šťastném manželství se ženou, která je pro něj vším. Zároveň však celý život trpí záhadnými výpadky paměti a jen zřídkakdy se rozpomíná na některé podivné příhody z jejich společné minulosti. Teprve na sklonku života Don odhaluje, proč se vlastně bojí tmy, proč ho tak děsí dveře do sklepa ve venkovském domě, který jeho manželka zdědila, a co všechno se skrývá v okolních lesích. Laird Barron předkládá v tomto románu zatím nejkomplexnější obraz svého lovecraftovského hororového mýtu o bytostech z jiného světa, nazývaných „Děti Staré pijavice“, který nastínil již v několika kultovních povídkách.
Na sklade 2Ks
28,69 € 30,20 €

Hosszú játszma


Adalyn Reyes mindent megtesz, hogy tökéletesen végezze a munkáját a Miami Flames focicsapat irodájában, de homokszem kerül a gépezetbe: felvétel készül arról, hogy összeveszik a csapat címerállatával, ami virálisan terjedni kezd. A tulajdonos - aki történetesen Adalyn apja - nem rúgja ki, hanem elküldi az isten háta mögé, Észak-Karolinába, ahol azt a feladatot kapja, hogy hozza vissza a küszködő helyi focicsapat, a Green Warriors reményeit, és ezzel bizonyítsa rátermettségét. Adalyn nagy tervei romokba dőlnek, amikor látja, hogy a csapat játékosai tütüt viselnek (nem praktikus), kecskét tartanak házikedvenc gyanánt (pfúj, undi!), és egyáltalán: a csapat játékosai kilencévesek. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a városban tartózkodik Cameron Caldani, vagyis Cam, a csodakapus, aki maga a kétlábonjáró rejtelem. Ő volna a tökéletes jelölt arra, hogy segítsen, de egy szerencsétlen malőr után, amelyben érintett egy kakas, Cam lába és Adalyn kocsijának lökhárítója, a férfi minden erejét latba veti, hogy elűzze Adalynt a városból. De Adalyn nem hátrálhat meg, muszáj felhoznia a szedett-vedett csapatot - számára ez az út vezet a dicsőséghez. Márpedig ez hosszú játszmának ígérkezik. Akár segít neki Cam, akár nem.
Na sklade 1Ks
14,69 € 15,46 €

Pecsenyehús


Egy, az állatokat megtámadó, halálos vírus hirtelen felbukkanása végérvényesen átalakítja a világot: a haszonállatoktól a háziállatokig mindent meg kell semmisíteni, húsukat sem lehet többé fogyasztani. A kormányok drasztikus döntéssel reagálnak a kialakult helyzetre: engedélyezik az emberi hús felhasználását, tenyésztését, szaporítását, vágását és feldolgozását. A kannibalizmus törvényerőre emelkedik, és a társadalom két csoportra szakad: akik esznek és akiket megesznek. Marcos Tejo, a Krieg Húsgyár megbízottja, tipikus hivatalnok. Egy nap azonban ajándékba kap egy élő, ám fogyasztásra szánt nőstényt... Könyörtelen disztópia, amely egyszerre kegyetlen és elmés, allegorikus és valószerű. Agustina Bazterrica felkavaró regénye az egész világon heves vitákat váltott ki az erkölcsről, az empátiáról és a megalkuvásról.
U dodávateľa
16,03 € 16,87 €

Frida füveskönyve - Rejtélyek, vágyak, receptek


Frida Kahlo tizenhét éves korában rettenetes balesetet szenvedett. Túlélte, de életéért cserébe titkos egyezséget kötött a Halállal: minden évben, halottak napján áldozatot kell neki bemutatnia. Az áldozati ételek receptjeit Frida egy kis fekete füzetben gyűjtötte össze... Egy asszony féktelen élni akarása, lenyűgöző művészi kreativitása és szenvedélyekkel teli házassága a színpompás, de kegyetlen Mexikóban. Frida füveskönyve egy mágikus elemekkel tarkított, hiteles dokumentumokból építkező, magával ragadó regény a festő életéről és egy füzetről, amely szédítő titkokat rejt. Francisco Haghenbeck mexikói író könyvében megismerhetjük Frida magyar származású édesapját, indián dajkáját, szerelmeit, művészetét, feminizmusát, valamint szenvedélyes életét Ernest Hemingway, Leon Trockij, Salvador Dalí társaságában.
U dodávateľa
12,04 € 12,67 €

Beletria je často nazývaná aj krásnou, alebo umeleckou literatúrou. Toto označenie pochádza z francúzskeho názvu belles lettres (krásna literatúra)Výrazom beletria sa súhrnne označujú umelecké prozaické diela. K najznámejším beletristickým žánrom patrí poviedka, novela, román, črta či umelecká reportáž.

Romány, poviedky a novely ponúkajú pútavé príbehy s výraznými postavami a atmosférou. Divadelné hry zase slúžia ako materiál pre divadelné predstavenia a prinášajú konverzácie, dramatické situácie a komediálne alebo tragické prvky.

Beletria je neoddeliteľnou súčasťou literatúry, ktorá obohacuje naše vnímanie sveta a poskytuje nám príležitosť prežívať rôznorodé príbehy a vstúpiť do rôznych svetov. Bez ohľadu na to, či preferujete dobrodružstvo, romantiku alebo reflexiu, beletria vám umožní objaviť nové myšlienky, inšpirácie a zábavu.

Hľadáte knižných hrdinov, ktorí vás zavedú do sveta romantiky, histórie, sci-fi či fantasy? Prinášame vám ten najlepší výber skutočných príbehov, románov, detektívok, noviel a poviedok. K úspešným autorom beletrie patria Jozef KarikaDominik Dán, Róbert Bryndza, Kristína Tormová, Urbaníková EvitaTáňa Keleová Vasilková a Stephen King