Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Mágikus növények - Okkult botanika


Paul Sédir (1871. január 2. - 1926. február 3.) francia misztikus és ezoterikus, számos mágikus értekezés és keresztény misztikáról szóló mű szerzőjeként ismert. Amikor1889-ben találkozott Papus-szal (Dr. Gérard Encausse) a Lucien Chamuel által 1888-ban alapított "Librairie du Merveilleux" könyvesboltban jöttek össze, ahol a különböző ezoterikus páholyok tagjai és a téma iránt érdeklődők találkoztak. Papus, mint Eliphas Lévi követője, olyan szellemi irányba vezette el Sédirt, ami számára a legintenzívebb spirituális utat mutatta meg. Később így került a Martinista Renbe, majd utána a Superior Inconnu Initiateur és a Legfelsőbb Tanács tagjává vált. A mágikus növények - Okkult botanika című könyv három fő részre tagozódik: - I. rész: A növények világa és a különböző hermetikus elméletek összefoglalását adja. - II. rész: Az ember és a növények kapcsolatát mutatja be. - III. rész: Növénytani lexikon, mely közel 300 növényfajt tartalmaz, azok okkult tulajdonságait, a mágiában elfoglalt helyüket és alkalmazásukat a különböző mágikus elixírek elkészítéshez. A könyv egyéb érdekessége abban az analógiai láncban rejlik, ami összekapcsolja a növényeket a bolygók és az állatövi jegyek, valamint a különböző konstellációk hatásaival, így fontos szerepet kap a Paracelsus által kidolgozott mágikus-orvoslás tanában. Dr. Kássa László
U dodávateľa
10,99 €

A teljes beszélgetések Istennel - A három kötet egyben


Milliók szólnak elismerően a Beszélgetések Istennel sorozatról, amelyet közel negyven nyelvre fordítottak le. A sorozat egy szent beszélgetés szó szerinti leírása, amelyet a szerző Istennel folytatott. Az emberi élet valamennyi aspektusát érinti, felveti a legtöbb kérdést, amelyet időről időre fel szoktunk tenni életről és szeretetről, hivatásról és elhivatottságról, emberekről és kapcsolatokról, jóról és gonoszról, bűnről és bűntudatról, megbocsátásról és megváltásról, az Istenhez és a pokolhoz vezető útról - egyszóval mindenről. Megvizsgálja a kézzelfoghatót és az elvontat, a láthatót és a láthatatlant, az igazságot és a hazugságot. Ez a könyv a legmegfelelőbb pillanatban talált Önre a legmegfelelőbb módon, hogy válaszoljon elméje kutatásaira, szíve imájára és lelke hívására. Higgyen benne! Semmi sem történik véletlenül!
U dodávateľa
20,54 €

Život po smrti. Reinkarnace


Zvláštní zážitky na prahu smrti, tak dlouho ignorované, se konečně stávají středem pozornosti moderní medicíny. Co se děje dál poté, co padla poslední nevyhnutelná opona? Existuje onen svět, z něhož třeba vede i cesta zpět? Hartwig Hausdorf, celosvětově proslulý záhadolog, nám objasňuje otázky, jako je tato, z hlediska psychologie a medicíny, náboženství a exaktních přírodních věd. Velice poučné rozhovory s kdysi předním badatelem na tomto poli ho přivedly k závěrům, které jsou znepokojivé i plné naděje zároveň!
U dodávateľa
18,90 €

dostupné aj ako:

Wild Once


What secret power is hiding within you? There is an untamed wildness within each of us. Once found and nurtured, this wild power can lead to true and boundless freedom, creativity and purpose. In Wild Once, internationally renowned High Wiccan Priestess, Vivianne Crowley, reveals the secret riches to be found on a hidden path. This is the extraordinary and inspiring guide to a life lived magically, of adventures into the unknown and of finding spiritual nourishment. It shows what can happen when you have the courage to step into the unexplainable and live untamed. It is also an evocative, intricate account of a hidden world, a rich tour of modern magical practices, from meditation to manifestation, shamanism to spellwork. Magic is waiting to be discovered. It is here, just beneath the surface, if only you know where to look... We all have wild magic within us; this book will inspire you to find it.
U dodávateľa
14,50 €

A virágokról, a növényekről és a fákról szóló néphagyomány, valamint azok szimbolizmusa


Az idők során, a növények körében sikeresen végrehajtott, ilyen irányú fogalom és forma összekapcsolás, az évszázadok során gyökeret vert a köztudatban. A virágok, a fák, és egyéb növényfajták a születés, a halál, vagy a gyógyítás és a pusztítás szimbólumaként is ismertek. A néphagyomány ehhez még konkrétabb jelentéseket is csatolt. A mítoszokban a különféle növényeket, számos emberi jellemzővel társították. Ernst és Johanna Lehner kötete, kiváló segítséget adhat, az okkult botanikai kurzusunk elindításához, az alapok lerakásához, és a további kutatások elvégzéséhez. Kóródi Csaba A virágok és a növények szeretete és tisztelete egyidős az emberrel. A történelem során számtalan mítosz, mese született a növények és virágok keletkezéséről, illetve azok születéséről. Jelen kötetünk is gazdag anyagát nyújtja ezeknek a történeteknek, úgy mitológiai, mint a néphagyományban elfoglalt helyükről. Mit fejeznek ki a virágok, milyen virágot ajándékozzunk szeretteinknek, milyen istenség után kapták a latin nevüket, kinek az öröme, bánata, könnyei, kacagása teremtette és ihlette azok megjelenését a földön. Mit szimbolizál a rózsa, a galagonyavirág, a feltámadásvirág, a kristályvirág, stb. Külön fejezet foglalkozik azzal, hogy milyen virágot vagy növényt ajándékozzunk, és ezzel mit fejezünk ki a megcélzott személy felé. Ezekre a kérdésekre ad választ ez a gazdagon illusztrált kötet, melyben több mint kettőszáz metszet gazdagítja az írott anyag megértését. Dr. Kássa László
U dodávateľa
11,55 €

A kristályok gyógyító ereje


Ismerd meg a kristályokban rejlő természetes gyógyító erőt! Az elme, a test és a lélek egyensúlyának megteremtése gyakran lehetetlennek tűnik, de ennek korántsem kell küzdelemnek lennie. A kristályok a szépségük, különleges színviláguk, fényük és formaviláguk révén mindig is végtelenül vonzók voltak az emberek számára. Manapság egyre többen fordulnak ezek felé a természetesen rezgő erőművek felé, amikor a stresszoldás, az egyensúlyra törekvés és az összpontosítás a cél. A kristályokkal végzett holisztikus gyógyító módszerek segíthetnek mind az elme, a test és a lélek szintjén az energiáink megfelelő hasznosításában, mind egy pozitív és egészséges életmód kialakításában. A kristályok gyógyító ereje lapjain Karen Frazier intuitív energiagyógyász sokrétű tudással látja el az olvasót a kristályokkal történő energiagyógyászat legalapvetőbb kérdéseivel kapcsolatban. A könyv gyönyörű képekkel illusztrált, egyszerű, könnyen áttekinthető, és a segítségével szert tehetsz egy kicsi, de ütős kollekcióra, amelyben a legnépszerűbb és legváltozatosabb kristályok is helyet kapnak. Ezzel a maroknyi nélkülözhetetlen kristállyal ellenőrzésed alá vonhatod a belőled és a feléd áramló energiákat, hogy békés bensődre hangolódva bármilyen vihar közepén el tudj csendesedni. Karen könyve alapmű, amely nem csupán a lényegi információkat, hanem a gyakorlatban történő alkalmazást is a kezedbe adja, hogy ezáltal te magad is megtapasztalhasd azokat az erőteljes változásokat, amelyeket a Föld ezen csodálatos elemei képesek elindítani. KRISTÁLYPROFILOK: Betekintés a 10 legalapvetőbb és további 40 kristály legfontosabb tulajdonságaiba. KRISTÁLYRECEPTEK: Negatív erők kristályokkal történő kezelése. Alkalmazd a kristályokat a könyv lapjain közölt 75 recept és a hozzá tartozó mantra valamelyikével, amelyek lépésről lépésre megmutatják a használatukat a düh, a szorongás, a bátorság, a döntésképesség, a gyász, a boldogság, a belső béke, a motiváció, a negativitás, a türelem, a jólét, az önbizalom vagy a stressz kezelésében. Ha szeretnéd megismerni a kristálygyógyítás erejét, mélyítsd el a tudásodat ezzel az alapos és gyakorlatias útmutatóval. "Amikor nyitott elmével tartasz egy kristályt, és észreveszed, hogy mit hoz ki belőled, akkor a változás hullámait tapasztalod meg, vagyis a rezgések eltolódását. Ez lehet akár leheletfinom, akár földrengető hatású. Csak vedd észre, és add át magad neki! Éppen ezek az apró érzékelések lesznek azok, amelyek beindítják majd a változást."
Na sklade 1Ks
16,87 €

Posolstvo nádeje od anjelov, 3. vydanie


V Posolstve nádeje od anjelov írska mystička Lorna Byrneová v tejto náročnej dobe tlmočí veľmi dôležitý a naliehavý odkaz z neba. Anjel mi povedal: „Nádej robí z nemožného možné.“ Lorna vidí anjelov tak, ako my vidíme ľudí, a každý deň sa s nimi rozpráva. V predchádzajúcich dielach Lorna písala o svojom živote a o tom, ako ju anjeli pripravovali na to, aby sa podelila o posolstvo s celým svetom. V tejto knihe vám prináša posolstvo nádeje. Lorna vysvetľuje, ako anjeli pomáhajú ľuďom, keď sa cítia unavení, zúfalí, skľúčení a nemilovaní, keď majú pocit, že sú zlými rodičmi, majú finančné ťažkosti alebo nič nestíhajú. V Posolstve nádeje od anjelov Lorna priamočiaro a jednoducho píše o tom, ako sa človek môže obrátiť na anjelov o pomoc a prežiť tak lepší a šťastnejší život. Z anglického originálu A Message of Hope from the Angels (Coronet, an imprint of Hodder & Stoughton, London 2012) preložila Viera Gregorcová.
Na sklade 1Ks
16,69 €

Használd a megerősítéseket


Ismerd meg Louise Hay könnyedén elsajátítható, 21 napos útmutatását, és fedezd fel az egyszerű, megnyugtató szavakban rejlő erőt! Minden megfogalmazott gondolatunkkal és kiejtett szavunkkal a jövőnket teremtjük meg, hiszen minden belső párbeszédünk valójában nem más, mint megerősítések füzére. Ha csupán egyszer mondunk ki egy megerősítő mondatot, és aztán azon tűnődünk, miért nem történik semmi, hiába vágyunk rá, nem fogjuk megváltoztatni az életünket. A szavak csak szavak maradnak. A megerősítések végtelenül hatékonyak, azonban életünk szerves részévé kell tennünk őket ahhoz, hogy valódi változást érjünk el. A kutatások azt mutatják, hogy 21 napba telik egy új szokást kialakítani, teljességgel beépíteni az életünkbe. A megerősítésekkel sincs ez másképp. Louise Hay könyvének segítségével 21 nap alatt, 21 témát körbejárva tanulhatjuk meg, miként tehetünk szert valódi lelki egyensúlyra a megerősítések által. Louise az élet különböző területeit vizsgálja, így az önbecsülést, a félelmeket, az elengedést, a megbocsátást, az egészséget, a munkahelyi sikereket, a jólétet vagy éppen önmagunk szeretetét, a barátságot, a szerelmet és a meghittséget. A könyvben található gyakorlatok elsajátításával és a megerősítések személyre szabásával őszinte jókedvet, friss lendületet, valódi változást és örömöt varázsolhatsz az életedbe. Vizsgáld felül a régi hiedelmeidet, és vágj bele egy végleges nagytakarításba a pozitív megerősítések segítségével! Akár érzelmi, akár fizikai szinten nézel szembe egy problémával, a megerősítő mondatok hatalma segítségedre lesz egy kiegyensúlyozottabb élet megteremtésében. A megerősítés kaput nyit, hogy elindulj az öngyógyítás és a pozitív változás útján! Louise Hay spirituális gyógyító, motivációs tréner, bestsellerszerző, az önsegítő mozgalom úttörője - rendkívüli személyiségével örökre mély nyomot hagy mindnyájunk életében. A megerősítések hatalmáról szóló tanításai és az általa ajánlott technikák számtalan embernek nyújtottak és nyújtanak mindmáig vigaszt és gyógyulást.
Na sklade 1Ks
14,06 €

Schody do neba, 3. vydanie


Anjeli Lorne oznámili, že jej poslaním na zemi je šíriť múdrosť a poznanie, ktoré jej daroval Boh a anjeli. Po smrti manžela sa Lorne rozpadol svet. V Schodoch do neba opisuje, ako sa opäť pozviechala a ako ona, nevzdelaná matka štyroch detí, prelomila mlčanie a začala šíriť posolstvo anjelov svetu. Lorna rozpráva o budúcnosti, ktorú pre nás plánuje Boh, aj o iných možných zajtrajškoch, ktoré závisia od našich rozhodnutí. „Každý musí plniť svoju úlohu,“ vraví. Čitateľom ponúka jedinečné, zasvätené informácie o anjeloch. Predstavuje nám strážneho anjela Zeme, objasňuje jeho význam aj to, prečo je dobré mu načúvať. Neobyčajný ohlas čitateľov na Lornino dielo spočíva v tom, že im dodáva nádej, pomáha im uvedomiť si, že nezávisle od náboženskej viery a bez ohľadu na to, či sa cítia osamelí alebo nie, majú po boku svojho strážneho anjela. Schody do neba nám otvárajú okno do ríše anjelov! Z anglického originálu Stairways to Heaven (Coronet, am imprint of Hodder & Stoughton, London 2010) preložila Tatiana Sedová.
Na sklade 3Ks
15,57 €

dostupné aj ako:

Démonomágia


Mielőtt a mágus a kísérletezés, illetve a mágikus tapasztalatszerzés céljával nekifog az e műben bemutatott praktikák végrehajtásának, hasznos, ha előtte elmélyülten foglalkozik a gondolatokat irányító, a vizualizációt, a koncentrációt, és a képzeletet edző különböző gyakorlatokkal, hogy megfelelően uralja ezeket a képességeit. Kielégítő mentális kiképzés, gyakorlás nélkül nem érhetünk el eredményeket. A bátorság, a kitartás és a türelem szintén a mágia tartóoszlopai, amelyek az eredményes munka elengedhetetlen feltételei. Tűzzünk ki magunk elé egy célt a mágiában, és ne tágítsunk tőle, amíg el nem értük. A mágusnak következetesen kell járnia a maga útján, és állhatatosan kitartani, amíg a kívánt eredmény nem mutatkozik. Az út az erős és mágikus akarat kiképzésével kezdődik. Minden igazi mágus egyben egy akarat-mágus. Megpróbáljuk saját akaratunkat az egyetemes akarattal összhangba hozni. Csak ha aláveti magát a mágus a kozmikus akaratnak, és általa hat, csak akkor lesz képes a szellemeknek és a démonoknak parancsolni. Tekintélyt kell szereznie, és el kell érnie, hogy az általa megidézett lények tiszteljék, csak ekkor követik parancsát, különben romlásba döntenék. A kezdeti visszaesések miatt ne veszítsük kedvünket, mert apránként jelentkeznek a látható eredmények is. Állhatatosság és kitartás a siker kulcsa.
U dodávateľa
6,48 €

A macskák a világ urai tarot - 78 lapos kártyacsomag és színes kézikönyv macskarajongóknak


Ébreszd fel magadban az isteni macskabölcsességet a tarot ősi művészetének segítségével. Ez a cicás témájú kártyacsomag és a hozzá tartozó tartalmas útmutatótökéletes társad lehet az úton. A macskák lenyűgöző világa, elegáns és játékos kifejezésmódjuk, a hozzájuk fűződő szoros viszonyunk gyönyörűen megjelenik ebben a tarot-csomagban, misztikus harmóniát kölcsönözve a kártyáknak, amelyek segítségével felfedezheted a tarot mágiáját. Az egyes lapokhoz tartozó részletes leírásban a pontos magyarázatok mellett a legfontosabb kulcsszavakat és a fordított kártyák jelentését is megtalálod. A készlet egy 80 oldalas színes, illusztrált könyvet és egy 78 lapos tarotkártyacsomagot tartalmaz igényes kivitelű, tartós díszdobozban. A csodálatos rajzokat Thiago Correa brazil képzőművész és illusztrátor készítette. Catherine Davidson széles körben írt spirituális témákról. A macskák a világ urai egyesíti a szerző jóslás iránti érdeklődését és a macskák iránti szeretetét.
U dodávateľa
28,14 €

Az Álmok Tarot-ja - Könyv és 83 kártya


Az Álmok Tarot-ja az önismeret kiváló eszköze, egyetemes üzenete és varázslatos képei miatt a kezdőket ugyanúgy megszólítja, mint a tarot tapasztalt ismerőit. Az egyes kártyalapok jelentésének részletes és alapos magyarázata személyes élménnyé teszi a kártyavetést, az álomképeket idéző illusztrációk pedig különleges, szinte mágikus hatással bírnak. Az Álmok Tarot-ja igazi kuriózumnak számít. Nem csak a gyűjtők számára érdekes, hanem a tarot ismerőinek is újdonság. A híres és méltán népszerű szerző, Ciro Marchetti plusz négy lapot tervezett a készlethez, ezek a négy elem Palotakártyái. Aranyazott szélű, impozáns, exkluzív kivitelű kiadvány.
U dodávateľa
33,77 €

Amulety, talismany a magie


Zaječí packa, Horovo oko, krucifix, čtyřlístek - amulety a talismany se používaly po tisíce let témeř v každé kultuře a náboženství s cílem posílit dobro a oslabit zlo nebo poskytnout útěchu či ochranu. DOdnes je nacházíme v různorodých společenstvích - a tyto mocné magické předměty a symboly mohou být vyrobeny a používány naprosto každým.
U dodávateľa
23,90 €

Az antropozófia gyümölcsei


Dr. Rudolf Steiner több alkalommal is tartott előadásokat orvosok és orvostanhallgatók számára az anatómia, az élettan, a kórtan és a terapeutika témájában Dornachban. Ezen előadások célja az volt, hogy a szellemtudományos kutatások bizonyos eredményeit közvetítse a hallgatók és a gyakorló orvosok felé. Ezek az eredmények, mindenekelőtt a gyógyászatban, nagy jelentőségűek - mióta rámutattak egy ésszerű és eredményes gyógyító tudományhoz vezető útra, jóllehet csupán úgy lehetnek hatásosak, ha kellő számú szakember győződik meg az általuk megnyíló lehetőségekről, s ezáltal a terapeutika új szellemtudományának szentelik magukat, továbbá lehetővé teszik további fejlődését. Ezekből közöl a kiadó két jelentős előadást: - Polaritások az egészségben, a betegségben és a terápiában - Az antropozófiai orvostudományi kutatás áttekintése
U dodávateľa
7,61 €

Ezoterická Astrológia


Ezoterická astrológia je jedno z najzásadnejších diel Alice A. Bailey, ktoré úplne mení pohľad na tradičnú a modernú astrológiu. Kniha predstavuje astrologický systém, v ktorom planéty neovplyvňujú len osobnosť, ale najmä dušu, jej vývoj, karmické úlohy a duchovné smerovanie. Je to astrológia duše vo vzťahu k siedmim energetickým psychologickým lúčom centrálnej duchovnej energie a podstaty, ktorá presahuje vnímateľný hmotný svet. Toto dielo patrí do série Učenie Majstra D.K. a ponúka hlboké vysvetlenia lúčov, duchovných kódov, hierarchických vládcov znamení, iniciačných stupňov duše a planetárnych cyklov. Je určené pre pokročilých študentov duchovna, ezoteriky a meditačnej práce. Slovenské vydanie vzniklo na základe oficiálneho povolenia na preklad a distribúciu. Preklad zachováva presnosť, esoterickú terminológiu aj energetický odtlačok textu, ktorý je charakteristický pre Baileyovej diela. Kniha poskytuje čitateľovi nástroje, ako chápať astrológiu nie ako predpoveď osudu, ale ako mapu vedomia, ktorá odhaľuje účel duše, jej cesty a hlbšie prepojenia s planetárnym vývojom ľudstva.
U dodávateľa
33,00 €

Az univerzum jelez neked!


A folytonos pörgésben, ami körülvesz, minden segítségre szükséged lehet. Jól jön, ha melletted állnak a barátok, a család, a párod, de néha az extra útmutatás sem árt. És, hogy hol keresd? Az apró jelekben: egy dalban, a véletlen találkozásokban, az álmaidban, egyszóval az Univerzum titkos üzeneteiben...
U dodávateľa
5,07 €

Metafizika - Élfestett


A Metafizika című könyv szerkezete azon az ismereten alapul, hogy a transzcendensre vonatkozó tudás nem lineárisan, hanem koncentrikusan épül fel. A szerző a magyar ábécé huszonkét betűjével huszonkét fogalmat alkotott, amelyeket ontológiai igénnyel jár körül a kötet huszonkét fejezetében - szándéka az, hogy az így leírt huszonkét kör együtt akkora síkot fedjen le, ami átfogó képet ad a valóság és az igazság viszonyáról. Az ábécé betűinek és a tarot nagy arkánumának számbeli egyezésére alapozva a szerző a fejezetek címei és a nagy arkánum huszonkét lapjának archetípusai közt analógiás párokat alkotott, így a huszonkét fejezet szövegét vizuálisan azokhoz tartozó képzőművészeti alkotások egészítik ki, és helyezik tágabb összefüggésbe. Puzsér Róbert Metafizikája az agy mindkét féltekével kommunikáló meditációs objektum, ami összművészeti igénnyel kalauzolja az olvasót a megismerés szellemi ösvényén.
U dodávateľa
42,23 €

A 2024-es év asztrológiája


Készülj fel és tervezd meg a következő 12 hónapot a Kozmikus Navigátor, Gahl E. Sasson alapvető asztrológiai útmutatójával A 2024-es év egy égi utazás, amelyet alapvetően befolyásolnak különböző bolygóközi hatások. Te vagy életed sorsának kapitánya, te állsz a kormányrúdnál, ez a könyv a kozmikus társad, a GPS-ed. Ez az asztrológiai útmutató a csillagok bölcsességét ötvözi a kabbalával, a tarot-val, a numerológiával, a történelemmel és a mitológiával. A pilóta kézikönyveként szolgál, segít navigálni az előttünk álló viharos úton. A horizont első állomása az egyes hónapok fontos dátumainak átfogó listája - az összes csillagjegyre vonatkozóan -, és a legjobb tippek arra, hogy kormányozz közöttük. A második rész a 2024-es év főbb asztrológiai trendjeit, míg a harmadik rész az év küldetését, valamint az egyes jegyekre jellemző eszközöket ismerteti. Célja, hogy 2024-et, a Sárkány évét dicsőséges évvé tegye. Az egyes jegyekre vonatkozó előrejelzések és jóslatok tartalmazzák a pénzügyek, a szerelem, az egészség és a táplálkozás szempontjából kedvező dátumokat, a 2024 numerológiáját, a Plútó Vízöntőbe való átvonulásának - ami a francia forradalom óta először fordul elő - jelentőségét, a Merkúr és a Mars retrográdját, valamint azt, hogyan hozzuk ki a legtöbbet az eklipszisek erejéből. Emellett a könyv megjelöli a legjobb időpontokat, amikor elkezdhetünk dolgozni az újévi fogadalmainkon, valamint a sikeres megvalósításukhoz szükséges technikákat. Ez az útikalauz arra szolgál, hogy segítsen átvenned az irányítást sorsod felett. Ne sorsod áldozata legyél, hanem magabiztos pilóta, és prosperálj az előttünk álló évben.
U dodávateľa
12,65 €

A Kék Vér Gyermekei III. - Utazás az aranykorba


A KÉK VÉR GYERMEKEI sorozat 3. részeként az ember kozmikus története visszakanyarodik a Földre, hogy új perspektívából, szó szerint felülemelkedve hétrétegű téridőn, berögzült és megkér-dőjelezhetetlennek hitt elméleteken, a test-lélek-szellem dimen-zióit egybekapcsolva újraértelmezhessük történelmünket. Mikor volt az aranykor? Egyáltalán, mi van, ha el sem múlt? Mi az Idő és miért gondoljuk, hogy egy lineáris idővonalon kapcsolódnak egymáshoz múlt-jövő eseményei? Hogyan találkozhatunk aranykori őseinkkel a valóságban is? Az írói mottó izgalmas kérdéseinek erőterében újra értelmezzük önmagunkat és világunkat: mi van, ha történelem, ember, sőt Isten is egészen más, mint ahogy azt tanultuk? Az előző két kötet meghökkentően új látószögű elemzései most új szinergiában feszegetik megszokott gondolkodási sémánkat és törnek össze megkövült elme-korlátokat, hogy mindenki megalkothassa új válaszait egy magasabb szellemi lépcsőfokon.
U dodávateľa
13,03 €

Veríte v tajomnú silu nadprirodzena? Táto sekcia patrí všetkým, ktorí veria na anjelov, veštenie z tarotu, či chcú prebudiť svoju vnútornú silu a dar liečiť. Mágia, čarodejníctvo a čistenie čakier už skrátka patria k ezoterike. Nájdite opätovné zrodenie osudov duší, či zistite ako voňajú anjeli... U nás sa nebudete báť duchov a vyliečite svoje čakry. Objavte veľké TAJOMSTVO a vychutnajte si Silu prítomného okamihu.

V kategórii literatúry Ezoterika sa zameriavame na fascinujúci svet hlbokých duchovných tém, ktoré presahujú hranice bežných náboženských a filozofických smerov. Táto kategória ponúka širokú škálu kníh a textov, ktoré sa venujú ezoterickým témam, mystike, okultizmu, alternatívnym liečebným metódam, duchovnému rastu a vnútornému poznaniu.

V tejto pútavej kategórii nájdete diela, ktoré sa zaoberajú tajomstvami vesmíru, ezoterickými praktikami a učeniami, magickými rituálmi, astrologiou, numerológiou, meditáciou, a mnohými ďalšími neobyčajnými témami.

Čítaním kníh z tejto kategórie môžete objaviť nové perspektívy, hlbšie pochopenie seba samých a svojho miesta v univerze. Rozširujte svoje obzory, rozvíjajte svoju duchovnosť a otvorte sa novým možnostiam skúmania a objavovania vnútorného sveta.

Nájdete tu knihy o astrológii, horoskopy a snáre, knihy o anjeloch, knihy o aure, čakrách, mandalácha  kameňoch, knihy o veštení, tarote a kartách, knihy o mágii a okultizme, knihy o mystike, záhadách a proroctvách, knihy o karme, knihy o feng šuej aj knihy o numerológii.