! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Jazyk


Hodnotenie


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Knihy - Všeobecne o športe strana 2 z 7

A magyar sport története


A sport az érzelmek szélsőséges játéka, a röpítő mámor, a lesújtó csüggedés kifejezője, s egyben kivételes terepe a kisebb-nagyobb közösség, egy nemzet azonosságtudata fölmutatásának kivételes terepe is egyben. UgyanakkorS része a művelődés, az egyetemes kultúra egésze mindenkori alakulásának része ugyanakkor, így folyamatának eseményeinek leírása bemutatása történelmünk múltunk és emberi mivoltunk jobb megértésének is eszköze lehet. Sporttörténetet írni annyi, mint történelmet írni, csak – most –épp nem a gazdaság, a hadászat, a politika vagy a színjátszás, az irodalom bázisán, hanem a sportversenyzés, a versengés tényeinek számbavételénekszámbavételével bázisán. E könyv majd’ másfél évszázad históriája, a sport felől nézve történelmünkre, ama szándékkal, hogy megmutassuk, sorsunk ekként szemlélve is tanulságos. Nem részletes adattár tehát, meglehet, számos – az olvasónak joggal hiányzó – mozzanat kimaradt. Ám hisszük, a sportot mint élményt, kötődést, identitást adó „Isten ajándékát” – vagy a reá minderre még élő igény hordozóját legalább – az újabb idő tendenciái ellenében is sikerült fölidéznimegidézni. S tanúskodni, hogy van mire emlékeznünk.
U dodávateľa
10,73 € 11,29 €

Angóóól!


Sztorik a futball szülőhazájából - játékosokról, csapatokról, menedzserekről és meccsekről - a kezdetektől napjainkig. Botrányosak, mint George Best nőügyei, viccesek, mint Paul Gascoigne, amikor Les Ferdinand "micsodájáról" beszélt, brutálisak, mint Éric Cantona, ha egy Crystal Palace-szurkoló került az útjába, és tragikusak, mint a tenger felett örökre eltűnő Emiliano Sala története. Bemutatják a szigetország híressé vált fiúbandáit - többek közt a Wembley Varázslóit, a Busby Bébiket, a Jégkirályokat vagy a Legyőzhetetleneket -, felfedik olyan sikeredzők titkait, mint Bill Shankly, Bob Paisley, Kenny Dalglish és Alex Ferguson, valamint felidézik az emlékezetes mérkőzéseket - a londoni 6:3-at, az Old Trafford-i csatát vagy az isztambuli BL-döntőt.
U dodávateľa
15,30 € 16,10 €

Hátsó füves - Barangolás a magyar futball rejtett tájain


Barangolás a magyar futball rejtett tájain, ahol a csapat sorsa meglepő élességgel rajzolja elénk a kis települések társadalmi kihívásait: a falusi oktatás küzdelmeit, az elvándorlás hatásait, az öregedő lakosság megváltozott igényeit, a cigányság kiútkeresését. A Hátsó füves könyv a Nemzeti Sport öt évet felölelő, többszörösen díjazott országjáró sorozatának összegzése. Csillag Péter közel százötven helyszínt érintő gyűjtése a vele tartó fotóriporterek lenyűgöző, mégis emberközeli képeivel válik teljessé. A művészi kivitelű album a falusi labdarúgás kiveszőben lévő, gyökeresen átalakuló világának talán utolsó pillanatfelvétele. A rögzített mozzanatok és a "pályaszéli költészet" fekete humorával átszőtt szövegek messze túlmutatnak a sport keretein, éles korrajzot és szociológiai látleletet kínálnak. Backyard Goals is the collection of a multi-award winning series published in Nemzeti Sport. Péter Csillag visited nearly 150 places to explore Hungarian village football, and his travels were illustrated by the stunning but still humane pictures of various photographers.
Na sklade 1Ks
13,04 € 13,73 €

Flow ve sportu


Kniha pojednává o stále poměrně novém a obtížně uchopitelném fenoménu flow na poli sportu. To se zdá důležité hned z několika důvodů. Kromě toho, že se dá při zažívání vrcholného prožitku předpokládat vyšší výkonnost napříč všemi sportovními odvětvími, má tento stav významný podíl i na spokojenosti se životem jako takovým. Publikace vznikla na Fakultě sportovních studií, Masyrykova univerzita. Na základě výsledků velkého množství studií přibližuje publikace tuto problematiku tak podrobně, jak to jen jde. Místy pohlíží na jednotlivé studie i kriticky, přičemž se autoři snaží nastínit i svůj pohled na věc. Neopírá se pouze o výzkumy z psychologického prostředí, ale také z prostředí (neuro)fyziologie a biochemie. Přidanou hodnotou pro laického čtenáře jsou i rozhovory s profesionálními sportovci, na nichž lze jednotlivé výzkumy aplikovat. Kniha je určena nejen pro trenéry, rodiče mladých sportovců či profesionální atlety, ale prakticky pro každého, kdo alespoň rekreačně provozuje pohybovou aktivitu. Ta mu totiž může po přečtení knihy přinést ještě více prožitku. Pro rodiče mladých sportovců se pak může stát dobrým pomocníkem nejen při cestě jejich dětí za lepšími výkony na hřišti či atletickém oválu, ale především za kvalitně prožitým životem.
Na sklade 1Ks
8,73 € 9,19 €

Historický vývoj sociálního významu sportu ve společnosti


Sport coby sociální fenomén se už v 60. letech 20. století stal předmětem zkoumání řady vědeckých disciplín, které prokázalo, že je významným společenským jevem a jeho vztah k společenským hodnotám je zásadní. Tato publikace si klade za cíl na základě analýzy historického vývoje sociálního významu sportu ve společnosti a analýzy historického vývoje státní podpory sportu, jakožto významného sociálního faktoru rozvoje společnosti a budování moderního sociálního státu, poukázat na to, že i vzhledem k významným českým sportovním tradicím by sport měl v české společnosti hrát alespoň stejně významnou roli, pokud jde o zdraví, vzdělávání, sociální integraci a kulturní hodnoty, jakou hraje v zemích Evropské unie. Publikace může sloužit všem, kteří si chtějí rozšířit svůj odborný pohled na význam a reálné možnosti sportu při ovlivňování zdravého a aktivního životního stylu celé české společnosti, zejména pak studentům tělovýchovných fakult a vyšších odborných škol se zaměřením na sport a společenské vědy.
U dodávateľa
11,12 € 11,70 €

Cena vítězství


Proč se sport ještě nedokázal vypořádat s dopingem? Je to vůbec proveditelné? Zatímco tradičně se o dopingu v mezinárodním sportu píše jako o souboji zlých dopujících s hodnými zastánci sportovních ideálů, je vyprávění Madse Drangeho v knize Cena vítězství poněkud komplikovanějším příběhem. Historie dopingu v poválečné době byla ovlivněna politikou velmocí, medicínským pokrokem a sportovním hnutím, které se nedokázalo shodnout na tom, co by zakázáno být mělo a proč. Jedná se o spektakulární a smutnou historii, v níž jsou oběťmi především sportovci. Buď proto, že se nutili v amfetaminovém opojení do výkonů, které je stály život, nebo proto, že jim kvůli steroidům selhaly ledviny – případně proto, že se léta snažili být lepší, ale neměli proti dopujícím soupeřům nikdy šanci. Cena vítězství je však rovněž vyprávěním o různých dopingových prostředcích – o tom, jak byly vyvinuty, jak se používaly a jakým způsobem v průběhu času ovlivňovaly výkony v jednotlivých sportech. Ale především je to kniha snažící se najít odpověď na otázku, proč se sportu – více než padesát let – nedaří s dopingem vypořádat. Má sport vůbec šanci se ze závislosti na dopingu vyléčit?
Na sklade 1Ks
18,24 € 19,20 €

Kapufák és kényszerítők - Futball a 20. századi magyar történelem árnyékában


Sporthasonlattal élve Magyarország 20. századi története minden kétséget kizáróan a kapufák és kényszerítők korszaka volt: választásainkat gyakran a kényszerpálya határozta meg, kiélezett pillanatokban, világháborúk, forradalmak, hatalmi harcok idején pedig többnyire kifelé pattant a labda, csakúgy, mint a labdarúgó-válogatott két legfontosabb mérkőzésén, az 1938-as és az 1954-es világbajnoki döntőn... De vajon miképpen kapcsolódott össze a magyar labdarúgás története a nagypolitika eseményeivel? Mit keresett az ünnepelt csatárcsillag kezében a fegyver a Tanácsköztársaság idején játszott válogatott mérkőzés csapatképén? Milyen bajnokságokat rendeztek az első világháborús orosz hadifogolytáborokban? Miért mutatkozott be Horthy Miklós angol meccsvendégeinek az ország legelső labdarúgójaként? Hogyan zajlott a magyar bajnokság Budapest ostromakor? Miért kellett elégetni két és fél millió postai bélyeget az 1954-es berni vb-döntő utolsó perceiben? Hogy viszonyult Kádár János, a Vasas egykori ifijátékosa a futballhoz? És hogyan nézték a Székelyföldön a magyar válogatott mérkőzéseit a nyolcvanas években? A futball eleinte észrevétlenül, később egyre látványosabban kísérte a történelem eseményeit, szűrődött be a hétköznapi emberek mellett az ország sorsát alakító politikusok, állami vezetők világába is. Csillag Péter a 20. századi klasszikus magyar írók, költők futballt érintő írásait és tapasztalatait bemutató, Ady stoplisban című kötete után ezúttal a labdarúgás és a magyar történelem kapcsolatát igyekszik feltárni, a nagypolitika gócpontjait, kiemelkedő személyiségeit és sorsfordító eseményeit állítva a középpontba. A hol felemelő, hol szívszorító vagy éppen meghökkentő történeteket olvasva igazat adhatunk a megállapításnak: "A sportba csak ezért nem kell politikát vinni, mert benne van."
U dodávateľa
10,73 € 11,29 €

A Barcelona-örökség


Manchester, 2018: Pep Guardiola és José Mourinho a 175. manchesteri derbire készül. A feszültség kézzelfogható, és a tét sem lebecsülendő: csapataik az angol labdarúgó-bajnokság, a Premier League első két helyén állnak, ám kettejük párharcából csak egyikük kerülhet ki győztesen. A mérkőzés egy újabb fejezete annak a vég nélküli, egész Európát átívelő rivalizálásnak, amelynek állomásait trófeák és kölcsönös sértegetések övezik, és amely csaknem huszonöt évvel korábban barátságként kezdődött… Barcelona, az 1990-es évek vége: A Johan Cruyff-féle híres Álomcsapat romokban hever, a gyökeresen új szemléletet hozó edző dicstelen körülmények között távozik a klubtól. Ami ezután következik, az örökre megváltoztatja a futball világát. Cruyff stílusa átformálja a labdarúgást, és olyan szakemberek előtt nyitja meg az utat, mint Ronald Koeman, Luis Enrique, Laurent Blanc, Frank de Boer, Louis van Gaal, valamint Cruyff egykori csapatkapitánya, Pep Guardiola. És itt, Barcelonában tűnik fel az egyszerű tolmácsként kezdő José Mourinho is, aki idővel a cruyffi futballfilozófia „sötét angyalává” válik… Jonathan Wilson alapos kutatómunkára támaszkodó, lebilincselően izgalmas könyve elsősorban a taktikáról szól, bemutatva, miként kovácsolta egységes szemléletté Cruyff és követőtábora a modern labdarúgás alapelveit. Az olvasó azonban nem csupán egyszerű taktikai útmutatót vehet a kezébe, hiszen a szerző különleges emberi sorsokat követ nyomon, és olyan edzői nagyságokat mutat be, akik Barcelonából indulva váltak a futballt átformáló forradalom főszereplőivé. Ez a könyv róluk, barátságukról, rivalizálásukról és adott esetben drámai bukásukról is szól. A sunderlandi születésű JONATHAN WILSON napjaink egyik legelismertebb futballszakírója, számos rangos szaklapba ír, emellett a The Blizzard című folyóirat alapító-főszerkesztője. Eddig tizenegy könyve jelent meg hazájában, amelyek közül a Futballforradalmak címűt Nagy-Britanniában 2009-ben az év futballkönyvének választották.
U dodávateľa
12,26 € 12,90 €

Daráló


"A kilencvenes évek elején az európai kupaszereplésektől öt évre eltiltott angol futball a legsötétebb napjait élte. A szigetország labdarúgása akkoriban a keménységről, az ütközésekről és a sérülésekről szólt: az erő fontosabb volt a gyorsaságnál, az agressziót pedig többre becsülték az észnél. A robusztus középpályásoké és a kőkemény védőké volt a világ, akik bátran belevetették magukat a darálóba. A 4-4-2 volt a divatos felállás, és alig lépett pályára olyan csapat, amely új taktikákkal mert volna kísérletezni. Aztán egyik napról a másikra minden megváltozott. Az 1992-ben létrehozott Premier League indulása egybeesett az egész futballvilágot megrengető szabályváltozással: a hazaadás tiltásával. A védők egyszeriben elveszítették addigi biztos menekülőútjukat, a kapusoknak pedig a labdakezelés új módszereit kellett megtanulniuk, és ettől megváltozott a játék ritmusa. Az angol fociban komoly taktikai fejlődés indult, amelyben az egyre hangsúlyosabbá váló külföldi hatások is fontos szerepet játszottak. A Daráló az első olyan komoly szakmunka, amely alaposan feltárja a Premier League-ben alkalmazott taktikák változásait, és értően elemzi az angol foci elmúlt negyedszázadának fejlődését Ferguson támadásközpontúságától kezdve Mourinho sündisznótaktikáján át egészen Ranieri kontrákra épülő elképzeléseiig. A Daráló az egyik legszórakoztatóbb, legtartalmasabb és legintelligensebb könyv, amely az angol futballról valaha is született. Minden focirajongó számára kötelező! MICHAEL COX angol sportújságíró, a Bristoli Egyetemen tanult, rendszeresen publikál a The Guardian és a The Independent című lapokba. Zonal Marking nevű, felállással és taktikával foglalkozó weboldala 2011-ben elnyerte az Angol Futballszurkolók Szövetségének fődíját. "
Na sklade 2Ks
15,32 € 16,13 €

Sport 2019


Sport 2019 - Sportkönyv a fa alá! 512 oldal+16 oldal melléklet, 1 millió karakter, 600 kép - az esztendő sportos történései exkluzív kiadásban! Interjúk, elemzések, színes anyagok, szubjektív írások, sikerek, kudarcok, drámák, búcsúk. Főszerepben a 2019 év hősei, többek között Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, Milák Kristóf, Siklósi Gergely, Rasovszky Kristóf, a győri kézisek, a ferencvárosi pólósok, de megszólal Király Gábor és Nagy László is. A könyvet a fotósok által elkapott szenzációs képek mellett friss, exkluzív remekművek is színesítik, avagy minden megtalálható benne, ami a sport kapcsán 2019-ről megmarad számunkra. És persze már fókuszban a jövő évi, tokiói olimpia
Na sklade 1Ks
21,80 € 22,95 €

Trójai módszer - Éles elme, erős test gyorsan és hatékonyan


"Már nem is számolod, hány sikertelen edzésprogramot szenvedtél végig? Idegesít, hogy hosszú órákat töltesz az edzőteremben, mégsem leszel izmosabb és erősebb? Unod, hogy folyton a legújabb kütyüket akarják rád sózni, és soha meg nem valósuló ígéretekkel bombáznak? Mit szólnál, ha valóban létezne egy kipróbált és működő rendszer, amellyel szinte varázsütésre erős, izmos, egészséges, energikus, jól működő és esztétikus tested lesz, a hozzáillő önbizalommal és életszemlélettel? A TRÓJAI MÓDSZER éppen ezt célozza meg, ráadásul bárkit képes erőssé tenni! Martijn Bos gondosan kidolgozott és inspiráló rendszere már a gyakorlatban is bizonyított. Mindössze heti három, koncentrált, rendkívül intenzív edzés alig 90 napon át - és hidd el, nem fogsz magadra ismerni! Tapasztalt harcművész, sportoló vagy? Keményebbet fogsz ütni, gyorsabban fogsz futni, magasabbra fogsz ugrani, és olyan állóképességed és terhelhetőséged lesz, mint egy versenylónak! A fenti eredmények titka magában a módszerben rejlik. Martijn Bos bombabiztosan működő saját rendszert dolgozott ki a megfelelő gondolkodásmód, az izometrikus és saját testsúlyos gyakorlatok, valamint a kettlebelltechnikák egyetlen, irgalmatlanul hatékony programba olvasztásával. A Trójai módszer a világ legkiválóbb harcművészeteiben való elmélyedés eredménye. Segítségével mélyreható és gyors változások mennek végbe azoknál, akik készek rá, hogy megtegyék az ehhez szükséges erőfeszítéseket. A programnak emellett szerves része a változatosság is, mert így éveken keresztül motivált maradsz, és az edzés sosem válik unalmassá. A Trójai módszer a biztos út új - szívósabb, erősebb és sokkal magabiztosabb - önmagadhoz! Egyszerű, izgalmas és követhető. A hitelességre pedig az iskolateremtő Martijn Bos, valamint Marty Gallagher a garancia, aki a világ legjobb erőemelőinek edzőjeként tudja, mit beszél! Lakatos Péter, StrongFirst Master-oktató, Carlson Gracie Jiu Jitsu - fekete öv MARTIJN BOS legmagasabb fokozatú krav maga oktató és Master RKC. Krav maga szakértőként hazáján, Hollandián kívül számos országban - Belgiumban, Németországban, Görögországban, Csehországban, Izraelben és Kínában - oktatott önvédelmet. Megtanítja az embereket arra, hogy felismerjék saját erejüket, és használni is tudják. Hisz abban, hogy a funkcionális erő és az energikus test még a leghétköznapibb ember számára is elérhető."
Na sklade 1Ks
10,70 € 11,26 €

Mentální trénink v individuálních sportech


Cílem mentálního tréninku je získání mentálních hodnot, jako je schopnost kontrolovat své myšlenky, stanovit si cíle, schopnost vizualizace, aktivní regulace (pomocí uvolňovacích technik) a použití rutiny. Kniha nizozemského sportovního psychologa ukazuje, jak základní mentální vlastnosti trénovat a rozvíjet a tím zlepšit svůj mentální výkon a dosáhnout vysněných sportovních výsledků. Sportovcům i trenérům kniha pomůže naučit se, jak se psychicky připravit na soutěž a udržet si potřebnou koncentraci. Navíc na základě praktických úkolů mohou sportovci sami provádět cvičení mentálních schopností, kterými se naučí ovládat svoji mysl.
Na sklade 1Ks
13,02 € 13,71 €

Győztes gondolkodás


Mitől lesz egy sportoló eredményes? Hogyan érhetjük el a maximumot anélkül, hogy kiégnénk? Mit tanulhatunk a sikeres sportolóktól a civil életben? Sokak szerint a sikerre születni kell, pedig az valójában kitartó tanulás eredménye. Egy sportoló mentális tudatossága, felkészültsége – sportágától függetlenül – aktívan támogatja a fejlődését. Ha megtanuljuk, hogy mit tudunk elérni saját akaratunkból, megismerjük erősségeinket és gyengeségeinket, és ha ezeken tudatosan dolgozunk, akkor olyan munícióra teszünk szert, amire egész életünkben építhetünk. Ha beépítjük hétköznapjainkba a könyvben bemutatott módszereket, jobb sportolóvá válhatunk, és önismeretünket is fejleszthetjük. A könyv nemcsak mentális állóképességünk javításának elméleti hátterét vázolja fel, de hazai és külföldi sportolók példáin és könnyen elsajátítható gyakorlatokon keresztül segít a teljesítmény fokozásában. Kenyeres András coach, a magyar férfi vízilabda-válogatott mentáltrénere és kommunikációs tanácsadója hathatós segítséget nyújt annak, aki ki akarja hozni magából a maximumot mind fizikailag, mind szellemileg, ugyanakkor pozitívan meg akarja élni az élsport mindennapjait. „A csapat sikere közös munkák eredménye. A győztes gondolkodás elsajátítása a célok megvalósítását segíti – sportolóként, edzőként és magánemberként egyaránt." MÄRCZ TAMÁS, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, olimpiai bajnok vízilabdázó
U dodávateľa
11,95 € 12,58 €

dostupné aj ako:

Kondiční příprava dětí a mládeže


Populárně napsaná kniha je zaměřena na kondiční přípravu dětí a mládeže s využitím moderních pomůcek a tréninkových prostředků. Více než 180 efektivních cvičení, ilustrovaných na fotografiích, se stane inspirací pro trénink mladých sportovců již od předškolního věku. Trenéři, rodiče, sportovci a všichni zájemci o nové trendy v kondiční přípravě se v knize seznámí s inovativním náčiním, kterým lze zkvalitnit a zpestřit trénink. Autor vysvětluje základní pojmy týkající se kondiční přípravy a popisuje pohybové schopnosti ve vztahu k jednotlivým věkovým obdobím dětství a dospívání. V praktické části knihy se čtenář seznámí s konkrétním začleněním pomůcek do pohybové přípravy dětí a s jejich využitím při rozvoji rychlosti, síly, koordinace, pohyblivosti a vytrvalosti, včetně kompenzačních cvičení.
U dodávateľa
9,86 € 10,38 €

Sportovní talent


Sportovní talent je v knize rozebírán z hlediska kinantropologie, psychologie, sociologie, genetiky, filozofie a dalších vědních disciplín. Autor popisuje možnosti identifikace a kultivace talentu a srovnává modely jeho rozvoje. Určuje psychické vlastnosti potřebné k tomu, aby se sportovec probojoval až na vrchol. Zabývá se ranou specializací, kvalitou tréninku, všestranností a vlivy prostředí. Nezapomíná ani na filozofický a především etický rozměr tématu – stanovuje principy, které je nutné dodržovat, aby se zabránilo psychickému či fyzickému poškozování dítěte a porušování jeho práv. Kniha je určena odborné i sportovní veřejnost – především trenérům, manažerům a funkcionářům klubů i samotným sportovcům a jejich rodičům. Text obohacují příběhy sportovců, rozhovory s významnými osobnostmi a příklady i zkušenosti z praxe.c
Na sklade 2Ks
15,31 € 16,12 €

Úrazy ve sportu a jak jim předcházet


Kniha, která ve svém prvním vydání vyšla pod názvem Prevence úrazů pro sportovce, je jakousi „kuchařku“ pro prvotní diagnostiku a ošetření sportovních poranění horních a dolních končetin, hlavy a páteře. Jednoduše popisuje anatomické předpoklady pro vznik daného poškození, jeho příčiny, příznaky a možnosti léčby, včetně doby nutné k jeho doléčení. Nově je v přepracovaném vydání zařazena i kapitola věnovaná specifikám dětských zlomenin, která, pokud jsou nerespektována, vedou k závažným celoživotním obtížím. Autoři čtenáře seznamují se základními techniky statického tapingu, které mohou pomoci k doléčení již vzniklých poškození, ale zároveň se mohou využít i jako jejich prevence. Dále názorně ukazují konkrétní aplikace kinesiotapingu jako progresivní metody, která se v současné době v oblasti sportovní traumatologie a fyzioterapie používá. Pro zdárný návrat sportovce do závodní činnosti je rozhodující i rehabilitace, proto se předposlední část knihy na 64 ilustrovaných cvičeních věnuje rehabilitaci jednotlivých kloubů s doporučením, ve které fázi po úrazu či operaci je možné začít s jejím používáním. Vzhledem k tomu, že i u sportovců výrazně narůstají obtíže spojené s bolestmi zad, zařadili autoři nově i 30 vhodných cviků zaměřených na tuto problematiku.
U dodávateľa
8,73 € 9,19 €

Az Underground erőedzés enciklopédiája


Eleged van belőle, hogy széthajtod magad a kondigépeken, de ha megemelsz egy szekrényt, napokig sajog minden tagod? Strandizmok helyett valódi erőre vágysz? Úgy érzed, megrekedt a sportkarriered? Esetleg edző vagy, aki a tanítványai, netán szülő, aki a gyerekei testi-lelki épségéért aggódik? Akkor ismerkedj meg Zach Even-Esh-sel, a nemzetközi hírű erő- és erőnléti edzővel, aki gyerekektől olimpikonokig több mint 1000 sportolóból hozta ki a maximumot edzőtermében. Zach ki nem állhatja a mellébeszélést, a gyors változást ígérő csodapraktikákat és méregdrága ketyeréket: a kőkemény alapozásban és a legegyszerűbb módszerekben hisz. Na meg persze abban, hogy edzeni kizárólag teljes szívvel lehet és érdemes. Lépj ki a komfortzónádból, és nézz szét magad körül! A világ egy hatalmas eszközpark, tele izgalmas formájú és felületű tárgyakkal – mindegyiken kipróbálhatod az erőd. Edzz bármivel, ami a kezed ügyébe kerül: faággal, traktorgumival, hordóval, kővel, kötéllel, paddal, pöröllyel, hogy a való élet kihívásaira is felkészítsd a tested és a szellemed! Az underground erőedzés enciklopédiája nemcsak a szabálytalan tárgyakkal való munka világába vezet be, de az emelés, a kettlebell, a szabad súlyok, illetve a saját testsúlyos és a robbanékony gyakorlatok híveinek is izgalmas kihívás. A kötet hiánypótló munka, amely jóval többre vállalkozik gyakorlatok és edzéstervek bemutatásánál. Zach küzdelmes pályafutásának története lebilincselő, tanulságos olvasmány edzőknek, sportolóknak és szülőknek, és motivációt adhat mindazoknak, akik úgy érzik, változtatniuk kell, de nem tudják, hogyan. ZACH EVEN-ESH nemzetközileg elismert erő- és erőnléti edző, az Underground Strength Gym edzőterem alapítója és tulajdonosa. Edzőképzéseire a világ minden tájáról érkeznek résztvevők: erőnléti és főiskolai trénerek, aktív katonák és volt tengerészgyalogosok is. Zach New Jersey-ben él feleségével és két gyermekével. Szerinte az erő egy élethosszig tanulható és tanulandó képesség. Célja, hogy minél több embert inspiráljon, és segítsen hozzá a valódi erő megszerzéséhez. Ha létezik kőkemény, szuperhatékony eszköz vagy módszer az erő, a gyorsaság és az izomtömeg maximalizálására, akkor az ebben a könyvben biztosan megtalálható. A kötet már önmagában a saját testsúlyos rész miatt is megéri az árát – calisthenicsrajongóknak pedig kötelező olvasmány. Több tucat szuperhatékony gyakorlatot találsz benne. Semmi kétségem afelől, hogy az elkövetkező évtizedekben ez a könyv lesz az oldschool erősítő edzések bibliája. Paul „Coach” Wade, a Fegyencedzés-könyvek szerzője
U dodávateľa
12,23 € 12,87 €

Kondiční trénink ve sportovních hrách


Kniha je určena především trenérům týmů různých výkonnostních úrovní sportovních her, sportovcům a studentům tělovýchovných fakult i sportovních kurzů. Autoři formulují text tak, aby se jím mohl řídit i každý hráč, u kterého byl zaznamenán individuální deficit v kondičních předpokladech herního výkonu. V neposlední řadě zde najdou řadu užitečných informací i učitelé tělesné výchovy. Ti všichni v knize naleznou velké množství konkrétních příkladů postupů a cvičení pro zlepšení kondičních předpokladů v rámci herního výkonu. V této podobě se jedná snad o jedno z prvních komplexních zpracování dané problematiky v české odborné literatuře. Autoři jsou zkušení trenéři, kteří se dlouhodobě zabývají kondiční přípravou hráčů sportovních her, a to jak na klubové, tak na reprezentační úrovni.
Na sklade 1Ks
10,44 € 10,99 €

Sparta – 30 dní do štartu


Sparta – 30 dní do štartu predstavuje kompletný tridsaťdňový tréningový a stravovací program priamo od zakladateľa Spartan Race. V knihe sa naučíte, ako trénovať na prekážkové preteky, či už ste začiatočník pripravujúci sa na svoj prvý prekážkový beh alebo súťažný pretekár, ktorý chce dosiahnuť až na vrchol svojich síl. Joe De Sena navrhol Spartan Race tak, aby bol skúškou celkovej fyzickej zdatnosti: vytrvalosti, sily, výdrže v sile, rýchlosti a atletickosti. Jeho typický nemilosrdný prístup k dosahovaniu fyzickej a psychickej kondície uchvátil svet vytrvalostných športov a inšpiroval milióny ľudí po celom svete. V knihe Sparta – 30 dní do štartu ide Joe do hĺbky a ponúka čitateľom konkrétne postupy, ktoré im pomôžu na pretekoch, ale aj v živote: • prehľad pretekov a základné informácie, • 30-dňový tréningový a regeneračný program, • 29 sparťanských receptov, • 12 nových tréningových režimov sparťanskej elity, • 11 nových tréningov hrdinov. JOE DE SENA je zakladateľom spoločnosti Spartan Race a žijúcou legendou vo svete vytrvalostných a dobrodružných pretekov. Ako pretekár zabehol 217-kilometrový Badwater Ultramarathon, dokončil 225 kilometrov dlhý triatlon Lake Placid Ironman a 160-kilometrový trailový beh vo Vermonte – to všetko za jeden týždeň. John Durant je autorom knihy The Paleo Manifesto a časopis Greatist ho umiestnil na zoznam 100 najvplyvnejších osobností v oblasti zdravia a fitnesu. Je zakladateľom spoločnosti Wild Venture, investičnej skupiny, ktorá sa zameriava na produkty a technológie v oblasti zdravia. Recenzie „Joe De Sena prináša revolúciu vo svete športu a jeho kniha patrí k povinnej literatúre každého, kto hľadá spôsob, ako prekonávať prekážky – na trati pretekov aj na ceste životom.“ Dean Karnazes, ultravytrvalostný bežec a autor knihy Ultramarathon Man (v češtine Ultra maratonec). „Ak by ste ma vysadili uprostred púšte a prikázali mi, aby som sa dostal do najlepšej možnej fyzickej formy, akú len môže človek dosiahnuť za tridsať dní, vypýtal by som si od vás jednu vec: knihu Sparta – 30 dní do štartu!“ Ben Greenfield, BenGreenfieldFitness.com „Joe De Sena je etalónom húževnatosti – a v tejto knihe vám ukáže, že aj vy dokážete omnoho viac, než si myslíte.“ Angela Duckworth, autorka knihy Grit: The Power of Passion and Perseverance. Preklad: Filip Tvrdoň
Na sklade 1Ks
3,00 € 15,50 €

V kategórii "Všeobecne o športe" nájdete široký výber kníh a príručiek určených pre všetkých športových nadšencov, trénerov, športovcov, ale aj tých, ktorí sa chcú dozvedieť viac o histórii, pravidlách a zákulisí rôznych športových disciplín. Táto kategória je ideálna pre všetkých, ktorí majú záujem o šport a chcú rozšíriť svoje vedomosti v tejto oblasti.

Naše knihy poskytujú podrobné informácie o rôznych športoch, od futbalu, cez atletiku, až po špecifické disciplíny. Nájdete tu aj knihy zamerané na tréningové metódy, výživu športovcov, správne dýchanie alebo prevenciu športových zranení.