Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Az éhes medvebocs


"A kis bocs még most tanulgatja az élelemszerzést, van úgy, hogy nem sikerül neki. Ekkor nagyon éhes, korog a gyomra és egyre mérgesebbé válik. Nem lehet ráismerni, ijesztget mindenkit és veszélyes mormogásba kezd. Ám az erdő állatai jól ismerik őt, nem ijednek meg egykönnyen, megmosolyogják, sőt, van, aki szemtelenkedik is vele egy kicsit. No de minden jó, ha a vége jó, megsajnálják a kis kötekedőt és hoznak neki finom erdei gyümölcsöket vacsorára. Szent a béke újra, maci pedig szépen megtanul egyedül is élelmet keresni. Csak kis türelmet kérünk! Sorozatunk kedves történetei az apró állatok életének kezdeti próbálkozásairól, az első tapasztalatokról, aranyos csetléséről-botlásáról szól, a tanulás kezdeti időszakáról. Épp mint a gyerekek, előbb mindenre rácsodálkoznak, kicsit félénkek, óvatosak, aztán a sikerélmény meghozza gyümölcsét, egyre bátrabban és ügyesebben mozognak a világban. Így lesz főszereplő a béka, a cica, a kutyus, a barika, a kisróka, és számos kedves állatka, és olyanok is, akik nem közvetlen környezetünkben élnek, mint a koala, zsiráf vagy teve, 25 köteten keresztül."
U dodávateľa
5,61 €

A pöttöm bárányka


"Sok kisgyerek jár úgy, mint a kis barika, aki úgy elmerül játékában, addig bámészkodik, hogy el is felejti, mi a dolga? Ez a kicsi barika nem találja a testvéreit, egyre kétségbeesettebben kutat, segítséget kér, de furcsa mód az állatok húzódoznak körülötte, és mind csak az fújja, ez az ő dolga. Nahát, hogy lehet ez? Míg nem megoldódik a rejtély és nem is gondolnátok, mi volt a gond. Veletek történt már ilyen mulatságos eset? Sorozatunk kedves történetei az állatszereplők cselekedetein keresztül jelenítik meg, mi helyes és helytelen, mi a jó és rossz, ezzel segítenek a gyermek erkölcsi tudatának fejlődésében. Szókincsét, fantáziáját bővítik, szorosabbra fűzik a kommunikációt, közös élményt és értékrendet gyermek és szülő között. A 22 kötetből álló sorozat főszereplői a gyerekek kedvenc állatai: nyuszi, béka, malacka, maci, vagy manók, mesehősök."
U dodávateľa
4,20 €

Doplňovačka - Auta


Zošit s nálepkami. Spousta zábavy při nalepování a doplňování aut.
U dodávateľa
4,50 €

Formák – Első képes szótáram


"A világ dolgai formásak, megtapogathatók, kellemesebb vagy furcsább érzeteket keltenek a kisgyermekben. Nem véletlen, hogy előbb a kerek, puha játékok a kedvencek, később a bonyolultabb formák, s mindnek megtanuljuk a síkbeli és térbeli nevét, kerek, csillag alakú, háromszögű… Megnézzük, megtapogatjuk, megnevezzük, az így kialakult formaismeret a későbbi betűtanulásban, az olvasás elsajátításában fog segíteni. A kezdeti lépésekhez kívánunk segítséget nyújtani képes szótárunkkal. Tanuljunk játszva, örömmel! Sorozatunk négy nagy témába rendezi össze az iskoláskor előtti gyermekeknek a sokszínű világ kifejezéseit, hogy ezáltal játékosan gyarapodhasson szókincse, megalapozhassa készségeit és képességeit a további tanuláshoz. A fotókon keresztül élőhelyük szerint mutatja be az állatvilágot (Háziállatok, A vadonban, Vízi világ, Dzsungel, Állatkölykök); a kisgyerek első tapasztalati dolgait: testét, az ennivalóit, játékait, a házban levő dolgokat, fogalmakat (Kicsik világa, Mi micsoda?, Otthonunk). Fejlesztő jellegű a Színek, Számok, Formák, Betűk, Állatábécé című kötetek, az alapfogalmakkal megágyazva az írás és olvasás gyakorlatának. A Járművek téma pedig a mindenféle autókra és munkagépekre kívácsi kicsik érdeklődését kívánja kielégíteni."
U dodávateľa
7,01 €

Háziállatok – Első képes szótáram


"Az iskoláskor előtti időszak egyik legkedveltebb témája a háziállat-soroló, attól függetlenül, hol, milyen környezetben is él a kisgyermek. Az első mondókák, dalok legtöbbjének főszereplője a csibe, kiskacsa, malac, boci, és társaik. A szókincset játékosan bővíteni tudjuk, ha az állatok neveit együtt megtanuljuk, és mesélünk jellemzőikről. Utánozhatjuk az állathangokat, vagy társíthatunk hozzájuk dalokat, kiszámolókat. Sorozatunk négy nagy témába rendezi össze az iskoláskor előtti gyermekeknek a sokszínű világ kifejezéseit, hogy ezáltal játékosan gyarapodhasson szókincse, megalapozhassa készségeit és képességeit a további tanuláshoz. A fotókon keresztül élőhelyük szerint mutatja be az állatvilágot (Háziállatok, A vadonban, Vízi világ, Dzsungel, Állatkölykök); a kisgyerek első tapasztalati dolgait: testét, az ennivalóit, játékait, a házban levő dolgokat, fogalmakat (Kicsik világa, Mi micsoda?, Otthonunk). Fejlesztő jellegű a Színek, Számok, Formák, Betűk, Állatábécé című kötetek, az alapfogalmakkal megágyazva az írás és olvasás gyakorlatának. A Járművek téma pedig a mindenféle autókra és munkagépekre kívácsi kicsik érdeklődését kívánja kielégíteni."
U dodávateľa
7,01 €

Bluey: Mini Bluey


Join Bluey and Bingo as they become . . . Bluey and Mini Bluey! Bluey colours Bingo in to be more like her but can Bingo act like Bluey? Or would Dad want two Bingos? Join Bluey and Mini-Bluey in this fun adventure. What other adventures will you go on with Bluey? Also available: Bluey: I Love My Family Bluey: Queens Bluey: Charades Bluey: Sleepytime
U dodávateľa
11,95 €

O slonoch a jazvecoch (a trochu aj o deťoch)


Kniha poézie O slonoch a jazvecoch (a trochu aj o deťoch) je fascinujúcim detským pohľadom na svet okolo nás. Bieloruský autor Andrej Skurko nás v každej svojej básničke presviedča, že svet je nádherný a oslnivý a ešte ohromujúcejšie v ňom je hľadanie a nachádzanie vždy nových, ešte nepoznaných zvierat a vecí. Každý čitateľ spolu s detským objaviteľom Tomášom môže pátrať po byte, putovať na lodi, vkročiť do lesa, a ak chce, nájsť krta v metre, ísť na "jutjub" a instagram alebo môže nechať motýľa urobiť selfie. Kniha plná fantázie, humoru a nonsensu ožíva aj vďaka brilantnému prekladu Jána Štrassera a pôvabným ilustráciám, ktoré sa vo veľkej miere podieľajú na umeleckom zážitku z tohto textu.
Na sklade 1Ks
10,00 €

Šťastní dinosauři


Zošit s nálepkami.
U dodávateľa
4,50 €

Dzsungel – Első képes szótáram


"Nagyon szórakoztató a gyerekeknek távoli tájak, egzotikus vidékek állatait megismerni. Már a nevük is sokszor olyan különleges, érdekes, a mintájuk, a nagyságuk, a szokásaik, a helyek is, ahol előfordulnak. A kíváncsi, felfedező gyermek egyre többet akar tudni a világról, ezért az állatok neveihez fűzzünk kis ismertetőt, meséljünk a jellemzőikről, az otthonukról, a szokásaikról. A gondosan válogatott állatfotók emelik az élményt, bővítik a szókincset, és szórakoztatva gyakoroltatják a gyermeket. Sorozatunk négy nagy témába rendezi össze az iskoláskor előtti gyermekeknek a sokszínű világ kifejezéseit, hogy ezáltal játékosan gyarapodhasson szókincse, megalapozhassa készségeit és képességeit a további tanuláshoz. A fotókon keresztül élőhelyük szerint mutatja be az állatvilágot (Háziállatok, A vadonban, Vízi világ, Dzsungel, Állatkölykök); a kisgyerek első tapasztalati dolgait: testét, az ennivalóit, játékait, a házban levő dolgokat, fogalmakat (Kicsik világa, Mi micsoda?, Otthonunk). Fejlesztő jellegű a Színek, Számok, Formák, Betűk, Állatábécé című kötetek, az alapfogalmakkal megágyazva az írás és olvasás gyakorlatának. A Járművek téma pedig a mindenféle autókra és munkagépekre kívácsi kicsik érdeklődését kívánja kielégíteni."
U dodávateľa
7,01 €

Csetepaté tigriséknél


"Ahol sok a gyerek, nagy a lárma, civakodás, mindenki első akar lenni, a testvérek gyakran hajbakapnak. Így van ez a tigrisék családjában is, mindenki a mama kedvence szeretne lenni, és kiváltságos. Ám ez nem helyes. No de mi van akkor, ha együtt követnek el hibát? A jó testvérek, hiába csetepatéznak sokat, ilyenkor együtt oldják meg a nehéz feladatot. A maminak csak egy rejtélyes mosoly jut mindhárom bajusz alól. Testvérkék, számítsatok egymásra bármikor! Sorozatunk kedves történetei az apró állatok életének kezdeti próbálkozásairól, az első tapasztalatokról, aranyos csetléséről-botlásáról szól, a tanulás kezdeti időszakáról. Épp mint a gyerekek, előbb mindenre rácsodálkoznak, kicsit félénkek, óvatosak, aztán a sikerélmény meghozza gyümölcsét, egyre bátrabban és ügyesebben mozognak a világban. Így lesz főszereplő a béka, a cica, a kutyus, a barika, a kisróka, és számos kedves állatka, és olyanok is, akik nem közvetlen környezetünkben élnek, mint a koala, zsiráf vagy teve, 25 köteten keresztül."
U dodávateľa
5,61 €

Doplňovačka - Zvířata


Zošit s nálepkami. Spousta zábavy při nalepování a doplňování zvířat.
U dodávateľa
4,50 €

Doplňovačka - Holčičky


Zošit s nálepkami. Spousta zábavy při nalepování a doplňování holčiček.
U dodávateľa
4,50 €

Betűk – Első képes szótáram


"Az iskola előtti időszakhoz tartozik, hogy a gyermek felébredt kíváncsiságát játékos formában gyakorolhassa. Micsoda sikerélmény, hogy felismer néhány nagy nyomtatott betűt a rendszámtáblán, bolt feliratán, billentyűzeten! Egyre többet szeretne tudni, pedig még távol van az olvasástanulás időszakától. Bárhogy is, ez egy jó móka, ami örömmel tölti el. Egy betűhöz egy kép tartozik a könyvben, de tovább játszhatjuk a gyerekkel, ha hasonló szavakat keresünk vele. A kezdeti lépésekhez kívánunk segítséget nyújtani képes szótárunkkal. Tanuljunk játszva, örömmel! Sorozatunk négy nagy témába rendezi össze az iskoláskor előtti gyermekeknek a sokszínű világ kifejezéseit, hogy ezáltal játékosan gyarapodhasson szókincse, megalapozhassa készségeit és képességeit a további tanuláshoz. A fotókon keresztül élőhelyük szerint mutatja be az állatvilágot (Háziállatok, A vadonban, Vízi világ, Dzsungel, Állatkölykök); a kisgyerek első tapasztalati dolgait: testét, az ennivalóit, játékait, a házban levő dolgokat, fogalmakat (Kicsik világa, Mi micsoda?, Otthonunk). Fejlesztő jellegű a Színek, Számok, Formák, Betűk, Állatábécé című kötetek, az alapfogalmakkal megágyazva az írás és olvasás gyakorlatának. A Járművek téma pedig a mindenféle autókra és munkagépekre kívácsi kicsik érdeklődését kívánja kielégíteni."
U dodávateľa
7,01 €

Mi micsoda? – Első képes szótáram


"Első pillanattól tanítjuk a kisgyereket testrészei megnevezésére, előbb csak simogatással, érintéssel kísérve, mondókázva, játszva. Aztán megtanulja maga is megnevezni a testrészeket, kiderül számára, hogyan érzékelünk, mely érzékszerv mihez kapcsolódik, mire képes a fül, a szem, a száj? Mivel tápláljuk testünket, melyek a kedvenceink az étkező asztalon, nyersen, sülve vagy főve szeretjük az egyes ételeket? És a testünk-lelkünk milyen játékokkal mozgatható meg, mi járul hozzá az egészséges, kiegyensúlyozott gyermeki léthez? A kezdeti lépésekhez kívánunk segítséget nyújtani képes szótárunkkal. Tanuljunk játszva, örömmel! Sorozatunk négy nagy témába rendezi össze az iskoláskor előtti gyermekeknek a sokszínű világ kifejezéseit, hogy ezáltal játékosan gyarapodhasson szókincse, megalapozhassa készségeit és képességeit a további tanuláshoz. A fotókon keresztül élőhelyük szerint mutatja be az állatvilágot (Háziállatok, A vadonban, Vízi világ, Dzsungel, Állatkölykök); a kisgyerek első tapasztalati dolgait: testét, az ennivalóit, játékait, a házban levő dolgokat, fogalmakat (Kicsik világa, Mi micsoda?, Otthonunk). Fejlesztő jellegű a Színek, Számok, Formák, Betűk, Állatábécé című kötetek, az alapfogalmakkal megágyazva az írás és olvasás gyakorlatának. A Járművek téma pedig a mindenféle autókra és munkagépekre kívácsi kicsik érdeklődését kívánja kielégíteni."
U dodávateľa
7,01 €

Mókuskáék vacsorája


"A szorgos mókus gyűjtöget egész nyáron, oduját telerakja finomságokkal: dió, mogyoró, magvak, jól feltölti az éléskamráját télire. Ám ekkor óriási vihar jön, és a fába belecsap a villám. Minden leég, a sok termény kiborul, úgy próbálják összeszedni a barátok. Végül mindenki megmenekül, de lássuk, mi lesz a finomságok sorsa? Sorozatunk kedves történetei az apró állatok életének kezdeti próbálkozásairól, az első tapasztalatokról, aranyos csetléséről-botlásáról szól, a tanulás kezdeti időszakáról. Épp mint a gyerekek, előbb mindenre rácsodálkoznak, kicsit félénkek, óvatosak, aztán a sikerélmény meghozza gyümölcsét, egyre bátrabban és ügyesebben mozognak a világban. Így lesz főszereplő a béka, a cica, a kutyus, a barika, a kisróka, és számos kedves állatka, és olyanok is, akik nem közvetlen környezetünkben élnek, mint a koala, zsiráf vagy teve, 25 köteten keresztül."
U dodávateľa
5,61 €

A bátor tigriskölyök


"Hallottatok már félénk kistigrisről, aki a maga árnyékától is megijed? Pedig van ilyen, ő is mint minden kisgyermek, előbb bátortalan, nem ismeri a világot és önmagát. De egyszer aztán olyan helyzetbe kerül, ami előhívja belőle az igazi természetét, merészségét és tettrekészségét. Sorozatunk kedves történetei az állatszereplők cselekedetein keresztül jelenítik meg, mi helyes és helytelen, mi a jó és rossz, ezzel segítenek a gyermek erkölcsi tudatának fejlődésében. Szókincsét, fantáziáját bővítik, szorosabbra fűzik a kommunikációt, közös élményt és értékrendet gyermek és szülő között. A 22 kötetből álló sorozat főszereplői a gyerekek kedvenc állatai: nyuszi, béka, malacka, maci, vagy manók, mesehősök."
U dodávateľa
4,20 €

Jancsi és Juliska


"Kedves gyerekek, csak óvatosan a mézes-mázas szavakkal hízelkedő emberekkel, lehet, hogy veszélyt jelentenek. Jancsi és Juliska is elvarázsolódtak a boszorka mézeskalács házikójánál, megbűvölte őket a sok finomság, így kerültek kelepcébe, amiből nagy nehezen tudtak csak kiszabadulni. Álljon itt előttetek az ő történetük példaként. Sorozatunk a klasszikus mesék szereplőinek cselekedetein keresztül jelenítik meg, mi helyes és helytelen, mi a jó és rossz, ezzel segítenek a gyermek erkölcsi tudatának fejlődésében. Szókincsét, fantáziáját bővítik, szorosabbra fűzik a kommunikációt, közös élményt és értékrendet teremtenek gyermek és szülő között. A rövid lélegzetűre szánt megjelenítés emlékeztető a szülőnek, aki saját szavaival bővítheti a mese szálait a gyermek türelmének, érdeklődésének figyelembevételével."
U dodávateľa
4,20 €

Agátka, kam letíš?


Agátka je neposedné dievčatko, ktoré si robí, čo chce. Neposlúcha, odvráva, vystrája a čosi nevídané, neslýchané. Za jej ryšavé vrkôčiky ju schmatnú dve hviezdičky a unesú ju! Že kam? Všade tam, kde je svet iný ako Agátkin. Samoľúbe dievčatko si postupne uvedomí, že nie je šťastný ten, kto má všetko, na čo si len pomyslí, ale ten, kto sa dokáže podeliť aj o to málo, čo mu bolo dopriate, ten, kto má srdiečko plné lásky a rozdáva ju tým, ktorí si ju zaslúžia.
Na sklade 2Ks
18,90 €

Kedvenc állataim


Minden gyerek szereti az állatokat! Ebből a különleges kiadványból 75 állat nevét tanulhatják meg, így miközben a kedves rajzokat nézegetik, bővíthetik a szókincsüket. 15 kemény lapos kis könyvet rejt ez a praktikus, mágneszáras doboz, amit a kicsik bárhova magukkal vihetnek. Ráadásul a hátsó borító képeiből még egy szép kirakót is összeállíthatnak. Lapozz, tanulj, játssz! • 75 különböző emlős, madár, hal és rovar neve • Élőhelyek szerinti csoportosítás • Nagy betűk • Kirakó Milyen állatokat ismerhetnek meg a gyerekek a kis könyvekből: 1. Tengeri állatok 2. Állatok a szavannán 3. Állatok a tanyán 4. Madarak 5. Erdei állatok 6. Baromfik 7. Háziállatok 8. Sarkvidéki állatok 9. Sivatagi állatok 10. Hegyi állatok 11. Állatok a dzsungelben 12. Állatok a mezőn 13. Állatok a réten 14. Édesvízi állatok 15. Halak
Na sklade 2Ks
22,51 €

V kategórii kníh pre najmenších objavia deti vzrušujúci svet literatúry a zábavy, ktorý podporuje ich rozvoj a predstavivosť. Ponuka kníh pre najmenších je navrhnutá s ohľadom na ich vekovú skupinu a záujmy, aby sme im priniesli radosť a vzdelávacie aktivity.

V kategórii knihy pre najmenších nájdete krásne ilustrované rozprávky, farebné knižky a príbehy plné zvierat, hrdinov a dobrodružstiev. Každá kniha je starostlivo vybraná tak, aby zaujala zvedavé oči vašich malých čitateľov a rozvíjala ich jazykové schopnosti a predstavivosť.

Knihy pre najmenších ponúkajú jednoduchý a zrozumiteľný text, ktorý je prispôsobený ich vnímaniu a porozumeniu. Sú plné farebných obrázkov, ktoré prilákajú pozornosť a podporujú vizuálny rozvoj.

V kategórii pre najmenších nájdete 3D, magnetické a priestorové knihy, knižky do vane, leporelá, krabičky a puzzle knihy, nalepovačky, vystrihovačky a skaldačky, básničky a hádanky pre deti, rozprávky pre malé deti a zvukové knihy.