Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Az ajándék


A döntés című sikerkönyv szerzőjének új, inspiráló és gyakorlati tanácsokat tartalmazó kalauza segít, hogy megszabaduljunk a romboló mintáinktól és bénító gondolatainktól, s ezáltal szabadon élvezhessük az életet. Edith Eva Eger elsöprő erejű első könyve, A döntés azt mutatja be, hogy a szerző miként élte túl a koncentrációs tábort, miként dolgozta fel annak traumáját, és hogyan tudott lélekben is szabaddá válni. A világ legkülönbözőbb tájairól több ezer olvasó írt Edith Eva Egernek, hogy elmondják, mennyire hatott rájuk A döntés, miként segített feldolgozni múltjukat és fájdalmukat, s egyúttal arra kérték a szerzőt, írjon egy még gyakorlatiasabb kötetet. Az ajándékkal Eger olyan kézikönyvet nyújt át olvasóinak, amely szelíden bátorít bennünket mindazon gondolataink és viselkedésünk megváltoztatására, amelyek a múltban gúzsba kötöttek bennünket. A legrosszabb börtön ugyanis nem a nácik lágere volt, hanem az a börtön, amit Edith Eva Eger maga épített fel saját elméjében. A szerző bemutatja a leginkább bilincsbe verő érzelmi és lelki állapotokat - mint a félelem, a gyász, a düh, a titkolózás, a stressz, a bűntudat, a szégyen és az elkerülés -, valamint azokat az eszközöket, amelyeknek a segítségével megküzdhetünk ezekkel. Saját és pácienseinek életéből vett példák segítségével minden fejezetben egy-egy gondolatébresztő kérdést jár körül. Mélységes empátiával, lényeglátással és humorral megírt kötetében a szerző rámutat arra, mindannyian sérülékenyek vagyunk, és mindannyian ugyanazokkal a kihívásokkal nézünk szembe. Az ajándék bátorít és segít bennünket, hogy kitörhessünk az önmagunk építette börtönből, feldolgozzuk traumáinkat és élvezzük az életet.
Na sklade 1Ks
14,08 €

A kutya különös esete az éjszakában


A tizenöt éves Christopher autista: nagyon sokat tud a matematikáról és a fizikáról, de nagyon keveset az emberi érzelmekről. Nem szereti, ha hozzáérnek, és nem hajlandó megérinteni semmit, ami sárga vagy barna. Űrhajós szeretne lenni, de még sohasem járt a szülei nélkül az utcájukon túl. És alighanem ő a világirodalom egyik legkülönösebb nyomozója - egy este ugyanis a szomszédasszony kutyáját döglötten, vasvillával átszúrva találja a kertben, és elhatározza, hogy kinyomozza, ki ölte meg. Így kezdődnek Christopher különös kalandjai, melyek során nemcsak a kutya gyilkosának kilétére derül fény, hanem ennél jóval fontosabb dolgokra is, amelyek sok mindent megváltoztatnak mind az ő, mind a szülei életében… Mark Haddon bámulatos beleérzéssel ábrázolja az autista fiú végtelenül racionális gondolkodását, sajátos érzelemvilágát. Könyve izgalmas és megható olvasmány gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
Na sklade 1Ks
14,93 €

Whiskey kísérővel


A három basáskodó bátyja mellett felnőtt Scarlett Bodine igazi vadóc, aki forgószélként forgatja fel lakhelye, Bootleg Springs életét. Kedvenc hobbija a férfiak asztal alá ivása, ám fikarcnyit sem érdekli a szerelem. Ahogy a szomszédai sem - leszámítva a nemrég a szomszédjába költöző szexi pasit… Devlin McCallister nem is lehetne mélyebb gödörben. Minden sínen volt eddig az életében: házasság, magasra ívelő politikai karrier, élet Washington D. C.-ben. Elég volt azonban egyetlen jól elhelyezett ütés, és egy nyugat-virginiai városkába száműzik, ami összesen két dologról nevezetes: a pancsolt - bár ízletes - szeszről és egy tinédzser lány tizenkét évvel ezelőtti eltűnéséről. Devlin sebei nyalogatásával van elfoglalva, Scarlett azonban más szerepet szánna a férfi nyelvének - ám arra is rádöbben, hogy kettejük története messze nem csak egyetlen alkoholgőzös éjszakáról szól. Miközben vonzalmuk egyre erősebbé válik, a tizenkét évvel korábbi rejtélyes eltűnés ügye újra a felszínre tör, és ha nem vigyáznak, a készülődő botrány Scarlettet is magával ragadhatja… Lucy Score és Claire Kingsley óriási sikerű regénysorozata tökéletes kombinációja a kisvárosi romantikának és rejtélyeknek, csipetnyi erotikával és töménnyel fűszerezve.
Na sklade 2Ks
19,72 €

Žhavá výzva


Milostný a drsně romantický příběh ze skotské Vysočiny na historickém pozadí klanových společenství. Střetává se v něm dobová mužská aristokratická arogance s ženskou sebevědomou schopností harmonizovat život a dávat nejen lásku a něhu, ale i spoluvytvářet rodinné vztahy a chránit jejich stabilitu. Lady Tara Davidsonová, která byla předtím, než ji zničil skandál, miláčkem Londýna, stále nemůže uvěřit tomu, jaký osud ji potkal. Chtěla se vdát z lásky, avšak její marnotratný otec ji prodal Breccanu Campbellovi, členu nejnenáviděnějšího klanu v údolí a přezdívanému ´Zvíře z Aberfeldy´. Tara si ho sice musí vzít, ale Breccan ji nedokáže přimět, aby ho milovala – nebo snad ano? Breccan Campbell není žádný hlupák. Ví, že Tara představuje problém a nebude to s ní snadné. Přesto je rozhodnutý napravit jméno Campbellů, ačkoli to znamená uzavřít manželství s arogantní kráskou. Není pochyb, že Tara představuje výzvu, a Breccan výzvy miluje.
Na sklade 1Ks
15,99 €

dostupné aj ako:

Havran a jiné básně


Havran patří mezi nejznámější básně v dějinách světové literatury. V originále vyšel The Raven (v přesném překladu Krkavec) poprvé 29. ledna 1845, veřejnost doslova ohromil a americkému básníkovi zajistil nesmrtelnost. Tato sbírka obsahuje výběr toho nejlepšího od Edgara Allana Poa, včetně zmíněného legendárního Havrana.
Na sklade 1Ks
13,64 €

dostupné aj ako:

Füstös képek


Lakatos Menyhért kultikus regénye a két világháború közötti hazai cigányság életének sodró lendületű, önéletrajzi hátterű, szociografikus hitelességgel megrajzolt krónikája. A telepé, vagyis a cigánypárizsé, ahol az időt átéhezett napokban és az öregek újra és újra elmesélt történeteiben mérik, ahol "az örök ma" szétválaszthatatlanul összekeveredik a tegnappal. És egy fiúé, akinek a családjában a babonás hit keveredik a modern világ, az iskola iránti igénnyel. A fiú hol hihetetlen, hol veszélyes kalandjain, felnövéstörténetén keresztül Lakatos megmutatja a cigány nép számkivetettségét és mindennapos küzdelmét. A Füstös képek szenvedélyes, felejthetetlen regény, egyike a 20. századi magyar irodalom legjobbjainak. 1975-ös megjelenése óta több mint harminc nyelvre lefordították. Lakatos Menyhért (1926-2007) író, költő
Na sklade 1Ks
14,08 €

Zseblámpával - A futball nyomában


Az oldalakon rejtőző figurák, tárgyak és jelenetek csak a mellékelt ,,zseblámpával" világíthatók meg, így minden oldal egy-egy mini kincskereső küldetés is egyben. A kötet a futball világát mutatja be: a szabályoktól és a gólhelyzetektől kezdve a stadionokon és a világbajnokságon át egészen a női labdarúgásig.
Na sklade 1Ks
16,87 €

Zseblámpával - A dinoszauruszok nyomában


Fedezd fel a dinoszauruszok lenyűgöző világát egyedülálló élménnyel: világíts, kutass, és találj rá a rejtőzködő ősállatokra! Ez a különleges, interaktív ismeretterjesztő könyv nemcsak olvasásra, hanem aktív részvételre hívja a gyerekeket. A Zseblámpával - A dinoszauruszok nyomában - valódi kalanddá teszi a tanulást, miközben játszva tanít a történelem előtti időkről. Az oldalakon elrejtett dinoszauruszok és tengeri hüllők csak akkor válnak láthatóvá, ha a kis olvasó ,,zseblámpájával" megvilágítja őket. Ez a forma izgalmas és élményszerű tanulást biztosít, amit a gyerekek újra és újra át akarnak majd élni.
Na sklade 1Ks
16,87 €

Ne színlelj


Tíz év telt el a világsikerű Ne érints-sorozat lezárása, a Regeneráció bukása óta. Tíz éve, hogy a hírhedt páros - Juliette Ferrars és Aaron Warner Anderson - világméretű felkelést szított, és megalapította az Új Köztársaságot. Ám egy évtizednyi nyugtalanító csend után a Regeneráció készen áll egy pusztító lépésre, és megvan a tökéletes emberük a feladatra... James Andersonnak volt egy terve. Vagy legalábbis egy fél terve. Csak az számít, hogy sikerült megtennie azt, amit bátyjának, a híres Aaron Warner Andersonnak soha: beszivárgott a Bárka-szigetre, a Regeneráció utolsó menedékébe. Az elmúlt évtizedben egyetlen kívülálló sem tört be az autoriter rezsim fellegvárába, de James odabent van. Egy börtöncellában ugyan, de ami Jamest illeti, ez akkor is győzelem. Rosabelle Wolffnak volt egy terve. Mindig van terve. A Bárka-szigeten, ahol a biztonság illúzióját az állandó megfigyelés tartja fent, még az érzelmeket is óvatosan kell átélni, ugyanis minden mozdulatát szintetikus intelligencia figyeli - és amikor parancsot kap, képzett bérgyilkosként nem habozhat. Tahereh Mafi Új Köztársaság-sorozatának első kötete akcióval és kínzó romantikával teli utazás egy disztópikus tájra, ahol még soha nem volt ilyen nehéz ellenségből szövetségessé, vagy akár annál is többé válni. Ráadásul, ahogy egyre többet tudunk meg a Regeneráció terveiről, egy nyugtalanító kérdés kezd kirajzolódni: Vajon kik vagyunk, amikor senki sem figyel?
Na sklade 1Ks
14,06 €

Kegyetlen szívvadász (Éldekorált kiadás)


A Kegyetlen Fortuna asszony folytatásában egy halhatatlan bérgyilkos Sanghajban, az 1930-as években küzd a hazájáért és a szerelméért. 1932, Sanghaj. A tél zordabbra fordul, a japán megszállás küszöbön áll. Rosalinddel a legrosszabb történt, ami egy kémmel megeshet: lelepleződött. Az újságírók a lakása előtt táboroznak, hogy lencsevégre kapják a hírhedt Fortuna asszonyt. Eközben ő hetek óta jóformán ki se jön a hálószobából, tervezgeti a következő lépést: Oriont elfogták, kitörölték az emlékeiből Rosalindet. A nőnek menekülnie kell Sanghajból, és ki kell szabadítania szerelmét. A feladatot nehezíti, hogy mindenki tisztában van a kilétével. Veszélyben a haza, az óra ketyeg: ha nem cselekszik, nemcsak Oriont veszíti el, hanem az egész országot. Chloe Gong a Titkos Sanghaj-regények, illetve a Hús és hamis istenek-trilógia szerzője, könyvei több mint húsz országban jelentek meg. Huszonegy évesen a legfiatalabb szerző volt, akinek New York Times bestsellerlistára került a kemény kötésű könyve. Sanghajban született, Új-Zélandon nőtt fel, az USA-ban járt egyetemre. Jelenleg New Yorkban él.
Na sklade 1Ks
19,69 €

Az utolsó vad hívás


Egy kegyetlen ügy. Az ilyen kegyetlen gyilkosság. Titkos Sanghaj-sorozat "Tényleg megcsináljuk? Meg merjük kockáztatni?" Egy kegyetlen ügy. Roma és Juliette irányítják az illegális fegyverkereskedelmet Csoucsuangban, miközben anonimitásuk révén zavartalanul élhetnek csendes, békés világukban. De a környékbeli városokban egymás után holtan találnak több orosz fiatal nőt, ezért a páros nyomozni kezd. És a megoldás közelebb van hozzájuk, mint valaha is sejtették volna. "Most már tudod, mit éreztem, amikor először mondtam ki, hogy szeretlek." Az ilyen kegyetlen gyilkosság. Roma megbízza Benediktet és Marshallt, hogy kerítsenek kézre és hozzanak Csoucsuangba egy rejtőzködő tudóst. Nem veszíthetnek időt. A Transzszibériai expressz menetideje egy teljes hét, és valaki gyilkosságot követ el a vonaton. Benedikt és Marshall meggyőzik a rangidős kalauzt, hogy ne állítsa meg a szerelvényt. Nyomozóknak adják ki magukat, és megígérik, hogy tisztázzák a rejtélyt. Csak ezután döbbennek rá: a bűntény és az eredeti küldetésük valójában összefügg.
Na sklade 1Ks
15,46 €

Maskovaný - Alex Verus 6


Alex Verus je sice mág, který vidí do budoucnosti, jenže ani on netušil, že tento den jednou přijde. Alex souhlasil, že se připojí k dohlížitelům, k magické policii, aby ochránil své přátele před svým starým mistrem, temným mágem Richardem Drakhem. Přechod do legitimity je pro vyvrhele, jako je Alex, vždycky obtížný, někteří dohlížitelé by navíc jen neradi viděli, kdyby bývalý temný mág uspěl. Obzvláště když temní poprvé v dějinách usilují o křeslo v Radě. Alex má konečně zákon na své straně – zároveň však uvízl mezi politikou světlé a temné strany. Bude mu jeho nová role dohlížitele stačit na ochranu při pátrání v kriminálním podsvětí napojeném na nejvyšší místa?
Na sklade 1Ks
20,75 €

dostupné aj ako:

Poslední život 3: Krevní pouta


Král podepsal petici Heinricha de Gramonta, která zbavuje Maxe Renarda povinnosti vojenské služby v Západní pevnosti. Maxův dluh koruně je tak splacen. A „milující“ strýček teď očekává, že se jeho nezvedený, trucovitý synovec obratem vydá do hlavního města, aby se oženil s vikomtkou Aurélií de Marbot. Max ví, že tentokrát se cestě do hlavního města nevyhne. Navíc má kromě osobních záležitostí také spoustu otázek jak na otcova bratra, tak na řadu příbuzných z matčiny strany. Proto se rozhodne do Herouxville vydat a zjistit, kam až ho krevní pouta mohou dostat.
Na sklade 1Ks
18,87 €

dostupné aj ako:

Jednu oříškovou, prosím


Eliška se na prázdniny nedobrovolně vrací do města, kterému se léta snažila vyhýbat. Kdysi zde prožila velkou lásku i zradu a cítí, že ani po osmi letech není připravená čelit bolavým vzpomínkám. Setkání s Patrikem je však nevyhnutelné – a rozhodně nebude jednoduché. Jakmile se Eliška ocitne v dobře známém prostředí, všechny city jako by znovu ožily. Postupně však začne zjišťovat, že ne všechno možná bylo tak, jak si myslela. Co všechno se změní, až pravda konečně vyjde na povrch? Mohlo by snad tohle léto přinést i něco víc?
Na sklade 1Ks
17,46 €

dostupné aj ako:

Akademický maliar a sochár Štefan Zamarovský Galvánek


Publikácia je venovaná biografii kanadského akademického maliara a výtvarníka so slovenskými koreňmi. Obsahuje časovú os od umelcovho narodenia v roku 1949, emigráciu v roku 1968, kanadskú tvrbu v rokoch 1970 - 2019 až po aktálne pôsobenie na Slovensku. Plní funkciu katalógu celoživotného diela a má aj biografickú, umenovednú a dokemntačnohistoricú hodnotu.
Na sklade 1Ks
41,00 €

A nyugdíj projekt


"Mert néha a válás nem célravezető… Sötét, szellemes, gyilkosan szórakoztató. Az év legszórakoztatóbb, sötét humorú regénye Három barátnő halálosan komolyan veszi a játékot, melyet életnek neveznek: ha már a házasságuk nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, legalább a férjük halála biztosíthatja számukra a vágyott anyagi biztonságot. Egy jól fizető életbiztosítás és egy diszkrét bérgyilkos lehet a kulcs a gondtalan nyugdíjas évekhez. Csakhogy a férjeknek is megvan a maguk titkos terve. Miközben a nők új álmot szőnek, amely vért kíván, a férfiak saját „nyugdíj projektjükön” dolgoznak. És miközben mindenki játszmába kezd, lassan kiderül: ebben a partiban csak az maradhat talpon, aki egy lépéssel a többiek előtt jár… Sue Hincenbergs regénye kacagtató, pimaszul fordulatos és sajátosan eredeti hangvételű. Egyszerre krimi, szatíra és keserédes társadalmi tabló házasságról, barátságról, bosszúról – és arról, hogy sosem késő újrakezdeni.
Na sklade 1Ks
15,49 €

Zseblámpával - A középkor nyomában


A Zseblámpával - A középkor nyomában egy különleges ismeretterjesztő és egyben interaktív könyv, amely a gyerekeket játékos módon vezeti végig a középkori élet izgalmas helyszínein. A sorozat jellegzetessége, hogy a könyvben elrejtett alakok, tárgyak és részletek csak a mellékelt ,,zseblámpa" segítségével válnak láthatóvá. Így nemcsak olvasni lehet, hanem felfedezni, kutatni, keresni és megtalálni is - újra és újra!
Na sklade 1Ks
16,87 €
  • 4 /5

Cesta temného princa 2: Moja temná túžba


Úloha znela jednoducho: vkradnúť sa do najstráženejšieho sídla v Potomacu. Získať späť prívesok po mojom zosnulom otcovi. A nepozorovane zmiznúť. Problém číslo jeden? Prichytil ma najnedostupnejší muž Ameriky – Zachary Sun. Miliardár so srdcom z ľadu a s pohľadom hriešnym ako temnota, z ktorej niet návratu. Problém číslo dva? Rozhodol sa, že si ma nechá. Ako slúžku. Ako hračku. Ako sexy záhadu, ktorú musí rozlúštiť. Chladný, vypočítavý a kruto nemilosrdný. Živí sa slabosťami druhých, lebo tie vlastné si pred rokmi zakázal. Lenže netuší, že tentoraz narazil na rovnocenného protivníka. On možno patrí k americkej elite. No pod rovnošatou tejto drzej pomocníčky sa ukrýva hráčka, ktorá prišla zmeniť pravidlá... aj jeho život.
Na sklade 1Ks
29,49 €

Stlač SHIFT a nauč sa ovládať svoje emócie, aby neovládali ony teba


Úzkosť z návštevy lekára. Zúrivosť, keď uviaznete v zápche. Smútok po bolestivom rozchode. Naše životy sú plné situácií, ktoré nás ženú do špirály. No aj keď nám naše emócie často pripadajú neúnosné, sú zároveň superschopnosťou. Emócie nie sú ani zďaleka „dobré“ alebo „zlé“, predstavujú informáciu. Keď sa aktivujú správnym spôsobom a v správnom čase, fungujú ako imunitný systém; upozorňujú nás na naše okolie, hovoria nám, ako reagovať na situáciu a pomáhajú nám robiť správne rozhodnutia. Ako však prinútiť emócie, aby pracovali pre nás, a nie proti nám? Uznávaný psychológ Dr. Ethan Kross sa vo svojej vedeckej kariére dlhodobo venuje výskumu tejto otázky. V knihe Stlač Shift vyvracia bežné mýty – napríklad, že vyhýbať sa je vždy toxické alebo že by sme sa mali vždy snažiť žiť v prítomnom okamihu – a poskytuje návody na nové postoje k emóciám, aby sme ovládali my ich, a nie naopak. Stlač Shift preplieta prelomový výskum so strhujúcimi príbehmi ľudí, ktorí svojmu emocionálnemu svetu dokázali porozumieť a vyťažiť z neho to najlepšie, práve keď to potrebovali najviac – v ťažkých, mätúcich či kritických situáciách. Dr. Kross poukazuje na širokú škálu nástrojov, ku ktorým už máme prístup – sú zakódované v našich telách a mysliach. Táto kniha vám prostredníctvom praktických rád, najmodernejších výskumov a skutočných príbehov pomôže opäť vrátiť do rúk moc, ktorá vám odjakživa patrí, a naučí vás, ako dostať svoje emócie spoľahlivo pod kontrolu a žiť tak zdravšie a úspešnejšie.
Na sklade 3Ks
22,95 €

Najpredávanejší autori v tejto kategórii: Dominik Dán, Joanne K. Rowling, Freida McFadden, Elle Kennedy, Ana Huang.