! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Jazyk


Veková kategória


Hodnotenie


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Szibéria – a világ vége


Egy egykori német katona, Ewald Pick orosz hadifogságban eltöltött négy évének történetét ismerhetjük meg ebből a kötetből. Lelki okokból a szerző nagyon sokáig senkivel sem tudott a hadifogságban történtekről beszélni, míg végül nyolcvanhárom évesen tollat ragadott és papírra vetette emlékeit. A szerző újdonsült altisztként, a kapituláció után esett amerikai fogságba, majd mintegy negyvenezer katonatársával együtt átadták az oroszoknak. Negyvenhat napos út után érkeztek meg a számukra a világ végének tűnő közép-szibériai Sztara Kuznyeckbe. Történelmünk ezen nehezen feldolgozható szakaszát jó stílusérzékkel, tényszerűen, nagy emberszeretetről tanúbizonyságot téve írja le. Nem célja a szemben álló felek negatív vagy pozitív színben való feltüntetése, mindvégig próbál objektív maradni. Az időközben már elhunyt szerző vezető szerepet játszott a magyarországi német katonai sírok felkutatásában és a katonák méltó helyre temetésében.
U dodávateľa
8,00 € 8,42 €

Ve stínu mříží


Historie výkonu trestu v Čechách a na Moravě, Známé, neznámé i zaniklé věznice Věznice patří k místům, která nás zvláštním způsobem vzrušují. Romantické osudy loupežníků, svědectví o nevině trpících mučednících či hrdinech odboje, i současné mediálně proslulé případy kriminálních delikventů. To vše se mísí v protikladech a vytváří zcela zvláštního “vězeňského genia loci“. Poznejte staré hrady Špilberk, Hukvaldy, Mírov, kláštery Valdice, Řepy, pevnost Terezín, nebo nově budované věznice Pankrác, Bory. Prožijte příběhy proslulých vězňů (divoký baron Trenk, z čarodějnictví obviněný děkan Lautner, atentátník Princip, loupežník Babinský…).
U dodávateľa
19,81 € 20,85 €

A tigris és a majom


Popper Péter 2023. november 19-én lenne 90 éves. A 90. születésnapjára jelenik meg újra az életműsorozat keretében Mihancsik Zsófia beszélgetőkönyve, amelyből páratlanul összetett, árnyalt képet kaphatunk a legendás pszichológusról. Mihancsik Zsófia bátran és sokszor kritikusan kérdez, Popper Péter pedig hasonlóan bátran és nagyon őszintén válaszol. Éveken át beszélgetnek, tabuk nélkül: családról, párkapcsolatokról, politikáról, vallásról, hitről, pszichológiáról, társadalomról, félelmekről, döntésekről - mindenről, aminek Popper életében jelentős szerepe volt. Ritka izgalmas kitárulkozás ez, lebilincselő olvasmány mindazok számára, akik szeretnék jobban megismerni egy korszak megkerülhetetlen gondolkodóját, és megnézni az ő szemével a világot. „'Hát nem tudja? Csak két típusú ember van a világon. Majmok és tigrisek. A majmok nagy csapatban élnek a fákon, mindig izgatottak, valami nagyon fontos történik közöttük. A tigrisek barlangokban laknak, egymástól nagy távolságokra, nyugodtan, méltósággal. Ők a nagyvadak. A beszédükről lehet felismerni őket. A majmoknak sztorijaik, panaszaik, aranyköpéseik vannak. A tigriseknek bolyongásaik, szenvedéseik és megismeréseik. De csak az egyik nyelven lehet beszélni, vagy majomul, vagy tigrisül. A másikat elfelejtjük.' Nagyon fiatal voltam akkoriban, amikor ezek a szavak megmentettek az elmajmosodástól, amire komoly hajlamom volt. Azután egyszer ezt felidéztem Mihancsik Zsófiának, aki addig beszélgetett velem, amíg egy interjúkötet nem lett belőle. Igyekeztem végig az igazat mondani, még ha rossz fényt is vet rám. Fogadják jóindulattal és megértéssel.”
U dodávateľa
10,68 € 11,24 €

Lidožraví lvi ze Tsava a další dobrodružství z východní Afriky


Pravdivý příběh z Afriky o dvojici krvelačných lvů, kteří v roce 1898 zabili mnoho dělníků při stavbě železnice. V době, kdy se Afrika stala bojištěm evropských mocností a kolonizace dosahovala svého vrcholu, se Británie pustila do vybudování železničního spojení mezi východním pobřežím a Viktoriiným jezerem. Avšak co mělo být triumfem technického pokroku, se rychle proměnilo v noční můru. Dva lidožraví lvi začali nekompromisně lovit dělníky pracující na stavbě mostu přes řeku Tsavo, během devíti měsíců rozpoutali krvavé peklo a celý stavební projekt zastavili. ***** Inženýr John Patterson byl jediný, kdo se krutým šelmám dokázal postavit čelem a svá dobrodružství později barvitě vylíčil v této knize. Jeho strhující vyprávění o odvaze, vytrvalosti a nezlomnosti lidského ducha v konfrontaci s nepředstavitelnou výzvou se i více než po sto letech stále těší nesmírné popularitě, čehož je dokladem i řada filmových adaptací včetně slavného snímku „Lovci lvů“ s Michaelem Douglasem a Valem Kilmerem v hlavních rolích. ***** Seznamte se s kultovním příběhem v jeho původní nezkreslené podobě, fascinujícím celé generace a nyní poprvé dostupným také v češtině. Nechte se vtáhnout do hlubin temné Afriky, kde se člověk střetává s nezkrotnou silou divoké přírody a kde každý okamžik může být tím posledním.
U dodávateľa
23,47 € 24,70 €

Ve stínu Univerzity


Příběh o záhadné smrti a vyšetřování se odehrává ve virtuálním prostředí naší země čtyři desítky let poté, kdy německá armáda dobyla Paříž a kdy se příměří, uzavřené na Západě krátce poté, změnilo v trvalý mír. V našem příběhu je druhá světová válka ukončena dřív, než stačila začít. Postupná germanizace Evropy vede k jejímu sjednocení pod taktovkou Třetí říše. Náš svět se v těchto podmínkách vyvíjí podle jiných pravidel, než jak je známe ze skutečnosti: V Čechách je slovanské obyvatelstvo z větší části poněmčeno, zbytek přežívá v uzavřených samosprávných komunitách zvaných slovanské svobody. Na půdě Univerzity je nalezena mrtvola mladého muže, nadaného studenta. I major Bert Dejmek se shoduje s přijatou verzí, že jde o nehodu. Postupně a pod tlakem nových faktů pak dochází k přesvědčení, že pravda o události se nachází jinde. Avšak ve společnosti, kde ideologie představuje víc než síla faktů, je cesta k pravdě nebezpečná.
U dodávateľa
20,80 € 21,89 €

Táguló világom


Szecsődi Tamás Leó meséi nem kevesebbre vállalkoznak, mint hogy egyfajta útmutatót, iránytűt adjanak a családoknak, pedagógusoknak egyaránt, beszélgetéseket indítsanak olyan témákról, amik foglalkoztatják a gyerekeket. A könyvben található történetek segítenek abban, hogy az útkeresés közben megálljunk egy kicsit és együtt csodálkozzunk rá a világ és magunk sokszínűségére. Így könnyebben megtaláljuk ebben a zajos világban, hogy merre vezet a mi utunk. Ehhez remek módszer a mindfulness, amit gyerekeknél is egyre többször alkalmazhatunk. A mindfulness angol szót általában tudatos jelenlétként fordítjuk, eredeti jelentése azonban mindössze annyi: tudatosság, figyelem. Alapvetően arra a folyamatra utal, amikor figyelmünket szándékosan a jelen pillanat élményei felé fordítjuk, és az akkor észlelhető belső és külső tapasztalatokat tudatosítjuk. A tudatos jelenlét azért is fontos, hogy fölfedezzük azt a világot, amelyet az érzékeinkkel megismerhetünk, s bár konkrét célt nem tűzünk ki magunk elé, az a szándékunk, hogy szabadabb, őszintébb, nyitottabb élethez jussunk el általa.
U dodávateľa
13,36 € 14,06 €

Mancs őrjárat - Karácsonyi készülődés


A kutyik már lázasan készülnek a karácsonyra. Mindenki kiveszi a részét a munkából: Marshall az ünnepi fényeket, Chase a csengettyűket szerzi be, Skye pedig a csomagolással van elfoglalva. Tarts a kutyikkal: a ceruzáiddal és zsírkrétáiddal tedd színesebbé a készülődést, és oldd meg a feladványokat, hogy mielőbb kezdődhessen az ünnep!
U dodávateľa
4,01 € 4,22 €

Bibliai mesék


Ismerd meg a Biblia legszebb történeteit! A könyv kedves illusztrációkkal és a legkisebbek számára is élvezetes stílusban meséli el Noé, József és testvérei, Dávid és Góliát, Jónás és a cethal történetét, valamint Jézus születését. Történetek a Bibliából a legfiatalabbaknak is érthető egyszerűséggel.
U dodávateľa
10,70 € 11,26 €

A diákotthon


Az egyik legfontosabb kortárs ukrán szerző, Szerhij Zsadan legutóbbi regényét eddig több mint 25 nyelvre fordították le. A diákotthon (2017) még a ,,felkelésnek" álcázott, korlátozott orosz invázió idején játszódik, három napot beszél el egy tanár életéből, aki elindul, hogy hazavigye unokaöccsét a megszállt területen lévő bentlakásos iskolából. Pásának nemcsak a mindenünnen fenyegető ellenséggel, de a hideggel és a hóval is meg kell küzdenie, útja során pedig nemegyszer kényszerül arra, hogy átlépje a szinte pillanatonként változó fizikai és erkölcsi határokat. A diákotthon a megszállás, a folyamatos félelem, a tehetetlenség és a kitartás regénye. Megmutatja, hogyan válik a valóság hirtelen apokaliptikussá, az ismerős táj pedig halálos veszélyek és váratlan szövetségek földjévé. Az Európai Unió támogatásával megjelenő Határhelyzetek sorozat darabja.
U dodávateľa
12,04 € 12,67 €

Ripped - Cafatokban - Valós 5.


Amikor egy dühös, összetört szívű lány arra kényszerül, hogy rocker exfiúja közelében legyen, csak az idő dönti el, hogy a köztük lévő tűz mindkettőjüket felemészti-e. Pandora azt hitte, hogy csak egyszer törheti össze a szívét rosszfiú rocker exe. De a férfi most visszatért a városba az év legnagyobb koncertjével. Pandora annyira utálja őt, hogy ráveszi a barátnőjét, Melanie-t, menjenek el, és leckéztessék meg a srácot a koncerten. A biztonságiak elkapják őket, sőt maga az exe is megjelenik. A férfi úgy dönt, nem emel vádat, amennyiben a lány betart bizonyos feltételeket. Pandorának egyik feltétel sem tetszik, ahogy az sem, hogy az exe irányítja őt, főleg mert úgy tűnik, a férfi minden erejével azon van, hogy ismét közel kerüljenek egymáshoz. A közelség újra feléleszti bennük a szenvedélyt, és Pandora bármennyire szeretné is gyűlölni a férfit, hamar be kell vallania magának, hogy még mindig rajong érte. És ami még rosszabb, ezt a férfi is tudja. A világszerte sikeres szexi és botrányos sorozat újabb része! Vesd bele magad!
U dodávateľa
12,04 € 12,67 €

Télapó és a hóember


Zelk Zoltán immár klasszikussá vált karácsonyi verse Takács Viktória illusztrációival elevenedik meg a lapozó oldalain. Kísérd útján a hóembert, aki úgy döntött: megtanul járni.
U dodávateľa
6,69 € 7,04 €

Karácsonyi ének


Zelk Zoltán immár klasszikussá vált karácsonyi verse Takács Viktória illusztrációival elevenedik meg a lapozó oldalain. Kísérd útjukon a három csillagot és a pásztorokat Kisjézushoz!
U dodávateľa
6,69 € 7,04 €

Philadelphia árvái


1918 ősze. A tizenhárom éves Pia Lange – egy német bevándorló család gyermeke – minél messzebbre vágyódik Philadelphia külvárosából, a túlzsúfoltság és a bevándorlóellenesség elől, ami miatt apja kénytelen volt bevonulni az amerikai hadseregbe. Ám amikor a város a háború végét ünnepli, súlyos és közvetlen veszély sújt le: kitör a spanyolnátha. Gyászszalagok és karanténjelzések tűnnek fel az ajtókon, a járvány áldozatai holtan rogynak össze az utcán, rettegő túlélők fehér maszkkal igyekeznek távol tartani a betegséget. Amikor elfogy az ennivaló kicsiny albérletükben, amit otthonának nevez, Piának nem marad választási lehetősége: csecsemő öccseit hátrahagyva nekivág a karantén alá vont városnak, hogy élelmet szerezzen. A megkeseredett Bernice Groves – akit emészt a gyász, mióta kicsi gyermekét elvitte a spanyolnátha – meglátja, amint Pia elhagyja az otthonát, és rájön, hogy a lány a testvéreit magukra hagyta. Ekkor megdöbbentő, egész életét megváltoztató döntést hoz. Sötét küldetése lesz családok szétszakítása, amikor azok épp a legsebezhetőbbek, és mindezt azért, hogy a város árváit és a bevándorló családok gyermekeit (a saját elképzelése szerinti) „igaz amerikaiakká” formálja. Pia, miután összeesett az utcán, napokkal később egy ideiglenes kórházban ébred, és mindenáron haza akar menni. Ehelyett – hosszú és küzdelmes útjának első állomásaként – a St. Vincent árvaházba kerül. Az elkövetkező hónapokban, években Bernice a hazugságaival bármi áron elkendőzi az igazságot, így Piának szembe kell néznie saját szégyenével és félelmeivel, mindent kockára kell tennie, hogy végül győzedelmeskedjen az igazság – és a szerelem. A St. Vincent árvái erőteljes, megrázó és felemelő történet szerelemről, állhatatosságról, és arról, meddig vagyunk képesek elmenni, hogy megvédjük azokat, akiknek a legnagyobb szükségük van ránk.
U dodávateľa
14,72 € 15,49 €

A kávéház 1: Fordulatos évek


A századforduló pompája és egy fiatal nő az etikett és az önrendelkezés útvesztőjében. Bécs a 19. század végén: az ifjú Sophie von Werdenfels - amilyen gyakran csak teheti - elmenekül a szülői házban uralkodó lehangoló légkör elől polgári származású nagybátyja kávéházának pompájába. Ott megismerkedik Richard von Löwensteinnal, aki Rudolf trónörökös személyes jó barátja. Miközben ők ketten egymásba szeretnek, Sophie legjobb barátnője, Mary von Vetsera a házas trónörökösért rajong. Sophie minden figyelmeztetése ellenére Mary még viszonyt is kezd Rudolffal. És senki nem sejti, hogy ennek következtében a császári birodalom alapjaiban rendül meg... 2015-ben egy véletlen folytán megtalálták a mayerlingi tragédiában elhunyt Mary von Vetsera elveszettnek hitt, eredeti leveleit egy bécsi bank széfjében. Ezen levelek ismeretében - mely szerint Mary önszántából követte Rudolf trónörököst a halálba - íródott ez a történelmi tényeken nyugvó, de fiktív elemeket is magában foglaló regény.
U dodávateľa
14,72 € 15,49 €

Hamburg asszonyai 2: Antonia reménye


Hamburg, 1903. A folyamatos innovációra törekvő Beiersdorf cég vezetője, Oscar Troplowitz egy új ragtapasszal átütő sikert ér el. A gazdasági eredmények arra ösztönzik, hogy egyre nagyobb szerepet vállaljon a kereskedőváros közügyeiben, ami dühöt vált ki és ellenszenvet kelt a hamburgi kereskedőtársadalom zárt érdekköreiben. Oscar hitvese, Gerda az eimsbütteli villájukban mind többek figyelmét felkeltő művészeti szalonokat rendez. Az asszony barátnői és szövetségesei szintén sikereket érnek el: a művész Irma a nemzetközi hírnév küszöbén áll, Antonia pedig a szerelemben talál boldogságra. A három nő együttesen segíti Oscart egy olyan krém kifejlesztésében, amely forradalmasíthatná a szépségipart – csakhogy a konkurencia is épp erre törekszik. Egy sorscsapás váratlanul új utat jelöl ki Antonia számára: egy árván maradt kislányról kell gondoskodnia. Az önként vállalt, életre szóló feladatot azonban bürokratikus akadályok és a nőkkel szembeni előítéletek nehezítik...
U dodávateľa
14,72 € 15,49 €

Mielőtt igent mondasz


Mindjárt itt a nagy nap, Emily pedig aprólékosan megtervezte pazar esküvőjét. Mindennek tökéletesnek kell lennie. A nagy eseményt azonban beárnyékolja egy szerencsétlen múltbéli esemény: a vőlegény és Emily testvére, nyolc évvel korábban autóbalesetet szenvedett, aminek következtében a báty tolószékbe kényszerült - a két család barátságának pedig örökre vége szakadt. Az esküvői buli előrehaladtával a vendégek között egyre fokozódik a feszültség, és amikor éjféltájt a sötét kastélykertben holtan találják az egyik résztvevőt, az eltemetett sérelmek a felszínre törnek... Kiderülhet-e a teljes igazság az egykori baleset homályban maradt részleteiről? Vajon ki és milyen áldozatra kész a fiatalok boldogságáért? Malin Stehn előző kötetéhez, a Boldog új év című krimihez hasonlóan több szereplő elbeszélésén keresztül mutatja be, a múlt pillanatnyi döntései milyen súlyos következményekkel járhatnak a jelenben. Malin Stehn (1969) svéd írónő, két krimi és számos kamaszoknak szóló könyv szerzője. Évekig szabadúszó szerkesztőként dolgozott, de kikacsintott a zene felé is, Crayfisch nevű popzenekara komoly sikereket ért el a 90-es években. A Boldog új év című krimi volt az első felnőtteknek szóló regénye.
U dodávateľa
16,06 € 16,90 €

Mancs őrjárat - A szuperfilm


Egy különleges meteor ér földet Kalandvárosban, mely szupererőt ad a Mancs Őrjárat tagjainak. Humdinger és egy őrült tudós azonban megpróbálja ellopni az erejüket, így Skye-nak és a csapat többi tagjának egy nem mindennapi kihívással kell szembenézniük.
U dodávateľa
8,03 € 8,45 €

Egy karácsonyi manó naplója


Tógi egész életében arra vágyott, hogy karácsonyi manó lehessen. De azt nem sejtette, milyen bonyolult dolog a játékkészítés - főleg, ha közben rengeteg kalamajkába is keveredik. De hogy kerülnek a képbe plüss makik és beszélő rénszarvasok? És ki lehet a titokzatos játéktolvaj, akinek Tógi többször is keresztezi az útját? Ben Miller kalandos karácsonyváró könyvéből minden kiderül!
U dodávateľa
9,37 € 9,86 €

C. K. ženijní zbraň 2


Čtenář se ve dvou svazcích této řady, která volně navazuje na devítisvazkovou řadu „C. k. pionýrské vojsko“, opět seznámí s vojenskou historií z poněkud jiné strany. Dozví se něco o zákulisí bojů o pevnosti v popisech činnosti částí technického vojska staré c. k. armády zvaných sapéři, minéři a inženýři a především o jejich vzniku, počtech a organizaci. Úkolem sapérů, archaicky zvaných také průkopníci, bylo provádění zemních prací při dobývání a obraně pevností, úkolem minérů neboli archaicky podkopníků byla pevnostní minová válka čili používání podzemních min při dobývání a opatření proti minám nepřítele při obraně pevností, úkolem inženýrů bylo projektování pevností, řízení jejich dobývání a obrany a projekce jiných vojenských staveb. Čtenář se tak seznámí i s tou stránkou vojenských operací, která je většinou opomíjená, a zároveň s mnoha dalšími zajímavostmi pevnostní války, která je dnes již dávnou minulostí, ale ve vojenské historii českých zemí má své pevné místo, neboť v nich ležely tehdy nejvýznamnější pevnosti monarchie Terezín, Josefov, Hradec Králové a Olomouc. Popis je ukončen rokem 1851, kdy byly všechny tři výše uvedené druhy technického vojska sloučeny do jednotné ženijní zbraně.
U dodávateľa
13,02 € 13,70 €