Jazyk


Veková kategória


Hodnotenie


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Thieves' Gambit - Tolvajok játszmája - A győztes mindent visz


Rosalyn Quest édesanyja szárnyai alatt mindössze tizenhét évesen már a mestertolvajok életét éli. Nem ismer lehetetlent, ha valahova be kell jutnia, vagy éppenséggel ki kell szabadulnia. Egy nap azonban olyan helyzetben találja magát, ahonnan még ő sem talál kiutat, a tét pedig az anyja élete. Rossnak alig egy hónapja van, hogy megoldja élete eddigi legnagyobb problémáját. Kétségbeesett igyekezetében részt vesz a Thieves' Gambiten, egy veszélyes, nemzetközi tolvajversenyen, ahol még a vetélytársak megölése sem tabu, és a fődíj nem más, mint egy kívánság - egy kívánság, amivel megmentheti az anyja életét. Azonban nem lesz egyszerű dolga. Nem elég, hogy szembe találja magát gyerekkori nemezisével, Noelia Boscherttel, még egy nagyon jóképű, és annál is nyomulósabb srác is igyekszik ellopni Rosalyn szívét. Ilyen vetélytársakkal szemben a Gambit megnyerése még nehezebb, mint gondolta volna. Ross fejében végig ott visszhangzik a családi mottó, amit anyja jól az emlékezetébe vésett: a Quest családon kívül senkiben sem bízhat. Az óriási tétek és az óra ketyegése közepette alaposan meg kell fontolnia, hogy kiben bízhat, és kit verjen át - illetve ki lehet az, aki őt veri át. Végtére is: a győztes mindent visz.
U dodávateľa
14,72 € 15,49 €

A lótusz leánya


"Éppen amikor a kislány lenyeli a tablettákat, kivágódik az ajtó, és Kuo úrnő lép be. A karja keresztbe fonva a teste előtt, a két keze elrejtve a ruhaujjában - a nyugalom és méltóság megtestesülése, de a tekintete a nyulat bekerítő rókáé. Utána megérkezik Mákvirág is, és a teljes behódolás gesztusával a földre borul. - Mi ez a szag? - firtatja Kuo úrnő. - Főzetet készítek magamnak - válaszolom, miközben felemelkedem a szalmaágyról, és tiszteletteljesen fejet hajtok. - Ebben a házban Vong doktor kezeli a nőket. Nagyon okos ember, az első a családjában, akiből orvos lett. Még ha nem is ő lenne a Jang család gyógyítója, akkor sem engedném meg a menyemnek, különösen, ha olyan fiatal és tapasztalatlan, mint te, hogy saját magának készítsen orvosságot. - Nagyanyámtól megtanultam... - Hallgass! Ebben a házban meny vagy, és nem orvos, megértetted?" Tan Jün-hszien a 15. századi Kínában élt. Gazdag úrnő volt. Annyi lett volna a feladata, hogy élvezze a kiváltságait, selyempapucsokat hímezzen, hangszereken játsszon, verseket szavaljon, fiút szüljön. Ő mégis gyógyítani akart. Nőket, akikhez férfi orvos akkoriban hozzá sem érhetett, és a pulzusukat is csak egy csuklójuk köré csavart rongyon keresztül tapinthatta ki. Konfuciusz szerint "a művelt nő, értéktelen nő", Tan Jün-hszient mégis úgy nevelték a nagyszülei, hogy a tudása hasznára váljon. Nagyanyja egyike volt a kevés női orvosnak Kínában, és megtanította a kislányt is az orvoslás alapjaira. Amikor azonban tizenöt évesen a kor szokása szerint elrendezett módon férjhez megy, nagyhatalmú anyósa megtiltja neki, hogy folytassa gyógyító tevékenységeit és a rangjához és neméhez illő életvitelre kényszeríti a családi palota, az Illatos Örömök Kertje falai között. Tan Jün-hszien azonban nem elégszik meg ennyivel, és egy olyan világban, ahol a gyengébbik nemnek jóformán semmi szabadsága sincs, az őt körülvevő támogató nők segítségével lassan eléri a céljait. A valós alapokon nyugvó történelmi regény lenyűgöző korrajz a középkori Kínáról, magával ragadó tanúbizonyság a nők hihetetlen erejéről és leküzdhetetlen szabadságvágyukról.
U dodávateľa
14,72 € 15,49 €

Az idő eredetéről - Stephen Hawking utolsó elmélete


"Tudtam, hogy amikor Stephen azt mondta, hogy az univerzum tervezettnek tűnik, arra a rendkívüli megfigyelésre utalt, miszerint az univerzum a viharos születését követően feltűnően alkalmasnak bizonyult az élet fenntartásához - még ha ez több milliárd évig is tartott. Ez az alkalmasság, így vagy úgy, évszázadokon át nyugtalanította a gondolkodókat, mert úgy érezték, hogy ez jelentős probléma. Szinte olyan, mintha az élet és a kozmosz keletkezése összefüggne egymással, mintha a kozmosz mindvégig tudta volna, hogy egy napon otthont ad majd nekünk. Mihez kezdjünk a szándékosság eme titokzatos megjelenésével? Ez az egyik legfontosabb kérdés, amelyet az emberek az univerzummal kapcsolatban feltesznek, Stephen pedig meg volt róla győződve, hogy a kozmológiai elméletnek kellene hogy legyen mondanivalója a témában. Valójában munkája nagy részét az a lehetőség - vagy remény - vezérelte, hogy képes lesz megfejteni a kozmikus tervezettség rejtélyét." Stephen Hawking utolsó gondolatai a Világegyetem létrejöttéről - Az idő rövid történetében vázolt elmélet gyökeres átdolgozása Miként alakulhattak ki az univerzumban az élet számára ennyire kedvező feltételek? Hogy megoldja ezt a rejtélyt, Stephen Hawking az ősrobbanás elméletét kezdte el tanulmányozni, ám a kérdés egyre bonyolultabbá vált, amikor a matematikai számítások arra utaltak, hogy több ősrobbanás számtalan univerzumot hozott létre, amelyek többsége alkalmatlan az életre. Hawking közeli munkatársával és jó barátjával, Thomas Hertoggal húsz éven át dolgozott a válaszon, aminek eredménye egy teljesen új elmélet lett. Legnagyobb meglepetésükre egyfajta evolúcióra bukkantak, amelyet visszafelé követve azt látták, hogy maguk a fizika törvényei változnak és egyszerűsödnek, egészen addig, amíg a részecskék, az erők, sőt maga az idő is el nem tűnik. Forradalmi gondolat támadt bennük: a fizika törvényei nincsenek kőbe vésve, hanem az általuk irányított Világegyetemmel együtt születnek és alakulnak ki. Az idő eredetéről ezt a radikálisan új elméletet elhelyezi a fizikai gondolkodás történetének kontextusában Newton törvényeitől kezdve Einsten relativitáselméletén és a kvantummechanikán keresztül egészen a húrelmélet legújabb eredményeiig, és alapjaiban változtatja meg, amit a Világegyetemben elfoglalt helyünkről gondolunk. Talán ez Stephen Hawking legnagyobb tudományos eredménye.
U dodávateľa
14,72 € 15,49 €

Ha valaha újra találkozunk


Egy év elég, hogy idegenekből szeretőkké váljunk… A tizenkilenc éves Farrah Lin életében először szerelmes lesz a Sanghajban töltött cserediáksága alatt. Teljesen biztos ebben. Az egyetlen probléma? Potenciális pasija az új barátnőjének a párja. Nincs rosszabb annál, mint olyasvalakit szeretni, aki elérhetetlen… vagy legalábbis Farrah úgy hiszi, szereti. Viszont akkor miért fantáziál folyamatosan valaki másról, különösen egy pimasz szőke sportolóról, akinek a világon a legnagyobb az egója (meg cuki gödröcskéi vannak)? Blake Ryan – volt – a főiskolai amerikai foci legnagyobb sztárja, míg mindenki meglepetésére ki nem lépett a harmadik bajnoksága után. Ahelyett, hogy szembenézne a döntése következményeivel, Sanghajba menekül, és megfogadja, hogy nincs több foci, nincsenek kötöttségek, és nincs románc. De akárhogy is próbálja, nem bír egy bizonyos barna lányt kiverni a fejéből… vagy a szívéből. Ami egyszerű fizikai vonzalomként indul, valami sokkal mélyebbé válik, ahogy Blake-et és Farrah-t magával ragadja Sanghaj – és a kapcsolatuk – varázsa. De csak egy évük van, és rajtuk kívül álló erők próbálják elszakítani őket egymástól. Vajon kiállja a kapcsolatuk ezt a próbát… vagy nem is szánta őket egymásnak a sors?
U dodávateľa
14,72 € 15,49 €

Mit esznek az állatok az erdőben?


Mit esznek a békák? Van-e kedvenc ételük a szarvasoknak, és mi az, ami hátul kijön belőlük? Az erdőben nincs illemhely! Peter Wohlleben elárulja, melyik állat szereti a füvet, melyik a gyümölcsöt, és melyik a rovarokat. KEZDŐ OLVASÓKNAK - Nagy méretű betűk - Egyszerű szavak, mondatok - Sok színes kép
U dodávateľa
8,03 € 8,45 €

Dorian Gray arcképe


Dorian Gray a gyönyörű és naiv aranyifjú leghőbb vágya teljesül, amikor barátja megfesti portréját, az arckép pedig helyette öregszik, míg ő megőrzi szépségét és fiatalságát. Az örök fiatalságot azonban nem adják ingyen, így előbb-utóbb neki is fizetnie kell az átdorbézolt évekért és a szépség hajszolása közben elkövetett bűneiért. Oscar Wilde művein ugyanúgy nem fog az idő, mint Dorian Gray arcvonásain. Az elmúlt két évszázad egyik legnagyobb hatású írójának egyetlen regénye a mai napig megbabonázza és elgondolkodtatja az olvasókat. Az örök fiatalság ígérete és az érte fizetett ár története ugyanolyan aktuális téma ma is, mint születésekor. A Troubadour Books Kosztolányi Dezső mára már szintén klasszikussá vált műfordításában, de modern köntösben adja át az olvasóknak Oscar Wilde halhatatlan remekművét.
U dodávateľa
8,03 € 8,45 €

A fejedelem


A hatalom megszerzésének és megtartásának fortélyai évezredek óta foglalkoztatják az embereket, Machiavelli, az itáliai író, gondolkodó és politikus pedig máig érvényes útmutatót készített hozzá minden fejedelem és uralkodó számára. Tanácsai és javasolt módszerei egyszerre hatékonyak és félelmetesen ismerősek napjaink világából. A fejedelem feltehetően 1513-ban született, ám csak a szerző halála után, 1532-ben jelent meg, hogy aztán korszakokon és birodalmakon átívelő, örökérvényű bestseller váljék belőle. Kivívta a katolikus egyház rosszallását, és évszázadokon át a tiltott művek listáján szerepelt, ám ez csak még népszerűbbé tette Machiavelli időtlen klasszikusát. Niccolo Machiavelli halhatatlan remekművét a Troubadour Books Lutter Éva fordításában hozza el az olvasóknak.
U dodávateľa
8,03 € 8,45 €

Elmélkedések


"Minden, ami történik, igazságosan történik. Ha pontosan megfigyeled, rájössz." Marcus Aurelius császár az ókori Róma vérzivataros éveiben vetette papírra filozófiai elmélkedéseit. Gondolatai és tanácsai közel két évezred elteltével sem veszítettek érvényességükből. Eredetileg görögül írt feljegyzései a világirodalom legolvasottabb művei közé tartoznak. A Troubadour Books Időkapu sorozatának legújabb kötete valódi időutazás, amelynek segítségével megismerkedhetünk a 2. évszázadban élt római császár, Marcus Aurelius bölcs gondolataival és a lét nagy kérdéseiről alkotott véleményével.
U dodávateľa
8,03 € 8,45 €

101 tipp túlélés a természetben fiúknak


Ez a könyv egy könnyen érthető, illusztrált útmutató a természetbeli túléléshez, mely olyan technikákat mutat be, mint a csapdaállítás, eszközkészítés, tájékozódás, ehető növények azonosítása, menedékkészítés, stb...
U dodávateľa
8,03 € 8,45 €

5 perces tengeri történetek


Tengernyi kaland vár rád! Csobbanj együtt kedvenc Disney- és Pixar-szereplőiddel! Fedezd fel Ariellel a tenger mélyét, ússz Némóval és barátaival, hajózz Vaianával, és hódítsd meg a hullámokat Lilo és Stitch társaságában! A történetek mindegyike akár 5 perc alatt elmesélhető - csak hagyd, hogy elringasson a víz!
U dodávateľa
16,06 € 16,90 €

Rejtek - Olykor menedékünk válhat a leghalálosabb csapdává


Hogy biztonságban tudhassa szeretteit, Sara drasztikus döntésre szánja el magát. Ám a mohirik világában nehezen találja a helyét, honvágy gyötri, és a kezdeti kudarcai után egyre biztosabb benne, nem harcosnak született. A hetek múltával Sara lassan új ismerősöket szerez, megpróbál helytállni új kiképzői előtt, és mindent megtesz, hogy megzabolázza kialakulóban lévő erejét. Kettős származását titkolnia kell társai előtt, így senki másra nem számíthat ebben, miközben jól tudja, hogy csak ereje védheti meg a Mestertől, aki mindent megtenne, hogy megkaparintsa őt. Azonban ereje kiismerése révén saját magát is megismeri. Új barátságokat köt, megízleli az első szerelem édességét és fájdalmát, ám amikor végre tényleg otthon érezné magát, egy óriási veszteség összeomlással fenyegeti. Be kell látnia, ez a hely mégsem az a biztonságos menedék, aminek remélte. Karen Lynch nagy sikerű Rendíthetetlen-sorozatának második kötete ismét a vámpírok és démonok világába repíti az olvasót, ahol senki sem az, akinek látszik.
U dodávateľa
16,06 € 16,90 €

Az Ulisszesz potyautasa


Marco Amado Manuel - azaz, ahogy valójában mindenki nevezi, Huhu - a távoli spanyol hegyvidéken rejtőző régi családi kúriában él három nevelőanyja, Etelvina, Leocadia és Manuelita társaságában, akik elhalmozzák törődésükkel és szeretetükkel. Huhu mégis elvágyódik: a poros könyvtárszobában titkon távoli tengerekről olvasgat, és az ódon épület zegzugos padlásán elrejtőzve képzeletbeli kalandokra indul hajójával, az Ulisszesszel, amelynek legénységét barátai: egy kölyökkutya, egy kakas és egy fogolymadár alkotják. Egy nap azután fenekestül felfordul az élete, amikor az Ulisszesz fedélközében egy valódi potyautas bukkan fel. Lehetséges, hogy Huhu számára ezzel a várva várt nagybetűs Kaland veszi kezdetét? Vajon ki lehet a rejtélyes idegen? Huhu elhatározza, hogy segít neki a szökésben, és ő is vele tart a távoli szigetre, ahová a sebesült férfi készül... A spanyol irodalom nagy klasszikusának gyerekregénye először jelenik meg magyarul.
U dodávateľa
9,37 € 9,86 €

Első sakk-könyvem


Köszöntünk a sakk varázslatos világában! A sakk a földkerekség legnépszerűbb társasjátéka. Évszázadok óta játsszák változatlan szabályok mellett, milliók ülnek le a tábla mellé minden egyes nap, hogy összemérjék tudásukat. Könyvünk segítségével megismerheted a játék alapjait, és megtanulhatsz olyan trükköket, amelyekkel győzelemre vezetheted bábuidat. A középkorban sakktudás nélkül senkit sem avattak lovaggá. Ha figyelemmel olvasod ezt a könyvet, te magad is a 64 mező bátor lovagjává válhatsz!
U dodávateľa
9,37 € 9,86 €

Nekem is van szobanövényem


Úgy érzed magad közöttük, mintha a természetben lennél. Megnyugtat és feltölt a közelségük. A gondozásuk életre szóló hobbiddá válhat. Ebből a könyvből mindent megtudhatsz a legismertebb szobanövényekről és arról, melyik évszakban mi a teendő velük. Megtanulod felismerni és ápolni őket, orvosolni a problémáikat, ha kinőtték a virágcserepet, vagy kártevők jelentek meg a leveleiken. Válaszd ki a hozzád illő zöld cimborákat, és nevelj saját növényeket a lakásban!
U dodávateľa
12,05 € 12,68 €

Anyakulcs


Hogyan engedjük el lépésről lépésre a gyermekünket? Kapcsolódás és elengedés, figyelmes közelebb lépés és egészséges távolodás - szülőként mindkettőre szükségünk van, de anyák és apák mást és mást élnek meg nehezebb kihívásként. A távolság megszületése természetes folyamat, de a kérdés az, hogy anyaként hogyan értékeljük: elszakadásként vagy elengedésként? A kapcsolódás alapelveihez - az apakulcsokhoz - hasonlóan az anyakulcsok célja hosszú távon és minden életkorban örömtelivé tenni szülők és gyermekeik életét. A szerzők olyan iránymutató lépéseket fogalmaznak meg, amelyek bármely élethelyzetben, családi állapotban lévő, bármilyen életkorú gyermeket nevelő anyának segítségére lehetnek. Az anyakulcsok nem újabb terheket raknak az anyák vállára. Ellenkezőleg: támaszt és reményt szeretnének nyújtani, hogy bár az elengedésnek lehetnek fájdalmas mozzanatai, ugyanakkor ezt a hosszú-hosszú folyamatot végigkísérheti az új ember, az önálló személyiség megszületése és formálódása feletti öröm is.
U dodávateľa
12,05 € 12,68 €

Finomság


Kis haspók a gyermeked, vagy épp ellenkezőleg? A Finomság mókás és lüktető versei rávilágítanak az ételekben rejlő boldogságra, így biztos, hogy meghozzák az étvágyat. Nevessetek a maszatos előkén, a fecsegő kancsón, a görbe banánon, a palacsintaűrhajón vagy az illatos fehérrépán, hiszen enni öröm, enni ünnep. A finomságok pedig attól lesznek igazán zamatosak, ha együtt élvezzük őket.
U dodávateľa
10,15 € 10,68 €

100 rokov Slovenského národného divadla 1920-2020


Dejiny Slovenského národného divadla sú zrkadlom kultúrnych dejín Slovenska. Na doskách našej prvej profesionálnej scény sa počas sto rokov jej existencie striedali témy aj účinkujúci, ideológie i nadčasové umenie. Tridsaťpäť odborníkov rôznych zameraní i generácií spojilo svoje sily, aby na pozadí spoločensko-politického kontextu predstavili dejiny národného divadla inak, ako býva zvykom. Z tritisíc premiér vybrali sto emblematických inscenácií činohry, opery i baletu a v troch zväzkoch zdokumentovali vývoj divadelného umenia, ale i dejiny našej spoločnosti.
Na sklade 1Ks
165,00 €

Narodené v Auschwitzi


Príbeh pôrodnej asistentky inšpirovaný skutočnými udalosťami Ana a jej kamarátka Ester sa ocitnú za železnou bránou Auschwitzu, koncentračného tábora, odkiaľ niet návratu. Keď sa dostanú na začiatok radu, Ana predstúpi a pokojne oznámi, že je pôrodná asistentka – a Ester jej pomocníčka. Na ruky im vytetujú čísla a pošlú ich do pôrodného baraka. Ana pochopí, že v jej rukách sa neocitnú len nevinní novorodenci, ale aj osudy mnohých ďalších detí a sľúbi si, že urobí všetko, čo bude v jej silách, aby ich zachránila. Jedného dňa vtrhnú do baraka dvaja dozorcovia v obávaných esesáckych uniformách a vytrhnú svetlovlasé dieťa jeho matke z náručia. Ana má čo robiť, aby sa ovládla. Aj keď jej srdce puká od žiaľu, pri utešovaní zúfalej ženy zazrie záblesk nádeje. Dozorcovia si berú najzdravšie deti a umiestňujú ich v nemeckých rodinách, takže predpokladajú, že prežijú. V tábore sa navyše šepká, že vojna sa už čoskoro skončí… Ana a Ester preto začnú potajomky označovať matky a ich deti totožným tetovaním a dúfajú, že raz znovu nájdu cestu k sebe. Potom, raz zavčasu ráno, si Ana všimne pod Esteriným tenkým pruhovaným kabátom vydúvajúce bruško... Narodené v Auschwitzi je dojímavý príbeh o nezlomnosti a snahe zachrániť ľudské životy na motívy skutočných historických udalostí. Z anglického originálu The Midwife of Auschwitz (Bookouture, Londýn 2022) preložila Jana Seichertová.
Na sklade > 5Ks
13,62 € 15,90 €

dostupné aj ako:

King of Sloth


The must-read billionaire romance from the bestselling author of the Twisted series. Read King of Sloth now for a steamy reverse grumpy sunshine romance. He'd never wanted anyone enough to chase them . . . until he met her. Charming, easy-going, and rich beyond belief, Xavier Castillo has the world at his fingertips. He also has no interest in taking over his family's empire (much to his father's chagrin), but that hasn't stopped women from throwing themselves at him . . . unless the woman in question is his publicist. Nothing brings him more joy than riling her up, but when a tragedy forces them closer than ever, he must grapple with the uncertainty of his future - and the realization that the only person immune to his charms is the only one he truly wants. *** Cool, intelligent, and ambitious, Sloane Kensington is a high-powered publicist who's used to dealing with difficult clients. However, none infuriate - or tempt - her more than a certain billionaire heir, with his stupid dimples and laid-back attitude. She may be forced to work with him, but she'll never fall for him . . . no matter how fast he makes her heart beat or how thoughtful he is beneath his party persona. He's her client, and that's all he'll ever be. Right? King of Sloth is a steamy reverse grumpy sunshine billionaire romance. It includes explicit content and profanity. Recommended for mature readers only.
Na sklade 3Ks
11,86 € 13,95 €