Agave Könyvek

vydavateľstvo

A hamvak királya


Roman Carruthers maga mögött hagyta a kisvárosi életet családja krematóriumának füstjével és lángjaival együtt. Atlantában, pénzügyi tanácsadóként éli felszínes, luxusban tobzódó életét, ám egy nap húga, Neveah azzal hívja, hogy édesapjuk kómába esett egy cserbenhagyásos gázolás után. Hazatérve Roman rájön, hogy a baleset nem a véletlen műve. Az öccse, Dante veszélyes és könyörtelen bűnözőknek tartozik.A pénzügyi zseni Roman, aki páratlanul bánik a számokkal és mesteri ügyességgel teszi gazdaggá az ügyfeleit, rendelkezik némi félretett pénzzel, amivel kisegíthetné öccsét a bajból. Csakhogy már elfelejtette, milyen az, amikor az ember valódi gengszterekkel találja szemben magát. Hamarosan ráébred, hogy csak egyetlen dolgot ajánlhat fel a testvére megmentéséért: önmagát és sajátos szaktudását.Miközben a sorscsapások, a véletlenek és a szívfájdalom lángba borítja az életüket, a Carruthers családnak össze kell fognia a túlélésért, máskülönben a világukból csak por és hamu marad. Mert ahogy az apjuk már gyerekkorukban megtanította nekik, semmi sem tart örökké. Egyszer minden el fog égni.S. A. Cosby új regénye ismét egy letehetetlen déli noir, melyet ezúttal A keresztapa ihletett.
Na stiahnutie
12,06 € 15,49€

Tekints az ürességbe


A bosszú szörnyű formát ölt, amikor egy megcsalt szerető különös, telekinetikus képességekre tesz szert. Egy közösségi úszómedence a nyári napsütésben a feláldozás és veszteség borzalmas színterévé válik. Egy tolvaj véres párbajt vív egy jakuzataggal egy lóisten lelkéért. Egy papnak meg kell fejtenie egy évszázados sorozatgyilkos titkát, különben eljön az apokalipszis. Egy ifjú házaspár felfedezi, mennyire mérgezővé válhat egy megromlott kapcsolat. Egy gyereknek el kell döntenie, hagyja-e meghalni a szüleit, vagy együtt él azokkal a szörnyetegekkel, akikké válhatnak. Amikor egy fiú a dagály fogságába esik a parton, kénytelen farkasszemet nézni a halállal és halott anyja kísértetével, aki vissza akarja húzni magához, vágyakozó, sötét karjaival.Philip Fracassi első novelláskötete kilenc hátborzongató írás gyűjteménye, amelyek a kozmikus horror és a modern weird határmezsgyéjén húzódnak meg, ötvözve az 1980-as évek klasszikus, kíméletlen rémtörténeteinek brutalitását a kortárs irodalom emelkedett prózájával.Az Oltár című novellából az A24 készített filmet Kyle MacLachlan főszereplésével.
Na stiahnutie
9,80 € 15,49€

Terror


Azoknak a férfiaknak, akik a brit birodalom Terror és Erebus nevű hajóin indultak felfedezőútra, minden reményük megvolt a diadalra: Sir John Franklin 1845-ös felfedezőútján vettek részt – a kor technológiailag legfejlettebb expedícióján –, és ők indulhattak a világon először gőzhajóval a legendás észak-nyugati átjáró felkutatására.De a hajókat most már majdnem két éve csapdában tartja a sarkvidéki jég. A szén és az élelem kezd kifogyni. Ugyanakkor nem a fehér, de folyamatosan átformálódó táj, a dermesztő hideg vagy a készletek felélése jelenti a legnagyobb fenyegetést a tengerészekre, sőt, még csak nem is az, hogy a hajóikat szép lassan összezúzza az óceán engesztelhetetlen ereje.Nem, egy sokkal félelmetesebb veszély is leselkedik rájuk: valami, ami odakint vadászik a jeges sötétségben, ami követi a hajókat, és egyesével végez a legénység tagjaival, akiket megcsonkít és felfal. Egy névtelen valami, ami sehol sincs, és mégis mindenhol ott van: a tőle való rettegés az expedíció legnagyobb ellensége.Amikor maga Franklin is borzalmas halált hal, Francis Crozier kapitányra hárul a feladat, hogy átvegye az irányítást, és egy utolsó, elkeseredett próbálkozást tegyen arra, hogy kimenekítse a legénység maradékát dél felé, a jégen át. Egy eszkimó nő is velük tart, aki nem tud beszélni. Lehet, hogy ő lesz a túlélésük záloga – vagy a haláluk okozója. És miközben a skorbut, az éhség és az őrület sorra szedik az áldozataikat, a jégen leselkedő borzalom is egyre vakmerőbbé válik, Crozier és az emberei attól kezdenek tartani, hogy nincs menekvés… Dan Simmons 1948-ban született az Illinois állambeli Peoriában. 1970-ben angol szakon végzett a Wabash College-ben, majd egy évvel később tanári diplomát szerzett a St. Louis-i Washington Egyetemen. A Káli dala című első regénye 1985-ben látott napvilágot, és elnyerte a rangos World Fantasy-díjat. Az ezt követő, és idővel négykötetessé duzzadó Hyperion Cantos – Hyperion, Hyperion bukása, Endymion, Endymion felmelkedése – aztán a science-fiction élvonalába emelte: egy Hugo-, egy Brit Science Fiction Association- és három Locus-díjat kapott a kötetekért, melyek sokak szerint a modern sci-fi irodalom megkerülhetetlen alapművei. Simmons feleségével és lányával Coloradóban él, írni viszont gyakran a Sziklás-hegységben, 2500 méter magasan lévő hegyi kunyhójába szokott kijárni. Legújabb regénye The Fifth Heart címmel 2015 tavaszán jelent meg.
Na stiahnutie
16,00 €

Tekints az ürességbe


A bosszú szörnyű formát ölt, amikor egy megcsalt szerető különös, telekinetikus képességekre tesz szert. Egy közösségi úszómedence a nyári napsütésben a feláldozás és veszteség borzalmas színterévé válik. Egy tolvaj véres párbajt vív egy jakuzataggal egy lóisten lelkéért. Egy papnak meg kell fejtenie egy évszázados sorozatgyilkos titkát, különben eljön az apokalipszis. Egy ifjú házaspár felfedezi, mennyire mérgezővé válhat egy megromlott kapcsolat. Egy gyereknek el kell döntenie, hagyja-e meghalni a szüleit, vagy együtt él azokkal a szörnyetegekkel, akikké válhatnak. Amikor egy fiú a dagály fogságába esik a parton, kénytelen farkasszemet nézni a halállal és halott anyja kísértetével, aki vissza akarja húzni magához, vágyakozó, sötét karjaival. Philip Fracassi első novelláskötete kilenc hátborzongató írás gyűjteménye, amelyek a kozmikus horror és a modern weird határmezsgyéjén húzódnak meg, ötvözve az 1980-as évek klasszikus, kíméletlen rémtörténeteinek brutalitását a kortárs irodalom emelkedett prózájával. Az Oltár című novellából az A24 készített filmet Kyle MacLachlan főszereplésével.
Na sklade 1Ks
14,03 €

A hamvak királya


Roman Carruthers maga mögött hagyta a kisvárosi életet családja krematóriumának füstjével és lángjaival együtt. Atlantában, pénzügyi tanácsadóként éli felszínes, luxusban tobzódó életét, ám egy nap húga, Neveah azzal hívja, hogy édesapjuk kómába esett egy cserbenhagyásos gázolás után. Hazatérve Roman rájön, hogy a baleset nem a véletlen műve. Az öccse, Dante veszélyes és könyörtelen bűnözőknek tartozik. A pénzügyi zseni Roman, aki páratlanul bánik a számokkal és mesteri ügyességgel teszi gazdaggá az ügyfeleit, rendelkezik némi félretett pénzzel, amivel kisegíthetné öccsét a bajból. Csakhogy már elfelejtette, milyen az, amikor az ember valódi gengszterekkel találja szemben magát. Hamarosan ráébred, hogy csak egyetlen dolgot ajánlhat fel a testvére megmentéséért: önmagát és sajátos szaktudását. Miközben a sorscsapások, a véletlenek és a szívfájdalom lángba borítja az életüket, a Carruthers családnak össze kell fognia a túlélésért, máskülönben a világukból csak por és hamu marad. Mert ahogy az apjuk már gyerekkorukban megtanította nekik, semmi sem tart örökké. Egyszer minden el fog égni. S. A. Cosby új regénye ismét egy letehetetlen déli noir, melyet ezúttal A keresztapa ihletett.
Na sklade 1Ks
16,28 €

Az utolsó szimulákrum


A hatalom csak eggyel osztható.A háború dúlta Földön a sors és a körülmények egy különös csoportot hoznak össze: egy fasisztát, aki államcsínyt tervez, egy zongoristát, aki az elméjével játszik a hangszeren, egy first ladyt, aki mindent a kezében akar tartani, és az utolsó praktizáló pszichiátert. Miközben a társadalom tetején állók a hatalomért marakodnak, az elnyomott alsó osztály kezd magához térni a kábaságból, egyre többet kérdez, és egyre inkább helyzete és ereje tudatára ébred.Philip K. Dick regényében összeesküvés összeesküvést ér, miközben úgy olvashatunk történetet időutazásról, pszichoterápiáról, telekinézisről, androidokról és neandervölgyi mutánsokról, ahogy soha korábban.
Na stiahnutie
9,24 € 15,49€

Az utolsó szimulákrum


A hatalom csak eggyel osztható. A háború dúlta Földön a sors és a körülmények egy különös csoportot hoznak össze: egy fasisztát, aki államcsínyt tervez, egy zongoristát, aki az elméjével játszik a hangszeren, egy first ladyt, aki mindent a kezében akar tartani, és az utolsó praktizáló pszichiátert. Miközben a társadalom tetején állók a hatalomért marakodnak, az elnyomott alsó osztály kezd magához térni a kábaságból, egyre többet kérdez, és egyre inkább helyzete és ereje tudatára ébred. Philip K. Dick regényében összeesküvés összeesküvést ér, miközben úgy olvashatunk történetet időutazásról, pszichoterápiáról, telekinézisről, androidokról és neandervölgyi mutánsokról, ahogy soha korábban.
Na sklade 1Ks
12,62 €

Carl anarchista szakácskönyve


Tisztelt utasaink! Köszöntjük önöket a Vasútvesztőn! A vágány mellett, kérjük, vigyázzanak!Az intergalaktikus valóságshow pörög tovább: a ranglista felállt, a szponzorok kiválasztották a kalandoraikat, de a népszerűségnek nagy ára van. Carl és Muffin Hercegnő a negyedik emeletre érve olyan kihívásokkal szembesül, amelyeket már nem oldhatnak meg csupán ketten. De hogyan bízhatnának bárkiben, ha egyszer vérdíjat tűztek a fejükre?A Vasútvesztő mérnöki teljesítménye példa nélküli a Kazamatakaland a világ körül történelmében. Klasszikus gőzmozdonyok és modern metrószerelvények színes kavalkádja tekereg egy látszólag kibogozhatatlan csomóban. A vonatokon hátborzongató szörnyek tanyáznak, a megállók nem nyújtanak biztonságot, és a következő emeletre vezető lépcsők karnyújtásnyira, mégis elérhetetlenül várják a játékosokat.Ám van remény. A kalandorok most először kénytelenek összedolgozni annak érdekében, hogy megoldják a Vasútvesztő fejtörőit. És a titok nyitja egy látszólag haszontalan könyv lapjai között rejlik.Új teljesítmény! Jegyet váltottál a Vasútvesztőre! Utazni szeretnél, vagy küzdeni a túlélésért? Esetleg mindkettő?
Na stiahnutie
16,00 €

dostupné aj ako:

Az örökkévaló


Egy legenda. Egy hazugság. Egy felejthetetlen szerelem.Ez a történet ott kezdődik, ahol majd véget is ér: a tiszafa alatt. Ez az ősi fa oly hatalmasra nőtt, hogy egy külön világot alkot; azt beszélik, a lombja alatt másképp telik az idő. Miután egy árva lány kihúz egy kardot a kérgéből, sir Örökkévaló Una néven lovaggá és nemzete legnagyobb hősévé válik.Évszázadokkal később Owen Mallory, a bukott katona és nehézségekkel küszködő tudós beleszeret Una legendájába. A nő története háborúba, poros levéltárak mélyére, végül pedig egyenesen a múltba vezeti. Owen azért utazik vissza az időben, hogy Una biztosan beteljesítse a sorsát... még ha ez minden alkalommal össze is töri a férfi szívét.Kettejük élete különös módon kapcsolódik össze: arra ítéltettek, hogy újra és újra eljátsszák ugyanazt a hősies tragédiát, hogy a legenda ezer év múltán is fennmaradjon.Az egyik találkozásuk során azonban valami megváltozik, és ez hatással lehet a végzetükre is. Mindketten rájönnek arra, hogy egy új befejezés írásához nemcsak magát a történelmet kell megváltoztatniuk, hanem azt is, amit eddig magukról hittek. És ehhez életük legnehezebb küzdelmét kell megvívniuk.Alix E. Harrow, a Tízezer ajtó és A Starling-ház sikerszerzője eddigi legambiciózusabb műve igazi csúcspont az életművében, letehetetlen könyv a legendákról, szerelemről és árulásról – arról, amiért fantasyt olvasunk.
Na stiahnutie
16,00 €

dostupné aj ako:

Ebben a bankban mindenki tolvaj


Tíz gyanúsított. Tíz rablás. Egy újabb lehetetlen rejtély, amit csak Ernest Cunningham oldhat meg.Az elmúlt években elég sok gyilkosságot sikerült felgöngyölítenem. De egy bankrablás… na, az még nekem is új. Túsz pedig még sosem voltam.Az ajtókat lezárták, senki sem juthat ki vagy be. Így, amikor valakit holtan találnak a bankban, hirtelen minden túsz gyanúsítottá válik:A BANKRABLÓ A FIÓKVEZETŐ A BIZTONSÁGI ŐR A KISFIÚ A PRODUCER A PAP A RECEPCIÓS A BETEG A GONDOZÓ ÉS MÉG ÉN ISHamarosan kiderül, hogy nem csak egyvalaki tervezte kirabolni ma a bankot. És nem mindenki a pénzért jött. Ki mit akar ellopni? Mi ér olyan sokat, hogy gyilkoljanak érte? És vajon meg tudom oldani az ügyet, mielőtt a rendőrség ránk töri az ajtót, hogy megmentsen minket?Ernest Cunningham, mindannyiunk kedvenc nyomozójának legújabb kalandja pont olyan csavaros és szórakoztató, mint az eddigiek. Benjamin Stevenson méltán népszerű sorozata immár milliós eladással büszkélkedhet világszerte. Az Ernest Cunningham-sorozatról mondták:„Zseniálisan eredeti és vicces meta-krimi.” - The Sunday Times„Kivételesen csavaros és szórakoztató… Stevenson egy bűvészmester szemfényvesztő magabiztosságával mozgatja a szálakat ebben a fordulatos történetben.” - Publishers Weekly„Kivételesen eredeti, okos, vicces könyv. Soha nem olvastam még ehhez foghatót.” - Jane Harper„Okos, meghökkentő, kihagyhatatlan.” - Karin Slaughter“Egy jövőbeli klasszikus, semmi kétség.” - The Big Issue„Ha rajongsz a klasszikus bűnügyi történetekért, és valami frissre és eredetire vágysz, egészen biztosan imádni fogod. Én odáig voltam érte.” - Anna Downes
Na stiahnutie
12,06 € 15,49€

Férgek szimfóniája


Egy kártevő elpusztítására küldték. Helyette egy szörnyeteggel találta szemben magát.Legyetek üdvözölve Tiliard dekadens és halálos városában! Egy metropoliszban, melyet egy ősi fa tönkjéből vájtak ki: lombozatában a társadalom elkényeztetett elitje mérgező parfümökkel torzítja el a többiek elméjét, gyökerei között pedig kártevőirtók csapatai vadásznak hátborzongató teremtményekre, melyek nem csak különösek, de gyakran egészen veszélyesek is.Ebben a bonyolult, kaotikus városban Guy Moulene kártevőirtót egyetlen egyszerű cél mozgatja: meg akarja akadályozni, hogy a húga is adósként élje le az életét. Az ő érdekében bármilyen munkát elvállal, legutóbbi prédája viszont merőben különbözik az eddigiektől: egy szépségre éhes, sárkányméretű százlábú, melynek halálos a mérge, és mohón falja a műalkotásokat. Ahogy a gigantikus féreg a csatornáktól az operaházig megemészti Tiliardot, mérge átalakítja a város jövőjét.Épeszű ember nem eredne a lény nyomába. Guy-nek azonban nincs más választása.Hiron Ennes, a Pióca díjnyertes szerzőjének várva várt második regénye nem puszta szörnyvadászat: a Férgek szimfóniája groteszk, sötét fantasztikum, amely társadalmi rétegeket, korrupt hatalmat, valamint a szépség és romlás felforgató kapcsolatát vizsgálja.
Na stiahnutie
14,03 € 15,49€

dostupné aj ako:

Bionauták


A Sirius A csillag körül keringő karneusz nem bolygó és nem aszteroida: egy hatszáz kilométer átmérőjű, kőzetbőrrel védett élőlény, amelynek testéből az emberiség évtizedek óta bányássza a különböző luxusélelmiszerek, kozmetikumok és gyógyszerek alapanyagát. A kitermelésből született meg a Venter-dinasztia multimilliárdos vállalatbirodalma és a Föld kényelmes hazugsága, hogy a karneusz nem érző lény.Yis Venter, a család ifjú örököse a csillaghoz érkezve egy életre szóló kalandot remél: végre találkozhat a legendás űrfelfedezővel, a húsbányászatot irányító Julia Pollarddal, és bejuthat a karneusz belsejébe, ahová a legtöbb ember sosem merészkedne.Ám nem tudja, hogy Pollardot csempészettel vádolják meg, és a családja nem látogatóba érkezik, hanem elszámoltatni a nőt. Pollard azonban nem tolvaj, és nem adja meg magát. Felismeri, hogy Yis védelmet jelenthet a számára, ezért menekülése során magával ragadja a fiút.Miközben Yis és Pollard a karneusz egyre veszélyesebb részeibe sodródik, a húsvilág mélyén idegen szervek, makrofág ragadozók, eltűnt expedíciók és titkos bázisok mögött felsejlik egy fenyegetés, amelynek árnyékában a Föld hatalmi játszmái jelentéktelenné zsugorodnak.Markovics Botond új regénye grandiózus sci-fi-odisszea a hús univerzumában. Egy sodró tempójú történet a felfedezés megszállottságáról, a személyes áldozatokról és egy idegen entitásról, amely talán egyfajta ítélet az egész emberiség felett.
Na stiahnutie
10,65 € 15,49€

dostupné aj ako:

Bionauták


A Sirius A csillag körül keringő karneusz nem bolygó és nem aszteroida: egy hatszáz kilométer átmérőjű, kőzetbőrrel védett élőlény, amelynek testéből az emberiség évtizedek óta bányássza a különböző luxusélelmiszerek, kozmetikumok és gyógyszerek alapanyagát. A kitermelésből született meg a Venter-dinasztia multimilliárdos vállalatbirodalma és a Föld kényelmes hazugsága, hogy a karneusz nem érző lény. Yis Venter, a család ifjú örököse a csillaghoz érkezve egy életre szóló kalandot remél: végre találkozhat a legendás űrfelfedezővel, a húsbányászatot irányító Julia Pollarddal, és bejuthat a karneusz belsejébe, ahová a legtöbb ember sosem merészkedne. Ám nem tudja, hogy Pollardot csempészettel vádolják meg, és a családja nem látogatóba érkezik, hanem elszámoltatni a nőt. Pollard azonban nem tolvaj, és nem adja meg magát. Felismeri, hogy Yis védelmet jelenthet a számára, ezért menekülése során magával ragadja a fiút. Miközben Yis és Pollard a karneusz egyre veszélyesebb részeibe sodródik, a húsvilág mélyén idegen szervek, makrofág ragadozók, eltűnt expedíciók és titkos bázisok mögött felsejlik egy fenyegetés, amelynek árnyékában a Föld hatalmi játszmái jelentéktelenné zsugorodnak. Markovics Botond új regénye grandiózus sci-fi-odisszea a hús univerzumában. Egy sodró tempójú történet a felfedezés megszállottságáról, a személyes áldozatokról és egy idegen entitásról, amely talán egyfajta ítélet az egész emberiség felett.
Na sklade 1Ks
14,87 €

dostupné aj ako:

Az örökkévaló (Különleges kiadás)


Egy legenda. Egy hazugság. Egy felejthetetlen szerelem. Ez a történet ott kezdődik, ahol majd véget is ér: a tiszafa alatt. Ez az ősi fa oly hatalmasra nőtt, hogy egy külön világot alkot; azt beszélik, a lombja alatt másképp telik az idő. Miután egy árva lány kihúz egy kardot a kérgéből, sir Örökkévaló Una néven lovaggá és nemzete legnagyobb hősévé válik. Évszázadokkal később Owen Mallory, a bukott katona és nehézségekkel küszködő tudós beleszeret Una legendájába. A nő története háborúba, poros levéltárak mélyére, végül pedig egyenesen a múltba vezeti. Owen azért utazik vissza az időben, hogy Una biztosan beteljesítse a sorsát... még ha ez minden alkalommal össze is töri a férfi szívét. Kettejük élete különös módon kapcsolódik össze: arra ítéltettek, hogy újra és újra eljátsszák ugyanazt a hősies tragédiát, hogy a legenda ezer év múltán is fennmaradjon. Az egyik találkozásuk során azonban valami megváltozik, és ez hatással lehet a végzetükre is. Mindketten rájönnek arra, hogy egy új befejezés írásához nemcsak magát a történelmet kell megváltoztatniuk, hanem azt is, amit eddig magukról hittek. És ehhez életük legnehezebb küzdelmét kell megvívniuk. Alix E. Harrow, a Tízezer ajtó és A Starling-ház sikerszerzője eddigi legambiciózusabb műve igazi csúcspont az életművében, letehetetlen könyv a legendákról, szerelemről és árulásról – arról, amiért fantasyt olvasunk.
Na sklade 1Ks
22,48 €

dostupné aj ako:

Ebben a bankban mindenki tolvaj


Tíz gyanúsított. Tíz rablás. Egy újabb lehetetlen rejtély, amit csak Ernest Cunningham oldhat meg. Az elmúlt években elég sok gyilkosságot sikerült felgöngyölítenem. De egy bankrablás… na, az még nekem is új. Túsz pedig még sosem voltam. Az ajtókat lezárták, senki sem juthat ki vagy be. Így, amikor valakit holtan találnak a bankban, hirtelen minden túsz gyanúsítottá válik: A BANKRABLÓ A FIÓKVEZETŐ A BIZTONSÁGI ŐR A KISFIÚ A PRODUCER A PAP A RECEPCIÓS A BETEG A GONDOZÓ ÉS MÉG ÉN IS Hamarosan kiderül, hogy nem csak egyvalaki tervezte kirabolni ma a bankot. És nem mindenki a pénzért jött. Ki mit akar ellopni? Mi ér olyan sokat, hogy gyilkoljanak érte? És vajon meg tudom oldani az ügyet, mielőtt a rendőrség ránk töri az ajtót, hogy megmentsen minket? Ernest Cunningham, mindannyiunk kedvenc nyomozójának legújabb kalandja pont olyan csavaros és szórakoztató, mint az eddigiek. Benjamin Stevenson méltán népszerű sorozata immár milliós eladással büszkélkedhet világszerte.
Na sklade 1Ks
16,85 €

Férgek szimfóniája


Egy kártevő elpusztítására küldték. Helyette egy szörnyeteggel találta szemben magát. Legyetek üdvözölve Tiliard dekadens és halálos városában! Egy metropoliszban, melyet egy ősi fa tönkjéből vájtak ki: lombozatában a társadalom elkényeztetett elitje mérgező parfümökkel torzítja el a többiek elméjét, gyökerei között pedig kártevőirtók csapatai vadásznak hátborzongató teremtményekre, melyek nem csak különösek, de gyakran egészen veszélyesek is. Ebben a bonyolult, kaotikus városban Guy Mouléne kártevőirtót egyetlen egyszerű cél mozgatja: meg akarja akadályozni, hogy a húga is adósként élje le az életét. Az ő érdekében bármilyen munkát elvállal, legutóbbi prédája viszont merőben különbözik az eddigiektől: egy szépségre éhes, sárkányméretű százlábú, melynek halálos a mérge, és mohón falja a műalkotásokat. Ahogy a gigantikus féreg a csatornáktól az operaházig megemészti Tiliardot, mérge átalakítja a város jövőjét. Épeszű ember nem eredne a lény nyomába. Guy-nek azonban nincs más választása. Hiron Ennes, a Pióca díjnyertes szerzőjének várva várt második regénye nem puszta szörnyvadászat: a Férgek szimfóniája groteszk, sötét fantasztikum, amely társadalmi rétegeket, korrupt hatalmat, valamint a szépség és romlás felforgató kapcsolatát vizsgálja.
Na sklade 1Ks
19,66 €

dostupné aj ako: