Alexandra Könyvesház strana 35 z 202
vydavateľstvo
A tolvaj
Sola Morte, a besurranó tolvaj és kódfejtő megelégeli az alvilági játszmákat, és elhatározza, ezután tisztességes életet él. Caldwelltől távol, immár becsületes polgárként vigyáz imádott nagymamájára, és kerüli a bajt. A szívét azonban otthagyta fent északon, az egyetlen férfinál, aki átlátott a védőpajzsán. Assail, Assail fia soha nem akart szerelmes lenni, főleg nem egy emberbe, hiszen életvitele és valódi hivatása mellett elképzelhetetlen, hogy közös jövőt tervezhessen olyasvalakivel, mint Sola. A sors azonban mindig tartogat meglepetéseket; Assail kómába esik, és Sola az egyetlen, aki visszahozhatná az életbe. Assail unokatestvérei számítanak a segítségére, mivel egy új, halálos ellenség közeledik, és a testvériségnek minden eddiginél nagyobb szüksége lenne a férfira. Sola azonban a legkevésbé sem akar belekeveredni ebbe a háborúba vagy visszatérni a múltjába, főleg miután rájön a szörnyű igazságra Assail kilétével kapcsolatban. De hogyan is hagyhatná meghalni a férfit, aki az életénél is jobban szereti őt?
A tolvaj az utóbbi évtized egyik legnagyobb romantikus bestsellere, a Fekete Tőr Testvériség tizenhatodik része.
Na stiahnutie
9,51 €
dostupné aj ako:
A tömegek tébolya
Szoborledöntések, ?a történelem átírása, cenzúra és futótűzszerűen terjedő virtuális lincselések: hétköznapjaink egyre inkább tébolyba süllyednek. Új könyvében Douglas Murray, a meghatározó Európa furcsa halála szerzője a tömeghisztéria okait kutatja; hogyan uralt le mindent a nemi és faji megszállottság, hogyan vált aknamezővé a közösségi média, ahol egy ártatlan megjegyzés is nyilvános kiátkozást eredményezhet, és hogyan vált a kultúra és a tudomány a félelem terepévé az abszurditásig fokozott politikai korrektség nevében.
A brit konzervatív szerző a rá jellemző alapossággal és száraz humorral tárja fel a progresszió és egyenlőség terén létfontosságú eredményeket elérő polgárjogi mozgalmak önmaguk ellen fordulását és szétesését. A klasszikus liberális eszméktől a posztmarxista filozófián át a kortárs szórakoztatóiparig terjedő nagy ívű elemzésében tüzetesen szemügyre veszi napjaink bolondériáit és az azokat tápláló, kártyavár stabilitású eszmerendszereket.
A tömegek tébolya provokatív mű, provokációja pedig abban rejlik, hogy ellentmondást nem tűrően kiáll a gondolat- és szólásszabadság, illetve a szabad vita joga mellett. Erősen ajánlott olvasmány mindenkinek, aki nem csak Twitter-kompatibilissé butított szólamokból kíván tájékozódni a világról.
Na stiahnutie
8,45 €
dostupné aj ako:
Szibériai csapda
Csonka György ezredest nem csak a múltja üldözi: az Államvédelmi Hatóság rettegett nyomozói is a sarkában vannak. Jól ismeri a módszereiket, hiszen korábban maga is alkalmazta õket; tudja, hogy ha egyszer elkapják, többé nincs menekvés.Öngyilkossági kísérlete nem sikerül, és már az alkohol sem hoz megnyugvást. Nincs mese: családjával együtt el kell hagynia az országot. De vajon lehetséges-e a szökés - a disszidálás - a besúgók láthatatlan hadserege közepette? Tud-e még bízni bárkiben is? Félreállíthat-e az útból mindenkit?
Cserhalmi Dániel második ÁVH-regénye elõször elaltatja az olvasó éberségét… aztán felborítja a sakktáblát, és szanaszét röpködnek a sakkfigurák… de persze lehet, hogy ez is csak a játszma része. A könyv az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltára szakmai támogatásával készült.
Na stiahnutie
8,45 €
Benkő Laci
„Apura ?jellemző az is, hogy úgy 65-66 éves lehetett, Drezdában játszottak, és egy húsz év körüli leány földobta neki a szobakulcsát a bugyijával együtt.”
Azt gondolhatnánk, hogy Benkő Lászlót, az Omega legendás billentyűsét senkinek sem kell bemutatni, ám Havas Henrik számos elmélyült és kötetlen beszélgetésen alapuló új könyve a legelvakultabb rajongók számára is rengeteg meglepetést tartogat. A beszélgetések keretét Benkő László rosszindulatú daganattal folytatott elszánt küzdelme adja – valami, amiről a kötet szerzője is sokat tud.
Zenésztársai, családja és menedzsere elevenítik fel a híresen önfejű zenész élettörténetét, és a sztorikból maga az érintett is jócskán kiveszi a részét: megtudhatjuk, miért trónol Lacika egy csapatnyi felnőtt között bilin, hogyan játszott a kezdő Omega az Amerikai Nagykövetség nyári buliján, és ő miért tehertaxin távozott onnan, hogyan sietett Gina Lollobrigida a fiatal zenészek segítségére, mi köze Korda Györgynek a Hammond orgonához, és mekkora törést okozott Presserék kiválása – egyszóval a magyar könnyűzene hőskorszaka elevenedik meg az Omega szemüvegén át.
Havas Henrik értő kérdéseinek és kommentárjainak köszönhetően két család példátlan története sejlik fel: az egyik a Benkő famíliáé, a másik pedig a minden vita, civakodás és kisebb-nagyobb összeveszés ellenére főnixmadárként feltámadó Omegáé.
Na stiahnutie
8,45 €
dostupné aj ako:
Vérbeli barátok
Egy utolsó buli, mielőtt a hat jó barát végleg maga mögött hagyja a fiatalságot.
Egy gátlások nélküli éjszaka, ami sokkoló véget ér.
Egy hulla, amitől meg kell szabadulni.
Egy titok, amiről soha senki, semmilyen körülmények között nem beszélhet.
Egy eskü, amit valaki megszegett.
Egy sorozatgyilkos, aki nem nyugszik, amíg nem vadássza le mind a hatot…
A neves brit thrillerszerző, Luca Veste barátságról, árulásról és a felnőtté válásról sző váratlan fordulatokkal és meglepő csavarokkal teli, vérfagyasztó történetet.
Na stiahnutie
8,45 €
Egy csipetnyi mágia
A Widdershins lányoknak nem ismeretlen sem a balszerencse, sem a titkolózás. Az igazat megvallva, nem csupán bennük van valami furcsa, hanem Crowstone városában is, ahol élnek. Mindegyik lánynak van egy különleges holmija, ami szokatlan erővel bír; ezt Widdershins nagyi „egy csipetnyi varázslat”-nak hívja.
Amikor a lányok egy ősi átok fogságába esnek, ezek a mágikus tárgyak lehetnek a segítségükre. De vajon valóban megtörik az átkot, vagy még nagyobb veszélybe sodorják őket?
Michelle Harrison fordulatokkal teli, izgalmas és humoros regénye magával ragadja az olvasót, miközben a testvéri kapcsolatokban rejlő varázslatról mesél.
Na stiahnutie
6,34 €
dostupné aj ako:
Az elátkozott föld
Barcelona, 9. század. Az egykor szebb napokat látott város az összeomlás szélén álló Szent Római Birodalom határán, mindenkitől elfeledve senyved a véres belháborúba süllyedt nemesség alatt, és tűri a szaracénok sorozatos támadásait. Az Isten háta mögötti vidékről birodalomszerte sötét történetek terjengenek. Erre az elátkozott földre érkezik a fiatal, ambiciózus Frodoí püspök, valamint egy maroknyi, mindenre elszánt telepes. Frodoí csakhamar helyi szövetségesekre lel, akikkel együttesen veszik fel a harcot, hogy megóvják a várost a közelgő csapásoktól, és hogy mindenki által magára hagyott otthonukat az akkori világ egyik virágzó és lüktető központjává tegyék. Ehhez azonban minden erejükre, találékonyságukra és hitükre szükségük lesz, mert a zsarnokok nem szívesen eresztik ki kezükből a hatalmat… Juan Francisco Ferrándiz a nagy történetmesélőkre jellemző alapossággal és képzelőerővel mutat be egy sötét korszakot, egy méltóságából alig valamit megőrző, legyőzött várost, valamint néhány bátor férfit és nőt, akik szívvel-lélekkel harcolnak otthonuk szabadságáért és felemelkedéséért.
Na stiahnutie
12,67 €
dostupné aj ako:
Churchill
A nyugati civilizáció elszánt védelmezője, korszakos jelentőségű államférfi, vagy háborús bűnös, holokauszt-tagadó diktátor? Winston Churchill életéről immár több mint 1000 könyv született, ám mértékadó kritikusok szerint a napjaink legelismertebb brit történészei között számon tartott Andrew Roberts műve a legjobb választás, ha meg akarunk ismerkedni a 20. századi történelem egyik mitikus alakjával. A Churchill karakterét és korszakát hosszú évtizedeken át tanulmányozó Roberts könyve több kimerítő részletességű adathalmaznál és korábban nem ismert történelmi dokumentumok bemutatásánál: a szerző a rendkívül sokoldalú brit politikus egyéniségére koncentrál, aki mindig tovább tudott lépni, újra és újra felépítette önmagát.
Az ő olvasatában Churchill egyszerre angol és amerikai, előkelő származású és demokrata, hazárdőr, katona, álmodozó, művész, nagydumás, pillangókedvelő, újságíró, forgatókönyvíró, regényíró, bölcs és nyámnyila.
Churchill hosszú élete során a legnagyobb mélységeket és magasságokat járta meg. Ide-oda ugrált a Konzervatív és a Liberális Párt között, hol nyert, hol veszített. Hozott ma is elismert és kárhoztatott döntéseket. Sokszínű katonai és politikusi pályája mellett haditudósító és termékeny író, hobbitörténész is volt, történelmi munkáiért irodalmi Nobel-díjat kapott. Öröksége máig meghatározó - nem csupán az egykori brit birodalomban, hanem az egész világon.
Na stiahnutie
21,12 €
dostupné aj ako:
A reverenda fogságában
Becsvágyó ministránsfiúból Kafkát idéző kamasz. Graham Caveney visszaemlékezése egy egyszerű angol tinédzser történetét meséli el a 70-80-as években: zenei megszállottságát, szerelmét a könyvek iránt, és hogy hogyan sikerül ezek révén kiszabadulnia szülővárosából.
És egy szexuális erőszak történetét.Szülei számára a fiú taníttatása a jobb élet ígéretét jelentette, Graham azonban csapdába került: az iskolát vezető katolikus pap lett a legfőbb mentora – és egyben a szexuális bántalmazója.A kamasz főhős szeretné megérteni, mi történt vele, és miért – ezt a küszködést rögzíti a felnőtt Caveney visszaemlékezése; ezt a célt szolgálja a történtek és fájdalmas következményeik bátor és szókimondó megfogalmazása. Stílusa lebilincselő és gyakran meglepően mulatságos.A reverenda fogságában elképesztő, felkavaró és magával ragadó visszaemlékezés, ami a magyar olvasók körében is visszhangra talál majd.
Na stiahnutie
8,24 €
dostupné aj ako:
Hosszú éjszaka Párizsban
Ha ?bealkonyul a Fények Városában…
Amikor a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren egy izraeli technológiai vállalat menedzsere eltűnik egy vörös ruhás nővel, mindenki pikáns kis kalandot sejt. Izrael azonban állandó harckészültségben áll, és Zeév Abadi ezredes, a hírhedt izraeli hírszerző alakulat, a 8200-as egység frissen kinevezett parancsnoka történetesen ugyanazzal a géppel érkezik a francia fővárosba.Az események felkeltik a párizsi rendőrségen dolgozó Léger felügyelő gyanakvását, és amikor a járat egy másik izraeli utasát is elrabolják – ezúttal szó szerint a hatóságok szeme láttára –, valóra válnak legrosszabb félelmei. A diplomáciai válság fenyegetésének árnyékában megkezdődik a hajsza, hogy azonosítsák az áldozatokat és elrablásuk okait, miközben egy titkos kínai kommandó a háztetőkről figyel, és a párizsi hullaházban egyre nyomasztóbbá válik az általában békés éjszakai műszak.Ez a hosszú éjszaka Párizsban mintha sosem akarna véget érni.A volt izraeli hírszerző, Dov Alfon debütáló regénye az elmúlt évek leghitelesebb kémtörténete, John le Carré és Frederick Forsyth műveinek méltó követője.
Na stiahnutie
8,45 €
dostupné aj ako:
Da Vinci gyilkos találmánya
1493. Európa sosem látott tempóban fejlődik, óriási jelentőségű tudományos és földrajzi felfedezések követik egymást. A reneszánsz kultúra egyik központja Milánó virágzó hercegsége, amelyet Ludovico Sforza tart vaskézzel uralma alatt. A korszak legnagyobb gondolkodóinak és művészeinek otthont adó Itália azonban a kíméletlen politikai játszmák, a véres leszámolások és az orgyilkosságok földje. Amikor a kényes tárgyalások kellős közepén lévő Sforza kastélyának kertjében egy holttestet találnak, a régens híres pártfogoltjához, Leonardo da Vincihez fordul. A rejtélyes haláleset a zseninek is feladja a leckét, hiszen a tetemen semmi sem utal a halál módjára – ám a feltételezett gyilkosságnak Da Vinci sokak által vágyott találmányaihoz is köze lehet…
A neves olasz krimiíró, Marco Malvaldi regénye a tudományt és a történelmet a rejtélyességgel mesteri módon vegyítve kelti életre minden idők egyik legnagyobb lángelméjét, Leonardo da Vincit és korát.
Na stiahnutie
8,45 €
dostupné aj ako:
Az Instagram sztori bennfentes szemmel
Az ?immár több mint egymilliárd felhasználóval rendelkező Instagram alig pár év leforgása alatt teljesen átformálta életünk számos aspektusát. Sarah Frier díjnyertes technológiai újságíró közelről követte az egyszerű fotóapplikációból viharos gyorsasággal százmilliárd dolláros kolosszussá váló cég történetét, és hiánypótló könyvében feltárja a high tech vállalati intrikák forgatagát: a tőkeemelések, fel- és kivásárlások, a vezetőváltások végtelen körforgását. Az Instagram-sztori bennfentes szemmel azonban jóval több üzleti könyvnél: Frier bemutatja, hogyan forgatta fel gyökerestül az életünket, szokásainkat, kapcsolatainkat, üzletpolitikánkat az Instagram, akár használjuk, akár nem. Bepillanthatunk az influenszerek világába is, akik egyre inkább meghatározzák, mit eszünk, mit iszunk, mit hordunk, és azt is láthatjuk, hogyan alakította át az „Insta” a populáris kultúrát és a politikát. Az Instagramot lehet imádni és megvetni, de megkerülni lehetetlen. Az Instagram-sztori bennfentes szemmel révén megérthetjük a jelenséget, akár lelkes felhasználók vagyunk, akár okostelefon nélküli őskövületek.
Na stiahnutie
8,45 €
dostupné aj ako:
Borostyánba szőtt titkok
A ?15 éves Amber Alton jól tudja, hogy az órák máshogyan járnak Black Rabbit Hallban, ebben az ősi cornwalli házban. A végtelenbe nyúló nyarak tökéletesek a rejtélyekkel és nyúlüregekkel teli birtokon – egészen addig a viharos éjszakáig, amikor minden megváltozik.
Több mint három évtizeddel később Lorna egy homályos gyermekkori emlék hatására úgy dönt, hogy ebben az omladozó, repkénnyel benőtt házban köti össze életét szíve választottjával, ám a néhai nagyságának nyomait őrző házat és az azt körülvevő birtokot járva rá kell jönnie, hogy nem csupán a szeszély hozta vissza ide. Élete összefonódik a hajdan Black Rabbit Hallban történtekkel – ahogy annak az egykor boldog családénak is, amelynek emlékei a mai napig kísértik az ódon házat. Lorna tudja, hogy fel kell fednie a titkokat – mind saját gyermekkoráét, mind a tragikus sorsú Alton családét.
Eve Chase nagy sikerű bemutatkozó regényében elfeledett gyermekkorról, széttört álmokról és a családi szeretet erejéről sző lenyűgöző történetet.
Na stiahnutie
8,45 €
dostupné aj ako:
Sacra Corona
A két világháború között Magyarország sztárírójának egy kevésbé ismert műve, a Sacra Corona. Harsányi Zsolt itt is, mint más történelmi regényeiben is, könnyed stílusában, pontos tényadatokra támaszkodva bontja ki a magyar Szent Korona történetét. Műve 1938-ban jelent meg, s ezen időpontig és akkori tudásunk szerint, izgalmas, kalandos utazást teszünk vele koronánk ugyancsak érdekes történetén keresztül. Szórakoztató regényként és történelmi adattárként egyaránt használható, lapozható műről van szó.
Na stiahnutie
8,45 €
dostupné aj ako:
Egy triage naplója
A ?COVID-19 világjárvány az ismert hatásain túl egy új műfajt is életre hívott: a karanténnaplót. És talán a legismertebb magyar karanténnapló éppen az, amit az olvasó a kezében tart.
Baji Anikó sürgősségi triage (osztályozó nővér) az általa létrehozott, több mint 60 ezer ember által követett AKUT Szakasz oldalon tette közzé naplófeljegyzéseit. Ez a karanténnapló azonban nem kényszerű bezártságról és hómofiszról szól, hanem a koronavírus (a mindent elárasztó, mégis a mai napig rejtélyes és isme-retlen koriviri) elleni harc frontvonalában végzett mindennapi kemény munkáról.
Vajon mi lesz, ha a járvány ránk rúgja majd az ajtót? Elképzelhető egyáltalán, hogy nálunk is úgy elszabadulnak az események, mint Észak-Olaszországban, Bergamóban? Meddig lehet élni személyes, napi kapcsolatok, nagycsaládi ünnepi étkezések, érintés és ölelés nélkül? És meddig érdemes?
Ez a könyv a tavaszi, első hullám naplóbejegyzéseit foglalja kötetbe. A folytatást, az őszi második hullámot és a naplóját már írja az élet.
Na stiahnutie
6,34 €
A második hullám
Koronavírus, COVID-19, világjárvány/pandémia, karantén, maszk, szkafander, távolságtartás, kijárási korlátozás, részleges vagy teljes lezárás (lockdown), PCR-teszt, szerológiai teszt, antigén gyorsteszt, alapbetegség, lélegeztetogép, immunitás, nyájimmunitás, vakcina ? errol szól az életünk a szinte egyik pillanatról a másikra gyökeresen megváltozott világban.Baji Anikó a járvány magyarországi elso hullámáról vezetett Egy triage naplója ? Harc a láthatatlan ellenséggel blogja alig néhány hete jelent meg könyv alakban. Az a napló elsosorban még a járvánnyal kapcsolatos félelmekrol, várakozásokról szólt, hiszen az elso hullám viszonylag enyhén érintette hazánkat.A folytatás egészen más olvasmány. A szeptemberben nekilendülo második hullám ránk rúgta az ajtót, már szinte minden a COVID-ról szól. A betegség beleette magát az életünkbe, az egészségügyi dolgozók pedig erejükön felül küzdenek a rájuk szakadó betegáradattal.A továbbra is a frontvonalban dolgozó Baji Anikó naplóját még írja az élet, a járvány; most a szeptember-október hónapokról szóló feljegyzéseket adjuk az olvasó kezébe. Akiket érdekel, hogy miként zajlik egy sürgosségi osztály munkája a koronavírus-vészhelyzetben, és szívesen látna néhány emberi arcot a járványról közölt szikár számadatok mögött, azok számára kihagyhatatlan olvasmány!
Na stiahnutie
6,34 €
dostupné aj ako:




























