Álomgyár Kiadó strana 6 z 119

vydavateľstvo

A legnagyobb kísértés


Csábító idegenAmikor megismerkedtem Dawson Reeddel, rögtön egy ágyban kötöttünk ki. A gond az volt, egyikünk sem tudta, hogy a másik is az ágyban van.Mikor az éjszaka közepén felébredtem és egy vadidegen feküdt mellettem, az ösztöneimre hallgatva rátámadtam a betolakodóra. Azonban hamar kiderült, hogy ő is kibérelte a kunyhót. Egy rendszerhiba miatt dupla foglalás történt. És természetesen a függetlenség napi ünnep miatt sehol nem lehet szobát kapni.Hamarosan azt is megtudtuk, ugyanarra az esküvőre vagyunk hivatalosak, és Dawson az a tanú, akivel kapcsolatban figyelmeztettek, hogy legyek óvatos. Magas volt, sötét hajú és elképesztően jóképű, pont olyan, amilyennek a legjobb barátnőm leírta. Bár abban is igaza volt, hogy utálni fogjuk egymást.Azt hiszem, a helyzet lehetne rosszabb is, mint hogy egy kunyhón kell osztoznom egy jóképű férfival, akit megvetek.Például, kiderül, hogy ő az új főnököm…Vi Keeland New York Times, Wall Street Journal és USA Today bestsellerszerző történetében a vágy felperzseli a határokat és csak az érzelmek maradnak. De vajon érdemes rájuk hallgatni? „Komoly jellemfejlődés, érzelmi mélység és szikrázóan erős kémia.” – The Bookish Elf„Ezt a regényt senki ne hagyja ki! Kötelező olvasmány!” – The Review Loft
Na stiahnutie
15,49 €

Jakuza


Tiltott szerelemRebecca Collins egy pillanat alatt veszít el mindent.Egy idegen városban, Tokió neonfényei alatt ébred rá, hogy a szabadsága egy ismeretlen kezébe került, akinek jóformán csak a nevét tudja. Levi Yata, a japán–amerikai férfi egyszerre megmentő és maga a fenyegetés. Hiába leplezi a testét fedő irezumi tetoválásokat, a múltja szorosan összefonódik a jakuzával, ahol a becsület törvény, a kötelesség lánc, a szeretet pedig veszélyes gyengeség.A nő számára a férfi a túlélés ígérete. Ám ebben a világban az érintés nem mindig a gyengédség jele, olykor a hatalomé.A férfi számára a nő a legnagyobb kockázat. De a vágy nem mindig hozza el a beteljesülést, olykor csak egy motor, amely mozgatja a szálakat.Minden érintés veszélyt jelent. És minden döntés vérrel pecsételődik meg.Mert a japán alvilágban nincs helye érzelmeknek. Az örök tartozás törvénye mindent felülír, még a szerelmet is.Borsa Brown regénye egy sötét, szenvedélyes, pszichológiai feszültséggel átszőtt történet hatalomról és hűségről. A japán maffia ismeretlen, elzárt világába kalauzolja az olvasót.
Na stiahnutie
17,74 €

Tetováltak 6: Az árnyak mögött


Ellentétek vonzása? Bishop vagyok, egy igazi magányos farkas. Az egyetlen dolog az életemben, amely állandó, a tinta, amivel a klienseimet tetoválom. Városról városra, ágyról ágyra, tetoválószalonról tetoválószalonra vándorlok. Valahányszor gyökeret eresztenék, rögvest ki is tépem. Egészen New Orleansig. Addig a nőig. Edenig. Hiszen benne mindaz megvan, amely belőlem hiányzik. Csupa tűz és élet. Ártatlan, míg én bűnös vagyok. Fel akarom emészteni, megvédeni, örökké magam mellett tartani. De előbb ki kell lépnem az árnyak mögül... A New York Times, a USA Today és a Wall Street Journal bestsellerszerző Meghan March sötéten érzéki romantikus regényében nem mindenki az, akinek elsőnek mutatja magát, azonban az érzelmek igazabbak bármely kimondott szónál.
U dodávateľa
18,31 €

A Dance of Lies – Hazugságok tánca


„Nem vagyok toronyba zárt hercegnő.Árnyék vagyok.”Vasalie Moran egykor Illian király udvarának táncosa volt – míg egy cellában nem találta magát, egy olyan bűnért, amelyet nem követett el. Miután túlélte a börtönben töltött éveket, hirtelen ismét a király elé rendelik. Illian alkut ajánl neki: ha kémként szolgálja őt a királyi találkozón, utána szabadon engedi.Ahogy az uralkodó parancsai egyre véresebbé és kegyetlenebbé válnak – a lány pedig kénytelen elárulni és bántani a hozzá közel állókat – rájön, hogy a szörnyeteg, akit szolgál, talán csak alattvalója egy még nagyobb szörnyetegnek…Miközben a világ, amelyet ismert, összeomlani készül, a volt táncos kénytelen szövetséget kötni Illian testvérével és legnagyobb ellenségével, Kelet hírhedt királyával.Ahogy a két fivér közötti viszály elhatalmasodik, és ő két tűz közé kerül, múltjának rettenetes igazsága napvilágra kerül. És ha túl akarja élni ezt a kalandot, el kell döntenie, kiben bízik, kiért harcol, és mennyit hajlandó feláldozni a lelkéből.Brittney Arena első magyarul megjelenő regénye egy lenyűgöző romantikus fantasy a szívfájdalmat követő reményről, titkokról, árulásról és szabadságvágy­ról. „Gyönyörűen megírt történet magával ragadó világépítéssel, váratlan fordulatokkal és újabb meg újabb izgalmakkal.” — Kerri Maniscalco, New York Times bestsellerszerző„Lebilincselően megírt, intrikákkal átszőtt regény, egy hihetetlen hősnővel, aki egyszerre sebezhető és eltökélt. Romantikus, megrendítő és magával ragadó – készülj rá, hogy teljesen magával fog rántani ez a lebilincselő fantáziavilág!” — Sue Lynn Tan, New York Times bestsellerszerző„Egy lenyűgözően elegáns történet a kitartásról, a szenvedélyről és a bátorságról.” — Kalyn Josephson, New York Times bestsellerszerző„Szépséges és éles, mint az üvegszilánk.”  — K. M. Enright, Sunday Times bestsellerszerző
Na stiahnutie
16,90 €

A kígyó és az oroszlán


Ismered a legendát? Melyben megátkoztak egy fiatal nőt.Még ma is hallani szavát a folyók felett... Egyesek szerint a víz cseppjeiből jön, mások azt mondják, a széllel jár. Egy viszont biztos, ő egy démon, aki úrnővé lett. Mára azonban feledésbe merült, s élete mítosszá szelídült. Egy sötét fantáziává. Elmesélem a történetét. S. A. Tailor regényében az elhivatottság áll szemben a legbensőbb vágyakkal. És megmutatja, hogy meddig képes az ember elmenni a szerelem nevében. „Imádtam minden egyes oldalát, betűjét.” – bookaholicforever_„Szükségem van azonnal a második részre!” – könyv.erdő„Hamisítatlan történelmi fantasy.” – adriamoly
Na stiahnutie
15,49 €

A fogoly


Brooke Sullivannek három nagyon fontos szabályt kell betartania, mint új ápolónőnek, egy férfiak számára fenntartott büntetés-végrehajtási intézetben:1. Minden fogvatartottal tisztelettel kell bánnia.2. Soha nem adhat ki személyes információkat magáról.3. Soha, de soha nem barátkozhat a rabokkal.De a személyzet közül senki sem tudja, hogy Brooke már megszegte a szabályokat. Senki nem tud a Shane Nelsonhoz fűződő szoros kapcsolatáról, aki a fegyház egyik leghírhedtebb és legveszélyesebb foglya. És természetesen azt sem tudják, hogy Shane a nő középiskolai szerelme volt – aki most egy sor borzalmas gyilkosság miatt életének hátralévő részét rács mögött tölti. Vagy hogy Brooke tanúvallomása juttatta őt oda.De a férfi tudja. És soha nem fogja elfelejteni…A New York Times, USA Today, Wall Street Journal és #1 Amazon bestsellerszerző Freida McFadden letehetetlen fordulatokkal teli thrillere egészen a végéig elhiteti velünk, hogy tudjuk, mi a végső csavar, azonban rá kell jönnünk, hogy ebben a történetben senki sem az, akinek látszik…„Feszült, rengeteg váratlan csavarral.” – Booklist„Addiktív, összetett, többrétegű krimi.” – Judith D. Collins
Na stiahnutie
15,77 €

House of Beating Wings – Verdeső szárnyak


Engedd szabadjára a varjakat, Fallon, és királynővé tesznek!Amíg egy orákulum meg nem jósolta uralkodói jövőmet, soha nem gondoltam volna, hogy több lehetek, mint aki most vagyok. Egy varázslat nélküli félvér, akit bár a vadállatok szeretnek, de minden tisztavérű tündér gyűlöl az udvarban. Nos… kivéve egyet.Dante Regio, Luce hercege birtokolja szívemet, mióta neki adtam első csókomat. Ha vasereklyék összegyűjtése segíthet megdönteni a jelenlegi királyt, és megkoronázni a testvérét, hogy mellettem uralkodjon, akkor kincsvadászatra indulok0.Bárcsak az orákulum figyelmeztetett volna, hogy egy szárnyas démont szabadítok a világra! És arra, hogy én leszek a rögeszméje.Olivia Wildenstein első magyarul megjelenő könyvét imádni fogják a Sarah J. Maas és a Mary E. Pearson rajongók. Egy epikus fantasy, amely egészben felemészt. Tele csalással, árulással és megtévesztő szerelemmel. „Egy igazán vonzó sorozat.” – Natalia Jaster, író„Lélegzetállítóan fantáziadús.” – Casey L. Bond, író„Csodálatos, lebilincselő történet.” – Candace Robinson, író
Na stiahnutie
16,90 € 18,59€

Hurrikán


Ki fog nyerni? És mit?CarolynAz emberek úgy táncolnak, ahogy én fütyülök. Aztán találkozom William Maltóval, a híres rocksztárral. Átlát rajtam, és könnyedén kijátszik. Irritáló az arroganciája! Ugyanakkor szükségem van rá, hogy kiszedjek belőle egy mocskos titkot, és ezzel a pletykaoldalam még több emberhez elérjen.Azt hiszi, bárkit megkaphat, de nem tudja, kivel kezdett.Szerencse, hogy háborúban mindent szabad. WilliamEnyém a világ. A semmiből küzdöttem fel magam a tetejére. És ott is akarok maradni. Azonban egy nevenincs újságíró rám akaszkodik, a maradék ép idegszálaimon táncol, és fogalma sincs róla, hol vannak a határok. Amit akar, azt eléri.Pont úgy, ahogy én. És én őt akarom.Le fogom győzni…Emma ZR regénye fülledt és vad, akár egy trópusi ciklon. Készen állsz, hogy téged is magával sodorjon?„Nagyon vártam az írónő új könyvét.” – Tündérlak
Na stiahnutie
14,08 € 15,49€

Gyilkos idegenek


Van az a fájdalom…Egy sötét estén, New York előkelő negyedében két idegen véletlenül találkozik. Egy ital mellett Amanda és Wendy hamar ráébrednek, milyen sok közös van bennük: mindenekelőtt a magány és az erős vágy, hogy megbüntessék azokat a férfiakat, akik tönkretették a családjukat. Ahogy éjszakába nyúlóan beszélgetnek, megszületik a tökéletes terv: „ha te megölsz valakit a kedvemért, én is megölök valakit a te kedvedért”.A város másik végében Ruth egyedül van otthon, amikor valaki betör a gyönyörű házukba, ahol a férjével, Scott-tal él. Egy jeges tekintetű férfi támad rá, majd eltűnik az éjszakában. Vajon képes lesz valaha újra biztonságban érezni magát, amíg a kék szemű idegen szabadon jár odakint?Steve Cavanagh Sunday Times bestsellerszerző feszült és fordulatos pszichológiai thrillere hétköznapi nőkről szól, akik veszélyes szövetséget kötnek, hogy egymásért álljanak bosszút – miután az élet mindkettőjüket a szakadék szélére sodorta. „Steve Cavanagh csavarjai telibe találnak. Soha nem számítasz rájuk.” — Anthony Horowitz, New York Times bestsellerszerző„Robbanékony.” — Publishers Weekly „Friss és eredeti.” — Booklist
Na stiahnutie
16,90 €

Le Gourmet – A hatalom íze


Bon appetit! Olivier Blanchard, sármos pszichopata francia hobbiséf, aki a legnevesebb párizsi mestereknél tanult, és fiatalon megjárta az idegenlégiót. Imád gyilkolni és főzni. Maga se gondolta volna, de sikerült a két szenvedélyét egy igazán jövedelmező vállalkozássá fejlesztenie. Hiszen talált egy piaci rést, amely rettentően gazdaggá, szinte érinthetetlenné teszi. Egy bűnözőkből álló csoport szállítja neki az „alapanyagot”, de beteg ösztöneinek engedelmeskedve időnként maga is „vadászni” indul. A hiper-gazdagokból álló vendégköre által leadott rendelések alapján állítja össze a fogásokat. A világ minden tájáról érkeznek hozzá, hogy elfogyaszthassák a valaha volt legdrágább és legvérfagyasztóbb vacsorájukat. Daniel Gaal magyar származású torontói rendőr az Interpol párizsi irodájának nemzetközi bűnszervezetekkel foglalkozó ügyosztályán dolgozik. És van egy titkos képessége, amely a nyomozásait még eredményesebbé teszi. Dan ugyanis Látó. Őt állítják Blanchard ügyére. Ahol olyan dolgokat lát és érzékel, amelyeket még eddig soha, és soha többé nem is akar. Ezekben a körökben a pénz az isten, és szinte semmi sem szabhat gátat az elfajult korcs vágyaknak. Itt egy óriási jacht vagy egy magángép csupán aprópénz. Az igazi hatalom az, ha mások élete a te kezedben van, és az az igazi öröm, ha a törvények felett állsz. Bihary Péter misztikus thrillere egy pénztől csillogó, de vérrel áztatott világba invitál minket. „A menü titkos. Az étel emberi. A hatalom édesebb, ha vér ízesíti. Egy misztikus thriller, amitől kihűl a vacsorád.” – John Cure író
U dodávateľa
16,90 €

The Housemaid - A téboly otthona (filmes borítóval)


Egy történet, amelyben nincs bárány. Csak farkasok vannak. Üdv a családunkban! - fogad az elegáns Nina Winchester új házvezetőnői állásomban. Ez a munka az egyetlen esélyem, hogy új életet kezdjek. Itt az lehetek, akinek csak látszani akarok. Csakhamar rá kell azonban jönnöm, hogy Winchesterék titkai a sajátjaimnál is sokkal sötétebbek és ijesztőbbek. Nap mint nap lelkiismeretesen kitakarítom munkaadóim fényűző otthonát, elhozom a lányukat az iskolából, és ízletes vacsorát főzök az egész családnak, majd az apró padlásszobámba térek, jóval szerényebb körülmények közé. Nina direkt csinál felfordulást, hogy kárörvendve nézhesse, ahogy összetakarítok. Különféle hazugságokat gyárt a lányáról, és jóképű férje, Andrew is napról napra elgyötörtebbé válik. Mindezekről igyekszem tudomást sem venni. De ha olykor Andrew fájdalommal telt, szép, melegbarna szemébe nézek, nem tudom megállni, hogy elképzeljem, milyen is volna Nina helyében lenni. Birtokba venni impozáns gardróbját, puccos kocsiját és tökéletes férjét... Egy este teljesül a kívánságom, azonban egyáltalán nem azt kapom, amire vágytam. És arra is túl későn jövök rá, hogy a szobám ajtaja csak kívülről zárható... Winchesteréknek azonban sejtelmük sincs, ki vagyok én. És mire vagyok képes. Freida McFadden New York Times, USA Today, Wall Street Journal és #1 Amazon bestsellerszerző korábban megjelent nagysikerű Millie Calloway-sikersorozatának első része most a könyvből készült mozifilm borítójával kerül újrakiadásra.
Na sklade 2Ks
18,31 €

To Cage a Wild Bird - Rabmadár - Éldekorált kiadás


KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Küzdelem a túlélésért Dividiumban egyszerű a törvény: ha bűncselekményt követsz el, akkor örökre Végzár Börtönébe száműznek. Egy olyan helyre, ahol a gazdagok szórakozásból levadászhatják a rabokat. Raven Thorne Dividium leghírhedtebb fejvadásza. Azonban amikor öccse, Jed Végzárba kerül, Raven bármit megtesz, hogy megmentse. Így most egy olyan börtönben reked, ahol minden sarkon veszély leselkedik rá. És nem csak a korábban általa oda juttatott rabok jelentenek számára fenyegetést... Valami olyan is történik vele a rácsok mögött, amelyre soha nem számított. Találkozik egy börtönőrrel, aki mélyen felkavar benne valamit. Egy férfi, akit gyűlölnie kellene. Egy férfi, akinek indítékait lehetetlen megfejteni. Egy olyan világban, ahol a bizalom fegyver, a szerelem pedig teher, Ravennek el kell döntenie, hogy mi mindent hajlandó kockáztatni egy elnyomó rendszer lerombolásáért! Brooke Fast disztópikus regénye nyers, akciódús és forró romantikában gazdag. Készen állsz, hogy te is belépj Végzár kapuján? De vajon ki is jutsz?
U dodávateľa
19,72 €

Mindent felperzselő titok


Úgy volt, hogy csak egyetlen éjszaka az egész. De a rögeszméje lettem. Amikor az egyéjszakás kalandból totális csőd lett, megfogadtam, hogy nem beszélek senkinek a nálam idősebb, dögös pasiról, aki épp szex közben hagyott faképnél (pont a huszonegyedik születésnapomon). Azonban pár hónappal később összefutottam vele édesanyám esküvőjén... Ekkor tudtam meg, hogy ő nem más, mint Reid Sebastian - mostohaapám riválisának milliárdos fia. Ebből adódóan az én riválisom is. Mivel most egy család lettünk, folyton a közelemben van, de ezek az együtt töltött percek nem a szeretet jegyében telnek. Hiszen brutális játékot játszunk, amelyet egyikünk sem nyerhet meg. Azonban van egy titkom - minél tovább "játszunk", annál jobban kívánom. Még ha ez azt is jelenti, hogy mindketten mindent elveszíthetünk. Laurelin Paige New York Times, Wall Street Journal és USA Today bestsellerszerző szereplői az összes szabályt felrúgják, egy olyan világban, ahol a befolyásos milliárdosok uralnak mindent. De ettől csak még édesebb az élvezet.
U dodávateľa
16,90 €

Szerelem villámcsapásra


„Egész életemben csak egyvalaki nézett rám így.” Neve és Jamie gyerekkoruk óta elválaszthatatlanok. Mindenki úgy gondolja, hogy egymás mellett fognak megöregedni. Aztán egy nap a sors közbeszól: egy váratlan tragédia elragadja Jamie-t, és Neve magára marad. Egy sarokkal arrébb villám csap Ashbe. Túléli, de miközben lábadozik, a családja különös változást vesz észre a fiún – mintha nem ugyanaz a személy lenne, aki a baleset előtt volt. Évekkel később az élet – vagy a sors – egymás útjába sodorja Neve-et és Asht, a lányt pedig egy ismerős érzés keríti hatalmába… Ashnek ugyanis annyi közös vonása van Jamie-vel, mintha a lelkük összefonódott volna. Neve felteszi magának a kérdést: képes másodszor is szeretni? Vagy gyászba burkolt szíve örökre magányos marad? Felkészült arra, amit az élet még tartogat számára? Holly Miller sikerszerző megható romantikus regénye könnyeket csal a szemünkbe, miközben melegséggel és fénnyel tölti meg a szívünk és a lelkünk.
U dodávateľa
18,31 €

A szemtanú


Sorozat: Eddie Flynn Valami nagyon nincs rendben Ruby Johnsonnal. Ruby egykor a manhattani felsőosztály krémjéhez tartozott, ma viszont olyan házakban dolgozik szobalányként, mint amilyenben ő maga is lakott régen. Feltűnés nélkül belelát a gyönyörű házak lakóinak piszkos titkaiba. De amikor a nő szemtanúja lesz egy gyilkosságnak, gonosz tervet sző, amelynek nem része, hogy elmondja a hatóságoknak az igazságot. Eddie Flynn az egyetlen ügyvéd New Yorkban, aki hajlandó elvállalni a reménytelen ügyeket. És John Jackson eseténél nincs reménytelenebb: a fegyvert, amivel a szomszédját megölték, Jackson otthonában találják meg, rajta az ő DNS-ével. Eddie-nek és nem hétköznapi csapatának minden trükköt be kell vetnie, hogy megmentsék a férfit a börtöntől. De az ügyvédnek először a saját életét kell megvédenie - ugyanis a város legfélelmetesebb szervezett bűnözői az ő fejét akarják. És mi történik, ha a tanú még a gyilkosnál is megátalkodottabb? Friss, lehengerlő és letehetetlen thriller a fordulatok mesterétől, a Sunday Times bestsellerszerző Steve Cavanagh-tól, akinek az Eddie Flynn-sorozatából több mint egymillió példány kelt el világszerte.
Na sklade 1Ks
18,31 €