Álomgyár Kiadó strana 93 z 117
vydavateľstvo
Visszatérnék hozzád - Nem engedlek II.
"Ez egy gyönyörű, szívmelengető könyv." - Shh Mom's Reading
"Végigszáguld az érzelmek teljes skáláján." - Little Read Riding Hood
Léteznek olyan hibák, melyeket ha elkövetünk, egész életünkben bánunk. Christian esetében ez a hiba azon a napon történt, amikor cserben hagyta Elisabethet.
Christian Davisonnak megvan a terve az egész életére. Eltökélt, hogy ügyvéd váljon belőle, és egy napon elfoglalja a partneri pozíciót az apja jogi cégénél. Semmi nem állhat az útjába, még Elizabeth Ayers és közös születendő gyermekük sem.
Miután Christian kirekeszti az életéből Elisabethet, a lány a következő öt évét azzal tölti, hogy küszködve gondoskodjon a gyermekéről, miközben bármit hajlandó feláldozni, hogy egy biztonságos és kényelmes életet nyújthasson számára. Christian öt éve bánja, hogy akkor elhagyta a családját, és most mindent megtenne, hogy visszaszerezze őket. De Elisabeth is mindenre hajlandó, hogy megvédje a kislányát attól a szívfájdalomtól, amit Christian minden bizonnyal okozni fog nekik.
Christiannak végül sikerül visszaküzdenie magát Elisabeth életébe. De vajon Elisabeth képes megbocsátani a megbocsáthatatlant? És lehetséges-e szerelmet találni ott, ahol az évek gyűlölete eltemette azt?
Vagy ezek olyan mély sebek, amelyek sosem gyógyulnak be? Állítólag mindenki megérdemli a második esélyt.
A. L. Jacksonnak, a New York Time bestsellerszerzőjének legújabb története az elvesztett és a visszanyert szerelemről könnyeket csal az olvasók szemébe.
Vypredané
12,67 €
dostupné aj ako:
Éjszaka a tiéd leszek (McGregor testvérek történetei - Lachlan)
"Levett a lábamról." - Aestas Book Blog
Egy nyughatatlan skót rögbijátékos, aki nem a szabályok szerint játszik.
Egy nyüzsgő férfifaló, aki már feladta a szerelmet.
Amikor Lachlan és Kayla találkozik, az ellentétek nem csupán vonzzák egymást, de egyenesen szét is robbannak.
Kayla Moore-t sosem zavarta, hogy forróvérű férfifaló hírében állt. Legalábbis addig nem, amíg be nem töltötte a harmadik x-et és a legjobb barátnői, Stephanie és Nicola meg nem állapodtak Linden és Bram McGregor oldalán, otthagyva Kaylát kakukktojásnak. Belefáradt, hogy ő legyen a gyertyatartó, az egyéjszakás kalandjaival és a sehova nem vezető randijaival San Franciscóban, ezért megfogadja, hogy önmegtartóztató életet kezd élni, és a férfiakat a háttérbe szorítja.
Egészen addig működik is a dolog, amíg meg nem pillantja Linden és Bram unokatestvérét, Lachlan McGregort. Lachlan ugyanis az erotikus képzelgései élő megtestesítője: magas, tetovált, és olyan masszív, mint egy kamion. Könyörtelen tekintetével és sikeres rögbikarrierével Edinburgh-ban Lachlan olyan fajta férfinek tűnik, aki miatt Kayla azonnal kidobná az ablakon a fogadalmát. De Lachlant csendes és komoly viselkedése miatt nehéz kiismerni, pláne közel kerülni hozzá.
Aztán egy hosszú, felejthetetlen közös éjszaka után Kayla rádöbben, hogy sokkal több van ebben a merengő macsóban, mint amit csupán szemmel látni enged magából. De annak ellenére, hogy vibrál köztük a levegő, Lachlan nem maradhat Amerikában. Kaylának döntenie kell. Vajon képes lesz gyökerestül kitépni addigi életét és megváltoztatni olyasvalakiért, akit alig ismer, és kockáztatja, hogy megégeti magát újra?
Néha a szerelem csak egy játék, amit játszani kell.
Karina Halle, a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerírója. Az egymástól függetlenül is izgalmas Nem lennék nélküled és az Egy lépéssel közelebb című kötetek után az Éjszaka a tiéd leszek című regényben ezúttal az esélyeké és a szerelemért vállalt kockáztatásé a főszerep.
Ha tetszett a történet keresd a McGregor testvérek további részeit.
Vypredané
12,67 €
dostupné aj ako:
Menyasszony rendelésre
Helen Hoang, A szerelem egyenlete című regénye után, mely elnyerte a Goodreads Choice Awards 2018 legjobb romantikus regénye díját, ezúttal egy beilleszkedési nehézségekkel küzdő férfit kísér végig a pártalálás és a szerelem rögös útján.
Khai Diepnek nincsenek érzései. Persze bosszantja, ha valaki odébb teszi a holmiját, és elégedett, ha a könyvelés az utolsó fillérig stimmel, de elsöprő, fontos érzelmeket nem mutat. Nem gyászol, és nem szeret. Azt hiszi magáról, hogy sérült, de a családja ezt másként látja. Ők jól tudják, hogy a férfi az autizmusa miatt egyszerűen csak máshogyan viszonyul az érzésekhez. Mivel nagyon kerüli a párkapcsolatokat, édesanyja a kezébe veszi az irányítást, és Vietnamba megy, hogy tökéletes feleséget találjon neki.
Esme Tran Ho Si Minh-városban lakik. Mivel félvér, mindig úgy érzi, sehová sem tartozik igazán. Amikor lehetősége nyílik Amerikába utazni, hogy egy férjjelölttel találkozzon, nem tud nemet mondani, mert úgy gondolja, a családjának ezzel segítene a legtöbbet. De Khait nem sikerül a tervek szerint elcsábítania. Amit Esme a szerelemről tud, az mind igaz is... de csak saját magára vonatkozóan. Teljesen belebolondul a férfiba, aki meg van róla győződve, hogy sosem fogja tudni viszonozni az érzéseit.
Esme hamarosan kénytelen lesz elhagyni az Egyesült Államokat, de Khai végül rádöbben, hogy mindvégig tévedésben volt... és hogy a szerelemnek sokféle arca lehet.
Helen Hoang, a szívmelengető és üde A szerelem egyenlete című regénye után, melyet saját Asperger-szindrómája ihletett, ezúttal egy beilleszkedési nehézségekkel küzdő férfit kísér végig a pártalálás és a szerelem rögös útján.
Vypredané
12,67 €
dostupné aj ako:
Csak a tested érdekel - Könyörgöm, ments meg!
„Ha szükségem van egy kis jókedvre,
J. K. Smith könyveit veszem elő!” - Könyvmánia Blog
Senki sem az, aminek látszik
Bora titkárnő egy nagy építési vállalatnál. Vőlegényével hazug kapcsolatban élnek, és csak egy végső lökést vár, hogy kiléphessen abból a börtönből, ahová évekkel ezelőtt bezárta magát.
Bora főnöke, a cég igazgatóhelyettese, arrogáns, egoista, gazdag aranyifjú, akinek van egy titka, melyet mindenáron meg akar őrizni. Mindkettejüknek kapóra jön a céges kiküldetés Skóciába. A főnök egy olyan kolléganőt akar magával vinni, aki cseppet sem vonja el a figyelmét a munkáról. Borának viszont konkrét tervei vannak. Barátnői tanácsára nőcsábász főnökével akar bosszút állni folyton hűtlen exvőlegényén.
Főnök és beosztott között már az úton átrendeződnek az erőviszonyok, megkezdődik a csatározás, aminek nem várt eredménye lesz. Egy baleset pedig mindent megváltoztat...
Képes a szerelem átformálni egy férfi személyiségét?
Az Ismert ismeretlen, a Szerelem hirdetésre és a Káosz a köbön című regényeiért Aranykönyv-díjra jelölt J. K. Smith legújabb könyvében az írónőtől megszokott, jellegzetes humor találkozik a mélyebb érzelmeket is megmozgató szálakkal.
Vypredané
12,58 €
dostupné aj ako:
Hazugok
,Magával ragad és elvarázsol. Az elsőtől az utolsó oldalakig.” lizzy olvasókuckója
Mennyi titkot takarhat a bársonyfüggöny?
Rea, tánctársulatának legjobbja, csapatával Spanyolországba,
Marbellára utazik egy három hónapos szerződésre.
Vetélytársának, Leilának eltökélt szándéka, hogy letaszítja a tánc
képzeletbeli trónjáról a királynőt s háborút indít ellene. Vágya elérésében segíti Rea heves természete és bicskanyitogató stílusa.
Rea sárba tiport becsületének gyógyítója, a társulatot leszerződtetett szálloda tulajdonosának fia, Hugo lehetne. A csapodár férfi elvarázsolódik Rea táncától. Elhatározza, hogy megszerzi magának a karakán lányt.
Ármánykodás, merényletek, rejtélyek, féltve őrzött titkok, hűtlen társak és szeretők szegélyezik útjukat. Vajon képesek együtt végigcsinálni az előadást, vagy még azelőtt párt váltanak, hogy felgördülne a függöny?
B. E. Belle első írása, melyet egy igaz történet és valós események ihlettek, erotikus-romantikus regény, mely
a művészlelkek kirívó természetének bemutatására tesz kísérletet, miközben bepillantást enged egy zárt és kegyetlen világ kulisszái mögé.
Vypredané
12,58 €
Piszkos titkok - Szerelem vihara 2.
„Nem bírtam letenni, imádtam minden sorát!” - Mert olvasni mindig jo blog
„Ízig-vérig romantikus regény.” - Adry olvasosarka
Létezik kiút a reményvesztett életből?
Zakaria és Zoé számára. Egy több évtizedes titokra derül fény, mely mindenki életére
hatással van. És egy nő is felbukkan Zakaria múltjából, akinek feltett szándéka, hogy a férfi és szerettei életét is tönkretegye. Nem egy, de két családi tragédia is tovább nehezíti a szerelmesek életét.
Vajon elég erős a szerelmük, hogy kiutat találjanak ebből
a reménytelen helyzetből?
Visszaállhat-e a béke a családok között?
Dee Dumas a Szerelem vihara-sorozat második, befejező részében, a Piszkos titkokban, Franciaországban és Egyiptomban kalandozva keresi a választ a kérdésre: vajon mennyit képes elviselni egy megsebzett szív.
Vypredané
11,93 €
dostupné aj ako:
Keresés - Aranykör 2.
Az Elveszve című regény, csak a bűntény felderítésének első lépése volt. Rengeteg rejtély maradt, amit Dórának és segítőinek meg kell fejtenie.
A lebilincselően izgalmas thriller második részében az ügy tovább bonyolódik, és szép lassan rájövünk, hogy valójában nem is sejtjük, hogy mi áll a háttérben...
A történet kezdetén, azon a távoli szigeten hőseink feje fölött egyre több viharfelhő gyűlik.
Meg kell oldaniuk a rejtélyt, hogy mi történt Dóra édesapjával, és hogy egy negyven évvel ezelőtti paktumnak mi köze van a gyerekek eltűnéséhez.
A mindig váratlan helyzetekben feltűnő kegyetlen, fekete ruhás férfi úgy tűnik az egész ügy kulcsa lehet, de az még mindig nem követhető, hogy segíteni, vagy hátráltatni akarja-e az ügyet.
Hogyan tud folytatódni egy nyomozás egy távoli szigeten, ahol váratlanul bukkan fel mindenki, és az ügy egészen új fordulatot vesz?
Dóra és Puskás nyomozó kibontakozó szerelmét beárnyékolja egy politikai összeesküvés is, amelynek szálai a legbefolyásosabb emberekig vezetnek.
Létezik, kiút, amikor egy egész ország rendőrsége a nyomodban van?
Hidasi Judit, Elveszve című könyv szerzőjének folytatása egy anya lelkének mélységeibe vezet minket.
Vypredané
11,93 €
dostupné aj ako:
Szerelem első érintésre
Mesés, gyönyörű történet." - Cocktails and Books
"Perzselő és érzelmes." - Give me books
Pace Drake imádja a szexet. Tudja, hol és hogyan szerezze meg, mit kell mondania, mit kell tennie, és nem kér bocsánatot, ha kielégíti a vágyait.
De amikor megismerkedik Kylie Sloannal, egy szingli anyukával, a lány teljesen elbűvöli, és hirtelen kételkedni kezd addigi módszereiben. Végül is nincs semmi izgalom, semmi titokzatosság abban, ha az ember megkefél egy nőt egy éjszakai klub vécéjében. Kylie bölcsessége és céltudatossága mellett üresnek és sekélyesnek tűnnek a részegen felszedett, egyéjszakás kalandok. Kylie éppen az ellentéte azoknak a kétségbeesett, tapadós nőknek, akikhez hozzászokott. Ez a lány nem akarja, hogy gondoskodjanak róla, és nincs is erre szüksége, ami csak még inkább arra sarkallja Pace-t, hogy pontosan ezt tegye.
Kylie nem bízik a férfiakban. Az utolsó, akivel dolga volt, lefektette, és magára hagyta egy kisbabával. Most csak a kisfiára jut ideje, még ha jobban hiányzik is neki a szex és az intimitás, mint akár magának is bevallaná. Valószínűleg a lehető legrosszabb ötlet kitárni a szívét a nála fiatalabb, hírhedt nőcsábász előtt. De Pace be akarja bizonyítani neki, hogy vannak még a világon megbízható férfiak, és olyan édesen viselkedik a kisfiával, hogy Kylie szeretne esélyt adni neki... De Pace vajon valóban lezárta múltjának könnyelmű fejezetét?
A New York Times és a USA Today bestsellerszerzőjének legújabb, bűnösen csábító, különálló erotikus regénye.
18 éven felülieknek!
Vypredané
12,58 €
dostupné aj ako:
Gyalázat és szenvedély
Dorothy Millert, a fiatal amish lányt vétkei miatt Pennsylvaniába száműzik, egy sokkal szigorúbb közösségbe. A lázadó lány nehezen viseli a szabályokat, és nem sejtheti, hogy e helyen maga az ördög és a pokol lakozik.
Mindeközben Gregory Hamilton, az üzletember is szembetalálja magát démonjaival, mégis azon igyekszik, hogy visszahozza a megszokott környezetébe a lányt, akinek összekuszálta az életét.
Samuel Zook, az amish fiú kihágásai miatt végleges kirekesztésre számíthat. Próbál hű maradni az ősei értékrendjéhez, de rá kell jönnie, túl önfejű és heves.
Vajon meddig képesek az emberek álarc mögé bújtatni valós énjüket? Meddig tartható féken az ösztön és a vágy? Legyőzheti a józan ész a szívet és a sóvárgást? Mindhármuknak rá kell döbbenniük, hogy reménytelen háborúba kezdtek önmagukkal, mert "legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír..."
Borsa Brown különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikában bővelkedő írásai hamar az olvasók kedvenceivé váltak. Új sorozatában, a Gyalázat-trilógiában ezúttal is egy elzárt közösségbe, az amishok világába enged betekintést. Az első kötet, a Gyalázat és hit után a Gyalázat és szenvedély című részben kiderül, hogyan folytatódik Dorothy, Gregory és Samuel története.
dostupné aj ako:
Tiéd vagyok
Ami az enyém, azt meg is tartom, még Keira Kilgore-t is.
Nem elég, hogy tartozik nekem. Nem elég, hogy enyém a teste.
Többre vágyom.
Megpróbálhat ellenállni, de én sosem adom fel.
Semmi sem szakíthat szét minket.
Sem ő. Sem az ellenségeim. Senki.
Az adóssága egyetlen módon rendezhető, ha megkapom a szívét.
A tiéd vagyok a harmadik és egyben az utolsó része a Mr. Mount bűnös élete című trilógiának.
Meghan March erős, érzéki nőkről ír és mocskos szájú alfa-hímekről, akiket térdre kényszerítenek. Erotikus regényei Amerikában hatalmas sikert aratnak, és már a hazai olvasók szívét és a sikerlistákat is meghódította.
Vypredané
12,67 €
dostupné aj ako:
Egy lépéssel közelebb - McGregor testvérek történetei - Bram
"Mosolyt csal az arcodra." - Shh Moms Reading
A lány azt hiszi, a fickó csak egy öntelt szépfiú.
A fickó úgy gondolja, a lány maga a megtestesült prüdéria.
De most olyan ajánlatot készül tenni neki, amire biztosan nem fog nemet mondani.
Nicola Price-nak mindene megvolt: remek karrier, tökéletes barát, elképesztő cipőgyűjtemény és egy szuper lakás San Francisco legjobb környékén. De amikor váratlanul teherbe esik, és az a mocsok fiúja otthagyja őt a slamasztikában egyedül, Nicola tökéletes élete egyszeriben felfordul, és úgy is marad.
Néhány évvel később Nicola már egy ötéves kislány büszke, egyedülálló anyukájaként és egy hatalmas hazugságban él. Alig tudja fenntartani rossz környékbeli lakását, és minden hapsi menekülőre fogja, amint meghallja, hogy egyedül neveli a gyerekét. Küszködik és fél - és sehol sincs az életében, amiről korábban azt hitte, hogy 31 éves korában tartani fog.
A mentőangyala egy magas, jóképű és gazdag skót férfi személyében jelenik meg: ő Bram McGregor, Nicola jó barátjának, Lindennek a bátyja. Bram tud egyet s mást a büszkeségről, és amikor Nicola körülményei tragikussá válnak, felajánl a nőnek egy apartmant a saját házában.
Tökéletes egyezségnek tűnik a dolog egészen addig, amíg Nicola nem bánja, hogy Bram közelében éljen, aki a nagylelkűsége ellenére minden adandó alkalommal szembeszáll a nő elképzeléseivel.
De az életben semmi sincs ingyen, és ahogy Nicola beteszi a lábát Bram házába, rájön, hogy a titokzatos szépfiú többe kerül majd neki, mint gondolta volna.
Akár a szívét is elveszítheti.
Ezekkel a McGregor testvérekkel csak a baj van.
Ha tetszett a történet keresd a McGregor testvérek további részeit.
Vypredané
12,67 €
dostupné aj ako:
Elvesznék benned - Nem engedlek I.
"Azonnal megtalálja az utat egyenesen a szívedbe, és többé nem ereszt." - Aestas Book Blog
"Erről szól egy vakmerő szerelem." - The Coffeeholic Bookworm
Emberek érkeznek az életünkbe. Egyesek maradnak, mások továbbállnak. Néhányukból építkezhetünk, de sokan le is rombolhatnak. Van, aki a barátunk lesz, van, aki az ellenségünk, a szerelmünk vagy éppen a megkínzónk.
Amikor Christian Davison betoppant az életembe, tudtam, hogy már semmi sem lesz ugyanolyan, mint régen.
Elizabeth Ayersnek mindig is New York volt a nagy álma. Egész fiatalkorában azért dolgozott, hogy egyszer odajusson.
Christian Davisonnak - felkészülve, hogy egy napon folytassa az apja tevékenységét a jogi cégükben - egyetlen lehetősége volt: hogy jelentkezik a Columbia Egyetemre. Sosem vágyott másra egészen addig, míg tanulótársával le nem ült egy kávézó asztalához.
Christian akarta a lányt, de Elizabeth jobban ismerte őt annál, hogy átadja magát ennek az erős vágyakozásnak. Mégis kevés olyan dolog volt, ami távol tarthatta őt a fiútól.
A. L. Jacksonnak, a New York Time bestsellerszerzőjének első, magyarul megjelelő története az elvesztett és a visszanyert szerelemről könnyeket csal az olvasók szemébe.
Vypredané
12,67 €
dostupné aj ako:
Hiába futsz
„A pszichológiai krimiknek újdonsült királynője van.” - New York Journal of Books
„Gyönyörűen felépített és kellőképpen balsejtelmes.” - The Guardian
Biztosan tudni akarod az igazságot?
Claire sokat dolgozik, körzeti orvos Londonban, csendesen, egyszerűen él. Ő az ország egyik leghírhedtebb gyilkossági gyanúsítottjának a lánya, bár ezt nem tudja róla senki.
Majdnem harminc év eltelt a szörnyű éjszaka óta... Míg Claire és
az öccse az emeleten aludtak, a házban brutális rémtettet követtek el.
Másnap reggel a rendőrség megtalálta az apjuk autóját, de a férfi eltűnt. Lord Spencert vádolták a bűn elkövetésével, de befolyásos barátai azt vallották, hogy ártatlan.
A lány nyugodtnak tűnő élete csak önámítás. Mélyen belül nyomasztja, hogy nem tudja, vajon egy gyilkos lánya-e, vagy egy olyan férfié, akit igaztalanul megvádoltak. Claire a végsőkig képes elmenni, hogy megtudja az igazságot.
A regény alapjául a huszadik század egyik legismertebb megoldatlan gyilkossági ügye, Lord Lucan esete szolgál.
Flynn Berry Hiába futsz című regénye egyszerre letehetetlen thriller és megrázó történet arról, hogyan hat egy nőre az erőszak és a trauma, hogyan küzd meg az emlékekkel és a legfelsőbb társadalmi osztály kiváltságosaival.
Vypredané
12,58 €
dostupné aj ako:
Hazug valóság - Cora és Penn 1.
„Sosem olvastam még
ilyen könyvet, nem is tudtam,
mennyire vágytam már rá.” - Marie’s tempting reads
„Nyers, kemény és mégis
érzelmes, egyszerűen
nem lehet letenni.” Dirty girl romance
„Ez a legszenvedélyesebb és legizgalmasabb
szerelmi történet.” - Meghan March NYT bestsellerszerző
Sötét hazugságok és félelmetes igazságok
Igaz: Több mint ezer mérföld távolságból végignéztem a telefonom kijelzőjén, ahogy két férfi megöli a feleségem. És nem tudtam őt megmenteni.
A haragomat és a gyűlöletemet felhasználva négy évet azzal töltöttem, hogy menekültem az emlékeim elől. Mígnem egy összetört nő okot adott arra, hogy végre megálljak.
Cora élete kész rémálomnak tűnt, de elképesztő akaraterejével megfordította a helyzetet valami csodálatos felé. A mosolya olyan volt, mely a legsötétebb lélekig is eljut. Egyetlen pillantásával az én lelkemet is darabokra tépte.
Hazugság: Csak az újrakezdés miatt voltam ott.
Hazugság: Halvány gőzöm sem volt, mibe keverem magam.
Hazugság: Nem tehettem semmit, hogy megmentsem őt.
De ez a helyzet a hazugságokkal: sosem tudhatod, kinek higgy.
Aly Martinez USA Today bestsellerszerző. Történetei romantikusak, szexik és lenyűgözőek, tele nyers érzelmekkel, melyek azonnal rabul ejtik az olvasót.
Vypredané
12,67 €
dostupné aj ako:
A fiú, aki követte az apját Auschwitzba
Egy megindító igaz történet egy apa és fia küzdelméről, hogy együtt maradhassanak és túléljék a holokausztot.
1939-ben Gustav Kleinmannt, a bécsi zsidó kárpitost elhurcolják a nácik. Kamasz fiával, Fritzcel együtt Németországba, Buchenwaldba küldik, ahol elképzelhetetlen megpróbáltatás veszi kezdetét, amikor megverik, éheztetik és a koncentrációs tábor építésére kényszerítik őket. Amikor Gustavot áthelyezik Auschwitzba, ami egyenlő a halálos ítéletével, Fritz nem hajlandó elengedni az apját. Miközben átélik a rengeteg szörnyűséget és szenvedést, csupán egyetlen dolog marad állandó, ami életben tartja őket: a szeretet apa és fia között.
A regény alapjául Gustav titkos naplója és egy mélyre ható kutatás szolgált. Az olvasók most először találkozhatnak apa és fia igaz történetével - a bátorság és a holokauszt túlélésének páratlan mementójával.
Vypredané
12,90 €
dostupné aj ako:
Egomániás
„Ez a szívből jövő és kacér
történet egyszerűen tökéletes.” - Kindle Crack
„A történet mosolyt
csal az arcodra.” - Addicted to Romance
„Imádtam az elejétől a végéig.” - Scandalicious
„Egyszerűen csodálatos!” - Harlequin Junkie
Viszály, szenvedély és hivatás
Akkor találkoztam Drew Jaggerrel, amikor éppen betört a Park Avenue-i irodámba, amelybe csak most költöztem be. Hamar kiderült azonban, hogy nem ő az illetéktelen behatoló, hanem én. Drew éppenséggel az iroda jogos tulajdonosa volt,
én pedig egy csalás áldozata lettem.
Másnap a rendőrségen Drew-nak megesett rajtam a szíve, tett egy olyan ajánlatot, amit nem utasíthattam vissza. Maradhatok
az irodában, ha egy ideig helyettesítem a titkárnőjét. Belementem,
de minden apróságon összevesztünk. Nem számítottam arra, hogyan reagál a testem minden porcikája a vitáinkra.
Mindenben különböztünk, az egyetlen dolog, ami közös volt,
az az iroda, amin osztoztunk. És a vonzalom, aminek egyre kevésbe tudtunk ellenállni.
Vi Keeland #1 New York Times és USA Today bestsellerszerző,
már több mint 20 országban adták ki a regényeit, melyek több
millió példányban keltek el. Regényeiben pokoli mélységekbe
és paradicsomi magasságokba juthat el férfi és nő.
Vypredané
12,67 €
dostupné aj ako:






























