Antall József Tudásközpont strana 2 z 2

Robert D. Kaplan egy olyan világ körüli utazásra invitálja az olvasót, amelyben a múlt, a jelen és a jövő térképre nyomva jelenik meg a szemünk előtt. Az utóbbi években, évtizedekben a technika összezsugorította világunkat, szinte csak egy kattintásra vagyunk a megismerni kívánt helyektől. Igaz, ez a technikai fejlődés sokban megkönnyíti a dolgunkat, azonban nem törli el a földrajzi ismeret szükségességét, sőt csak még jobban felerősíti azt. Kaplan kalauzolásával megtudjuk, miért fontos most is elővenni az iránytűt és ráhelyezni a térképre: hogy tájékozódhassunk, és ne vesszünk el a jelen információözönében. Ez a könyv maga a térkép és az iránytű is egyben. A szerző az egyetem elvégzése után igazi kalandor életet folytatott: bejárta a Közel-Keletet, Kelet- és Dél-Európát, volt politikai kockázatelemző, geopolitikai elemző, számos bestseller szerzője, politikai újságíró és riporter.

Beszélgetőkönyvünk kísérlet is egyben: vajon közös nevezőre juthat-e egy befolyásos demokrata és egy nem kevésbé jelentős republikánus [...], miközben mindketten kizárólag a maguk nevében beszélnek, nem pedig pártjaik mellett vagy ellen? David Ignatius Két hidegháborús veterán, két egykori nemzetbiztonsági tanácsadó - akik maguk is formálói voltak az Amerikai Egyesült Államok külpolitikájának - egy washingtoni irodában beszélget egymással. Brzezinski és Scowcroft, miközben történelmi távlatból és megélt tapasztalataik alapján a világ múltjának és jelenének politikai, katonai, gazdasági, pénzügyi és kulturális kérdéseit taglalják, elsősorban a jövő lehetséges útjait fürkészik, és hazájuk szerepét az eljövendőkben. Több mint egy évtizeddel a beszélgetésük után a globális külpolitika iránt érdeklődő magyar olvasó is történelmi távlatból tekinthet már eszmecseréjükre, és eldöntheti, miben és mennyiben tévedtek jóslataikkal, illetve miként igazolta elgondolásaikat a számunkra már múltként és jelenként érzékelt jövő.

Hasznos a háború? Háború nélkül nincs emberi kultúra? A háború hozza el a békét és a gyarapodást? Az emberi társadalmak sosem a meggyőzést használták céljaik elérésére, a békés együttélést, a gazdasági növekedést mindig véres erődemonstráció előzte meg - világít rá Ian Morris brit történész, aki maga is paradoxnak tartja a háború "jóságát". Ugyanakkor egyre több kutatási anyag, régészeti statisztika szól amellett, hogy a háborúk által mind nagyobb és erősebb társadalmak békét és jólétet teremtettek, törvényekkel és karhatalommal, netán szociális-kulturális átrendeződés révén visszaszorították az erőszakos halálozások számát. Morris elképesztő mennyiségű kutatási anyagot mozgósít az antropológiától a hadászatig, hogy bemutassa a termékeny (békét, biztonságot, gazdagságot, jólétet hozó) és a visszájára fordult (célját el nem ért, regressziót, anarchiát, káoszt okozó) háborúk ciklikus váltakozását az emberi történelemben. A szerző interdiszciplináris vizsgálódása középpontjába helyezi az emberelőd küzdelmeitől a 21. századig megismert háborúkat, hogy végül előre vetítse, mi vár ránk a kibertársadalom korában. "A világtörténelem négy legveszélyesebb évtizede" következik - állítja a történész -, az azonban rajtunk múlik, hogy tudunk-e tanulni a többezeréves tapasztalatokból.

Az amerikai szerző tagadhatatlanul más szemüvegen át nézi Rákóczi kurucait és az osztrák központosító törekvésekkel szembeni egész nemesi ellenállást, mint ahogy mi itthon látjuk, és ezzel ráirányítja figyelmünket arra, hogy idővel a "magyar virtus" is szerepet játszott a Habsburg Birodalom megingatásában. Persze kerüli a szerecsenmosdatást, és nem rehabilitálja a bécsi udvar túlkapásait, de jobban kidomborítja a gondokat, amelyekkel az uralkodóháznak szembesülnie kellett. Mesél németekről, magyarokról, csehekről, olaszokról, valamint a megannyi más nemzetet és nemzetiséget egyetlen birodalomba kovácsoló monarchia belső nehézségeiről, továbbá a törökök, franciák, oroszok és poroszok jelentette külső kihívásokról egyaránt. A. Wess Mitchell képet ad arról, mi tette az európai történelemben párját ritkítóvá a régi Ausztriát, de nem titkolja azt sem, hogy elkerülhető lett volna a mind gazdasági, mind kulturális téren virágzó Osztrák-Magyar Monarchia bukása is. Ezenkívül sejtetni engedi, hogy a Habsburg Birodalom felbomlásával egy olyan hatalmi űr támadt Közép-Európában, amely nehéz helyzetbe hozta a régió kisebb nemzeteit, és amelyet még a visegrádi országok mai együttműködése sem bír betölteni.

"Magyarország és Lengyelország két öröklétű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futnak, összekapcsolódnak és láthatatlanul egybefonódnak. Ezért egyiknek léte és erőteljessége a másik életének és egészségének feltétele." A Magyar emlékek Lengyelországban egy hiánypótló és rendhagyó történelmi útikönyvsorozat második része, amelyet 2015-ben a Magyar emlékek Csehországban című kötettel indított útjára az Antall József Tudásközpont Könyvműhelye. A szerzőpáros, Kovács István és Mitrovits Miklós a magyar-lengyel kapcsolatok fáradhatatlan kutatói, népszerűsítői, akik a most kézben tartott kötetben áttekintik a magyar-lengyel történelem kapcsolódási pontjait, majd vajdaságokra bontva részletesen bemutatják a magyar emlékekkel bíró városokat, épületeket, helyszíneket.

Mikor ?került az emberiség legközelebb a harmadik világháborúhoz? Mi történt a szovjet atombomba kifejlesztésétől az amerikai csillagháborús terv meghirdetéséig? Hogyan látták az 56-os magyar forradalmat a vasfüggöny túloldalán? Miként packázhatott a két szuperhatalommal De Gaulle Franciaországa, Castro Kubája, Tito Jugoszláviája vagy éppen egy sor harmadik világbeli diktátor? Mekkora szerepet játszottak a hidegháború lezárásában az olyan átütő hatású politikai őstehetségek, mint amilyen Margaret Thatcher, Lech Wałęsa, II. János Pál pápa vagy Ronald Reagan volt? És miért érdemelte meg mindenkinél jobban a Nobel-békedíjat az utolsó szovjet pártfőtitkár, Mihail Gorbacsov? Ezekre és még számos más izgalmas kérdésre ad nem egyszer meglepő választ John Lewis Gaddis. A Pulitzer-díjas szerző a hidegháború történetének egyik legnagyobb hatású kutatója imponáló magabiztossággal vág utat az ismert és kevésbé ismert történelmi tények, közelmúltbeli politikai események dzsungelében, beváltva a könyvéhez fűzött reményeket, amely így egyszerre lett szórakoztatóan olvasmányos és lenyűgözően tárgyszerű.

Csoda - mivel a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége biztonságpolitikai értelemben az egyik legsikeresebb szervezet a világon. Egy olyan sokszínű térségben ráadásul, amelyre évtizedekkel ezelőtt mint Ázsia Balkánjára hivatkoztak. Mára már azonban a szövetség béke érdekében tett erőfeszítései globális értelemben is kimagaslók. Az ASEAN egyedülálló intézményi jelenség: rugalmassága, korlátozott bürokráciája és alkalmazkodóképessége minta lehet akár az Európai Unió számára is. Megálmodói nem pusztán gazdasági vagy társadalmi szerveződésként hívták életre: egyfajta kulturális integráció létrehozása lebegett a szemük előtt. Mahbubani és Sng kötete alapvetően egy szervezet kiáltványa, amely az ASEAN történetét, nagyhatalmakhoz fűződő viszonyát, a 21. századi világban elfoglalt helyét és jövőbeli kihívásait mutatja be, ráadásul Délkelet-Ázsia történelmének és kultúrájának szintézisét adja szakértők és laikus olvasók számára egyaránt.

Napjainkban már senki nem gondolja, hogy a stratégia kizárólag haditervek kovácsolását jelenti, s a tábornokok szűk körén kívül mindenki mást hidegen hagy. Bár a görög eredetű kifejezést nyelvújítóink még a ,,hadászat szóval magyarították, a XX. század második felétől világossá vált, hogy a katonák mellett immár sem a politikusok, sem a menedzserek nem lehetnek meg stratégia nélkül. Mi több, a közélet és az üzleti világ az utóbbi évtizedekben szinte kisajátította magának a fogalmat. Ami korábban zseniális hadvezérek harctéri gyakorlatát jellemezte Nagy Sándortól kezdve Caesaron és Attilán át Napóleonig, továbbá Clausewitz korától a hadelmélet gerincét képezte, az az ezredfordulóra a katonai teoretikusok belügyéből egy szinte mindenre ráhúzható, többé-kevésbé ködös ,,tudománnyá vált. Mindazonáltal nemcsak egy NATO-hadművelet vagy egy marxista, esetleg iszlamista forradalom, hanem egy választási kampány sem képzelhető el stratégia nélkül, s épkézláb tervezés híján a társadalmi aktivisták akciói is hamvukba holt kísérletek lesznek. Mint ahogy az üzleti élet ,,farkastörvényei közepette is bajosan tudna talpon maradni az a szűk látókörű kisvállalkozás vagy épp mamutcég, amely lemond a stratégiai elemek rugalmas alkalmazásáról. Lawrence Freedman, akinek a londoni Kings College hadtudományi tanszéke bő három évtizeden át volt szellemi műhelye, a stratégia fejlődéstörténetét kutatva nem csupán Dávid és Góliát történetéig vagy a bibliai Sátán lenyűgöző lázadásáig, hanem egészen a főemlősök viselkedéséig nyúl vissza. Nem habozik megvilágítani a propaganda és a reklámipar módszertanának szoros kapcsolatát sem. Sőt, könyvében terítékre kerül az ókori görögök és kínaiak, valamint a reneszánsz kor izgalmas stratégiafelfogása is, hiszen aligha csoda, hogy ma már Szun-ce és a sokáig félreismert Machiavelli a kedvenc szerzője azoknak a kampánymenedzsereknek, akik elbűvölve találgatják: vajon a politikai és az üzleti játszmák egyes szereplői miért sikeresebbek, mint hasonló adottságú ellenfeleik.

Az elmúlt években a Koreai-félsziget helyzete a nemzetközi politika egyik kiemelt ügyévé vált. Dr. Csoma Mózes Korea-kutató monográfiája a kezdetektől a legutóbbi fejleményekig mutatja be a félsziget történetét, az egyes korszakok tárgyalásánál pedig részletesen kiemeli a dél-koreai és az észak-koreai történelemszemlélet közti különbözőségeket. A hidegháborús megosztottság ugyanis a félsziget ókori, középkori és újkori történelmének értelmezésére is rányomta bélyegét: a Koreai Köztársaság és a KNDK tankönyvei más-más módon mutatják be az egyes korszakokat és a történelmi szereplőket. A XX. századi fejlemények tárgyalásakor a szerző nagy számban használt fel eddig publikálatlan levéltári forrásokat, amelyek sok új információt tartalmaznak a Koreai-félsziget viszonyainak alakulásáról. A monográfia elkészítéséhez a szerző több volt diplomatával és egyéb szemtanúval készített interjút, akik az elmúlt évtizedek során forrásértékű megfigyeléseket tettek a koreai politikai folyamatokról. „Az Oxfordi Egyetem híres történésze, Hugh R. Trevor-Roper szerint »a történésznek szeretnie kell a múltat«”. Dr. Csoma Mózes nagykövetnek ugyanolyan mélyen kell szeretnie Koreát és annak történelmét, mint saját hazáját. Az ilyen szeretetteljes munka példája ez a kötet, amely segít az olvasóknak megérteni mindkét Korea történetét. Különösen azok számára fontos ez, akik egy külső megfigyelő szempontjából szeretnék megismerni a tényeket.” Shin Bok-ryong (történész, a szöuli Konkuk Egyetem professor emeritusa)

„Nem lenne csodálatos, ha megmutathatnánk az embereknek, pontosan mit is csinálunk?” – kérdezte Michael V. Hayden hírszerző kollégájától a műveleti helyiségből kilépve. A média és a popkultúra révén napjainkban reneszánszukat élik a kémek világába és a hírszerzés titkos boszorkánykonyhájába bepillantást engedő, kétes forrásból származó elbeszélések. A Játszmák a végsőkig hitelességéhez azonban nem férhet kétség, hiszen a szerzője nem más, mint a CIA egykori igazgatója, aki tárgyilagos megközelítésben, leplezetlen őszinteséggel tárgyalja az olyan, a szélesebb közvéleményt is foglalkoztató hírszerzési vonatkozású kérdéseket, mint a szeptember 11-i támadássorozat, a terror elleni háború, az iráni atomprogram vagy a globális lehallgatás. Ugyanakkor a szerző az ügynökség szempontjából roppant kényelmetlen témákat is felvállalja, mint amilyen a Snowden-féle kiszivárogtatás, a terroristagyanús személyek fogva tartása és a kiterjesztett kihallgatási módszerek alkalmazásával történő vallatások miatt kirobbant nemzetközi botrány vagy a világszerte hatalmas felzúdulást kiváltó „fekete objektumok”.

„…Az autó befordult az Élysée kocsibejáróján. Az udvart balról az újságírók és a kamerák foglaltak el, jobb felől pedig a Köztársasági Őrezred tagjai helyezkedtek el. A hagyományos vörös szőnyeget egészen a díszudvar közepéig terítették le. Kiszálltam a kocsiból. Tisztelegtem a zászlónak. Felhangzott a Marseillaise. Elhaladtam a felsorakozott katonák előtt, azután befordultam a feljáró elé. Jacques Chirac magas alakja rajzolódott ki előttem. Világos volt, hogy ami nekem a kezdet, az neki egyfajta vég. A gondolatra borzongás futott át rajtam. Az esemény örömünnep volt, és temetés is egyben. Felmentem a lépcsőn. Melegen kezet ráztunk. Azután a kamerák fele fordultunk, hogy a fotósok megörökíthessék ezt a pillanatot. Én lettem az Ötödik Köztársaság hatodik elnöke. Ötvenkét éves voltam, és öt év állt előttem a cselekvésre.” Nicolas Sarkozy kötete a volt elnök 30 évet felölelő politikai memoárja. Élénk szerzői stílussal és helyenként kemény hangvétellel emlékszik vissza pályafutása meghatározó eseményeire, s nem riad vissza csípős humorral fűszerezett anekdotáktól sem, melyeknek főszereplői egykori politikai ellenfelei vagy éppen harcostársai. A kötet egymáshoz lazán kapcsolódó történeteken keresztül követi nyomon a szerző útját egy nizzai politikai gyűléstől elnökké avatásáig, miközben bepillantást enged a francia jobboldal belügyeibe, a politikai erőviszonyok alakulásába és nem utolsósorban egy tudatosan épülő politikusi karrierbe.