Athenaeum Kiadó strana 67 z 85

vydavateľstvo

Őrült vágy


Úgy nőttem fel, hogy hittem abban, hogy létezik jó és rossz, helyes és helytelen, fekete és fehér. Több eszem volt, minthogy megbízzak az emberekben. Aztán megismertem Tyler Sharpot. A merész, elbűvölő és veszélyesen szexi Tyler Sharp mindig megszerzi, amit akar. De mosolya elbűvölő lehet, ügyei komorak, ambíciói könyörtelenek. Azt gondoltam, én vagyok az egyetlen olyan nő, aki elég erős, hogy ellenálljon neki, de az egymás iránti vágyunk túlságosan sürgető volt ahhoz, hogy letagadjuk. Egy tekintet kellett, és máris bajban voltam. Egy érintés és lépre csalt. Egy éjszaka, és az övé lettem. És most, hogy beleszerettem, nincs visszaút.
Predaj skončil
5,61 €

Eksztázis


„Azt hittem, hetvenévesen már majdnem mindent tudok a futásról és a tájfutásról. Tévedtem. Erre már az első, alig száz aforizma elolvasása után rá kellett jönnöm." - Monspart Sarolta tájfutó világbajnok Tornai Szabolcs Eksztázis című könyvéről, a kötet előszavában. Amikor esőben, szélben, vagy éppen hóban dideregve, talpig meleg göncökbe burkolózva sietünk a dolgunkra, és elsuhan mellettünk egy futó lenge öltözékben, önkéntelenül is kiül arcunkra a döbbenet és ajkunkra fagy a kérdés: miért? Hogy lehet az, hogy olyan játszi könnyedséggel viseli az időjárás viszontagságait, miközben egész lényéből sugárzik a teljesség és a harmónia? Mi az, ami télen-nyáron hajtja, ami ösztönzi, mije van, ami nekünk nincs? Amire mi is vágyunk, de képtelenek vagyunk megfogalmazni? Futok, tehát vagyok, írja a szerző. Tornai Szabolcs mind a 450 aforizmája egyetlen őrületes tényre világít rá: a futás maga a létezés. Filozofikus, játékos, informatív, és mindenekelőtt lelkesítő szösszeneteiben annyi kultúr- és sporttörténeti érdekesség és oly sok különös elgondolkodtató igazság lapul, hogy az olvasó a könyv végére jó eséllyel átértékeli az életét és fejvesztve rohan futni. Futóknak és reménybeli futóknak kötelező!
Predaj skončil
4,76 €

Évről évre


Az írónő megint azt teszi, amiért annyian szeretik: megindító e-novellájában az emberi érzések mélyére hatol, ezúttal egy karácsonyi mese formájában. Egy merengő karácsonyfadísz szemszögéből mutatja be egy család szentestéjét: az idősödő szülőket és civakodó felnőtt gyerekeiket, akik talán nem is tudják, hogy az együtt töltött ünnepek életük legértékesebb pillanatai. Évről évre.
Predaj skončil
1,38 €

A Swedenborg kávéház


A szerelem és a halál Da Vinci kódja? Bölcsészkalauz túlvilági stopposoknak? A sokszor kiátkozott és sokszor megdicsőült irodalmi fenegyerek, OJD újabb pimasz feladványa a szakmának és az olvasóknak? Annak demonstrációja, miként lehet a pornóba hajló erotikát, a fergeteges humort, a pikareszk és szürreális kalandokat költészetbe öltöztetni? Emmanuel Swedenborg Leonardóhoz mérhető polihisztor volt, csak épp kevesen ismerik, mert túlságosan merészen értelmezte a kereszténységet, és ezért két évszázadon keresztül próbálták bagatellizálni tudomány- és eszmetörténeti jelentőségét. Az ő filozófiájára építkezik ez a rendhagyó regény. Tudjuk, hogy az álmok révén kapunk ízelítőt a túlvilágról? Egyáltalán: észrevettük, hogy meghaltunk? A Swedenborg kávéházban a szép halállal randevúzunk, aki levetíti nekünk életünk álomszerű filmjét, úgy, ahogyan szerettük volna megélni. És ahogyan halálunk után fogunk létezni: forrón, izgalmasan, egy őrült szerelemben.
Predaj skončil
5,61 €

Mi az a szerelem?


Híres magyar novellák az örök rejtélyű érzésről. Mindenki tudja, mit jelent, ha a lélegzet elakad, a szó bennszakad, s elkezdődik valami felfoghatatlan és mámorító, az érzelmek szenvedélyes, sokszínű kavalkádja, amikor megszűnik a külvilág, és hevesebben dobban a szív. Mégis, kevesen képesek úgy megörökíteni ezt az édes gyötrelmet, mint a kötetben szereplő kiváló novellisták, XX. századi irodalmunk legjelesebb képviselői. Tizenkét különleges történetet ajánlunk olvasóink figyelmébe, amelyek által újra átélhetjük az első szerelem ártatlan báját vagy éppen a pillanatot, amikor érzékeink először kelnek életre. És legfőképpen szembesülhetünk azzal, hogy bár egyetlen választ találni a címben feltett kérdésre szinte lehetetlen, az ezerarcú érzés kivétel nélkül mindannyiunk lelkében maradandó nyomot hagy.
Predaj skončil
3,92 €

Valentin-nap és egyéb őrültségek


Mi tennél, ha a pasid ejtett, az amúgy stresszes munkádból kiábrándultál, és szeretnél feltöltődni, no meg valahogyan visszanyerni az önbecsülésedet? Kate Hamilton szorult helyzetében otthagyja Las Vegas csillogását, hogy az Idaho állam vadregényes vidékén fekvő kisvárosban, Gospelben vigasztalja magányos nagyapját, és mindent megtesz azért, hogy maga is erőre kapjon. Útközben megpróbál elcsábítani egy szívdöglesztő idegent, ám az kikosarazza, mire a lány komolyan kétségbe esik azon, hogy vajon lehet-e ennél elkeserítőbb a helyzete. Lehet, hogy igen... Először is, kiderül, hogy Gospelben a legtutibb péntek esti buli a verselgető társasköri hölgyek felolvasóestje. Aztán Kate találkozik Rob Sutterrel, az egykori jéghokis fenegyerekkel, aki jelenleg a szemközti sportbolt tulajdonosa - s kiderül: ő az a szívdöglesztő idegen, aki lepattintotta! Hogy korábban Rob is megégette már magát a szerelemben, az enyhe kifejezés! Amikor egy nap zárás után erősen kompromittáló helyzetben találják magukat Kate nagyapjának boltjában, teljes gőzzel beindul a gospeli pletykagépezet... Hiúság és szerelem, csalódások, félelmek és vad szenvedélyek hol viharos, hol mulatságos küzdelme - Rachel Gibson egyik legmeghökkentőbb története.
Predaj skončil
5,61 €

Lány a kötélen


Üdvözli nézőit a Cirque American! A tizenhat éves Jules Maroni álma, hogy kötéltáncos édesapja nyomdokaiba léphessen a magasban. A Repülő Garciák jelenléte azonban könnyen keresztülhúzhatja a lány számításait. A rivális Maronik és a Garciák ugyanis hosszú évtizedek óta esküdt ellenségként kerülik egymást... Jules azonban nem hajlandó tudomásul venni a családi drámát, és csakis a drótkötélre összpontosít. A vörös tütüs lány megállíthatatlanul tör a hírnév felé, miközben halált megvető magasságokban sétál végig a kötélen. De amikor felfedez egy pávatollat - egy hírhedt, balszerencsét hozó tárgyat - a jelmezén, Jules kis híján elveszíti az egyensúlyát. Nincs más választása, segítséget kell elfogadnia, mégpedig a legváratlanabb forrásból: Remy Garciától, a Garcia klán matriarchájának fiától, aki mellesleg a Cirque legjobb légtornásza. De mitől óvja annyira nagyanyja a lányt? Mit tartogatnak számára a Nagy Arkánum lapjai? Meg lehet-e változtatni előre megírt sorsunkat?
Predaj skončil
5,61 €

Őrült regény


Ilyen még nem volt! Nemere István, az élő legenda, több mint 650 kötet szerzője, megalkotta Nemere Istvánt, a szuperhőst! Az író egy napon bevonul egy elmeklinikára, melynek küszöbét azonnal ostromolni kezdik addig csendben lapító rosszakarói. Nyomában a CIA, a KGB és a Moszad emberei, egy rettegett médiacápa, egy afrikai ország bérgyilkosai, a bulvársajtó levakarhatatlan firkászai a regényben hemzsegő veszélyes arcok száma majdhogynem végtelen. Felvetődik a kérdés: ki ez az ember, és miért akarják ennyien a vesztét? Író, kalandor, szélhámos vagy egyik sem? És vajon előző életeiben valóban volt-e lovag és gazember, indián és idegen bolygók lakója? Csakugyan képes manipulálni nemcsak az olvasók lelkét, de még az időt is? A valóság és a képzelet határai összemosódnak e fiktív önéletrajzban, csupán egyvalami biztos: a szálak a megcsíphetetlen és legyőzhetetlen Nemere István kezében futnak össze Az események szélsebesen pörögnek, a szerző lubickol saját, utánozhatatlan univerzumában, az olvasó pedig garantáltan a hasát fogja majd nevettében.
Predaj skončil
4,76 €

Elmerülve


A titokzatos Árvay Gréta erotikus regénye egy szimultán történetfüzér. Budapesti figurákat látunk bolyongani a városi dzsungelben, embereket, akik nagyon különböző társadalmi helyzetből érkeznek, nagyon különböző életélményeket cipelnek magukkal, és nagyon különböző problémákkal küzdenek, de egyvalami közös bennük. Problémáik megoldását (vagy egyszerűen csak vágyaik beteljesülését) egy swingerklubban, a Mystique-ben találják meg. Egymásban elmerülve oldódnak fel feszültségeik. Otthontalanságuk otthona a ház - ahol egymásnak esnek. A háttérben zátonyra futott párkapcsolatok, kiégett sikeremberek, törtető libák és érzékeny művészek hol könnyeden derűs, hol nagyon is drámai sorstörténete. Árvay Gréta ELMERÜLVE című regénye egy örvénylő, buja bacchanália.
Predaj skončil
5,61 €

Ébenfekete


Az utolsó kaland mindig hátborzongatóbb a többinél. Egy krimisorozat utolsó részében viszont mindig fény derül a sokáig rejtegetett nagy titokra is. Hiába oldja meg két köteten át a legkomplikáltabb bűnügyeket alkalom szülte ifjú nyomozónk, Lumikki, a fő rejtély, a legvéresebb rémálom végig ott lappang a mélyben, nyugtalanítva a vadóc gimnazista lányt, na meg természetesen az olvasót... Ezúttal végre kiderül a súlyos családi titok. Nem is akárhogy: Lumikkit üldözőbe veszi egy nyomasztó Árnyék, egy rejtélyes zaklató, aki a lány múltjának legapróbb részleteit is ismeri. Nyugodt párkapcsolatát ugyancsak megzavarja valami: betoppan régi szerelme, a nemének megváltoztatására váró Szikra. Amikor pedig az iskolai színpadon el kell játszania „saját magát", azaz Hófehérkét egy alternatív meseátdolgozásban, kezd egészen belegabalyodni a rátörő víziókba. Nem hétköznapi figurák, nem hétköznapi kalandok. Felforgatják Lumikki életét. De talán éppen erre van szüksége ahhoz, hogy megszabaduljon nyomasztó emlékképeitől, és kitisztuljon előtte a múlt és ezzel talán a jövő is. Hogy megbékélhessen végre önmagával. Az olvasó is felszusszanhat: minden csomó kibogozva, minden sejtelmes kaland lezárva.
Predaj skončil
4,76 €

Mi lenne, ha?


Sokan vakarjuk a fejünket, amikor gyermekünk vagy gyermekkorú ismerősünk furcsábbnál furcsább kérdéseket tesz fel, a legkülönfélébb tudományágakban. Randall Munroe szülei a fejvakaráson túl megpróbálták megválaszolni ezeket, így az érdeklődő gyermekből érdeklődő felnőtt lett, aki kedvenc kérdéseit hamarosan vicces formában válaszolta meg saját honlapján. A szerző nélkül soha nem tudnánk meg, hogy valójában, tényleg milyen nehéz megtalálni a lelki társunkat, mi történik egy marhaszelettel, ha (megfelelő magasságból) ledobjuk, vagy hogy tudományosan kiszámítva mekkora az Erő, amellyel Yoda mester felemeli az űrhajót a mocsárból. Egy biztos: a szerző gondolatmeneteinek fele a Föld elpusztításával végződik, így ajánlatos komolyan venni a figyelmeztetést: "Ezt otthon semmiképpen ne próbálja ki!"
Vypredané
14,25 €

Elrabolt az apám


A jövődet te alakítod - a múltadat legfeljebb megismerheted. Előkerül-e az a személy, aki azt sem tudta önmagáról, hogy elveszett. A harmincéves Cordelia Hopkins életében látszólag minden nagyon rendben: imádott apja nagy szeretetben nevelte fel, szép kislánya, elbűvölő vőlegénye ... Folytatás ›› van, a munkájában - amely eltűnt személyek felkutatásából áll - rendkívül sikeres. Egy elfeledett emlékkép felbukkanása miatt azonban egy pillanat alatt mindez összeomlik: feltárul az eltitkolt múlt... Kiderül, hogy semmi sem úgy igaz, ahogy ő azt eddig hitte: apja átírta egész addigi életüket. Jodi Picoult - éppúgy, mint legtöbb könyvében - izgalmasan, krimiszerű feszültséget teremtve, mesterien bonyolítja az eseményeket. Feltárulnak az emberi viszonyok, érzések, a szerelem, a szenvedély és a szülői szeretet útvesztői. A(z) Elrabolt az apám (Könyv) szerzője Jodi Picoult.
Vypredané
12,46 €

Menon Club


Benedikty Béla örvénylő történelmi regényt írt a világot mozgató láthatatlan erőkről, az államok kiszolgáltatottságáról, az államférfiak végzetéről és a civilizációnkat irányító titkos gondolatról. Magyarország, 1941. A Trianon revízióját szem előtt tartó "vonakodó szövetséges" és a jugoszlávok "örök barátja" pengeélen táncolva próbál kívül maradni az Európát feldúló háborúból. Hiába, az ország miniszterelnöke, Teleki Pál öngyilkosságot követ el. De valóban öngyilkosság volt? És ha nem, ki állhatott a talán nem is igazán váratlan merénylet mögött? Kiváló hírszerzők (a titokzatos Menon Club tagjai) Európában és a Közel-Keleten nyomozva próbálták elhárítani a magyar állam vezetőit fenyegető veszélyt, miközben fényt derítettek a kontinens sorsát a háttérből irányító pénzemberek európai és közel-keleti terveire is.
Vypredané
16,04 €

Lacná kniha Testreszabás (-90%)


"Mitől lesz szép egy festmény, egy film, egy novella, egy arc, egy vers vagy éppen egy test? Mi a közös e sokféle szépben? Ezt a kötetet például szépnek tartom, tetszik benne az újdonság ereje, az, hogy tulajdonképpen egyedülálló a világon, tetszik pimaszsága, líraisága, erotikája és olykor fájdalmas tanulságai is. Érdekessége e testversfotóknak, hogy nemcsak a szövegek, hanem a fotók is metaforikusak, sokszorosan túlmutatnak önmagukon. Az egész kezdeményezést nagyon egyedinek találom. Szépségkirálynőként pontosan tudom, hogy a szépség önmagában nem elég. Az egyediség az, amitől valaki vagy valami ki tud ragyogni az átlagból. A könyv, amit most Ön a kezében tart igazán különleges, egyedi alkotás: olvasmány és fotóalbum egyszerre, érdemes vele megajándékozni önmagunkat és másokat." Kulcsár Edina Miss World Hungary 2014
Vypredané
1,07 € 10,68€

dostupné aj ako:

Testreszabás


"Mitől lesz szép egy festmény, egy film, egy novella, egy arc, egy vers vagy éppen egy test? Mi a közös e sokféle szépben? Ezt a kötetet például szépnek tartom, tetszik benne az újdonság ereje, az, hogy tulajdonképpen egyedülálló a világon, tetszik pimaszsága, líraisága, erotikája és olykor fájdalmas tanulságai is. Érdekessége e testversfotóknak, hogy nemcsak a szövegek, hanem a fotók is metaforikusak, sokszorosan túlmutatnak önmagukon. Az egész kezdeményezést nagyon egyedinek találom. Szépségkirálynőként pontosan tudom, hogy a szépség önmagában nem elég. Az egyediség az, amitől valaki vagy valami ki tud ragyogni az átlagból. A könyv, amit most Ön a kezében tart igazán különleges, egyedi alkotás: olvasmány és fotóalbum egyszerre, érdemes vele megajándékozni önmagunkat és másokat." Kulcsár Edina Miss World Hungary 2014
Vypredané
10,68 €

Magányos utazó


Holger Munch veterán nyomozó különös üggyel találja szemben magát: Oslo mellett az erdőben egy felakasztott kislányt találnak, babaruhákba öltöztetve, nyakában tábla: Magányos utazó. Már önmagában a tábla is elég lett volna, de ki és miért öltöztette a holttestet babaruhákba? ... Folytatás ›› Az oslói speciális gyilkossági csoport egyik nyomozója, Mia Krüger felfigyel egy fontos részletre: a halott kislány körmébe egy egyes szám van karcolva, amiből arra következtet, hogy nem ő az egyetlen áldozat. Mia rendkívüli nyomozói képességének hála a rendőrség párhuzamot von a gyilkosság és egy hat évvel korábban történt eset között, amelyben elraboltak egy csecsemőt Honefoss városából. Az újszülöttet sosem találták meg. Mia szerint a gyilkosnak köze van az eltűnt gyermekhez, és a jelen történései a rendőrség korábbi kudarcát hivatottak megtorolni. Samuel Bjork krimijében vérfagyasztó titkok nyomába ered, újabb és újabb szörnyűségeket feltárva a norvég múltból, ugyanakkor megteremti napjaink antihősét: Munch nyomozó jó modorát szakmai alázattal, simulékonyságát tökéletes szimattal helyettesíti. A(z) Magányos utazó (Könyv) szerzője Samuel Bjork.
Vypredané
12,46 €