Bookart Kiadó

"Apám szerette a történelmet, és szerette a nőket. Ez a két tény vezette el őt a nőgyűlölet témájához, mely meglehetősen különbözik attól, amiről a hivatása szólt: az észak-írországi politikai ügyektől. 2002-ben kezdett el dolgozni a Nőgyűlölet. "A világ legrégibb ... Folytatás ›› előítélete" című könyvén. A téma meglehetősen ellentmondásosnak bizonyult. A férfiak, ha meghallották, mivel foglalkozik apám, többnyire azt feltételezték róla, hogy igazolni próbálja a nőgyűlölet jogosságát. Ez a reakció nagyon megdöbbentette apámat. Általában mindenki meglepődött, hogy egy férfi ír erről a témáról. "Miért ne? A nőgyűlöletet férfiak találták ki" - mondogatta. Írás közben nagyon megrázta azoknak a bűntetteknek a hosszú sora, melyeket férjeik, apáik, embertársaik és uralkodóik követtek el a nők ellen. Anyámmal megborzongtunk, amikor sorolta őket - a boszorkánysággal vádoltak esztelen kínzásától kezdve az észak-koreai börtönökben elszenvedett borzalmakig. Újságcikkeket vágott ki, elolvasott millió történetet, a költészethez és a drámairodalomhoz nyúlt kulturális magyarázatért. Apám úgy érezte, ez a legfontosabb munkája. Újságírói tekintete arra a félelmetes kérdésre irányult, hogy hogyan lehetséges, hogy a történelem során az emberiség egyik fele mindvégig elnyomta és terrorizálta az emberiség másik felét. A(z) Nőgyűlölet (Könyv) szerzője Jack Holland.

A könyv főhőse beül a bázeli vonatba, hogy hazautazzék, s egyszerre csak a múltban találja magát, gyermekkora családi házában. Minden a régiben, még a kék szifon is ott csillog apja borosüvegei között. Éppen csak a betoppanó, furcsa alakot nem ismerik meg eltűnt fiacskájukért aggódó szülei. Izgalmas, többsíkú időutazás kezdődik.

"1953-ban a 24 éves Nicolas Bouvier két éves utazásra indul barátjával, a grafikus Thierry Vernet-vel. A volt Jugoszlávián keresztül, Görögországot és Törökországot érintve Iránba és Afganisztánba szeretnének eljutni. Bouvier amúgy különös fajtája volt az író-utazóknak. Nemcsak azért, mert svájci létére megmaradt nomádnak, mintha nyughatatlanul vándorló életével is tiltakozna a hazájára ragasztott, leegyszerűsítő közhelyek ellen, azért is, mert az utazásban mindig is iskolát látott, de nem a gazdagodásnak, hanem - ha lehet így mondani - az elszegényedésnek az iskoláját. Bouvier-t az utazás tanította meg arra, hogy mi nélkülözhető és mi nélkülözhetetlen. És ahogy a fáradt utazó az út szélére dobálja a fölösleges holmikat, úgy szabadul meg ő is előítéleteitől, jellegzetesen európai gőgjétől." "A könyv pazar dinamikáját az egymást feltételező ellentétek adják. Az utazás során az élmény és az emlékezés éppúgy keveredik, mint az idegen és a sajátságos. Ehhez adódik a lassúság és a lendület állandó váltakozása, amely a könyv ritmusát is döntően meghatározza. (...) Óriási műalkotás, tele poézissel!” (Frankfurter Rundschau)

László Noémi versei, Szulyovszky Sarolta színes illusztrációival

"Hogyan ejtik teherbe a sárkánylányokat? A szerző a megvarázsol, esetleg: elvarázsol igét használja, az egyik fordító ezt szó szerint látja helyesnek megfeleltetni, a másik a megbűbájol, hopplenyűgöz, hasába dumálja a gyereket kifejezésekkel magyarít aná az illető (nyelvi) aktus lényegét. Miért is vállaltam el ennek a könyvnek a lefordítását, életemnek abban az évében, melyben legkevesebb időm jutott írói munkára? Egyrészt élvezetből; meg barátságból Crtrescu iránt; és mert szeretem és becsülö m a román irodalmat. De van mégvalami. A sárkányok. 1973-ban Dobrudzsában töltöttem katonai szolgálatomat. Csupa bölcsész volt ott, Ioan Grosantól Gagyi Jóskáig és Lázok Jánostól Gicu Teposuig. Barbu Costic ugyanúgy részt vett az esti vagy éjszakai két nyelvű, olykor három nyelvű irodalmi körökön, mint Klaus Hensel vagy Malte Kessler vagy Clin Jormescu. Jó csapat volt. Némelyikük talán emlékszik sárkányológiai esszéimre, legalább a bevezetőjükre, melyben azt fejtegettem, hogy a sárkányok hányf éleképpen nem léteznek: vannak (nincsenek) a Nullsárkányok, a Negatív Sárkányok, az Immaginiárius Sárkányok, a Törtsárkányok, és nincs továbbá a Weierstrass Sárkány, mely mindenütt folytonos, de sehol sem differenciálható. Ha katonai szolgálatom tová bb tartott volna, talán sárkányológiai fejtegetéseimmel is tovább jutottam volna. Lehet, hogy bűntudatom is keletkezett, saját mulasztásom miatt, és ezért is vállaltam el ezt a fordítást? Miért nem született azokból a sárkányos narratívákból és gondo latkísérletekből könyv? Talán mert éreztem, hogy ha én nem is, de megírja majd valaki más? Még játékosabban, még olvasmányosabban, mint amilyennek én szerettem volna a magamét? Mindenesetre, a fordítást igencsak megkönnyítette, hogy nem egy bekezdésn él vagy fejezetnél egészen hangosan így ordítottam fel magamban: dehiszen ezt én is éppen így írtam volna meg! Vagyis konstans déja lu vagy presque lu érzetem volt, úgy értve, hogy ezt én is szinte már megírtam. Ezzel együtt, az ordítás oroszlánrésze mégiscsak a feleségemre maradt, akik kezdetben azt vállalta, hogy segít nekem a fordításban, de végülis a munka nagyobb része őrá hárult. A jól sikerült részekért kérném őt dicsérni, a többiekért tessék engem ócsárolni. Habár egyvalamiben azért azt hiszem, nekem volt igazam, én tudom jobban: hogy hogyan kell teherbe ejteni a sárkánylányokat.? (Szőcs Géza)

"Alekszej Pavlovics Asztrov Szentpéterváron született 1894-ben, Moszkvában hunyt el 1985-ben. Hagyatékában ötvenkilenc vers maradt fenn" - áll Kovács András Ferenc legújabb kötetének hátlapján. A szerző ismét szerepjátékba bújt, ezúttal Oroszország térképén játszik. Itt épít fiktív és valóságos szereplőkből "emlékművet": emberekből, időből, betűből.

Ha egy történet elején, közepén vagy végén vagyunk, sohasem feledkezhetünk el a benne rejtve, avagy átható módon működő szerelmi szálról. Képzeljünk el egy folyót, amint éppen átgázolunk. Ha figyelmen kívül hagynánk a rejtett örvényeket, avagy a sodrás erősségét azt sem éreznénk, hogy egyáltalán vízben állunk, nemhogy folyóban gázolunk. Szabó Róbert Csaba harmadik novelláskötetében éppen így érhető tetten a szerelmi szálra vonatkoztatható oksági viszony. A történetek szereplői alighanem a testi szerelem bűvöletében, avagy abból felocsúdva cselekednek, esetleg messziről visszatekintve értekeznek róla. Hol élesebben, hol egészen elrejtve, de ott kúszik, indázik a mindenre kiható, pusztító, máskor meg építő, az örvények és sodrások által mozgásban tartott szenvedély. A kötet egy rejtett lehetőségre hívja fel a figyelmet, azt követi nyomon novelláról novellára, hogy valaminek a kezdete hogyan válik végzetté, hogy hétköznapi érzések hogyan alakulnak sorsdöntő lépésekké, hogy a víz miben különbözik a folyótól.