Cartaphilus Kiadó strana 11 z 12
vydavateľstvo
Az 5. hullám
Az első hullám nyomán sötétség támadt.
A második hullámot csak a szerencsések élték túl.
A harmadikat pedig a szerencsétlenek.
A negyedik után egyetlen szabály maradt: Ne bízz senkiben!
Cassie egy lépést sem tesz a következők nélkül: Luger, M-16-os gépfegyver, lőszer és Bowie-kés. Ennivaló, víz, hálózsák és körömcsipesz csak ezek után következik a listán.
Cassie tizenhat éves, a néptelen országúton menekül. Rajta kívül már nem sokan vannak életben a Földön. Menekül a lények elől, akik embernek látszanak, és akik megölnek minden útjukba kerülőt. Akik több hullámban pusztították az emberiséget. Nem tudjuk, kik az idegenek. Nem tudjuk, miért akarják megsemmisíteni világunkat. Csupán egyvalami világos: mindenkit ki akarnak irtani.
Cassie családja túlélte az első és a második hullámot. A harmadik és negyedik viszont már nem kímélte őket. Cassie most az ötödik hullámmal néz farkasszemet: vagy öl, vagy megölik. "Csak akkor maradsz életben, ha egyedül maradsz" - ez a meggyőződése. De aztán találkozik Evannel, aki elbűvölő és titokzatos, és egyedül ő segíthet Cassie-nek, hogy valóra váltsa az öccsének tett ígéretét. A lány választásra kényszerül bizalom és csüggedés, harc és megadás, élet és halál között. Föladja vagy fölveszi a harcot?
Rick Yanceynek több népszerű, díjnyertes sorozat megírása után a 2013-ban megjelent Az 5-ik hullám hozta el a világsikert. A kötet kiadási joga néhány hónap alatt közel negyven országban kelt el, és rövid időn belül elkészült a regény filmváltozata.
Bestsellere világát a kultikus népszerűségű Stephen Hawking ihlette. Műfaját a szerző ironikusan "popkultúra-ellenes földönkívüli-megszállásos" sci-finek nevezte, és a besoroláshoz hozzátette: "Írásnál a robbantgatás mindig remek móka. Na meg a csók. A csókolózást nem szabad kihagyni."
Rick Yancey Floridában nevelkedett, aztán Chicagóban tanult, ahol ki nem állhatta a rettentő hideget, majd már befutott íróként visszatért gyermekkora színhelyére, a napsütötte Floridába. Itt él ma is családjával, és ötletekkel tele dolgozik Az 5-ik hullám-trilógia harmadik kötetén.
Vypredané
12,46 €
Tibeti könyv életről és halálról
"...Mit remélek ettől a könyvtől? Azt, hogy csendes forradalmat indít el szemléletünkben, ahogyan a halálra és a haldoklókkal, az életre és az élőkkel való törődésre tekintünk..."
Szögyal Rinpocse Nyugaton élő tibeti buddhista tanító és mester összefoglaló munkája a haldoklásról és a halálról szóló tradicionális tibeti tanokat magyarázza és veti egybe a modern világ halálkutatásaival. A meditáció nagy mestere olyan átfogó képet ad életről és halálról, melyet a Nyugat eddig csak homályosan ismert. Szögyal Rinpocse az ősi hagyomány egyszerű, mégis hatásos gyakorlatait mutatja be, amelyeket bárki bármilyen vallási háttérrel elvégezhet, hogy értelmet adjon életének, segítse a haldoklókat és maga is felkészüljön a halálra.
A tibeti hagyomány tanításai szerint a halál nagy lehetőség a megvilágosodásra. A halált követő folyamatban rejtett lényegünkkel találkozunk; ha erre felkészülünk, és végig tudjuk követni a folyamatot, akkor nagy lehetőség nyílik meg előttünk. A halál az élet része. Ha nem veszünk tudomást róla, azzal még nem kerüljük el. A halálfolyamat - a tibeti buddhista hagyomány szerint - minden pillanatban zajlik, és az alvás ideje alatt akár naponta teljes egészében végigkísérhetjük azt, ami a fizikai testünk elhagyásakor történni fog. A halálfolyamatnak és az azt követő időszaknak teljesen logikus magyarázata van, melyet megérthetünk, ha megismerjük és megtapasztaljuk tudatunk alapvető természetét. Fontos tudni, hogy semmi olyan nem fog történni velünk, ami ne történne meg most is. Ennek megértése és a legbenső lényegiségünkkel való azonosulás által tudatosak lehetünk életünkben, halálunkban, halál utáni állapotunkban és az újraszületéseink során. Ez igazán boldoggá teszi életünket és halálunkat, és így más emberek halálfolyamatában is hasznosak lehetünk. Ennek a szemléletnek a kialakításáról szól a könyv teljesen gyakorlati szempontból. A különböző tudatállapotok, bardók megismerése egyszersmind a megvilágosodás felé vezető út is, hiszen saját magunk, tudatállapotaink megismeréséről van szó, és főleg annak a mindent magába foglaló tudatnak a természetéről, mely életeink során mindig velünk van. A megvilágosodás útja és a boldogság nem választható külön, hiszen a végső boldogság maga a megvilágosodás.
A könyv útmutatásai váljanak minden "érzőlény" javára és boldogságára.
Ünnepi kiadás a kötet megjelenésének huszadik évfordulója alkalmából.
Vypredané
16,07 €
Lacná kniha Viharfelhők (-70%)
Folytatódnak A Sötétség Rendjében megismert Luca, Freize, Isolde és Ishraq kalandjai Itália útjain. A Rend megbízásából tovább kutatják a közelgő világvége jeleit, Isolde pedig atyai öröksége visszaszerzésére törekszik. A parancs ezúttal Dalmáciába szólítja őket. Az apró Piccolo faluban, ahol hajóra szállnának, hatalmas gyerekseregbe ütköznek, melynek vezetője magasztos céllal a Szentföldre, Jeruzsálembe készül. Valóságos látnok vagy próféta ő, aki látja a világvégét, és csodát jövendöl. Luca és Freize a Rend nagymesterének engedélyével csatlakozik a zarándoklathoz, nyomukban Isolde és a kétkedő Ishraq. Kételyük maradéka is eloszlik, amikor a megjósolt csoda a szemük láttára valóra válik. A mezítlábas gyerekhad és a falu népe ujjong és imádkozik. Ám a látóhatáron fenyegető veszély jelenik meg, és rémisztő sebességgel közelít a part felé. A világvége jele volna? Netán a Sátán műve? Lucára és társaira vár a feladat, hogy megtalálják a rejtély magyarázatát.
Philippa Gregory nagy sikerű ifjúsági sorozatában a középkori Itália útjait vándor szerzetesek, földesurak, keresztes lovagok, földművesek, apácák, mór rabszolgák és banditák járják. A fiatalabb olvasókat célzó fordulatos történetből nem hiányzik a nyomozás izgalma, a középkor borzongató kalandja és persze a szívdobogtató szerelmi bonyodalom sem.
Vypredané
3,20 €
10,68€
dostupné aj ako:
Halálparancs
Az Útvesztő-trilógia előzményeinek története.
Mielőtt megalakult a VESZETT, mielőtt létrejött a Tisztás, mielőtt Thomas belépett az Útvesztőbe, napkitörések sora érte a Földet, és szörnyű betegséggel fertőzte meg az emberiséget. A bolygó lakóinak nagy része odaveszett. Aki megbetegedett, annak lassanként elborult az elméje, és előbb-utóbb tomboló véglénnyé vált. Mark és Trina a túlélők kis csoportjához tartozik. Mindennap az életben maradásért küzdenek, az élelmükért, a nyugalmukért. A természet lassan mintha már az újjáéledés jeleit mutatná a napkitörések után, amikor egy napon különös légi jármű - egy Berg - jelenik meg az erdő fölött. A Bergről a kitörés vírusával fertőzött lövedékekkel kezdik lőni a csoportot.
Ismét menekülniük kell - de vajon ki az ellenség? Fertőzöttek és immúnisok egyaránt veszélyben vannak. Vajon az emberiség teljes kiirtása a cél? Ki akarja a pusztulásukat? Létezik kiút ebből a borzalomból?
Vypredané
13,93 €
Tűzpróba
AZ ÚTVESZTŐ CSAK A KEZDET VOLT...
Thomas és társai azt gondolták, ha valaha élve kijutnak az Útvesztőből, akkor visszanyerik a szabadságukat, folytathatják korábbi életüket. Ám a titokzatos VESZETT még nem végzett velük. Újabb próba, újabb rémálom vár rájuk.
A Föld felperzselt vidék, melyen zombiszerű gyilkos lények kószálnak. A kormányok eltűntek, a világ anarchiába süllyedt. A remélt szabadság helyett a csapat még kegyetlenebb megpróbáltatásnak néz elébe: vár rájuk a Tűzpróba. Ebben a világban már nincsenek egyedül - és a többiek csak akkor maradhatnak életben, ha ővelük végeznek. Vérfagyasztó kalandokkal teli útjuk során nyoma vész a csapat egyetlen lány tagjának, Teresának, és a fiúk elhatározzák, hogy felkutatják, még ha ez az életükbe kerül is. Fogalmuk sincs róla, micsoda elképesztő veszélyek várnak rájuk. Nincsenek szabályok. Nincs segítség. A tét az életük. Thomasban pedig lassan felébred a gyanú: vajon nem az ő elméjében rejlik a szabadulásuk kulcsa?
Vypredané
12,46 €
Vágta
1938-ban, a világháború előtti válság zűrzavarában nem Roosevelt elnök, nem is Adolf Hitler neve szerepelt a legtöbbször az amerikai lapok címoldalán. A kitüntető figyelem még csak nem is egy emberre, hanem egy alacsony termetű, görbe lábú versenylór
a irányult. Tulajdonosa egy bicikliszerelőből lett autókereskedő, trénere egy hallgatag musztánglovas, zsokéja pedig egy kiérdemesült, fél szemére vak bokszoló volt. A lovat Seabiscuitnek hívták.
Minden ellene szólt, hogy bajnok legyen. A felépítése
, a tartása, a mozgása és a viselkedése. Két éven át szívósan ellenállt trénere kísérletének, hogy versenylovat neveljen belőle. Rossz természetén végül mégis felülkerekedett intelligenciája, gyorsasága és küzdésvágya. Így lett belőle az amerikai spo
rttörténet egyik legfényesebb csillaga, valóságos nemzeti legenda. Seabiscuit és a pályafutását segítő három ember lenyűgöző története a gazdasági válság éveinek, a reménytelen helyzetben boldogulásnak a jelképévé, az amerikai álom megtestesülésévé v
ált.
Laura Hillenbrand kivételes írói tehetsége abban áll, hogy valóságos történeteket ír meg, amelyek sodróbb erejűek és izgalmasabbak a regényeknél. Mindkét dokumentumkötetében, a Vágtában és a Rendíthetetlenben is aprólékos gondossággal tárja fe
l a szereplők életét és a korszakot, hiteles, feszültséggel és érzelmekkel teli történetben meséli el hősei rendkívüli sorsát.
"Többször megkönnyeztem... Az olvasót akkor is lenyűgözi ez a páratlanul felemelő történet, ha nem vonzódik a lósporthoz.
Hogy miért? Mert Hillenbrand nem egyszerűen elmeséli, hanem életre kelti az eseményeket... És hogy ennek mi az eredménye? Egy zseniális, magával ragadó könyv. A Vágta egyértelmű befutó." (Austin American-Statesman)
Vypredané
14,25 €
Halálkúra
Kiszabadultak az Útvesztőből. Átjutottak Perzseltföldön. Kockára tették egymásért az életüket. Ám a végső igazsággal szemben tehetetlenek.
A Tűzpróba után úgy tűnik, az őrült hajszának vége. De Thomas biztos benne, hogy nem bízhat a VESZETT-ben. Hiába állítják, hogy nincs több megtévesztés, hogy a Próbák nyomán már minden szükséges információt megszereztek, és most Thomas és társai visszakaphatják az emlékeiket, hogy végrehajthassák az igazi küldetésüket. A csapat tagjaitól várják ugyanis, hogy létrehozzák az emberiséget fenyegető halálos vírus ellenszerét. Csakhogy Thomas sokkal több mindenre emlékszik, mint a VESZETT vezetői hinnék. Hazugságokkal többé nem mennek semmire. Ám a dermesztő igazság jóval veszélyesebb, mint azt Thomas valaha gondolta volna. A csapat újabb gyilkos kalandra vállalkozik, hogy kifürkéssze a VESZETT legnagyobb titkát. Menekülésük során tomboló Buggyantakkal és profi fejvadászokkal kell megküzdeniük, majd egy titkos szervezet csap le rájuk. Milyen árat kell fizetniük azért, mert a saját kezükbe vették a sorsukat? Túlélheti-e vajon bárki a Halálkúrát?
James Dashner, a világszerte - immár filmváltozatban is - óriási sikert aratott Útvesztő-sorozat szerzője az egyik legnépszerűbb amerikai ifjúsági író. A trilógiának szánt, majd utóbb négykötetesre bővült sorozatnak már az ötödik része is készülőben van. Az Útvesztő és folytatása, a Tűzpróba írója amúgy nem nagy barátja a számoknak, pedig eredetileg könyvelőként dolgozott. Most viszont rendkívül hálás azért, hogy rubrikák töltögetése helyett történetek írásából élhet, és úgy tartja, nála nagyobb mázlista kevés van a világon.
Vypredané
11,90 €
Az éjszaka árnyai
A boszorkányok elveszett könyvéből megismert Diana és Matthew szerelme továbbra is izzik, kalandos történetük egyre újabb fordulatokat vesz térben és időben. Diana ugyanis nemcsak történész, hanem boszorkány is, a vonzó Matthew pedig vámpír. Mivel az oxfordi könyvtár rejtélyes kéziratának eltűnése nem hagyja őket nyugodni, a nyomába erednek, de nincsenek egyedül: démonok, vámpírok, boszorkányok akadályozzák őket. Elhatározzák hát, hogy visszautaznak az időben a kézirat keletkezésének korába, így próbálják megszerezni. Diana korábban tudomást sem akart venni őseitől örökölt képességeiről, most viszont sürgető vágyat érez, hogy elsajátítsa a boszorkánymesterséget. Amikor ott találják magukat az 1590-es évben, körülöttük Londonban nyüzsögnek a költők, színműírók, udvaroncok - és persze a természetfeletti lények. Ők megérzik, hogy Diana közülük való, ő pedig lassan tudatára ébred a hatalmának. Amire nagy szüksége is lesz, mivel hanyatlóban a vámpírok népe, és az okok kiderítése rájuk vár...
Az éjszaka árnyai nem pusztán borzongatóan szenvedélyes szerelmi történet, hanem egyszersmind eleven portré az Erzsébet-korról: találkozunk a szerzőtársától ötleteket kunyeráló Will Shakespeare-rel, nagy hatalmú államférfiakkal - és persze magával a szűz királynővel is. Varázslatos íráskészségével Deborah Harkness ismét lenyűgözi rajongóit: ahogy a mágia és az intrika szövevényéből letehetetlen történetet kerekít, az csakugyan boszorkányos.
"Regényírói munkásságom 2008 szeptemberében kezdődött, amikor egyszer csak eszembe jutott, hogy ha tényleg léteznek vámpírok, akkor vajon miből élnek?" - Erre a kérdésre adott váratlan, csattanós választ az amerikai történészprofesszor, Deborah Harkness A boszorkányok elveszett könyve megírásával, amely megjelenésekor szinte azonnal a bestsellerlisták élére került, majd szerte a világon óriási sikert aratott. A folytatás sem váratott sokáig magára: 2012-ben elkészült a Mindenszentek-trilógia második kötete, Az éjszaka árnyai, amely szintén rögtön elfoglalta az első helyet a New York Times toplistáján
Vypredané
14,25 €
Akit elhagytál
Csatát veszíthet a szerelem, de a háborút végül mindig megnyeri.
1916, Franciaország. Miután imádott férje, Édouard hadba vonul, Sophie Lefévre egyedül kénytelen gondoskodni családjáról. Német kézre került kisvárosukban új katonai parancsnok jelenik meg, aki tisztjeivel még inkább megkeseríti Sophie életét. S amikor a Kommandant szeme megakad a portrén, melyet Édouard festett ifjú asszonyáról, az események baljós fordulatot vesznek, melynek nyomán Sophie-nak borzasztó nehéz döntést kell hoznia.
Közel egy évszázad múltán a varázsos hatású festmény Liv Halston londoni otthonának éke - férjétől kapta nászajándékul. Amikor egy véletlen találkozás következtében fény derül a kép sötét múltjára és valódi értékére, Liv élete fenekestül felfordul. Hamarosan komoly jogi csatározás kezdődik, melynek tétje nem csupán a festmény tulajdonjoga, hanem talán Liv boldogsága is.
A Mielőtt megismertelek világszerte rendkívül népszerű szerzőjének új kötete egyszerre lélegzetelállító szerelmi történet, háborús történelmi regény és bírósági krimi. Moyes a rá jellemző módon azonnal rabul ejti az olvasót - ezúttal két fiatal asszony bemutatásával, akiket közel egy évszázad választ el egymástól, sorsuk mégis közös abban, hogy egyaránt a végsőkig küzdenek azért, ami mindennél fontosabb számukra.
"Jojo Moyes újabb szívfacsaróan zseniális regénnyel ajándékozott meg minket." (Marie Claire)
Vypredané
12,87 €
A boszorkányok elveszett könyve
Diana Bishop, az alkímia történetével foglalkozó fiatal történész - aki akarata ellenére lett boszorkány, és azért választotta a tudományos pályát, mert így kíván megszabadulni e terhes örökségtől - az oxfordi Bodley könyvtárban ráakad egy titokzatos, elveszettnek vélt könyvre, az Ashmole 782 névre hallgató kéziratra.
Rajta kívül azonban más túlvilági lények, démonok és vámpírok is ott nyüzsögnek a könyvtárban, és az ő érdeklődésüket is felkelti az eltűnt kötet, mert olyan titkokat sejtenek benne, amelyek meghatározóak lehetnek a teremtmények - azaz a nem-emberek - sorsára nézve. Azt is meg szeretnék tudni továbbá, hogy a boszorkány-történésznő miként bukkanhatott rá erre a kivételes ritkaságra.
A Diana körül gyülekező túlvilági teremtmények központi figurája egy ezerötszáz éves vámpír, Matthew Clairmont, aki mellesleg az oxfordi egyetem professzora és az Angol Tudományos Akadémia tagja. Ők ketten elhatározzák, hogy megfejtik az eltűnt kézirat titkát. Deborah Harkness regénye ennek az izgalmas vállalkozásnak és kettőjük kapcsolatának története.
Deborah Harkness (1965-) a Dél-Kaliforniai Egyetem történelemprofesszora. Két jelentős tudományos munkája után ez az első regénye, mely igazi sikerkönyv lett: a megjelenés hetében felkerült a New York Times bestseller-listájára, és eddig 34 országban adták ki.
Vypredané
14,25 €
Szép új világ
Aldous Huxley híres regényében negatív jövőképét vetíti elénk. Antiutópiájában egy tökéletesnek hitt társadalmat mutat be, melyben az emberek elveszítették egyéniségüket, feladták a művészetet, a tudományt és a vallást a "boldogságért".
Vypredané
11,26 €
Szigorúan bizalmas
Los Angeles a háború után. Mindenki egyet akar: befutni. Ellis Loew, a fiatal, ambiciózus zsidó ügyész, Ed Exley, a jó családból származó rendőrtiszt, Bud White, az izomember, Jack Vincennes, a hajdani árvagyerek, Pierce Patchett, a legexluzívabb callgirl-hálózat feje, Sid Hudgens, a Pszt! magazin sztárriportere, Ray Dieterling, a filmcézár - valamennyien a csúcsra törnek. Nincsenek csodák. Mindent az alvilág pénze mozgat. Lehet szó szerelemről, üzletről, művészetről, politikáról, heroinról vagy bármi egyébről. Minden tündökletes karrier mögött hazugságok, árulások, csalások, megalkuvások sora rejtőzik. És legalább egy hulla. A szereplők sorsa összefonódik. Barátságok, szövetségek köttetnek és bomlanak fel, az álmok beteljesülnek és szertefoszlanak, százszor is fel kell állni a padlóról, és mégse lehet abbahagyni. Előbb vagy utóbb mindenki rálép a palacsintára, de bármely pillanatban lehetőség van tiszta lappal kezdeni. Van, aki elkopik ebben a játékban, van, aki bedobja a törölközőt, és olyan is akad, akit megedz a folyamatos, gyilkos küzdelem.
Semmit sem adnak ingyen. James Ellroy pedig pontosan tudja, mi mennyibe kerül, és kinek mennyi az ára. Ahogy a regény mottója is mondja: "A dicsőség valójában semmit se jelent, és mégis mindent megér."
Vypredané
17,31 €
Lacná kniha Szigorúan bizalmas (-10%)
Los Angeles a háború után. Mindenki egyet akar: befutni. Ellis Loew, a fiatal, ambiciózus zsidó ügyész, Ed Exley, a jó családból származó rendőrtiszt, Bud White, az izomember, Jack Vincennes, a hajdani árvagyerek, Pierce Patchett, a legexluzívabb callgirl-hálózat feje, Sid Hudgens, a Pszt! magazin sztárriportere, Ray Dieterling, a filmcézár - valamennyien a csúcsra törnek. Nincsenek csodák. Mindent az alvilág pénze mozgat. Lehet szó szerelemről, üzletről, művészetről, politikáról, heroinról vagy bármi egyébről. Minden tündökletes karrier mögött hazugságok, árulások, csalások, megalkuvások sora rejtőzik. És legalább egy hulla. A szereplők sorsa összefonódik. Barátságok, szövetségek köttetnek és bomlanak fel, az álmok beteljesülnek és szertefoszlanak, százszor is fel kell állni a padlóról, és mégse lehet abbahagyni. Előbb vagy utóbb mindenki rálép a palacsintára, de bármely pillanatban lehetőség van tiszta lappal kezdeni. Van, aki elkopik ebben a játékban, van, aki bedobja a törölközőt, és olyan is akad, akit megedz a folyamatos, gyilkos küzdelem.
Semmit sem adnak ingyen. James Ellroy pedig pontosan tudja, mi mennyibe kerül, és kinek mennyi az ára. Ahogy a regény mottója is mondja: "A dicsőség valójában semmit se jelent, és mégis mindent megér."
Vypredané
15,58 €
17,31€
dostupné aj ako:
Lacná kniha Savpróba (-70%)
Tom Wolfe (1931) újság- és regényíró számos aktuális és bizarr amerikai témát dokumentált - többek között a korai hatvanas években kibontakozott hippi-kultúra kezdeteit is. A Savpróba extravagáns szöveg, portré-dokumentumregény, az "új újságírás" és a "hisztérikus realizmus" mostanra klasszikusnak számító alapműve.
Vypredané
0,90 €
3,00€
dostupné aj ako:
Savpróba
Tom Wolfe (1931) újság- és regényíró számos aktuális és bizarr amerikai témát dokumentált - többek között a korai hatvanas években kibontakozott hippi-kultúra kezdeteit is. A Savpróba extravagáns szöveg, portré-dokumentumregény, az "új újságírás" és a "hisztérikus realizmus" mostanra klasszikusnak számító alapműve.
Vypredané
3,00 €
Monty Python Repülő Cirkusza I. kötet
"Végre! Ön a kezében tartja (vegye is meg!) a Monty Python-csoport 1969 és 1974 között készült negyvenöt tévéműsora közül az első huszonháromnak a hiteles fordítását! Ez a változat mind szellemiségében, mind tartalmában hű az eredeti, fenomenális műhöz. Nem csoda, hisz az én munkámat dicséri." (Galla Miklós)
Vypredané
13,24 €


















