Danvantara Kiadó strana 2 z 2

A művészet és tudomány területén elért legnagyobb eredmények mindig a türelmes erőfeszítés következményei. Csak több évnyi felkészülés utána játssza a hegedűművész a Beethoven concertót vagy végzi az orvos szervátültetést. Ezen intenzív felkészülés nélkül a művészet vagy a tudomány nem igazán fejlődne. A jógában ugyanez a helyzet. Az út első lépései azok, amikor pihentetően alszunk, mértékletesen étkezünk és megfelelően lélegzünk. Ezek közhelyek, de megtévesztő módon azok, mivel jelentőségük nemhogy nem csökken, hanem inkább fokozódik a gyakorlás (Szádhana) intenzitásának növekedésével. Az ismertetett haladó jógagyakorlatok felülmúlják a képzeletet, s a hétköznapi életet a tudatosság ritka szintjére emelik. Jelenleg a jógát leginkább az Ászana-gyakorlással azonosítják. Emiatt a haladó jógától gyakran azt várják, hogy egyszerűen haladóbb Ászanákat ölel fel. Miközben felettébb értékes az Ászanák gyakorlása, ez a könyv nem csupán ezt célozza, hanem a Pránájáma vagy légzésszabályozás és a meditáció (Dhjána) kifinomult technikáiról szól, melyek igen ritkán kerülnek hitelesen bemutatásra. Ez a mű az önfeltárulásról szól - arról a módszerről, ahogy a jógik a múltban és jelen korunkban is közvetlen módon közelítették meg a bennük lakozó transzcendenst. Ez a gyakorlás (Szádhana) legmagasabb szintje, s a jóga útjának végső állomása.

"Kevés embernek adatik meg, hogy a szellemi megvilágosodás titokzatos útjára léphessen. Amikor Szvámí Ráma tudati és szellemi felfedezőútjának e beszámolóját olvassuk - melyet olykor egyedül, máskor tanítók, guruk és szellemi vezetők társaságában járt be a hideg, egekbe törő, erdővel borított Himalája hegyei között - mintha különféle színekből és szövetekből szőtt falikárpitot látnánk, melyből a belső élet lényege árad. Tapasztalatait ő szerezte, de értékelésük ránk marad." Barbara B. Brown, Ph.D. "E művet inkább hallgatjuk, mint olvassuk; egy tanító oly lenyűgözően meséli el a spiritualitás útján tett megkapó és egyedi utazását, hogy a belső tudatosság lényegéhez jutunk el általa." Francis Borgia nővér, a Szent Ferenc Iskolanővérek rendjének egykori apácafőnöknője "Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a könyvet, mely modern korunk egyik valódi gondolkodójától, az indiai bölcsesség jeles képviselőjétől származik." Franklin Merrell-Wolff "E kedves barátom, Szvámí Ráma spirituális útját bemutató, gyönyörű munka kivételes módon és mélységben tárja fel az igazságot. Meggyőződésem szerint e kötet sok útkereső embert arra ösztönöz majd, hogy a szellemi-lelki élet felemelő ösvényére lépjen." Srí Szvámí Szatcsidánanda "Az Élet a Himalája mestereivel különleges alkotás Srí Szvámí Ráma személyes tapasztalatairól, mely Mahátma Gandhi, Rabindranath Tagore, Srí Aurobindo, Rámana Maharisi, valamint számos himalájai bölcs életét, valamint tanításait mutatja be. Mintha az Iliászt olvashatnánk dióhéjban." Inam Rahiman, India Egyesült Államokbeli nagykövetségének oktatásügyi és tudományokért felelős megbízottja, Washington, D.C.

Az újjászületés elméletének valódi alapja a lélek fejlődése, vagyis, hogy a lélek áttöri az Anyag (Májá) fátylát, és fokozatosan rátalál önmagára. Ha a lélek tényleg fokozatosan kivirágzik, akkor az újjászületés intellektuális szükségesség, logikailag elkerülhetetlen következmény. Sri Aurobindo Az európai elmét az újjászületés elméletében jelenleg ugyanazon személyiség megmaradásának gondolata vonzza. Hiszen az életet szerető ember az önmagának tartott személyiség, a mentális, az idegi és a fizikai összetevő felbomlását vagy megszűnését nehezen viseli, és csábítja a túlélés és fizikai visszatérés gondolata. Az egyetlen ellenvetés, amely az újjászületés elfogadásának útjába áll, hogy az emlékezet láthatóan nem marad meg. Az ember az emlékezet - mondja a modern pszichológus -; mi haszna van a személyiségem megmaradásának, ha nem emlékszem a múltra, és nem vagyok tudatos róla, hogy még mindig és folyamatosan ugyanaz a személy vagyok? A Védántin gondolkozók teljesen más szempontból vizsgálták a témát. Nem ragaszkodtak a személyiség megmaradásához, nem azt illették a magasztos "halhatatlan" jelzővel. Látták, hogy a személyiség egy folyamatosan változó elegy, ugyanazon személyiség megmaradása pedig nonszensz, ellentmond önmagának.

A jóga a legősibb, töretlen rendszer, mely az akaratlagos fizikai és mentális uralommal, s a módosult tudatállapotok elérésével foglalkozik. A jóga pszichológiájában központi helyet foglal el az az elképzelés, miszerint több különböző létezési szint van, és mindegyik képes megfigyelni és irányítani az alatta lévőt. Számos ilyen szint létezik a mindennapi gondolkodás síkján túl. A jóga és meditáció munkája és játéka e magasabb szintek szisztematikus felfedezése, fejlesztése és a velük való kísérletezés. A leírásokban öt fő szint jelenik meg. Az ősi iratokban "burkoknak vagy kósáknak" nevezik ezeket, mivel a fejlettebb szint az azt megelőzőn belül létezik. Minden egyes burok beborítja és elhomályosítja a sokkal finomabb tudatot, amely bensőjében létezik. Ez az öt szint vagy burok átíveli az emberi természet teljes spektrumát. Az általuk kialakított folytonosság egyfajta lépcsőzetes létrát alkot, amely minden fejlődés és növekedés alapja. A fejlődés egy egységes folyamat: a biológiai evolúció az egysejtűtől az emberig, a pszichológiai evolúció a gyermektől a felnőttig, a terápiás evolúció a mentális betegségtől az egészségig, és az egyetemes tudatosság kifejlődése a misztikus jógiban mind beletartoznak ebbe a fejlődési folyamatba. Mindegyikük a hosszú út egy lépésével foglalkozik. Mindegyik az egésznek egy részletét írja le.

A karmának, a cselekvés és létezés mechanizmusának kötelét mi magunk fonjuk a cselekedetek, a gondolatok, a vágyak és a személyiség rejtett hajlamai által. Miközben az elme örökké felfokozott állapotban van, és kifelé irányul a kielégülés vagy megnyugvás céljából, a valódi örömöt az adhatná meg, ha kiszabadulnánk e képzetlen, csapongó elme fogságából. A karma elvezet bennünket az élet valódi céljának beteljesítéséhez. Lehetővé teszi az életfolyamat megtisztítását, a tökéletesség elérését, továbbá rávilágít az élet erkölcsi és spirituális értékeire, az élet művészetére és élvezetére. A világegyetem valódi természete az Igazság, s a tudatosság fejlesztésével felismerhetjük az örökkévalót a nem örökkévaló közepette. Két rendkívül lényeges mozdulatot kell gyakorolnunk egyszerre: az örökkévalót választjuk, a nem örökkévalót pedig nem választjuk. Ezáltal az elmét a legfelsőbb jóhoz láncoljuk a nem ragaszkodás, vagyis a szeretet legmagasabb rendű formája által, s örömünket leljük abban, hogy mindent szeretünk. Háttérbe szorítva önös késztetéseinket lehetséges az Önvalóval (Átman), az élet valóságával kapcsolatba kerülni.