Fraterni Tas Mercurii Hermetis Kiadó strana 2 z 2

A varázsszó elhangzott... és a műhelyek haldokló testébe élet szállott újra! A tétlen kezek megmozdultak: mert volt immáron munka... És megmozdultak a világon mindenütt. Az első nagypáholy, mely a többi angol műhely irányításának és vezetésének jogát követelte magának, csakhamar örömmel látta, hogy az elhintett magból gazdag vetés kél ki. Az eszme gyorsan röpült át, a szigetországot elkülönítő tengeren és mindenütt ujjongva fogadták, mert az emberi lelkek szomjazták. Soha alkalmasabb időben nem pattanhatott volna ki, mint a XVIII. században. Angliában az egyház és a polgárság lerázta bilincseit. A deizmus az ész hatalmára irányította a figyelmet. A szabadság eszméjét tudósok, filozófusok és népírók egyforma lelkesedéssel hirdették. A lelkek titkos vágyakkal teltek meg, a szíveket epedés szállotta meg, az elnyomottak méltóságuk tudatára ébredtek és haragosan rázták láncaikat. A kőművesek műhelyeiben pedig az egyenlőséget, az egész emberiség testvériségét, a szeretetet, a világosságot hirdették. E szerint ott már megvalósult, ami künn csak bizonytalan vágy, ami a páholyok ajtóin kívül csak halovány álomkép.

A szabadkőművesség eredete, mint sok más, ősrégi intézményé, annyira homályba van burkolva, annyira át meg át van szőve mondákkal, hogy szinte lenyomozhatatlan. A szabadkőművesség eszméje mindenesetre épp olyan régi, mint maga a kultúra. Ez bizonyításra sem szorul, miután a szabadkőművességben az emberrel veleszületett magasztosabb törekvés nyert csupán kifejezést. Bölcsője, éppúgy mint az emberiségé, és magáé a kultúráé, mindenesetre Ázsia, tehát a Kelet -- onnan terjedt aztán Görögországba, melyek misztériumaiban, és Rómába, melynek kőművesegyletei, vagy mondjuk, céheiben, végül aztán Német és Angolországba, melynek középkori kőműves és kőfaragóegyleteinél már határozottan föltaláljuk nyilvánulásának mai alakzatát. Ez összeköttetés Kelet és Nyugat között nem lephet meg senkit, aki a kulturhistóriában csak kevéssé jártas is. Hiszen tudjuk pl. hogy az építészetben és a 6-12 századok közt csapatosan bolyongó ír barátok, a francia és németországi kolostorok tanítói arabeszkjeik sajátszerű alakjaiban, és iniciáléikban kétségtelenül elárulták, hogy összeköttetésben áll művészetük a régi ázsiai remetékével. Mint Preytag mondja, az antiochiai aranyművesek és ötvösök műhelyeiben észak vidékiek is igyekeztek elsajátítani a csinos alakzatokat; alexandriai építészek meghívattak Olaszországba, és az athéni iskolák tudósait még a 3. század közepéig is olyanoknak tartották, akik egyedül bírják a tudás titkait, akiket épp ezért tömegesen látogattak tudni vágyó frankok, angolszászok és normannok.

"A jóságot és a gonoszságot e tudomány képes befolyásolni, és soha nem fog azzal felhagyni, hogy az emberi lelket újabb és újabb csodával lebilincselje. Az élet sokszor olyan kegyetlen, hogy fiától képes még akkor is megtagadni a bor élvezetét, amikor az már a kehelytől az ajkához ért. Némelyeket állandóan elkerüli az öröm serlege, ők a csillagokban keresik a titok nyitját. Talán hallottak már az aranyló bájitalról, amely képes felolvasztani a kőszíveket is. Írásunk minden helyzetre tud tanácsot adni; a legjobbakat összegyűjtöttük és egységes egésszé formáltuk. Rengeteg ősi kézirat létezik, amelyet híres varázslók hagytak az utókorra. Évszázadok teltek-múltak, nemzedékek süllyedtek el és emelkedtek fel újonnan. Az emberi szerelem és szenvedély velünk él a kezdetek kezdete óta, a legősibb könyvekben is foglalkoznak velük. A varázslók azt állítják, hogy ezek az érzések, például a szenvedély, gyógyítani képes, és a szerelemtől kivirágzunk, mint a rózsa a kertben. De mást is mondanak! Mindenekelőtt azt hangsúlyozzák, mielőtt varázspálcájukat egyáltalán bármi miatt is bevetnék: „A hit boldoggá tesz!“ "

A Nagy Varázskönyv a ciklus legfantasztikusabb eleme, amit nagy pompával mutatott be állítólagos szerkesztője, Antonio Venitiana del Rabina, kinek neve a munka olasz eredetét jelzi. Ritkaságából és keresettségéből adódóan információink szerint a valódi Magnum Opus-nak kell tekinteni - egy olyan nézet, ami ugyan logikátlannak tűnhet, de ami mellett mérvadó rabbi-írók véleménye szól. Ezeknek a szerzőknek köszönhetjük azt a felbecsülhetetlen értékű kincset, aminek hamisításával számtalan sarlatán próbálkozott már, de egyiküknek sem sikerült rábukkanniuk. A példány, amit Antonio használt kiadványa elkészítéséhez, a nagy Salamon királynak a véletlen folytán felfedezett eredeti írásai alapján készült. A Nagy Varázskönyv két részre tagolódik, az első tartalmazza Lucifuge Rofocale Pusztító Pálca általi megidézését, a második pedig azt, amit Antonio rejtélyes módon a Sanctum Regnum-nak tart, vagyis az Egyezségkötések Rítusának. A varázskönyvek egyik leginkább figyelemreméltó tulajdonsága azonban nem ördögi gonoszságuk, hanem tudattalan mesterkéletlenségük, valamint a bennük foglalt, láthatólag komoly műveletek ájtatos, már-már kifogástalan jellege.

A növények egész történelmünk során a túlélésünket elősegítő kulcsfontosságú és fontos szerepet töltöttek be. Szolgáljanak bár élelemként, gyógyszerként, építőanyagként, vallási kellékként vagy díszítőelemként, a növények általunk történő újra hasznosításának és termesztésének módja alapjaiban határozta meg az emberi kultúra fejlődését. A könyv igazi érdekessége az, hogy a növények bemutatásán túl, azok gyógyászati felhasználását és népi mágikus vonatkozásait is tárgyalja.

Sir Walter Scott talán legismertebb a költészetéről és az olyan történelmi regényeiről, mint az Ivanhoe és Rob Roy, valamint más klasszikusok, de a boszorkányság és az okkultizmus egész életen keresztül vonzotta. Ez a könyv tíz levélből áll, amelyeket vejének és kiadójának, J. G. Lockhartnak címeztek, és a paranormális jelenségek okait vizsgálják. Ezekben a levelekben megosztotta széleskörű ismereteit a paranormális eseményekről és a történelemről. A démonológiáról és a boszorkányságról szóló részletes feljegyzéseken kívül Scott leírja a tündérek és szellemek szóbeli és írott hagyományait, megjegyzésekkel a likantrópiáról, az asztrológiáról, a bűbájokról stb. (társadalmi, kulturális, orvosi és pszichológiai tényezők vizsgálata az emberek paranormális élményeiről) és azok világos, racionális álláspontját tárja fel. Scott megmutatja a kereszténység befolyását a "boszorkányságnak" vagy "gonosznak" minősített nézetekre, és elmagyarázza a "boszorkány" szó sokféle (gyakran ártalmatlan) jelentését. A tapintható lelkesedéssel és feltűnően modern perspektívából megírt kötet számos témát dolgoz fel, beleértve a tündéreket, a manókat és a jóslást, valamint az inkvizíciót és a boszorkánypereket. Scott beszámolóját bőségesen illusztrálják anekdoták és hagyományos mesék, és elképesztő történetek antológiájaként éppúgy olvasható, mint filozófiai értekezésként.

Az 1790-ben megjelent jóskönyv eredetileg titkos jelekkel íródott, de a sors úgy alakította a történést, hogy egy hozzáértő személynek sikerült lefordítania és megjelentetnie ezt a ritka művet. A jóseljárások a kor jegyét viselik magukon, de a jóslatok ma is megállják a helyüket - legyen szó az asztrológiáról, a kártyajóslásról, az álmokról, a kézvonalakról vagy a szerelmi dolgokról. Bátran alkalmazható és elsajátítható a Norwood-i cigány jósnő általános jövendőmondása.

Gérard Anaclet Vincent Encausse (A Coruna, 1865. július 13. - Párizs, 1916. október 25.), kinek mágikus beavatási neve és írói álneve Papus volt, spanyol születésű francia orvos, hipnotizőr, az okkult hagyomány terjesztője és népszerűsítője, valamint a modern Martinista Rend megalapítója. Az okkultizmus modern történetének egyik legfontosabb könyve évtizedeken át segített kialakítani az okkult gondolkodás és gyakorlat formáját. A szerző öröksége a spirituális filozófia forrásaként ma is folytatódik. Ez a műve a világ történetének lenyűgöző értelmezését kutatja, és erőteljes megközelítést dolgoz ki az ezoterikus szimbolizmus dekódolására, melyet a kortárs okkultisták nagy része átvett és alkalmazott. Papus emellett lenyűgöző elemzést ad az ősi misztériumokról, beleértve a hermetikát, az asztrológiát, a mágiát, az alkímiát, a teozófiát, a számok jelölését, az asztrálsík mibenlétét, a szakrális geometriát, a kabbalát, a tetragrammaton formulát, a piramisokat és még sok minden mást is feltár. Kritikusai szerint "Az okkult tudomány alapjai" című műve a legkiforrottabb, legátfogóbb írásai közé tartozik.

Abafi Lajos (eredeti nevén Aigner Lajos; (Nagyjécsa, 1840. február 11. – Budapest, 1909. június 19.) magyar irodalomtörténész, könyvkiadó, bibliográfus, lepkész, a magyarországi szabadkőművesség történetírója. Abafi Lajos két közleményét tartja kezében a tisztelt Olvasó, mely a XVIII. században Temesvárott működő titkos társulataival foglalkozik. Mint a bevezetőben idézett Schlosser gondolat volt vezetője a tanulmány megírásában: „Csak félig ismeri valaki valamely korszak történetét, ha az akkori titkos társulatokat, s azok működését nem ismeri.”

Az alkimisták mindannyin kabbalisták is, így az okkult hagyományhoz, ezzel az alkímiához is a kabbala adja a megértés kulcsát. A kabbalisztikus módszer és technika behatolt bizonyos alkimista írásokba és azok nyelvi szimbolikájába. Ezekből a leghíresebb, de legtitkosabb könyv az Es Maceref, azaz az "Olvadó tégely tüze" című értekezés, amelyet soha nem nyomtattak ki, és amelynek kéziratai ez idáig hozzáférhetetlenek voltak.

Régen érzi hiányát a magyar olvasóközönség olyan műnek, mely eddig csak sejtésekből, kivonatokból ismertette az emberiség történelmének legfeketébb korszakát: az inkvizíciót. Se szeri, se száma a külföldön megjelent ez irányú munkáknak, melyek legnagyobb része terjedelme vagy iránya miatt átdolgozásra szorult. A legjavát használtam fel forrásul, jegyzékét e mű végén találja az olvasó.Magyar nyelven ez az első mű, mely a nagy, szinte végeláthatatlan anyagot összesűrítve, a lényeget meghagyva adja az olvasó kezébe az inkvizíció történetét. Munkámban főként Spanyolország és a hozzátartozó tartományok inkvizícióival foglalkozom, mert ezen a félszigeten kezdődött, élt, dühöngött a legborzalmasabban a középkor tüzes pestise. Semmi más szempont nem vezetett írás közben, mint az objektivitás. Ha néhol egyoldalú is a megvilágítás, szolgáljon mentségemül az ily esetben egyetlen rendelkezésemre álló egykorú feljegyzésekkel igazolt forrásmunka. Hálás köszönettel tartozom a kiadónak, hogy lehetővé tette e munka megjelenését. Havas Károly

A "Kártyavetés, de hogyan" című könyv a mai kor emberének szól, aki naponta szembesül a magasan fejlett és felgyorsult világunk kisebb vagy nagyobb kellemetlenségeivel; azoknak, akik még egyszerűen "működnek". Azonban gyakran azt kérdezik maguktól: Hol maradok én, a spiritualitásom, a lelkem? - és elindul keresni azt. Öröm és megtiszteltetés, hogy a "régi hagyományos tudás" összes számunkra érthető részét én adhatom tovább Önöknek. Különösen hálás vagyok a szellemi világnak. amely ennél a műnél nagyrészt jelene volt.