Gabo Kiadó strana 22 z 55
vydavateľstvo
Az Éden Kalapácsa
Amikor a fenegyereknek tekintett John Truth rádiós élő műsorában hírt ad egy emberi kéz által előidézett földrengéssel fenyegető terroristacsoportról, akkor a veszélyt csak nagyon kevesen veszik komolyan. A fiatal kora ellenére tapasztalt és kemény FBI-ügynökre, Judy Maddoxra osztják ki a feladatot, hogy felvegye a harcot a magát Éden Kalapácsának nevező terroristacsoporttal. Nyomozása során Judy kapcsolatba kerül Michael Quarcusszal, a tudós szeizmológussal, aki rádöbbenti, hogy szándékos emberi beavatkozással is lehetséges földrengést előidézni. Mikor aztán a Kalifornia egyik sivatagáiban bekövetkezett földrengésről kiderül, hogy azt mesterségesen keltették, akkor Judy már tudja, hogy elborzasztóan valós a terroristák fenyegetése. Judynak Michael segítségével kell meghatároznia a terroristák következő célpontját. Csodálatos, romantikusan drámai kapcsolatuk akkor bontakozik ki, amikor versenyt futnak a terroristák által szabott határidővel, hogy megelőzzenek egy hihetetlenül nagy katasztrófát. Michael gyönyörű, de gonosz, különélő felesége tudtukon kívül teljesen az éles eszű, ellenállhatatlan szexuális vonzerővel rendelkező Priest szektavezér bűvkörébe kerülve és vele együttműködve ellopja Michael számítógépéből azokat a kulcsfontosságú adatokat, melyek lehetővé teszik, hogy az Éden Kalapácsa beváltsa apokaliptikus fenyegetését. A helyzetet még az is súlyosbítja, hogy Michael felesége és kisfia is Priest befolyása alatt áll. Mindnyájukat halálos veszedelem fenyegeti, amikor Judy és Michael megpróbálja megmenteni San Franciscót a rombadőléstől.
Na sklade 1Ks
14,06 €
Könyörtelenül
Az időpont 1968 nevezetes éve, amikor az izraeli titkosszolgálat - megkésve ugyan - tudomást szerez arról, hogy Egyiptom szovjet segítséggel néhány hónapon belül atombomba birtokába jut.
Ez Izrael végét jelentheti, hacsak nem sikerül a zsidó államnak is villámgyorsan urániumot szerezni, de olyan nagy titokban, hogy még saját szövetségesei se tudjanak róla. Képtelen feladat, s legalább ilyen képtelennek tűnik Nat Dichstein zseniális terve a világtörténelem legnagyobb lopásának végrehajtására. Magányos izraeli ügynök ellenfelei a KGB, az egyiptomi titkosszolgálat és szélsőséges arabok. Vele tart a titokzatosan szép, félig arab, félig angol nő, Susan, akiről azonban nem tudni, hogy kinek a pártján áll.
A Bridgerton család 6: Rossz kor
Mindenki életében van egy fordulópont. Egy olyan éles, tiszta pillanat, amikor az ember úgy érzi, mintha mellbe vágták volna, és teljes bizonyossággal, a kétség legkisebb árnyéka nélkül tudja, hogy élete már sohasem lesz olyan, mint addig volt.
Michael Stirling életében ez a pillanat akkor jött el, amikor megpillantotta Franceska Bridgertont. Egész addigi életében nők után kajtatott vagy kajánul hagyta magát utolérni, ha a hölgyek üldözték, ölelte, csókolta őket, szeretkezett velük, de soha, egyetlen egyszer sem hagyta, hogy a szívét is dédelgessék. És ő, éppen ő, egyetlen pillantást vetett Francesca Bridgertonra és egy szempillantás alatt szerelembe esett. Michael szerencsétlenségére azonban Francesca vezetékneve ez után a pillanat után már nem sokáig maradt Bridgerton; sajnálatos módon azon okból találkoztak, hogy együtt vegyenek részt egy vacsorán, melyen a hölgy, és Michael unokaöccsének közelgő házasságát ünnepelték.
De ez akkor volt...
Most Michael a gróf és Francesca szabad, de Michaelra még mindig csak bizalmas jó barátként gondol. Michael nem meri felfedni neki szerelmét... egészen egy veszélyes éjszakáig, amikor Francesca ártatlanul Michael ölelésébe lép, és a szenvedély a legtitkosabb titkoknál is nagyobb erőnek bizonyul.
Elárulva - Eljegyezve 2.
Az Eljegyezve folytatása, a Párválasztó-sorozat szerzőjétől
Követheti az ember a szívét, ha az már össze van törve?
Hollis elmenekült Koroából, maga mögött hagyva a szeretett Silas emlékét, és most igyekszik alkalmazkodni az izoltániai élethez. Az Eastoffe család szeretete gyógyírt jelent meggyötört lelke számára, de Etan, a mogorva unokatestvér, gyűlöli a koroaiakat, és a viselkedése megnehezíti Hollis beilleszkedését.
Miközben otthon fokozódik a feszültség, az országban is egyre nő az elégedetlenség. A családnak megvan a hatalma ahhoz, hogy leváltson egy zsarnok királyt, de csak Hollis segítségével tudja megvalósítani a tervét. Hollis már mindent elveszített. Vajon képes lesz arra, hogy a fogadott hazája sorsát a saját szíve titkos vágyai elé helyezze?
dostupné aj ako:
Jó kis házasság
Házaspárok által őrzött titkokról és azokról a veszedelmes kompromisszumokról, amelyeket az együttmaradásuk érdekében kötnek.
Lizzie Kitsakis egészen a legutóbbi időkig boldog, alulfizetett szövetségi ügyész volt. Mindene megvolt, amit csak akart: az állás és az ő briliáns, odaadó férje, Sam. És akkor hirtelen, egyetlen telefonhívás miatt minden széthullott.
Egy olyan elit ügyvédi irodában, mint a Young & Crane, mindennapos a hosszú munkaidő, ami könnyebben emészthető lenne, ha Lizzie ezt akarta volna. E pillanatban más sem hiányzott, mint hogy a Rikers egyik fogvatartottja hívja fel a segítségét kérve, még ha Zach Grayson régi barátja is. Zach azonban kétségbe van esve. A feleségét, Amandát holtan találták a brooklyni házuk lépcsőjének tövében, és Zach az első számú gyanúsított.
Ahogy Lizzie elmerül az idilli Park Slope sötét bugyraiban, megtudja, hogy Zach és Amanda nem az, akinek látszik, és hogy a barátaik, az exkluzív magániskolába járó gyerekek szüleiből álló összetartó társaság tagjai maguk is nyugtalanító titkokat őriznek. Végül már nemcsak azon tűnődik el, hogy vajon a saját házassága megmenthető-e, de azon is, hogy egyáltalán milyen egy jó házasság.
A vagdalthús hadművelet
A második világháború végéhez közeledve két brit haditengerészeti hírszerző őrült ötlettel áll elő, hogyan lehetne félrevezetni a németeket a dél-európai partraszállás helyével kapcsolatban. A terv kivitelezésében a kulcsszereplő egy teljesen valószínűtlen titkos ügynök lesz: egy hulla. Ben Macintyre bestseller könyve bemutatja a különös történetet, mi történik miután a halott embert – brit katonai egyenruhába öltöztetve, hamis hírszerzési iratokkal a táskájában – megtalálják a németek által megszállt területen és hogyan változtatja meg Hitler katonai terveit ez a fondorlatos akció, megnyitva az utat a szövetségesek titkos hadművelete előtt.
A szex hihetetlen története
A szex első képregényes történelme a szexualitás és az intimitás krónikáját nyújtja a nyugati kultúrkörben az ősembertől a robotokkal teli jövőig. Az embereknek már a civilizáció megjelenése előtt a szexen járt az esze, vagy mert gyönyör és hatalom forrása volt, a bosszú eszköze és a gyerekek utáni vágy kifejeződése, vagy mert éppen tiltások övezték.
A szex hihetetlen történetében Philippe Brenot szexológus az antropológia, a szociológia, a pszichológia és a történelem területeit ötvözi Laetitia Coryn szellemes grafikáival. Brenot Babilontól kezdve a középkoron át elkalauzol egészen a 20. századig és a szexuális forradalomig, és feltérképezi, mit is jelent az erotika, hogyan szexeltek az őseink, mikor alakult ki az első pár, hogyan formálták szexualitásunkat a babonák, az erkölcsök és a törvények, mi a digitális korszakban a pornó szerepe, és mennyivel előrébb jártak bizonyos ősi civilizációk a nemek közti egyenlőség terén. Olyan lenyűgöző részleteket tudhatunk meg, mint hogy miként találta fel Kleopátra a vibrátort, és hogyan fedezte fel egy holland boltos véletlenül a spermiumok létezését, és mindezt vicces képek és párbeszédek színesítik.
A szex hihetetlen története egy igazán különleges, informatív és szórakoztató könyv. Philippe Brenot pszichiáter és szexológus, a párizsi Descartes Egyetem professzora. Laetitia Coryn francia képregényrajzoló és illusztrátor.
Semmi egyéb
A Miután sorozat sikerszerzőjétől! A sorozat második kötete, amely a Miután sorozat kedvencéről, Landon Gibsonról szól. Landon elhagyta Washingtont, hogy New Yorkban találja meg az életét és a szerelmét. A Miután boldogok leszünk végén Landon megnősült, de az olvasókat nagyon izgatta a kérdés, hogy ki az a nő, aki elnyerte a Miután sorozat legkedvesebb szereplőjének a szerelmét. Olvasd el, és megtudod! „Annyira izgatott vagyok, amiért most mindenki megismerheti Landon Gibsont. Tudom, hogy az olvasók imádni fogják a történetét, akkor is, ha eddig csak hallottak róla, és akkor is, ha már találkoztak vele a Miután sorozatban. Landon kedves ember és megbízható barát. Ha beleszeret valakibe, akkor mély és őszinte a szerelme.”
dostupné aj ako:
Útmutató tánchoz
Minden, minden és A Nap is csillag szerzőjének legújabb, romantikus regényének főhőse, Evie egy különleges képességre tesz szert: előre látja az emberek szerelmi életét és a kapcsolatuk sorsát.
De mi történik vajon, ha a sajátjába is belepillant? Evie Thomas már nem hisz a szerelemben. Főleg azután a szokványosnak tűnő, mégis furcsa nap után, amikor meglát egy csókolózó párt, majd egy látomásban végigkíséri a történetüket, a kapcsolatuk kezdetét és... a végét.
A legjobb love storyk amúgy is szívfájdalommal végződnek, nem igaz? Ahogy Evie próbálja megfejteni, mi történik vele, a La Brea Táncstúdióban találja magát, ahol keringőt, tangót és más egyéb táncokat kezd tanulni egy X becenevű fiú partnereként. X mindenben Evie szöges ellentéte: kalandvágyó, szenvedélyes, vakmerő. Sajátos filozófiája, hogy mindenre igent mond, többek között egy társastáncversenyre egy lánnyal, akit csak most ismert meg. Az, hogy beleszeret X-be, semmiképp sem szerepelt Evie tervei között. Ha valamit megtanítottak neki a látomásai, az pontosan az, hogy egyetlen szerelem sem tart örökké.
De végül addig táncolnak körbe-körbe és egymás felé, hogy Evie szép lassan megkérdőjelez mindent, amit az életről és a szerelemről gondolt.
Az igaz szerelem talán mégis megéri a kockázatot?
Az Alapítvány előtt
Az Alapítvány-sorozatból az Apple TV készített adaptációt!
Miközben Hari Seldon azon dolgozik, hogy tökéletesítse a pszichohistória forradalmi tudományát, és biztosítsa az emberiség helyét a csillagok között, a Galaktikus Birodalom az összeomlás küszöbére kerül. Seldon a hatalomért folyó harc kellős közepén találja magát: aki megszerzi magának a matematikust, annak kezébe kerül a pszichohistória, és egyúttal a galaxis jövője is. Seldonnak többek között olyanoktól kell megóvnia élete munkáját, mint a populista, befolyásolható Cleon császár és egy könyörtelen tábornok, miközben meg kell találnia szellemi hagyatéka valódi örököseit - és a keresés saját unokájával és egy új Alapítvány álmával kezdődik.
Isaac Asimov élete utolsóként megírt regényében visszatér az Alapítvány világának születéséhez, lezárja a bevezetését annak a könyvsorozatnak, amelyet a science fiction legnagyobb hatású történetei között tartanak számon.
Athén kapui
Conn Iggulden a görög-perzsa háborúk (Kr. e. 499-449) izgalmas és hőstettekkel teli történetét eleveníti fel az új trilógiában. Ennek első kötete, az Athén kapui a háború kezdetétől Athén elfoglalásáig tart. A történet a marathóni csata (Kr. e. 490) krónikájával kezdődik, amikor az athéniak az édeskömény illatú mezőn hősiesen megvédték városukat Dareiosz király túlerőben lévő seregével szemben. A csatát Miltiadész parancsnokolta, aki elvékonyította a középső törzset, és az így megerősített két szárny fegyelmezett, phalanx alakzatban lándzsáival irgalmatlanul felmorzsolta a perzsákat. A vereségért Dareiosz szörnyű bosszút akart állni a görögökön. A következő hadjáratot már fia, Xerxész vezette vizen és szárazföldön. A cél Athén volt. A döntő csata a Thermopülai-szorosban, Kr. e. 480-ban zajlott, amikor is Leónidasz, spártai király serege három napra feltartóztatta Xerxész szárazföldi seregét és hajóhadát, így Athénnak sikerült kis időt nyernie, és Themisztoklész, a hadvezér egyetlen nap alatt kiürítette a várost, és menekítette a lakosokat.
Engem többé nem látsz
Fuss, ha kedves az életed...
Amikor a férje sokkos állapotban, összetörten tér meg a Nagy Háborúból, az anyósa pedig pokollá teszi a mindennapjait, Betty Wellow rájön, hogy milyen keservesen nehéz is tud lenni az élet. Egy pusztító viharnak kell végigsöpörnie a kis halászfalujukon, az ő életét is veszélyeztetve, hogy meglássa az esélyt a menekülésre - és ő meg is ragadja. Bristolba menekülve a nevét Mabel Brookra változtatja, és cselédként helyezkedik el. Ám az úrnője hirtelen halála után ismét lecsap rá a tragédia, és az utcán találja magát.
A nincstelen és magányos Mabel brutális támadást szenved el, mielőtt egy Nora Nightingale nevű médium megmentené. Nála kóstol először bele azoknak az életébe, akik üzeneteket kapnak a holtaktól, és rájön, hogy ehhez talán magának is van adottsága.
Ám Mabel nemsokára saját üzenetet kap, és visszakényszerül oda, ahonnan elszökött. Oda, ahol megszakadt a szíve, és talán még gyilkosság is történt - rájön, hogy ha biztosítani akarja a jövőjét, még egyszer, utoljára szembe kell néznie a múltjával.
Lesley Pearse szívet dobogtató, felvillanyozó és feszültségekkel teli regénye egy önnön sorsának megleléséért harcoló asszony története.
Lux perpetua
Reynevant, a medikust ellensége, a boroszlói püspök elítéli bűnei és boszorkányság miatt. A baj, úgy tűnik, mindig a nyomában jár: valaki vagy meg akarja ölni, vagy visszautasíthatatlan ajánlattal keresi meg, szíve hölgyét, Nicolette-et pedig elrabolják. Útja Sziléziába és Bohémiába vezet, ahol véres vallási háború dúl, az őt üldöző sötét erők pedig már nem rejtegetik ördögi természetüket…
dostupné aj ako:
Az utolsó tanú
2052. Alföld - A szép új jövő helyett fallal körülvett városok és magára hagyott, újkori betyárokat bújtató vidék, ahol a porviharok és az aszály mellett a feléledő mítoszok jelentik a legnagyobb veszélyt. Amikor a Tisza kiszáradt medrében a szolnoki rendőrök egy szegedi professzor és egy nyíllal átlőtt betyár holttestére bukkannak egy kifosztott, ősrégi sír mellett, a múlt és a jövő összetalálkozik.
Miközben a szolnokiakat Szegedre vezetik a nyomok, ahol talán még a kollégáikban sem bízhatnak meg, a pusztában egy bűnöző és bandája a sírból eltűnt arany után ered. Azonban sem a gyilkosságok, sem a kincs nem olyan fontos, mint az az erő, amely elszabadult, és amelyet néhány különleges, a jövőt látó ember próbál kétségbeesetten feltartóztatni.
Lőrinczy Judit az Ingókövek és az Elveszett Gondvána után harmadik regényében a fantasyt, a krimit és az easternt szövi össze egy utánozhatatlanul egyedi és nagyszabású vízióvá. Az utolsó tanú Magyarországának félelmetesen pontos jövőjében mind az emberek közti, mind a világot összetartó törvényeket felülírja egy közeledő katasztrófa.
dostupné aj ako:
Tündöklő lányok
Harper Curtis a gyilkos, aki a múltból lépett elő, Kirby Mazrachi pedig a lány, akinek nem szántak jövőt.
Kirby az utolsó a tündöklő lányok sorából, akikben ég a szenvedély, akiknek életét Harper egymás után akarja kioltani, miután a gazdasági világválság idején Chicagóban rábukkant a Házra, amelynek ajtaja más időkre nyílik. Harper a tökéletes gyilkos, aki egy-egy gyilkosság után nyomtalanul eltűnik egy másik korba – ám egyik áldozata életben marad. K
irby, aki megszállottan kutat támadója nyomai után, a Chicago Sun-Times egykori bűnügyi újságírója, Dan Velasquez mellé szegődik, akinek karrierje épp az ő ügye miatt vett más irányt, és Kirby hamarosan megsejti a lehetetlennek tűnő igazságot...
A regény, amely alapján az Apple TV+ Tündöklő lányok című Apple Original sorozata készült
A kettétört birodalom
Különös sötétség terjed Vigilia földjén. Még a tengerparti kis faluban élő Corayne an-Amarat is érzi. A sors egy legendákból előlépett halhatatlan és egy könyörtelen bérgyilkos képében toppan be az ajtaján, akik felfedik előtte, hogy egy ősi vérvonal utolsó leszármazottja, és csak az ő hatalmában áll megmenteni a világot a megsemmisüléstől.
Egy szívében bosszút forraló férfi ugyanis soha nem látott sereget gyűjt, és a világ alapjait forgatja fel. Egy ellopott, különleges karddal a kezében az egész birodalmat hajlandó széttörni, csak hogy az ura lehessen, és csakis Corayne állíthatja meg. Corayne különcökből álló, szedett-vedett csapata élén kétségbeesett hajszát folytat az idővel, hogy végrehajtsa a lehetetlent, és a vérében pezsgő mágiával lezárja a kapukat, amelyeket soha nem lett volna szabad kinyitni.
Na sklade 1Ks
19,32 €
dostupné aj ako:




















