Gabo strana 33 z 43

vydavateľstvo

Vérmágia


Branna ?O’Dwyer Írországban, Mayo megyében él, ahol a múlt legendái szorosan összefonódnak a jelennel. A boltjában árulja a saját készítésű krémeket, balzsamokat, gyertyákat. Nem csoda, hogy a portékája népszerű a helybéliek és a turisták körében, mert Branna a különleges képességeit is felhasználja munkájában. Ő Mayo egyik Sötét boszorkánya, akit az öröksége és a sorsa arra kötelez, hogy elpusztítsa Cabhant, a sötét varázslót. Branna hűséges barátai szoros kört alkotva harcolnak vele a sötét erők ellen. Nehéz dolguk van, mert nemcsak Cabhant kell megsemmisíteniük, hanem a benne lakozó démont is. Branna életéből csak egyetlen dolog hiányzik: a szerelem. Fiatal korában odaadta a szívét Fin Burke-nek, az ifjú férfi boszorkánynak, és akkor úgy tűnt, hogy a viszonzott szerelem boldogsága vár rá. Annál nagyobb volt a csalódása és az elkeseredése, amikor a szerelmén megjelent Cabhan jele, és kiderült, hogy Fin a gonosz varázsló leszármazottja. Branna nem tudta túltenni magát ezen, és szakított a fiúval. Fin azóta a világot járja, boszorkányként és emberként próbálja kitalálni, hogyan szabadulhatna meg a jeltől. Ő nem Cabhan vérének érzi magát, hanem Branna köréhez tartozónak. Amikor eljön az idő, és a három Sötét boszorkány a végső leszámolásra készül, Fin visszatér Írországba, hogy mellettük harcoljon. Nehéz legyőznie Branna gyanakvását, és sokáig nem tudja elnyerni a bizalmát. Az első két csatát nem tudták megnyerni, de most rájöttek, hogy egy démonnal van dolguk, és különleges mágiára lesz szükségük.
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

Amelia


Kate Baront, a peres ügyvédet és gyermekét egyedül nevelő zaklatott édesanyát megrendíti, amikor a lánya exkluzív brooklyni magániskolájából azzal a hírrel hívják fel, hogy Ameliát – az ő intelligens, kitűnően teljesítő tizenöt éves lányát – csaláson kapták. Ám amikor Kate megérkezik a Grace Hallba, váratlanul egy ennél messze letaglózóbb hírrel kell szembesülnie: Amelia meghalt. Elkeseredésében levetette magát az iskolaépület tetejéről.
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

Sir Richard Kenworthy titkai


Sir Richard Kenworthynek kevesebb, mint egy hónapja van, hogy feleséget találjon magának. Tudja, hogy nem lehet túl válogatós, de amikor meglátja a csellója mögött elbújó Iris Smythe-Smitht a hírhedt családi zeneesten, úgy véli, kincsre bukkant. Iris pontosan az a fajta lány, akit első pillantásra észre sem vesz az ember…
Na stiahnutie
4,48 €

A hazug


Shelby Foxworth elvesztette a férjét. Aztán elvesztette az illúzióit… A férfi, akivel Tennessee-ből Philadelphia villanegyedének egy exkluzív részére költözött, nyomasztó adósságot hagyott maga után. Házasságtörő és hazug volt, s amikor Shelby kinyomozza a banki széfjét, több személyi igazolványt is talál, melyek mindegyike más-más névre szól. A férfi, akit szeretett, nem pusztán halott. Soha nem is létezett. Shelby hároméves lányával délnek indul, hogy a szülővárosában keressen megnyugvást, s ott új ismeretség vár rá, Griff Lott, a sikeres építkezési vállalkozó személyében. De halott férjének titkai még felderítésre várnak. A veszély közelebb van, mint Shelby sejtené, még ebben a kisvárosban is, ahol a szerettei veszik körül… s ez a veszély még Griffet is fenyegeti. A gyilkossági kísérlet csupán a kezdet…
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

A selyemhernyó


Amikor a regényíró Owen Quine eltűnik, a felesége Cormoran Strike magánnyomozóhoz fordul. Először azt hiszi, a férje csak elvonult magában valahová néhány napra (ahogy már korábban is), és most azt szeretné, ha Strike megkeresné és hazahozná. De ahogy Strike nyomozni kezd, kiderül, több van Quine eltűnése mögött, mint azt a felesége gondolta. Az író épp befejezett egy kéziratot, melyben vitriolos tollal megírt portrék szerepelnek szinte minden ismerőséről. Ha ez a regény megjelenik, életeket tehet tönkre – így tehát nagyon is sokan lehetnek, akik szeretnék befogni a száját. És amikor rátalálnak a bizarr körülmények között brutálisan meggyilkolt Quine-ra, versenyfutás következik az idővel: meg kell fejteni, mi vezeti ezt a kegyetlen gyilkost – mert Strike ilyennel még sosem találkozott… A selyemhernyó letehetetlen, fordulatokkal teli krimi, a Cormoran Strike-ról és eltökélt, fiatal titkárnőjéről, Robin Ellacottról szóló sorozat második kötete.
Na stiahnutie
14,06 €

dostupné aj ako:

Sírj tovább, hecegnő


Több ?mint húsz éve kutatja a sikerlistás Jean Sasson a Közel-Kelet valóságának történeteit. A Szultána hercegnő szavaival tolmácsolt Hercegnő sorozat kötetei jóvoltából az olvasók bepillanthattak a Szaúd-Arábia hétköznapjait takaró fátyol mögé, és megismerhették a nőket sújtó iszonyú – és máig fennálló – nemi elkülönítést és megkülönböztetést.A Szultána hercegnőről szóló sorozat legújabb kötete hűen ecseteli a világ egyik leggazdagabb és legkonzervatívabb királyságának az életét. Ebben a világban férfi gondviselők irányítják a nők világának minden mozzanatát – kihez menjen férjhez, hol dolgozzon. Bár a hercegnő a kiváltságosok életét éli palotáiban szolgái közepette, még neki is titokban kellett dolgoznia, amikor lejegyezte a megvert, lenézett, sőt kivégzett asszonyok történeteit.Az írónő ugyanakkor rendkívül megnyerően és emberségesen ábrázolja egy szeretetteljes szaúdi család és barátai hétköznapjait, melyekből nem hiányoznak a gyengéd pillanatok, de az érzelemkitörések, a családi viták és a szüntelen igazságkeresés sem.
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

Célpont: Amerika


Egy ?bőröndbe rejtett, szovjet nukleáris bomba felrobban az amerikai-mexikói határ egyik drogcsempész alagútjában. A hírek szerint már útban van egy másik „nuki" is. Az államokban eluralkodik a nyugtalanság és a pánik. Az elnök rájön, nincs más választása, minthogy titokban visszahívja a már leszerelt elit csapatot. Gil Shanon és fura emberekből álló csapata újból összeáll. Nincs sok idejük, mert a második bomba is bármikor felrobbanhat. Meg kell találniuk és időben hatástalanítaniuk a „nukit". Mintegy magánakcióként, „feketén" kell harcolniuk a csecsenekkel, mert az elnök hivatalosan nem vállalhatja fel az ügyet… Ádáz küzdelem kezdődik a terroristák és a Black Seal-csoport tagjai között. A történet az Elit mesterlövész-sorozat többi kötetéhez hasonlóan, izgalmas, fordulatos, pergő. A Seal-csoportok akkor is bátran harcolnak tovább, amikor súlyos csapásokat kell elszenvedniük a nyomasztó túlerővel szemben. Ez a kitalált történet valódi Black Seal-műveleti eseményekre alapozódik.
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

Vadvilág


A Vadvilág frissítő, szívhez szóló ifjúsági regény az első szerelemről, a barátságról és a be nem illeszkedésről. Két merőben eltérő szemszögből ismerjük meg a történetet. Az egyik mesélő a rút kiskacsából lett hattyú, Sibylla (Sib), a másik az új lány, Lou, aki nemrég veszítette el a barátját egy tragikus balesetben.
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

A 44. gyermek


Amikor ?a félelem egy egész népet elhallgattat, egy embernek kell kimondania az igazat! A Szovjetunió, 1953-ban… Sztálin még él, vasmarkában tartja az országot, s ezt a vasmarkot az Állambiztonsági Minisztérium, az MGB vagyis a titkosrendőrség testesíti meg, amelynek éppen csak a brutalitása nem titkos, s ha azt mondja, a szovjet társadalomban bűnözés nem létezik, akkor az úgy is van. Vagy talán mégsem. Amikor Moszkvában, a vasúti sínek mellett megtalálják egy kisfiú borzalmasan megcsonkított hulláját, Lev Gyemidov, korábbi háborús hős, most az MGB nyomozója csodálkozva hallja, hogy a család szerint nem gázolás, hanem gyilkosság történt. Eleinte engedelmeskedik feletteseinek, eltussolná az ügyet, de addig növekszik benne a kétely, míg végül feleségével együtt egy uráli koszfészekbe száműzik, egyszerű közrendőrnek. És ráébred, hogy az a fajta bűntény, amelyet a fővárosban segített eltitkolni, itt is megismétlődött: Újabb gyermeket gyilkoltak és csonkítottak meg. Lev és felesége, Raisza mindent kockára tesz, hogy a vérengző fenevadat megállítsa – még ha ezzel az Állam ellenségeivé válnak is. És a holtak száma egyre szaporodik… A 44. gyermek valós eseményekre alapozott, hátborzongató thriller – és megrázó irodalmi mű arról, hogyan terrorizálhatja egy kormány a saját népét, hogyan lehet túlélni egy diktatúrát, és mi történik, ha egy magányos ember elhatározza, hogy visszavág.
Na stiahnutie
6,17 €

dostupné aj ako:

A belső kör


Beecher White, a fiatal levéltáros az amerikai kormányzat legfontosabb irataival dolgozik. De mindig csak őrizte más emberek történeteit, ő nem vett részt bennük… Mostanáig. Amikor Clementine Kaye, Beecher első, diákkori szerelme segítséget kér rég eltűnt apja felkutatásához, Beecher el akarja kápráztatni, ezért megmutatja neki a különlegesen védett szobát, ahol az Egyesült Államok elnöke személyesen szokta tanulmányozni a titkosított dokumentumokat. Miután véletlenül rábukkannak az íróasztalhoz tartozó szék alá rejtett, felbecsülhetetlen értékű tárgyra – egy kétszáz éves szótárra, amely egykor George Washingtoné volt –, Beecher és Clementine egyszeriben csalások, összeesküvések és gyilkosságok hálójában találja magát.Beecher versenyt fut az idővel, hogy kiderítse az igazságot erről a rejtélyes nemzeti kincsről. Kutatásai egy zseniálisan kódolt kirakós játékhoz vezetik el, amely felkavaró titkot rejt az állam alapításáról.
Na stiahnutie
5,61 €

Időhurok


A tizenhat éves Bree Bennis olyan iskolába jár, ahol az időutazás kötelező tantárgy, és szó szerint veszik a történelmi kirándulásokat. Miután háromszor is kudarcot vall a XXI. századba tett félévi küldetésén, mert véletlenül túszul ejt egy fiút, már az ösztöndíja forog kockán.
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

Suite ?française – Francia szvit


1940 júliusa: a megszálló Wehrmacht csapatai elől menekülnek a franciák. Milliók lepik el az országutakat, szállják meg a vidéki városokat, a falvakat. Az összeomlás teljes: állam, egyház, társadalmi és emberi értékek – minden összekuszálódik. Együtt menekül a túlélésért nagypolgár, művész, „úri” prostituált táncosnő, munkáscsalád, cseléd, aggok és kisgyerekek, sőt a házimacska… A tragikus történelmi helyzetben a hétköznapok emberi drámái és kicsinyességei mellett a hősiesség és az önfeláldozás megrázó képsorai vonulnak el a szemünk előtt.Az egy évvel később, 1941-ben játszódó második rész egy idilli kisváros németek megszállta világába vezet minket. Hogyan éltek együtt a francia falusiak a német katonákkal? Hogyan is működött a kollaboráció, és kezdődött valami halvány ellenállás? Lehetségesek-e emberi kapcsolatok az ellenséges nemzetek között? Beleszerethet-e egy francia nő a nála elszállásolt német tisztbe?
Na stiahnutie
8,42 €

dostupné aj ako:

The Heir – A koronahercegnő


Eadlyn hercegnő kislánykora óta hallhatta a véget nem érő történeteket arról, hogyan ismerkedett meg édesanyja az édesapjával. Húsz éve történt, hogy America Singer benevezett a Párválasztóba, és elnyerte Maxon herceg szívét, akivel azóta is boldogan éltek. Eadlyn mindig is igen romantikusnak találta szülei tündérmesébe illő történetét, habár soha eszébe nem jutott volna a nyomdokaikba lépni.
Na stiahnutie
7,04 €

dostupné aj ako:

Fagyos ikrek


Sarah ?egyik lánya meghalt. De vajon biztosan tudhatja e, melyik? A Fagyos ikrek lenyűgöző pszichothriller, fordulatokban bővelkedő cselekménnyel. Egy évvel azután, hogy az egyik egypetéjű ikerlányuk, Lydia balesetben meghalt, Angus és Sarah Moorcroft a férfi nagyanyjától örökölt kis skót szigetre költözik abban a reményben, hogy sikerült helyrehozni az életüket. Ám amikor az életben maradt lányuk, Kirstie azt állítja, tévedtek, és ő valójában Lydia, a házaspár világa ismét romokban hever. Ahogy közelít a tél, Angusnak el kell mennie a szigetről dolgozni. Sarah magányos, és Kirstie (vagy Lydia?) egyre zaklatottabban viselkedik. Amikor anya és lánya egy hatalmas viharban a szigeten reked, az asszonyra rátörnek a múlt emlékei. Mi is történt valójában azon a végzetes estén, amikor meghalt az egyik lánya? „A remekül megírt, hátborzongató regény a gyász, a bánat, a veszteség és a megcsalás története, a helyszín szépséges, de kísértetek járják, illő háttere a főszereplő család tragédiájának." Kimberly McCreight, az Amelia, egy élet cserepei szerzője
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

A vadember


Miközben Tessa O'Hara cukrászda kirakatának kosarait tölti fel, megszólal az ajtó feletti csengő, és Tessa álmai férfiját pillantja meg. Fél perc sem kell, hogy a férfi meghívja egy sörre. Újabb fél perccel később Tessa elfogadja a meghívást. De négy szerelmes hónap múlva Tessa rájön, hogy a férfi fedett DEA-ügynök, aki azt akarja kideríteni, Tessa benne van-e volt férje drogügyiben.
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

Igaz történet


Michael Finkelt, a New York Times újságíróját 2002-ben kirúgták a laptól, miután meghamisította egy oknyomozó riport bizonyos részleteit. Miközben arra várt, hogy elbocsátását az újság nyilvánosságra hozza és karrierje végleg romba dőljön, nyugtalanító hírt kapott. Egy Christian Longo nevű fiatalembert, akit saját családja meggyilkolásáért köröztek, elfogtak Mexikóban, ahol új személyazonosságot vett fel: azt állította, ő Michael Finkel a New York Timestól. Finkel természetesen azonnal felkereste Longót, hogy megismerje az igaz történetet – ezzel bizarr és bensőséges kapcsolat vette kezdetét, az újságírói munka pedig szép lassan hátborzongató macska-egér játékká alakult. Részben emlékirat, részben krimi, részben mea culpa: az Igaz történet mélyen személyes történet gyilkosságról, szeretetről, megtévesztésről és az igazság bizonytalan természetéről. A könyvből 2015-ben játékfilm készült James Franco és Jonah Hill főszereplésével.
Na stiahnutie
5,61 €