Gabo strana 41 z 43

vydavateľstvo

Együtt


Robbie és Emily évtizedek óta együtt élnek. Mára ízületeik berozsdásodtak, és a látásuk sem a régi – de szerelmük az évek során mit sem veszített erejéből. Egy átlagosnak tűnő reggelen Robbie, mint mindig, a felesége, Emily mellett ébred. Felkel, felöltözik, kávét főz, megeteti a kutyáit, ahogy bármikor máskor is tenné. De aztán egy levelet hagy Emily éjjeliszekrényén, és egyetlen tettével összetöri a szívét.
Predaj skončil
5,61 €

dostupné aj ako:

Merész


A súlyosan sérült, kimerült szövetségi flotta folytatja veszedelmes útját hazafelé. Útközben szindikátusi bányákat fosztanak ki nyersanyagokért, és Black Jack Geary flottakapitány csak reménykedhet benne, hogy sikerül egy lépéssel ellenségeik előtt járniuk. Amikor azonban kideríti, hogy egy titokzatos idegen faj olyan hatalommal rendelkezik, amellyel a teljes emberi fajt eltörölheti, már nem csak a szindikátusiak miatt kell aggódnia.
Predaj skončil
6,17 €

dostupné aj ako:

Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2018


Jonathan Strahan, a fantasztikus műfajok neves szakértőjének sorozata, amely tavalyelőtt mutatkozott be Magyarországon, még merészebb és elgondolkodtatóbb novellákkal folytatódik. Ebben a gazdag válogatást kínáló könyvben már befutott, hazánkban is ismert és pályájuk elején járó szerzők 2017-ben megjelent legjobb sci-fi és fantasy írásait olvashatjuk, amelyek egyszerre tanúskodnak lenyűgöző képzelőerőről és mély emberismeretről.
Predaj skončil
8,42 €

dostupné aj ako:

Vakmerő


A Szövetség már egy évszázada vívja háborúját a Szindikátus Világokkal szemben. Flottája csapdába esett az ellenséges terület szívében, és John „Black Jack” Geary flottakapitányra hárult a feladat, hogy a hajóit visszavezesse a biztonságba.
Predaj skončil
6,17 €

dostupné aj ako:

Csillagainkban a hiba


A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni…„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.
Predaj skončil
5,61 €

dostupné aj ako:

Macskanapló 2.


Nokedli, az immáron felnőtt macskalány újabb kalandos egy évéről olvashatunk a kötetben, a tőle megszokott humorral. Először is megtudhatjuk, hogy megjelent a könyve. De közben bolhás lesz. Aztán a kétlábúak karácsonyi szokásait próbálja megfejteni, sikerül is neki, de ekkor meg elutaznak a gazdái, és egy pótra hagyják. Majd visszatérnek, és jóvoltukból Nokedli kultúrantropológiai terepgyakorlaton vehet részt vidéken. Ahol férges lesz. De ami a legeslegfontosabb, hogy kap egy saját kutyát, Daltont, a labradort. És ezzel kezdődnek az újabb kalandok az életében…
Predaj skončil
4,20 €

Macskanapló


Bemutatjuk Nokedlit, a szabadszájú kölyökmacskát, aki saját, különbejáratú gazdira tesz szert, és hogy a rengeteg új élményt el ne felejtse, naplóírásba kezd. Macskaszemmel fura, sőt olykor felháborító, hogy a gazdik között van, aki éjjel aludna, nem nyalogatja magát tisztára naponta többször is, kiporciózza az ételt, kutyát tart, és dobozba téve elviszi egy helyre a macskáját, ahol annak a szegény állatnak tablettákat dugnak le a torkán, tűt szúrnak a fenekébe és még a hasát is bestoppolják.
Predaj skončil
4,20 €

Lacná kniha Jordánia (-90%)


Sivatagok, várak és próféták országa A sivatag legmagasabb pontjáról, Dzsebel-Rám magasságából Jordánia csupán végtelen kő- és homoksivatagnak tűnik: lenyűgöző és elhagyatott. Mégis, az események, amelyek ezen a kiégett tájon történtek, megváltoztatták a világ sorsát: erre járt Mózes és Sába királynője, a tömjénszállító karavánok és Arábiai Lawrence csapatai is. Mindennek nyoma maradt: Jordánia egy hatalmas múzeum.
Vypredané
1,50 € 15,00€

dostupné aj ako:

A Medici-hagyaték


Érkezik Cotton Malone újabb lebilincselő kalandja a New York Times bestsellerszerző, Steve Berry tollából, melyben titkok, hatalom, történelem és árulás szívbe markoló elegye vár ránk!Cotton Malone, a legendás egykori titkos ügynök ezúttal Olaszországba utazik, hogy megfejtse egy ötszáz éve elfeledett titok rejtélyét. A nyomok egy tizenhatodik századi dokumentumhoz, egy Krisztus-záloghoz vezetnek – egy olyan egyházi kötelezvényhez, amelyet II. Gyula pápa írt alá, és amely szerint a Vatikán mára már több ezermilliárd dollárral tartozik a Medicieknek.De a Medici családról, a reneszánsz Firenze legendás urairól a történelem úgy tartja, évszázadokkal ezelőtt kihaltak. Vajon tényleg így van? Vagy a hatalomra éhes örökösök az árnyékból figyelnek, és visszatérésük már régóta tervben van?Az idő sürget, hiszen nemcsak a múlt kérdései kerülnek terítékre, hanem a jelen hatalmi harcai is: ki lesz Olaszország következő miniszterelnöke, és vajon ki lesz a következő pápa?Cotton Malone nyomozása sötét történelmi titkok, pápai intrikák és politikai összeesküvések sűrű hálójába vezet. És ahogy egyre közelebb kerül az igazsághoz, rájön: minden azon múlik, visszatérnek-e a Mediciek – és ha igen, mikor.
Na stiahnutie
11,83 €

A tükör


A The New York Times bestsellerszerző új trilógiájának második része tovább szövi a Poole család szívbe markoló tragédiákkal, misztikummal, jó és gonosz kísértetekkel teli történetét.Amikor Sonya MacTavish megörökli a Maine partján álló hatalmas, viktoriánus kastélyt, nem is sejti, hogy a ház kísértetjárta. Az éjszaka hallott lépések, ajtócsapódások és zeneszó nem a képzeletének szüleménye. Álmok, látomások és rejtélyesen előbukkanó menyasszonyi portrék formájában egyre többet tud meg családja múltjáról, amikor pedig egy tükörről kezd álmodni, egyből érzi, hogy talán az lehet a kulcs a sötét családi titkok feltárásához.Mikor megtalálja a tükröt a házban, Sonya átlép az üvegén át a múltba, és végignézi, ahogy meggyilkolnak egy menyasszonyt az esküvője napján, majd letépik a jegygyűrűjét az ujjáról. Olyan jelenet ez, amely újra és újra megismétlődik egy évszázados átok miatt, amelyet meg kell törnie... és egy rejtély miatt, amelyet meg kell oldania, ha újra fényt és boldogságot szeretne látni a kastélyban.A Hagyaték folytatásában egyre többet tudunk meg Hester Dobbs múltjáról, és arról, miért akarja uralma alatt tartani a birtokot. A trilógia lezáró kötetében pedig Sonyának meg kell vívnia a végső csatát a holtakkal, hogy végre kezébe vehesse családja és a saját jövője feletti irányítást...
Na stiahnutie
10,98 €

Végzetes házasítás


Bikavér a pohárban, vér a kilátónSzekszárdra érkezik Peterdi Gábor, a karizmatikus és vitatott hírű sommelier, aki nemcsak egy új borbolt megnyitásával kavar vihart a helyiek között, hanem Renáta személyes életében is régóta lappangó feszültségeket hoz a felszínre. A férfit Renáta családja húga mentális összeomlásával hozza összefüggésbe – de mi az igazság? Vajon valóban Peterdi áll a történtek mögött, vagy a múlt ennél sokkal összetettebb?A Pünkösdi Fesztivált követően, amikor Szekszárd lassan visszatérne a mindennapok nyugalmához, brutális támadás történik a Kálvária-kilátónál. Renáta, Ildi, Györgyi és Éva – a négy barátnő, akik már két különös ügyet kibogoztak – most ismét egy olyan történet közepén találják magukat, amely a múlt hibáiról, titkokról és a bizalom határairól szól. Meddig érdemes kutatni az igazságot? Lehet-e még hinni valakiben, akit egyszer már elengedtünk? És mi történik, ha nemcsak a borokat házasítják rosszul, hanem az embereket is?Patkó Ágnes népszerű krimisorozatának harmadik része borral, humorral és némi vérrel fűszerezett történet – ahol a barátság legalább olyan karakteres, mint a bikavér, és a titkok mindig ott rejtőznek, ahol a legkevésbé számítanál rá.
Na stiahnutie
9,01 €

Ne félts


"Függőséget okoz, nagyon izgalmas, árad belőle a szerelem. Irigy vagyok. Nem tudtam letenni."Lauren Kate, New York Times bestseller szerző, a Fallen sorozat írójaEgy napon majd... Egy napon majd szabad lehetek.Már semmi sem lesz olyan, mint volt.Omega Pont sorsa ismeretlen. Mindenki, akit Juliette ismert, valószínűleg halott. A háborúnak talán már azelőtt vége lett, hogy igazán elkezdődött volna.Juliette az egyetlen, aki a Regeneráció útjában áll. Tudja, ha ő életben marad, a Regeneráció nem élhet.Ám ahhoz, hogy legyőzze a Regenerációt és a férfit, aki kis híján megölte őt, Juliette-nek segítségre van szüksége valakitől, akiről sosem gondolta, hogy megbízhat benne. Warnertől. És miközben a közös ellenség legyőzésén munkálkodnak, Juliette rájön, hogy minden, amit tudni vélt – Warnerről, a saját képességeiről, sőt Adamről is –, téves volt.
Na stiahnutie
9,01 €

Gyógyulás szívfájdalom után


A szívfájdalom nem szükségszerű végkimenetel. Sőt, lehetőség is lehet arra, hogy újra önmagunkra találjunk – nemcsak a párkapcsolatainkban, hanem életünk minden más területén.
Na stiahnutie
9,86 €

Érzelmi munka


Rose Hackman újságíró mélyreható kutatásra épülő könyve feltárja azt a láthatatlan és el nem ismert munkát, amelyet a nők nap mint nap végeznek. Elvárják, hogy a nők akkor is legyenek vidámak, miközben épp egy stresszes helyzettel küzdenek. Az anyáknak kötelességük a család életének minden apró részletét kézben tartaniuk. Egy magánéleti gondokkal küzdő kórházi ápolónak a betegei előtt erősnek kell mutatkoznia. Egy fiatal szakembert nem léptetnek elő, mert túl határozott, ahelyett hogy elfogadná főnöke döntéseit. Szinte mindennap arra kényszerülünk, hogy elnyomjuk vagy átalakítsuk az érzelmeinket, csak hogy mások érzéseit előtérbe helyezzük. Túl sok emberrel végeztetik ezt a kimerítő, észrevétlen munkát anélkül, hogy bármilyen elismerést vagy kompenzációt kapnának érte - különösen, ha nők. Az érzelmi munka elengedhetetlen része társadalmunknak és gazdaságunknak - mégis gyakran láthatatlan marad. A szerző számos nő történetét osztja meg, bemutatva ennek a munkának a történelmi hátterét, valamint leggyakoribb megjelenési formáit. De nem csak azonosítja a problémát - eszközöket is ad a kezünkbe, hogy szembenézzünk ezzel a mindent átszövő teherrel, és elinduljunk a közös felelősségvállalás útján.
Na stiahnutie
10,98 €

A cinkotai rém


1916 tavaszán Cinkota rendőrfőnöke, Trauber Adolf olyan bűnténysorozattal szembesül, amilyenre korábban nem volt példa: az Osztrák-Magyar Monarchia első sorozatgyilkosát kell felkutatnia. A bűntények, amelyek a háború árnyékában elkerülik a hatóságok figyelmét, évekig tartó hajsza kezdetét jelentik. Az elkövető, Kiss Béla cinkotai bádogos eltűnik a front káoszában, nyomában pedig csak rettegés és döbbenet marad.Szigeti Kovács Viktor vérfagyasztó története megtörtént eseményeken alapul, és a Monarchia utolsó éveinek sötét oldalát tárja fel - a hatalom hanyatlását, a világ változását és egy gyilkos legendájának megszületését. A cinkotai rém nem csupán egy felkavaró bűnügyi történet, hanem egy történelmi dokumentum is - egy világégés krónikája, amelyben az emberi elme legsötétebb mélységeibe pillanthatunk be.Szigeti Kovács Viktor 1978-ban született Győrben. A Ciceró Könyvstúdiónál eddig négy sikeres ifjúsági regénye jelent meg, köztük A táltos, amely 2020-ban elnyerte a Merítés-díjat az év legjobb ifjúsági regénye kategóriában.
Na stiahnutie
9,01 €

Megtévesztés


Mi történik, ha a hozzád legközelebb álló ember egész életét hazugságban élte?Édesanyja, Sally temetése után Alice Kentet megszólítja egy férfi, Angus Tweedy, aki azt állítja, hogy ő az igazi édesapja. Elmondja neki, hogy börtönben is ült azért, mert bigámiát követett el, amikor elvette Sallyt.Miért mondja el ezt most, harminc évvel később? Hogyan lehetséges, hogy Alice imádott apja, Ralph nem a valódi édesapja? És miért árulta el az anyja ennyire kegyetlenül?Alice elfogadta Sally számos hibáját és azt is, hogy mindig kerülte a múltjával kapcsolatos kérdéseket. De ezzel a megdöbbentő árulással szembesülve tudja, hogy ki kell derítenie az igazságot édesanyjáról.Bármi áron.Alice nyomozása az anyja múltjában elképesztő titkokat tár fel előtte: egy nőt, akinek egész életét egy megrázó gyermekkor formálta...  
Na stiahnutie
9,01 €