Harmat Kiadó strana 3 z 33

vydavateľstvo

A menedék


Corrie Ten Boom (1892 – 1983), az első hivatalos engedéllyel rendelkező holland órásmesternő békés polgári élete gyökeresen felfordul, amikor a nácik megszállják Hollandiát. A hitvalló keresztény család azonnal az üldözöttek mellé áll, és haarlemi házukban, a Beje-ben rejtekhelyet alakítanak ki, zsidókat bújtatnak és együttműködnek a földalatti ellenállással. Corrie óriási leleményességgel szerez élelmet és iratokat, tevékenysége kiterjedt mentőhálózattá alakul.A mélyen hívő nő a koncentrációs tábort túlélve idős koráig a megbékélés fáradhatatlan nagyköveteként járta a világot. Nevét feljegyzik Jad Vasemben, a Világ Igazai között.Az ő lélegzetelállító, igaz története végső soron arról beszél, hogyan győzedelmeskedik a hit, a remény és a megbocsátás az elképzelhetetlen gonosz felett.– Ne mondja meg, ki az, és hogyan fogja csinálni! Csak szerezzenek élelmiszerjegyet, ha tehetik!– Hány személynek kell?Kinyitottam a számat, hogy kimond­jam: „ötnek”. De különösképpen és meglepően egy egészen más szám jött ki rajta:– Száznak!
Na stiahnutie
10,14 €

A legeslegszebb bethlehemes


A Herdman gyerekeket mindenki ismeri a környéken, mint a rossz pénzt. Lopnak, csalnak, hazudnak, verekednek és gyújtogatnak. A hat vásott kölyök első templomi látogatása alkalmával magához ragadja a betlehemes játék főszerepeit, amit senki sem tud megakadályozni. A kisváros békés polgárai a legrosszabbra számítanak. A próbák és az előadás számos bonyodalmat és meglepetést tartogatnak mindenkinek, elsősorban maguknak a Herdman testvéreknek. Az olykor megdöbbentő, máskor kedves, humoros és megindító jeleneteken keresztül új értelmet nyer a jól ismert karácsonyi történet – nemcsak a könyv szereplői, hanem olvasói számára is.„Minden idők legjobb karácsonyi könyve” (Publishers Weekly).
Na stiahnutie
6,74 €

A megvalósítás 4 alapszabálya - Hogyan érhetjük el létfontosságú céljainkat?


A 4DX nem elvont teória, hanem bevált gyakorlatok tára, amelyeket sok éven át több száz szervezet próbált ki, és fejlesztett tovább. Olyan gondolkodásmódot képvisel, amely elengedhetetlen a mai versenyhelyzetben való boldoguláshoz. Ez az új, átdolgozott kiadás egyharmad részben friss tartalommal bővült, és többek között olyan friss témákat tárgyal, mint: - A 4DX és a vezetők vezetői - Egyetlen mérőszám, amely önmagában hosszú távon fenntartja a végrehajtást - A stratégiai elkötelezettséghez szükséges három vezetői gondolkodásmód - Meggyőző eredménytáblák előállítása a legújabb technológiákkal. A 4DX-t mára világszerte több mint százezer munkahelyi csapat használja céljai elérésére az üzleti életben, a kormányzatban, a közszolgáltatásban és az oktatásban.
U dodávateľa
22,51 €

A bátorság fiai - Öt hűséges férfi, aki megváltoztatta a történelmet


Öt férfi lebilincselő története a Bibliából, akik korántsem voltak tökéletesek, ennek ellenére Isten szerepet szánt nekik nagy tervében, hogy rajtuk keresztül mutatkozzon meg a világnak. Öt bátor férfi története, akiknek nem volt része elismerésben vagy hírnévben, de hűségesen szolgáltak nagy vezetők árnyékában, és inspiráló történeteik a mai kor emberéhez is szólnak. Áron, a főpap, Káléb, a harcos, Jónátán, a herceg, Ámósz, a próféta és Szilász, az írnok. Francine Rivers amerikai írónő népszerű, ezúttal egy kötetben megjelenő regényciklusában életre kelti a Szentírás számos jól ismert eseményét, újszerű nézőpontból világítva meg egy-egy történelemformáló lelki vezető élettörténetét és személyes harcait.
U dodávateľa
25,32 €

Az 5 szeretetnyelv - férfiaknak


Gary Chapman bestsellere, az Egymásra hangolva ezúttal kifejezetten férfiaknak szánt kiadásban jelenik meg. A szíve mélyén minden férfi vágyik arra, hogy boldoggá tegye a feleségét, de sokan nem tudják, mit tehetnének ezért. Chapman egyszerű, gyakorlatias és hatékony tanácsainak segítségével könnyen felfedezheti és megtanulhatja felesége szeretetnyelvét. „Miközben ezt teszi, házassága érzelmi klímája javulni kezd, és régóta vágyott változást fog tapasztalni felesége magatartásában. Egyszer csak azon kapja majd magát, hogy újra egy boldog nővel él együtt” – írja a párkapcsolatok szakértője.
Na stiahnutie
8,99 €

Óriások és sáskák


Hogyan válhatunk elég erőssé és szívóssá ahhoz, hogy fenyegető körülmények, nagy stresszhatások közepette is stabilan tudjunk állni? És a nehézségek ne földbe döngöljenek, hanem még növekedjünk is általuk? – Erre válaszol  egy bibliai történetből kiindulva Tapolyai Emőke, közismert klinikai és pasztorálpszichológus, előadó, motivációs tréner.Miután Isten kiszabadította népét az egyiptomi rabszolgaságból és az ígéret földjének kapujáig vezette, a kiküldött tizenkét kémből tízen kétségbeesve jelentették: „láttunk ott óriásokat” és „parányi sáskáknak éreztük magunkat”. Volt azonban két kém, aki ugyanott járt, és ugyanazt látta,  mégis másképpen értékelte a látottakat. „Bátran fölmehetünk és elfoglalhatjuk, mert meg tudunk birkózni vele” – állította Káléb és társa, Józsué.Mi volt kettejük titka? S mi tesz ma is képessé minket arra, hogy kétségbeesés helyett megküzdeni akarjunk?
Na stiahnutie
3,38 €

A mestermű


A sikeres Los Angeles-i festőművész, Roman Velasco látszólag mindennel rendelkezik, amire csak vágyhat: hírnév, megrendelések, vagyon és nők. Ám a lélegzetelállító Topanga-kanyonra nyíló hatalmas házában gyerekkora démonai kísértik. Újdonsült személyi asszisztense, Grace Moore kezdetben nem sejti, hogyan birkózik szenvtelen főnöke a múltjával az alteregója segítségével – titokban egy rejtélyes graffitis névjegyét hagyva az épületek falain. A vallásos Grace egy katasztrofális házasság és válás után megfogadta, hogy soha többé nem fogja megkísérteni a szerelem. De ahogy egyre jobban megismeri a festőt, mintha múltjaik széttört darabjai lassan összeállnának... egészen addig, amíg egy váratlan esemény örökre meg nem változtatja a kapcsolatukat – és mindkettőjük életét.„Gyönyörűen megírt történet hitről, romantikáról és az igazi szabadságban kapott erőről.” ? Bookreporter
Na stiahnutie
17,72 €

Amikor összegyűlünk


Nagyon különbözőek vagyunk, így egy-egy közösséghez eltérő indítékból csatlakozunk: egyesek a feladatok megoldása céljából, mások kapcsolatokat kívánnak építeni, megint mások talán befolyásra akarnak szert tenni.A jó csoport kialakulásához a megfelelő vezető megválasztása mellett hasznos tisztában lenni a különböző vezetői stílusokkal; az önfeltárás és konfliktuskezelés módszereivel; a befolyásolás és meggyőzés mechanizmusaival; az együttműködés, azonosulás és döntéshozatal lépéseivel; az elvárások hatalmával; és azzal is, miként vezethetünk úgy vitát, hogy a résztvevők bátran és őszintén megoszthassák gondolataikat. Em Griffin meggyőződése, hogy a jól működő csoportban lehet változni, fejlődni, érni, vagyis a csoportok – eredeti céljaiktól függetlenül – eszközök, amelyek segítenek a személyiség kibontakozásában.A szerző a közösségek dinamikáját a tőle megszokott humorral és iróniával tárgyalja. Írását szakértelme és keresztény hite mellett a jól működő csoportok iránti leplezetlen lelkesedése hatja át."Példa számunkra, ahogy Jézus tanítványi körben gondolkozott és vezetett. Griffin könyve végigkísér bennünket egy olyan felfedezésen, hogy miként lehetünk mi magunk is jó vezetői közösségeinknek. A kötet emberi, könnyed hangvételben és egyben mély mondanivalóval segít mindenkinek jobb csoportvezetővé válnia."Ablonczy Áron, az Ifjúságépítők vezetője, református lelkész
Na stiahnutie
10,14 €

Frontvonal


Sztehlo Gábor ott szeretett, ahol gyűlölet tombolt, és ott épített, ahol minden romba dőlt, élete az erkölcsi kiállás, a hit és az emberség frontvonalán zajlott.A Világ Igaza éremmel kitüntetett, Nobel-békedíjra felterjesztett evangélikus lelkész a nyilas uralom alatt 1600 üldözött gyermeket és 400 felnőttet bújtatott Budapesten. A háború után általa létrehozott  Gaudiopolis gyermekköztársaság története szolgált a Valahol Európában című film alapjául. A legendás hírű pap életét elbeszélő megrendítő és felemelő regény két idősíkon bontakozik ki: az idős lelkész svájci hegyi sétájának belső monológjaiban feltárul a múltja a finnországi lelki ébredésétől kezdve a szocializmus alatt elszenvedett üldöztetéséig…. A másik történetszálon a Bogár utcai menedékotthon megindító, hősies és olykor groteszk pillanatai elevenednek meg.
Na stiahnutie
8,87 €

Pedig mi azt hittük


Az emmausi úton olyan emberek találkoznak Jézussal, akik hittek benne, vele jártak. Valaha izzott a szívük, de ez a szív kihűlt, amikor a szilárdnak látszó hit és reménység szertefoszlott. A dolgok nem úgy alakultak, ahogy remélték. Pedig ők azt hitték, hogy… Manapság is hívők tömegei járnak kiégett szívvel az élet emmausi útjain. Jézust követve jutottak zsákutcába, ezért otthagyták gyülekezeteiket, a korábban lelkesen végzett szolgálataikat, felszámolták a keresztény barátaikhoz fűződő kapcsolataikat. Vagy külsőségben megtartották ugyan a hívő életük kulisszáit, de a hitüket értelmetlennek és erőtlennek érzik. Ilyenkor marad a fájdalom, az önmarcangolás, az üresség vagy a keserű cinizmus. Pedig mi azt hittük – mondják kiábrándultan. Rájuk gondolva és feléjük fordulva mesél a közismert szerző, Bolyki László mindarról, amit megélt és a Szentírásból megértett.
Na stiahnutie
12,65 €

Vadóc és az utolsó titok


Vadóc emlékei visszatértek, de ez nem oldott meg minden rejtélyt. Hogyan szerezheti vissza mindazt, ami az övé? Ki és miért akarja megölni? Ahogy közeledik a húsvét, a kérdések egyre szaporodnak: ha Isten jó, miért történik annyi rossz a világban? Miért kellett Jézusnak szenvednie és meghalnia? És mi köze mindehhez a nyúlnak és a színes tojásoknak?Közben zajlanak az események: betörés, menekülés erdőben és háztetőn, narancsfává változó hóvirág – Vadóc mellett csupa kaland az élet. Vajon minden megváltozik, ha az utolsó titokra is fény derül?A Vadóc (eredeti nyelven Der Schlunz) hétrészes, elsősorban a kisiskolás korosztályt megszólító regénysorozat, amely Németországban már igazi klasszikusnak számít – nagy sikerű tévéfilm- és képregénysorozat is készült belőle.
Na stiahnutie
8,87 €

Jézus élete - Négy evangélium, egy történet


Máté, Márk, Lukács és János - négy evangélium, négy nézőpont, négy "kameraállás". Külön-külön mindegyik írás egyedi megközelítése üzenetértékű, együtt pedig egy teljes történetet rajzolnak elénk Jézus életéről. A nagysikerű The Chosen (A kiválasztottak) című filmsorozat alkotói a forgatókönyv írásakor elkészítették saját evangéliumharmóniájukat, melyben a négy bibliai könyv szövegét egyetlen, összefüggő elbeszéléssé alakították. Céljuk mindkét alkotásukkal az, hogy a néző és az olvasó egészen mélyen elmerülhessen a valaha volt legnagyszerűbb történetben. A Jézus élete - Négy evangélium, egy történet című könyv teljes egészében bibliai szöveg, ennek a könyvnek nem célja azonban, hogy a Szentírás helyébe lépjen, sőt a benne található igehelymutató annak olvasására buzdít. "A Biblia lapjain olvasható történethez nem kell kiegészítés, az maga a teljes üzenet az új élet lehetőségéről Krisztusban. Ő az, akiért a The Chosen című sorozatot is készítettük." (Dallas és Amanda Jenkins)
U dodávateľa
14,06 €

Apák és fiúk - A férfivá válás útján


Ma a társadalomban és az egyházakban a férfias értékek - mint az erő, a kitartás vagy a tekintély - válságban vannak - állítja a szerző. Ennek egyik oka, hogy az apák lélekben vagy fizikailag is eltűnnek a családokból, nem adják át a generációról generációra szálló szellemi örökséget, így az életlánc megszakad, a fiúk magukra maradnak, elmarad a beavatásuk, nem válnak érett férfivá. A bibliai példákra épülő gondolatmenetet a személyes élmények mellett történelmi kitekintés is gazdagítja. A szerző szeretné felrázni és küzdésre motiválni a férfiakat, apákat és fiúkat egyaránt - ha komolyan veszik a küldetésüket, az életlánc helyreállítható.
Na sklade 2Ks
12,68 €

Vadóc és a láthatatlan őr


Vadóc és a Schmidtsteiner család gyülekezeti kirándulásra indul egy titokzatos várba. Állítólag föld alatti járat vezet a vártól egészen a közeli falu régi templomáig, ahonnan nemrég aranytárgyakat loptak el. Vajon a titkos járatban van elrejtve a kincs? És hol lehet a bejárata? Felbukkan-e a "láthatatlan őr", aki éjszakánként a folyosókon kísért? Közben más is nyugtalanítja Lucast: egy detektív azt mondta neki, valaki új bérgyilkost bízott meg, hogy ölje meg Vadócot... A Vadóc (eredeti nyelven Der Schlunz) hétrészes, elsősorban a kisiskolás korosztályt megszólító regénysorozat, ami Németországban már igazi klasszikusnak számít - nagy sikerű tévéfilm- és képregénysorozat is készült belőle. A Szentírás Szövetséggel közös kiadás. 7-12 éveseknek
U dodávateľa
9,86 €

Az igazi kincs


1875. Amikor az új-angliai szüfrazsett, Kathryn Walsh megérkezik Calvadába, a legkevésbé szerelemre vágyik. Vagyonos bostoni mostohaapja kitagadta, ezért utazik nyugatra, az Isten háta mögötti kisvárosba, hogy soha nem látott, elhunyt bácsikája után bejelentse öröklési igényét. A hagyaték egy már nem működő újság szerkesztősége a település főutcáján, amelyet bordélyházak és szalonok szegélyeznek, valamint egy bizonytalan értékű bánya. Kathryn úgy dönt, újraindítja bácsikája újságját, hogy megírja az igazságot a helyi viszonyokról, és első lapszámával hatalmas felfordulást okoz. Szembekerül Calvada legbefolyásosabb férfiaival, Morgan Sanders dúsgazdag vállalkozóval és Matthias Beckkel, egy jól menő kocsma és szálló tulajdonosával, akik ráadásul mindketten élénken érdeklődnek az előkelő és felettébb vonzó hölgy iránt. Mindenki gazdagság után sóvárog ebben a törvényen kívüli városban, ahol végül mégsem az arany bizonyul az igazi kincsnek. Magával ragadó, romantikus vadnyugati regény a Megváltó szeretet New York Times-sikerkönyvírójától.
U dodávateľa
16,87 €

Nyerő páros - Kiút a házassági konfliktusok csapdájából


Konfliktusmentes házasság nem létezik, de a napi viták feszültségéből van kiút. Ha egy veszekedés során az egyik fél győz, és a másik veszít, az nem tesz jót a kapcsolatnak. A világszerte elismert párkapcsolati szakértő, Gary Chapman több évtizedes tanácsadói tapasztalata alapján állította össze rövid és gyorsan olvasható könyvét, melyben közérthető nyelven ad gyakorlati tanácsokat a hatékony konfliktuskezeléshez. Bemutatja, hogy vannak olyan feszültségoldó megoldások, amelyek kölcsönös nyereséggel járnak. A házassági problémákat olyan lehetőségeknek tekinti, melyek alkalmat adnak a társ iránti szeretet, tisztelet és nagyrabecsülés kinyilvánítására, ez pedig a köztük lévő köteléket erősíti. Az egyes fejezetek végén önismereti gyakorlatok segítik, hogy ki-ki könnyen azonosíthassa saját konfliktusmegoldó stratégiáját. "A lelkem mélyén tudom, a házaspárok nemcsak a konfliktust szeretnék megoldani, hanem egy jobb, minőségi kapcsolatra vágynak" - mondja a szerző, és könyvét éppúgy ajánlja tapasztalt pároknak, akik régóta keresik a megoldást elhúzódó konfliktusaikra, mint friss házasoknak, akik szeretnének előre felkészülni nézeteltéréseik helyes kezelésére.
U dodávateľa
7,04 €