Helma strana 20 z 25

vydavateľstvo

Istenek az égben


Mitől ?ember az ember? Mire képes az általunk alkotott gép? Hol van a határ teremtő és teremtmény között? Ismerjük-e egyáltalán a saját lényegünket? Ezen kérdések témakörében játszódik az Esendő istenek című kisregényem, ami egy fél évszázad múlva bekövetkező, elképzelt jövőt vázol fel. A lassan újból erőre kapó emberiség eddig élet-halál harcát vívta egy világjárvánnyal. Végre elérkezik az idő, amikor egy távoli, idegen planétára mentőexpedíció indulhat. Azonban a küldetés a vártnál nehezebbnek bizonyul. Míg a csapat egy eltűnt asztronauta után nyomoz, addig egyre több és több rejtélyes körülmény kerül napvilágra. A Deus Ex Machina kezdete egy régóta zajló háború izgalmaiba röpíti az olvasót. Az elhúzódó harcok alatt az emberiség elindul a szülőbolygójáról, hogy megismerje és meghódítsa a távoli világokat. Az űrverseny célja egy lakható bolygó keresése, mely új erőforrással és otthonnal szolgálhatna a felfedezőjének. A világűr azonban nem csak lehetőségeket, de eddig még ismeretlen veszélyeket is tartogat. Ész és szív küzdelme a gátlástalan kegyetlenséggel és a nyomasztó túlerővel. A tét nem kevesebb, mint az emberiség lakta kozmosz. Igazságosságra vagy zsarnokságra fog-e épülni a kialakuló rendje? A kiélezett helyzetben különös hangsúlyt kap a tudóstársadalom felelőssége.
Na stiahnutie
5,61 €

Fotelmesék


Régen, amikor még nem a tv készülékeken vagy az okostelefonon nézett videók adták a legtöbb mesét a gyermekeknek, a szüleik, nagyszüleik köré gyultek. Akik fotelben ülve mondtak történeteket gyermekkorukról, vagy olvastak varázslatos meséket a nagyvilág kincseibol. Ezek az alkalmak közelebb hozták egymáshoz a családtagokat, s nagy lehetoséget nyújtottak a gyermeki fantázia kibontakoztatásához. Az ilyen meghitt és csodálatos kalandozásokhoz kínálom szeretettel meséimet, melyek többsége a magyar népmesék stílusában íródott. Így aztán nem hiányozhat belolük a szeretet, a tréfa, s az életre szóló tanulságok sora. Kondora Beáta barátságos, kedves rajzai színesítik a történeteket.
Na stiahnutie
3,92 €

A szövetséges


Beleszerettem egy autóba. Nem, nem egy nőcis, cuki kis bevásárló kocsiba. Ez egy mindenhol is közlekedni képes pic-up volt. Ezüstszínű, hivalkodó króm díszítésekkel, sötétített ablakokkal… tekintélyes méretével uralta az utat, amin járt. Olyannyira rajta járt minden gondolatom, hogy azon kaptam magam, hogy vele képzelődöm… Ő méltóságteljesen elgurul mellettem, én pedig tekintetemmel követem, hol szigorúan, hol reménykedve, hol félve… Az autó sötétített ablakai mögött bárki ülhetett… És akárhányszor láttam, társult hozzá egy érzés, egy vágy, hogy újra láthassam, hogy ülhessek benne, hogy részese lehessek annak a mesének, amit kitaláltam hozzá. … és egyszer összeállt a kép! Ez az autó Dyloné! Innen indult ez a történet.
Na stiahnutie
4,48 €

A mindenség elmélete


A nyolc novellából álló kötet a szerző elmúlt két évtizedben megjelent írásaiból nyújt válogatást. A történetek időben és térben kalandoznak, történelmi eseményeket értelmeznek újra, a jövőnket fenyegető buktatókra hívják fel a figyelmet, emellett eljátszadoznak a matematika és a fizika törvényeivel is. A cselekmények ugyan különböznek egymástól, de mindegyikben megtaláljuk az embert, aki a világunkra nyitottan, tudásra szomjasan keresi az igazságot vagy szembesül az ismeretlennel, hogy olyan válaszokat kapjon kérdéseire, amelyek egyszerre lehetnek meglepőek és nyugtalanítóak az olvasó számára.
Na stiahnutie
5,32 €

Ami nem változik


Hősök, gonoszok és idegenek ezernyi távoli világból. Sokan ezzel azonosítják a sci-fi műveket. A jövő körvonalai most sejlenek fel körülöttünk és nemegyszer sokkal kézzelfoghatóbb problémákra kell keresni a választ. A gépek fejlődése, a viselkedés szabályozás, a túlnépesedés, az emberi viselkedés változásai egy hosszú távú űrutazás során, mind mind érdekes kérdéseket vetnek fel. Ezekre talál az olvasó néhány könnyed, vagy éppen komolyabb hangvételű írást a kötetben.
Na stiahnutie
5,32 €

Rivaldafényben


Egy véletlen folytán találkozik Olivia és James. Olivia már akkor egy nagyképű, arrogáns seggfejnek tartja a férfit, és örül, hogy többet nem látja, miután elmondta neki a véleményét. Közben egy jó állásajánlatot kap. Csak annyi a feladata, hogy eljátssza egy híresség barátnőjét. és vele tartson az összes rendezvényre. Túl későn tudja meg, hogy ez a bizonyos híresség James Hunter.
Na stiahnutie
5,61 €

Kiyoshi és Chloé


Kiyoshi ?átlagos, börtönszerű iskolai élete egy csapásra megváltozik, mikor magához fogadja az útszélén talált macskát, akiről reggelre kiderül, hogy valójában egy vele egykorú lány. Ő Chloé, aki azon kívül, hogy képes macskává átalakulni, az a különlegessége, hogy egy másik világból jött, miután idáig üldözte nagybátyja egyik csatlósa. A lány félti a világát, így minél hamarabb vissza akar menni, ami sikerül is neki, azonban akaratlanul a kamaszfiút is magával rántja. Képtelenek együttműködni, hogy a srác hazajusson. Azonban ez a cél hamar tovább nehezedik, miután kiderül, hogy a lány nagybátyja sokkal nagyobb fenyegetést jelent, mint azt ő elképzelte, ráadásul sikerült Chloé ellen hangolnia a lány öccsét. Chloé kilátástalánságtól vezérelve utolsó reményként körüljárja a különleges világ négy országát, Tavasz, Nyár, Ősz és Tél földjét, hogy segítséget kérjen azoktól a vezetőktől, akiket korábban nem is ismert, hogy felvehesse a harcot legnagyobb ellenségével, a nagybátyjával, és kiszabadítsa a karmai közül szeretett öccsét. Mindezt a magával hozott Kiyoshi segítségével.
Na stiahnutie
7,01 €

Világ-cserepek


Groteszk, ijesztő, torz, törött világ cserepei. Talán össze lehet illeszteni oket, de a törésvonalak megmaradnak. Fájdalmak, félelmek és sötétség. Van-e kiút a cserepek között botladozva a fény felé? A kötetben felsorakozó novellák mindegyike egy-egy ökölcsapás a gyomorba. Fáj olvasni oket, mint ahogy törött cserépen mezítláb taposni is fáj, ám ha nem indulsz el, nem jutsz sehová. Szembe kell nézni a félelmeiddel, a fájdalmaiddal ahhoz, hogy képes légy legyozni oket. Rá kell lépni arra a cserépre, és félretenni a fájdalmat. Ha rálépsz, kapsz valamit: tapasztalatot, ismeretet a világról és önmagadról, és egy lépéssel máris elorébb leszel. A cserép pedig porrá orlodik a talpad alatt. Nem tud bántani többé.
Na stiahnutie
1,55 €

Röpke


Az 1980-as évek kezdeteitől a 2010-es évek végéig írt verseimet, verses műveimet és egy rövidke színdarabot tartalmaz.Ahogy egyik kedves olvasóm fogalmazott, elég szomorú versek. Ez igaz, de vidám rímpárok, és meserészlet is került bele. Batári Gábor lektori jelentésből idéznék:„…művei kiváló formaérzékről, tiszta és pontos rímelési technikáról, határozott és sokszor egyedi ritmikáról tanúskodnak. Tartalmukat tekintve pedig, mélyenszántó gondolatiság, empátia, emocionális érzékenység jellemzi őket. A homogén versteret – amelyet egyébként áthat a jobbítani akarás, az égi és földi szép aranymetszéses arányait az emberi lélekben is megvalósítani kívánó látásmód – organikusan alkalmazott szóképek, metaforák teszik közérthetővé.” 
Na stiahnutie
2,13 €

Mennybéli mesék


A katolikus egyház szentjei köré számtalan legenda épült csodatételeikrol. A szentté avatás egyik feltétele éppen az, hogy bizonyíthatóan csodát vitt véghez az illeto. A szentek bizonyított csodái és a róluk szóló legendák a mese és a valóság vékony határán billegnek, kételkedhetünk bennük, de el is hihetjük, hogy megtörténtek. A legendák ettol még élnek… bennünk, vagy rajtunk kívül, tolünk függetlenül. A kötetben szereplo történetek viszont egyértelmuen mesék. Vannak olyanok köztük, amelyek egy-egy létezo legendára épülnek, de olyanok is, amelyek teljes egészében a szerzo fantáziájának szülöttei. Nem kell elhinni oket. Emiatt nincs okunk kételkedni sem bennük. Ami azonban mindegyikben vitathatatlanul azonos és eredeti, az a mesékben megjeleno Szentek által képviselt, szereteten alapuló, keresztény szellemiség. A Mennybéli mesék célja, eme szellemiség magjának elvetése a gyermekszívekben. Tartalom: Szent Piroska köpönyege Árpádházi Szent Margit és a mókus Szent Balázs szamara Szent Bálint fája Nursiai Szent Benedek és a szita Szent József saruja Szent Márk és a galambok Lourdes-i szent Bernadett korsója Szent Flórián az árvízben Szent Vitus megpróbáltatásai Szent Anna csodatévo diói Szent Ilona és a keresztek Szent Máté áldása Szent Rozália és az ördög A segíto Szent Teréz Assisi Szent Ferenc macskája Szent Erzsébet rózsái Alexandriai Szent Katalin Miklós püspök és a fagombok Szent Borbála tüze
Na stiahnutie
1,55 €

A-tól V-ig


Az 1976-os nyíregyházi születésu és ott is élo és alkotó Lencsés Károly verseskötete elvezeti az olvasót A-tól V-ig vagyis az Agóniától indulva a Városi idill mentén a Megvilágosodás során a Visszaigazítás-ig, miközben Kövek és Kavicsok között, az utazás során megtörténik a Beszélgetés a Halállal, de nem Hiába.
Na stiahnutie
2,79 €

Elbeszélések, novellafüzér


Egy sok évvel ezelőtt megírt, eddig meg nem jelentetett elbeszélés, B. Vegeth Álmos könyve lát most napvilágot, a korábban már megjelent szépirodalmi novellák köre pedig egy vadonatúj novellával bővül, ami egy elfeledett, indián törzs történetével ismerteti meg az olvasót. A már megjelent tudományos-fantasztikus novellák köre kettővel gyarapodott, - melyek közül a Lehetőség című kifejezetten aktuális témákat feszeget - ebben a képekkel illusztrált kötetben.
Na stiahnutie
2,06 €

A levegőben


Ebben a részben Edward Stevenson angol nyomozó társaival egyre összekuszáltabb nyomokat próbál meg kibogozni. Bár az eredetileg gyermekrablásnak indult ügy nyomai teljesen kihűltek, szövevényes bűntény nyomaira bukkan. Az időközben csapattá alakult emberek, újabb helyeken keverednek egyre veszélyesebb helyzetekbe. Vajon mit sikerül kiderítenie a nyomozónak az egyre életveszélyesebb kalandok során, mialatt akarva-akaratlanul is megismerkedik környezete flórájával és faunájával? Meddig maradhat egyben és életben a társaság? Hová vezetnek a szálak az izgalmas nyomozás során?
Na stiahnutie
2,49 €

Meseszánkó


Versek, mesék Mikulásra, Karácsonyra, hóhullásra Érkezik a meseszánkó, teli száz csodával. Nyisd ki füled, tárd ki szíved! Éppen feléd szárnyal. „Amikor a téli esték sötétsége egyre nagyobb és nagyobb falatokat harap le a nappalokból, mi mást is tehetne a gyermek, mint hogy anyja ölébe kucorodik és mesét hallgat?” A kis kötet kilenc szeretettel és varázslattal teli téli mesét és kereken húsz verset tartalmaz a szerzo kifogyhatatlan tollából. Olvasd el, hallgasd meg ezeket a történeteket, verseket és éld át te is a bennük szikrázó varázslatot!
Na stiahnutie
1,83 €

Ember a tűzben


A rejtélyek iránti vonzalom egyidos az emberiséggel. A kötetben két eltéro nézopontú és hangulatú kisregény vezeti el az olvasót a rejtélyhez, az izgalmas nyomozáshoz és a megoldáshoz, majd felteszi az örök kérdést: mihez kezdjünk a hosszú, fáradságos úton megszerzett tudással?
Na stiahnutie
3,63 €

Szömörce és Libalány


A történet egy kislibáról szól, akinek az a szíve vágya, hogy ember legyen. Egy napon véletlenül belegabalyodik egy szederbokorba, ahonnan a mellette álló szömörcebokor menti ki. Hogy, hogyan tud egy bokor segíteni? Hát úgy, hogy o valójában egy manó és varázsereje van! Erdotündér varázsolta szömörcebokorrá, mert állandóan bosszantotta az erdo lakóit. Csak akkor változhat vissza, ha segít valakinek. Ámde nagyon sok évet kellett várnia, mire lehetosége akadt , hiszen a mérges szömörcebokort mindenki messzire elkerüli... Amikor újra manóborben lehet, a kisliba megkéri, hogy változtassa emberré. A két jóbarát további kalandjairól szól a mese, olyan tanulságokkal, amelyek a család értékét, a barátságot, a szeretetet, a türelmet, a kitartást erosítik. A Szömörce és Libalány egy iránymutató meseregénynek készült, amelyben több olyan konfliktust, helyzetet igyekszem feldolgozni, amelyekkel a mai gyerekek szembe találhatják magukat úgy az iskolákban, mint otthon vagy éppen az utcán. Mindamellett, hogy végig kalandoznak a könyv hasábjain a foszereplokkel: Szömörcével és Libalánnyal, ( akik nem véletlenül imádják a természetet) megismerhetik az élet valódi értékeit, mely a felsorakoztatott példákon keresztül észrevétlenül beépül a kedves történet folyásába.
Na stiahnutie
3,07 €