Hungarovox Kiadó

"(...) Reményik László nem látva ismerkedett meg a számítógéppel és a szövegszerkesztő használatával. Azóta ír. Van úgy, hogy sorstársairól és van úgy, hogy önmagáról, de mindig arról, hogy sohasem szabad feladni. Arról, hogy az ember mindig találhat magának hasznos célokat. Mi pedig, amíg olvassuk, apránként megismerjük a tőlünk olyannyira különbözőnek tűnő embertársaink életét, látásmódját, problémáit - és rájöhetünk arra, hogy valójában nem különböznek a "mieinktől". El kell látni magunkat és másokat, értelmes tevékenységet kell találni, társat kell találni és így tovább. Csak a megoldás hogyanja más - és ahogy átéljük a gondokat, megismerjük a megoldásokat, oszlik bennünk az idegenkedés. Miután letesszük a könyvet, már nem kell szégyenkezve elfordulnunk, ha találkozunk... szóval, tudják, ugye? Kedvenc idézetem a szerzőtől: - Én nem vagyok "vak". Én továbbra is Reményik László vagyok, csak éppen nem látok. Ne legyenek vakok: olvassák el ezt a könyvet, és utána másképp fognak látni!" (Fügedi Ubul)

Minden nemzet számára léteznek szakrális fogalmak. Ha anyanyelvünkben ilyen fogalmakat keresnénk, bizonyára előkelő helyen szerepelne a Verecke szó. E szó hallatán minden magyar ember ugyanarra gondol, s azonnal egy másik szakrális fogalommal társítja - a honfoglalással. Sajnos azonban nem mindenki tudja, valójában mi is rejtőzik a fogalommá vált "Verecke" mögött. A fotókkal díszített kötet készítői ezért körüljárják a Kárpátok eme szegletét - földrajzi és történelmi aspektusból egyaránt.

Sepp Weinbach, azaz Borpataky Jóska, a baranyai sváb fiatalember a német hadsereg századosaként vesz részt először Franciaország megszállásában, majd Sztálingrád ostromában. A két esemény más-más okból örökre megváltoztatja az életét. A háború után B ajorországban letelepedő férfit csakhamar utoléri a múltja, egy furcsa kislány, Rose alakjában. Rose, a hármas (magyar-német-francia) identitással rendelkező lány tizennyolc éves korában, a hatvanas évek elején diákként Párizsba kerül. A regény az ő boldogságkereséséről szól: vajon képes lesz-e megküzdeni a saját maga és a már csaknem húsz éve véget ért, de a lelkekben még dúló háború démonaival? Képes lesz megtalálni helyét egy családban, amelyet már a felbukkanása előtt is meglehetősen kusza v iszonyok, elhallgatott titkok és fel nem dolgozott tragédiák jellemeztek? Végül pedig: többszöri próbálkozás után sikerül-e megtalálnia az igaz szerelmet?

A művészetben, így a filmművészetben is a nagy alkotó általában súlyos egyéniség. Fordítva persze nem igaz, egy komoly személyiség miért lenne feltétlenül jelentős művész. A hét portréban hét olyan magyar és külföldi filmesnek - Greta Garbo, Marilyn Monroe, Mensáros László, Szőts István, Ranódy László, François Truffaut, Bódy Gábor - örökíti meg Kaiser László az életét és pályáját, vagyis személyiségét, akik jelentős egyéniségek voltak egyben, s érdemes gondolkodásmódjukra, életükre is odafigyelni. Egyáltalán: alkatuk hogyan függ össze az alakítással, a munkával, a színészettel, a rendezéssel... Ezt vizsgálja a könyv olyan színészek és rendezők megrajzolásával, akik a jelennek is tanulságot kínálnak s az egyetemes és magyar filmkultúra meghatározó alakjai.

"Horgásztam az emlékek tavában és megfogtam egy kis halat. Nem ő az a bizonyos csuka, aki lenyelte a bugylibicskát. Nem is az aranyhalacska, amelyik zokszó nélkül tejesíti mindhárom kívánságunkat. Csupán egy keszeg, egy garda a sok közül, mely az eml ékek mesebeli aranyfodrú, égszínkék tavában úszkált, és véletlenül az én horgomra akadt. Mint ahogy azok az idő feneketlen, mély tavából felmerült történetek is, amelyeket közre adok ebben a könyvben. Igaz mesék - mesés igazságok az én gyermek- és if júkoromból, mely lehet, hogy a Kedves Olvasóé is. Számunkra ez volt, ilyen volt a gyermekkorunk, eszmélkedő ifjúságunk. Az elsőtől az utolsó szóig igaz. Gyermekeink, unokáink számára, akik nejlonzacskóban csomagolva találkoznak a csirkével, és még so ha sem vakargatták meg a kese süldő füle tövét, talán mindez csak a múlt század meséje. Letűnt világ, melyet a lenyugvó nap aranyló sugarain hintáztat a tovatűnő idő." (a Szerző)

Jules Renard a francia irodalom azon vonulatához tartozik, amely a társadalmat nem annyira ostorral, mint inkább szelíd szóval igyekezett jobbítani. "Állati portrék" címmel magyarul most első ízben megjelenő kötete apró karcolatokat fog össze, amelyek állatok lírai jellemrajzát adják, de eközben embertípusokat, viselkedéseket, sorsokat formáznak meg. Ami összeköti ezeket a történeteket, az egy, a XX-XXI. század embere számára már szinte elképzelhetetlen, az emberi psziché legősibb rétegéből származó azonosulása a természeti környezettel.

Ez a könyv emlékezés és napló, de valójában kalandok könyve. Haranglábi Nemes József egész életét a képzőművészet töltötte be, hiszen hivatásos katonai pályáját hagyta ott a festészetért, mégis lovassági tisztként az első világháborúban, a vezérkarhoz beosztott őrnagyként pedig a másodikban érték élete nagy eseményei. Élvezetes olvasmány a könyv első részében a visszaemlékezés a tizennégyes háborús frontszolgálatra, sebesülésére és fogságba esésére, amikor bejárta a cári, azután a szovjet birodalmat egészen Szibériáig. A második világháborúban reaktiválták, a vezérkarnál szolgált a tolmácsosztályon, amikor elérkezett 1944 októbere, Horthy Miklós kiugrási kísérlete... (Szakonyi Károly)

...E vargarudolfi versregény elbeszélő drámai líra, a lírai életmű hosszúversei, könyvvé szerkesztett anyagai között valami eddig nem látott, valami más. Hogy micsoda is? Az már a hozzáértők dolga a messzi jövőben. Miénk az átérzés, hogy általa mielőbb meggazdagodjunk. A Varga-vers folytatta és folytatja tovább a megújulások útját öntörvényei szerint, önnön teljessége felé. A veleszületett erő, a megszerzett tapasztalat, a költői létezés szenvedélyes etikája visszaköszön Veron rokkájának perdületében, vissza, az ember ügyének szolgálatától a középre zárt külső forma zaklatott lebegéséig... (Szarka István)

Bíró András - "a kutya" nyugalmazott főszerkesztője - előszavát színes, érdekes írások követik végig a könyvben. Ady Endre, Barát Endre, Benedek István, Bíró András, Eck Gyula, Illés Sándor, Kollár Mária, Móricz Zsigmond, Marie Noël, Sándor Gábor, Sásdi Sándor, Szemes Piroska, Szombathy Viktor, Tompa István, Tömörkény István novellái és publicisztikái, Babits Mihály, Berda József, Bíró András, Bónus István, Byron, Illyés Gyula, József Attila, Juhász Gyula, Kibédi Ervin, Kunszery Gyula, Verseghy Ferenc, és Vihar Béla versei - klasszikus és kortárs szerzők vegyesen - mind elsősorban érzelmi hullámhosszon hirdetik a kutyák lelkét, magatartását, hűségét. Találhatóak a könyvben fontosabb szakcikkek is, olyan szakértők tollából, akik nem "csupán" az embere és kutyára egyaránt vonatkozó lélektan ismerői, hanem a kutya anatómiai szakértői, s ismeretterjesztő módon számolnak be a kutya szaglásáról, mozgásigényéről. A legkedvesebb írások az olvasói levelek személyes beszámolói a kedvenc házőrző történeteiről, viselkedéséről. Külön cikkcsoport foglalkozik a segítőkutyákkal, másik pedig a rendőrség nyomkereső kutyáival. Ezek mellett népszerű művészek, elsősorban színészek mesélnek kutyáikkal kapcsolatos történetekről és érzelmi kötődésekről, mint például: Sztankay István, Hofi Géza, Kazal László, Kibédi Ervin, Kállai Ferenc, Csákányi László, Dallos Szilvia, Makai Margit, Psota Irén, Mensáros László, Korda György, Aradszky László.

Az 1968-69-ben írott "A térkép szerint ismeretlen" Karczag György utolsó eddig kiadatlan regénye, miután évtizedekig kéziratban maradt, végre papírsírjából feltámadva, fiatalos üdeséggel érkezik meg az Olvasókhoz. A lenyűgöző és megrendítő régészeti kalandregényben két magyar emigráns kutató egy dél-amerikai ősi indián város feltárására vállalkozik, lélegzetelállító izgalmak, rettenetes megpróbáltatások közepette, megküzdve a vad természettel, az emberi gonoszsággal és saját lelkük kísértéseivel és kételyeivel is. Tudomány és fantasztikum, útleírás és régészet, ősi múlt és modern világ, tanítás és szórakoztatás egyesül e letehetetlen könyv lapjain, melyidőben és térben messze röpít, párját ritkító olvasmányélmény kínálva.

Tarics Péter újságíró, író tizenegyedik könyve rendhagyó monográfia a magyar színészkirály, Latinovits Zoltán rendkívül termékeny és gazdag életművéről, valamint halálának körülményeiről, teljesen új adatokkal, először nyilvánosságra hozott dokumentumokkal, fényképekkel, vallomásokkal, amely a szerző huszonnyolc éves kutatómunkájának eredménye. A magyar színészkirály halálának oka és körülményei évtizedekig tisztázatlanok voltak. Egyet tudtunk biztosan: Latinovitsot Balatonszemesen érte a halál, vonat gázolta el 1976. június 4-én. Többen öngyilkosságot emlegettek, ezt azonban soha nem bizonyította senki, az akkori hivatalos verzió mégis az öngyilkosság volt, ez az elmélet konzerválódott a legerőteljesebben. Az elmúlt csaknem négy évtized során még soha senki nem nyomozott Latinovits Zoltán halála körülményei után olyan alapossággal, szenvedéllyel, kíméletlenül kitartó munkával, szakértelemmel, mint Tarics Péter, aki ebben a könyvben cáfolhatatlan bizonyítékok segítségével és minden részletre kiterjedő kutatásai alapján tételesen cáfolja, hogy Latinovits Zoltán öngyilkos lett volna. A rendőrségi jegyzőkönyvek és vasúti dokumentumok felkutatása és összevetése, azok ellentmondásaira építve, a különböző kordokumentumok, a helyszínen történő többszöri vizsgálódás, a szemtanúk megszólaltatása, a halál körülményeinek részletes feltárása alapján egyértelműen bizonyítja, hogy Latinovits Zoltán szerencsétlen és tragikus baleset áldozata lett. Mindezt a különböző tudományágak – matematika, fizika, kriminalisztika – eszközeivel támasztja alá. Megszólal a kötetben Latinovits több kortársa, valamint azok, akik ma is ápolják, továbbviszik életművét. A könyvben Latinovits sokoldalúságát, művészi értékeit, „cselekvő hitvallását” is bemutatja a szerző, ezen felül olvasható benne Latinovits több írása, levele, kedves verse, valamint néhány róla-neki szóló vers és dalszöveg. Rendkívül érdekes a Latinovits kézírását vizsgáló és elemző írásszakértői nyilatkozat, amelyből mélyebben megismerhetjük Latinovits karizmatikus egyéniségét, kreativitását, esendőségét – a teljesség igényével. A kötetet – a szövegben közölt fényképek mellett – százoldalas rendhagyó színes fénykép-album gazdagítja, a következő felosztásban: 1. Szilánkok cselekvő hitvallásából. 2. Az élet által rajzolt portrék. 3. Halálának fényképes rekonstruálása. 4. Az utókor tisztelete. A szerző előadóművészként és a Latinovits-életmű népszerűsítőjeként is elemzi Latinovits pódiumművészetének nemzetépítő jellegét és hatását. A „versmondás Evangéliuma” erőteljesen jelenik meg a könyvben, következésképpen tankönyvként is szolgálhat a versmondók, előadóművészek számára. A könyv mellékletében található Tarics Péter Latinovits Zoltánról 1988-ban írt – és 2012-ben átdolgozott – „Pokolrapszódia” című egyfelvonásos monodrámája, színműve, amely hivatásos színtársulatok, színházrendezők, színművészek számára is alkotásra ösztönző lehet.

A szerző négy kontinens több mint ötven országában járt, majd utazásai egyre inkább Itáliára koncentrálódtak. Ezen belül Firenze lett a fő úti cél, mivel ebben a városban találta meg a legtöbb szépséget és érdekességet. Látogatásai között tanulmányozta Firenze hatalmas szakirodalmát. Ismereteinek gyarapodásával arányosan tovább nőtt szenvedélyes érdeklődése a város történelme és mérhetetlen műkincsgazdagsága iránt. Minél jobban megismerte a várost, annál több lett a miért és a hogyan. Úgy találta, hogy az útikönyvek és a múzeumi feliratozások rendkívül szűkös felvilágosítást adnak a műtárgyak megértéséhez. Egy múzeumban általában feltüntetik a tárgy címét, alkotóját, annak születési és halálozási dátumát, vagy egy palotán az építési dátumot. Barátait kísérve a szerző azt tapasztalta, hogy magyarázata után rendkívüli módon élvezték a látottakat. Ez késztette a szerzőt ennek a könyvnek megírására. A csodálatos Firenze újszerű módon mutatja be a Medici-családot, város történelmét, templomait, palotáit és múzeumait. Közérthető stílusban mindenhez részletes magyarázatot fűz, úgy, hogy az olvasó megérthesse magát a műtárgyat, hátterét, továbbá a számos összefüggést, ami a tárgyat, illetve annak alkotóját más művekhez köti. Ily módon szemlélve a város kincseit, az olvasottak és a látottak összehasonlíthatatlanul nagyobb élményt nyújtanak. A szerző ezzel az ismeretanyaggal szeretne ennek az egyedülállóan gazdag városnak a felfedezéséhez igazi élményt, örömet nyújtani, úgy, ahogy Firenze az ő életét is megváltoztatta.

Augusztus utolsó szombat éjszakáján ciáninjekcióval megölnek egy idős zeneszerzőt a csopaki strandon. Egy órával később a balatonfüredi Kisfaludy színpad nézőterén ugyanúgy végeznek egy idegenforgalmi vállalkozóval. A forró nyárutó harmadik áldozata egy orvosnő, akit paloznaki házuknál mérgez meg a gyilkos. A sorozatgyilkosságnak még koránt sincs vége. A történelmi regény írásába temetkező Melis Zsolt irodalomtörténészt és magánnyomozót felkeresi egy csinos újságíró lány, és noszogatja, hogy kezdjen nyomozni a gyilkos után. Melis beadja a derekát. Sorra kapja az újságbetűkből kivágott leveleket Hóhér aláírással. Egy titokzatos telefonáló pedig Babszem Jankóként mutatkozik be neki. Nyomába ered egy apáca is. Ahogy a nőcsábász hírében álló irodalmár - versenyt futva a rendőrséggel - egyre mélyebben elmerül a szövevényes ügyben, megdöbbenve tapasztalja, hogy az áldozatok megérdemelték a sorsukat. Az elkövetett gyilkosságok azonban nem maradhatnak megtorlatlanul.

Szente Tamás író egy viharos júliusi éjszakán falusi házából beautózik a Balaton-parti városba, felmegy egy toronyház hato-dik emeletére, hogy barátja lakásában elfogja a nyolcvanéves, aberrált és karrierista történészprofesszor gyilkosát. A bűntény okait, indítékait keresi, miközben folyton visszagondol az eltelt évtizedekre, magánéletére és a körülötte élő emberekére, akik szerepet játszhattak a gyilkosságban. Vajon egy előbukkanó, Seuso-kincsnek hitt ezüstpohár, vagy az 1956-os forradalom megtorlása miatti bosszú áll a háttérben? Az író erre próbál feleletet adni éjszakai sétáján. Rejtélyek, különös vallomások, titokzatos telefonbeszélgetések, emlékezetes szeretkezések és fájdalmas csalódások, higgadt és indulatos viták követik egymást a filmszerűen kibontakozó történetben, amely egy különös kincs kapcsán visszanyúlik 1848-49-ig, Noszlopy Gáspár koráig. Végül is ezért a kincsért zajlik a csendes, fojtott légkörű küzdelem. A gyanúsítgatások és vádaskodások barátságokat, szerelmeket szakítanak ketté. Szente Tamás elveszettnek, magányosnak érzi magát az önző, hazug világban, ám egy rendőrtiszt barátsága és az új szerelem egy elvált asszony oldalán visszaadja reményét és hitét.