Inverz Media

vydavateľstvo

Fradi Bajnokok Klubja


Bajnokok. Mindannyian Magyarország legnépszerűbb klubjában értek fel a csúcsra, ők a Ferencváros legendái. Különböző történelmi korszakokban álltak helyt és harcoltak az aranyéremért. Pályafutásukon, életükön keresztül megelevenednek a Fradi viharos évtizedei, egészen a harmincas évektől mostanáig. Felidézik a legfontosabb mérkőzéseket, az első helyért folytatott szüntelen küzdelmüket, egykori csapattársaikhoz és edzőikhez fűződő kapcsolatukat, legnagyobb sikereiket és kudarcaikat. De nemcsak a pályán történtekről, hanem életük fordulópontjairól is meglepő őszinteséggel mesélnek, miközben feltárulnak személyiségük eddig kevésbé ismert oldalai. Kiderül, hogy a bajnoki címek főszereplőit nem kerülték el sem a hihetetlen örömök, sem a fájó tragédiák. Volt köztük olyan, aki az utolsó pillanatban menekült meg a szovjet frontszolgálattól a második világháború alatt. Egyikük nem tagadja, hiába volt minden idők egyik legnagyobb ferencvárosi tehetsége, csak a mának élt, ezért nem lett belőle az, aki lehetett volna. Van, aki az eleveníti fel, hogyan sikerült az első meccsén négy gólt rúgnia, és miért ábrándult ki évek múlva az egyesületből. Akad olyan egykori gólvágó, akit bosszúból börtönbe zártak, mindent elveszített, és a nulláról kellett újrakezdenie az életét. Végül a szurkolók egyik kedvence elmeséli, milyen rituálé előzte meg a pályára lépést, amely nélkül képtelen volt teljesíteni. Tizenhat játékos, tizenhat történet, amelyek alapvetően meghatározták a Ferencvárost.
Vypredané
13,48 € 14,19 €

dostupné aj ako:

Elátkozott 11


Hollandia-Magyarország 8-1. 2013 őszén történelmi vereséget szenvedett a labdarúgó-válo­gatott, Hollandiától, ami valóságos sokként érte a játékosokat, a szakmát ésa közönséget. Bezárult a kör, a magyar fut­ball ismét zsákutcába jutott. Minden Mexikóban kezdődött, 1986-ban, amikor Détáriék hat gólt kaptak a szovjetektől. Ez volt az első pofon, melyből nem tudott felállni a magyar labdarúgás. Aztán jött sorban a többi... A mexikói világbajnokság óta tizennégyszer lett volna alkalma a magyar válogatottnak arra, hogy kijusson végre egy nemzetközi tornára. Egyszer sem sikerült. Amikor a legközelebb kerültünk hozzá, két meccsen tizenkét gólt kaptunk. Legutóbb pedig nyolcat, ami szó szerint lenullázta a magyar futballt. Azóta újra napirendre került a kérdés: az egykor világszínvonalú labdarúgásunknak végleg befellegzett? Ez a könyv az elmúlt három évtizedet veszi górcső alá, hogy kiderüljön, mi vezetett a sorozatos bukásokhoz, és miért nem képes azóta sem felállni a padlóról a legnépszerűbb és legjobban támogatott sportág. A több hónapos kutatómunkát az egykori szövetségi kapitányok, játékosok és vezetők megdöbbentően őszinte visszaemlékezései teszik teljessé, ők végre kendőzetlenül mesélnek arról, miért elátkozott a nemzeti tizenegy.
Vypredané
13,48 € 14,19 €

Real Madrid


2014 a Real Madrid éve! A csapat. Mindig a legnagyobb játékosok kaphatnak benne helyet: egykor Alfredo Di Stéfano, Puskás Ferenc, Emilio Butragueno vagy Zinédine Zidane, manapság Iker Casillas, Sergio Ramos, Gareth Bale és Cristiano Ronaldo. Világklasszisok, a labdarúgás művészei, ... Folytatás ›› akik hétről hétre szurkolók millióit kápráztatják el tudásukkal. A klub. Hatalmas gazdasági gépezetként mindent annak rendel alá, hogy sikerre vezesse a fehérmezeseket. Néha az sem számít, milyen áron. A legenda. Sorozatban megnyert hazai címek és nemzetközi diadalok kísérik végig a királyiak történelmét. Köztük a legújabb, a tizedik Bajnokok Ligája-győzelem, amellyel a Real Madrid újra elfoglalta Európa futballtrónját. A(z) Real Madrid (Könyv) szerzője Fűrész Attila, Privacsek András.
Vypredané
15,91 € 16,75 €

Juventus - Újra a csúcson


A Juventus az elmúlt évtizedekben minden fontos trófeát elhódított az olasz és az európai futballban, így a világ egyik legnépszerűbb klubja lett. A diadalokat olyan klasszikusokkal érte el, mint Boniperti, Platini, Rossi, Nedvéd vagy Del Piero. A sikertörténetet rémálomba illó esemény szakította félbe a kétezres évek közepén, a bundabotrányba keveredett egyesületet példátlanul ellehetetlenítették. A másodosztályba száműzött, teljesen megroggyant Öreg Hölgy olyan mélyre süllyedt, hogy bizonytalanná vált a jövője. A torinóiak nem adták fel, állhatatosságukkal s kitartásukkal az alapoktól építették újjá a klubot, ennek eredményeként a Juve ismét a régi fényében tündököl. Előbb Itáliában lettek egyeduralkodók, majd visszatértek az őket megillető helyre a nemzetközi porondon is. Buffon, Chiellini, Pogba és a többi zebramezes új korszakot nyitott a Bianconeri történelmében...
Vypredané
16,93 € 17,82 €

Fradi-Kolbász


A ferencvárosi diadalok ismertek. Az eredmények kitörölhetetlenek. A mérkőzések a szurkolók emlékeiben élnek. A legszebb gólokról a mai napig áradoznak. A legendák feledhetetlenek. Az Üllői úti történet azonban nem lenne teljes, ha a kulisszák mögötti események, mozzanatok és titkok feledésbe merülnének. Az időnként humoros, máskor elképesztő anekdoták bepillantást engednek a klub és a csapat mindennapjaiba, az edzések, az utazások és a meccsek kevésbé ismert momentumaiba. Korabeli dokumentumok, személyes élmények, valamint egykori játékosok, edzők és vezetők visszaemlékezései alapján több száz történet meséli el a Fradi bő egy évszázadának eddig sokszor rejtve maradt epizódjait.
Vypredané
13,54 € 14,25 €

Bayern München


A Bayern München történelmét olyan klasszisok alakították, mint Beckenbauer, Rummenigge, Matthäus vagy Kahn. Magasra tették a mércét, pályafutásuk során klubjuk hazai és nemzetközi szinten is menetelt, elhódítva a legértékesebb trófeákat. Az elmúlt években tovább erősödött a német egyesület, eleinte mégsem tértek vissza a rég várt eredmények. Sőt úgy tűnt, átok ül a csapaton. A győzelem kapujában többször is elbukó bajorok a rájuk oly jellemző küzdeni akarással kezdtek újra mindent. Páratlan sikersorozat köszöntött be, Neuer, Lahm, Müller és a többi bőrnadrágos a nagy elődöket túlszárnyalva, rekordokat megdöntve értek fel a csúcsra. Csakúgy, mint világszerte, hazánkban is rengetegen szurkolnak a Bayern Münchennek. Az elmúlt évek sikersorozata után kézenfekvő, hogy a rajongók könyv formájában is találkozhassanak kedvenceikkel. A keménytáblás borítójú, igényes papírra nyomtatott, teljesen színes kiadvány a történetek mellett több mint 200 archív és friss fotót tartalmaz, megcélozva a prémiumkategóriát - mindezt elérhető áron.
U dodávateľa
16,93 € 17,82 €

Ria, Ria! - Hajrá magyarok, avagy egy évszázad válogatott történetei


Amit már mindenki kívülről fúj: két elbukott vb-döntő, a londoni 6:3, Mészölyék brazilverése, hat gól a szovjetektől, 44 év után Eb-diadal. És ami kimaradt a hírekből: Szalai Ádám, Cristiano Ronaldo és a ketchupos köcsög; Dzsudzsák titkos receptje a portugálok ellen; a válogatott védő beszólt a riporternek; Egervári megjósolta az 1-8-at; Puskás fagylaltosnak nézte a minisztert; hippik miatt mondta le a vb-selejtezőt Albert; kényszerleszállás Afrikában; Lothar Matthäus meghökkentő gesztusa játékosának; whiskyzés után nőcsempészés. Több száz sztori, érdekesség és kulisszatitok a magyar válogatott öltözőjéből. Miután a nemzeti tizenegy lejátszotta első mérkőzését a nyári Európa bajnokságon, óriási fieszta vette kezdetét az országban. Ismét bebizonyosodott, hogy a futball mennyire népszerű hazánkban. A kötet az idei történéseken túl bepillantást enged az elmúlt évtizedek azon eseményei mögé, melyek a szurkolók előtt legtöbbször rejtve maradtak.
Vypredané
13,54 € 14,25 €

A Real Madrid legendái


Cristiano Ronaldo és híres elődei – Zamora, Di Stéfano, Puskás, Butragueno, Raúl és Zidane – a legek klubjának különböző sikerkorszakait határozták meg játékukkal és személyiségükkel. Igazi legendává váltak, akik nemcsak mérkőzések és trófeák sorsát döntötték el, hanem hatást gyakoroltak az egész világra. Csapattársaik ugyancsak a futball elitjéből érkeztek, történetük különböző, ám összeköti őket a győzelem iránti szenvedélyük. Ők mindannyian részesei a fehérmezesek páratlan diadalmenetének, amely a világ első számú egyesületévé emelte a Real Madridot.
Vypredané
20,32 € 21,39 €

Túl a kockás zászlón


Felejthetetlen futamok, izgalmas párharcok, hatalmas rekordok, híres istállók és legendás pilóták - a Forma-1 évtizedek óta milliók kedvence. A száguldó cirkusz világában azonban nemcsak a versenypályák tartogatnak elképesztő történeteket, hanem az azt körülvevő közeg is. Ezek a sokszor feledésbe merült vagy kevésbé ismert, időnként könnyed és humoros, másszor érdekfeszítő és tragikus anekdoták felidézik, milyen különleges momentumok kapcsolódnak a motorsporthoz és főszereplőihez. Többek közt kiderül, mennyire megszállottjai hivatásuknak az életüket oly gyakran kockáztató pilóták, miként alakítják a pénz vonzásában a sportágat a mindenható menedzserek, hogyan változtatta meg időről időre az erőviszonyokat a technológia fejlődése, valamint milyen titkokat rejtenek egyes futamok
Vypredané
12,23 € 12,87 €

A Calcio titka - A futballszakma magasiskolája


Négy világbajnoki cím, egy-egy Európa-bajnoki- és olimpiai elsőség. Ötven nemzetközi kupasiker, köztük tizenkét BEK/BL-győzelem és számos olasz házi döntő. A világ legtaktikusabb futballkultúráját létrehozó itáliai labdarúgás legendás szakvezetői az elmúlt évtizedekben többször bizonyították csapataikkal, hogy az erősebbnek tartott ellenfelek is legyőzhetők. Ők annak a futballfilozófiának a követői, amely a sportág egyik legsikeresebb játékelméleteként felbecsülhetetlen értéket képvisel a labdarúgás fejlődésében. A Calcio titkában feltárul hitvallásuk, sikerre vezető módszereik és az általuk irányított együttesek, valamint a legnagyobb klubok szemlélete – teljes képet adva a futballszakma magasiskolájáról.
U dodávateľa
13,54 € 14,25 €

Iker Casillas - Szent kezek


Nehéz elképzelni a spanyol futball sikertörténetét Iker Casillas, a Real Madrid és a válogatott egykori klasszisa nélkül, hiszen a kapus döntő pillanatokban jelentette a különbséget győzelem és vereség, diadal és bukás között. A szerénységéről ismert hálóőr a fővárosi topklub saját nevelésű játékosaként mutatkozott be az élvonalban, tizenkilenc esztendősen már Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepelhetett, sorban zsebelte be a rangos egyéni elismeréseket, majd a nemzeti tizenegy csapatkapitányaként felért a csúcsra: Európa-bajnokságot és világbajnokságot nyert. A kiélezett küzdelmek ellenére végig meg tudta őrizni nyugalmát a pályán belül és kívül, olyan vezetővé vált, aki hangos szó nélkül, példát mutatva irányított, miközben végig hű maradt az elveihez. A fehérmezesek ikonjáért szurkolók milliói rajongtak, ám a feledhetetlen pillanatok mellett Iker megtapasztalhatta a színfalak mögötti harcokat, a mellőzést, a maró kritikát, végül a méltatlan búcsút is, melynek hatására szülőhazáját elhagyva Portugáliába szerződött.A bennfentes madridi újságíró, Gonzalo Cabeza végigkövette Casillas pályafutását a kezdetektől napjainkig, felfedve minden idők egyik legjobb kapusának titkait...
U dodávateľa
12,23 € 12,87 €

Angóóól!


Sztorik a futball szülőhazájából - játékosokról, csapatokról, menedzserekről és meccsekről - a kezdetektől napjainkig. Botrányosak, mint George Best nőügyei, viccesek, mint Paul Gascoigne, amikor Les Ferdinand "micsodájáról" beszélt, brutálisak, mint Éric Cantona, ha egy Crystal Palace-szurkoló került az útjába, és tragikusak, mint a tenger felett örökre eltűnő Emiliano Sala története. Bemutatják a szigetország híressé vált fiúbandáit - többek közt a Wembley Varázslóit, a Busby Bébiket, a Jégkirályokat vagy a Legyőzhetetleneket -, felfedik olyan sikeredzők titkait, mint Bill Shankly, Bob Paisley, Kenny Dalglish és Alex Ferguson, valamint felidézik az emlékezetes mérkőzéseket - a londoni 6:3-at, az Old Trafford-i csatát vagy az isztambuli BL-döntőt.
U dodávateľa
15,30 € 16,10 €

Több mint autó - Történetek a világot mozgató iparágból


A Túl a kockás zászlón című könyv sikereit követően az autók szerelmesei idén a világot mozgató iparág legizgalmasabb titkaiba tekinthetnek bele. Érdekfeszítő sztorikon keresztül tárul fel az autóipar megteremtőinek, fellendítőinek pályája, a tervezők, mérnökök és menedzserek lehengerlő munkássága, legendás márkák és típusok története, valamint a tömegkultúrára gyakorolt hatása. Fény derül félresiklott tervekre, konstrukciókra és botrányokra, lehull a lepel vállalatcsoportok alantas húzásairól, illetve számos, eddig kevésbé ismert történésről.
U dodávateľa
13,76 € 14,48 €

Cristiano - Ronaldo képes története


Exkluzív kivitelű, több száz fotót és eddig kevésbé ismert részletet tartalmazó nagy formátumú album, amelyből kiderül, hogyan vált Cristiano Ronaldo a Manchester United, a Real Madrid és a Juventus kivételes klasszisává, miközben a portugál válogatott vezéreként is történelmet írt, miként lett - komoly birodalmat maga köré építve - a világ legnépszerűbb és legbefolyásosabb sportolója, mennyi munkával és lemondással jár csúcsformája szinten tartása, valamint melyek magánélete meghatározó pillanatai.
Na sklade 2Ks
24,48 € 25,77 €

dostupné aj ako:

A Nemzet Sportolói


A magyar sport kiemelkedő alakjai 2004 óta A Nemzet Sportolója címet viselik. Ők azok a büszkeségeink, akik eredményeik mellett példás életútjukkal is kivívták az ország elismerését. A díjazottak között akadnak futballklasszisok, mint Puskás Ferenc vagy Albert Flórián; ötszörös olimpiai bajnok tornász, a jövőre százesztendős Keleti Ágnes, vagy legendás vízilabdások, Gyarmati Dezső, Kárpáti György és Faragó Tamás. Közel kéttucatnyi, akadályokkal és sikerekkel teli pályafutás bontakozik ki, melyek sokszor viharos történelmi időkben bizonyították kivételességüket. A Magyar Sportújságíró Szövetség nívódíjával kitüntetett újságíró, Vámos Tamás már évekkel ezelőtt elkezdte gyűjteni könyve anyagát, így számos interjúja alapján azon sportnagyságainknak is méltó emléket állít a kötet, akik a közelmúltban eltávoztak az élők sorából.
U dodávateľa
15,30 € 16,10 €

Buffon - Több mint győztes


Gianluigi Buffon azon kevés futballsztárok egyike, aki ellenfeleiből is mély tiszteletet és elismerést vált ki. Ezt nemcsak a bő két évtizedes pályafutása során tanúsított bravúrjai, eredményei és rekordjai által érte el, hanem különleges személyisége révén is. Már tiniként klasszisok ellen védett, 23 évesen rekordösszegért szerződtette az a Juventus, melynek játékosaként a fantasztikus sikerek mellett testközelből élte meg a hírhedt bundabotrányt. Őt sem kímélték, mégis pár héten belül, a világbajnokságot megnyerve felért a csúcsra, s azóta elkápráztatja teljesítményével a szurkolókat. Az izgalmas karriertörténet mellett fény derül Gigi gyermekkorára, féltve őrzött magánéletére, elképesztő sztorijaira és arra, hogy miért válhatott minden idők egyik legjobb kapusává...
U dodávateľa
15,30 € 16,10 €