Közép és Keleteurópai Történelem és Társadalomért Kutatásért Közalapítvány

Adott egy magyar altiszt, aki megjárja az első világháborús frontot és orosz hadifogságba esik. Magyar nyelvű kézírásos naplóját egyik fia 1954-ben találja meg Barcelonában. Vándor Ferenc a fogságból nem tért vissza hazájába, előbb Bécsben, majd spanyol földön kezdett új életet. A napló öt súlyos év történetét meséli el, kár, hogy szerzője nem folytatta. A Vándor-család ugyanis titkos fagylalt receptet is őriz, amely újra és újra talpra állította az utódokat. Mit tehet az ember tízezer kilométerre az otthonától? Nehezítő körülmény, hogy hősünk hadifogoly, hogy 1917-et írunk, és hogy a helyszín Szibéria. Vándor Ferenc naplót vezet. Aki elolvassa, maga is túlélő lesz.

Mit adtak nekünk a rómaiak? - teszik fel a kérdést a Brian élete című filmben a Nemzeti Front vezetői a rómaiak elleni felkelésre készülő zsidó társaiknak. És jön a felsorolás. Kezdjük mi is ugyanezzel a kérdéssel. És mit adott nekünk Mária Terézia? A lista messze túlmutatna egy könyvborító szövegének lehetőségein. A lényeg mégis ugyanaz, mint az angol vígjátékban. A mindenkori "lázadók" akaratlanul is azzal szembesülnek, hogy a királynő uralkodása korszerű, kiszámítható, biztonságos és élhető viszonyokat teremtett. A háromszáz éve született uralkodónő hagyatéka a szónak minden értelmében kiemelkedő, és megalapozta az elkövetkező évtizedek, évszázadok gazdasági és kulturális virágzását. Nagy királynő volt.

Bizakodó, izgalmakkal teli napok valamelyikén 1989 végén, 1990 elején, egy ismeretlen férfi keresett meg. Azt mondta, meg kell írnom a környékükről Oroszországba elhurcolt fiatal nők sorsát. A munka hónapokig fogva tartott. S aztán még tovább. Gyöngybetűkkel írt leveleket kaptam és olyanokat is, amelyekről látszott, hogy feladójuknak nehezére esik a betűvetés. Lágerbéli barátnők, családtagok keresték egymást rajtam keresztül és az immár rendelkezésükre álló nyilvánosság által. A levél folyam után egy kötet is készült. Még évek múltán is jelentkeztek -Európából, a tengerentúlról - kit hova vetett a sors. 1999 nyarán- 2000 őszén újra elővettem a tőlük kapott leveleket, fényképeket. Feladóik már tíz esztendeje is hatvan év körüliek voltak, fizikumuk magán viselte az oroszországi kényszermunka nyomait, sokan már akkor betegeskedtek közülük... Az eredeti címlista szűkül, a telefonok némák. De aki jelentkezik s tud valamit, segít. Emlékezetlikból, noteszeikból új nevek kerülnek elő. A holtak helyére az élők lépnek. Így adnak kézről kézre, megmaradt erejük szerint. Köszönöm nekik: Kormos Valéria

A könyv a Monarchia Magyarországának népképviseletét és a korszak választásait vizsgálja. Ez a népképviselet az idők során kiüresedett, mert csak és kizárólag a kiegyezéses politikai rendszer fenntartását szolgálta. A kiüresedés nem korlátozódott a választásokra és a parlamentre, hanem az embereken is nyomot hagyott: atmoszférát, közerkölcsöt, politikai magatartásformát teremtett, vagyis a modern magyar politikai kultúra egészére rányomta bélyegét.

Az egyik legnépszerűbb német politikus és az ország egyik legbefolyásosabb újságírója beszélget egymással egy sokak számára egyre áttekinthetetlenebb helyzetben. Egyre több választó kerül partvonalon kívülre. Mi a demokrácia betegségének az okozója? Egyre nő a politikából való kiábrándultság. Mi ebben a helyzetben a politika és a politikusok feladata, mekkora tér maradt még egyáltalán a cselekvésre? Mi a polgárok feladata? Hogyan lehet megszerezni a hatalmat - és hogyan kellene bánni vele? Európa összenő, de a világ is. Milyen maximák következnek, ha visszatekintünk a háború utáni politikai fejlődésre? A két szerző tükröt tart demokráciánk elé, továbbadják tapasztalataikat, gondolkodásra ösztönöznek, de bátorítanak is. Végeredményben a polgárokon múlik minden, az ő bátorságukon, hogy tájékozódjanak, gondolkodjanak, és közösen alakítsák a jövőjüket.

Bizonyos szövegek nagyon ellenállóak, nem pusztulnak el. Karol Sauerland naplója ilyen. 1980 őszétől kezdte írni a lengyel szolidaritás krónikáját. A mozgalom tagjaként jól tudta, nem babra megy a játék. A kommunista titkosszolgálat házkutatásait úgy védte ki, hogy minden megírt oldalt gondosan elrejtett. Az egyre testesebb kéziratot végül ismerősénél helyezte biztonságba. A lakás sajnos porig égett. Sauerland már lemondott a naplójáróll, amikor kiderült, a lángok valamiért elkerülték a lakásnak azt a bizonyos szegletetét. Szerencse? Nekünk mindenképpen az. Karol Sauerland 1936-ban született a híres-hírhedt moszkvai Lux Szállóban. Szülei kommunisták voltak, akik 1933-ban rohamtempóban menekültek el Németországból. Apját a sztálini tisztogatások alatt meggyilkolták, édesanyjával együtt csak nehezen szabadultak ki a Szovjetunió "vendégszerető" karjaiból. A matematikus és filozófus végzettségű Karol az első között csatlakozott a lengyel Szolidaritáshoz, melynek keretei között szellemi otthonra talált. Nem ez az első könyve. Harmic ezüst című munkájában az elsők között írta le a kommunista besúgók természetrajzát. Most, negyedszázaddal a rendszerváltoztatás után, végre megjelenik ez a napló is. Ezúttal először magyarul.

"Amennyire jól működött az amerikai propagandagépezet a nácikkal szemben, úgy vallott sokáig csúfos kudarcot a hidegháború alatt. Ronald Reagan elnökségéig, azaz a '70-es évek végéig az ideológiai párharc győztesei a "jó szándékú", "békepárti" és "modernizáló" kommunisták voltak. Az amerikai egyetemekről kitóduló értelmiségiek közül sokan "tették a dolgukat", igaz, a szovjet titkosszolgálat rendíthetetlen szorgalma és tengernyi pénze nyomán, dicsőítették a "gonosz birodalmát". Kivételt képez az 1945-ben alapított Commentary folyóirat, amely eleinte az amerikai zsidó értelmiség fóruma volt, majd az antikommunista küzdelem és a neokonzervatív eszmék legfontosabb műhelyévé nőtte ki magát. Kötetünk Joshua Muravchik, a Commentary állandó szerzőjének válogatásában több fontos szöveget tesz elérhetővé a magyar olvasóközönség számára. A könyvet Békés Márton történész, az amerikai neokonzervativizmus legjobb hazai ismerője szerkesztette. Minden győzelem szavakkal kezdődik. A kommunizmus feletti győzelem sok fontos mondata a Commentaryben látott először napvilágot." (a Kiadó)

Hogyan tekintenek a kínaiak önmagukra, a világra és a jövő kihívásaira? Hol van Kína, és mi is valójában: hová lett a régi kínaiak hagyományos copfja, hová Mao kerékpárjai és egyenruhája? Hol vannak a nagycsaládok a sok ágyassal? Köddé volt minden, ami a kínaiak és a külföldiek által mesélt történetek révén évszázadokon át Kínává tette e hatalmas országot. Kína ma a felhőkarcolók, limuzinok, szupergyors vonatok és a sci-fi-be illő repülőterek országa, az éjszakánként a tűzijátékoknál is erősebben világító, vakító neonfényeké. A kínaiak változnak, és a felismerhetetlenségig megváltoztak. Tulajdonképpen annyira megváltoztak, hogy nem is igen látják magukat jelenlegi formájukban. E hatalmas átváltozás kellős közepén nem is tudjuk, mikor szilárdul meg az új forma, ha egyáltalán megszilárdul. Ahogy azt sem: milyen tudati változást hoz majd ez a folyamat a kínaiakban és mindazokban, akik a világ többi részén Kínát figyelemmel kísérik. Ez a könyv e forradalmi változást kutatja. Azt a változást, amely feltehetően az egész világra nézve a legnagyobb hatással lesz a Római Birodalom bukása óta. Francesco Sisci Pekingben él és dolgozik. A Renmin Egyetem Európai Tanulmányok Központjának tudományos főmunkatársa, és övé az Asia Times "Sinograph" című rovata. Nemzetközi kérdések elemzőjeként gyakori vendég a CCTV-ben és a Phoenix TV-ben. Több mint két évtizeden át tudósított újságíróként Kína fejlődésének politikai, társadalmi és gazdasági vonatozásairól. Számos könyv és tanulmány szerzője.

Akit Isten meg akar büntetni, annak valóra váltja minden álmát. Joshua Muravchik lenyűgöző összegzést ad arról az álomvilágról, amelyet a szocializmus hívei dédelgettek, és amelyet emberek százmillióinak elpusztításával keltettek életre. A szabadság, egyenlőség, testvériség eszméjéből összegyúrt ígéret földjén semmi sem lett olyan, ahogyan azt az eszme apostolai elképzelték: bőség helyett a javak hiánya, egyenlőség helyett a pártkádereknek juttatott dupla fejadag jellemezte evilági mennyországukat. Szabadság helyett olyan társadalmat teremtettek, amely tökélyre fejlesztette a gyanakvás és az általános besúgás rendszerét, és amelyben a legaprólékosabb, legabszurdabb, legmegalázóbb kényszerek pókhálója szőtte át a mindennapokat. Ez a történet annak a torzszülött valóságnak a története, melyet teremtői szépnek és jónak hazudtak. De miként George Orwell fogalmazott: "Az igazság akkor is létezik, ha tagadják azt."

E könyvben a forradalom és szabadságharc Franciaországba emigrált tanúi a könnyek és véráldozatok fájdalmán túl felidézik dicső nemzeti harcunk, 1956 őszének emlékeit. A szerzők emlékeik közreadásával és főhajtással adóznak a megtorlás során kivégzett hősöknek, neves és névtelen felkelőknek, akiknek önfeláldozó helytállásáért hálával tartozik az utókor. E kötet a 2006-ban, a forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára Párizsban megjelent, francia nyelvű könyv magyar nyelvű változata. Az emlékezők között vannak olyanok, akik maguk is harcoltak a barikádokon, míg mások talán kevésbé látványos hőstettekről, de felejthetetlen élményekről számolnak be. Ami közös, az igazságuk mindent átható tudata, a felkelés tisztaságában gyökerező hitük s egy kivívható szabadság reménye, amely mindnyájuknak oly mértékű bátorságot adott, amelyről maguknak se lehetett sejtésük annak előtte. Az beszámolókból erősen érződik a közösség, az összetartozás érzése. Az ALCYON a Külföldön élő Magyarok Egyesülete, melynek elnöke Lilla Fourrier, több mint 25 éve működik, összehozva a kulturális élet, gazdaságpolitika és tudományok szereplőit. A szervezet egyik fő célja a francia-magyar barátság ápolása. A szerzők közül többen is az ALCYON tagjai.

Ki ismeri ma Willi Münzenberg nevét? Azét a férfiét, akinek holttestét 1940 őszén találták meg egy franciaországi erdőben? Pedig a két világháború közötti időszak jellegzetes alakja volt: baloldali értelmiségi, az 1920-as évek elejétől szívós munkával építette ki s állította a sztálini politika szolgálatába azt a hálózatot, amely a "kulturális fronton" volt hivatva igazolni és népszerűsíteni a Szovjetuniót és Sztálin totalitárius rendszerét. Titkos ügynökök és "társutasok" népesítik be Stephen Koch könyvének lapjait, köztük nagynevű értelmiségiek, mint Ernest Hemingway, André Gide, John Dos Passos. Az ő rokonszenvük megnyerésére, világhírüknek a szovjet célok szolgálatába állítására szerveződött az az ügynökhálózat, amelynek világszerte olyan tagjai voltak, mint Noel Field, Alger Hiss, Kim Philby, Theodore Maly alias Mály Tivadar, Otto Katz vagy a hírhedt "cambridge-i csoport" tagjai. Az utóbbi években egyre tágabbra nyíltak a titkos archívumok kapui, s az újonnan hozzáférhető adatok árnyaltabbá tették, dokumentumokkal támasztották alá a korábbi sejtéseket.