Magyar Kurír - Új Ember kiadványok

vydavateľstvo

Gondolatok születésnapra


A születésnapodon Isten áldását kívánom neked. Isten áldása magában rejt minden jót, amit csak kívánhatok. Az áldás mindig jóindulatú szavakból áll. Azt kívánom neked, hogy a születésnapodon jóindulatú szavakat hallj azoktól, akik felköszöntenek, és mindannyian arról a jóról beszéljenek, amit benned látnak.
U dodávateľa
4,38 € 4,61 €

Eucharisztia - Ajándék, jelenlét, titok


A következő nemzetközi eucharisztikus kongresszus Budapesten lesz 2020-ban. A magyar főváros egyszer már otthont adott az eucharisztikus világkongresszusnak, mégpedig 1938-ban, amelyen részt vett Eugenio Pacelli bíboros államtitkár mint a pápa követe (a későbbi XII. Pius pápa), és helyettese, Giovanni Battista Montini is (a későbbi VI. Pál pápa). Az itt közölt beszédek segíthetnek bennünket abban, hogy felfedezzük az Eucharisztia valóságának végtelen gazdagságát, s ezen túlmenően, hogy életünknek, tetteinknek, világszemléletünknek valóban az Eucharisztia legyen éltető forrása.
U dodávateľa
6,07 € 6,39 €

Régi karácsony


Fekete István világa varázslatos. A szegénység és a szépség betlehemi csillaga ragyogja be útjait, tájékait, a nádtetős házak fehér falait, még a kamrákat és az istállókat is. Az angyalok éneke hol hallhatóbban, hol halkabban, de szüntelenül szól visszhang és kíséret gyanánt a természet minden hangja, nesze s minden emberi szó mögött. Nagy betlehemes misztériumjáték szereplője ennek a világnak minden alakja, a mesékből előlépett nagymama, a mogyorópálcás és aranyszívű apa, az édesanya, a félénk és vakmerő pajtások, legtöbbje szegény gyerek, az udvarosok és cselédlányok, egészséges és beteg, szegény és gazdag falubeliek, de még a betyárok és megtévedt tolvajok is, akiknek az árnyék és az elrettentő példaadás szerepe jutott ebben az angyalmuzsikás misztériumban.
Vypredané
6,07 € 6,39 €

Gyilkosság és orvostudomány


A hippokratészi esküben összefoglalt etikai potenciál elvetése szükségszerűen az orvostudomány kríziséhez vezet, sőt, ahhoz, hogy az orvostudomány megsemmisíti önmagát - legalábbis abban a formájában, amilyennek századokon át megismertük. Ez a tudomány ugyanis az élet helyett egyre gyakrabban a halált szolgálja. Ha viszont az orvostudomány civilizációnk egyik tartóoszlopa, akkor ez azt is jelenti, hogy civilizációnk alapjait is elérte az erózió folyamata. Nem véletlenül beszélt Szent II. János Pál pápa a halál civilizációja és az élet civilizációja közötti harcról azokkal a kihívásokkal kapcsolatban, amelyekben az orvostudományok képviselői főszerepet játszanak. Lehet, hogy nem túlzás tehát azt állítani, hogy az emberiség sorsa az orvosok kezében van.
Na sklade 1Ks
5,40 € 5,68 €

Isten szava minden napra 2021


Az Isten szava minden napra 2021 - a korábbi kiadásokhoz hasonlóan - a latin egyház naptára szerinti mindennapi szentmisékhez kapcsolódik. Vasárnapokra és ünnepnapokra ezért - a liturgikus év háromévente ismétlődő beosztása szerint - a B év olvasmányait kommentáljuk, Márk evangéliumát olvassuk majd vasárnaponként az év során. Hétköznapokra a napi szentmise evangéliumához olvashatunk magyarázatot.Az Isten szava minden napra 2021 egy világjárványtól sújtott világban tagolja az idő folyását egy éven át. 2020. március 27-én este, egy rémült világ közepén Ferenc pápa az üres, eső verte Szent Péter téren ott állt egyedül, Isten előtt, mint egy nagy közbenjáró, aki azt kéri az Úrtól, szabadítsa meg a világot a járványtól. A kényszerű elszigetelődés és szétszóródás idején Isten szava egybegyűjtötte és vigasztalta Jézus tanítványait, akik tudatában voltak annak, amiről biztosította őket: "amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek". (Jn 14,13) Az Isten szava minden napra 2021 című kötet segítséget szeretne adni ahhoz, hogy folyamatosan hallgassuk az Urat, és emeljük imára a kezünket, hogy továbbra is védelmezze a világot a gonosz ellen. Az imádságra mindig szükség van. Ebben az időben pedig, mondhatni, nélkülözhetetlen, mindenki számára. A könyv lapjai vezérfonalat kínálnak, napjaink hűséges kísérőjéül szegődnek az év során, hogy megtanuljunk Isten szavához fordulni, mely lelki iránytűként szolgál, hogy eligazodjunk korunk háborgó tengerén különösen most, a világjárvány idején.A szerző, Vincenzo Paglia érsek a Pápai Életvédő Akadémia elnöke és a II. János Pál Pápai Intézet nagykancellárja, a Sant'Egidio Közösség spirituális felelőse. Számos könyv szerzője, amelyek közül magyar nyelven az Isten szava minden napra korábbi évekre írt kötetei jelentek meg, valamint a Nővérünk, a halál című kötet, az utóbbi a Magyar Kurír Új Ember Kiadványok sorozatában.
Vypredané
8,75 € 9,21 €

Isten szava minden napra - 2022


Az Isten szava minden napra 2022 apról napra segíti a Szentírás olvasását, megértését rövid elmélkedéseivel, melyek nemcsak a Szentírásban való elmélyedésben, hanem a való élet, napjaink történéseinek megértésében is támogatnak bennünket. A kornak, amelyben élünk, szüksége van a közbenjáró imádságra. Arra kaptunk meghívást, hogy a "közöny globalizációját" a "közbenjárás globalizációjával" váltsuk fel. A hívők közös imádsága megmenti a világot a gonosztól. Az imádság mindenkit képes felemelni, Isten jelenlétébe átemelve megváltani.
Na sklade 2Ks
12,23 € 12,87 €