Maxim Könyvkiadó strana 13 z 89
vydavateľstvo
Árnyiskola – Szellemtelenítés. Árnyak iskolája-sorozat 2. rész
Cordelia Liu első éve az Árnyiskolában jól sikerült. Keményen tanult és barátokat szerzett. Emellett több száz szellemet küldött át a túlvilágra, mivel az Árnyiskola korántsem normális iskola, és Cordelia Liu sem mondható átlagos lánynak.
De a második év máshogy alakul. A szellemek nem akarnak továbblépni a túlvilágra, a tanárok elkezdenek furcsán viselkedni, és Cordelia legjobb barátai, Agnes és Benji már nem annyira érdeklődnek a szellemek felszabadítása iránt, mint régen. Benjit lefoglalja egy új lány, akivel a nyár során barátkozott össze, míg Agnes azzal tölti az idejét, hogy olyan gépet építsen, amely képes lesz mindörökre szellemmentessé tenni az iskolát.
Cordelia az egyetlen, aki úgy gondolja, hogy ördögi események zajlanak az iskola falai között egyenesen az orruk előtt. De mi van, ha a helyzet még annál is rosszabb, mint azt Cordelia eredetileg gondolta?
A harag
Ez egy gyilkosság története.
Vagy talán nem egészen az, mert alapjában véve a szerelemről szól, nem?
Lana Farrar visszavonultan élő egykori filmsztár, a világ egyik leghíresebb asszonya. Minden évben meghívja legközelebbi barátait, hogy az angol időjárás elől menekülve a húsvéti ünnepeket az idilli görög magánszigetén töltsék.
Azért idézem ezt most fel, mert lehet, hogy hallottak már a történetről. Talán olvastak róla annak idején; emlékszem, igazi szenzációt keltett a bulvársajtóban. Minden szükséges összetevő megvolt hozzá: egy híresség; egy magánsziget, amelyet a szélvihar elvágott a szárazföldtől ... és egy gyilkosság.
Egyik napról a másikra ott ragadtunk. Régi barátságaink álarca mögött gyűlölet és bosszúvágy munkálkodott. Ami ezután következett igazi macska-egér játék és ármánykodás volt, tele nem várt fordulattal és egy felejthetetlen tetőponttal. Az éjszaka erőszakkal és halállal végződött, mikor egyikünket holtan találtuk.
De ki vagyok én?
A nevem Elliot Chase, és egy olyan történetet fogok elmesélni, amilyenhez foghatót még sohasem hallottak.
Ha a szerelemnek ára lenne
Minden szívnek van ára.
Kris 10 000 dollárt ajánlott Nate-nek, hogy elcsábítsa apja pénzvadász menyasszonyát.
Nate azt mondta, hogy 15 000 dollárért és Kris egy csókjáért megteszi. Azzal, hogy a csókot bármikor behajthatja.
Krisnek nemet kellett volna mondania, de kétségbeesetten szeretett volna megszabadulni leendő mostohaanyjától, és az ellenállhatatlan mosolyú gyönyörű színész tökéletes volt a feladatra.
Így hát beleegyezett Nate feltételeibe... Nem tudta, hogy ez egy csóknál sokkal többe fog kerülni neki...
Nate a pénzért tette - amire égető szüksége volt.
A csók csak bónusz volt, legalábbis ezt mondta magának.
Egy olyan jéghercegnőt megolvasztani, mint Kris, kihívásnak indult. Mire azonban Nate rájött, hogy Kris több, mint amilyennek látszik, már túl késő volt: teljesen kész volt, beleszeretett.
De nemcsak a pálya ellentétes oldaláról érkeztek, hanem teljesen különböző világokból. És amikor ezek a világok összeütköztek, Krisnek és Nate-nek el kell döntenie, hajlandók-e feladni azt, amijük van, azért, ami lehetne...
Felsősök a suliban - Napló
EZ A NAPLÓ RÓLAD SZÓL!
Küldj üzenetet a titkos emojikóddal!
Találd ki a saját fura fagylaltízedet!
Készíts egyedi ajtófeliratot!
Készíts időkapszulát a legjobb barátoddal!
A Felsősök a suliban - Napló tele van szórakoztató feladatokkal, amelyeknek akár egyedül, akár a leg jobb barátaiddal együtt is nekivághatsz. Ráadásul rengeteg helyet és tanácsot kapsz, hogy a saját történeteid megírásán és megrajzolásán dolgozhass. Ebben a naplóban őrizheted a titkaidat, felfedezheted az álmaidat és vágyaidat, annyira kreatív (és vicces) lehetsz, amennyire csak szeretnél!
Amikor összetört a világ
A kilencvenegy éves Gretel Fernsby évtizedek óta ugyanabban az elegáns londoni épületben lakik. Mélyen felkavaró, sötét múltja ellenére csendes, kényelmes életet él. Nem beszél arról, hogy tizenkét évesen megszökött a náci Németországból, sem azokról a háború utáni küzdelmes évekről, amelyeket az anyjával Franciaországban töltött. De legfőképpen nem beszél az apjáról, aki a Harmadik Birodalom egyik leghírhedtebb haláltáborának volt a parancsnoka.
Amikor új család költözik az alatta lévő lakásba, Gretel akarata ellenére is összebarátkozik a kisfiúval, Henryvel, jóllehet a fiú jelenléte olyan emlékeket idéz fel benne, amelyeket legszívesebben örökre elfelejtene. Aztán egyik este szemtanúja lesz egy megrendítő, erőszakos vitának Henry szülei között, amely veszélybe sodorja a nehezen kivívott, magának való életét.
Gretel olyan válaszút elé kerül, amilyennel egyszer régen már találkozott. Akkoriban tagadta saját felelősségét, de most, amikor megkérdőjeleződik benne bűnösség, gyász és bűntudat, dönthet úgy, hogy megment egy kisfiút. Ám ha így tesz, akkor kénytelen lesz felfedni azokat a titkokat, amelyeket egy életen át rejtegetett.
Dunbridge Akadémia - Bárki
Lehetett volna bárki az életemben, de ő lett a mindenem…Victoria Belhaven-Wynford, vagyis Tori, és Charles Sinclair gyerekkoruk óta legjobb barátok. Ez a fiú az egyetlen ember, akiben a lány igazán megbízik. Van viszont egy olyan dolog, amiről nem beszélhet Charlesnak: az az ismeretlen, kellemetlen borzongás, ami azóta nem múlik, mióta az iskola legnépszerűbb srácával, Valentinenal kezdett randizni.Tori önmagának se vallja be, hogy ami Valentine-t és őt összeköti, annak valójában semmi köze az igaz szerelemhez. Valentine közelében ugyanis sosem járja át az a boldogság, amit a legjobb barátja mellett érez.Charles teljes figyelme azonban az egyik diáktársuk, Eleanor felé irányul, akinek oldalán Rómeóként lép fel a Dunbridge Akadémia éves színházi előadásán. Nem mintha Torinak ez problémát jelentene. Csak ne neki kellene a forgatókönyvíró csapat tagjaként megírnia a legjobb barátjának és az ő Júliájának szerelmi történetét is…
Na stiahnutie
12,67 €
Meglepetésekkel teli nyár
Egy Los Angeles-i partihercegnő, egy kisváros az óceán partján, egy mogorva, de szexi férfi – így lesz egy nyár igazán meglepetésekkel teli. Piper Bellinger népszerű, divatos és befolyásos influenszer, ezért állandóan üldözik a paparazzók. Miután egy elszabadult buli miatt a börtönben köt ki, a nevelőapja elküldi Pipert, hogy tanuljon némi felelősséget. Hogy bizonyítson, a húgával együtt belevág elhunyt édesapjuk korábbi bárjának felújításába.Ám Piper alig érkezett meg Westportba, máris belefut az izmos, szakállas, rendkívül jóképű hajóskapitány Brendanbe, aki szerint a lány egy hetet sem bír majd ki ott. Piper azonban elhatározza, hogy megmutatja mostohaapjának – és a szexi, de rendkívül mogorva tengerésznek –, hogy mire képes.A nagyvilági lány és a mogorva halász szöges ellentétei egymásnak, de tagadhatatlan, perzselő vonzalom ébred közöttük. Ám ahogy Piper rátalál a gyökereire, egyre távolibbnak érzi a csillogó, de rideg korábbi életét.Visszacsábítja vajon a nagyváros, vagy Brendan – és az emlékekkel teli Westport – már elbűvölte a szívét?
Na stiahnutie
14,08 €
Gonosztevők viadala
Felkel a Vérhold.A vérfátyol lehull.A bajnokok versenye kezdetét veszi.Minden újabb generációban a Vérhold felkelésekor Ilvernath városának hét családja megnevez egy-egy bajnokot, akik egy életre-halálra szóló tornán mérkőznek meg egymással.A díj a magas mágia titkos forrása feletti kizárólagos ellenőrzés megszerzése: ez a világ leghatalmasabb erőforrása, amelyről azt hitték, már régen kimerült.De ezúttal a verseny máshogy alakul: az egész világ megtudja, mi is történik Ilvernath városában, és lelepleződnek a családok féltve őrzött titkai is. A hét új bajnok ezzel reflektorfénybe kerül, és ráadásul el kell dönteniük, mit is kezdjenek a kiszivárgott stratégiákkal, titkokkal, és legfőképpen a többi család gyenge pontjaival. Így a verseny fiatal résztvevői választás elé kerülnek: vagy elfogadják a sorsukat, vagy átírják a verseny megszokott forgatókönyvét, ezzel együtt történelmi örökségüket is.Bárhogy is döntenek, a történetük nem íródhat mással, csakis vérrel.
Na stiahnutie
11,26 €
Az áruló
Cserben hagyta őket. Mindannyiukat. És most megfizeti az árát. Kiva úgy hitte, tudja, mit akar – bosszút. De az érzések és az emberek változnak… minden megváltozik.A palotában történtek után Kivának legfőbb vágya tudni, hogy a szerettei biztonságban vannak-e, és meg tudják-e neki bocsájtani a tetteit. De mivel a királyságok egyre közelebb sodródnak egy háború kitöréséhez, ráadásul Kiva ismét Kalindov kegyetlen falai között találja magát, rá kell jönnie, hogy összetört szívén kívül jóval több forog kockán.Kivának ellenségekkel és bizalmatlan szövetségesekkel kell összefognia, hogy az idővel versenyezve megmentsék nemcsak Evalont, hanem egész Winderallt. És most, hogy Kiva végre eldöntötte, kihez hűséges, többre vágyik egyszerű túlélésnél – de meg kell küzdenie azért, amiben hisz. Akiben hisz.Minden irányból veszély leselkedik rá, és minden szerette halálos fenyegetésnek van kitéve. Vajon megvan benne, ami ahhoz kell, hogy talpon maradjon, vagy elbukik?
Na stiahnutie
14,08 €
Gyerekkorom után
Ida nem átlagos kamaszlány. Makacs, nagyszájú és folyton a határokat feszegeti. Azonban amikor a szülei elválnak, és Londonból Budapestre költözik, olyan kihívásokkal találja szemben magát, amikre nem volt felkészülve. Más ország, más kultúra, új barátságok és első szerelmek várják, melyek rengetegében időnként eltéved, máskor megtalálja a helyes utat, vagy ha jobb lehetőség nincs, újat tapos magának.Ida az a kamaszlány, akivel együtt tudunk nevetni vagy sírni, és akinek az életben való kalandozását talán nem a buszon kellene olvasnunk.
Na stiahnutie
11,26 €
A nyaklánc
Az óra vészesen ketyeg, az igazságért folytatott harc könnyen elbukhat.Susan Lentigo kislányát húsz évvel ezelőtt meggyilkolták. A New York államban élő pincérnő most útra kel, hogy Észak-Dakota egyik börtönében szemtanúja legyen a gyilkos kivégzésének.Útja során azonban új, megdöbbentő bizonyítékra bukkan, amely felkelti benne a gyanút, hogy az elítélt ártatlan, és az igazi gyilkos még mindig szabadon jár. Susannak nincs sem pénze, sem vesztegetni való ideje, de nekivág, hogy kiderítse az igazságot, mielőtt kivégeznek egy vétlen embert, és egy újabb ártatlan kislány válik áldozattá.Csakhogy az FBI nem hajlandó újraindítani a nyomozást, azt hiszik, hogy a nőnek idegösszeomlása van. Susan viszont új erőre talál, és két különös szövetségest is szerez. Egyikük egy cinikus, dacos tinilány, a másikuk az eredeti nyomozást végző, most már nyugdíjas nyomozó. Susan az ő segítségükkel veszi fel a harcot, hogy rács mögé juttassa az igazi gyilkost. Vajon sikerül-e végre igazságot szolgáltatnia a kislányának?
Na stiahnutie
11,26 €
Árnyak hangja
Egy lány, aki nem ismeri a származását.Egy férfi, aki titkolja halhatatlanságát.És egy boszorkány, aki mindkettőjük vérét szívesen megkóstolná.Amikor Sorel apja súlyosan megbetegszik, és a gyógyító nem tud rajta segíteni, a lány – más utat nem látva – kockázatos alkut köt egy rejtélyes boszorkánnyal. Vagy ahogyan sokan emlegetik: Umbra leányával. Az umbrani viszont nem pénzt kér fizetség gyanánt, hanem fiatalságot akar, még ha ez mások életébe kerül is.Sorel mindent megtesz, hogy életben tartsa az apját, és közben váratlan szövetségesre talál a titokzatos Killian személyében. A férfi saját múltjának árnyai elől menekül, és akaratlanul is Sorel segítőtársa lesz.Vajon sikerül-e a lánynak megmenteni apját és Killiannek megtalálni a megbocsátást? Fedezd fel a mágia, intrika és bátorság világát ebben az elbűvölő fantasy regényben!
Na stiahnutie
10,14 €
12,95€
Ha meghal a király
A kattintásvadász cikkek újságírójaként dolgozó Saanát kirúgják az állásából, ezért úgy dönt, a nyarat a nagynénjénél tölti Hartolában, ebben a csendes, idilli finn kisvárosban. Úgy érzi, ez a vakáció kitűnő lehetőséget kínálhat arra, hogy kipihenje magát és talpra álljon. Ám amikor nagynénje mesél neki egy harminc évvel korábban elhunyt fiatal lány esetéről, feltámad Saana érdeklődése és a true crime esetek iránti vonzódása, ezért úgy dönt, elkezd kutatni a lány halálával kapcsolatban. De az egyre aprólékosabb nyomozása miatt nemcsak az ő, hanem az egész kisváros békés élete is felbolydul.Mindeközben Helsinkiben, Suomenlinna szigetén egy rituális gyilkosság áldozatához hívják Jan Leino nyomozót és csapatát. A rendőrségi nyomozás azonban akadozik, nem jönnek az eredmények, és Jan attól tart, hogy ez a mostani gyilkosság csak a kezdet…Aztán egyszer csak Saana és Jan útjaik keresztezik egymást - és nemcsak a köztük lévő szikra lángol fel, hanem kiderül, a két ügynek talán köze lehet egymáshoz, és ez mindent megváltoztat... és veszélybe sodor.
Na stiahnutie
12,67 €
Rush - A szerelem hajszája
A férfi vágya fel fogja őt emészteni.
Nincs más lehetősége, mint megadni magát neki.
Lena Aden azért ment Los Angelesbe, hogy íróként sikert arasson. Öt évvel később még mindig az álmát kergeti, és azon tűnődik, hogy ideje lenne újrakezdeni.
Nico Laurent a Forma-1 világbajnoka és a világ legkívánatosabb agglegénye. Megszokta, hogy bármelyik nőt megszerzi, akit csak akar, és ő most úgy dönt, Lenát akarja.
Az első együtt töltött éjszakájuk után a lány azt veszi észre, hogy folyton csak Nicóra gondol, így enged a kísértésnek és újra találkozik a férfival. Ezzel Lena hirtelen belekeveredik a gyors autók, a bulik és a pénz mámorító világába. A lány még soha nem volt ilyen vakmerő, és ez tetszik neki.
Lena és Nico szenvedélye tagadhatatlan, de ilyen hőfokon valaki óhatatlanul megég...
Alsógatyás Kapitány és a radioaktív robot-bokszeralsók borzalmas bosszúja
Időutazó idétlenségek
George és Harold zombistréberekké változtak, és egy elpusztult bolygón kell bolyonganiuk az idők végéig. Alsógatyás Kapitány pedig nem segíthet rajtuk, mert a goromba iskolaigazgatóból sose lett szuperhős Kerge Kertésznadrág eszetlen időutazásai során elkövetett csínytevései miatt. De nem minden az, aminek látszik, George és Harold kezében pedig ott a lehetőség, hogy újraírják a történelmet...
Lapozós mozival!
A világhírű, szuper animációs technika, amivel te lehetsz az, aki irányítja az eseményeket!
"Nem tudtam, George és Harold hogy fognak visszaváltozni zombiból, de mindig kitalálnak valamit." Jani
"Imádtam a kalandokat, drukkoltam a fiúknak, és még a történelemről is sokat tanultam!" Pisti
Sam a vonalban
A Ha maradnék ötvöződik a Mi a neveddel? Dustin Thao You've Reached Sam című könyvében, amely szívet tépő regény a szerelemről, a veszteségről, és arról, mit is jelent örökre búcsút mondani.
A tizenhét éves Julie Clarke előre eltervezte már a teljes jövőjét: elköltözik majd a kisvárosukból a barátjával, Sammel, fősulira fog járni a nagyvárosban, és Japánban töltik majd a nyarat együtt. De aztán Sam tragikus hirtelenséggel meghal, ami mindent megváltoztat.
A megtört Julie a temetésre is képtelen elmenni, kidobja szerelme minden holmiját, és megpróbálja elfelejteni őt, hogy továbbléphessen. De Sam az évkönyvében hagyott üzenete feltépi a sebeket. Julie elkeseredésében még egyszer felhívja Samet, hogy hallhassa a hangpostáján a hangját, de aztán Sam felveszi a telefont.
A kapcsolatuk csupán ideiglenes. De Julie még inkább szerelembe esik Sammel, amikor újra hallhatja a hangját, és a hívásokkal csak egyre nehezebb lesz őt elengednie.
Te mit tennél, ha megadatna számodra a lehetőség, hogy elbúcsúzz?













