Maxim Könyvkiadó strana 57 z 89
vydavateľstvo
Easy Writing
"Egy írott szöveg megalkotása talán az egyik legkomplexebb nyelvi feladat, hiszen a nyelv szókincsének és nyelvtanának együttes ismeretére és alkalmazására épül. Kötetünk célja, hogy segítse a közép- és emelt szintű érettségi, valamint a B1 és B2 szintű nyelvvizsgák íráskészség részére való sikeres felkészülést.
A könyv az érettségi és a nyelvvizsgák témakörei alapján épül fel, a különböző írásbeli műfajok ezeken belül jelennek meg. Minden tematikus fejezetben jól elkülönül a két nyelvi szint, lehetővé téve a fokozatos építkezést, illetve azt, hogy a nyelvtanulók igényeiknek, képességeiknek, aktuális szintjüknek megfelelően tudjanak feladatot választani.
A kötet elején található kifejezésgyűjtemény és szövegminták nemcsak a vizsgaszituációk sikeres megoldásában nyújtanak segítséget, hanem az idegen nyelvű szövegek megalkotásában is az élet bármely területén." (a Kiadó)
A jóslat
Ha valaki halottakkal álmodik, az bárki másnak egy nyugtalan éjszakát jelent, de nem Ninának, hisz számára ez figyelmeztetés. Épphogy túlélte az első csatát a Pokollal, újból keményen küzdenie kell, egyetemi hallgatóként is, és úgy is, mint gyakornok apja vállalatánál. Visszatérő rémálmai apja erőszakos haláláról mindennapossá válnak. Mivel Jared aggódik Nináért, visszalopja a Könyvet, hogy választ kapjon kérdéseire. Megkezdődik a harc az új ellenséggel szemben a régi barátok oldalán, és Jared legrosszabb rémálma látszik beigazolódni. Választás elé kerül: egyedül szálljon szembe a Pokollal, vagy kezdjen háborút a Mennyel. A döntést egy váratlan esemény még inkább megnehezíti.
Na sklade 3Ks
14,61 €
Létezik térkép a szerelemhez?
Lucy a huszonnegyedik emeleten lakik. Owen az alagsorban él. Nem meglepő tehát, hogy pont félúton találkoznak: beragadnak a liftben két emelet közé New York-i társasházukban, amikor egy áramszünet megbénítja az egész várost. Miután kiszabadítják őket, Lucy és Owen egész éjjel a sötét utcákon sétálnak együtt, a Manhattan fölött kivehetővé váló csillagok ritka látványát csodálva. Ám amint visszakapcsolnak a fények, az élet is visszatér a régi kerékvágásba. Lucy hamarosan külföldre költözik a szüleivel, Owen pedig nyugatra indul az édesapjával. A rövid, együtt töltött idő mindkettejükre nagy hatást gyakorol. És ahogy az élet Edinburghba, San Franciscóba, Prágába és Portlandbe sodorja őket, Lucy meg Owen folyamatosan tartják a kapcsolatot, képeslapokkal, időnként e-mailben, vagy éppen telefonon. De vajon megtalálják a módját, bármely kicsi is rá az esély, hogy viszontláthassák egymást?
Jennifer E. Smith éleslátással teli és csodálatosan romantikus új regénye bizonyítja, hogy a világ közepe nem feltétlenül egy hely. Néha lehet akár egy személy is
Angyali szövetség
Anna, egy őrangyal és egy démon lánya, megfogadta, hogy soha nem követi apja példáját, nem rontja meg az embereket. Naivitás volt ez tőle. Ahogy sok minden más is.
A suttogók rákényszerítik, hogy a túlélése érdekében megszegje fogadalmát, akkor is, ha ezzel engednie kell lénye ... Folytatás ›› sötét oldalának, és hírhedtté válni iskolatársai között. Élete sivárabbnak tűnik, mint valaha. Ráadásul ott van Kaidan Rowe is, a Bujaság hercegének fia, tölti be minden gondolatát.
Mikor aztán váratlanul tudomást szerez egy réges-régi jövendölésről, a világot kezdi járni Kopano - a Harag hercegének fia - kíséretében, hogy megszervezze a démonokkal szembeni ellenállást. Hamarosan kiderül ugyanis, hogy az óriások felszabadítása nem mehet vérre menő küzdelem nélkül. A végső győzelemig Annának és Kaidannak félre kell tenniük érzéseiket, és leküzdeniük életük legnagyobb kísértését. Vajon megéri-e életüket kockáztatniuk a szerelemért?
A regény a Sweet Evil trilógia második része. Olvasd el az első részt, az Angyali gonoszt is!
A(z) Angyali szövetség (Könyv) szerzője Wendy Higgins.
Na sklade 1Ks
11,53 €
A jóslat
Ha valaki halottakkal álmodik, az bárki másnak egy nyugtalan éjszakát jelent, de nem Ninának, hisz számára ez figyelmeztetés. Épphogy túlélte az első csatát a Pokollal, újból keményen küzdenie kell, egyetemi hallgatóként is, és úgy is, mint gyakornok apja vállalatánál. Visszatérő ... Folytatás ›› rémálmai apja erőszakos haláláról mindennapossá válnak. Mivel Jared aggódik Nináért, visszalopja a Könyvet, hogy választ kapjon kérdéseire. Megkezdődik a harc az új ellenséggel szemben a régi barátok oldalán, és Jared legrosszabb rémálma látszik beigazolódni. Választás elé kerül: egyedül szálljon szembe a Pokollal, vagy kezdjen háborút a Mennyel. A döntést egy váratlan esemény még inkább megnehezíti.
A regény A Sötétség és Fény angyalai trilógia második kötete. Az első rész címe Az Őrző. Mindenképp olvasd el!
A(z) A jóslat (Könyv) szerzője Jamie McGuire.
Orosz szókincs
Könyvünk nélkülözhetetlen segítője mindenkinek, aki szókincsét célirányosan bővíteni szeretné. A modern nyelvészeti kutatások eredményeként létrejött szókincskötet az adott nyelv 4000 leggyakrabban használt és ezáltal legfontosabb szavát tartalmazza. A kétnyelvű szótárban a szavakat átláthatóan, témák szerint csoportosítottuk. A hatékonyabb tanulás érdekében a szavakat alap- és kiegészítő szókincsre tagolódnak. A szótanulás elkezdhető az alapszókincsbe tartozó 2000 szó memorizálásával, majd szókincsünket fokozatosan bővíthetjük a kiegészítő szókincs szavainak elsajátításával. A szótár minden egyes szavához egy, az élő nyelvi használatot bemutató példamondat is tartozik, mely tovább segíti a szókinccsel való ismerkedést. A kötet végén található szójegyzék a szavak gyors visszakeresését teszi lehetővé..
Na sklade 2Ks
11,08 €
EINFACH Schreiben
"Egy írott szöveg megalkotása talán az egyik legkomplexebb nyelvi feladat, hiszen a nyelv szókincsének és nyelvtanának együttes ismeretére és alkalmazására épül. Kötetünk célja, hogy segítse a közép- és emelt szintű érettségi, valamint a B1 és B2 szintű nyelvvizsgák íráskészség részére való sikeres felkészülést.
A könyv az érettségi és a nyelvvizsgák témakörei alapján épül fel, a különböző írásbeli műfajok ezeken belül jelennek meg. Minden tematikus fejezetben jól elkülönül a két nyelvi szint, lehetővé téve a fokozatos építkezést, illetve azt, hogy a nyelvtanulók igényeiknek, képességeiknek, aktuális szintjüknek megfelelően tudjanak feladatot választani.
A kötet elején található kifejezésgyűjtemény és szövegminták nemcsak a vizsgaszituációk sikeres megoldásában nyújtanak segítséget, hanem az idegen nyelvű szövegek megalkotásában is az élet bármely területén." (a Kiadó)
Na sklade 1Ks
8,86 €
Levendulaszoba
A párizsi könyvkereskedő, Jean Perdu számára a regény olyan, mint a gyógyszer. Pontosan tudja, hogy milyen könyvre van szükség, hogy meggyógyítsa a megsebzett lelket. Könyvtára egy valóságos irodalmi gyógyszertár. Jean mindazokon segít, akik betérnek hozzá, egyedül saját gyötrelmeire nem talál megoldást. 21 évvel ezelőtt, egy este, míg ő aludt, szerelme kilépett az életéből. Csak egy levelet hagyott hátra, amit a férfi azóta sem olvasott el. A veszteséget kínzó emlékként őrzi ennyi év után is. A fájdalom, a büszkeség és a sértettség börtönében éli mindennapjait, mígnem egy nyári délután új lakó költözik a szomszédba. Az elvált asszony olyan érzéseket ébreszt Jeanban, amelyek létezését a férfi már rég elfelejtette. Ekkor újra kezébe veszi szerelme búcsúlevelét, és olvasni kezdi… Egy pillanat alatt minden megváltozik, és a férfi többé nem menekülhet az elmúlt évek gyötrelmei elől. Mindent hátrahagyva elindul, hogy szembenézzen a fájdalommal, a múlttal és önmagával. Egy olyan utazás veszi kezdetét, amely keresztülvisz Franciaország csodálatos tájain, és eközben feltárulnak különös sorsok, és barátságok szövődnek. Az érzések, a gondolatok és az emberek lassan átformálódnak, hogy lezárulhasson a múlt, és helyet engedjen a jelennek és a jövőnek. Ajánlók: „Egy lenyűgöző regény megbocsátásról és reményről, barátságról és szerelemről, félelemről és bánatról, elengedésről és gyászról.” Amazon „Ez a történet egy hihetetlenül finom varázslat, melyet a levendula illata leng körül.” Goodreads „Nina George az érzelmek széles skáláján játszik, közben elmélyülésre, önismeretre indítja az olvasót.” Barnes and Noble „Az emberi létezés szépségei és fájdalmai fonódnak össze ebben a regényben.” Lovely Book „A könyvben tökéletes egyensúlyban van a könnyed stílus, a költői képek, a lelket megérintő gondolatok és a finom humor.” BuchWelt „Egy megható történet, mely nemcsak a lélek mélységeibe vezeti az olvasót, hanem a festői Provance-ba is elkalauzolja.” Literatur-diskussion
Na stiahnutie
6,48 €
Francia nyelvtan 222 pontban
A kötet az egyes nyelvtani jelenségeket -bár sokszor egymásra épülnek- fontosságuk és nehézségi fokuk szerint külön pontokba gyűjtve írja le. Ez a megoldás lehetőséget ad arra, hogy a nyelvtanuló célirányosan tudja feltárni a számára kérdéses nyelvtani jelenségeket.
A kötet sorra veszi a francia hangtan, szóalaktan, mondattan és helyesírás legfontosabb szabályait. A szabályok leírása közérthető, de a pontos nyelvtani szakkifejezéseket is tartalmazza.
Sötét elmék
Egy nap titokzatos betegség üti fel a fejét, mely a tizenéves gyerekeket támadja, és csak kevesen élik túl. Ám amikor kiderül, hogy az életben maradt fiatalok mellékhatásként különleges, de egyben veszélyes képességekkel is rendelkeznek, megkezdődik a „rehabilitációs táborokba” gyűjtésük, ahol kutatóorvosok dolgoznak azon, hogy a gyerekek újra egészségesek legyenek. És bár a közvélemény úgy tudja, hogy ezeket a helyeket a gyerekek megmentésére hozták létre, valójában kegyetlen eszközökkel próbálják féken tartani őket. Ruby szintén túlélte a betegséget, így nála is megjelent egy képesség, amely talán mind közül a legveszélyesebb, és képtelenek uralni. Tízéves volt, mikor Thurmondba, a legkegyetlenebb táborba hurcolták. Egy nap az egyik ápolónő segítségével sikerül elmenekülnie, de hamar kiderül, hogy a nőben sem bízhat, így egyedül kell boldogulnia. Útközben összetalálkozik Liammel, Charlesszal és Suzuméval, akik szintén táborban voltak egy másik városban. Közösen indulnak el, hogy megtalálják East Rivert, ami a szóbeszéd szerint biztonságos menedéket jelenthet a szökött gyerekeknek. Az út során Ruby és Liam egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ám amikor elérik az East Rivert, kiderül, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik. Ajánlók: „Egy izgalmas és félelmetes világ tele veszéllyel és egy lenyűgöző hősnővel, Rubyval, aki sebezhető, mégis erős.” Kirkus Reviews „Szétesett világ és összeomlott jövő. Itt a félelem az úr, és veszély leselkedik mindenütt... A történetben váltakoznak a gyors tempójú akciók, a szívet tépő jelenetek és drámai pillanatok. Mindez úgy, hogy a könyv végére szemernyi kétség se férjen hozzá, hogy a második rész elolvasása kötelező.” Publishers Weekly „A cselekmény dinamikus, ugyanakkor elgondolkodtató. A reménytelenség és a remény véget nem érő harca.” Romantic Times „Ez a történet lüktető és döbbenetes. Sci-fi rajongóknak és a romantikus kalandok kedvelőinek is kihagyhatatlan olvasmány.” The New York Times „Ez a regény a korlátok és lehetőségek könyve, megmutatja az emberi elme végtelenségét.” Amazon
Na stiahnutie
6,48 €
Nap nap után
„A” sohasem tudja előre, hogy másnap hol fog ébredni, és kinek a személyiségét fogja felvenni. Már rég beletörődött ebbe, sőt kialakította saját életstratégiáját is: Ne kötődj senkihez! Maradj észrevétlen! Ne avatkozz bele semmibe! Minden megy is a maga útján rendesen, mígnem egy reggel „A” Justin testében ébred, és találkozik a fiú barátnőjével, Rhiannonnal. Attól a pillanattól fogva „A” jól bevált szabályai értelmüket vesztik, mert főhősünk nap nap után a lánnyal akar lenni. David Levithan az írói képzelet új távlatait nyitja meg. A szerző feltárja az olvasó előtt egy magával ragadó történetben „A” életének és szerelmének bonyolultságát, melyből kiderül, vajon Rhiannon képes lesz-e igazán szeretni a mindennap valaki más testében formát öltő „A”-t.
Ajánlók:
„Minden egyes nap új lehetőség vagy átok? A főhős sorsa mély szimpátiát vált ki az olvasóból.”
Amazon
„Elgondolkodtató olvasmány az életről, igaz szerelemről és arról, hogy kik is vagyunk valójában.”
Prettybooks
„A történet különleges képzelőerőről tanúskodik.”
Kirkus Reviews
„Briliáns, gondolatébresztő és eredeti. Igazi gyöngyszem a YA könyvek sorában. Nem tudom eléggé dicsérni és ajánlani!”
BookBrowse
Na stiahnutie
6,48 €
Pálcikakutya
Hadd mutassam be mindenkinek az új barátomat, Pálcikakutyát!
Ő megnevettet... könnyeket csal a szemedbe... de mindenekelőtt nagyon éhes leszel. Kövesd Pálcikakutya kalandjait a tökéletes hamburger megszerzéséhez vezető úton!
Bűvös gőzős, álomgőzős
Bűvös gőzös lassan berobog az állomásra. A munka kezdetét veszi, a kocsik lassan egytől egyik megtelnek: jegesmedvék, kenguruk, teknősök kezdik el a pakolást. Szivárványszínű festék folyik a tartálykocsikba, a hűtővagonba finom fagylalt kerül, a gyors versenyautók is leparkolnak ... Folytatás ›› a vonaton. Mire a vagonokat megtöltik, és a játékokat a helyükre teszik, mindannyian elfáradnak. A munka végeztével ágyba bújnak az elefántok, lassan lehunyják szemüket a majmok, végül a pingvinekkel és a nyulakkal együtt mindenki édes álomba szenderül.
A(z) Bűvös gőzős, álomgőzős (Könyv) szerzője Sherri Duskey Rinker, Tom Lichtenheld.
Szerelem első kattintásra
Miután Rob, Viv volt vőlegénye harmadszor is lefújta az esküvőt, a lány tudja, hogy csak segítséggel állhat talpra. S miközben összetört szívek történeteit kutatja az interneten, kipattan az agyából az isteni szikra: saját weboldalt hoz létre, ahol az összetört szívűek mindent egy helyen találhatnak meg.
Csakhogy az útmutatás, amelyhez a blogbejegyzések révén jut, mintha nemigen segítené Rob visszaszerzésében. Éppen ellenkezőleg, úgy tűnik, hogy legjobb barátja és tettestársa, Max irányába vezeti.
De hát hol marad Max, amikor Vivnek leginkább szüksége lenne rá? Na és Rob belátja valaha a tévedését? Egyébként pedig létezik olyan hatékony kereső, amely képes megakadályozni, hogy összetörjük saját szívünket... vagy másokét?
Veszedelmes sorscsapás
"Mélységes undorral nézett rám, ami még inkább a kedvemre volt. A legtöbb lány halálosan untatott, de ez a lány kíváncsivá tett. Sőt: mulattatott. Nem tudtam kibillenteni az egyensúlyából, legalábbis nem pozitív módon. (...) Úgy éreztem, muszáj kiderítenem, hogy tényleg utál-e, vagy csak nehéz eset."
Elsöprő szerelmi történet, melyben a kétségeket, a vágyakozást, az érzésekkel való szembesülést egy férfi szemén keresztül ismerhetjük meg.
Travis Maddox két dolgot őrzött meg abból, amit az anyja a halálos ágyán mondott: "Nagyon szeress! És még keményebben küzdj!" Travis életét könnyűvérű lányok, illegális fogadások és az erőszak teszik ki. De éppen akkor, amikor legyőzhetetlennek érzi magát, Abby Abernathy térdre kényszeríti.
Abby lénye teljesen magával ragadja Travist. Bár kapcsolatuk csak mókának indul, végül mindketten rabul esnek érzéseiknek, és már nem tudják többé elengedni a másikat.
Olvassa el a Gyönyörű sorscsapást is, hogy átélhesse Abbyvel is ezt a felkavaró szerelmi játékot!
Na sklade 1Ks
11,53 €
A lány, aki megérintette az eget
Miképpen lesz egy zsidó tolvajból híres orvos? Hogyan válik a jövő nélküli fiatal lányból befolyásos ruhatervező? Milyen utat kell bejárnia egy csavargónak ahhoz, hogy a szabadság védelmezője lehessen? A válaszokat az 1500-as évek elejének Olaszországában kell keresnünk.
A történet Róma mocskos sikátoraiban, bűzös csatornáiban kezdődik. Mikor az árva, tolvaj fiú, Mercurio, a kis Zolfo, a szépséges Benedetta és a félkegyelmű óriás, Ercole kifosztják a zsidó Shimon Baruchot, még nem sejtik, hogy az életük fordulóponthoz érkezett. Ugyanis miután a zsidó férfi a nyomukra bukkan, megöli Ercolét, Mercurio pedig a kése hegyével az ő torkát találja el. Mercurio úgy hiszi, megölte a kereskedőt, ezért úgy dönt, hogy Zolfóval és Benedettával Velencébe menekül. Az odavezető úton a három gyerek sorsa keresztezi két zsidó, Isacco és lánya, Giuditta sorsát, akik egy jobb élet reményében indultak új otthont keresni. A két fiatal egymásba szeret, de álmaik beteljesüléséhez ezernyi nehézséggel kell megküzdeniük.
A regény több fiatal sorsát fűzi össze. Ahogy lassan a számukra még ismeretlen érzéseket megtapasztalják, úgy válnak gyermekből felnőtté. A kilátástalanság, a féltékenység, a szerelem, a bosszúvágy, a gyermeki szeretet hol kinyitja, hol bezárja szíveiket. Egy lenyűgöző világban feszül egymásnak a nyomor és a fényűzés, a gyűlölködés és a megbocsátás, a ridegség és szenvedély. Egyetlen érzés mutat utat ebben a kiszámíthatatlan közegben: a szerelem. Olyan egyetemes érzés ez, mely összeköti a lelkeket, amely képes jobbá tenni az embereket, és amely a világot mozgatja.















