Maxim Könyvkiadó strana 67 z 89
vydavateľstvo
Én és a cseresznyefa
Mafalda kilenc éves, nagy, vastag, sárga keretes szemüveget visel, és kívülről fújja Italo Calvino művét, A fára mászó báró kalandjait. Elszökik a tanárai elől, és felmászik az iskola bejáratánál álló cseresznyefára Ottimóval, hűséges, tarka macskájával együtt, aki mindenhová követi. Arról álmodozik, hogy egyszer majd felköltözik erre a fára, ám néhány hónap múlva nem fogja már látni, mert a szeme fénye napról napra kihunyóban van: lassacskán megvakul. Kíváncsi kislány, és megrémíti az a gondolat, hogy sötétben fog maradni, ezért naplót vezet, amelyben feljegyzi azokat a dolgokat, amelyeket már nem fog tudni többé csinálni, mint például megszámolni a csillagokat vagy épp focizni Filippóval, az iskola legrosszabb gyerekével, aki csak vele hajlandó szóba állni. A családja és a barátai segítségével Mafalda megérti, hogy másképpen is lehetséges látni. A virágok illatából megtanulja megmérni a távolságot, amely a cseresznyefától elválasztja, és új lista írásába fog: feljegyzi azokat a dolgokat, amelyek fontosak neki, és amelyeket továbbra is tud csinálni. Ez a kis Mafalda története, de egyúttal Paola Perettié is, a magával ragadó erővel bíró írónőé, aki meg akarta írni az első regényét, amikor megtudta, hogy súlyos szembetegsége van. Ez a könyv megtanít látni azt, ami még nincs, és harcolni az álmainkért.
Predaj skončil
5,63 €
dostupné aj ako:
Spark
Miután Leora engedetlensége miatt mindent felforgat maga közül, olyan események sorát indítja el, amelyek a következtében meg kell tudnia az kegyetlen igazságot a családjáról. Így nincs más választása, mint hogy végre szembenézzen a múltjával. Mindent megkérdőjelez, amit eddig szeretteiről és önmagáról tudott. Félig tetováltként, félig üresbőrűként melyik közösséghez tartozhat? Lázadó tettéért Longsight polgármester fegyverként szeretné felhasználni őt, és elküldi Featherstone-ba, hogy épüljön be az üresek közé, és így szállítsa neki az információkat. Leorában sok kérdés maradt rejtélyes vér szerinti anyjáról, amelyekre talán megtalálja a feleletet. De vajon megnyugvást és békét lelhet-e a válaszokban, vagy újabb kétségekkel kell szembenéznie? És meg tudja majd különböztetni, hogy ki barát és ki nem?
Predaj skončil
7,88 €
dostupné aj ako:
A csóklista
A tizenhét éves Zae Monroe-nak már nagyon elege van a szerelemből. Megcsalta az egyetlen srác, akibe valaha is szerelmes volt, emellett szülei párkapcsolata is a szeme láttára omlik össze. Zae úgy dönt, itt az idő, hogy fordítson a dolgok állásán. Kalandos útra indul, hogy megszerezze, amit szeretne, ami nem más, mint a csókok. Izmos sportolók, vagány zenészek, érzékeny költők vagy épp igazi rosszfiúk csókjára vágyik. Zae felvet egy versenyt a barátai között. A cél az, hogy a tavaszi szünet során minél több fiú csókját sikerüljön begyűjteniük. Azonban az ártatlan verseny hamarosan drámai spirálba sodorja a lányokat. Zae-nek nincs más választása, minthogy szembenézzen a fiúk ellen táplált haragjával. Talán a srácok mégsem olyan rosszak, ahogy ő gondolta? Legalább páran kivételt képeznek a szabály alól? Wendy Higgins könyve sziporkázó ifjúsági romantikával kecsegtet: végtelen flörtökkel, szívtipró srácokkal, na és persze, nagyon sok csókkal!
Predaj skončil
7,88 €
dostupné aj ako:
Spark
Minden éremnek két oldala van. Azután, hogy Leora engedetlenségével mindent felforgat maga körül, olyan események sorát indítja el, amelyek következtében fény derül a kegyetlen igazságra a családjáról. Így hát nincs más választása, mint az, hogy végre szembenézzen a múltjával. Mindent megkérdőjelez, amit eddig szeretteiről és magáról tudott. Félig tetováltként, félig üresbőrűként melyik közösséghez tartozhat? Engedetlenségéért a polgármester most fegyverként szeretné felhasználni őt, és elküldi Featherstone-ba, hogy épüljön be az üresek közé, és így szállítsa neki az információkat. Leorában sok kérdés maradt rejtélyes, vér szerinti anyjáról, amelyekre talán megtalálja a választ. De vajon megnyugvást és békét lelhet-e bennük, vagy újabb kétségekkel kell szembenéznie? És képes lesz-e majd megkülönböztetni, ki barát és ki nem?
Predaj skončil
7,88 €
Otherworld – Játssz az életedért!
A tizennyolc éves Simon igazi megszállottja minden videójátéknak. Legújabb kedvence a Másvilág, egy igencsak élethűre sikerült virtuális valóság, ahol nincsenek szabályok. A fiú egyre több időt tölt a játékban, ám eközben Kat, aki régóta tetszik neki, egyre távolabb kerül tőle. Egy nap a lányt baleset éri, és súlyos állapotba kerül: szellemileg teljesen ép, teste viszont mozdulatlan, így börtönként tartja fogva elméjét. Egy titokzatos cég emberei meggyőzik Kat szüleit, hogy lányuk vegyen részt egy tesztprogramban, melynek segítségével a virtuális valóságban teljes életet élhet. Hamarosan kiderül, hogy Simon a Másvilágon keresztül képes kapcsolatba lépni a kísérletben részt vevőkkel, így a lány keresésére indul. De nagyon gyorsan rá kell döbbennie, hogy magától egyikük sem tud kilépni a programból. Ahhoz, hogy megszakítsa a játékot, a virtuális világon belül kell megtalálnia a kijáratot. És miközben Katet keresi, hogy együtt kijussanak, olyan titkok tárulnak fel előtte, amelyeken már az emberiség sorsa is múlhat. Vajon Simon képes lesz kiszabadítani szerelmét? És mit tehet, hogy megállítsa a katasztrófát?
Predaj skončil
7,88 €
A csóklista
A tizenhét éves Zae Monroe-nak már nagyon elege van a szerelemből. Megcsalta az egyetlen srác, akibe valaha is szerelmes volt, emellett szülei párkapcsolata is a szeme láttára omlik össze. Zae úgy dönt, itt az idő, hogy fordítson a dolgok állásán. Kalandos útra indul, hogy megszerezze, amit szeretne, ami nem más, mint a csókok. Izmos sportolók, vagány zenészek, érzékeny költők vagy épp igazi rosszfiúk csókjára vágyik. Zae felvet egy versenyt a barátai között. A cél az, hogy a tavaszi szünet során minél több fiú csókját sikerüljön begyűjteniük. Azonban az ártatlan verseny hamarosan drámai spirálba sodorja a lányokat. Zae-nek nincs más választása, minthogy szembenézzen a fiúk ellen táplált haragjával. Talán a srácok mégsem olyan rosszak, ahogy ő gondolta? Legalább páran kivételt képeznek a szabály alól? Wendy Higgins könyve sziporkázó ifjúsági romantikával kecsegtet: végtelen flörtökkel, szívtipró srácokkal, na és persze, nagyon sok csókkal!
Predaj skončil
7,88 €
Puddin'
Millie ?kicsi kora óta egy fogyitáborban tölti a nyári szünidőt. Kivéve talán az ideit. Ebben az évben ugyanis titkos terveket szövöget – hírolvasónak készül, és reméli, hogy részt vehet az austini egyetem újságírói táborán. Mindeközben pedig folyton arról ábrándozik, hogy végre sikerül megcsókolnia a fiút, aki már régóta tetszik neki. Callie a suli csini csaja, a pomponcsapat kapitányi posztjának várományosa, és persze a város egyik legnépszerűbb pasijának barátnője. Minden sínen van az életében, amíg ki nem derül, hogy a helyi edzőterem – ahol Millie dolgozik – már nem tudja szponzorálni a csapatát. Callie-ék úgy döntenek, bosszúból megdobálják a helyet vécépapírral és tojással. Azonban ha a lány előre sejtette volna, hogy a kivillanó medálja elárulja majd a biztonsági kamera felvételén, aztán a tánccsapat rákeni az egész balhét, a pasija meg szakít vele, akkor tuti jobban átgondolta volna a dolgot… Callie-nek végül az edzőteremben kell ledolgoznia az okozott károkat. Itt ismerkedik meg Millie-vel, és hamarosan mindkettőjük számára kiderül, hogy jóval több közös vonásuk van, mintsem gondolták, és mély barátság kezd kibontakozni közöttük.
Predaj skončil
7,88 €
dostupné aj ako:
Szent Péter esernyője
Ismerj meg te is egy csodálatos, klasszikus történetet igényes, könnyen kezelhető e-könyv kiadásban. A kiadványhoz mellékelt olvasónapló a szerző életrajzán kívül tartalmazza a könyv legfontosabb adatait, a szereplők és a tartalom bemutatását, valamint további elemzési szempontokat is, melyek segítenek a mű átfogóbb megismerésében és egy esetleges számonkérésre való felkészülésben is.Miközben a glogovai pap a templomában imádkozik, elered az eső, és a pap csecsemő húga kinn marad. A gyermek fölött azonban egy csodálatos piros esernyőt találnak, ami megvédi a kislányt az eső hidegétől. Vajon ki hagyta ott az ernyőt? A falubeliek szerint maga Szent Péter volt. Így születik meg a legenda, és kezdődik a kalandos történet szeretetről, szerelemről és emberi kapzsiságról, hogy végül kiderüljön, milyen kincset is rejt valójában a varázslatos piros esernyő.
Predaj skončil
1,41 €
Puddin' – Változtass a szabályokon!
Millie kicsi kora óta egy fogyitáborban tölti a nyári szünidőt. Kivéve talán az ideit. Ebben az évben ugyanis titkos terveket szövöget – hírolvasónak készül, és reméli, hogy részt vehet az austini egyetem újságírói táborán. Mindeközben pedig folyton arról ábrándozik, hogy végre sikerül megcsókolnia a fiút, aki már régóta tetszik neki. Callie a suli csini csaja, a pomponcsapat kapitányi posztjának várományosa, és persze a város egyik legnépszerűbb pasijának barátnője. Minden sínen van az életében, amíg ki nem derül, hogy a helyi edzőterem – ahol Millie dolgozik – már nem tudja szponzorálni a csapatát. Callie-ék úgy döntenek, bosszúból megdobálják a helyet vécépapírral és tojással. Azonban ha a lány előre sejtette volna, hogy a kivillanó medálja elárulja majd a biztonsági kamera felvételén, aztán a tánccsapat rákeni az egész balhét, a pasija meg szakít vele, akkor tuti jobban átgondolta volna a dolgot… Callie-nek végül az edzőteremben kell ledolgoznia az okozott károkat. Itt ismerkedik meg Millie-vel, és hamarosan mindkettőjük számára kiderül, hogy jóval több közös vonásuk van, mintsem gondolták, és mély barátság kezd kibontakozni közöttük.
Predaj skončil
7,88 €
Lándzsahegy
A mikor Clarence Smoyert a Sherman tankja irányzói pozíciójába ültették, a társai hamar rájöttek, hogy a pennsylvaniai szelíd óriás titkos képesség birtokosa: mesterlövész-őstehetség. Clarence és társai, a legendás „Lándzsahegy hadosztály” harckocsizói eleinte legyőzhetetlennek hitték a tankjaikat. Aztán találkoztak a német Párduccal, amely olyan gyilkos erejű ágyúval volt felszerelve, hogy a legvastagabb páncélt is képes volt átütni. Ekkor Clarence-ék olyan fegyvert kaptak, amely elég erős volt, hogy bosszút álljanak vele az elesett bajtársaikért: a Pershinget, a híres-nevezetes „szupertankot”. Ezzel azonban együtt járt egy gyötrelmes, új feladat is: immár minden támadás alkalmával ők haladtak legelöl. Így aztán Clarence tizedes azon kapta magát, hogy ő vezeti az Amerikai Egyesült Államok hadseregét az európai hadszíntér legnagyobb városi ütközetébe, amelyet Kölnért, Németország „Erődvárosáért” vívtak. Mikor keresztülverekedték magukat a romokon, Clarence megütközött a félelmetes Párduccal, és harcérintkezésbe került a tizenéves Gustav Schaeferrel is, egy Panzer IV-es tank géppuskásával, akit társaival együtt öngyilkos akcióba küldtek, hogy állítsák meg az amerikaiakat. Amíg Clarence és Gustav golyózáport zúdítottak egymásra egy széles sugárúton, meglepetésként érte őket egy fekete autó tragikus felbukkanása. Ami ezt követően történt, az egészen a közelmúltig kísértette Clarence-t, és arra késztette, hogy térjen vissza Kölnbe, és cselekedje meg az elképzelhetetlent: nézzen szembe az ellenfelével még egyszer, utoljára.
Predaj skončil
7,88 €
Egy kutyus két élete
Brodie jó kutya volt. És a jó kutyák a mennybe mennek. Azonban Brodie nem képes továbblépni. Még nem. Bármilyen csodásnak is tűnik a túlvilág, egyszerűen nem tud megfeledkezni a kisfiúról, akit hátrahagyott. A fiúról, akit szeretett, és aki viszontszerette. A fiúról, aki még mindig veszélyben van. Így hát Brodie megszegi a menny szabályait, és szellemként visszatér a földre, ahol két másik elveszett lélek segítségével – egy szerethető pitbull és egy zsémbes házimacska – elindul, hogy megtalálja, megmentse a fiút. Még akkor is, ha ezzel a paradicsomot kockáztatja, és lehet, hogy elveszíti a lelke halhatatlanságát. Mert ez az, amit a jó kutyák csinálnak.
Predaj skončil
6,48 €
dostupné aj ako:
Késő március
Josh ?és Anna újra furcsa álmokat lát. Előző, közös négy évük legrosszabb pillanatai élénken elevenednek meg előttük, miközben egész Európán átívelő utazásra indulnak közösen a zenekarral. A párral az elmúlt négy évben megfordult a világ. Josh Westberg befutott zenész lett, világkörüli turnékra jár. Annával közösen kezdtek új életet Londonban. A lány azonban korántsem boldog, úgy érkezik meg az amsterdami repülőtérre, hogy szünetet akar tartani a kapcsolatukban. A világhírnév nehézségei, Anna korábbi fájdalmai mind-mind lenyomatot képeznek a megcsalásra épült, nehezen kialakult párkapcsolaton. Úgy fest, Anna félelmeire Európa csodás helyszínei sem hozhatnak gyógyírt. De vajon ki áll az új álmok hátterében, ami csak a rosszra emlékezteti a párt? Lehetséges-e boldog párkapcsolatot építeni egy tönkretett házasság romjain? Milyen hátrányokból indul egy kapcsolat, amely megcsaláson alapul? Van-e esélye Annának is megtalálnia önmagát, vagy neki már csak az a szerep juthat, hogy egy sikeres férfi támogatója legyen?
Predaj skončil
7,88 €
Ne randizz Rosa Santosszal!
Rosa Santoson a tenger átka ül. Jaj annak a srácnak, aki randizni szeretne vele. Kivált, ha hajója is van. A lány azonban nem annyira az átoktól szenved, mint lelki gátjaitól. Két kultúra és ezzel együtt kétféle jövő is hívogatja, és gondban van a választással. Nagyanyja, abuelája a városka megbecsült gyógyfüves asszonya, anyja nyughatatlan festő, aki ki-be jár az életükben. Ugyan Port Coralt, ezt a dél-floridai kisvárost nevezik otthonuknak, az eltűnt szülőföld, Kuba is ott kísért az életükben – a szó legszorosabb értelmében – nyomasztó teherként, amiről a nagyanya beszélni sem hajlandó. Közeleg a nyár, és az egyetemválasztás határideje. Ekkor bukkan fel Alex Aquino Rosa életében. Ez a fiú is titokzatos a kéken hullámzó tetkóival. Családja a vitorláskikötőt igazgatja. De vajon Rosa le tudja-e küzdeni a múltból öröklött félelmeket, tud-e nyitni a jövő felé?
Predaj skončil
7,88 €
Save the date – A nagy nagy nap
Charlie Grant nővére a hétvégén férjhez megy. Ez egy különleges alkalom, ugyanis hosszú évek után először újra együtt van az egész család. Charlie most csak arra akar koncentrálni, hogy ez a hétvége tökéletes legyen. Várhatnak az olyan döntések, hogy melyik egyetemre menjen, vagy éppen az, hogy összejöjjön-e Jesse Fosterrel, aki már nagyon régóta tetszik neki. Az egyetlen gond csak az, hogy a hétvége kezd abszolút katasztrófába torkollni. Először is az esküvőszervező lelép. Aztán a ház riasztója folyton bekapcsol, és egy szmoking hiányzik. Váratlanul megjelenik a fiú, akiért Charlie titokban nagyon odavan, majd felbukkan egy kutyus meg az egyik dühös, rombolni vágyó szomszéd. Vannak rokonok, akik nem állnak szóba egymással, és egy hatalmas vihar is közeleg. Nem is szólva az új esküvőszervező asszisztenséről, aki meglepően… észbontóan… helyes srác. És ekkor még nem is következett be az igazi őrület. Három nevetségesen kaotikus nap után Charlie meglepően sok mindent tud meg a családjáról, pedig azt hitte, ismeri őket, mint a tenyerét. És rájön, hogy ha az ember megpróbál mindent olyannak megtartani, amilyen a múltban.
Predaj skončil
8,17 €
Otherworld
Másvilág ?szinte észrevétlenül ejt csapdába. Olyan élvezetekben részesít, amelyekben nem lehet részünk a való életben, vagy mert nem megengedettek, tiltottak, vagy azért, mert nincs merszünk a kipróbálásukhoz. Aki egyszer ebbe belekóstolt, soha többé nem akar lemondani róla. Itt nincsenek korlátok, megszorítások. A játékba belépő valamennyi érzékszervét elárasztják az addig elvetendő ingerek: lát, hall, tapint, szagol és ízlel. Itt nincsenek törvények, megszegni való szabályok. Ezért ejt rabul és tesz megszállottá a Másvilág nevű virtuális valóság. És aki egyszer megízleli, nem akarja majd abbahagyni, mert ez egy tökéletes világ! A tizennyolc éves Simon azonban rájön, hogy egyeseknek valójában ez a vég. Mikor a Másvilág rabul ejti a számára kedves lányt, Katet, rögtön elhatározza, hogy megpróbálja megmenteni őt. De közben olyan titkok tárulnak fel előtte, amelyeken már az emberiség sorsa is múlhat. Vajon Simon képes lesz kiszabadítani barátnőjét? És mit tehet, hogy megállítsa a katasztrófát?
Predaj skončil
7,88 €
dostupné aj ako:
A kezdet
A ?Riverdale című nagy sikerű Netflix-sorozat első évadának előzménysztorija! Imádod a sorozatot, és nem tudsz betelni vele? Vagy még nem kezdted el nézni, de kíváncsi vagy rá? Akkor ez a regény neked szól! Hagyd, hogy beszippantson Riverdale városának rejtélyes világa! A vörös hajú Archie, Jughead, a szavak mestere és a jó kislánynak tűnő Betty hosszú évek óta minden nyarat együtt szoktak tölteni. Ez a mostani azonban más, mint az eddigiek. Archie egy titokzatos személy miatt kifordul önmagából, sportolás helyett gitározik és dalokat ír, elhanyagolva a magányos Jugheadet, akinek a rossz társaságba keveredő apja miatt igazán szüksége lenne egy barátra. Ráadásul most Betty sem tudja megoldani a problémákat, ugyanis Los Angelesben gyakornokoskodik egy magazinnál, és folyton keresztbe tesz neki, ami megnehezíti, hogy elfojtsa a benne lakozó sötétséget – megvannak a maga gondjai: valamint nem beszélve arról, hogy bármit tesz ellene, még mindig arról a bizonyos vörös hajú szomszéd fiúról ábrándozik. Aztán ott van még a pletykalapok üdvöskéje, az IT-lány Veronica, aki alól szép lassan kihúzzák a luxustalajt a családja nem túl tisztességesen szerzett vagyona miatt, és ezáltal egyre közelebb kerül Riverdale-hez, ahol nem is tudja, mi minden várja majd.
Predaj skončil
7,88 €
dostupné aj ako:






















