Medio Kiadó strana 2 z 3

Szintén "segédmunkási-raktárosi száműzetése" alatt, 1951-56 között Inotán és Tiszapalkonyán írta meg Hamvas Béla Sarepta című esszénaplóját. Írásának címével (sarepta = olvasztás, finomítás) egyfelől új és igen nehéz élethelyzetének értelmét és távlatát jelölte meg, másfelől - Illés próféta szűkösségből bőséget teremtő sareptai történetére utalva - épp e nehéz periódus hatása alatt a benső erők és ellenerők felszabadulására igényt tartó várakozásának ad hangot. A legkülönbözőbb témákhoz fűzött naplószerű feljegyzések erőteljesen kapcsolódnak ahhoz a két jelentős gondolkodóval, Szabó Lajossal és Tábor Bélával kialakított szellemi munkaközösséghez, amelynek "csütörtöki megbeszélései" 1945-48 között zajlottak - jelentős hatást gyakorolva Hamvas számos későbbi művére is. I. rész Vádirat a szellem ellen A csütörtöki beszélgetések jegyzőkönyveiből Szabó Lajos kritikai megjegyzéseihez Három levél Szabó Lajoshoz II. rész Sarepta

A Patmosz esszégyűjteménye Hamvas Béla időskori, végsőkig letisztult szemléletének foglalata, amelyet "segédmunkási-raktárosi száműzetése" alatt vetett papírra 1958-64 között, s amelynek átfogó gondolati ívében olyan témákat szólaltatott meg kristályos világossággal, mint az idill és létrontás, moralitás és művészet, az egyszerűség, a kezdet, a tiszta élet lehetősége, vagy épp a szellemi megvalósulás legintenzívebb kérdései.

Az életműkiadás jelen kötetétől kezdődően - összesen négy köteten át - Hamvas Béla külön gyűjteménybe nem rendezett esszéit és tanulmányait, valamint előadásait és hozzászólásait adjuk közre. A kötetek fő gerincét azok az esszék képezik, amelyek egyfelől az 1930-as évektől kezdődően különböző társadalmi, kulturális és művészeti folyóiratokban, periodikákban és évkönyvekben jelentek meg, másfelől azok az írások, amelyeket az 1948-as elhallgattatását követő időkből kéz- vagy gépiratos formában a hagyaték őrzött meg. Hamvas számára az esszé nem pusztán műfaj, hanem az autonóm szellemi és gondolkozói magatartás műformája, ahol a látás hőfoka éppoly fontos, mint a gondolat tisztasága. Ennek a magatartásnak legfontosabb jegye az "iskolánkí- vüliség": vagyis - miként Hamvas fogalmaz - a "magány, függetlenség, szuverenitás és autonómia". Az esszéista ebben a független perspektívában "egész sereg szent látványban részesül, s mindegyik látvány, teória, ihlet, koncepció, külön világot teremt". A kötetben szereplő valamennyi esszé: egy-egy ilyen külön világ. "Csak az szeretheti az életet mélyről és igazán, aki tudja, hogy meghal, mint ahogy a csók annál forróbb és édesebb, minél több benne a pillanat. Az ember nem több, mint a fa, virág, állat, kristály, láng vagy víz. De nem is kevesebb. Az ember természet, s mert természet: hatalom, s mert hatalom: isten. Milyen irtózatos életvágy ragyog oly erőből, mint a fény! Ó "heroikus napsugár", életed egy villanás, - halálod születésed pillanata: ezért tied a világon a legszebb tündöklés!" (Álarc és koszorú)

A kötet tartalma: - Nehéz nem szatírát írni (1929-31) - Beszélgetés az Akropoliszon (1930) - Nem mind arany ami réz (1956-1957)

A babérliget című könyv esszéi a természet, a jó ételek és italok, a nő, a könyvek, a képzelet himnuszai, vagy ironikus történetek, némi malíciával megírt, életvezetési tanácsok. Meséi a jövő világáról, túlvilágról, magányos királyról, egy bölcs öregember vándorlásairól, fákról, virágokról, íróasztalról, úti táskáról, ételek ízéről, sétákról szólnak.

A Hamvas Béla művei sorozat 28. kötete.

Hamvas Béla életmű-sorozatának 8-9. kötete.

A Hamvas Béla művei sorozat 26. kötete.

A bor filozófiája az élet ünnepi perceinek, a derűnek, játéknak, önfeledt életörömnek apológiája. Ez a dionüszoszi mediterrán mámor világa, a méhes augusztusi délutánjainak félig éber, félig álmodó meditációja a diófa alatt, ez Orpheusz oldott, tiszta, csillogó derűje, ez az “idill” pillanata. Éppen, amire a tekintetünket egy pohár tüzes szekszárdi vagy zöldarany somlai felnyithatja. Hamvas Béla 1945 nyarán, egy Balatonberényben töltött rövid vakáció alatt írja A bor filozófiáját. A frontvonalak, gyűjtőtáborok, óvóhelyek megpróbáltatásaiból még éppen csak napfényre vergődő, elgyötört és kiéhezett nép első rezdülése azonban, milyen különös, nem a romok miatt érzett kétségbeesés, sokkal inkább a megújuló életöröm. Ez az életöröm hatja át A bor filozófiáját is. Hamvas azt írja, imakönyvet állít össze az ateisták számára. Mi az ateizmus? “Az absztrakt élet betegsége”. – Vallás ez is, mert vallása a legmegátalkodottabb szkeptikusnak és a materialistának is van. De rossz vallása. Hamvasnál azonban az ateizmus nemcsak hogy nem világnézeti-felekezeti kérdés, de még csak nem is elvont spekuláció arról, hogy az Isten hogyan és miképpen van, egylényegűségben-e a világgal, vagy magasan a teremtett lét fölött. Ez a kérdés éppúgy az ateistákra tartozik, mint az istentagadás, és ezekről se Jézus, se Buddha, se Lao-ce, se Hérakleitosz nem volt hajlandó beszélni. Mert ateista nemcsak a filozófiai reflexiókkal vagy anélkül élő materialista, és nemcsak a kartéziánus ész-idióta. Éppúgy lehet buzgó zsolozsmás, lehet ájtatos pietista, lehet napi áldozó. A kör széles. Nehéz lenne végigsorolni, hogy a világnézeti megszállottaktól a hipokrita “zugevőkig”, a hírnév, rang, hatalom, mammon őrültjeitől a megkövesedett szívű aszkétáig, a mániás higiénikustól a botránkozó prűdekig és az életmeggyötrőkig ki mindenki tartozik bele. A rossz vallás a “mámortalan létezés”. A jó vallás pedig (a “vita illuminativa”) magasabb józanságot jelent. A gyógyulás első lépése: Istent meglátni a kőben, fában, gyümölcsben, csillagban, szerelemben, ételben – borban. Amikor pedig az ember már csak a követ, fát, gyümölcsöt, csillagot, szerelmet, ételt és a bort látja, biztosan tudhatja, hogy a magasabb józanságra megérett. Miről ismerhető fel a jó vallás. Arról, hogy mer közvetlenül élni, és az életörömtől nem fél. Rendíthetetlen tudása van róla, hogy az életöröm nem tilos. Nem tilos, hanem – ahogy az evangélium mondja – ráadás. Nem cél, segítség. Ez a világ itt a válság és szétválasztás ideje és helye, ahol mindenkinek színt kell vallania. De akiben az eredeti rend helyreállt, törvényekre, tiltásra, aszkézisre aligha van szüksége. Az Isten, mondja Hamvas Béla, a főtt sonkában is benne van, hiszen “megértettem, hogy Brahman legmagasabb alakja a táplálék. E könyv a magyar borkincsnek nem átfogó leltára. Sem a botanikának, sem a gasztronómiának. Hamvas – ahogy más írásaiban is, mindig – kizárólag az emberi magatartás súlypontjaira, az alapokra koncentrál. A rendszerezés a tudós borászati szakkönyvek dolga. Az övé pedig, hogy az istentiszteletet előkészítse

A Hamvas Béla művei sorozat 27. kötete.

Az ősök nagy csarnoka négy kötetének tartalmi összeállításában nem az elkészítés időrendjét követtük, hanem a "nagy archaikus egységek" köré rendeztük Hamvas tanulmányait, szövegelemzéseit és fordításait. Az első kötet a védikus hagyományt és a hozzá szorosan kapcsolódó buddhista tradíció egy-egy elemét tartalmazza. A második kötet Kína taoista- és csan-hagyományából, a tibeti buddhizmus írásaiból és Japán zen szövegeiből válogat. A harmadik kötetben az Egyiptomi halottaskönyv, a Kabbala egy része (a Széfer jecira) és az iszlám misztika (szúfi), a görög hagyomány (Orpheusz, Empedoklész, Püthagorasz, Hérakleitosz) kapott helyet. A negyedik kötetben a közép-amerikai tradíció, rövid tanulmány az alkímiáról, egy Jakob Böhme-kommentár, és a Lélekről szóló negyven kérdés fordítása szerepel.

A kötet tartalma: -Első világháborús levelek -Levelek 1930-tól 1968-ig

Hamvast joggal lehet a legnagyobb magyar írónak tekinteni, és az esszéirodalom vonatkozásában is az élvonal élvonalában van. Mindent tudott írni, de mindenekelőtt esszét. Abban teljesen egyedülálló. Hamvas mindig ez is maradt elsősorban; ő író volt; első-, másod-, és harmadsorban is. Olyan író, aki mint tradicionális szerző-gondolkozó is teljes mértékben megállja a helyét, de aki irodalmi módon közelített, és az író-irodalmár felelősségével-felelőtlenségével kapcsolódott ezen tematikumokhoz. Ezért egy nagyon érdekes dolog alakult ki vele kapcsolatban, ugyanis Hamvas Bélát tisztelni lehet és tisztelni kell, követni azonban nem lehet. Ez nem kivitelezhető. (részlet, tradicio.org/hamvas nyomán)

A Hamvas Béla által sorskatalógusnak nevezett hatalmas regényfolyamot, Bormester Mihály kalandos élettörténetét olvashatjuk a Karneválban. Regény? Bölcselet? Sorskatalógus? Regény vagy regényelméleti munka a Karnevál? Realista regény a filozófus ironikus és bölcs felhangjaival? Metafizikus világértelmezés regényes történettel körítve, illusztrálva? Mit jelent az, hogy a főhős élete ketté válik? Melyik melyik? És melyik az igazi? Van igazi? Hol kezdődik és mikor fejeződik be a Karnevál? A Karnevál alapszituációja szerint a regény elbeszélője Bormester Mihály, lejegyzője pedig az ügyvivő, az "agent spirituel", aki, mint később kiderül, az elbeszélést több helyen módosítja. A regény tehát kettejük közös műve. Másrészt a fejezetek közé ékelődő "függönybeszélgetések"-ben többször szó esik az imaginációról, ami az ügyvivő meghatározásában "a lélek esszenciális élete" . Az ember az imaginációval folytonosan teremti a valóságot, és ha az imagináció romlott, az általa teremtett világ szintén romlott lesz. A regény végén található névmutató előtt fontos megjegyzés áll: a regény összes szereplője imagináció.

A Patmosz alkotója saját oeuvre-jéről is elmondhatná: "A nagy művek között korkülönbség nincs. Minden nagy mű egyidejű. Minden nagy mű állandóan jelen van. Minden nagy mű a kortársam" (részlet Dúl Antal Utószavából)

A Patmosz alkotója saját oeuvre-jéről is elmondhatná: "A nagy művek között korkülönbség nincs. Minden nagy mű egyidejű. Minden nagy mű állandóan jelen van. Minden nagy mű a kortársam" (részlet Dúl Antal Utószavából)