Művelt Nép Könyvkiadó strana 13 z 36
vydavateľstvo
A polip kilencedik karja
Dirk Rossmann német milliárdos üzletember, a Rossmann, Németország második legnagyobb drogéria-áruházláncának alapító-tulajdonosa. Első regénye nemcsak egy letehetetlenül izgalmas thriller, de egyben elgondolkodtató olvasmány is, mely napjaink legégetőbb problémáit boncolgatja.
A klímaváltozás soha nem látott mértékű katasztrófával fenyegeti a világot. Megváltoztatja a Földet, és megváltoztatja mindannyiunk életét. A tragédia elháríthatatlannak tűnik – amíg a három nagyhatalom, az Egyesült Államok, Oroszország és Kína egy radikális lépéssel szövetségre nem lép. A Klíma-Szövetség szigorú szabályai azonban drasztikus beavatkozást jelentenek az emberi élet minden területén – akik pedig nem hajlandók alávetni magukat az új valóságnak, a legkeményebb megtorlással számolhatnak. A Föld jövője pedig hirtelen egy félénk szakács és egy jelentéktelen kis titkosügynök kezébe kerül… „Szuper izgalmas. Elismerésem!” (Udo Lindenberg, rocker)
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
Chesapeake Shores
A Hallmark sikersorozat alapjául szolgáló regény
Abby O'Brien Winters évek óta nem tette be a lábát Chesapeake Shores-ba. A marylandi kisváros, amit az apja épített, túl sok szomorú emléket hordoz, és Abbynek kevés az ideje a minden percét lefoglaló Wall Street-i karrierje, összeomlófélben lévő házassága és örökmozgó ikerlányai mellett. De elég egy rémült telefonhívás a legkisebb húgától, hogy hazarohanjon, és segítsen Jess álmát megvalósítani, helyreállítani az elbájoló fogadót Eagle Pointban. Abby őszintén reméli, hogy Jess belátja okos pénzügyi tanácsát, mielőtt még késő lenne.
A fogadó elárverezésének megakadályozása közben nemcsak a saját széthullott családját kell összetartania, de a sors ismét elé sodorja Trace Riley-t, a férfit, akit évekkel azelőtt elhagyott. Abby nem felejtette el, mi vonzotta hozzá a múltban. Rájön, hogy sokkal erősebb kapocs köti Chesapeake Shore-hoz, mint gondolta. Lehet, hogy Trace áll majd a tervei megvalósítása útjában - vagy bebizonyítja majd, hogy az életben a legváratlanabb módon adódhat második esély.
Sherryl Woods napjaink egyik legnépszerűbb írónője, a Chesapeake Shores pedig több millió eladott példánnyal a női olvasók kedvence világszerte.
Na stiahnutie
9,83 €
Mr. Escobar
"Ez a könyv nagyon személyes, mély és őszinte kísérlet. Csak egy történetet akarok elmesélni apámról, hogy senki se kövesse el újból azt, amit ő. Meg akarom osztani apám, Pablo Escobar mellett töltött életem tapasztalatait, valamint azokat a mély sebeket, melyek miatt elhatároztam, hogy nem leszek olyan, mint ő." Juan Pablo Escobar
Pablo Escobar egyetlen fia, Juan Pablo Escobar azt kutatja apjáról írt könyvében, hogy milyen emlékeket őriznek mindazok, akiknek az élete kapcsolódott a hírhedt drogbáróéhoz.
Kutatásai során bejárta Kolumbiát és több latin-amerikai országot, és számos olyan tényre derített fényt, amelyet még az Escobar család sem ismert.
Beszél Pablo Escobar néhány ősellensége fiával, azt is elmondja, hogyan lett az apja elmondhatatlanul gazdag; és arról is lerántja a leplet, milyen ördögi szövetségben állt Pablo Escobar a számára is felmérhetetlen nemzetközi korrupció titokzatos világával.
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
Kövesd a vágyaid, bárhová vezetnek is, ne add fel soha
Az elsőkönyves írónő csodálatos regényében egy páratlanul szerethető özvegyember a magányból kitörve és önmagát legyőzve a szerelem és az önmegismerés kalandjába vág bele, és ezzel gyökeresen megváltoztatja az életét.
A hatvanéves Arthur Pepper napjai egyhangúan telnek. Hajszálpontosan reggel fél nyolckor kel, ahogy addig is, míg Miriam, a felesége élt. Ugyanazt a szürke nadrágot és mustárszínű kötött mellényt veszi fel, meglocsolja Fredericát, a páfrányát, és kimegy a kertbe.
De Miriam halálának első évfordulóján megváltozik valami. Miközben a felesége holmiját rendezgeti, Arthur egy remekművű aranykarkötőt talál, aminek a létezéséről semmit sem tudott. Váratlan fordulatokban gazdag, felejthetetlen és kalandos utazása, melynek során Londonból Párizsba, majd a távoli Indiába is eljut, hogy a felesége megismerkedésük előtti titkos életére fényt derítsen, elhozza számára a reményt, és nem várt helyeken fedezi fel a gyógyulást, hogy elinduljon az önmegismerés útján.
Felejthetetlen, nagy szívű és szerethető hibákkal megáldott szereplők, zseniális humor és önirónia, sodró lendületű cselekmény jellemzi ezt a nagyszerű regényt. Az Arthur Pepper különös utazása örömtelin zengi az élet kimeríthetetlen lehetőségeinek dicsőségét.
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
Drága gyermek
Ez a thriller ott kezdődik, ahol a többi általában végződik.
Ablaktalan viskó áll az erdőben. Lenának és két gyermekének szigorúan szabályozott élete van, percnyi pontossággal elő van írva számukra, hogy mikor étkezhetnek, tanulhatnak vagy mehetnek a WC-re. Oxigénhez csak légkeringetést biztosító gép segítségével jutnak.
Az apa látja el a családot élelmiszerrel, megvédi őket a külvilág veszélyeitől, és gondoskodik arról, hogy a gyerekek ne anya nélkül nőjenek fel.
De egy nap sikerül megszökniük - az igazi rémálom azonban csak ekkor kezdődik. Mert sok jel utal arra, hogy az emberrabló vissza akarja szerezni,ami az övé.
Romy Hausmann ebben az érzelmileg sokkoló és egyúttal mélyen megrázó thrillerében a minden képzeletet felülmúló borzalom teljes skáláját szólaltatja meg.
A Drága gyermek viharként söpört keresztül Németországon, több mint 6 hónapja a bestseller listák élvonalában, a sikerét az őrületes eladási adatokon túl az is mutatja, hogy mind az olvasók, mind a kritikusok oda vannak érte, és már a megfilmesitési jogai is elkeltek.
Ez a regény megváltoztat mindent, amit eddig a thrillerekről tudtál, vagy gondoltál.
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
Klevei Anna
A frissen megözvegyült VIII. Henrik, aki egy csecsemőkorú kisfiúval marad magára, rádöbben, hogy ismét meg kell nősülnie, hogy biztosítsa a trónutódlást. A király negyvenhat éves, túlsúlyos és köszvényben szenved. Európa legpartiképesebb hercegnői kereken visszautasítják. Egy kis német hercegségből Kleve-i Anna huszonnégy éves és olyan titka van, amit mindenáron, elkeseredetten meg akar őrizni. Henrik megrendeli a portréját az udvari festőtől, aki a legelőnyösebb szögből festi le a hercegnőt. Henriket elbűvöli a bájos arc, így annál keserűbb a meglepetése, amikor Anna Angliába ér, és szemtől szemben láthatja. Egyesek vonzónak tartják az új királynét, de Henrik tudja, hogy sosem lesz képes szeretni.
Lebilincselő történet egy különös királyi frigyről, aminek mégis véget kell vetni. Miközben Henrik kezdi megkedvelni a feleségét és az ágyát is megosztja vele, a figyelmét felkelti a királyné egyik udvarhölgye. Vajon az uralkodó házasságtöréssel vádolja-e meg Annát, ahogy Boleyn Anna királynéval tette, és vérpadra küldi? Vagy elválik tőle és a szégyenbe került asszonyt hazaküldi?
Alison Weir új és meglepő szemszögből, Anna királyné, egy reményekkel és álmokkal teli asszony szemén át mutatja be ezt a bámulatos királyi házasságot, egy olyan asszonyéból, aki magányos és félti az életét a királyi udvarban, ahol szinte a partra lépése pillanatától fogva csak elutasításban van része.
Hat Tudor-házi királyné. Hat regény. Hat év.
Philippa Gregory és a Tudorok rajongóinak kötelező olvasmány.
Klévei Anna: egy asszony, akinek egy idegen országban kell helytállnia - a negyedik kötet a VIII. Henrik feleségeiről szóló, hatkötetes regénysorozatból, a világhírű történész és bestseller szerző tollából.
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
365 nap 2.
Laura Biel szicíliai élete mesébe illő. Káprázatos, nagyszabású esküvő, egy férj, aki mindent megtesz érte és megad neki, majd terhesség, ajándékok és egyszerűen minden képzeletet felülmúló fényűzés: személyzet, autók, tengerparti villák. Minden tökéletes lenne, ha nincs az a kis szépséghiba, hogy mindenütt gengszterek vannak, egy közelebbről meg nem határozott bűntény lóg a levegőben, valaki folyton megpróbálja Laurát elrabolni és megölni, és Olo, a legjobb barátnője vakon botorkál a nyomában. A legveszélyesebb szicíliai feleségeként következményekkel jár, és ezt Laura a saját bőrén tapasztalja...
A 365 nap második része nemcsak egy lefekvés előtti olvasásra szánt kellemes szerelmi történet. A történet csupa váratlan fordulat és meglepetés: menekülések, üldözések, árulások, becsületbeli ügyek és értük folytatott harc, és halálos veszély is előfordul benne. Minden fejezet meglepetésként éri az olvasót, semmi sem magától értetődő, a kemény szexet és egy játékot leszámítva, amiben nincsek jó és rossz hősök, viszont van a nagy ismeretlen, az igaz szerelem, hatalmas veszély és elsöprő szenvedély.
Na stiahnutie
11,24 €
dostupné aj ako:
Tel-Aviv ostroma
Stephen King szerint félelmetesebb regény, mint bármi, amit Stephen King valaha írt.
Irán vezetésével öt arab hadsereg brutális győzelmet arat Izrael ellen, amely megszűnik létezni. Néhány órán belül összegyűjtik és kivégzik a vezetőit , az izraeli hadsereg felmorzsolva, az ország hatmillió zsidó lakosa beszorítva az éhező gettóvá váló Tel-Avivba. Miközben az USA és a Nyugat csak kivár, Izrael ellenségei a teljes lakosság kiirtására készülnek.
A népirtás előestéjén Tel-Aviv egy utolsó kísérletbe fog, hogy megmenekülhessen. Egy izraeli üzletember, egy maffiózó, és egy crossdesser harci pilóta összerak egy merész ellentámadási tervet. Sikerrel járhatnak?
A Tel-Aviv ostroma Amerikában már megjelenése előtt viharokat kavart, az iszlámellenes elfogultsággal vádolt regényt végül a kiadója visszavonta, nem merte kiadni.
Hesh Kestin két évtizedig külföldi tudósítóként dolgozott. Többek közt terrorizmus, fegyverkereskedelem, és kémkedés szerepeltek a témái között.
Izraeli-amerikai kettős állampolgárként az izraeli hadsereg tagjaként szolgált, majd visszatért ugyanazokra a harcmezőkre, haditudósítóként.
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
Nyár a francia Riviérán
Ez ?az izgalmas történelmi regény Dél-Franciaországba ragadja magával az olvasót, ahol a gazdagok tengerparti csillogó és pompás világa mögött veszélyes titkok leselkednek…
Egyetlen ellensége sem volt…, amíg egy örökség révén vagyonhoz nem jutott. 1948, London: Eve Forrester élete megreked egy szerelem nélküli házasságban, és szürke, komor házában tengeti az életét, amikor teljesen váratlanul levelet kap. Egy gazdag idegen rejtélyes örökséget hagyott rá, de csak úgy tudhat meg többet, ha a fényűző francia Riviérára utazik. Eve itt tudja meg, hogy egy elbűvölő villát kapott, ami a Földközi-tengerre néz, és az élete egy csapásra előkelőbb már nem is lehetne. Ám miközben bekerül a gazdagok és a híresek köreibe, titokzatos úton szerzett vagyona vonzza azokat, akik ebbe nem törődnek bele, és akik szeretnék, ha Eve örökre eltűnne. E paradicsomban magányosan kell kibogoznia, milyen történet vezetett meglepetésszerű hagyatékához, mielőtt a sorsa nem várt jobbra fordulása a halálát nem okozza…
Rachel Rhys Paula Hawkins, a Lány a vonaton című regény írójának szavaival „izgalmas, elragadó és végtelenül érdekfeszítő” műve, a Halálos örökség a működésképtelen családok és a régen eltemetett titkok felejthetetlen története a Cote d'Azur dekadens világában.
„Elragadó és csillogó olvasmány. Tökéletesen belefeledkeztem Rhys 1940-es évekbeli, szeretettel felidézett francia Riviérájának a hangulatába, és megfogott a lassan felszínre kerülő rejtély” Lisa Jewell
„Csipetnyi Agatha Christie-vel és Zelda Fitzgerald jóváhagyó biccentésével Rachel Rhys történelmi krimije egyszerűen fantasztikus. Az 1940-es évek végi Cote d'Azur önmagában is főszereplő: felébreszti bennünk a vágyat, hogy gin fizzt kortyoljunk, miközben a Földközi-tengerbe süllyedő napot nézzük” Kate Riordan
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
Vadászat El Chapora
A ?Narcos , és az EL Chapo c. Netflix sorozatokból ismert drogbáró, és az elfogására esküdött amerikai DEA ügynök története. Andrew Hogan hét éven át üldözte a Köpcöst, a multimilliárdos mexikói drogbárót, aki akárcsak Pablo Escobar, egyszerre volt Robin Hood és közben többezer ember haláláért felelős, brutális szociopata. „El Chapo” háborút folytatott vetélytársai területeiért, és ez százezer áldozattal járó, soha nem látott méretű drogháborúvá duzzadt. A könyvben nyomon követhetjük Hogant, ahogy megpróbálja kivitelezni a látszólag lehetetlent: átkel a határon Mexikóba, hogy letartóztassa a Köpcöst, a Sinaloa kartell vezetőjét, aki több mint egy évtizeden át siklott ki a törvény markából, és akit érinthetetlennek hittek. Beépített ügynökként Hogan céltudatosan és módszeresen kapaszkodott fel a Sinaloa kartell, a világ leggazdagabb és legbefolyásosabb drogszervezete szamárlétráján. Ebben a letehetetlenül izgalmas könyvben egyszerre ismerjük meg a Köpcös, és legbelső köreinek a titkait, és követhetjük a hajszát melyet a DEA és a mexikói haditengerészet elit brigádja folytatott El Chapo után.
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
Elbűvöl
Ha tetszett a 365 nap, tetszeni fog az Elbűvöl is!
Ismerd meg Mia Laurent és az Elbűvöl-ben, a legexkluzívabb Los Angeles-i felnőttklub csábító világában átélt élményeit.
Mia egy egyedülálló, huszonegy éves lány, aki egy Nyugat Hollywood-i boltban dolgozik, és arról ábrándozik, hogy egy nap divattervező válik belőle. Amikor váratlan felkérést kap, hogy dolgozzon az Elbűvöl-ben, L.A. gazdagoknak szánt vezető felnőttklubjában, Mia belemegy. A fizetés a legvadabb elképzeléseit is felülmúlja.
Mia a klub igazgató-helyettesének, a szőke és borongós kedvű Richard Booth-nak lesz a titkárnője. Richard nemcsak az egyik legszebb és leggazdagabb L.A.-i férfi, de a klub vezető dominánsa is. Miát egyszerre vonzza és megrémíti, amikor a férfi felfedi heves vágyait, amik semmihez sem hasonlítható, korlátokat nem ismerő gyönyörrel fenyegetnek. Mia tudja, hogy a vonzalma a vesztét okozhatja, de elsöprő érzései miatt védtelen a férfi közeledésével szemben.
Mia nem is sejti, hogy az Elbűvöl vonzó igazgatója, a harmincnégy éves Cameron Cole, aki egyben a klub pszichiátere is, szándékosan csábította a klubba, hogy megmentse a legjobb barátját és betegét, Richardot az izgalmak rögeszmés hajszolásától. Cameron mesterien tervez meg szexi helyzeteket, hogy biztosítsa Richard és Mia összekerülését, mert azt reméli, hogy a szerelem megmenti a barátját.
Ám fennkölt szándékai ellenére is rabul ejti Mia felejthetetlen ártatlansága. Felébred benne a szenvedély és a kéjvágy, és veszélyes szerelmi háromszög alakul ki közöttük. A tilalom világa. Az Elbűvöl ölelése.
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
Vigyázz, hogy melyik farkast eteted
A boldogság azon ritka dolgok egyike, ami megsokszorozódik, minél többen osztoznak benne.
Ez a könyv a boldogságról szól. Arról, hogyan találjunk rá, hogyan keressük és hogyan vigyázzunk rá.
Íme, egy könyv, aminek az olvasása boldoggá tesz bennünket.
"Hiszem, hogy mindannyiunknak két életünk van, és a második akkor kezdődik, amikor valóban belátjuk, hogy csak egy van".
Dr. Kenan Crnkic számára ez a változás akkor következett be, amikor az Év Üzletembere díj nyertese, egyben elismert egyetemi professzor több súlyos sztrókot kapott, és a klinikai halál állapotába került.
"Akkor döbbentem rá, hogy valódi boldogság nélkül a siker nem más, mint a legszánalmasabb kudarc. Az ilyen felismerések után döbbenünk rá, hogy az élet nem hónapok és évek sora, hanem minden új nap csodálatosan megélt 86.400 másodperce. Azt mondják, hogy minden ember életének két legfontosabb napja a születésének a napja, és az a nap, amikor végre rájön, miért is jött a világra. Magának az életnek is mindig az volt a célja, hogy egy cél felé törekedjen. A küldetésemet ezért is határoztam meg úgy, hogy minden áldott nap feltettem magamnak 77 kérdést, melyeket később egy könyvben gyűjtöttem össze azzal a szándékkal, hogy segítsek mindenkinek a célja könnyű és eredményes meghatározásában, és ebből adódóan mindenben, ami az igazi sikerhez és boldogsághoz szükséges".
Hol volt, hol nem volt, egyszer egy nagyapa az életre tanította az unokáját.
"Az ember lelkében harc folyik. Mintha két farkas birkózna életre-halálra. Az egyik farkas gonosz, ő képviseli a haragot, az irigységet, a bánatot, a megbánást, a mohóságot, az önteltséget, az önsajnálatot, a bűntudatot, a neheztelést, a kisebbségi érzést, a hazugságokat, az önhittséget, a felsőbbrendűséget és az egót...A másik farkas jó, ő jelenti mindazt, ami örömet, békességet, szeretetet, reményt, nyugalmat, alázatosságot, kedvességet, jóindulatot, beleérzést, nagylelkűséget, igazságot, együttérzést és hitet ad neked.
Melyik farkas győz? - kérdezte az unoka.Mindig az, amelyiket eteted... - válaszolta öreg arcán mosollyal a nagyapa".
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
Virgin River 2.
A nagysikerű Netflix sorozat alapjául szolgáló újabb regény!
Egy év alatt immár másodszor toppan be éjnek idején egy asszony Virgin Riverbe, hogy végre a háta mögött tudja a múltat.
John "Preacher" Middleton egy esős októberi estén éppen be akarja zárni a bárt, amikor egy fiatal nő nyit be hároméves kisfiával. Preacher, az egykori tengerészgyalogos, aki bőven tapasztalt fájdalmat, azonnal észreveszi, hogy egy válságos helyzet elől menekülnek, amikor meglátja, hogy az asszony csupa kék folt. Preacher szeretné megvédeni őket, és megbüntetni azt, aki ezt tette velük, de azonnal tudja, hogy most nem csak az ösztönös segíteni akarás hajtja. Paige Lassiter olyan érzéseket kavar fel ebben a szelíd óriásban, amiket Preacher sosem engedett elhatalmasodni magában.
Azután Paige volt férje is felbukkan Virgin Riverben. És ha van valami, amire a haditengerészet mottója - Semper Fi, azaz örök hűség - megtanította Preachert, akkor az az, hogy vannak dolgok, amikért érdemes küzdeni.
Na stiahnutie
9,83 €
Visszatérés az olasz tengerpartra
1958. Celestria, egy arisztokrata család karizmatikus lánya Pendrift Hall-ban, egy világos kőből épült kastélyban él, amelynek kertje a cornwall-i tengerparthoz fut le. Nyár van, a lány előtt álló hetek az önismeret elmélyítésének és a tiltott szerelmi kalandok izgalmas lehetőségének ígéretét hordozzák. A paradicsomi körülmények között mégis tragédia történik: eltűnik egy családtag. És csak egy rejtélyes üzenet marad utána: "Bocsáss meg". Celestria hamarosan a megtévesztés, a képmutatás és a csalóka tükörképek labirintusában találja magát. Az angol partokon tapasztalt idilli életéből Dél Olaszország narancsligeteibe vezet az útja, és itt megtalálja a szerelmet is...
Santa Montefiore, a több millió példányban eladott nemzetközi bestsellerszerző a veszteség,a szerelem és egy mindent megváltoztató nyár magával ragadó történetével tér vissza, amihez a hátteret a csodás olasz tengerpart ellenálhatatlan világa adja ...
" Senki nem ír úgy romantikus családregényt, ahogy Santa Montefiore . Minden amit ír, a szívéből jön."Jojo Moyes
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
365 nap 3.
A terhes Laurát lövés éri. A legjobb orvosok küzdenek életéért. Férjének, a szíciliai maffiavezérnek meg kell hoznia élete legnehezebb döntését – kit mentsen meg: szerelmét vagy gyermeküket... Hogy dönt Massimo? Laura nélkül lehet még értelme az életének? Képes lesz egyedül felnevelni a fiukat? Gondolatok milliói cikáznak a fejében, de egy sem hoz megnyugvást. Nem tudja, hogyan alakul családja sorsa. Kinek a 365 napját követhetjük nyomon a saga harmadik részében?
A „Még 365 nap” Blanka Lipińska írónő bestseller sorozatának a folytatása a szicíliai maffiavezér által elrabolt Laura Bielről. A korábbi kötetekből – „365 nap” és „Az a nap” – több mint 500 000 példány kelt el. Erotikával fűtött regény, mely rendkívüli fordulatokkal teli cselekményével a világhírű bestsellerhez, „A szürke ötven árnyalatához” hasonlóan meghódította a lengyel nők szívét. Ha valaki úgy gondolja, hogy Lipińska már nem nagyon tudja meglepni az olvasókat, akkor kösse be magát, mert a „Még 365 nap” egy igazi hullámvasút!
Na stiahnutie
11,24 €
dostupné aj ako:
A gyűjtő
BIZALMAS SZEMÉLYI AKTA
NEVE: ETTA FITZROY
KORA: 37
FOGLALKOZÁSA: NYOMOZÓ
AKTUÁLIS LELKIÁLLAPOTA: BOSSZÚRA ÉHES
Jakey elmenekült a Gyűjtő elől, de csak hajszálon múlt az élete.
Csoda volt, hogy kiszabadították, de a szülei tudják, hogy a Gyűjtő ott lapul valahol, figyel és a kínálkozó alkalmat várja...
A Gyűjtő talált egy tanítványt, aki átveszi a családi örökségét, de nem felejti el azt, aki kicsúszott a markából, sem a nyomozót, aki összetörte az álmait...
Etta Fitzroy kénytelen levadászni, mielőtt a Gyűjtő megszállottsága mindannyiuk végét jelenti.
"Érezni a tengeri sós levegőt a tüdőnkben, az álmainkba belopakodó rettegést Egészen kimagasló alkotás" - David Baldacci
"Cummins örökre a rajongójává tett" - Lee Child
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:





























