Partvonal Kiadó strana 11 z 35

vydavateľstvo

Macskabár


Nagore élete viszontagságosan alakul: szakított a barátjával, otthagyta a munkahelyét, és jó tíz év után visszaköltözött Barcelonába. Mivel nem tudja fizetni az albérletét, kis híján utcára kerül. Ekkor egy régi barát különleges munkahelyet ajánl neki: felszolgálót keresnek a Macskabárba, ahol délutánonként hét cica keresi gazdáját a betérő vendégek közt. Nagore egy kellemetlen gyerekkori élmény miatt retteg a macskáktól – helyzete azonban reménytelen, így végül egyhónapos próbamunkára szerződik. Idővel a káosznak tűnő szituáció apránként meghatározó élménnyé alakul át: a Macskabár hét macskamestere a lány kezébe adja a boldogság művészetének kulcsait. A négylábúaktól tanult képességek – többek közt a derű, a koncentráció, az alkalmazkodás – sorsfordító hatást gyakorolnak Nagore életére. Sólyom Anna Budapesten született, 2012 óta Barcelonában él. Filozófus, és az írás mellett testalapú stresszcsökkentő módszerekkel, mindfulnesszel és biodinamikus craniosacrális terápiával dolgozik. 2012-ben jelent meg magyarul Párnafilozófia című esszéje, spanyolul 2018-ban kezdett publikálni. A spanyol mellett hollandul és portugálul olvasható A mindennapi élet mágiájának kicsiny kurzusa (Pequeňo curso de magia cotidiana) című kézikönyve, míg a Kapcsolódj vissza a testedhez (Reconecta con tu cuerpo) című írása idén jelenik meg cseh nyelven. A Macskabár (Neko Café) az első regénye, amely több mint 12 nyelven jelent meg Laura Stagno illusztrációival, többek között franciául, németül, görögül, olaszul és portugálul.
U dodávateľa
10,61 €

Lelki eredetű betegségek lexikona


A gyógyuláshoz elengedhetetlen, hogy nyissunk mások és önmagunk felé. Modern életünk rohanó mindennapjaiban a testi-lelki egyensúly igen fontos tényező egészségünk szempontjából. A szerző, gyakorló pszichoterapeutaként arra vállalkozott, hogy segítsen feltárni a betegségek és egészségügyi problémák lelki eredetét. Bevezet bennünket az érzelmek mindmáig ismeretlen világába, és megtanít nyitottá válni, felfigyelni arra a kis csírára, amely testünkben megfoganva vírussá, bacilussá vagy daganattá fejlődve elhatalmasodik rajtunk. Ha képesek vagyunk az adott betegséget feladatként megélni, és látjuk a belőle származó tapasztalat hasznát az egész életünkre nézve, akkor egészségünket újra visszanyerhetjük. A Lelki eredetű betegségek lexikona a hagyományos orvoslást és a természetgyógyászat számos módszerét kiegészítve különleges alternatívát kínál, nem utolsósorban pedig nélkülözhetetlen a test, a lélek és a szív gyógyulásának elérésében, hiszen az igazi felépülés csak szívvel és szeretettel mehet végbe… A nagy sikerű kézikönyv egyesíti az allopatikus, azaz a tünetekre összpontosító, és a holisztikus módszert, amely lényünk testi, szellemi, érzelmi és lelki oldalát egyszerre vizsgálja.
Na sklade 1Ks
10,42 €

Divatos kisállatok - Színezőkönyv


TÖBB MINT 30 EXTRAVAGÁNS ÖLTÖZÉK A KISKEDVENCEK KIFUTÓJÁRÓL A Kreatív Kikötő sorozat Divatos kisállatok című színezőkönyvében több mint harminc egész oldalas, fantasztikus rajz várja az állatbarátokat. A csinos kutyák és cicák – amelyekhez olykor egy-egy malac, kacsa, nyuszi vagy póni is társul – a pizsamától és strandruhától kezdve a hétköznapokban viselt darabokon át az esküvői ruháig számos öltözetben megfordulnak.
U dodávateľa
7,10 €

Bingeni Szent Hildegárd holisztikus gyógyító titkai - Receptek, tanácsok és gyakorlatok a természetes orvoslás látnoki úttörőjétől


A 12. századi német bencés rendi apácát, Bingeni Szent Hildegárdot (németül Hildegard von Bingent) széles körben a holisztikus orvoslás és a természetes gyógyítás egyik korai úttörőjeként tartják számon. Az általa kidolgozott elvek évszázadokkal megelőzték a korukat. A kézikönyv bemutatja Hildegárd tíz kulcsfontosságú alapelvét: a betegségmegelőzést célzó egészségügyi tanácsait, a böjtölést, a test és az elme kapcsolatát, a meditációt, és jó néhány ökológiai megfontolását is. Megismerhetjük a modern közönség elvárásaihoz igazított eredeti orvosságait, valamint számos növényi alapú elixír és balzsam receptjét. Felfedezhetjük a legfontosabb ételek és növények jótékony hatásait - és azt is, hogy mely élelmiszereket célszerű elkerülnünk. Emellett célzott tanácsokat is találunk a leggyakoribb betegségek tüneteinek csillapítására. - Tanuljuk meg, hogyan erősíthetjük az érzelmi stabilitásunkat! - Ismerjük meg, miként teremthetünk egyensúlyt a savas és a lúgos ételek között! - Fedezzük fel beleink mélytisztításának jótékony hatásait! - Állítsuk össze saját szépítő kezelésünket természetes összetevőkből! - Tanuljunk meg odafigyelni a bioritmusunkra! - Készítsünk tápláló és ízletes hildegárdi lakomát! Mélanie Schmidt-Ulmann a Hildegárd Intézetben végezte tanulmányait, és azóta is szenvedélyesen érdekli a természetes orvoslás. Hildegárdi és Bach-virágterápiás tanácsadóként is működik, illetve a természetes gyógymódok szakértőjeként segíti a leendő szülőket.
U dodávateľa
12,90 €

Hogyan beszélgess vele?


Hogyan értsük meg a kiskamaszt, amikor nem ismerjük a szavakat, amelyeket használ, és a témákat, amelyek foglalkoztatják? Hogyan és mikor kezdeményezzünk vele beszélgetést, amikor elzárkózik minden kommunikációtól? Melyek azok a kifejezések, amelyek kapcsolatot teremtenek, és melyek azok, amelyek felbosszantják vagy elriasztják őt? Hogyan fejezzük be a szövegelést úgy, hogy a csemeténk legközelebb is kérjen belőle? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kapunk Michelle Icard kézikönyvéből, amelyben a szerző több évtizedes munkáját összegzi. Fontos és kényes témákra összpontosít, mint például a barátság, a szexualitás, az impulzív viselkedés és a technológia használata, de körüljárja a kreativitás, a személyes higiénia, a pénz, a kiváltságok és a családi élethez való hozzájárulás témakörét is. Icard egy egyszerű, ötlépéses kommunikációs modellt javasol a szülő és a gyerek között zajló beszélgetések lefolytatásához, valamint szellemesen, együttérzéssel segít túljutni a leggyakoribb akadályokon. „Ez a könyv a szülőknek és a tinédzsereknek egyaránt ajándék.” Lisa Damour, a Gubancok: Kamasz lányok támogatása a felnőtté válás hét állomásán című könyv szerzője Michelle Icard a Today show gyereknevelési csapatának és az NBC News Learnnek a tagja, a Middle School Makeover (Megújulás felsőben) című könyv szerzője. Munkájáról a The Washington Post, a Chicago Tribune, a The Christian Science Monitor, a Redbook, a Time és a People magazin is beszámolt. A felsős diákoknak szóló vezetőképző programjait (Athena’s Path és Hero’s Pursuit) számos iskolában bevezették az Államokban, és nyaranta több mint húsz tábort szerveznek az általa összeállított terv alapján. Az észak-karolinai Charlotte-ban él a családjával.
U dodávateľa
14,19 €

Családi élménynapló


Elma van Vliet a megalkotója a szülőknek és nagyszülőknek szóló népszerű emlékkönyvsorozatnak. Az Anya, kérlek és a sorozat többi tagjának sikere rámutatott: emlékeket megosztani és megőrizni csodálatos ajándék. Elma könyvei azonnal felismerhetőek a gyönyörű dizájnról, az inspiráló kérdésekről, amelyek azonnal beszélgetésre késztetik az embereket. A Családi élménynaplót a szünidő előtt és alatt a családtagokkal közösen lehet kitölteni, és érdemes később is megőrizni. Az egész családnak szóló személyes könyv telis-tele van praktikus csomagolási listákkal, kitöltendő naplóoldalakkal és a kreatív megoldásokra váró helyekkel, ahová a nyaraláson készült fényképeket és egyéb szórakoztató emlékeket ragaszthatjuk.
Na sklade 1Ks
11,29 €

Nyomozás Anne Frank ügyében


Ki és miért árulta be Anne Frankot, valamint a családját? A teljes titoktartás mellett megírt és a világon egy időben megjelenő könyv lapjain végre fény derül a jól őrzött titokra. Több mint harmincmillióan olvasták a naplót, amelybe a tizenéves Anne a legtitkosabb gondolatait jegyezte be, miközben családjával és négy másik emberrel egy padlástérben rejtőzködött a Prinsengrachton huszonöt hónapon át, amikor is a nácik letartóztatták és koncentrációs táborba küldték valamennyiüket. De a kislány történetéről megjelentetett újságcikkek, dokumentumkönyvek, színdarabok és regények egyikében sem adott senki meggyőző magyarázatot arra, hogyhogy ilyen hosszú ideig nem fedezték fel a hátsó traktus lakóit, és végül ki vagy mi vezette mégis a nácikat a rejtekhelyükhöz. Egy nemzetközi kutatócsapatnak új vizsgálati eljárások, frissen felfedezett dokumentumok és modern nyomozási technikák alkalmazásával végre sikerült megoldania az évtizedek óta nemzedékeket foglalkoztató rejtélyt. Vincent Pankoke nyugalmazott FBI-ügynök fáradhatatlan „iratvadászokból” és kutatókból álló csapata dokumentumok tízezreit vizsgálta át – melyek egy része csak most került elő különböző archívumokból –, valamint a Frankékat ismerő emberek leszármazottainak tucatjait keresték fel és interjúvolták meg munkájuk során. Az FBI által kifejlesztett nyomozati módszereket alkalmazva a Kihűlt Ügy Csapata aprólékos munkával rekonstruálta az elhíresült letartóztatást megelőző hónapok történéseit – és megdöbbentő következtetésre jutott. Ez a könyv ennek a küldetésnek a lebilincselő története. Rosemary Sullivan bemutatja a nyomozókat, valamint az általuk számításba vett gyanúsítottakat, mígnem a legvalószínűbb elkövetőre – a rejtőzködőket feltehetően beáruló személyre – szűkül le a kör. Mindeközben életre kelti a háborús Amszterdam vibráló mindennapjait: egy olyan helyét, ahol mindegy volt, milyen gazdag, művelt vagy óvatos az ember – soha nem tudhatta, kiben bízhat meg igazán…
U dodávateľa
14,51 €

Ilyen egyszerű


„Mindig a focilabdát követtem. Aztán közel negyven év sportpályafutás után - előbb játékosként, majd edzőként - úgy döntöttem, előveszem a jegyzeteimet, amelyek végigkísértek az úton. Ezek a feljegyzések adnak most bátorságot és erőt, hogy megosszam veletek a tapasztalataimat. Ez a könyv egyrészt vallomás mindarról, amit a foci világában megtanultam, másfelől pedig annak bemutatása, hogy miként alkalmaztam a tanultakat, és hogyan alakítottam ki általuk a saját hitvallásomat a sportról és a labdarúgásról. Elfogadtam, hogy a frontvonalon élek, a legmagasabb szinten vagyok jelen, és mindig, mindenhez az arcomat adom. Csakis így tehettem szert ennyi tapasztalatra... és ez a személyes adatbázis rendkívül fontos számomra. Úgy döntöttem, a taglalt témákat 32 szabályra osztom, hogy megkönnyítsem ennek a könyvnek az olvasását. Az Ilyen egyszerű nemcsak tanítási célból született, ez leginkább az én történetem. Egy edzőé, aki mindenekelőtt ember is. Ez a 32 szabály nem más, mint megannyi vezérelv, melyek különböző gondolati sémák továbbfejlesztésére szolgálnak. 32 szabály arról, ahogy a focit és a sportot megélem. Az enyémek.” MASSIMILIANO ALLEGRI 1967-ben született Livornóban. Korábban az AC Milan, majd a Juventus vezetőedzője. A világ egyik legjobb fociedzőjének tartják. Ez az első könyve.
Na stiahnutie
8,73 €

Ég alatt, hegy fölött


Egy fiatal nő igaz története reményről, anyaságról és tenni akarásról. Maggie Doyne inspiráló, bensőséges írása a felnőtté válás során megtapasztalt szeretet, veszteség, talpra állás és remény igaz története. Az Ég alatt, hegy fölött reményt sugároz. Megmutatja, mi történhet, ha egyetlen személy komolyan elhatározza, hogy segít valakin, és ezzel ezrek életét változtatja meg - köztük a sajátját is. A memoár New Jersey egyik kertvárosában kezdődik: a középosztálybeli családban felnőtt fiatal lány úgy dönt, hogy a főiskolai tanulmányok megkezdése előtt kihagy egy évet, és inkább világot lát. Az utazásai alatt azonban az elképzelései drámai módon megváltoznak, amikor Nepálban összetalálkozik egy kőtörő kislánnyal. Maggie elhatározza: a továbbtanulására gyűjtött összes pénzét, mind az ötezer dollárt arra fordítja, hogy vegyen egy telket Nepálban, és a helyi közösség segítségével gyermekotthont és iskolát építsen fel az árván maradt gyerekek számára. Maggie, Toupi Malla és a BlinkNow csapata világszerte elismerést vívott ki a helyi közösségekre épülő, fenntartható fejlődést biztosító úttörő kezdeményezésével. Ez a könyv azonban nem útmutatónak készült kezdő filantrópok és nonprofit szervezetek alapítói számára. A fiatal lányt váratlan döntése több mint egy évtizede tartó érzelmi utazáson indította el, melynek során asszonyokkal, gyermekekkel dolgozott együtt, és két világ között egyensúlyozva nézett szembe legnagyobb félelmeivel, kérdéseivel és szívszaggató fájdalmával. „Míg mások a szegénységet és igazságtalanságot látva elfordítják fejüket, vagy kilátástalan kétségbeesésben magukba zárkóznak, Maggie nekigyürkőzik, hogy életeket mentsen - egyenként, egyszerre mindig csak egy gyermekét. Bárcsak olyan ember lehetnék, mint ő! Bárcsak valamennyien olyan emberek lehetnénk, mint ő! A története ezreket inspirált, és ideje, hogy a világ olvasson róla.” Elizabeth Gilbert, az Ízek, imák, szerelmek című könyv szerzője
Na stiahnutie
10,70 €

Élj úgy, mint Harry Potter


„Csak a Mardekárba ne!”Így fohászkodott Harry a Teszlek Süveghez, amikor a beavatási ceremónián a varázsképességű fejfedő döntésére várt. Ebben a mondatban benne van Harry jóra való törekvésének esszenciája. Nem véletlen, hogy Dumbledore így értékeli a fiú süvegnek szóló kérését: „A döntéseinkben, nem pedig a képességeinkben mutatkozik meg, hogy kik is vagyunk valójában.” Vegyünk példát a leghíresebb varázslóról! Harry Potterhez hasonlóan bátran nézzünk szembe a nehézségekkel, tanuljunk a hibáinkból, és - ami még ennél is fontosabb - ápoljuk a barátságainkat. Tanuljuk meg az ifjú roxforti varázslótanonccal és barátaival, Hermionéval, Ronnal és a többiekkel együtt, mit jelent a kitartás, az önuralom, a nagylelkűség és az érzéseink elfogadása.Valószínűleg senkinek nem kell bemutatni a roxforti diákot, akinek a homlokán különleges forradás húzódik, de most először lép elénk mint életmód-tanácsadó. Harry Potter, hét könyv, nyolc film és számos adaptáció főszereplője, a popkultúra kultikus alakja végre-valahára része lehet a mindennapjainknak: jó tanácsaival segít, hogy legyőzzünk minden akadályt, és elérjük a céljainkat.
Na stiahnutie
7,32 €

A cirkadián diabéteszkód


Kerüld el, tartsd karban, fordítsd vissza a cukorbetegséget és a prediabéteszt, egyszerűen azzal, hogy mikor - nem pedig mit - eszel.Több mint egymillió magyar cukorbeteg felnőtt él közöttünk, a prediabéteszesek pedig még náluk is többen vannak. E krónikus betegségek kezelésére felírt gyógyszereknek általában komoly mellékhatásaik vannak, és jó esetben is csak menedzselni képesek a tüneteket. Ráadásul a diabétesz kezelésére általában előírt diéták idővel szinte betarthatatlanok.Ám a legújabb tudományos eredmények azt mutatják, hogy létezik egy egyszerű és hatásos módszer, amely a napi életmódodat (az étkezések, az alvás és a testmozgás időzítését) hozzáigazítja a szervezeted belső cirkadián ritmusához. Ha ezt a programot követed, azzal minden egyéb szempontból is javíthatod az egészségedet, a fogyástól az immunrendszer erősítéséig.A kötet szerzője a Salk Intézet vezető kutatója. Könyvéből megismerheted, hogyan térhetsz át a legkönnyebben az időszakos böjtre, a Dr. Panda laborjából kiindult világszenzációra, amelyet már egy évtizede alkalmaznak rendkívül hatékony fogyási stratégiaként. Ugyanezt a módszert használhatod a vércukorválaszod optimalizálására, illetve a ""diabétesz gonosz barátai"" - a szívbetegség és az elhízás kockázatának - csökkentésére.E könyvből megtanulhatod- meghatározni az optimális étkezési időszakodat,- a cirkadián ritmusodnak megfelelően tervezni az étkezéseidet,- a megfelelő időben edzeni, hogy ezáltal kontrolláld a vércukorszintedet,- jól aludni éjszaka, hogy az agyad és a tested újraindulhasson,- optimális ideig, a szükségletek szerint meditálni,- és még sok minden mást!
Na stiahnutie
9,29 €

Küldetés újratöltve


Tom Clancy, a katonai-politikai thriller mesterének kedvelt hőse ezúttal a Közel-Kelet nehezen kiismerhető világával találja szembe magát. Ifjabb Jack Ryan baráti szívességként elvállalja, hogy mentora, Ding Chavez helyett elutazik Tel-Avivba, és elvégez egy olyan feladatot, amely a Campus bármelyik harcedzett műveleti tisztje számára gyerekjáték. A napsütéses városnézésből és a laza időtöltésből azonban nem lesz semmi. Jack észreveszi, hogy a nagyvárosi nyüzsgésben egy kisfiú elejtette a játékát. Felveszi Amerika Kapitányt, és visszaadja a különös kisgyereknek. Ekkor azonban váratlanul feltűnik egy férfi, késsel a kezében. Jack gondolkodás nélkül felveszi a harcot az ismeretlennel, ám ettől a perctől szakképzett gyilkosok célpontjává válik, de lelkiismerete nem engedi, hogy meghátráljon. Műveleti tapasztalatai, kitartása, ügyessége és kreativitása révén felgöngyölíti a titokzatos ügyet, miközben egyik kockázatos kalandból sodródik a másikba, és minden erejére szüksége van, hogy túlélje a megpróbáltatásokat. A sokszálú, pergő cselekményű regényben izraeli, libanoni, szíriai, iráni helyszínekkel és szereplőkkel ismerkedhetünk meg, és a Közel-Kelet különleges mikroklímáját a Clancy-könyvek hagyományai szerint rejtélyes politikai összefüggések és a legmodernebb haditechnikai kuriózumok színesítik.
Na stiahnutie
10,42 €

Nyomozás Anne Frank ügyében


Ki és miért árulta be Anne Frankot, valamint a családját? A teljes titoktartás mellett megírt és a világon egy időben megjelenő könyv lapjain végre fény derül a jól őrzött titokra.Több mint harmincmillióan olvasták a naplót, amelybe a tizenéves Anne a legtitkosabb gondolatait jegyezte be, miközben családjával és négy másik emberrel egy padlástérben rejtőzködött a Prinsengrachton huszonöt hónapon át, amikor is a nácik letartóztatták és koncentrációs táborba küldték valamennyiüket. De a kislány történetéről megjelentetett újságcikkek, dokumentumkönyvek, színdarabok és regények egyikében sem adott senki meggyőző magyarázatot arra, hogyhogy ilyen hosszú ideig nem fedezték fel a hátsó traktus lakóit, és végül ki vagy mi vezette mégis a nácikat a rejtekhelyükhöz.Egy nemzetközi kutatócsapatnak új vizsgálati eljárások, frissen felfedezett dokumentumok és modern nyomozási technikák alkalmazásával végre sikerült megoldania az évtizedek óta nemzedékeket foglalkoztató rejtélyt. Vincent Pankoke nyugalmazott FBI-ügynök fáradhatatlan „iratvadászokból"" és kutatókból álló csapata dokumentumok tízezreit vizsgálta át - melyek egy része csak most került elő különböző archívumokból -, valamint a Frankékat ismerő emberek leszármazottainak tucatjait keresték fel és interjúvolták meg munkájuk során. Az FBI által kifejlesztett nyomozati módszereket alkalmazva a Kihűlt Ügy Csapata aprólékos munkával rekonstruálta az elhíresült letartóztatást megelőző hónapok történéseit - és megdöbbentő következtetésre jutott.Ez a könyv ennek a küldetésnek a lebilincselő története. Rosemary Sullivan bemutatja a nyomozókat, valamint az általuk számításba vett gyanúsítottakat, mígnem a legvalószínűbb elkövetőre - a rejtőzködőket feltehetően beáruló személyre - szűkül le a kör. Mindeközben életre kelti a háborús Amszterdam vibráló mindennapjait: egy olyan helyét, ahol mindegy volt, milyen gazdag, művelt vagy óvatos az ember - soha nem tudhatta, kiben bízhat meg igazán...
Na stiahnutie
9,01 €

Tele a pelus, haver?


Apa lettél, haver!Chris Pegula közvetlen stílussal tálalt, humoros meglátásai az apaságról személyes tapasztalatokon alapulnak. A Tele a pelus, haver? amellett, hogy szórakoztató olvasmány az újdonsült apukáknak, tartalmaz minden olyan keservesen megszerzett tanulságot, elkerülendő csapdát és praktikus tanácsot, amely hasznos lehet minden kezdő apának - egy olyan havertól, aki a mai napig nem vesztette el az egyéniségét (és a józan eszét).A kötet tele van az apai lét zűrzavaráról mesélő vicces sztorikkal, megspékelve egy kis pszichológiával, tudománnyal, bejárva minden elképzelhető témát, legyen szó a kötődés kialakításáról, az otthon bababiztossá tételéről, a szex újrakezdéséről, az első lépések kíséréséről, a hisztirohamokról vagy a párunkkal való munkamegosztásról - és hogy mindemellett hogyan NE őrüljünk meg (teljesen).
Na stiahnutie
7,88 €

Macskabár


Nagore élete viszontagságosan alakul: szakított a barátjával, otthagyta a munkahelyét, és jó tíz év után visszaköltözött Barcelonába. Mivel nem tudja fizetni az albérletét, kis híján utcára kerül. Ekkor egy régi barát különleges munkahelyet ajánl neki: felszolgálót keresnek a Macskabárba, ahol délutánonként hét cica keresi gazdáját a betérő vendégek közt. Nagore egy kellemetlen gyerekkori élmény miatt retteg a macskáktól - helyzete azonban reménytelen, így végül egyhónapos próbamunkára szerződik.Idővel a káosznak tűnő szituáció apránként meghatározó élménnyé alakul át: a Macskabár hét macskamestere a lány kezébe adja a boldogság művészetének kulcsait. A négylábúaktól tanult képességek - többek közt a derű, a koncentráció, az alkalmazkodás - sorsfordító hatást gyakorolnak Nagore életére.Sólyom Anna Budapesten született, 2012 óta Barcelonában él. Filozófus, és az írás mellett testalapú stresszcsökkentő módszerekkel, mindfulnesszel és biodinamikus craniosacrális terápiával dolgozik. 2012-ben jelent meg magyarul Párnafilozófia című esszéje, spanyolul 2018-ban kezdett publikálni. A spanyol mellett hollandul és portugálul olvasható A mindennapi élet mágiájának kicsiny kurzusa (Pequeno curso de magia cotidiana) című kézikönyve, míg a Kapcsolódj vissza a testedhez (Reconecta con tu cuerpo) című írása idén jelenik meg cseh nyelven. A Macskabár (Neko Café) az első regénye, amely több mint 12 nyelven jelent meg Laura Stagno illusztrációival, többek között franciául, németül, görögül, olaszul és portugálul.
Na stiahnutie
7,88 €

Menjek vagy maradjak?


Hogyan győződjünk meg arról, hogy a párunk narcisztikus?Mit kezdhetünk ezzel a tudással?A narcisztikus ember általában elbűvölő, sikeres a munkájában, de parancsolgat, manipulatív, feljogosítottnak érzi magát mindenre, és semmilyen empátiával nem rendelkezik. Párkapcsolatában az egyik pillanatban karizmatikus és sármos, majd egy szempillantás alatt csalódást okoz, nyugtalanná teszi a másik felet, aki emiatt kételkedni kezd önmagában. A narcisztikus partner lassan lerombolja a vele együtt élő társ pszichikai jóllétét, tönkreteszi mentális egészségét is, így az esetek nagy többségében a szakítás a legjobb megoldás - ám bizonyos esetben ez fel sem merülhet lehetőségként, mert megdönthetetlen érvek szólnak a maradás mellett: közös gyermekek, pénzügyi biztonság, vallásos meggyőződés vagy egyszerűen a szerelem.Ismerős dilemma... Menjek vagy maradjak?Dr. Ramani Durvasula őszinte hangvételű írása praktikus tanácsokkal teli túlélési kézikönyv, ami reális útbaigazítással szolgál ahhoz, hogy sikeresen tájékozódjunk a nárcizmus uralta tájon. Segít abban, hogy felismerjük a figyelmeztető jeleket, hogyan kezeljük a legnehezebb helyzeteket, milyen módon találhatunk gyógyírt a narcisztikus partner okozta lelki sérülésekre - így a felépüléshez (azaz az őszinte és öntudatos élethez) vezető út során már nem kell ugyanazokat a hibákat elkövetnünk. Akár megyünk, akár maradunk.
Na stiahnutie
7,32 €