Pozsonyi Pagony strana 30 z 71

vydavateľstvo

Dorkaés az elgurult gomb - Mesék az elalvásról


Három klasszikus szépségű, nagyobb lélegzetű mese, mindhárom az elalvásról – illetve az el nem alvásról – szól. Dorka babáján el kell csavarni egy gombot, hogy lecsukódjék a szeme, ám egyik este eltűnik a gomb, a baba pedig nem tud elaludni. Elindulnak együtt az éjszakába, hogy megkeressék a gombot. A kisiskolás Mirkó legjobb barátja Tinta, a fülesbagoly. Amikor Mirkó alszik, Tinta fenn van – napközben viszont Tintának van csukva a szeme. Mirkó nagyon vágyik rá, hogy egymás szemébe nézhessenek. Kinyitja-e végül Tinta a szemét? A harmadik történetben Ábel és Panni egy nyár végi éjszakán eltűnt állatkájuk után erednek. A titokzatos nyomok a padlásra vezetnek, ahová egy eddig sosem látott lyukon keresztül vezet az út... Költői szépségű, anderseni mélységű, jótékony mesék az éjszaka csodáiról – gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
Vypredané
11,26 €

A mindegy-öltöny


A szürke dobozban, a fehér selyempapírtól ölelve egy pihe-puha bolyhos vadonatúj mustársárga öltöny feküdt. A három rézgombja úgy ragyogott, mint három apró tükör, és a hátán is volt két rézgomb, és egy-egy rézgomb csillogott a mandzsettáján is..." Igazi irodalmi csemegét tart a kezében az olvasó: a modern angol irodalom neves költője, a Pulitzer-díjas Sylvia Plath olyan oldalát mutatja meg ebben az elbűvölően kedves, bohókás mesében, amit kevesen ismernek. Jólesz Maxi családjában mindenkinek van öltönye. Vajon végre Maxi is megkaphatja álmai öltönyét?
Vypredané
11,26 €

Lea mindent jobban tud


Lea pontosan tudja, mit akar. Reggel az összes ékszerét magára venni, az óvodában megmondani a lányoknak, mit játszanak és ki játszhat velük, és hogy mit csinálnak a nagyok. Csakhogy aki dönt, annak viselni kell a döntései következményeit. Lea megtapasztalja, hogy az egész világot irányítani nehéz feladat, és néha jobb hallgatni a másikra, mint fejjel szaladni a falnak. Vadadi Adrienn legkisebbeknek szóló ovis történetei észrevétlenül járnak körül egy-egy problémát az ovisok mindennapjain keresztül, most az akarat áll a középpontban.
Vypredané
6,42 €

A majom mamája


Elvesztettem a mamámat! Így szólt a pillangó: Szegény majom! Ne sírjál, segítek én a bajon. A bohókás pillangó lelkesen keresi, ki lehet a kicsi mamája - az elefánttól a denevérig. Mulatságos rímekkel bukdácsolunk át a dzsungelen, vissza majom mama karjaiba. Julia Donaldson és Axel Scheffler párosa már Magyarországon sem ismeretlen (A róka zoknija, Mackó levelei, és A Graffaló). A mese magyarítása ezúttal is Papp Gábor Zsigmond munkája.
Vypredané
8,03 €

Marci iskolás lesz


A Most én olvasok! egy szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar "olvasni tanulok"-sorozat. A Pagony legkiválóbb szerzői írják a köteteit, melyek több nehézségi szinten vezetik be az olvasás birodalmába a gyerekeket. Az eddigi 4 szintet mostantól egy új, NAGYBETŰS szint előzi meg, amelyet a teljesen kezdő olvasók is önállóan olvashatnak. Marci iskolába készül. Anya, hogy kedvet csináljon a sulihoz, elviszi bevásárolni. A színes ceruzák, mintás füzetek és menő táskák persze lenyűgözik Marcit! Igazi iskolába készülő mesekönyv - a legkisebb olvasóknak! NAGYBETűs szint ? csupa nyomtatott nagybetű ? oldalanként 2-5 sor ? rövid, könnyen kiolvasható mondatok ? egyszerű, könnyen követhető történet 5-8 éveseknek
Iba v predajni
9,65 €

Peti tűzoltó lesz


Peti imád rohangálni, hangoskodni, viháncolni. Akármit játszik, mindenkit bevon a csoportból. Ákossal addig ­oltják a tüzet, míg el nem ázik minden, kisebb veszekedés után mindenkit elirányítanak az udvaron, Leáékkal pedig meggyógyítják a babákat. Mert lehet, hogy a másikhoz alkalmazkodni nem könnyű, de együtt játszani a legjobb! Vadadi Adrienn legkisebbeknek szóló ovis történetei észrevétlenül járnak körül egy-egy problémát az ovisok mindennapjain keresztül, most az együttműködés áll a középpontban.
Vypredané
6,42 €

Simi és a rendetlen betűk


Az iskolakezdés sosem egyszerű. Pláne, ha a betűk sehogy sem akarnak a helyükre kerülni. Ha mindig helyet cserélnek, megfordulnak vagy fejreállnak, az igencsak megnehezíti az egyébként élénk és érdeklődő Simi dolgát. El is megy a kedve az írástól és olvasástól, sőt még a betűtésztától is görcsbe rándul a gyomra. Vajon hogyan lehet az, hogy mindenki másnak olyan egyszerűen megy, Simi betűit viszont folyton összezavarja a Kavarék Szellem? És mit lehet tenni, hogy ne legyen hatalma a fiú felett? A Simi és a rendetlen betűk hiánypótló kötet. Olyan meseregény, amit minden kisiskolásnak meg kell ismernie, hiszen ez a történet nem (csak) a diszlexiáról szól, hanem egy hétköznapi családról, egy igazi kisiskolás elmélkedéseiről, és arról, hogy mindannyian máshogy vagyunk értékesek. A könyv Gyarmathy Éva, a diszlexia kiváló szakértőjének ajánlásával és lektorálásával készült.
Vypredané
11,26 €

A sárkány nyomában


Gáspár 1551-ben, a törökvész idején egy labirintusra bukkan... Dani 2019-ben nem találja a helyét a barátai között... Gáspár egy rejtélyes férfival találkozik, aki nagy feladatot bíz rá... Dani egy középkori lovag elbeszélését olvasva különös dologra lesz figyelmes... A két fiú sorsa a több, mint 500 év távolság ellenére összefonódik, és olyan képességeket fedeznek fel önmagukban, amelyek addig valahol egészen mélyen rejtőztek bennük... legalább olyan mélyen, mint a pásztói oskolamester háza alatti veremben talált értékes középkori leletek. A fantázia és a történelem keveredik Kertész Erzsi lebilincselő regényében, amely Pásztó történetének és egyben a magyar történelemnek egy egészen eddig rejtett, mégis fontos részletét mutatja be az olvasónak. A történetből megismerhetjük a törökök elől menekülni kényszerülő Gáspárt és Danit, aki elszántan próbálja kinyomozni, vajon a pásztói oskolamester háza tényleg misztikus kincseket rejt-e. Ezt olvasd az Egri csillagok előtt! Abszolút történelem Abszolút misztikum Abszolút lovag
Vypredané
9,65 €

Nagyon zöld könyv


Ökológia lábnyom, klímaváltozás, passzívház, fenntartható fejlődés - ilyen és ezekhez hasonló fogalmakkal rendszeresen találkoznak felnőttek és gyerekek is manapság, hiszen Földünk megóvása egyre égetőbb ügy. A Nagyon Zöld Könyv gyerekek számára is érthetővé, kézzel foghatóvá teszi ezt a problémát. Komoly kérdésekről mesél okosan, érthetően és könnyedén, olyan képi és nyelvi leleménnyel, annyi humorral, hogy a legbonyolultabb kérdések is átláthatóvá válnak. Személyes üggyé teszi a környezetvédelmet a gyerekek számára is. Minden gyerekszobában és iskolai könyvtárban ott a helye - nem is a polcon, hanem a gyerekek kezében! Berg Judit Gévai Csilla könyve nyolc éve jelent meg először, és a benne tárgyalt problémák rohamtempóban váltak sokkal súlyosabbá, mint gondoltuk volna, így ma talán még aktuálisabb a mondanivalója. A távoli jövőbe képzelt félig kiszáradt folyók, klímamenekültek és a korallzátonyok pusztulása itt és most történik - mindent meg kell tennünk azért, hogy ezeket a folyamatokat, ha vissza nem is tudjuk fordítani, de megállítsuk. Új, átdolgozott kiadás.
Vypredané
9,65 €

Könyvvadászok


Emily bohém szüleinek mániája, hogy minden évben új helyre költöznek. Most éppen San Francisco következik, ami legalább jó hír, hiszen itt van a Könyvvadászat központja. Emily lelkes könyvvadász: a játék lényege, hogy bárki bárhol elrejthet egy könyvet, a megtaláló pedig egy online rendszer alapján pontokat kap. Amikor Emily a városba érkezik, a Könyvvadászat kitalálóját, aki éppen egy új játék bejelentésére készül, megtámadják. Ijedtében elrejti a nála lévő, teljesen egyedi kiadású könyvet. Emily újdonsült barátjával véletlenül bukkan a könyvre, és a csapat a könyvvadászaton keresztül nyomozni kezd. Az értékes könyvre azonban másoknak is fáj a foga, így indul a versenyfutás. Vajon kinek sikerül előbb megfejtenie a rejtvényeket? New York Times bestseller
Vypredané
15,45 €

Masa és az eső


Egész nap esik az eső. Masának, a kismedvének felkelni sincs kedve. Mit tegyen? Ismerjétek meg Agócs Írisz új könyvsorozatát - egész biztosan a kicsik nagy kedvence lesz! Már megjelent: Mia nem álmos
Vypredané
4,81 €

Az átszívó porszívó - Most én olvasok!


A Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egy szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar "olvasni tanulok"-sorozatot építünk. A Pagony legkiválóbb szerzői négy-négy könyvet írnak, négy különböző nehézségi szinten. A történetek lazán összefüggnek egymással, de természetesen önállóan is olvashatók. A három tesó, Miklós, Kamilla és a kis Tomsi a dédnagymamánál tölti a délutánt. Régi, fekete-fehér képeket nézegetnek a Mamóról, a Mamó pedig történeteket mesél nekik azokból az időkből, amikor még fiatal lány volt, és iskolába járt. De amikor Tomsi unalmában bekapcsolja a porszívót, egészen váratlan dolog történik... Mit rejtenek a régi fényképek, és vajon hová visz az átszívó porszívó? Tarts a három tesóval, és megtudod!
Vypredané
8,03 €

A csúfolórobot - Most én olvasok!


A Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egy szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar "olvasni tanulok"-sorozatot építünk. A Pagony legkiválóbb szerzői négy-négy könyvet írnak, négy különböző nehézségi szinten. A történetek lazán összefüggnek egymással, de természetesen önállóan is olvashatók. Kertész Erzsi legújabb meséjében Ferkónak, a feltalálónak már családja van, és kislányából, Franciskából is igazi feltaláló lett. Amikor csúfolni kezdik az iskolában, megépíti magának a csúfolórobotot, hogy segítségére legyen. Ám a robot nem éppen úgy viselkedik, ahogy Franciska várta... Tarts az ifjú feltalálóval, ismerd meg te is a csúfolórobotot!
Vypredané
9,65 €
  • 5 /5

Hogyan írtam véletlenül egy könyvet?


Katinka imád történeteket kitalálni. Még csak tizenhárom éves, de már pontosan tudja, hogy író szeretne lenni, méghozzá híres író. Szerencsére a szomszédban lakik egy írónő, aki szívesen fogadja, és némi kertészkedésért cserébe kijavítja az irományait, és írói tanácsokkal látja el. Katinka pedig egyszer csak azon veszi észre magát, hogy az életéből egy regény lett, és az írás során egyre jobban megismeri önmagát, és feldolgozza fájdalmait. A könyv írói tanácsait bármelyik írói ambíciókkal rendelkező gyerek és felnőtt bátran megfogadhatja, és a könyv végében található vonalas lapokra pedig megírhatja a saját történetét! A Pagony legújabb sorozatába, az Abszolút Könyvekbe olyan 9-12 éveseknek szóló, olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesek, abszolút színvonalasak, abszolút maiak. Abszolút könnyű őket olvasni, de mégsem felszínesek, abszolút nem megterhelőek, de mégis elgondolkodtatók. Van és lesz köztük fiús és lányos, magyar és külföldi, fantasy, kaland vagy éppen detektívregény - ami mindegyikben közös, és amit garantálunk: ezeket a könyveket jó olvasni!
Vypredané
8,35 €

A Palacsinta tábor - Nyári ovis mesék


Itt a nyár, vége van az ovinak! De az ovisoknak még nem kell elbúcsúzni egymástól. Amíg anya és apa dolgoznak, ők a Palacsinta táborban mulatnak az óvó néni kertjében. Itt annyi mindent lehet csinálni, amit év közben lehetetlen! Fára mászni, térképpel nyomozni, báránykát szelídíteni, patakban tapicskolni, hajót úsztatni és sártengerben dagonyázni. No meg persze sütni-főzni: például palacsintát! A tábor végén pedig nagy-nagy közös tábortüzezéssel és énekkel búcsúznak egymástól és az óvó nénitől. Tarts Leával, Petivel és a többiekkel a Palacsinta táborba!
Vypredané
11,26 €

Ország-város, kicsi-nagy kártyajáték


A JÁTÉK RÖVID LEÍRÁSA Ország-várost mindenki szereti játszani. Mi most kicsit megcsavartuk a klasszikus játékot, hogy kisebbek, nagyobbak, felnőttek, gyerekek, színben, szagban, tapintásban, hangzásban gondolkodók mind felhőtlenül tudjanak vele játszani! Itt nem csak a műveltség számít, hanem az ügyes asszociációs képesség is! A dobozban négyféle játék további négy variációval található. A játék tartalma 55 kártya 1 homokóra
Vypredané
7,26 €