Publio Kiadó strana 29 z 32

A jók elnyerik méltó jutalmukat. Sokan legyintenek, ásítanak, azt gondolják: „Ugyan már, megint egy unalmas történet!” De tévednek. Ez nem az a mese, amit már ezerszer hallottál – ez sokkal több annál. Ha te is ezt gondolod, itt az idő, hogy kinyisd a szemed és rátalálj arra, ami rád vár. Nem csupán egy történetet mesélek el, hanem egy kegyetlen játszmát, amely próbára teszi az elméd és a szíved.Az ördög elvette tőlem a legdrágább kincsemet: az apámat. Hosszú ideig ürességet éreztem, de rájöttem valamire: az élet nem engedi, hogy bármi nyom nélkül tűnjön el. Amit az egyik kéz elvesz, azt a másik valamilyen formában visszaadja – lehet, hogy csak álruhában, vagy más rejtett módon, de ott lesz a lehetőség a visszaszerzésére. Az ördög elérte, hogy a szívem és az elmém összefogjon, és most már tudom, hogy bármit, amit elveszítettem, meg fogok találni.Nem hagyom, hogy a sötétség elkapjon! Ha létezik, amiért harcolni kell, az a szeretet, az igazság és a hit abban, hogy a jó mindig győzedelmeskedik. Én megtalálom az utam és visszaszerzem azt, ami az enyém. Engem nem kap el az ördög – mert túljárok az eszén, és mindig egy lépéssel előtte leszek.

Ez 1971 augusztusában történt... Miután leszálltak és elindultak a terminál felé, félúton valaki felkiáltott: „Postai hívás!”, majd elszabadult a pokol. Habarótűz alá vették őket.”„Bob Dylan és Joan Baez zenéje a demokrácia szóvivője volt. Ez a szabadság megfertőzte Franciaországot és Európát. A ’68 májusa a liberalizálódás kapuja volt.”„A lázadás volt az Egyesült Államok történetének legnagyobb sztrájkja. Összesen több mint ezer főiskolát és egyetemet zártak be ideiglenesen május végéig... Megváltoztatta a háborúról alkotott képet.”„Minden szenvedély, amit megpróbált Párizsban elrejteni, most kitört, mint egy szökőkút. Hajnalig szerették egymást... Soha egy nő sem adta oda magát ilyen intenzitással, nem adta át magát teljesen – testtel és lélekkel... Látta, ahogy a nő a hasát fogva, nevetve ugrik a nyakába a kis lakásban, amikor hazatért a szolgálatból, és a fülébe súgja: „Nem tudok nélküled lélegezni! Te vagy a levegőm. Nélküled nem élek!””„Számomra a háború óriási számítási hiba volt minden résztvevő részéről... A vietnamiak mindkét oldalon szenvedtek a legtöbbet... Ők a legszorgalmasabb, legokosabb, de legrafináltabb emberek, akikkel valaha találkoztam.”„Hanh olyan volt, mint egy fény, amely belülről is ragyogott. A fény, amit gondosan, figyelemmel és aprólékosan ápolt, hogy az idő múlásával se hunyjon ki... Csak azt érezte, hogy újra szerelmes lett. És a sok év után fellángolt szerelem ritka és értékes... Felébresztette benne a vágyat, hogy újra szeressen... Ez egy gyönyörű szerenád volt a szerelemnek, amely örökké tart.” M. Muresan

Mi történik, ha egy újságíró visszanéz a gyermekkor helyszínére – nem kutatni, csak elmesélni?Ez a könyv nem regény, nem tanulmány, nem irodalmi karrierállomás. Csupán egy sor emléktöredék, hangulatfoszlány, történetdarabka. A Rábáról. A faluról. Az emberekről, akik még tudtak időt hagyni az életre.A sorok mögött ott húzódik a szeretet a szülőföld iránt – és az a bölcs derű, amivel csak az tud írni, aki már nem akar bizonyítani semmit.Ha voltál valaha gyerek vidéken, ha ismerted a csendes folyók illatát, vagy csak szereted a jóízű történetmesélést, ez a könyv neked szól.Nem akar több lenni, mint ami: őszinte. És ettől válik különlegessé.