Rózsavölgyi és Társa Kiadó strana 2 z 2

Európa 20. századi kultúrtörténetének kevés ellentmondásosabb alakja van, mint Alma Mahler-Werfel (1879-1964). Jelentős művészek hosszú sorának volt szerelme és múzsája: festők, írók, építészek, zeneszerzők keresték a kegyeit. A korszak három kimagasló szellemének volt a felesége: elsőként a zeneszerző Gustav Mahlernek, majd a Bauhaust megalapító Walter Gropiusnak, s végül a világhírű írónak, Franz Werfelnek. Az érte rajongó férfiak csodálták, ahogy saját művészi ambícióit feláldozta éppen aktuális társának karrierje érdekében, míg mások őszinte gyűlölettel viseltettek iránta: vakbuzgó és elvtelen törtetőnek tartották. Hogy valójában ki is volt Alma? Bár magyarul is hozzáférhető önéletrajzából - melyben Alma a tények jó részét tudatosan elferdíti - sok minden kiolvasható, a történész Oliver Hilmes munkája az első, amely a maga összetettségében állítja elénk e nem mindennapi személyiséget. Hilmes eddig publikálatlan forrásokra és hatalmas kutatómunkára építve vázolja fel Alma páratlan életútját, s egyúttal a 20. század első felének európai kultúrtörténetéről, illetve az antiszemitizmus rohamos térnyeréséről is gazdag leírást nyújt. Hilmes elbeszélése a náci hatalomátvételt követő száműzetés éveit is tárgyalja, a kor emigráns társadalmának működési mechanizmusaiba is bepillantást engedve. A 2004-ben német nyelven megjelent kötet rendkívül alapos történettudományi munka, amelynek szerzője ugyanakkor az újságírók eleganciájával forgatja a tollát, és gyakran merít a korszak anekdotáiból is. A fekete özvegy a legkülönbözőbb művészeti ágak iránt érdeklődő olvasók számára segíthet a régi századelő szellemi világának megismerésében, miközben a nagypolitika alakulását is képes új fénytörésben, alulnézetből bemutatni.

"Talán ismered azt az érzést, amikor van két barátod, akik még soha nem találkoztak, de biztos vagy benne, hogy jól kijönnének egymással, és minden vágyad, hogy végre összeismerkedjenek - hogy aztán reményeid szerint első látásra megkedveljék egymást. Nos, ez volt az igazi oka annak, hogy megírtam ezt a könyvet. Én magam elég szerencsés voltam, hogy gyerekkoromban "találkozhattam" ezekkel a zeneszerzőkkel - e zseniális, olykor hihetetlenül nehéz természetű, máskor nagyon szórakoztató, de mindig csodálatosan elevennek ható emberekkel. És azt akartam, hogy te is megismerd őket, és életre szóló barátságot köss velük. A könyvben megpróbáltam a lehető leghitelesebb lenni. Szerencsére semmi szükség nincs rá, hogy a zeneszerzőkkel kapcsolatban a fantáziámra hagyatkozzak - ők maguk sokkal meglepőbb dolgokat produkáltak, mint bármi, amit ki tudnék találni." (Steven Isserlis)

Az 1960 és 2010 közötti slágerek közül válogatni csak szubjektív módon lehet. Az első évtizedekből amiatt, hogy nem voltak slágerlisták, az utóbbi évtizedekből amiatt, hogy voltak. De egy év slágerét kijelölni semmiképpen sem könnyű. A vizsgált korszak elején a rádió, a hanglemezgyár, a televízió, a kottakiadás, a szórakoztató intézmények mindent megtettek a slágergyártás érdekében, aztán a slágerek iránti érdeklődés is differenciálódott, a hanghordozók terén ,,forradalmi" változások történtek, a slágerek közkincsből ,,magántulajdonná" váltak, a zenén kívüli eszközök jelentősége megnőtt. Az is bizonyos, hogy az első évtizedek slágerei sokkal szélesebb körben terjedtek, és a slágerrajongók köre és életkora az idő múlásával egyre jobban differenciálódott. Mindezt élvezetesen és szubjektív módon tárgyalja a Táskarádió főcímű könyv, amely a legutóbbi ötven év jellegzetes dalaiból mutat be évenként egy-egy slágert: leírja a keletkezés körülményeit, ismerteti szerzőit, előadóit, tartalmát, jellegzetességeit és érdekességeit, igyekszik meghatározni értékeit. A hangulatfestő gazdag illusztrációs anyag vizuálisan is közelebb hozza az olvasóhoz a témát. A magyar slágerek sorsának alakulása a magyar közélet és szórakoztatás háttértörténete. Poós Zoltán a maga négy évtizedéből tekint az öt évtizedre - az eredetiséget, a mindenkori hatást keresve. Az egyénien érdekes összefoglalás egy (pancsoló) kislány nagy slágerével kezdődik és egy (színésznő) nagylány sikeres dalával fejeződik be.

"Nem túlzunk sokat, ha azt mondjuk, hogy Jonas Kaufmann hamarosan egyedül fogja betölteni azt az űrt, amelyet a "három tenor" maga mögött hagyott. Abban semmi különös nincs, hogy német énekesként meghódította Bayreuthot, a Wagner-szentélyt, az sem egyedülálló, hogy az univerzális operaháznak számító New York-i Metropolitan egyik legnagyobb sztárjává vált az utóbbi időben. Az azonban több mint figyelemreméltó, hogy a milánói Scala közönsége éppúgy rajong érte, amikor Verdi-, vagy Puccini-szerepeket ölt magára, mint a francia publikum, amikor Bizet, Massenet, vagy éppen Gounod operák főszerepeiben tűnik fel. A kötet életrajzi leírásait Kaufmann-nal folytatott beszélgetések, valamint kollégák és szakértők vendégszövegei gazdagítják. Jonas Kaufmann őszintén mesél pályája alakulásáról, a kezdeti nehézségekről és kudarcokról, a siker kellemes és kellemetlen velejáróiról, énektechnikai kérdésekről, rendezőkhöz és pályatársakhoz fűződő viszonyáról, s persze mindenekelőtt kedves zeneszerzőiről és operaszerepeiről." (a Kiadó)