Scolar Kiadó strana 60 z 104
vydavateľstvo
Hajó Hamburgból
Minden ember életében eljön egyszer a pillanat, amikor szembe kell néznie saját magával. Számot kell vetnie elszalasztott lehetőségeivel, a hétköznapi élet apróbb és nagyobb hazugságaival, az önbecsapás ezernyi alakváltozatával. Az örökös halogatással és cselekvésképtelenséggel. Fel kell tennie a kérdést: mennyiben felelős saját sorsáért, s mennyiben alakítják azt a generációkon át öröklődő családi elfojtások, beidegződések és félelmek?
Sági György regényének hőse, Dániel úgy érzi, élete válságba jutott. Viszonyt folytat a vonzó, dinamikus Verával, ám nincs ereje elhagyni feleségét és két gyermekét. A nő választás elé állítja, a férfi pedig az írásba menekül. Hol szikár stílusú, hol áradóan érzelmes hangvételű feljegyzései alapján megelevenedik előttünk egy magyar zsidó család, a Sternek huszadik századi története, s közelről megismerhetjük Dániel -kudarcokban és sikerekben gazdag- hódításainak históriáját, a testével még alig ismerkedő, félszeg kamaszgyerek kínos próbálkozásaitól kezdve az érett, tapasztalt férfi gáláns kalandjaiig.
Családregény, erotikus, önéletrajz, esszéregény a magyar zsidó identitás problémáiról - egyszóval: önelemzés az irodalom eszközeivel. Vajon sikerül Dánielnek megértenie saját magát, és képes lesz végre döntést hozni?
Szakácskönyv a 17 napos diétához
A "Szakácskönyv a 17 napos diétához" az egészséges "fogyasztó" ételek elkészítésében segít bennünket. A vadonatúj és változatos receptek révén olyan ételeket főzhetünk, amelyek egész családunknak ízlenek majd. A kötet a 17 napos diéta négy ciklusát követve oszlik fejezetekre; minden részben találunk ínycsiklandó reggelit, ebédet, vacsorát, köretet, rágcsálnivalót és desszertet. Dr. Moreno a recepteket elsősorban azoknak állította össze, akiknek alig jut idejük a főzésre; a tápláló és ízletes fogások fél óra alatt elkészíthetők, és távolról sem emlékeztetnek holmi fogyókúrás ételekre. A szakácskönyv segítségünkre lesz abban, hogy miközben csodás ételeket eszünk, elérjük a magunk elé tűzött célt: a gyors és tartós fogyást.
Na sklade 1Ks
15,19 €
Scolar - mini A vasút
A Ravensburger gyermekkönyvsorozatának e kötete a vasúti közlekedéssel, a különféle vonattípusokkal és a pályaudvarokkal ismerteti meg az apróságokat. Megtudhatják belőle, hogyan kell tájékozódni a pályaudvaron, hol kell jegyet váltani, hová írják ki, hogy melyik vágányról indul a vonatunk, mivel foglalkozik a kalauz, mi az az IC, hogyan irányítják a vonatokat, mi történik a teherpályaudvaron.
Mit? Miért? Hogyan? Mi történik a kórházban?
A Ravensburger népszerű Mit? Miért? Hogyan? gyermekkönyvsorozatának 34. kötetéből az óvodások és a kisiskolások megtudhatják, miért kell kórházba menni, mi minden található a kórházban, milyen vizsgálatokat végeznek a doktor nénik és bácsik, milyen egy kórterem, hol tanulnak és játszanak a kórházban fekvő gyerekek, hol születnek a kisbabák, hogyan gipszelik be a törött lábat, mi történik a műtőben.
A hazugságok könyve
"A hazugságok könyve" két történet szálait sodorja össze bravúrosan, a nyolcvanas években élő félárva, ragyogóan intelligens, ám sérült lelkű kamasz és a német megszállás által megnyomorított felmenői történetét, feltárva az eltitkolt, sötét és keserű igazságokat egy családról és egy szigetről a második világháború idején.
Feldolgozható-e egy generáció történelmi traumája, vagy az szükségszerűen megnyomorítja gyermekeiket is? - többek között erre a kérdésre keresi a választ a regény, egyszerre humoros és megrendítő stílusban, virtuóz történetvezetéssel, mely még a legeslegutolsó lapokra is tartogat meglepetést az olvasó számára.
A regényt a The Guardian legjobb első könyvért járó díjára jelölték.
Na sklade 1Ks
3,00 €
Jön a kukásautó!
A Ravensburger gyermekkönyvsorozatának e kötete a szemétszállítás rejtelmeivel ismerteti meg az apróságokat. Megtudhatják többek között, mi is az a szemét, kik szállítják el és hová, milyen szemétszállító járművek léteznek, hogyan működik a kukásautó, miért fontos a szelektív hulladékgyűjtés, és mit jelent a lomtalanítás.
Keress, találj, mesélj! 3. Járművek
Ahol járművek dolgoznak, mindig sok érdekesség és felfedeznivaló akad. Téged is érdekel, hogyan dolgozik a kombájn, a tűzoltóautó, a betonkeverő, a kikötői daru és a hókotró? Sikerül megtalálnod a különböző tárgyakat és embereket a nagy képen?
A harmadik Keress, találj, mesélj! képeskönyv kifejezetten a gyerekek kedvenceire, a járművekre fókuszál. Oldalain az apróságok felfedezhetik a városi közlekedés, a mezőgazdaság, az építkezés, a tűzoltás, a repülőtér és a kikötő legkülönfélébb járműveit.
Mi nő ott? scolar mini
A Ravensburger gyermekkönyvsorozatának e kötete azokkal a növényekkel ismerteti meg az apróságokat, amelyekkel már életük első éveiben találkozhatnak. Megtudhatják belőle - azon túl, hogy egyáltalán miféle élőlények a növények -, melyik részét fogyasztjuk például a karfiolnak, ... Folytatás ›› milyen finomságok nőnek a föld alatt, miért kell locsolni a virágokat, miért csíp a csalán, mit csinál a méhecske a virágban, mi az a szénanátha.
A(z) Mi nő ott? (Könyv) szerzője Constanza Droop.
Mit? Miért? Hogyan? Gépek a gazdaságban
A képeskönyv titkos ablakait kihajtva rengeteg meglepetésben lesz részük a mindenre kíváncsi apróságoknak.
Mit? Miért? Hogyan? A balett
A Ravensburger népszerű Mit? Miért? Hogyan? gyermekkönyvsorozata 32. kötetének segítségével az óvodások és a kisiskolások a művészetek egyik legkülönlegesebb ágával, a balettel ismerkedhetnek meg. A kötet játékosan vezeti be a gyerekeket a balettirodalomba, megismertetve őket a leghíresebb balettekkel, a legnevesebb balett-táncosokkal. „Mi történik a balettórán? Mi az a spicc-cipő? Miből áll egy balerina napja? Ki készíti a jelmezeket? Hogyan épül fel a színházi díszlet” - a kötetet lapozgatva mindezekre választ kaphatnak a mindenre kíváncsi gyerkőcök. Garantált szórakozás táncosok és leendő táncosok számára egyaránt! Nem csak kislányoknak!
Mit? Miért? Hogyan? Mit eszünk?
A Ravensburger népszerű Mit? Miért? Hogyan? gyermekkönyvsorozata 31. kötetének segítségével az óvodások és a kisiskolások mindennapi életünk fontos részével, a helyes és egészséges táplálkozással, a különböző élelmiszerek jótékony, illetve egészségkárosító hatásával, valamint előállításuk érdekességeivel ismerkedhetnek meg.
Mi történik szervezetünkben az ennivalóval? Mi az az ételpiramis? Honnan származik a banán? Hogyan nő a rizs és a kukorica? Mi mindent lehet gabonából készíteni? Mit ettek régen az emberek? A kötetet lapozgatva mindezekre választ kaphatnak a mindenre kíváncsi gyerkőcök.
Az ötletes könyv szórakoztatva vezeti be a gyerekeket (és szüleiket is!) az egészséges életmód alapjaiba - mert az egészségre nevelést korán kell kezdeni!
Scolar mini A hegyekben
A Ravensburger gyermekkönyvsorozatának e kötete a hegyek világával ismerteti meg az apróságokat. Megtudhatják, milyen növényeket láthatnak, milyen állatokkal találkozhatnak a hegyekben, és milyen élmények várnak rájuk télen és nyáron.
Ismerjük meg a világot, lépésről lépésre - együtt, minden nap A Mit? Miért? Hogyan? Mini című sorozat a legkisebbekkel ismerteti meg környezetünk titkait. Kötetei egyszerű és szemléletes válaszokat adnak a kicsik kérdéseire. A játékos elemek, a kedves rajzok, a kinyitható ablakok és a kornak megfelelő magyarázatok a könyv minden oldalát élvezetessé teszik.
Mi miért hogyan Markolók
Mit csinál a markoló az építkezésen?
-Hogy bontják le a házakat?
-Mi mindent tud egy kotrógép?
-Mi történik a roncstelepen?
-Milyen markolók vannak?
A mindenre kíváncsi apróságok ezernyi kérdést zúdítanak szüleikre-nagyszüleikre, mikor eldübörög mellettük ... Folytatás ›› egy-egy izgalmas munkagép, teherautó vagy lenyűgöző dömper. Órákon át képesek izgatott arccal figyelni a markolók mozgását, az óriási karok lapátolását - hogy ne csak figyeljék, hanem okos választ is kapjanak kérdéseikre, ebben nyújt segítséget a Ravensburger Mini-sorozat 12. kötete.
A(z) Markolók Könyv szerzője Andrea Erne.
Na sklade 1Ks
12,54 €
Mit? Miért? Hogyan? A gyerekorvosnál
A Ravensburger népszerű Mit? Miért? Hogyan? gyermekkönyvsorozatának 29. kötetéből az óvodások és a kisiskolások megtudhatják, miért kell orvoshoz menni, mi minden található egy orvosi rendelőben, milyen vizsgálatokat végez a doktor néni vagy bácsi. Megfázás, csonttörés, asztma, allergia, reflexvizsgálat, hallás- és látásvizsgálat, vérvizsgálat, a helyes fogmosás - a könyvet lapozgatva a gyerekek megismerkedhetnek mindezekkel.
Michelangelo és a halál színe
Róma városa 1510-ben. Michelangelo a Sixtus-kápolna mennyezeti freskóján dolgozik, és egy napon majdnem lezuhan az állványról. Összeesküvést szőttek ellene? Valaki meg akarja gyilkolni? Az idődetektívek kezdetben azt gondolják, hogy a mestert egyik i
fjú vetélytársa, Raffaello akarja eltenni láb alól...
Mit miért hogyan Veszélyes állatok
A Ravensburger népszerű Mit? Miért? Hogyan? gyermekkönyvsorozatának 28. kötete azokkal a vadállatokkal ismerteti meg az óvodásokat és a kisiskolásokat, amelyekről legtöbbször az az első benyomásunk, hogy veszélyesek - éppen ezért különösen érdekesnek
tűnnek.
Oroszlánok, cápák, krokodilok, kígyók, békák, pókok, skorpiók - a könyvet lapozgatva a gyerekek megtudhatják, miért veszélyesek ezek a vadászó, lesből támadó, csapdát állító vagy mérget használó fajok, továbbá megismerhetik a védekezés és az
álcázás különböző formáit.















