Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány

"Sötét társaságokban forgott velem együtt" - írta Kodolányi János író József Attiláról. E könyv vállalása, hogy bemutassa e "sötét társaság" politikai és családi hátterét, azt a gyökértelenséget, amely meghatározta a kommunista mozgalmat, és a József Attila környezetében tevékenykedő mozgalmárokat is. Társadalmi és családi tragédiák, elhagyott gyermekek, eldobott nevek, öngyilkossági kísérletek és egy zseni, aki végül szembeszállt az emberellenes mozgalommal. Mező Gábor (1980) újságíró, a Századvég 3T Múltkutató Intézetének igazgatója. Szakterülete a posztkommunista hatalomátmentés, illetve Magyarország 1945 utáni története. Eddig megjelent művei: A média lenyúlásának titkos története (2021), Ellopni a lelket, megtörni a testet (2021), A kultúra megszállása (2023), A népirtás csöndje (2023), A tévé megszállása (2023), Az Ördög van odakint (2024), A sajtó megszállása - Besúgók (2024), Aranycsapat a terror idején (2025), A sajtó megszállása II.- Leszámolás Vadkeleten (2025).

Milyen volt a valóságban a kilencvenes évek, amikor a nyílt utcán agyonlőtték az ország egyik legbefolyásosabb emberét? Fenyő Jánost, a Vico-birodalom urát. Egyáltalán miért ölték meg? Hogyan emelkedett fel, és lett kommunista kádergyerekből a korszak médiacézárja? Mi volt ebben Bodnár György, illetve a Los Angeles-i magyar maffia szerepe? Mi lehetett az oka annak, hogy Gyárfás Tamás megharagudott Fenyőre, és miért kellett közel harminc évet várnunk a gyilkosság ügyében született jogerős ítéletre? A sajtó megszállásának második kötete bemutatja a médiaátmentés véres, sötét következményeit, annak történetét, hogyan vették át a médiacár Siklósi Norbert szerepét az új idők "játékosai". És persze arra is választ kaphatunk, miként járatták le a médiaháború során az Antall-kormányt egy tökéletesen működő, de tökéletesen hazug sajtógépezet segítségével. Mindezt a szerzőtől megszokott olvasmányos stílusban, felvállaltan nem objektív, nem függetlennek tódított, s éppen ezért hiteles előadásmódban. A könyvben feltárt események utórezgései máig kísértenek bennünket - hatásuk ott lappang a mindennapokban.

Mitikus történet: egy szegény cipész fia, a cári orosz birodalom egyik távoli, elnyomott tartományából származó papnövendék forradalmi fanatikusok egy csoportjának vezetőjévé küzdi fel magát. Amikor ez a társaság a világháború kaotikus napjaiban hatalomra jut, az egykori szeminarista magához ragadja a vezetést, és végül egy hatalmas és rettenetes állami apparátus abszolút urává válik. A Sztálin című műben Stephen Kotkinnak végre sikerült egy olyan életrajzot megalkotni, amely minden dimenziójában méltó ehhez a ravasz, szociopata, karizmatikus diktátorhoz. A Sztálin pszichéjéről szóló szokásos magyarázatok taglalása helyett a szerző arra fókuszál, hogy Sztálin paranoiaközeli állapota hogyan tükrözte az aktuális politikai realitást: a túlnyomórészt kapitalista világgal körülvett kommunista rezsim szorult helyzetét. Kotkin ugyanakkor rámutat, hogy Sztálin tettei csak a birodalmi Oroszország tragikus történelmi kontextusában érthetők meg. Az egy évtizedes fáradhatatlan kutatómunka nyomán megszületett mű olyan meghatározó alkotás, amely megváltoztatja a Szovjetunióról, a 20. századról és magáról a történelemről való gondolkodásunkat.

Minden évszázadban van egy olyan háború, amely évtizedekre meghatározza a nagyhatalmi erőviszonyokat. A 2025 őszén íródott Csatatér Ukrajna nem pusztán a 2022. február 24. óta eltelt három év krónikája, hanem annak vizsgálata, hogy ez megmarad-e kelet-európai háborúnak, vagy "csak" a három elkövetkező nagy háború nyitánya. Az Egyesült Államok és Kína már ott ül a 21. század nagy asztalánál. Oroszország a szemünk láttára verekszi oda magát, a regionális hatalmaknak pedig el kell dönteniük, hogy melyik oldalra állnak. Az Amerika stratégiája című részben bemutatom azt a "21. század aranyára" épülő nagystratégiát, amellyel az USA egy újabb évszázadra betonozná be vezető világhatalmi pozícióját. Oroszország esélye a háború elhúzása és egy "visszautasíthatatlan" ajánlat, ami Pekingből, de akár Washingtonból is érkezhet. Brüsszel önsorsrontó politikája miatt az EU nem csak a megszokott jólétet veszítheti el. A fő kihívó Kína leginkább laboratóriumként tekint Ukrajnára. Vajon kifizetődik Magyarország stratégiai semlegessége? Ez a könyv nem a témában megjelent írásaim gyűjteménye, hanem kifejezetten a háború első három évében elindult folyamatok rendhagyó elemzése, és egy olyan kitekintés, amely reményeim szerint segít eligazodni az előttünk álló időszakban.

A kötet a régi idők nagy hatású színészeit és színésznőit helyezi fókuszba, képekkel is illusztrálva az elmesélt történeteket. Azok számára, akiket érdekel a magyar színház és annak történelme, garantáltan érdekes és kellemes olvasmány lesz. "Csodált színészekről mesélek, akiket ismertem, szerettem, tiszteltem, s akikkel hosszú életem során néhány percet, néhány órát, néhány évet sokszor véletlenszerűen, gyakran baráti, olykor rokoni közelségben eltölthettem. Mesekönyv. Mesemúlt."

Besúgók - mit ígér és mit nyújt Mező Gábor legújabb kötete, a „megszállás” témája köré rendeződő sorozat harmadik része? Ez a könyv a sajtó „einstandolásáról” szól, de főként a Kádár-diktatúra időszakára, az író- és újságíró-társadalom megtörésére, megnyerésére, illetve az emigráció megfigyelésére, bomlasztására, lejáratására fókuszál. Szerepelnek benne olyan újságírók, akiket be sem kellett szervezni. Mint amilyen Rényi Péter, a Népszabadság nagy hatalmú főszerkesztő-helyettese, vagy a Néphadsereg egykori hadnagya, Vitray Tamás. Másokat csalétkekkel, apróbb-nagyobb jutalmakkal vettek rá a besúgásra (ilyen Peterdi Pál, Kutasi Kovács Lajos és Várkonyi Tibor), és persze voltak, akiket megzsaroltak, megtörtek. Erre példa Csurka István és Tar Sándor írók, vagy Esterházy Mátyás, Esterházy Péter édesapjának története. Egy dolog biztos: Kádár János és Aczél György vezetésével ördögi, de kétségtelenül ügyesen működtetett rendszert építettek fel, akit lehetett, beállítottak a sorba, illetve ha emigráns volt, megpróbálták hazacsábítani. Kevés igazi ellenálló vagy kívülálló maradt - ők világítótoronyként tűnnek fel e könyv lapjain.

Mező Gábor feltáró munkája ezúttal nem a levéltárakban kezdődik. Első publicisztikai kötetében a jelen tünetegyütteséből visszatekintve vizsgálja a 20. század átörökített traumáit és tabuit. Így lesznek a rendszer nem váltás történetéről szóló esszék és novellák mindnyájunk történetei. Bár a szerző olyan útra hívja az olvasót, amely a Pokolba vezet, mégis kínál feloldozást. Hiszen ha tanulunk a múltból, képesek lehetünk az Ördögöt "kívül" tartani.

A Németország felszámolja önmagát című könyv kortárs kultúránk egyik központi alapigazságának mond ellent, mely szerint a biológia, a származás, a szellemi adottságok, a kultúra, és az egyéb kódolt különbségek tagadásában rejlik az emberiség jövője. Ezzel szemben a kötet szerzője azon az állásponton van, hogy a társadalmon belül igazságosságra és esélyegyenlőségre van szükség, ebből a kettőből sohasem lehet elég. Ezeken az alapokon aztán mindenki úgy bontakozhat ki képességei és tehetsége szerint, ahogy szeretne. A 2010-es írásban felvázolt hosszú távú, tendenciaszerű változás, amely a csökkenő tanulmányi teljesítménynek, a német és a nyugati kultúra mérséklődő befolyásának, a többségi muszlim lakosság előre látható kialakulásának és a demokráciaellenes politikai iszlám tartós szerepének kombinációjából tevődik össze, az azóta bekövetkezett fejleményeknek köszönhetően nemcsak beigazolódott, hanem fel is gyorsult. Thilo Sarrazin (1945-) Németország egyik legnevesebb és legbátrabb politikai gondolkodója. A Németország felszámolja önmagát (2010) című művével milliós bestsellert írt, amely hatalmas társadalmi vitát váltott ki, mint Az új erény terror. A véleménynyilvánítás szabadságának korlátairól Németországban (2014). Minden könyve a Spiegel-féle bestsellerlista első helyén végzett. Közgazdászként és politikusként a német monetáris unió koncepciójáért és kivitelezéséért felelt. 2002 és 2009 között Berlin gazdasági szenátora, majd másfél évig a Német Szövetségi Bank igazgatótanácsának tagja volt.

Ruprecht László A Stílusos Vidéki Éttermiség Egyesület elnöke, a kötet ötletgazdája 1973-ban született Móron, az Alba Regia szállóban kezdte karrierjét. Innen Budapest egyik legjobb szállodájába, az Atrium Hyattbe került, ezt követte a Kempinski, majd az ország első ötcsillagos kastélyhotele, a Sasvár, ahol 25 évesen konyhafőnök lett. Tanult Franciaországban és Németországban, a párizsi Ritz mesterkurzusán világszínvonalú képzésben részesülhetett, majd megszerezte a Lenőtre konyhaművészeti iskola diplomáját is. 2005-ben a nemzeti szakácsválogatott csapatkapitánya, 2011-ben az ország első EU-elnökségének gasztronómiai vezetője volt. Számos eseményen képviselte hazánkat az Egyesült Királyságtól Japánig. A Köztársasági Elnöki Hivatal jó néhány kiemelt díszétkezését alkotta meg. Tanácsadóként segítette vidéki éttermek és szállodák megnyitását és munkáját, amelyek közül a Michelin többet is díjazott vagy ajánlott. 2012 óta egyesületével Magyarország, Felvidék és Erdély gasztronómiájának fejlődésén dolgozik. 2018-ban Pro Turismo díjat, 2023-ban a Magyar Érdemkereszt ezüst fokozatát vehette át. Meggyőződése, ha az ember valamibe belefog, azt csak a legmagasabb szinten érdemes végezni. A külföldi látogatók rácsodálkoznak a magyar konyhára, ám nálunk még mindig a kishitűség uralkodik, mindenkihez csak alkalmazkodni akarunk, saját értékeinket háttérbe szorítjuk. Pedig művészetünkre, építészetünkre, zenénkre, hagyományainkra, múltunkra büszkék lehetnénk, s utóbbit legkönnyebben épp a gasztronómián keresztül mutathatnánk be. A könyv, amit a kezében tart, nem 1100 év magyar konyhakultúrájának pontos kutatások alapján megírt tudományos összefoglalója. Sokkal inkább egy játék: logikai is, stratégiai is, útvesztős is. Utazás térben és időben, ami magában hordozza az eltévedés lehetőségét, de a türelemmel viselt megpróbáltatásokért a jutalom sem marad el: új ízeknek, régmúlt korok illatainak felfedezése és megosztása azokkal, akik örömmel ülnek le majd az asztalunk köré. Ajándék nekik és magunknak. Közös múltunk újbóli megélése. Öt-öt, hosszú mérlegelés után kiválasztott recept képviseli benne hazánk történelmének tizenegy korszakát, gasztronómiáját, azt a művészetet vagy tudományt, ami a kultúra és az étel közötti összefüggést kutatja és jeleníti meg, és minden mást, ami az evéshez tartozik. Elvileg lehetetlen vállalkozás. Gyakorlatilag egy hatalmas, az évszázadok alatt elhalványult mozaikkép tizenegy kis kockájának fényesre csiszolgatása. Ez volt a könyv létrehozóinak játéka, amiben hosszú hónapokon keresztül örömmel vettünk részt. Mi lenne, ha csak azok az alapanyagok állnának rendelkezésünkre, amelyek Szent Márton hegyének, a mai Pannonhalmának környékén ezer évvel ezelőtt megteremtek? Milyen köretet készítenénk a megfőtt hús mellé, ha rizsnek, krumplinak még a hírét se hallhattuk, bors hosszú évek óta nem ért el a Kárpát-medencébe, de vacsorára a törökverő Zrínyi Miklóst és udvarát kellene megvendégelnünk? És mi lenne, ha Bethlen Gábor fejedelem esküvői menüjét kellene összeállítanunk abban az időben, amikor az ország területének több mint egyharmadán a török az úr? Az egyes fejezetek receptjeihez olyan alapanyagok tartoznak, amelyeket az adott korszakban már nagy valószínűséggel használtak. Törekedtünk arra, hogy mindegyik ételt elő lehessen állítani az eredeti módszerek szerint is: főzve, sütőharang alatt tűzhelyen, úgy, ahogyan az udvari szakácsoknak és a háziasszonyoknak kellett valaha, a receptleírásoknál az egyszerűbb elkészíthetőség érdekében mégis segítségül hívtuk a modern konyhatechnológiát. A kötet játékos elnevezése mögött a tartalom komoly: művelődéstörténeti összefüggésben mutatja be a magyarok gasztrokultúráját. Kulturális olvasztótégely, így is szokták emlegetni a Kárpát-medencét, ahol a különböző hagyományok termékenyítőleg hatnak egymásra már több mint ezer éve. A magyar nyelv, bár megőrizte eredeti nyelvtani sajátosságait és ősi szavait, a környezet és a szokások változásával rengeteg türk, szláv, germán, latin és ki tudja, még hányféle nyelv szavait formálta át és tette sajátjává. Ugyanez játszódott le a magyar konyhával is: környező és velünk élő népek alapanyagait, ételeit, italait, főzési technológiáit ismertük meg és változtattuk át lassan-lassan szájunk íze szerint. Nem gondolunk rá, hogy valaha a szláv törzsek termelte káposzta és az edényben fövő magyar disznóhús összekeverésével éppúgy fúziós konyhát vittek a középkori várainkban, ahogyan manapság az olasz pizza tetejére magyar kolbász kerülhet.

Ez a könyv egy sorozat második része, a sikerlistás A kultúra megszállása folytatása. A szerző ebben a művében bemutatja, hogyan használta a Kádár-diktatúra propagandaeszközként a Magyar Televíziót, gondosan kiválogatva a munkatársakat, különös tekintettel a tévé jövendő "arcaira". A "nagy pillanat" 1957. május elsején érkezett el, az ötvenhatos forradalom és szabadságharc leverése után Kádár János a tévé által élőben közvetített felvonulással üzent: a Magyar Népköztársaság leszámolt az "ellenforradalommal". Ekkor még a megtorlás időszakát szenvedte meg az ország, később következett a konszolidáció, de a diktatúra ebben is kulcsszerepet szánt e vezető médiumnak. Ötvenhat után csak a legmegbízhatóbb, nagyon gyakran kommunista családból érkező vagy ideológiailag elkötelezett emberek kerülhettek a tévéhez, voltak, akiket a hírhedt ÁVH-tól helyeztek át, mások a Néphadseregtől jöttek, megint mások bizonyítottan a kádári titkosszolgálatnak dolgoztak Olyan tévés legendák hátterét ismerhetjük meg, mint Ipper Pál, Vitray Tamás, Juszt László, Kepes András vagy éppen Frei Tamás. Mező Gábor (1980) újságíró, a Századvég vezető kutatója. Fő kutatási területe a posztkommunista hatalomátmentés, illetve Magyarország 1945 utáni története. Eddig megjelent művei: A média lenyúlásának titkos története (2021), Ellopni a lelket, megtörni a testet (2021), A kultúra megszállása (2023), A népirtás csöndje (2023).

Hortay Olivér Diplomáit és PhD fokozatát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerezte, ahol jelenleg adjunktusként oktat. A Századvégben 2019 óta az Energia- és Klímapolitika Üzletág vezetőjeként, valamint 2022-től a Gazdasági Folyamatok Kutatóintézetének igazgatójaként dolgozik. Közösségi média tevékenységét 2022 óta a Megafon tagjaként végzi. Fűrész Gábor Szociológus, több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezik a társadalomtudományi kutatások és a statisztika területén. 2019 és 2021 között a Századvég Gazdaságkutató vezérigazgatója, 2021 nyara óta a Századvég Alapítvány kuratóriumának elnöke. Egyre több jel arra utal, hogy az orosz-ukrán háború 2022-es kirobbanásával egy globális gyáva nyúl játék vette kezdetét, amelyben az USA a feltörekvő nagyhatalommal, Kínával méri össze erejét. A nyugati gondolkodást harminc éve uraló Nagy Eufória korszaka véget ért, és beköszöntött a Nagy Kiábrándulás káosza, a világ pedig egy új hidegháború kialakulásának kapujához sodródott. Az egyre intenzívebb gazdasági hadviseléssel újra vasfüggöny ereszkedik két pólus közé, a blokkok médiája egyre intenzívebben démonizálja a szembenálló nagyhatalmat és szövetségeseit, a fegyverkezés mértéke megközelítette azt a szintet, ami csak egy világháborúra való felkészüléssel indokolható, és egyre szaporodnak azok a közvetítő jellegű konfliktusok is, amelyekkel a főszereplők a közvetlen konfrontáció nélkül mérhetik össze erejüket. A kialakult helyzet több, korábban megingathatatlannak vélt mítoszt is megdöntött. Ez a könyv azt a három legfontosabbat mutatja be, amelyek az elmúlt évtizedekben a legnagyobb hatást gyakorolták a társadalmi folyamatokra, illetve amelyek a leginkább meginogtak az orosz-ukrán konfliktus és -tágabb értelemben - a kibontakozó új hidegháború során. Ahogyan a globális gyáva nyúl játékban az autók egyre nagyobb sebességgel robognak egymás felé, a viadal külső szemlélői és a folyamatok elszenvedői számára észszerűnek tűnő magatartás egyre messzebbre sodródik a játékosok belső realitásától. Az "akkor még jó ötletnek tűnt" típusú döntések olyan negatív spirált eredményeznek, amelyben a következő logikusnak tűnő lépés - a spirál egészének abszurditása ellenére - újra és újra lefelé mutat. A hazárdjátékok csapdája, hogy a résztvevők egyre inkább a már feltett vagy elbukott, és nem a még meglévő erőforrásaik miatt aggódnak. Az, hogy valaki elrántja a kormányt, kisétál a kaszinóból vagy negatív pozíciót zár a tőzsdén, egyúttal azt is jelenti, hogy a vereség véglegessé válik, és a költségeit le kell írnia. Amikor egy szerencsejátékos annak reményében vesz fel kölcsönt, hogy abból tovább játszhat, így lehetőséget adva magának korábbi veszteségei ledolgozására, döntését többnyire azzal indokolja, hogy ha nem így járna el, akkor a veszteség biztossá válna. Márpedig ilyen esetekben hiába mondja egy külső szemlélő, hogy a játék egésze káros és a folytatás felelőtlen, mert az, aki növekvő sebességgel robog egy másik autóval szembe vagy fizetése egy részét elveszítette a rulettasztalnál, már a spirálban van.

Mező Gábor (1980) történész kutató, újságíró. Fő kutatási területe a posztkommunista hatalomátmentés, a rendszerváltás, illetve Magyarország 1945 utáni története. Eddig megjelent művei: A média lenyúlásának titkos története (2021) és Ellopni a lelket, megtörni a testet (2021). Ez a könyv egy hosszabb kutatás első terméke, amely részben a tömegkultúra kommunista megszállását célozza bemutatni, részben e rezsim végrehajtóinak tovább élését a tömegkultúra területén. A politikai és gazdasági rendszerváltást Magyarországon nem kísérte a kulturális. A kötet három területről mutat meg szereplőket; a könyvkiadás, a politikai humor és a popzene világából. E szereplők egy részét kevésbé ismeri a közönség, mert a háttérben maradtak, de voltak közöttük jól ismertek is, mint Hofi, Komlós, Bródy, Koncz Zsuzsa. A szerző a tőle megszokott olvasmányos stílusban, részletgazdagon mutat be arcokat, mesél el történeteket. Gyakran megrázó, máskor meghökkentő történeteket. Azt látjuk, hogy az „emberarcú kádárizmus” vagy a „legvidámabb barakk” képének kialakítói sok esetben kötődtek valamiképpen az erőszakszervezetekhez. Ezt a könyvet a közeljövőben újabb kötetek követik majd a Századvég gondozásában, amelyek a tömegkultúra egy-egy területét mutatják be részletesebben.

Edward N. Luttwak (1942) amerikai politológus. Fő kutatási területe a biztonságpolitika, geopolitika és hadtörténelem. Egyetemi munkássága mellett a gyakorlati politikában is részt vett tanácsadóként. Műveit két tucatnál is több nyelvre fordították le. Luttwak a kortárs stratégiai gondolkodás egyik fenegyereke volt. A Strategy: The Logic of War and Peace című művét (hamarosan megjelenik magyarul is) tankönyvként használják sokfelé a világban. Hadtörténeti művei nagy feltűnést keltettek és vitákat váltottak ki. Fontosabb azonban az a gondolata, hogy a stratégia a katonai cselekvésből és gondolkodásból átkerült a politikaiba is. A jelen kötet első változatát huszonévesen írta, és rögvest nagy feltűnést keltett részben a témaválasztása, részben a szemléletmódja miatt. Miközben a politikatudomány hatalmas könyvtárakat töltött meg a liberális demokrácia működéséről vagy a kívánatos politikáról, Luttwak arról írt, hogy a kormányzatok zöme erőszakos úton jutott hatalomra. A könyv a kényszer gazdaságos alkalmazását tárgyalja: hogyan és mennyi erőszakot kell alkalmazni a hatalom megszerzése és megtartása érdekében. Az időnként ironikus szöveg azonban nemcsak azok számára hasznos, akiknek kényszert kell alkalmazni vagy ilyesmire készülnek, hanem azok számára is, akik az erőszakos hatalomátvételt szeretnék megelőzni. Végül hasznos lehet mindenki számára, aki a politika múltbeli és jelenlegi történései, a sikeres vagy kudarcos hatalomszerzés, vagy megőrzés megértésére törekszik.

Több szempontból sincs könnyű helyzetben az, aki kormányzati szereplőként politikai jellegű visszaemlékezés megírására tesz kísérletet. Mindez hatványozottan igaz arra, aki egy teljes politikai cikluson keresztül a világ legmeghatározóbb kormányzatában, az Egyesült Államok elnökének közvetlen közelében dolgozott. Hiszen gondoljunk csak bele, a szerző által felidézett szubjektív tapasztalatok amellett, hogy óhatatlanul hatással lesznek egy-egy már megismert politikai folyamat újraértelmezésére, még akár érdemi befolyást gyakorolhatnak olyan, netán jelenleg is zajló nemzetközi fajsúlyú dilemmákra is, amelyek adott esetben élet-halál kérdéseit képezik. Kétségtelen ugyanakkor, hogy az efféle elvárásoknak való megfelelés nem csorbíthatja a visszaemlékező azon belső gondolatvilágát, amely leginkább kézzelfogható módon az általa jegyzett emlékiratok segítségével kelhet életre minden olvasóban. Amennyiben kezünkbe vesszük e terjedelmes emlékcsokrot, hamar kiderül, hogy a volt amerikai elnök, Donald Trump tanácsadójaként és egyben vejeként ismert Jared Kushner a Washingtoni napló című könyvében e fenti szempontokat kifejezetten tudatosan igyekszik ötvözni.

A racionalitás nem a végkifejletről szól. A racionális cselekvők gyakran nem érik el céljaikat, nem azért, mert rosszul gondolkodnak, hanem olyan tényezők miatt, amelyeket vagy nem láthatnak előre, vagy nem befolyásolhatnak. A racionalitás erkölcsösséggel való azonosítása is erőteljes tendenciát mutat, mivel mindkét tulajdonságot a felvilágosult gondolkodás jellemzőjének tekintjük. Ám ez is tévedés. Racionális politikák meg tudnak sérteni széles körben elfogadott magatartási szabályokat, sőt gyilkosan igazságtalanok is lehetnek. Mi tehát a "racionalitás" a nemzetközi politikában? (...) Számunkra a racionalitás a világ megértéséről szól - azaz arról, hogy rájöjjünk, hogyan működik és miért -, hogy el tudjuk dönteni, hogyan érjünk el bizonyos célokat. Egyéni és kollektív dimenzióval is rendelkezik. A racionális politikacsinálókat az elméletek vezérlik; ők a homo theoreticusok.