Alaine Polcz

Polcz Alaine szakácskönyve két évtizede jelent meg először, s mindmáig nélkülözhetetlen darabja a családi könyvtáraknak. A szerző élvezetesen és gyakorlatiasan vezeti be az olvasót a konyhájába: javarészt egyszerű, takarékos, hétköznapi recepteket mutat be, de a hazulról hozott különleges erdélyi ízek és személyes történetek sem maradnak ki a könyvéből. Mindemellett praktikus tanácsokkal is szolgál: mire figyeljünk a hús vásárlásakor, mit kezdjünk a leégett, elsózott étellel, s főképpen, hogyan varázsoljunk ízletes ételt a család asztalára kevés pénzből. A Főzzünk örömmel mégsem csupán egy szakácskönyv a sok közül, hanem "egy hiteles személyiség konyha- és életvezetési kalauza".

Egy fiatalasszony valamikor a hetvenes években a Fekete-tengerhez megy nyaralni. S bár Erdélyt, Romániát, gyermekkora helyszínét jól ismeri, az utazás tartogat számára meglepetéseket. Polcz Alaine kötelességtudó útleírás helyett történetmeséléssel emeli ki azokat a mozzanatokat, amelyek minden kommentár nélkül, önmagukban képesek felvillantani a másságot, a megértés vágyával pedig elmélyíti a tengerparti nyaralás történetét, és felidézi a hajdani kelet-európai szeglet mindennapjait: a barátságos besúgókat, az utcasarki adok-veszeket, a félelmet és a túlélni akarást.

Polcz Alaine életének meghatározó helyszíne volt Erdély, ahova idősebb korában is rendszeresen visszajárt, hogy látogassa és segítse, támogassa az ott élőket. Jelen kötet két ilyen út krónikáját tartalmazza, melyek a Ceausescu-rendszer végnapjainak Romániájába kalauzolják az olvasót. Az első utazás során a szerző Vízaknára, gyermekkora helyszínére látogat, ahol találkozik rokonaival, barátaival. A második út célja Kolozsvár és Kide, a fiatalság helyszínei. A két útleírásban Polcz Alaine a rá oly jellemző bölcsességgel és szeretettel, emberismerettel és remek megfigyelőképességgel mutatja be az ott élő embereket, a Ceausescu-korszakban egyre elviselhetetlenbbé váló Romániát, és azt, hogy Erdélyben bár "több a szenvedés, az emberek melegebbek és igazabbak", mint Magyarországon.

Ennek a Polcz Alaine-nel folytatott beszélgetéseimből készült, először 2007-ben megjelent könyvnek a sikere nyomán már 2012-ben elkezdtem gondolkozni egy olyan, utószóval bővített második kiadáson, amely beszámolna arról, mi minden történt Alaine halála óta a jobb életvég elérése érdekében. Nyugaton, ahol sok minden megvalósult abból, amiről beszélgettünk, illetve itthon, ahol jószerével semmi. Ám be kellett látnom, hogy pusztán a kérdésfelvetés is messze túlmenne egy utószó szokványos keretein. Így ezekkel a kérdésekkel a Boldogabb élet - jó halál című könyvem második, bővített kiadásában foglalkoztam, amely 2014-ben jelent meg. Ennek az új, beszélgetéseinknek az eredeti hangfelvételei alapján bővített kiadásnak a végén található Visszatekintésben inkább csak azzal foglalkozom, amit Alaine feladatként rám hagyott; még utolsó hónapjaiban sikerült belefognunk annak a kórházi hospice-osztálynak a megvalósításába, amelyről ő is álmodozott. A könyvnek ez a fejezete, képekkel is alátámasztva, főleg azt a célt szolgálja, hogy közelebb hozza ezt a mindig támogatásra, bővítésre szoruló intézményrendszert a potenciális támogatókhoz. És segítsen eloszlatni azoknak a félelmét, akik a kíméletes, méltóságteljes távozás érdekében rászorulnak a hospice-gondozásra, és a szeretteikét is, akik talán el sem tudják képzelni, milyen barátságos lehet egy ilyen életből kisegítő intézmény.

Amikor Polcz Alaine a macskákról ír, akkor mindig másról is beszél, vagyis a megélt időről, önmagáról a tragikusan nehéz és mégis felemelő élettörténetéről. Ám ahogyan Polcz Alaine mesél, az utánozhatatlan: egyszerűen, pontosan és teli életszeretettel. És derűvel. Igen, a derűje utánozhatatlan.

Dokumentární román maďarské spisovatelky Alaine Polczové (1922 - 2007), věcně nazvaný Žena na frontě, líčí přirozeným, bezprostředním jazykem otřesné osobní zážitky z posledních dvou let druhé světové války. Autorka se bez známek sentimentu po padesáti letech vrací k nejtěžšímu období svého života, kdy se v raném mládí ocitla v nelidských podmínkách válečného běsnění přímo na frontě a tváří v tvář čelila smrti v jejích rozličných, absurdně extrémních podobách. Ať už jde o jednotlivé popisy z fronty, intimní portrét jednoho nevydařeného manželství anebo autentický příběh mimořádné ženy, kterou cyklicky zažívané hraniční situace nezlomily, ale naopak zocelily její humánně založenou povahu, pokaždé se jedná o zobrazení lidské síly a současně naivity víry či naděje, která nás znovu a znovu sráží na kolena a zároveň pomáhá opět vstát. Silně autobiograficky laděný román vyšel v Maďarsku v roce 1991, získal titul Knihu roku a stal se rázem bestsellerem.

Polcz Alaine regénye életének talán legnagyobb megpróbáltatását idézi fel, a második világháborúban fiatal asszonyként átélt borzalmakat. Saját meggyalázásának megrendítő történetét elmesélve hiteles, elfogulatlan, ezért perdöntő és örökérvényű tanúvallomást tesz az emberi sorsról. "A világtörténelem falára festett magánfreskójából" a háború emberi - kegyetlen és esendő - arca is feltárul az olvasó előtt. "Az egyik orosz volt rajtam. Hallottam, ahogy a mennyezetről egy női hang csapott le: anyu, anyuka! - kiabálta. Aztán rájöttem, hogy az én hangom az, én kiabálok. Mikor rájöttem, abbahagytam, csöndesen, mozdulatlanul feküdtem. A tudatommal nem tért vissza a testérzékelésem, mintha megdermedtem vagy kihűltem volna. Az ablaktalan, fűtetlen szobában, meztelen alsótesttel fázhattam is. Nem tudom, még hány orosz ment át rajtam azután, azt sem, hogy azelőtt mennyi. Mikor hajnalodott, otthagytak. Fölkeltem, nagyon nehezen tudtam mozogni. Fájt a fejem, az egész testem. Erősen véreztem. Nem azt éreztem, hogy megerőszakoltak, hanem azt, hogy testileg bántalmaztak."