Alaine Polcz strana 2 z 4

Polcz Alaine könyve férjéhez, Mészöly Miklóshoz fűződő szerelméről, élethosszig tartó szerető gondoskodásáról, kapcsolatuk több mint ötven évéről, a halálra való felkészülésről és a gyászról szól. Az olvasó találkozhat az élettel teli, alkotó Mészöly Miklóssal, láthatja öregségében a külvilágtól eltávolodó, betegséggel küzdő alakját, és leülhet egy pillanatra felesége mellé elbúcsúzni a haldoklótól. Az írónő személyes tragédiáját megosztva, őszinte hangjával támogatja mindazokat, akik félnek saját haláluktól, félnek látni szeretteik elmúlását; azokat, akik gyászban vannak; azokat, akik elakadtak az úton, és félnek visszanézni; mindazokat, akik kezükbe veszik ezt a könyvet, mely az ember egész lényében élő szeretetről szól. „Véget ért a háború. Aztán egy idő múlva - véget ért az első házasságom is. Még volt egy-két próbálkozás helyreállítani. Hosszú ideig úgy éreztem, hogy három dologról nem tudok beszélni: a háborúról, az első házasságomról és Erdélyről. Miklóst megismertem. Már egy éve együtt éltünk - ami akkor tilos volt -, de nem mertem házasságot kötni vele. Féltem a házasságtól. Aki egyszer majdnem belehal, az fél. A közmondás szerint, akit egyszer megmart a kígyó, az a gyíktól is fél. Meg túlságosan szép is volt Miklós. Hódító atléta. Valaki nézte a fiatalkori képünket, amelyen védőn ölel át Miklós, és a jövőbe tekintünk: »Milyen hihetetlen, tudom, mi mindenen estetek át, Miklós is, te is. Nyoma sincs annak, hogy mind a ketten megjártátok a poklot.«"

"Én csalódtam a szerelemben és Istenben is. Ha azt, ami a háborúban volt, amit átéltem másokkal együtt, ha azt megengedte, akkor nincs Isten. Aztán rájöttem, hogy a háborút mi emberek csináltuk, nem kértünk engedélyt hozzá, mert szabadok is vagyunk. Meg aztán Isten nem kívül, hanem belül van. Mindenkinek olyan az istene és a szerelme, amilyet magának megteremt." "Az, hogy elhurcoltak, megerőszakoltak, kemény iskola volt. A szexualitás nekem két iszonyatos ütéssel kezdődött. Az első szerelmem, a férjem, aki életemben először megcsókolt, már a nászút alatt megcsalt, és megfertőzött. Utána meg az oroszok. Hát értheti ezt, el tudja viselni ezt egy fiatal nő? Tudja. A nyitja nagyon egyszerű: még nagyobb szörnyűségek vettek körül." Polcz Alaine pszichológus, író, tanatológus születésének 100. évfordulója alkalmából jelenik meg ez a kötet, amely a szerző életútját, szerteágazó szakmai és írói munkásságát mutatja be, megidézve ennek a különös női sorsnak a jelentősebb fordulópontjait is. Az emlékkönyvben Polcz Alaine írásaiból, interjúiból és levelezéséből vett idézetek segítségével rajzolódik ki a pályakép teljes íve, követve az életrajzi kronológiát, a fiatalkor nélkülözésekkel és megpróbáltatásokkal terhelt időszakától a tanatológusként és íróként beérkező szerző utolsó éveiig. A személyes, a szakmai és az írói kanyarulatok persze éppúgy szövevényesen kapcsolódnak az emlékkönyvben, ahogy Polcz Alaine életét is jellemezte a folytonos útkeresés és a vele történt eseményeket illető önreflexió. A kötet kronologikus szerkezete feltárja egy sokféle irányban, tudatosan építkező intellektus szellemi és személyes eseménytörténetének alakulását. A Polcz-centenáriumot méltóképpen reprezentáló könyv számos fényképet, dokumentumot, korabeli cikket közöl, valamint a szerző hagyatékából újonnan előkerült leveleit Mészöly Miklóshoz.

"Minden háborúnak ezer arca van. Ez az enyém, ahogy én élem meg. Egy fiatal nő, én magam, tizenkilenc-húsz évesen pár hónapos asszonyként hogyan kerültem az erdélyi kisebbségi sorból, az anyaországhoz visszakapcsolt Erdélyből a csákvári Esterházy-kastélyba. Egy asszony élete a fronton. Éhezés, tetvek, lövészárokásás, krumplihámozás, hideg, mocsok. Ez az élet nem csak az enyém volt. Férjem fehér hajú édesanyját ugyanúgy elhurcolták és megerőszakolták, mint a serdülő lányokat. Az orosz katonák megtámadtak, elvertek, megvédtek, csizmával a kezemre léptek, megetettek. Milyenek voltak ők, és milyenek voltunk mi? Miért erőszakolták meg a nőket, hogy esetleg az életükkel fizessenek érte? Nem csak a bombák és a lövedékek pusztítottak, nem csak magyarokat és németeket végeztek ki. Miért harcoltak ők? És mi?" - Polcz Alaine Száz éve - 1922. október 7-én - született az egyik legmegrázóbb második világháborús emlékirat, az Asszony a fronton (1991) szerzője, Polcz Alaine. Az erőszakról való hallgatás tabuját megtörő, nagy hatású regény különleges kiadása erre az évfordulóra jelent meg.

„Én csalódtam a szerelemben és Istenben is. Ha azt, ami a háborúban volt, amit átéltem másokkal együtt, ha azt megengedte, akkor nincs Isten. Aztán rájöttem, hogy a háborút mi emberek csináltuk, nem kértünk engedélyt hozzá, mert szabadok is vagyunk. Meg aztán Isten nem kívül, hanem belül van. Mindenkinek olyan az istene és a szerelme, amilyet magának megteremt." „Az, hogy elhurcoltak, megerőszakoltak, kemény iskola volt. A szexualitás nekem két iszonyatos ütéssel kezdődött. Az első szerelmem, a férjem, aki életemben először megcsókolt, már a nászút alatt megcsalt, és megfertőzött. Utána meg az oroszok. Hát értheti ezt, el tudja viselni ezt egy fiatal nő? Tudja. A nyitja nagyon egyszerű: még nagyobb szörnyűségek vettek körül." Polcz Alaine pszichológus, író, tanatológus születésének 100. évfordulója alkalmából jelenik meg ez a kötet, amely a szerző életútját, szerteágazó szakmai és írói munkásságát mutatja be, megidézve ennek a különös női sorsnak a jelentősebb fordulópontjait is. Az emlékkönyvben Polcz Alaine írásaiból, interjúiból és levelezéséből vett idézetek segítségével rajzolódik ki a pályakép teljes íve, követve az életrajzi kronológiát, a fiatalkor nélkülözésekkel és megpróbáltatásokkal terhelt időszakától a tanatológusként és íróként beérkező szerző utolsó éveiig. A személyes, a szakmai és az írói kanyarulatok persze éppúgy szövevényesen kapcsolódnak az emlékkönyvben, ahogy Polcz Alaine életét is jellemezte a folytonos útkeresés és a vele történt eseményeket illető önreflexió. A kötet kronologikus szerkezete feltárja egy sokféle irányban, tudatosan építkező intellektus szellemi és személyes eseménytörténetének alakulását. A Polcz-centenáriumot méltóképpen reprezentáló könyv számos fényképet, dokumentumot, korabeli cikket közöl, valamint a szerző hagyatékából újonnan előkerült leveleit Mészöly Miklóshoz.

Kalandos utazás egy erdélyi temetésre a hetvenes évek egyik rideg, zimankós karácsonyán. Három nap története boldog találkozásokkal, temetéssel, családi perpatvarral, betlehemesekkel, vonatozással Vízakna és Kolozsvár között - megannyi szereplővel és eseménnyel, melyek Polcz Alaine nagy élettapasztalata, asszonyi bölcsessége, tartózkodó humora révén varázstükörré rendeződnek. Az írói látásmód a groteszk világot olyan közvetlenül ábrázolja, hogy az olvasó rádöbben, a jelentéktelennek tűnő események, a véletlen találkozások, szegényes vacsorák mögött valódi emberi sorsok húzódnak, és ezekből tevődik össze egy korszak igaz története. Mintha karácsonyi üdvözletet kapnánk a hetvenes évekből, amit szívesen nézegetünk újra meg újra, mert derűsen és megnyugtatóan a szeretet fontosságára figyelmeztet. "Megállunk az állomás előtti téren. Szikrázó napfény: mínusz tizennyolc fok. Belém mar a hideg, érzem a havasok tiszta, közeli jelenlétét. Ez a hideg teljesen más, mint Magyarországon. Ettől az ember nem fázik, először fájdalmat okoz, később aztán könnyű zsibbadást, aztán nem érez semmit."

Az egyik orosz volt rajtam. Hallottam, ahogy a mennyezetről egy női hang csapott le: anyu, anyuka! kiabálta. Aztán rájöttem, hogy az én hangom az, én kiabálok. Mikor rájöttem, abbahagytam, csöndesen, mozdulatlanul feküdtem. A tudatommal nem tért vissza a testérzékelésem, mintha megdermedtem vagy kihűltem volna. Az ablaktalan, fűtetlen szobában, meztelen alsótesttel fázhattam is. Nem tudom, még hány orosz ment át rajtam azután, azt sem, hogy azelőtt mennyi. Mikor hajnalodott, otthagytak. Fölkeltem, nagyon nehezen tudtam mozogni. Fájt a fejem, az egész testem. Erősen véreztem. Nem azt éreztem, hogy megerőszakoltak, hanem azt, hogy testileg bántalmaztak. A máig nyolc nyelvre lefordított könyvben Polcz Alaine életének talán legnagyobb megpróbáltatását idézi fel, a második világháborúban fiatalasszonyként átélt borzalmakat. Saját meggyalázásának megrendítő történetét elmesélve hiteles, elfogulatlan, ezért perdöntő és örök érvényű tanúvallomást tesz az emberi sorsról. A világtörténelem falára festett magánfreskójából a háború emberi kegyetlen és esendő arca is feltárul az olvasó előtt.