Miklós Mészöly

Tulajdonképpen két közérzet krónikáját adja könyvében Mé¬szöly Miklós. Az egyik a rekor¬der Őze Bálinté, a másik pedig Hildié, Őze és saját, mozaik¬kockákból összeálló élettörténe¬tének mesélőjéé, aki a szerető kissé kényes szerepében kísérte végig Bálint életének egyik felét, míg a másikról is tudomá¬sa volt. Mindkettőjüket a bizonytalanság, a magány kínozta és hozta egymáshoz közel, es¬ténként pedig rövid időre eltá¬volította őket. Azt hisszük, Hil¬di Bálint emlékét kutatva írja meg a könyvet, pedig tulajdon¬képpen az orvul rátört magánytól menekül kétségbeesetten. Mert elvesztette, amiről azt hit¬te, hogy végre birtokolja ? a szerelmet, a boldogságot, a nyu¬galmat. Hilda vallomásait Mészöly hi¬deg tárgyiassággal mondatja el. Kettős célt kíván ezzel elérni, a lelki-térkép realizmusát, a köz¬érzet krónikája elemzésének valós voltát, s ugyanakkor a Bálintra és Hildára nehezedő ma¬gány, közöny, hidegség illuszt¬rálását." - Gerold László „Az atléta halála nem sportregény - írta művéről a szerző. - Egy mai regényhős, aki sportoló, s egy mai történet, amelyik javarészt sportkörnyezetben játszódik, már-már olyan keret, ami érdemén felül alkalmas rá, hogy túlmutasson önmagán. S még arra sincs szükség, hogy az író törekedjék szimbolikus vagy allegorikus áthallásra.

"Mindenfelé gödrök, mesterséges árkok, teknőszerű mélyedések, ösvények. Mint egy felszaggatott hadszíntér évekkel később. Tulajdonképpen félhetnék is, nincs senki a közelben. Vagy éppen akkor kellene félnem, ha látnék valakit. A táj olyan, hogy ez teljesen mindegy." A Pontos történetek, útközben egy női elbeszélő hangján mesél a hatvanas években tett erdélyi és pannóniai utazásokról. A mű először 1970-ben látott napvilágot, a jelen kiadás az 1989-es bővített, javított változaton alapul. "A regényben Libusként becézett főszereplőben nem nehéz Polcz Alaine alakjára ismernünk, és már a kötet élén álló ajánlás is a szerző feleségének szerepét hangsúlyozza: "Hálával A.-nak, hogy megőrizte ezeket a történeteket". Mészöly ösztönzésére Polcz Alaine az 1960-as évektől kezdődően tudatosan gyűjtötte, magnószalagon rögzítette erdélyi és dunántúli utazásainak eseményeit, a hanganyagot Bernáth Márta gépelte le, Mészöly pedig felesége emlékeire alapozva alkotta meg regényét." - írja a könyv keletkezéstörténetéről utószavában Márjánovics Diána. "A szenvtelenül jegyzett párbeszédekből egyszerre kicsap az emberség, az érzelem melegsége, mely épp azért oly hiteles, mert szinte tapintható és mérhető, mint a kémcső falán kikristályosodó só. A "ponttól pontig" húzott vonalakban mindig ott a két pont egyértelmű kapcsolata, még akkor is, ha maga a világ - úgy, ahogy az író látja - képtelen határozott szabályokat adni általában a vonalak meghúzására. A leírás végsőkig vitt szenvtelensége, mely már-már Robbe-Grillet-vel rokonítja a Pontos történetek, útközben Mészölyét, csak egyik oldala az éremnek; a másik ennek épp az ellenkezője: az ócskapiacon, a vasúti váróteremben vagy a szállodai szoba éjszakai "csendéletében" az önmagára határolt tárgy és az önmagára határolt emberi gesztus a dokumentumok élességével világítja meg egymást. Ez a dokumentum-élességű megvilágítás teremt ritka valóság-atmoszférát a könyv lapjain. Ami felejthetetlen olvasmányélménnyé teszi ezt a talán nem a legkönnyebben olvasható könyvet." - Pályi András (Jelenkor, 1971/2)

A Jelentés öt egérről Mészöly Miklós 1957 és 1964 között született elbeszéléseinek gyűjteménye, amely első kiadása, 1967 óta most jelenik meg másodszor olyan remekművekkel, mint a címadó novella és a Magasiskola. A kötet szövegeiben a háború és háborút követő évek sűrű és komor világa elevenedik meg. A hatalomnak való kiszolgáltatottság, a védekező és támadó emberi ösztönök, a vak fordulatok kiszámíthatatlan következményei szervezik a történések dramaturgiáját, melyek mélyén az olykor személyes tapasztalatokat idéző emlékdarabkák hívására súlyos erkölcsi dilemmák fogalmazódnak meg bűnről, bűnrészességről, és mindezek elbeszélhetőségének kérdéseiről.

A 20. századi magyar irodalom mesterének elbeszéléskötete először és mindeddig utoljára 1957-ben látott napvilágot, hatvankét év múltán most jelenik meg újra az író életműsorozatában. A Sötét jelek írásai, köztük mesékkel és két kisregénnyel, már megelőlegezik a később kibontakozó egyéni írás- és látásmódot. A címválasztás nem véletlen, a fiatal Mészöly háborús elbeszéléseiből, a háború utáni kaotikus magyar világ képeit felvillantó és a hatalom tapasztalatának „sötét jeleit” feltérképező írásokból áll a kötet, s mindegyik történet feszült, izgalmas dramaturgiával építkezik. Az elbeszélt események minden pillanata valamiféle érzékileg felfogható irracionalizmussal ütközik, ezért a korszak hivatalos ízlésének Mészöly írói világa elfogadhatatlannak bizonyult, s a szerző számára tíz év kényszerű szilenciumot eredményezett.

A 89. Ünnepi Könyvhétre jelenik meg Mészöly Miklós életműsorozatában a Vadvizek című elbeszéléskötet, amely a szerző első köteteként látott napvilágot éppen 70 éve Pécsett, a Várkonyi Nándor vezette Batsányi Társaság kiadásában. A Vadvizek 1948 óta most jelenik meg másodszor, változatlan kiadásban, így a később átírt Koldustánc című híres novellájának most az ősváltozatát is olvashatjuk a könyvben, amelyhez a sorozatszerkesztő, Szolláth Dávid írt utószót.

Nádas Péter Bármi jő - Emléklapok halott barátaimról című esszéjével. A 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb írójának és társának, a tanatológia magyarországi úttörőjének több mint 700 darabból összeállított levelezése két erős és nagy hatású személyiség összefonódó sorsáról, sokat próbált, de elszakíthatatlannak bizonyult kapcsolatáról tanúskodik. Mészöly Miklós (1921-2001) és Polcz Alaine (1922-2007) levélváltásaiból azonban nem csupán a híres házaspár közös életének jelentős és hétköznapi pillanatai tárulnak fel, de érzékletesen rajzolódik ki a félmúlt, a szocializmus és a rendszerváltás történelmi korszaka.

Színes képeskönyv lapozó a legkisebbeknek, Reich Károly rajzaival.