Alaine Polcz strana 4 z 4

Ezúttal nem Polcz Alaine mesél - neki mesélnek barátok, barátnők, ismerősök. Vallomásaik emlékeztetnek bennünket, hogy nemcsak elhunyt szeretteinket gyászolhatjuk, de egy családtaggá fogadott négylábút vagy egy rég megszokott élethelyzetet. Siratjuk a minket elhagyó kedvest, aki él ugyan, csak éppen nem velünk, sőt a családban betöltött szerepünket is.A Kit siratok? Mit siratok? hétköznapi emberek beszámolói a halál körüli hétköznapi teendőkről, mint az orvos vagy a temetkezési vállalkozó utáni rohangálás, ugyanakkor rejtélyes eseményekről is, amikor az egész család felébred az apa halálának percében, vagy üzenet érkezik a túlvilágról. Természetes igényünk jelentést keresni egy értelmetlen, mégis elkerülhetetlenül az életünkhöz tartozó eseményben, a halálban. Ezen az úton Polcz Alaine a rá jellemző szeretettel és empátiával segíti az olvasót."Amikor az apám nővérének a férje, a János bácsi meghalt - mondta anya -, a nagynéném a nagy sietségben elfelejtett zoknit adni rá a temetéshez. Ezt nagyon szégyellte, és nem is mesélte el senkinek. Egyszer aztán a János bácsi testvérének a felesége, bizonyos Eta néni, azt mondta egy vacsora közben: "Én nem értem ezt, a János álmomban gyakran megjelenik, és panaszkodik, hogy fázik a lába, mert nagyon hosszú az út, ahol menni kell, és nagyon hideg van."A nagynéném nem szólt, csak hallgatott, ez így ment egy darabig. Amikor már nem bírta tovább, felnyittatta a sírt, és beletetetett egy pár zoknit. Eta néni néhány nap múlva, anélkül hogy bárki szólt volna neki, hozta a hírt: "János megtalálta a zoknit, köszöni."Polcz Alaine (1922-2007) író, pszichológus Kolozsváron született. Gyermek- és ifjúkorának színhelye, Erdély mindig is fontos maradt számára. 1949-ben fejezte be pszichológiai tanulmányait, ugyanebben az évben férjhez ment Mészöly Miklós íróhoz. Gyermek ideggondozóban dolgozott, majd gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekekkel foglalkozott. Könyveinek nemcsak témája, de közvetlen, derűs, őszinte hangvétele és hiteles, bölcs, eleven történetmesélése is rabul ejti olvasóit.

Polcz Alaine életének meghatározó helyszíne volt Erdély, ahova idősebb korában is rendszeresen visszajárt, hogy látogassa és segítse, támogassa az ott élőket. Jelen kötet két ilyen út krónikáját tartalmazza, melyek a Ceausescu-rendszer végnapjainak Romániájába kalauzolják az olvasót. Az első utazás során a szerző Vízaknára, gyermekkora helyszínére látogat, ahol találkozik rokonaival, barátaival. A második út célja Kolozsvár és Kide, a fiatalság helyszínei. A két útleírásban Polcz Alaine a rá oly jellemző bölcsességgel és szeretettel, emberismerettel és remek megfigyelőképességgel mutatja be az ott élő embereket, a Ceausescu-korszakban egyre elviselhetetlenbbé váló Romániát, és azt, hogy Erdélyben bár "több a szenvedés, az emberek melegebbek és igazabbak", mint Magyarországon.