Margaret Atwoodová strana 2 z 8

Elaine Risley, az ellentmondásos megítélésű festőnő az életmű-kiállítására tér vissza fiatalsága színhelyére, Torontóba. A városba érkezve megrohanják az emlékek: eszébe jutnak egykori játszótársai, akikkel együtt fedezték fel a barátság titokzatos világát, megismerve a vágyakozást, a kegyetlenséget és az árulást, de felidéződnek a férfiak is, akikkel – az alkotás mellett – az elveszített önbecsülése helyén támadt űrt próbálta később kitölteni. Elaine-nek szembe kell néznie múltjával, művészként és nőként is számot kell vetnie önmagával. A Macskaszemben feltárul a gyermeki lét sötét oldala és a 20. század közepén művészként érvényesülni próbáló nő küzdelmes útja. „A világ, melyet Atwood halálos pontossággal lefest, magányos, rémisztő hely, ahol az idő múlását az osztályterem ablakába lógatott papírtökök, hóemberek és -tulipánok jelzik, és a jövő, minden taszító női rejtélyével, csupán fenyegetés” ? írta róla The New York Times. Az 1989-ben Booker-díjra is jelölt regény most először olvasható magyarul. „Az ember nem visszatekint az időre, inkább keresztülnéz rajta, lefelé, akár a vízen. Néha ez bukkan a felszínre, néha az, néha semmi. Semmi sem múlik el.”

Dejiny sa neopakujú, ale rýmujú. Keď v roku 1985 Margaret Atwood vydala román Príbeh služobníčky, kniha vzbudila zaslúžený ohlas, ktorý neutíchol viac-menej dodnes. Aj jeho pokračovanie Svedectvá vzbudilo veľký záujem čitateľov aj kritikov - autorka zaň dostala Bookerovu cenu. Dej románu sa odohráva pätnásť rokov po udalostiach opísaných v Príbehu služobníčky a jeho rozprávačkami sú prominentná predstaviteľka gileádskeho režimu a dve dospievajúce dievčatá žijúce v odlišných svetoch - Agnes z Gileádu a Daisy z Kanady. Prostredníctvom ich svedectiev sa pred čitateľom odvíja svet teokratickej diktatúry, v ktorej ženy a ľudské práva neznamenajú vôbec nič.

Amerikát romba döntötte a gazdasági válság. A munkanélküliektől és hajléktalanoktól hemzsegő rozsdaövezetekben bandák, vandálok és elmebetegek fosztogatnak. A fiatal házaspár, Stan és Charmaine azért van még életben, mert csodával határos módon megmaradt autójukban laknak, ám nemritkán így is másodperceken múlik a sorsuk. Egy nap megváltásként érkezik a hír: önkénteseket keresnek Consilience városába, a Pozitron Projektbe. A Projekt résztvevőinek rendes munka és kényelmes, tiszta otthon jár - minden második hónapban. A köztes időszakokat viszont a város és a projekt szívét jelentő Pozitron börtönben, fegyencként kell tölteniük, házukat pedig frissen szabadult váltótársaik foglalják el, akikkel szigorúan tilos érintkezniük - erről a Megfigyelés gondoskodik. Elsőre nem tűnik túl nagy áldozatnak egy rendezett életért cserébe, ám amikor Charmaine a szabályokat áthágva szenvedélyes viszonyba kezd váltótársával, nyugtalanító események láncolata veszi kezdetét, s előbb-utóbb kénytelenek feltenni a kérdést, mi zajlik valójában Consilience és a börtön falai mögött. Margaret Atwood 2015-ben írt disztópiájában a társadalmi felelősség és a közös túlélés problémái mellett előtérbe kerülnek az egyéni lét, legfőképpen a szenvedély kérdései: meddig mehet el az a másik birtoklásában anélkül, hogy elveszítené önmagát? "Ők maguk, a jövendő Pozitron-tervezők - igazi hősök! Úgy döntöttek, vállalják a kockázatot, az emberi természet jobbik felére apellálnak, a psziché ismeretlen területeit tárják fel. Olyanok ők, mint a régi pionírok, utat törnek, helyet csinálnak a jövőnek: a jövőnek, amely biztosabb, gazdagabb és általában véve jobb miattuk. Az utókor áhítatos tisztelettel emlékezik majd rájuk. Ez a duma. Stan még életében nem hallott ennyi marhaságot. Másfelől viszont valahogy hinni akar benne."

Musíme všichni táhnout za jeden provaz, nebo na něm budeme viset každý zvlášť. A co když ne? I patnáct let poté, co služebnice Fredova uprchla z Republiky Gileád, trvá na území Nové Anglie krutovláda založená na zotročení zdravých žen schopných rodit děti. Stav prohnilého režimu nám nyní střídavě přibližuje trojice mluvčích, jejichž postoje si nemohou být vzdálenější. Pravověrná teta Lydie coby spoluautorka gileádské ideologie se setkává s Ágnes z řad místních privilegovaných, která se vlivem pletich ocitla v jejím klášteře jako novicka. A k oběma zpoza hranic svobodné Kanady přistupuje rebelka Daisy, pátrající po nejasnostech ve svém rodokmenu. Trojhlas vypravěček postupně odkrývá netušené vazby i známou pravdu, že historie se zlomyslně rýmuje. I Češi kdysi na vlastní kůži poznali, že ani svět pokřivený totalitou nebývá černobílý a nepřežil by bez šedé zóny soukromých motivací. A že se především neobejde bez lásky, jež bude vždy silnější než smrt. Dlouho očekávané pokračování bestselleru Příběh služebnice. Kniha získala Bookerovu cenu za román roku 2019. Interpret: Taťjana Medvecká, Veronika Khek Kubařová, Eva Josefíková, Martin Myšička délka nahrávky: 14 hodin 10 minut

Fredé hasznos asszony, a jövő letéteményese. Olyasmire képes, amire csupán a nők töredéke: gyermeket szülni. Gileád állama különös figyelmet fordít arra, hogy ő és társai megértsék, a szülés életük egyetlen célja és értelme. A vallási fundamentalista alapokon kormányzott ország átnevelőközpontokban készíti fel a termékeny nőket, hogy aztán az uralkodó elithez tartozó családokhoz kerülve két éven belül teherbe essenek a ház urától - a féltékeny, ám gyermekre vágyó Feleségek irigy pillantásaitól kísérve. Fredé a Parancsnok házában igyekszik belesimulni a hétköznapokba, megfelelni a dogmatikus vallási előírásoknak és mindenekelőtt megfoganni. Ha eltévelyedik, felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre a Nemnők közé hullákat égetni. A Parancsnok azonban egy este a szobájába hívatja, a szigorú tiltás ellenére teljesen egyedül, amire Fredé akkor sem mondhatna nemet, ha akarna. Margaret Atwood disztópiája megrázó vízió egy olyan világról, ahol a nők egyetlen szerepe, hogy a vallás, az állam és a szaporodás szolgálatában állnak. A szerző "ellenjóslat"-nak nevezte regényét, mondván, ha ez a jövő részletesen leírható, talán nem fog bekövetkezni. A mára klasszikussá vált kultuszregényt 1986-ban Booker-díjra jelölték, 1987-ben pedig megnyerte az első Arthur C. Clarke-díjat; több mint negyven nyelvre lefordították, és számos filmes és színházi feldolgozás után 2017-ben tévésorozatot is bemutattak belőle, amelynek azóta minden évada a legrangosabb díjakat söpörte be. Ugyanebben az évben Atwood egy, a jelen kiadásban is közölt előszót írt a könyvhöz. 2019-ben jelent meg a regény szintén Booker-díjra jelölt folytatása Testamentumok címmel, melyben az első rész után tizenöt évvel folytatódik Gileád és az ott élő nők története.

A Rendbomlás novellái gondosan albumba rendezett pillanatfelvételekként mesélik el a kanadai Nell sorsát az ötvenes évektől napjainkig. Nellnek már kiskamaszként meg kell birkóznia anyja veszélyeztetett terhességének nehézségeivel, majd jóval fiatalabb húga mentális gondjaival. Fiatalkori én- és útkeresése után társra talál, s egy gyökeresen új életforma felfedezése során gyökeresen új problémákkal szembesül, végül pedig idősödő szüleihez fűződő viszonyát kell átgondolnia. Nem sorsfordító események drámai elbeszélése a Rendbomlás, hanem hétköznapiságukban is sokrétű történeteké, melyekből szinte észrevétlenül áll össze egy nő képe, aki - bár világának rendje időről időre felbomlik - szüntelenül keresi az utat egy új egyensúly felé. A szerzőtől megszokottnál líraibb és személyesebb hangvételű, bensőséges humorú kötet meggyőző bizonyítéka annak, hogy Atwood nem csupán korunk meghatározó regényírója, de a novella műfajának is nagymestere. "Sosem tettem túl magam a másodikos olvasókönyvön, amelyben szerepelt egy apa, aki mindennap bejárt dolgozni, és autót vezetett, egy anya, aki kötényt hordott, és sütött, valamint két gyerek - egy fiú, egy lány -, egy kutya meg egy macska, és ők mind egy fodros függönyös, fehér házban éldegéltek. Bár egyik házban sem volt ilyen függöny, ahol laktam, az egész eleve elrendeltnek tűnt. Nem cél volt, nem olyasmi, amire törekednem kell: ez a függöny egyszer csak felbukkan majd az életemben, mert ez a sors akarata. A jövőm nem lenne teljes - nem, nem lenne normális -, ha nem szerepelne benne ilyen függöny, és minden, ami hozzá kapcsolódik."

"A Kanadába emigrált Grace Markot gyilkosságért ítélték el 1840-ben. Állítólagos szeretőjével együtt kegyetlenül végeztek Grace munkaadójával és annak házvezetőnőjével. Védője Grace elmeállapotára hivatkozva eléri, hogy ne kötél általi halálra, csupán életfogytiglanra ítéljék. Sokan vannak meggyőződve arról, hogy gonosz és őrült teremtés, de ugyanennyien az ellenkezőjéről is: ártatlan teremtés, aki a körülmények áldozata lett. Egy fiatal és feltörekvő orvos elhatározza, hogy kideríti az igazságot, ezért hetente leül beszélgetni a lánnyal, aki egyre inkább megnyílik neki, ám azt állítja, a gyilkosságból semmire sem emlékszik...

Dejiny sa neopakujú, ale rýmujú Keď v roku 1985 Margaret Atwood vydala román Príbeh služobníčky, kniha vzbudila zaslúžený ohlas, ktorý neutíchol viac-menej dodnes. Aj jeho pokračovanie Svedectvá vzbudilo veľký záujem čitateľov aj kritikov - autorka zaň dostala Bookerovu cenu. Dej románu sa odohráva pätnásť rokov po udalostiach opísaných v Príbehu služobníčky a jeho rozprávačkami sú prominentná predstaviteľka gileádskeho režimu a dve dospievajúce dievčatá žijúce v odlišných svetoch - Agnes z Gileádu a Daisy z Kanady. Prostredníctvom ich svedectiev sa pred čitateľom odvíja svet teokratickej diktatúry, v ktorej ženy a ľudské práva neznamenajú vôbec nič.

Kočičí oko je kouzelná skleněnka, která mění svět. Z dívky, která se skrze ni dívala, vyrostla uznávaná malířka, jejíž život i dílo silně poznamenaly zážitky z dětství a dospívání. Když se Elaine po letech vrací do rodného Toronta, je to pro ni zároveň cesta do hloubi vlastní paměti. Nejostřeji vystupují vzpomínky na Cordelii, nemilosrdnou a jindy nečekaně labilní vůdkyní skupiny dívek, která Elaine kdysi šikanovala. Román zasazený do Kanady druhé poloviny 20. století sahá od konce druhé světové války až do osmdesátých let a krom toho, že je brilantní sondou do dívčí psychiky a nevyzpytatelných a mnohdy krutých pravidel, jež ovládají přátelství mezi dívkami, nabízí také neotřelý pohled na řadu kulturních fenoménů té doby, včetně feminismu a různých proudů moderního umění. „Kočičí oko je naprosto nevšední a stojí za pozornost, je vtipné, ale právě tak i vážné, a překypuje zázračnou moudrostí.“

"Amikor az 1960-as években először tartottam kérdezz-felelek típusú találkozókat az olvasókkal, azt kérdezték tőlem: maga mikor lesz öngyilkos?. Költőnő voltam, és azokban a Sylvia Plath szelleme által kísértett időkben az öngyilkosság elvárás volt. A nőmozgalom kezdeti időszakában arról érdeklődtek, gyűlölöm-e a férfiakat. Az 1980-as években aztán az írás folyamatáról kezdtek kérdezősködni. 1985 után A Szolgálólány meséjéről akartak beszélni, ahogy most is: úgy tűnik, a női testek állami irányítása tekintetében túlságosan is közel jártam az igazsághoz. De mostanában azt kérdezik: van remény?. A válaszom az: mindig van remény. A remény beépített tulajdonságunk. És ragadós is: a remény újabb reményeket gerjeszt, mert ha az emberek reménykednek, összeszedik magukat. Ez az, amire a jövőben mindannyiunknak szüksége van." Miért mesélnek az emberek minden kultúrában történeteket? Mennyit adhatunk oda magunkból, anélkül hogy eltűnnénk? Hogyan élhetünk ezen a bolygón? Mi az igaz? Mi igazságos? Mi köze a zombiknak a tekintélyelvűséghez? Margaret Atwood bámulatos éleslátással, meggyőző őszinteséggel és pajkos humorral közelíti meg világunk egyre sürgetőbbé váló problémáit. A technológia, a klímaválság és a politika kérdései mellett a szerző a populáris és a "magas" irodalom változatos tájain is végigkalauzolja olvasóját: Stephen King zsenialitásától és a horrorirodalom szörnyeinek tipológiájától számos klasszikus és kortárs női író munkásságán át Shakespeare-ig, Kafkáig és persze saját műhelyének titkaiig. De személyesebb témák is helyet kapnak a kötetben - például mikor adjanak tanácsot az öregek a fiataloknak (csak ha kérik), vagy hogy is néz ki egy író hete (kaotikusabb, mint gondolnánk). Közelmúltunk, az a viharos időszak, melyben a kötet írásai születtek, meglepő politikai fordulatokat, gazdasági válságot és világjárványt hozott. Egyre többen aggódnak a bolygó és civilizációnk jövőjéért, értetlenül állva az újabb és újabb, disztópiába illő események előtt. Atwood nem kínál hamis megnyugvást vagy könnyű menekülőutat, de törhetetlen derűje, következetesen képviselt értékrendje és az emberiség teljes történelmét átfogó perspektívája segít abban, hogy megtaláljuk saját válaszainkat az égető kérdésekre.

Marian nem akar mást, csak normális életet. Egy piackutató cégnél dolgozik, a barátnőjével közösen bérel lakást, és amikor Peter, a kissé unalmas, ám megbízható barátja megkéri a kezét, engedelmesen igent mond. Az eljegyzés után nem sokkal Mariant az a különös érzés fogja el, mintha belső énje és a teste lassan elválna egymástól. Képtelen enni, mert úgy érzi, Peter őt magát is felfalja... Margaret Atwood első, 1969-ben megjelent regényét végre magyarul is kézbe vehetik az olvasók.

Antológiánk lapjain korunk angolszász spekulatív irodalmának legnagyobb alakjai tisztelegnek a közelmúltban elhunyt Mester előtt történeteikkel, melyek hol felemelőek, hol borongósak, hol szentimentálisak, hol hátborzongatóak, de valamennyi új és új kaland a képzelet határtalan birodalmában.

Když se za Fredovou na konci Příběhu služebnice zabouchly dveře dodávky, neměli čtenáři ani ponětí, zda ji čeká svoboda, vězení, nebo smrt. Ale kdo si počkal, ten se po pětatřiceti letech napětí dočkal Svědectví. Margaret Atwoodová pokračuje v příběhu Gileádu více než patnáct let poté, co June zmizela neznámo kde, a rozvíjí ho ve zdrcujících výpovědích tří ženských hrdinek, které mají s tímto režimem co do činění, byť každá v jiné roli. Ne náhodou získala věhlasná autorka za své čím dál aktuálnější dílo – v němž se sžíravá, bezelstná a neohrožená kritika totality splétají v účinný nástroj – prestižní Bookerovu cenu. „Milí čtenáři: K napsání této knihy mě inspirovalo všechno, na co jste se mě kdy ptali ohledně Gileádu a jeho mašinerie. Tedy téměř všechno. Dalším zdrojem inspirace je svět, v němž žijeme.“ - Margaret Atwoodová

Egy neves londoni kiadó kortárs szerzőknek kínált föl megbízást: válasszanak egy-egy Shakespeare-drámát, s ezek témájára írjanak regényt. Az évtizedek óta népszerű, számos nemzetközi díjjal elismert kanadai író, Margaret Atwood A vihart választotta. A mű főhőse Felix, egy színházi fesztivál nagynevű művészeti igazgatója, akit riválisa kifúr az állásából. Felix tizenkét éven át remeteként él egy kunyhóban. Vadul lobog benne a bosszúvágy, de hőn áhított vágya „A Vihar” színpadra állítása is: ezzel akarja új életre kelteni Mirandát, korán elveszített kislányát. Színházi kurzust vezet egy börtönben, és amikor a véletlen útjába sodorja ellenségeit, felvillan a lehetőség, hogy egy csapásra két tervét is megvalósítsa: megrendezheti a darabot, és elégtételt vehet nagyhatalmú ellenségein is.

Margaret Atwood je kanadská spisovateľka, poetka, feministická a politická aktivistka. Je nositeľkou viacerých prestížnych literárnych ocenení vrátane Bookerovej ceny. Román Príbeh služobníčky potvrdzuje jej povesť veľkej prozaičky. Vo svojej tvorbe sa už viackrát vcítila do zložitej psychiky modernej ženy, no tentoraz sa obracia do budúcnosti. Pohľadom literárnej postavy Fredovej opisuje zákutia skryté pod pokojnou fasádou Gileádskej republiky. Fredova je národný majetok, je Služobníčka a vďaka priechodnými vaječníkom sa v Gileáde, kde pôrodnosť klesla na nebezpečne nízku úroveň, stáva vzácnym tovarom. V noci v prázdnej izbe si však Fredova spomína na časy, keď láska stála nad všetkým, ženy pracovali a milovali. Podľa románu bol nakrútený úspešný seriál, ktorý dostal prestížnu cenu Zlatý glóbus.

"Azután elmondta, hogy mennyire hiányoztam neki, mennyire vágyakozott utánam, még akkor is, amikor istennők ölelték fehér karjaikba; én meg elmondtam, mennyi könnyem hullott húsz éven át, amíg csak vártam-vártam a hazatértét, s hogy milyen eseménytelenül hűséges voltam, higgye el, eszembe se jutott elárulni a csodás lábú nagyágyat azzal, hogy más férfit engedek oda magam mellé. Mind a ketten - saját bevallásunk szerint - hétpróbás, szégyentelen hazudozók voltunk ősidőktől fogva. Csoda, hogy akármelyikünk elhitte a másik egyetlen szavát is. Pedig elhittük. Vagy legalábbis azt mondtuk egymásnak." Pénelopé a házastársi hűség közismert mintaképe: húsz éven át várta haza a kalandor Odüsszeuszt, és férje leleményességéhez méltó csellel ejtette át a kérőket. De ki volt valójában ez a spártai királylány, akinek szépsége sosem volt mérhető unokanővére, Helené szépségéhez? Akit hozzáadtak egy rövid lábú, csaló ismeretlenhez, és aki alig egy évig élvezhette a házasélet örömeit, mielőtt magára hagyták egy idegen országban, tizenhat évesen, egy csecsemővel? Miből merített erőt, és kivé vált a várakozás hosszú évei alatt? Mit gondolt titokban az ő fényes Odüsszeuszáról? Valóban egy pillanatra sem gyengült el? És nekünk, olvasóknak, vajon az igazat mondja? Atwood Pénelopéja nem elvont mitikus alak, hanem hús-vér ember: formálódó személyiség vágyakkal és félelmekkel, gyarlóságokkal és sikerekkel. A Pénelopeia a feleség, a nő szemszögéből meséli újra az európai kultúra egyik alaptörténetét, és egyben a szerző saját korának szatirikus látlelete is.