Böcskei Balázs

A kötet tanulmányokat tartalmaz a szerkesztők által a baloldali eszmekörből legfontosabbnak gondolt 50 könyvről.

A kötetből az olvasó megismertheti a Kádár-rendszer, az úgynevezett szocialista társadalom bűntársadalmi sajátosságait. Bűnügyek, bűnözők és bűnök által mutatunk be egy rendszert, melyben milliók így vagy úgy, de megtalálták a helyüket. Ez felér annak a tükörnek a megtisztításával, amelybe nem szeretnének belenézni. Az ugyanis, hogy miként bűnözünk, arról is beszél, milyen titkokat őrzünk. Stricik, prostituáltak, szobáztatók, kocsmárosok, tartótisztek, rendőrök olyan logisztikát és kreativitást igénylő folyton mozgó rendszert hoztak létre közösen, amelyet szereplői sem láthattak át – bár ők is működtették.  A könyvben az olvasóval betérünk jó pár lokálba, ott leszünk a betöréseket megtervező italozásokon, és a zsákmány elpasszoláskor is. Ahogyan fel is nyomkodjuk egymást a rendőrségen, de szigorúan „jóbaráti alapon.” Lekövetjük, hogy a szocializmusban műkincsekkel csencselni vagy postát rabolni éppúgy (technikai) tudást igényelt, mint a hibákból építkezve rájönni, hogy ki is az elkövető. Megannyi életellenes bűncselekményről, darabolásról, lopásról, vérben és testnedvekben úszó pillanatokról nem kívánt tudomást venni „a szocialista tudat”, holott a tudatalattiban jelentős erők mozogtak. Ezeket is felszínre hozza, és bemutatja ez a könyv.

Napjainkban egyszerre folyik harc a politika formája és tartalmának meghatározásáért és a figyelem megragadásáért. Mindez nem új a politikai közösségek történetében, de a küzdelem hevessége igen. A politika, a nyilvánosság és a médiafogyasztás digitális fordulatának következtében oly mértékig diverzifikálódott a politika jelentése és a politikai témák priorizálása az egyének szintjén, hogy nem elégséges úszni az adatok tengerében: szigeteket is kell rajta létesíteni. Csomópontokat, adatokat és tudásokat, állomásokat – politikai értelemben álláspontokat –, amelyek köré embereket (választókat, állampolgárokat, fogyasztókat) csoportosítani lehet. Hogy a politikának lehetséges szigeteket építenie, mindezt a könyv számos Big Data-alapú gyakorlat és kampány bemutatásával szemlélteti, ahogyan azt is, hogyan képes a politikai kampánytervezés átvenni olyan digitális tartalomfejlesztői (képi) gyakorlatokat, amelyek korábban egy szűk online szubkultúra vagy törzs sajátosságai voltak. Magyarországon ilyen részletességgel még nem mutatták be kortárs mémkultúrát, de az amerikai politikában átmeneti, de annál zajosabb sikert arató alt-right mozgalmat sem, amelynek megerősödése nem ment volna a technológia és az internet demokratizálódása nélkül. Ugyanakkor a hangsúly mégsem ott van, hogy ki használ bizonyos eszközöket, hanem abban, ahogyan használják. Hogyan válnak online mikrofelületek makrotényezőkké, hogyan lesz a szembenállás zajcsökkentésére létrehozott platformokból bevett kampányeszköz,hogyan gyakorol hatást a politikára a videójáték-kultúra és -szocializáció? Amerikai kampányok mentén módszereket mutatunk, hogyan követnek végig kampánystábok digitális lábnyomokat, és lesznek érzelmi alapú megnyilvánulásokból értelmi kimenetek. Beszélni kell a hagyományos közvélemény- és társadalomkutatás megismerési válságáról is, soha nem merült fel még ennyire szembeötlő módon, mint az online aktivitások és életszervezés fordulata után, hogy a „mit kutatunk” kérdésében elbizonytalanodás van. Tudnunk kell mekkora a hatás egy-egy választói döntés mögött, és milyen tényezők váltják ki, ahhoz folyamatos mérésekre és elemzésekre van szükség a Big Datától kezdve a kísérleti kutatásokig. Ezek hiányában egy olyan bonyolult médiaökoszisztémában, mint a digitális tér, csak ideológiai vagy óvatos következtetésekkel élhetünk. Az álhírek veszélyt jelentenek, de az álhír-veszélyre szakosodott iparág nem kevésbé takarja el szemünk elől az emberi döntések komplex jellegét. A könyvben tárgyalt internet rossz és jó arcainak küzdelme a figyelemgazdaságban, az érzelemszabályozásban és az adatmonopólium-megszerzésében egyelőre döntetlenre áll.