Tamás Bezsenyi

A kötetből az olvasó megismertheti a Kádár-rendszer, az úgynevezett szocialista társadalom bűntársadalmi sajátosságait. Bűnügyek, bűnözők és bűnök által mutatunk be egy rendszert, melyben milliók így vagy úgy, de megtalálták a helyüket. Ez felér annak a tükörnek a megtisztításával, amelybe nem szeretnének belenézni. Az ugyanis, hogy miként bűnözünk, arról is beszél, milyen titkokat őrzünk. Stricik, prostituáltak, szobáztatók, kocsmárosok, tartótisztek, rendőrök olyan logisztikát és kreativitást igénylő folyton mozgó rendszert hoztak létre közösen, amelyet szereplői sem láthattak át – bár ők is működtették. A könyvben az olvasóval betérünk jó pár lokálba, ott leszünk a betöréseket megtervező italozásokon, és a zsákmány elpasszoláskor is. Ahogyan fel is nyomkodjuk egymást a rendőrségen, de szigorúan „jóbaráti alapon.” Lekövetjük, hogy a szocializmusban műkincsekkel csencselni vagy postát rabolni éppúgy (technikai) tudást igényelt, mint a hibákból építkezve rájönni, hogy ki is az elkövető. Megannyi életellenes bűncselekményről, darabolásról, lopásról, vérben és testnedvekben úszó pillanatokról nem kívánt tudomást venni „a szocialista tudat”, holott a tudatalattiban jelentős erők mozogtak. Ezeket is felszínre hozza, és bemutatja ez a könyv.

A kötetből az olvasó megismertheti a Kádár-rendszer, az úgynevezett szocialista társadalom bűntársadalmi sajátosságait. Bűnügyek, bűnözők és bűnök által mutatunk be egy rendszert, melyben milliók így vagy úgy, de megtalálták a helyüket. Ez felér annak a tükörnek a megtisztításával, amelybe nem szeretnének belenézni. Az ugyanis, hogy miként bűnözünk, arról is beszél, milyen titkokat őrzünk. Stricik, prostituáltak, szobáztatók, kocsmárosok, tartótisztek, rendőrök olyan logisztikát és kreativitást igénylő folyton mozgó rendszert hoztak létre közösen, amelyet szereplői sem láthattak át – bár ők is működtették.  A könyvben az olvasóval betérünk jó pár lokálba, ott leszünk a betöréseket megtervező italozásokon, és a zsákmány elpasszoláskor is. Ahogyan fel is nyomkodjuk egymást a rendőrségen, de szigorúan „jóbaráti alapon.” Lekövetjük, hogy a szocializmusban műkincsekkel csencselni vagy postát rabolni éppúgy (technikai) tudást igényelt, mint a hibákból építkezve rájönni, hogy ki is az elkövető. Megannyi életellenes bűncselekményről, darabolásról, lopásról, vérben és testnedvekben úszó pillanatokról nem kívánt tudomást venni „a szocialista tudat”, holott a tudatalattiban jelentős erők mozogtak. Ezeket is felszínre hozza, és bemutatja ez a könyv.

Annyi hajlakkot fújtak ki az 1980-as években, amennyi kilyukaszthatta az ózonpajzsot, de a kulturális környezetszennyezés sem volt kisebb. Ma mégis aranykorként gondolhatunk rá, hiszen a röhejes metálzenekarokat a fekete halálként végigsöprő eurodance követte az 1990-es években, majd mátrixos bőrkabátok váltották fel a bikiniket a 2000-es évtizedben, a 2010-es évek DJ-diktatúrájában pedig csoda, hogy nem lett szamizdat kiadvány a Rolling Stone magazin. Ha Nietzsche élne, a rockzenéről is kiállítaná a halotti bizonyítványt, a zene nélküli Music Television és a Marvel-filmeket sorozatgyártó Hollywood mellett. Valahol utat vesztettünk, hogy hol, azt nyomozza a Tilos Rádió Régen minden jobb volt című műsorának BRAVO-ösztöndíjas fiúbandája. Visszatérő hőseikkel egy egész univerzumot építenek, akár George Lucas, kritikáik pedig Lukács Györgyöt idézik, miközben a zene-, film- és televíziótörténet emblematikus produkcióit, legjobb és legrosszabb alkotásait listázzák olasz minőségben, a Miami Vice-tól a Közjátékig, a Varjúdombi meséktől a G. I. Joe-ig, Sabrinától Nicky Minajig és David Hasselhofftól Alekoszig. Traumatikus pillanatok, amelyektől máig rémálmaink vannak, akcióhősök, akiknek a mozdulatait utánoztuk, és jelenetek, amelyek hatására a kocsmai nézeteltérések rendezésének első számú eszközévé vált a nuncsaku. Kultúrtörténeti kalauz és generációs kiáltvány egy kötetben, leöntve jó sok ketchuppal.